Címke: hidrogén hajtás

  • Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Rengeteg bejelentés, és autóbemutató övezte a 100. Le Mans-i 24 órás versenyt, és ennek köszönhetően betekintést nyerhettünk a sportág jövőjébe. A szervezők ugyanis megerősítették, hogy a jövőben részét képezi a szabályzatnak a hidrogénes meghajtás is.

    A mérnökök kiemelték, hogy ezzel a túl nehéz akkumulátorokat nem kell cipelni, és az újratöltés hossza sem zavar meg egy 24 órás versenyt, ami az elektromosság esetében kizáró ok a hosszútávú szakágban.

    Egy gyártó már elő is állt egy ilyen prototípussal, méghozzá a Toyota. A japánok a Hypercar szabályrendszerben is messze elsők voltak, két évig szinte csak ők rótták a köröket, mielőtt a többi márka csatlakozott volna.

    Most Le Mans-ban szoros csatában kikaptak a Ferraritól, és „mindössze” egy második helyet értek el az elmúlt évek monoton sikereihez képest, de a Toyota GR H2 Racing Concept akár már előre vetítheti azt is, amikor a következő korszakot is ők kezdik meg elsőként.

    Toyota GR H2 Racing Concept
    Fotó: Toyota Global

    Még rengeteg márka csatlakozik majd a csatához, jövőre is

    Itt azonban még nem volt vége a bemutatóknak, az Alpine-é volt a következő nagy dobás. a Közönség ugyanis most először láthatta az autót, amivel jövőre ők is felveszik a harcot a Le Mans-i összetett győzelemért.

    A francia csapat az elmúlt két évben egy régi visszafogott LMP1-es prototípussal indult a Hypercar kategóriában, ahogy azonban lett elég résztvevője a géposztálynak, visszaléptek az LMP2-esek közé.

    Jövőre azonban már egy rendes autóval térnek vissza. Az LMDh szabályok szerint épített – tehát a közös hibrid rendszert használó – autóra eddig csak a tavaly bemutatott gyönyörű Alpenglow koncepció alapján lehetett következtetni, most azonban megláthattuk a végleges formáját is.

    A franciák mellett a Lamborghini, a BMW és a tervek szerint az Isotta Fraschini is csatlakozni fog, így a gyártók száma 11-re nőhet, és könnyen lehet, hogy 20 autónál is több Hypercart láthatunk majd.

    Új korszak a másik fontos kategóriában is

    Ugyan a GT-autók között általában nincs akkora mozgás, de ez a GTE-szabályrendszer utolsó éve. 2024-ben világbajnoki résztvevők lesznek a GT3-as autók, amivel sok új gyártóra lehet számítani. Többek között főleg az amerikai márkák fognak terjeszkedni, a privát Corvette-ek mellett, talán az egyik legérdekesebb a Ford lesz, akik most mutatták be a Mustang GT3-as verzióját, egészen újszerű színekben.

  • Hidrogén meghajtású F1-es autó lehetőségét vizsgálja az Alpine

    Hidrogén meghajtású F1-es autó lehetőségét vizsgálja az Alpine

    Az FIA a legutóbbi bejelentésével ismertté tette, hogy a Forma-1 a 2026-2030 közötti időszakban turbó-hibrid motorokat használnak majd teljes mértékben fenntartható üzemanyagokkal.

    Ám csúcskategória révén a Forma-1-nek mindig is távol jövővel is kellene foglalkoznia. Közismert tény, hogy a gyártók sok olyan megoldást próbálnak ki itt, amelyek előtt vagy utóbb megjelennek az utcai autókban is, ám könnyen előfordulhat, hogy itt lehet majd egy kis távolódás az F1 és a hétköznapi autózás között.

    Mivel az utcai autók esetében egyre inkább az elektromos hajtás felé tolódik a mérleg a nyelve, a Forma-1 esetében szinte elképzelhetetlen, hogy valaha is tisztán elektromos motorok fogják hajtani a versenyautókat (erre jött létre a Formula E), hiszen a távol jövőben sem valószínű, hogy tudnának majd olyan erősségű elektromos motorokat megalkotni, amivel reálisan lehetne lecserélni a hibrid rendszereket.

    Ebből kifolyólag egyéb, alternatív megoldások is szóba jöhetnek, amelynek egyik jelenkori úttörője az Alpine, hiszen a franciák már nem csak gondolkozási szinten vannak, hanem komoly vizsgálatokat folytatnak arra vonatkozóan, hogy mennyire lehet majd létjogosultsága a hidrogén meghajtásnak, amely meghajtással már jövőre találkozhatunk  a hosszútávú világbajnokságban.

    Erről a gyártó ügyvezetője Laruent Rossi beszélt a motorsport.com-nak:

    „Nem hiszem, hogy jelen pillanatban az elektromos meghajtás teljesen készen állna, ehhez legalább még 15 év szükséges, de nem gondolom, hogy a következő 1-2 új motorszabályokban helyet kapnának. Azért vizsgáljuk mi a lehetőségeket, mert hiszem, hogy gyártóként, különösen belső égésű motor gyártóként az is a feladatunk, hogy új megoldásokat dobjunk be az asztalra, mint például a hidrogén üzemanyagként történő használatát.”

    „Számomra és számunkra is egyaránt komoly lehetőség ez, hogy több legyet üssünk egy csapásra. Tisztább megoldás a hagyományos üzemanyagnál, igaz nem teljes mértékben tiszta, de így is sokkal jobb. Bőséges mennyiségben áll rendelkezésre, miközben a szerves vagy szintetikus üzemanyagok kínálata és előállítási költségei korlátozottak lehetnek, pluszba van még egy pro érv mellette, az pedig a hang. Talán húsz év múlva az emberek már nem fognak ezzel foglalkozni, mert az új autóknál is kisebb hanghatás lesz, plusz addigra az utcai autók is jóval csendesebbek lesznek, de a mai világban még igen is fontos szempont, a show része.”

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Forma-1 egy szórakoztatóipar, amellett egy üzlet is. De az üzlet arra épül, hogy az emberek szeretik, nézik és élvezik, nem tudok nem erre gondolni, szóval ezt az utat követjük.”

    Rossi elmondása szerint a tanulmány célja az, hogy megvizsgálja, hogy a hidrogén meghajtás egyáltalán képes-e előállítani az F1 által megkövetelt teljesítmény szintet. Amennyiben a válasz igen, akkor utána mindenképpen szeretnék majd a valóságban is megalkotni és demó jelleggel bemutatni a nagyvilágnak is.

    „Szerepet fogunk majd játszani abban, hogy inspiráljunk másokat, beleértve az irányító testületeket is. Először viszont magunknak kell bebizonyítani. hogy működik, meg kell vizsgálnunk, a hitnél több kell. Ha ez működik, akkor mindenképpen szeretnénk majd ezt demosntrálni is, mondjuk Le Mans-ban az 56-os garázst használva vagy a Nürburgringen, ahol egy utcai autónkat szerelnénk fel ilyen hidrogén hajtással. Ez talán elég meggyőző lehet majd az irányító testületeknek, hogy van odáig vezető út. Ha a Porsche és a Ferrari más nyomokat akarnak követni, legyen. De ez még jobb is, mert így csak még több opció kerülhet fel arra a bizonyos asztalra.”

  • A Red Bull gyártja majd a jövő Le Mans-i autóit – hidrogén hajtással!

    A Red Bull gyártja majd a jövő Le Mans-i autóit – hidrogén hajtással!

    Az aeroscreent is kidolgozó Red Bull Advanced Technologies lesz a felelős a 2024-ben bemutatkozó hidrogén hajtású endurance autók kasznijáért, az Orecával együtt.

    Az ACO (az Endurance-világbajnokságért felelős szervezet) a MissionH24 elnevezésű járgánnyal teszteli majd az új meghajtást az idei Michelin Le Mans Cup keretein belül.

    Az Oreca hosszútávú versenyzéssel kapcsolatos tapasztalata és Red Bull aerodinamikai szakértelme meggyőzte az ACO-t arról, hogy ez a pályázat lesz az, ami a megfelelő a kategória számára.

    „A Hydrogen Class betekintést enged a fenntartható motorsport jövőjébe, és egyszerre enged utat a hidrogénes hajtásnak, és az izgalmas versenyeknek.” – nyilatkozta Christian Horner.

    Hugues de Chaunac, az Oreca csoport elnöke így értékelt:

    „Az együttműködés szükséges ahhoz, hogy 2024-ben a Le Mans-i 24 óráson hidrogénnel hajtott autók is rajthoz állhassanak.”

    „A LMH és LMDh szabályok bevezetésével az endurance szakág izgalmas korszak elé néz. A technika és a sport szempontjából is tűkön ülve várjuk.”

    Az ACO elnöke, Pierre Fillon is felszólalt a bejelentés kapcsán:

    „Ez a partneri együttműködés megerősíti, hogy jó úton járunk a jövőt illetően. Az, hogy ilyen neves cégek érdeklődtek a projekt iránt, azt mutatja, hogy a gyártók számára is vonzó ez a lehetőség. Nehéz időket élünk, de így is elkötelezettek vagyunk a fenntartható versenyzés és közlekedés iránt.”

    A bejelentés részét képezte az is, hogy a hidrogénes akkumulátorokat a Plastic Omnium nevű francia cég szolgáltatja majd.

  • Ilyen lehet a DTM elektromos vagy hidrogén hajtású testvérszériája

    Ilyen lehet a DTM elektromos vagy hidrogén hajtású testvérszériája

    Egy rendkívül innovatív ötlettel állt ellő a DTM promótere az ITR. A Gerhard Berger által vezetett vállalat bemutatta az elképzeléseit egy olyan sorozatról, ami a DTM egyik betétfutamát jelentené. Az autók pedig 1000 lóerősek lennének és vagy tisztán elektromos meghajtással működnének, vagy pedig hidrogén üzemanyag cellák létesítésével hoznák létre a meghajtást.

    „Bátor és innovatív elképzeléseket vázoltunk fel.” – kezdte Gerhard Berger. „Messze előre kell tekintenünk, ha a motorsport jövőjét akarjuk formálni és e mellett olyan alternatív hajtási módokat kívánunk létrehozni, amit inspirálná a rajongókat.”

    „A meghajtásért felelős elektromos rendszer vagy a hidrogén üzemanyag cellák szabványosítottak lennének, de azért lenne lehetőség a mérnöki szabadságra is.” – folytatta.

    Az új rendszerek mellett a kerékcserék lebonyolítása jelentene még forradalmi megoldást. Ugyanis az abroncsokat beprogramozott ipari robotok végeznék emellett még a akkumulátort vagy a hidrogén tankot is kicserélnék a 40 perces versenyek során.

    Az új sorozat szintén az ITR égisze alá tartozna, és a DTM betétsorozataként futna emellett pedig eddig példátlan lehetőséget biztosítana a gyártóknak, a saját nagy teljesítményű elektromos autójuk kifejlesztésére és tesztelésére.

    Egyelőre viszont még nincs kitűzött dátum a széria indulására, ez inkább a gyártók, szponzorok és a nézők érdeklődésétől fog függeni.

    „Minden a gyártók számától függ. Elsőként is a technikai megvalósíthatóság a fontos. Igaz már ezt a területet elég intenzíven átvizsgáltuk, de még szükségünk van a szakértők véleményére. Ide tartoznak például az akkumulátor és a robot gyártó vállalatok. Ezek mellett természetesen még fontos szerepet játszik a történet pénzügyi oldala is, meg kell találnunk az egyensúlyt.” – zárta Berger.

    A promóter egy kedvcsináló videót is bemutatott a sorozatról