Címke: hibák

  • Vettel: A leggyorsabb kör hajszolása miatt csúsztam meg az utolsó körben

    Vettel: A leggyorsabb kör hajszolása miatt csúsztam meg az utolsó körben

    Sebastian Vettelnek majdnem a második helyébe került egy hiba, amit a Német Nagydíj utolsó körében vétett. A német elmondta, hogy meg szerette volna futni a verseny leggyorsabb körét és eközben hibázott.

    A Ferrari német versenyzője az utolsó helyről vághatott neki a hazai nagydíjának, miután az időmérő edzésen egy turbóhiba miatt egyetlen mért kört sem tudott megtenni. Azonban Vettel nem adta fel és egy őrült versenyen sikerült átrágnia magát a mezőnyön Max Vertsappent leszámítva. Azonban a német pilóta leggyorsabb köre másfél tized másodperccel maradt el a holland pilóta leggyorsabb körétől. A négyszeres világbajnok az utolsó körben megpróbált javítani, azonban a nyolcas kanyarban megcsúszott és lesodródott a bukótérbe.

    A Ferrari németjének szerencséje volt, ugyanis a megcsúszását követően éppen vissza tudott jönni a mögötte érkező Daniil Kvyat elé és végül a második helyen ért célba. „Azért mentem le a pályáról, mert a leggyorsabb körre hajtottam, azonban végül nem jött össze,” – nyilatkozta Vettel a Magyar Nagydíj előtt. „Mindig is ezt csináljuk a versenyeken. Próbálsz a határon autózni és néha alapján túl közel kerülsz ahhoz. Nem hiszem azt, hogy csak én voltam az, aki a pengeélen táncolt az utolsó körökben. Örülök, hogy végül megláthattam a kockás zászlót és annak is, hogy ki tudtuk használni az adódó lehetőségeket, különösen a verseny utolsó harmadában.”

    Vettel a Német Nagydíjon szerzett második helyével újfent a dobogón ünnepelhetett három versenyhétvége után. Azonban a német elmondta, hogy korántsem lehetnek elégedett a Német Nagydíjon nyújtott teljesítményükkel az időmérőn elkövetett hibák miatt.

    „Ha az utolsó helyről érsz fel a dobogóra, akkor nyilvánvaló, hogy nagyon sok autón kell áthámoznod magad. Összességében azonban nem lehetünk elégedettek, ugyanis az időmérőn óriási egy óriási lehetőséget szalasztottunk el és vasárnap csak az egyik autó látta meg a kockás zászlót.

    „Reméljük, hogy egy pár hét múlva, ha majd visszatekintünk erre a hétvégére, akkor azt mondhatjuk majd, hogy ez a hétvége jelentette a fordulópontot a számunkra,” – véli Vettel. „Azonban nyilvánvaló, hogy nyerni szeretnénk. Ezért az egész csapat, beleértve engem is, nagyon sok erőt és energiát fektet ebbe a projektbe. Nem vagyunk messze a céltól, azonban a szezon eddigi részében nem voltunk valami gyorsak, amire nem egyáltalán nem lehetünk büszkék.”

  • Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Toto Wolff és csapata hibát-hibára halmozott a Német Nagydíjon, ezért fejükbe vették elfelejtetik azt a kínos versenyt és Magyar Nagydíjon azon lesznek, hogy ismét a sikereikről beszéljenek. Az osztrák csapatfőnök szerint erre minden esélyük meglesz, ugyanis sikerült kiküszöbölni az eddig hiányosságukat, ami megakadályozta őket abban, hogy a Hungaroring típusú pályákon jól szerepeljenek.

    A regnáló bajnok istálló hazai futamán csak 2 pontot szerzett, ám azok az egységek is csak azért vándorolhattak az Ezüst Nyilak zsebébe, mert az Alfa Romeot megbüntették a verseny után. A pompával és ünnepléssel teli előző hét nem úgy végződött, ahogy azt a Mercedes szerette volna, így mindennél fontosabbnak érzik azt, hogy ezen a versenyen visszatérjenek a győztesek utcájába és feledésbe taszítsák a Hockenheimringen elkövetett bakijukat.

    Hiába nyert már hatszor Mogyoródon Hamilton, a német alakulat konstrukcióinak nem nagyon szokott feküdni a pálya, ám az új tervezési filozófiának köszönhetően, amit ettől az évtől vezettek be a csillagosoknál, már más lehet a helyzet, ugyanis a W10 sokkal gyorsabb, a kanyarokban, mint eddig bármikor, ennél fogva pedig Wolff szerint nem ütközhetnek olyan nagy gondba a magyar pályán.

    ,,Nagyon fájdalmas vasárnapon vagyunk túl, Hockhenheimben hibákat követtünk el, rossz döntéseket hoztunk és csak két ponttal sikerült elhagynunk az országot. Ám szeretjük azokat a kihívásokat, amik elé a Formula 1 állít minket, főleg annak tükrében, hogy mindig ott a lehetőség arra, hogy ezeken javítsunk. Vasárnap tehát a fájdalom kötött össze minket, míg hétfőn az az elhivatottság kovácsolt egybe minket. Rengeteget beszélgettünk arról, mit rontottunk el, és arról is diskuráltunk, mit kellene tennünk ahhoz, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk.  Úgy vélem, csapatként az erősségünk abban rejlik, hogy a vereséget megfelelően tudjuk kezelni. Felelősségteljesen beismertük a hibáinkat, innentől fogva pedig tanulni fogunk belőlük, és sokkal erősebben térünk vissza. A következő verseny pár nap múlva lesz, ami most pozitívum a mi helyzetünkben, ugyanis azt reméljük, ezen a héten, Budapesten meglesz az esélyünk arra, hogy jóvá tegyünk mindent. Az elmúlt években a Hungaroring trükkös volt a számunkra, ám tavaly sikerült nyernünk itt és idén rengeteg oka van annak, hogy bizakodóak legyünk ugyanis az autónk sokkal versenyképesebb lesz ezen a helyszínen idén, mint az elmúlt időszakban. Az ellenfeleinket számba véve, a Ferrari igazán jól muzsikál a rövid pályákon ebben az évben, és azt várjuk tőlük, hogy Budapesten is ott lesznek az elejében, ugyanakkor ott van a Red Bull is, akik az elmúlt három versenyből kettők megnyertek Max Verstappennel. Azonban azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 11 versenyből 9-et megnyertünk idén. Elhivatottan fogunk foggal-körömmel harcolni tehát ezen a versenyen, és reméljük egy erős eredmény birtokában mehetünk majd el a nyári szünetre.” –nyilatkozta Toto Wolff.

  • Wolff: Ez a verseny megmutatta, azt, hogy nem szabad hátradőlnünk

    Wolff: Ez a verseny megmutatta, azt, hogy nem szabad hátradőlnünk

    Hiába a különleges festés, az egyedi csapatruhák, vagy az ünnepi hangulat, a Mercedes vasárnap nem állhatott fel a dobogóra és nem ünnepelhette ott jeles eseményeit, mert az alakulat és a pilótái hibát-hibára halmoztak.

    125 éve már, hogy létezik a motorsport e Földön, és 200. versenyét (nem összefüggően) ünnepelte a kategóriában a német csapat, ám pezsgőbontás helyett, a tanácstalanság és az értetlenség vette át a fő szerepet a futam után az Ezüst Nyilaknál.

    Hiába vezette Lewis Hamilton a futamot, és hiába autózott a harmadik helyen Valtteri Bottas, egyikőjüknek sem sikerült csapatuk hazai nagydíján maradandót alkotni. A brit világbajnok a verseny féltávjánál megforgott, és első szárnyát ajándékozta oda a 15-ös kanyarnál lévő sóderágynak, majd szabálytalan módon hajtott a bokszba, amiért 5 másodperces büntetéssel sújtották. Ezután még a Safety Car fázis alatt is hibázott, mert túl lassan közlekedett a pályán, amiért vizsgálat indult ellene (később kiderült, a rendszer meghibásodása miatt került vizsgálat alá, ám mivel szabálytalanságot nem követett el, nem is szankcionálták), majd ismét következett egy megcsúszás, többszöri bokszba látogatás, végül a 11. helyen célba érve (később az Alfa Romeo büntetése miatt a 9. helyre lépett elő, így két világbajnoki pontot szerzett) befejeződött az ötszörös világbajnok vesszőfutása. Finn csapattársa mellől is elpártolt Fortuna, ugyanis egy sima dobogós helyezést veszített el azzal, hogy megcsúszott és a falba vezette Mercedesét. A Sky Sportsnak nyilatkozó Wolff elmondta, ez a verseny megmutatta, hogy nem szabad elszórakozniuk a futamokat, továbbra is teljes erőbedobással kell koncentrálniuk és keményen dolgozniuk, ugyanis a rossz hétvégék mindenkit megtalálnak.

    ,,Jól kezdtük a versenyt, a tempónk is megfelelő volt. Aztán jöttek a balesetek, a trükkös körülmények okozta kicsúszások és a rossz taktikai döntések. Lewis helyzete szerencsétlenül alakult, a bokszbejárat környékén ütközött, de mi erre nem voltunk felkészülve, utána rossz ütemben hívtuk ki kerékcserére, és innentől már nem volt megállás a lejtőn. Rengeteg pilóta hibázott és ütközött és igen, sajnos Valtteri is közéjük tartozott ma. Összességében egy rossz nap volt ez számunka, és a pilóták számára is, ennél szörnyűbb forgatókönyvet el se tudnék képzelni, mint ami ma történt. Ez a nap megmutatta, hogy nem szabad hátra dőlünk és elszórakozni a versenyeket, továbbra is keményen kell dolgoznunk. Nem vagyunk ugyan babonások, de hiszünk a karmában. A mai nap számunkra igen tanulságos volt.” – nyilatkozta csalódottan a Mercedes csapatfőnöke.

  • Marko: Vettelnek csapatot kellene váltania

    Marko: Vettelnek csapatot kellene váltania

    Helmut Marko úgy véli, korábbi protezsáltjának, Sebasitan Vettelnek csapatváltásra lenne szüksége ahhoz, hogy visszatérjen az a versenyző, akit megismertek.

    A német, aki jelenleg a Ferrari „első számú pilóta” státuszát tölti, be rendre hibázik, amit az olasz sajtó és a tifosi egyre hangosabban szóvá is tesz, főleg a Silverstone-ban történt fiaskó után szabadultak el az indulatok, ugyanis míg Charles Leclerc hozza az eredményeket, addig Vettel galibába keveredik.

    ,,A Red Bullban alig követett el hibákat, nem felejtette el, hogy kell vezetni, ezért nem értem miért történik meg vele ez újra és újra a Ferrariban.” – elmélkedett Max Verstappen.

    Az osztrák tanácsadó szerint, mindez azért fordulhat elő, mert a négyszeres világbajnok az önmagában való hite megingott, és amint visszaszerzi az önbizalmát, a régi lesz, de ahhoz Marko szerint környezetváltozásra lenne szüksége.

    ,,Akkor kezdesz el hibát-hibára halmozni, mikor már nem önmagad vagy, mindez a tudatalattiban kezdődik el. Sebastian egy nagyon intelligens, érzékeny és melegszívű ember, nagyszerű férj és apa. Milyen csodálatos beszédet mondott Charlie Whiting silverstone-i megemlékezésén, igazán könnyfakasztó szónoklat volt. Ő nem olyan kemény fickó, mint amilyen Michael Schumacher vagy Fernando Alonso volt, akik minden helyzetben képesek voltak teljesíteni. Sebastian egy olyan versenyző, akinek éreznie kell a támogatást. Ez a közeg adott volt számára a Red Bullnál, és az látszik, hogy a Ferrarinál viszont ez nincs meg.”

    Vettelnek 2020-ra még szerződése van, ám a pletykák az esetleges csapatváltásról vagy visszavonulásról nem akarnak elhallgatni. Marko szerint visszavonulni nem kell, ám egy csapatváltás már időszerű lenne.

    ,,Sebastiannak környezetváltozásra van szüksége, ez konkrét szavakba öntve úgy hangzik: csapatot kell váltania, ám nem hinném, hogy ez 2020-ban megtörténne.”

  • Vettel: A végén úgy is az érdekel minket mit gondolnak rólunk mások

    Vettel: A végén úgy is az érdekel minket mit gondolnak rólunk mások

    Sebastian Vettel ellentmondásos személyiséggel rendelkezik. A Ferrari pilótája egy olyan kategóriában méretteti meg magát ahol a csúcs technológia a legfőbb és szinte a mindent jelenti, ám a 32 éves versenyző korosztálya érdeklődését nem követi és nem érdeklődik úgy a technika adta lehetőségek iránt, mint társai, egyáltalán nem használja a közösségi médiát, és mint kiderült tavaly sokáig egy Nokia 6110-est hordott magánál.

    Vettel a jelenlegi mezőny legünnepeltebb versenyzői közé tartozik, egy intelligens pilóta, akit gyakran elragadnak az érzelmei, ami miatt a közönség ellenszenvét szokta kivívni.

    A BBC a Brit Nagydíj keretein belül készített a Scuderia versenyzőjével egy hosszabb interjút melyben a négyszeres világbajnok a tavalyi kudarcról, megítéléséről és a jövőjéről is beszélt.

    A német versenyző négy világbajnoki címmel a markában érkezett meg 2015-ben a Ferrarihoz. Azóta öt év telt el, és összesen két olyan szezont tudtak produkálni, amikor is elkaphatták volna Lewis Hamiltont és a Mercedest. 2017-ben inkább a csapat hibája miatt csúszott ki kezük közül a bajnoki trófea, míg 2018-ban inkább Vettel bakijai okozták az alakulat vesztét. Ezen események kapcsán merül fel a kérdés, vajon mennyire tépázta meg az önbizalmát a sikertelenség?

    ,,Nos, nagyon, nem annyira, lehet ezen vitatkozni. Voltak jobb éveink, az előző év és az azt megelőző például, szóval azt a jó dolgok közé sorolhatjuk, ám ugyanakkor rossz is történt, hiszen nem sikerült élni a lehetőséggekkel. Néhányszor közel voltunk, ám összességében nem hiszem, hogy sikerült volna, nem kis különbséggel veszítettünk, hanem naggyal, teljesen le lettünk győzve, és ez nem tetszett, a vereség fájdalmas. Ugyanakkor én inkább előre szeretek tekinteni, nem hátra, ezért nem az foglalkoztat, hogy mi történt tavaly. Ha Hockenheimbe vissza megyünk, nem azon fogok gondolkozni ’Oh, itt pördültem meg tavaly’. Tudok magamon nevetni, tudok ezen már derülni és még viccet is csinálok belőle.”

    Hockenheim, a tavalyi hibák bázisa, és elindítója, az egyik pillére a tavalyi verségnek. Ám a humor valóban segítségére van?  Ugyanis manapság nagyon sokat káromkodik a rádióban, különösen a tavalyi Német Nagydíjon volt halható ez.

    ,,Igen, de ez ennél több. A káromkodás csak egy percig tartott, és azért volt, mert fájt, nagyon is. Azonban annyira tökéletes hétvége volt, tudod? Megszereztem a pole-t szombaton, az atmoszféra csodálatos volt. Nagyon ritkán vannak meg ezek a pillanatok, szóval, ha vissza tekintek, akkor azt kell, hogy mondjam emiatt az egyik legjobb versenyhétvégém volt. Azonban te mondhatod azt, hogy szörnyűen sikeredett, hiszen a kavicságyba parkoltam az autómat és nem a parc femé-be, azonban ha az atmoszférát nézzük, az egészet, akkor megállapíthatjuk, hogy csak az utolsó darab hiányzott a képből. Tehát igen, fájt, de nem emésztettem magam sokáig. Az én hibám volt, egy relatíve apró hiba, ami nagy áldozatot követelt. Akadtak olyan versenyek is, ahol nagyot hibáztam, a kár viszont nem volt vészes. Számomra ez a versenyzés, olyan gyönyörű amennyire csak lehet, ám olykor kegyetlen is tud lenni.”

    A 2018-as szezon végén a bakik miatt úgy fogalmazott, a szünetben el kell vonulnia és elemeznie kell a történteket, valamint meg kell értenie miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Akkor a ködösen fogalmazó Vettel most már világosabban kifejtette azt, mire is gondolt akkor.

    ,,Volt pár incidensünk tavaly, mikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy akartuk, és igen nem mutattam jól azokban a szituációkban. Ha megnézzük mi történt Hockeheimben vagy Monzában, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek a kockázatvállalásról és a versenyzésről szóltak. Sajnos ezek a kísérletek nem mindig működnek, én így látom ezeket a helyzeteket. Nem stresszelek sokat ezeken, nem érzem úgy, hogy szükségem lenne arra, hogy rendbe tegyem a fejem. Ezeket a történéseket tisztes távolból tudom figyelni, ugyanis manapság olyan gyorsan felkapnak valamit, majd ha jön valami más, akkor az előző téma már ejtve is van. Én tudom mi történt a cockpitben, tudom, mit tettem, vissza is néztem, és remélem, több ilyen nem fordul elő. Azonban tovább kell lépni, mert különben is, mi tudnék csinálni? Akasszam fel magam? Nyilván nem, ezért kell előre tekinteni.”

    A 2019-es év nem úgy kezdődött a Scuderia számára, mint ahogy azt eltervezték. A Mercedes nagyon domináns szezont produkál, 8 győzelmet szereztek meg eddig, míg a Ferrari 0 darab elsőséget kaparintott meg. Először Charles Leclerc kezébe pottyant a lehetőség Bahreinben, ám a monacói nem tudta jó szereplését győzelemre váltani egy motorhiba miatt, majd aztán jött Kanada. Vettel egész hétvégén remekül teljesített, megszerezte az első rajtkockát, végig vezette a futamot, elsőként haladt át a célvonalon, ám mégsem ő lett a győztes. Hibázott, megcsúszott a füvön, majd amikor visszatért a pályára összeszedve autóját pont Lewis Hamilton elé érkezett vissza, akinek ezért fékeznie kellett. A németet veszélyes pályára visszatérés miatt megbüntették, amibe nem tudott belenyugodni. A verseny hátralévő részében dühösen káromkodott, majd autóját nem a megfelelő helyre parkolta, egyenesen csapata motorhome-jába menekült, majd később mégis megjelent az ünnepségen, és kicserélte a helyezést jelző táblákat mutatván mennyire igazságtalannak tartja a döntést. Sok aktív és legendás versenyző is mellé állt, és jogtalannak tartották a büntetését. Vettel elmondta, cselekedetei spontán akciók voltak, a pillanat hevében elkövetett tettek.

    ,,Természetesen ezt a pillanat hozta, teljesen lementem a fűre, majd megcsúsztam és fogalmam sem volt hova tudok visszaérkezni. Visszanéztem ezt is, és igen, viccesnek találtam. Nem szeretem, ha a hőseinket kritizálják. Először is felemeljük őket, én sosem kértem, hogy velem is így tegyenek, ám utána úgy tűnik mindenki csak arra a pillanatra vár, hogy lelökjék a magasságokból a hősöket, és azt mondhassák: ’Látod, végtére nem is olyan különleges.”

    Mikor ’őket’ említi, akkor a médiára gondol?

    ,,Igen. Ez az, amit a leginkább szórakoztatónak találok, ugyanis mindenki egy izgalmasabb showt kér, karaktereket, érzelmeket, azután mikor egy kis szeletet kapnak ebből, akkor elhajítják azt és kritizálni kezdik. Én úgy vélem a szenvedély nem létezik érzelmek nélkül. Nem mondhatod azt, hogy nagy szenvedéllyel viseltetek ez iránt, mikor jól mennek a dolgok, és utána csöndben maradsz, vagy mikor rossz történik és akkor is hallgatsz. Ez az, amit én paradoxonnak nevezek. Miért kritizáljuk azokat, akik a rádióban üvöltöznek örömükben, a pillanat hevében vagy a harag miatt? Mindannyian éltünk már át ilyen momentumokat. Ez csak egy sport, ami az élet hullámvasútját prezentálja.”

    Vajon Vettel törődik azzal, hogy ítélik meg teljesítményét és érdemeit?

    ,,Mindenkit foglalkoztat ez… Ez egy tény, és igen engem is, azonban a kérdés az, mennyire? A többiekhez képest csak nagyon kicsit. A végén úgy is az érdekel minket, mit gondolnak rólunk mások. Senki se akarja azt, hogy azt mondják rá, szörnyen nézel ki, vagy mégis mit tettél, ez rettenetes. Természetesen inkább a szép dolgokat szeretjük hallani. Azonban a fő kérdés az, mennyire határoz meg, hogy mit mondanak rólad? És ez a lényeg. Tisztában vagyok a számokkal, de nem a sajátjaimmal, sokkal inkább mások eredményeit tudom.”

    ,,Természetesen én is inkább öt világbajnoki címmel állnék itt, mint néggyel. Ám nem tekintgetek arra vissza, hogy nyertem négy címet, sokkal inkább előre nézek, és azon vagyok hogy meg nyerjem a következő bajnokságot, ha érted mire gondolok. A tény az, már nyertem többet is, és ha azon felül is nyerek még, nos, ezek mind az álmaim beteljesedését jelképezik. Az első nagyon különleges volt és utána csak azt érzed, újra és újra meg akarod tenni. Imádom a versenyzést, imádok a csapattal együtt dolgozni. Ha elkapjuk a győzelmi hullámot és jönnek a sikerek az igazán felemelő érzés. Ez az az út, amire kerülni akarsz, ahol igazán lenni szeretnél, ez rejti az igazi izgalmakat.”

    Vettel ugyanakkor a modern Formula 1-nek nem rajongója, többször is kifejtette, nem ért egyet azzal, az iránnyal amerre a sport tart, a túlszabályozottság, és a spórolás egyszerűen elkeseríti.

    ,,Ha vissza tekintünk a régmúltra, a versenyzők nagyon jól kijöttek egymással, és remekül menedzselték a dolgokat maguktól is. Volt pár vitatható megmozdulás akkoriban, igen, és néha ezt tolerálták néha nem. Manapság nehéz ezt mondani: ’legyen olyan minden, mint régen.’ Ám úgy érzem, mi sokkal jobban tudjuk, ezért hagyni kellene minket azt csinálni, amit akarunk. Valaha is képesek leszünk megteremteni a tökéletes verseny világot? Nem! Eltűnnek majd azok az esetek, mikor az időmérőn az egyik autó feltartja a másikat? Nem, nem fognak, mert ez lehetetlen. Az én véleményem szerint két incidens nem lehet a megszólalásig ugyanolyan. Természetesen vannak útmutatók, ami alapján felnősz és csinálod a dolgokat. Nem őrült kisgyerekeként jövünk ide, akik folyton egymásnak ütköznek, vannak szabályok és határok, amik jók, hogy ott vannak, és ha valaki átlépi azokat, akkor az büntetést érdemel. Azonban mi már túl szabályozunk. A nem veszélyes helyzetet veszélyesnek minősítjük, csak azért, hogy valaki büntetést kapjon. A beszédünk úgy hangzik, mintha jogászok lennénk, nem pedig átlagos emberek. Senki sem beszél így.”

    Vettel nemrég lett 32 éves, és igen, nincs megelégedve a jelenlegi helyzettel, a sport túl szabályozottságával, ám a versenyzést még mindig élvezi.

    ,,Imádom a versenyzést, nagyszerű ott állni a rajtrácson, látni a sok izgatott embert a lelátókon amiatt, hogy mi majd ezekkel az autókkal hamarosan versenyezni fogunk. Ez igazán jelent valamit, adrenalint ad, és idegessé tesz minden vasárnap reggel, mikor felkelek. Teljesen más, mint amikor a normál napokon nyitom ki a szemem. Ezen felül sikereket akarok, azt akarom, hogy működjön ez az egész a Ferrarival. Ha sikerülne, nem is tudom, ezt akartam, de a jövő majd eldönti mi lesz, és azzal kapcsolatban, hogy most mi van, az szintén azon múlik merre tart a sport.”

    A négyszeres világbajnok azonban arra kérdésre, hogy nagy-e rajta a nyomás a nyerési kényszer miatt, érdekes választ adott.

    ,,Az emberek azt mondják, itt sokkal több a nyomás, nos, én nem is tudom. Az számít milyen nyomást helyezel magadra legbelül. Én azt várom el magamtól, hogy jól szerepeljek, és ha ez nem így történik, akkor én vagyok a legbosszúsabb mindenki közül, nem az a srác, aki a pit wallról figyel, nem az, aki tervezte, vagy fejlesztette az autót, nem, én vagyok az és nem is tudnám azt elképzelni, hogy más dühösebb lehet nálam ilyenkor. Egyszerűen ez lehetetlen, és nem akarok egoistának tűnni, de ez így van.”

    Azonban nem érzi úgy, hogy ez felemészti őt belül?

    Ha a dolgok rosszul mennek, és dühös leszek, arra gondolsz? Természetesen a válasz igen, hiszen én tudom legjobban, hogy mi történik akkor. Kívülről az emberek úgy vélik, ők jobban tudják, hiszen a TV képernyőjén keresztül, különböző szögekből és felvételekből látják az esetet, ám én voltam ott. Arra akarok kilyukadni, hogy mindenki saját magának a legszigorúbb bírálója. Nem csak a vezetéssel kapcsolatban, hanem mindennel. Mikor a tükörbe nézel, tudod az igazságot, és tényleg itt van nagyobb nyomás? Rengeteg minden történt, jó dolgok, rossz dolgok, a jó többségben van, és igen érdemes ezekre visszatekinteni, de még több okom van arra, hogy előre figyeljek. Van ennek így értelme?”

     

  • Binotto egyáltalán nem hibáztatja Vettelt a hibái miatt

    Binotto egyáltalán nem hibáztatja Vettelt a hibái miatt

    Az idei szezon előtt nagyon úgy festett, hogy a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel lesz.

    Azonban az olasz istálló idei autója képtelen felvenni a versenyt a Mercedesekkel, ami miatt Vettelnek egyre kevesebb esélye lesz a bajnoki címre. A négyszeres világbajnoknak ráadásul még az újdonsült csapattársával, Charles Leclercel is meg kell birkóznia, ami miatt még nagyobb nyomás alatt kell versenyeznie.

    A Scuderia csapatfőnöke, Mattia Binotto folyamatosan próbálja megvédeni Vettelt az idei szezonban elkövetett hibái miatt. Az egyik legjelentősebb hibája a Kanadai Nagydíjon történt, amikor a Lewis Hamiltonnal való csata közben átvágta a pályát, ami miatt végül elveszítette a győzelmet.

    „Mindig versenyszituációban történtek a hibák, ahol Seb a határon táncolt, sőt még túl is,” – nyilatkozta Binotto az Auto Bildnek. „Őszintén, egyáltalán nincs könnyű dolga, ez nem kérdés. Az az álma, hogy világbajnoki címet szerezzen a Ferrarival. Seb elképesztően tehetséges és emellett egy nagyon tapasztalt versenyző. Egy karizmatikus vezető, aki csapatjátékosként versenyez.”

    Vettelnek egy kisebb csodára lenne szüksége, ha már idén ötszörös világbajnok szeretne lenni, ugyanis jelen pillanatban az összetett negyedik helyén áll és már 74 ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamiltontól.

  • Domenicali: Schumacher sosem hibáztatta a Ferrarit

    Domenicali: Schumacher sosem hibáztatta a Ferrarit

    Stefano Domenicali a Ferrari egykori csapatfőnöke Nico Rosberg podcast műsorának vendégeként felidézte a Scuderia 2000-es évek elején zajló sikersorozatát. Az olasz szakember elárulta, azokban az időkben sem volt minden tökéletes a vörösöknél, ahogy most sem az.

    Michael Schumacher 5 világbajnoki címet szerzett a patinás csapat pilótájaként, Domanicali szerint a német rekorder vezetői képessége minden versenyző felett állt, ám nem csak ebben jeleskedett a legenda, magatartása és viselkedése a csapat felé is példaértékű volt.

    ,,Sosem hibáztatta a csapatot a felmerülő problémák miatt, pedig meg lett volna rá az oka, hogy ezt tegye. 1999-ben Silverstone-ban balesetet szenvedett minek következtében eltörte a lábát, a későbbi vizsgálatok során kiderült a fékrendszerben az egyik csavar nem volt kellőképpen megszorítva, ám egy rossz szó sem hagyta el a száját, sosem lehetett hallani semmi negatívat tőle, nem mondta azt egyszer sem, hogy a csapat hibázott. Michael ugyanakkor sosem volt elégedett, ő mindig nyerni akart. Képes volt verseny közben szinte lassítva képkockánként kielemezni a dolgokat.” – mesélte el Domenicali Rosberg Beyond Victory műsorában.

  • Leclerc változtatni fog az időmérős hozzáállásán

    Leclerc változtatni fog az időmérős hozzáállásán

    Charles Leclerc elárulta másképp kezeli az időmérő edzéseket, mint korábban.

    A monacói hadilábon áll eddig a kvalifikációval, Azerbajdzsánban a Q2-ben törte autóját, Barcelonában túl agresszívan hajtott rá az egyik rázókőre, ami sérülést okozott a bargeboard elemeken, majd jött a monte-carló-i baki, ahol is a csapata becsülte alá az ellenfeleket, aminek ára az lett, hogy a 21 éves versenyzőnek már a Q1-ben búcsúznia kellett.

    Leclerc levonta a következtetéseket és arra jutott, hogy Kanadában nem szabad túl erőltetnie a dolgot az időmérő második szakaszában, ugyanis ha hibázik, akkor az megint rámegy a Q3-as szereplésére és a versenyre is kihat.

    ,,Egy dolgon változtattam talán Baku után, nem nyomtam túl keményen a Q2-ben. Nagyot hibáztam ott, ugyanis minden esélyem meg volt arra, hogy jó eredményt érjek el a Q3-ban azzal az autóval, amivel rendelkeztem, ezért elég nagy hülyeség volt összetörni. Azután Barcelonában a padló sérült meg miután túl erőltettem, csak engedtem hogy menjen, majd letört egy darab valahonnan, tehát ezen kellett változtatnom azután az edzés után.”

    A monacói elmondta ezek a bevett szokások részben annak köszönhetőek, hogy 2018-ban a Sauberben még nagy erőfeszítésnek számított bejutni az edzés utolsó szakaszába.

    ,,Vannak olyan hibák, melyek miatt változtatnod kell a hozzáállásodon, mikor a Ferrarinál versenyzel. Összehasonlítva a tavalyi évemmel, ahol a Q1-ben és Q2-ben mindent bele kellett adnom, láthattuk azt, hogy idén Bakuba ugyanazon a szakaszokon már nem volt ennyire fontos túlhajtani, ugyanis meg volt annak a lehetősége, hogy a Q3-ban jó eredményt érjünk el, ám volt pár hiba az én részemről, amiből tanulni fogunk. Most már előre tekintek és megpróbálom elkerülni annak a lehetőségét, hogy ezek az esetek újra megismétlődjenek, és remélem, hogy most már csak jobb idők jönnek.”

    A Ferrari még egy futamot sem nyert eddig, Montrealba érkezve 118 ponttal vannak lemaradva a listavezető Mercedestől, míg Leclerc az ötödik helyen 80 pontos hátrányt halmozott fel Lewis Hamiltonnal szemben. A 21 éves versenyző ennek ellenére még nem érzi úgy, hogy fel kellene adnia a 2019-es bajnoki címről szövögetett álmait.

    ,,Addig nem mondok neki búcsút, míg véget nem ér a szezon. Nehezen kezdtük az évet, én sokkal többet vártam ennél, azonban még nincs itt a búcsúzkodás ideje, a végsőkig kell nyomnunk, és tulajdonképpen ezt is tesszük. Próbáljuk megérteni a hibáinkat és nem újra elkövetni őket. Biztos vagyok benne, hogy az eredmények hamarosan jönni fognak.”

  • Vettel szerint Leclerc-rel való párharca jót tesz a Ferrarinak

    Vettel szerint Leclerc-rel való párharca jót tesz a Ferrarinak

    Sebastian Vettel szerint csapattársa Charles Leclerc sikere az egész csapatra pozitív kihatást gyakorol.

    A szezon során felerősödtek azok a hangok, miszerint a monacói versenyző lesz a négyszeres világbajnok veszte, és miatta akár már az év végén visszavonulhat, azonban a statisztikák nem mutatnak egyértelmű fölényt az ifjú pilóta javára. Az időmérőn Vettel 5:1 arányban veri csapattársát, míg a pontversenyben is előrébb helyezkedik el a 21 éves versenyzőnél. Ebben a pontkülönbségben a csapatutasítások is közrejátszanak, valamint hibákat mindketten követnek el: a német Szahírban a futamon forgott meg, míg Monacóban a harmadik szabadedzésen tört autót, addig a monacói Bakuban találhatta magát a falban a Q2-ben, a barcelonai időmérőn túl agresszívan használta a rázóköveket minek következtében megsérültek az autóján a bargeboard elemek. Legutóbb pedig Monacóban, a futamon vette érintőre a falat Hülkenberg előzése közben, ahol is jelentősen megsérült a padlólemeze, így a versenyt is fel kellett adnia.

    Nemrég Gerhard Berger tért ki a Ferrari pilótapárosára, az osztrák szerint ugyanis Vettel hasonló helyzetben találta magát idén, mint 2014-ben, utolsó Red Bullos évében, ahol is akkori csapattársa Daniel Ricciardo jobbnak bizonyult nála.

    Vettel válaszolt a kritikákra, a német szerint csapatának csak jót tesz az, ha két versenyképes pilóta harcol egymással.

    ,,Szerintem ennek a dolognak pozitív töltete van, ugyanis így egymást nyomjuk előre. Úgy vélem a csapatnak is remek az a szituáció, melyben két versenyző a saját határait és az autó határait feszegetve azon van, hogy minél jobban nyomja a gázt és a másik előtt végezzen.”

    Vettel arra is rámutatott, hogy szerinte nincs nagyobb nyomás rajta ebben az évben új csapattársa miatt, ugyanis az elmúlt években is tehetséges versenyzők vezettek a garázs másik oldalán.

    ,,Ha igazságos akarok lenni és visszatekintek, akkor elmondhatom azt, hogy nem voltak könnyen legyőzhető csaptatásaim az elmúlt években. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy Kimi lassú lenne! Természetesen ők ketten teljesen különböznek, teljesen más a mentalitásuk, a vezetési stílusuk, egyszerűen mások. Úgy vélem, igen is jót tesz nekünk az, hogy Charles ennyire tehetséges és gyors versenyző.”

  • Leclerc csalódott, nem ilyen szezonkezdésre számított

    Leclerc csalódott, nem ilyen szezonkezdésre számított

    Charles Leclerc elismerte, élete a Ferrarinál eddig nem úgy alakult, ahogy azt elvárta volna, ám bízik abban, hogy a szezon hátralevő felében egy jó eredmény még kinéz a Scuderiának.

    A Mercedes hat futamból hatot megnyert, a Ferrarinak eddig csak a bahreini versenyhétvégén volt igazán esélye a győzelemre, ám a monacói pilóta hiába vezette magabiztosan a futamot, egy technikai hiba elvette az első helyről szövögetett álmait, azóta pedig nem alakul jól a 21 éves versenyző szezonja.

    A folyamatos csapatutasítások és bizonyítási vágy miatt, a bakui időmérőn hibázott Leclerc és összetörte az autóját, minek következtében már a Q2-ben kiesett, Barcelonában egy rázókőre túl agresszívan hajtott rá, minek következtében sérültek a bargeboard elemek az autóján, majd Monacóban a csapat hibája miatt kényszerült korán búcsúzni, már az időmérőedzés első szakaszában kiesett, majd a futamon agresszív vezetési stílusa miatt, ütközött és végül fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Sajnos nem úgy kezdődött a szezon, ahogy mi azt elképzeltük. Elég csalódást keltően alakult az év kezdete, ám ennek ellenére lehajtott fejjel és keményen kell dolgoznunk tovább, és ha ez meg van, akkor a jó eredmények is jönni fognak.”

    Leclerc nagyon ideges volt a Q1-es baki miatt, ám biztos abban, hogy csapata többet ilyen szarvas hibát nem fog elkövetni.

    ,,Úgy vélem csapatként még van mit tanulnunk, ugyanis rögtön a Q1-ben kiesni hatalmas csalódás volt. Nem a 15. hely ami reális helyünk. A rossz időmérő miatt tudtuk, hogy nehéz futam vár ránk, azonban biztos vagyok abban, hogy tanulni fogunk az elkövetett hibákból, ami miatt az a verseny úgy alakult, ahogy.

    Leclerc korán feladni kényszerült a versenyt, ugyanis mikor a 9. körben Nico Hülkenbergert próbálta megelőzni, lekocolta a korlátot, minek következtében sérült a padlólemeze és még defektet is kapott.

    ,,Szerintem versenybaleset volt. Nem hinném, hogy túl sok helyet hagyott nekem (Hülkenberg), de hozzávágtam a hátsót a korláthoz és még egy kicsit össze is értünk, ennyi történt.”