Címke: hibák

  • Hill: Sainz inkább vezéralkat, mint Leclerc

    Hill: Sainz inkább vezéralkat, mint Leclerc

    1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill inkább Carlos Sainzot képzeli el a Ferrari vezér egyéniségeként, mint a legutóbbi futamon kapitális hibát vétő Charles Leclerc-t.

    A brit ex-F1-es vendége volt a Sky Sports hétfői F1 témájú műsorának, az Any Driven Mondaynek és ott elmondta, hogy ugyan „Charles valóban gyors”, Sainz jobb iránymutatást ad a csapatának a stratégiai dolgok terén.

    „Carlos engem jobban meggyőzött, mint csapatvezető egyéniség” – mondta a Williams és a Jordan egykori versenyzője. – Carlos könnyebben átlátja a stratégiai dolgokat és a döntéseket is egyszerűbben hozza meg.”

    Ugyanakkor Sainz és a Ferrari pitwallja egyáltalán nem volt ugyanazon a véleményen, a Francia Nagydíjon alkalmazott stratégiát illetően. A spanyol pilóta pont Sergio Pérezzel csatázott, amikor a csapat kihívta őt a második kerékcseréjére. Sainz emiatt érthető okokból azt mondta a rádión, hogy „ne most, ne most.”

    Később azonban kiállt az idei Brit Nagydíj győztese és a korábban kapott 5 másodperces büntetését is letöltötte, amit korábban a veszélyes kiengedése miatt kapott. Azonban így egy lehetséges 3. helyért járó 15 pont helyett csupán a 10 pontot érő 5. helyen zárt, de még a bónuszpont megszerzésével is csak 11 ponttal távozhatott a Paul Ricard-ról.

    Hill a Ferrari stratégiai döntését ahhoz hasonlította, mint amikor valaki csak „félig megy fel a lépcsőn”.

    „Valakinek magához kellene ragadnia a kezdeményezést, ami a stratégiai dolgokat illeti,” – folytatta 1996 világbajnoka. – Ez a személy lehet a stratéga, de akár a versenyző is. Határozott döntésekre lenne szükség a Ferraritól.”

    A Scuderia a mostani rossz versenyeiknek köszönhetően mindkét bajnokságban óriási hátrányba került a Red Bull hoz képes. Leclerc-nek 63 pont a lemaradása Max Verstappennel szemben az egyéniben, amíg a gyártó versenyében már majdnem 100 pontra rúg a hátrányuk.

    Hill szerint azonban „a Ferrariban óriási a potenciál” é ha képesek lesznek kiküszöbölni a problémáikat, akkor képesek lehetnek visszaszállni a bajnok küzdelembe.

  • Rosberg: A Ferrarinak innentől nincs mit veszítenie

    Rosberg: A Ferrarinak innentől nincs mit veszítenie

    Nico Rosberg szerint a Ferrari utóbbi versenyeken való rossz formája miatt most már „mindent vagy semmit” alapon is versenyezhet az évad hátralevő részében.

    A 2022-es évad első három versenyét követően nagyon úgy nézett ki, hogy a Vörösök újra nyeregben vannak és magabiztos előnyt szereztek a közvetlen rivális Red Bull-lal szemben mindkét bajnokságban. Ugyanakkor az elmúlt futamok során a Bikák elkapták a fonalat, amíg a maranellói istállónál minden elromlott egy csapásra. Charles Leclerc imolai hibája, a csapat rossz stratégiái és a megbízhatósági hibák miatt a Ferrari előnyéből óriási hátrány lett az egyéni és a gyártók versenyében egyaránt.

    A labda így jelenleg a Red Bull térfelén pattog, ugyanis Max Verstappen az idei 9 versenyből 6-ot meg tudott nyerni. 2016 bajnoka – aki szerint Carlos Sainz nem világbajnoki alapanyag – azonban úgy gondolja, hogy a hátrány a Ferrari előnyére is válhat, mivel így közel sem akkora rajtuk a nyomás, mint ha ők vezetnék mindkét kiírást.

    „A Ferrarinak jelen pillanatban nincs mit elveszítenie” – mondta Rosberg a Sky Sports hétfői F1 témájú műsorában. „Egyszerűen minden versenyen rámenősnek kell lenniük és meg kell győződniük arról, hogyan lesznek lépesek maximalizálni az előttük adandó lehetőségeket.”

    „A megbízhatósági gondjaikat feltétlen meg kell oldaniuk, mert emiatt már hátrányban vannak és közel nem akkora rajtuk a nyomás, mint az évad elején, amikor még mindkét bajnokságban az élen álltak. Hatalmas favoritnak lettek kikiáltva, ehhez képest most óriási a lemaradásuk. Nyomniuk kell és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”

    A 37 éves német pilóta emellett még többek között arra a kérdésre is válaszolt, hogy az idei Red Bullt vagy az idei Ferrarit vezetné szívesebben a pályán. Az eddigi futamok alapján az látszik körvonalazódni, hogy az F1-75-nek sokkal jobb a mechanikus tapadása, ami miatt a kanyarokat nagyobb sebességgel tudják teljesíteni, amíg az RB18-nak páratlan a végsebessége és a mechanikus tapadása sincs messze a Ferrariétól.

    „Egyértelműen a Red Bullt vezetném” – folytatta 2016 világbajnoka. „Ez egy nehéz kérdés, azonban a két csapat jelenlegi formáját figyelembe véve választottam inkább a Red Bullt. Náluk most minden klappol, óriási formában versenyeznek, amíg a Ferrarinál sokat hibáznak és mindezek tetejében még az autó sem megbízható.”

  • Leclerc a csapatát hibáztatta az újabb monacói fiaskóját követően

    Leclerc a csapatát hibáztatta az újabb monacói fiaskóját követően

    Charles Leclerc szerint a Ferrari túl sok hibát vétett a vasárnapi Monacói Nagydíj során. A hazai hős nagyon nehezen éli meg, hogy a pole-pozíciója ellenére csak a 4. helyen ért célba.

    A Ferrari – akik megfellebbezték a futam végeredményét – monacói versenyzője a verseny első részében simán tartotta a vezető pozícióját, azonban amint elkezdett felszáradni a pálya, el is kezdődtek a problémái. Az olasz istálló mérnökei ugyanis kinttartották őt annak érdekében, hogy a kiállásánál az extrém esős gumikról egyből slickek kerülhessenek fel azonnal az F1-75-ére.

    Azonban Carlos Sainz és Sergio Pérez is alávágott a négyszeres futamgyőztesnek, aki emiatt kénytelen volt kiállni interekért és a pályára csupán harmadikként térhetett vissza. Amikor pedig a pálya már felszáradt és az élmezőny tagjai kiálltak száraz gumikért, Leclerc még egy pozíciót veszített Max Verstappennel szemben, amivel már csak a 4. helyen állt.

    Leclerc ezen pozíció vesztése a Vörösök stratégiai hibájának volt köszönhető, mert a monacói előtt közvetlen a csapattársát szervizelte a Ferrari, amiért a hazai hősnek várnia kellett. Ugyan piros zászló is volt Mick Schumacher óriási balesete miatt, Leclerc helyzetén nem változtatott és még a dobogóra sem tudott felállni.

    A monacói szupersztár nagyon összetört volt, egyszerűen nem találta a megfelelő szavakat az újabb balszerencsésen alakult hazai futamát követően.

    „Néha hibázik az ember, azonban a mai napon rengetegszer kapituláltunk” – idézi Leclerc szavait a Sky Sports. „Elég nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a csapat véleményére hagyatkozunk versenyzőként, mert nem látod, hogy a többiek mit csinálnak az intereken és a száraz gumikon a pályán.”

    „Nem értettem, hogy miért változtattuk meg a véleményünket a taktikánkkal kapcsolatban. Először alávágtak nekünk, utána pedig időt veszítettem Carlos mögött a második kiállásnál. Szóval igen, rengeteget hibáztunk és a jövőben nem fordulhat elő hasonló.”

    Leclerc hozzátette, hogy ezen hibák „a Red Bullal való bajnoki harcuk miatt” még fájdalmasabbak lehetnek majd az évad végén lévő végelszámolásnál. A monacói azonban „nem haragszik a csapatára és elmondása szerint a soron következő Azeri Nagydíjon erősebben fognak visszatérni.”

  • Berger: Hamilton is hibázik nyomás alatt

    Berger: Hamilton is hibázik nyomás alatt

    Lewis Hamilton és a Mercedes azért hibázik ennyit a 2021-es Forma-1-es szezon során, mert a Red Bull és Max Verstappen idén méltó ellenfeleknek bizonyulnak eddig a versenypályákon. Ez a véleménye az egykori F1-es versenyzőnek Gerhard Bergernek, aki reméli, hogy a két élcsapat között egészen a szezon legvégéig fog folytatódni ez a kiélezett csata.

    „Lewisnak (Hamilton) nem volt igazán komoly ellenfele a pályán az utóbbi szezonokban,” – idézi az osztrák szavait a Sport 1.

    „Idén azonban egy rendkívül erős ellenfele akadt Verstappen személyében. Ez egy teljesen új helyzet a számára és ezért is hibázik ennyit mostanság Hamilton. Legalább ezen hibák még érdekesebbé teszik a bajnokságot a nézőközönség számára.”

    „Jelen pillanatban Maxnak (Verstappen) megvan a kellő lendülete,” – folytatta a McLaren és a Ferrari egykori pilótája. „Jelen pillanatban nagyon jó a bajnoki küzdelem közte és Lewis között.

    „A Mercedes is erős lesz, azonban a Red Bull sem fog alább hagyni és ők is folyamatosan hozni fogják az újításokat és szeretnék megtartani az első helyeiket mindkét bajnokságban. Remélem, hogy ez a fajta adok-kapok legalább a szezon végig fog majd folytatódni a két csapat között.”

  • Verstappen: Hamiltonnak ezentúl keményebben kell küzdenie

    Verstappen: Hamiltonnak ezentúl keményebben kell küzdenie

    Max Verstappen annak ellenére érzi kényelmes helyzetben magát a bajnoki harcban, hogy eddig ő volt az üldözött fél a Lewis Hamilton elleni párharcában.

    A Red Bull holland versenyzője először kapott olyan autót maga alá, amivel minden esélye megvan az egyéni világbajnoki cím megszerzésére. Azonban a Mercedest és Lewis Hamiltont sem érdemes leírni ezen mentális és fizikai küzdelemben, ami már a Bahreini Nagydíj óta tart. Ha pedig minden jól megy, akkor majd csak az idei szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után fogjuk megtudni a bajnok kilétét.

    „Nem bánom, hogy most én vagyok az üldözött fél,” – mondta Verstappen, aki a Monacoban aratott győzelmének köszönhetően F1-es karrierje során először vezeti az egyéni pontversenyt.

    „A korábbi Monacó-i versenyek nem mentek jól, mert folyton elkövettem valami hibát,” – idézi a tizenkétszeres futamgyőztes szavait a Servus Tv. „Egyszerűen nem voltam jó.

    „Most pedig a Mercedes hibáinak köszönhetően az egyéni és a konstruktőri bajnokságot is mi állunk az élen.”

    A fiatal holland titán hozzátette, hogy kifejezetten élvezi a Hamilton ellen vívott csatáit.

    „Már számos jó csatát vívtunk meg a pályán az idei szezon folyamán,” – folytatta a 23 éves Verstappen. „Követem Lewist (Hamilton9 az Instagramon és rájöttem, hogy szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Ő egy szupersztár a pályán és azon kívül is. Ez pedig nagyon jót tesz a sportnak.

    „A Mercedes még mindig nagyon erős. Monaco nem az egyik legjobb viszonyítása alap a szezon további részére, ugyanis egy lassú utcai pályáról beszélünk, amiből nincs túl sok a versenynaptárban.

    „Szerintem a Mercedes lesz majd elől Bakuban, azonban nekünk van egy nagy előnyünk. Lewisnak az elmúlt években nem kellett túlságosan megerőltetnie magát, azonban most minden pontért meg kell harcolnia a bajnoki küzdelemben,” – zárta a Red Bull pilótája.

  • A Red Bullt nem aggasztják Verstappen Portimãoban elkövetett hibái

    A Red Bullt nem aggasztják Verstappen Portimãoban elkövetett hibái

    A Red Bull egyáltalán nem aggódik Max Verstappen Portugál Nagydíjon elkövetett hibái miatt, ami miatt egy pole pozíciótól és a leggyorsabb körért járó bónuszponttól is elestek többek között.

    A milton keynesi istálló szerint ezen kisebb mértékű hibák nem fogja befolyásolni a versenyzőjük esélyeit a világbajnoki harcban, amiért Lewis Hamiltonnal kell majd megküzdenie az idei szezonban.

    A holland pilóta az egész portimãoi hétvégén küszködött az elemekkel, ami miatt néhány hibát is elkövetett, ezzel valamilyen szinten rontva saját helyzetén a Hamiltonnal való bajnoki csatában.

    Verstappen a pályahatárok miatt a szombati időmérőn a rajtelsőséget, majd a vasárnapi verseny elején hiába előzte meg Hamiltont a biztonsági autós újraindítást követően, a hétszeres világbajnok Mercedes pilóta egy hiba miatt gyorsan vissza is vehette a második helyét.

    A verseny utolsó körében pedig ismét a pályahatárok tréfálták meg a Red Bull pilótát. Történt ugyanis, hogy Verstappen négy kerékkel elhagyta a pályát a tizennégyes kanyarban a leggyorsabb körén, ami miatt hiába futotta meg azt, végül elvette tőle a versenyirányítás.

    Ezek a hibák pedig egyáltalán nem férnének bele az egyéni bajnokság második helyezettjétől, mert minden egyes hétvégén nüanszok döntenek a Mercedes és a Red Bull között a győzelemről. Azonban a Bikák csapatfőnöke Christian Horner szerint semmi probléma nincsen azzal, ha Verstappen néha nyomás alatt hibázik.

    A brit szakember hozzátette, hogy Hamilton Imolában sokkal nagyobbat hibázott Verstappenhez képest és ha a britnek nem lett volna szerencséje, akkor most nem ő, hanem Verstappen vezetné a bajnokságot.

    „Nyilvánvalóan tökéletes teljesítményt kell nyújtanunk, azonban az autónknak megvannak a maga erősségei és gyengeségei egyaránt,” – magyarázta Horner.

    „Ne felejtsük el, hogy Lewis majdnem pórul járt Imolában a hibáját követően, azonban a szerencséje miatt olcsón megúszta.

    „A hibák elkerülhetetlenek ilyen szinten, ugyanis, ha tövig nyomod a gázt és a határon autózol, akkor néha becsúszik egy kisebb hiba. Ez az egész pálya határos dolog pedig szerintem is frusztráló.

    „Hihetetlen, hogy pálya határok miatt már egy futamgyőzelmet, egy pole pozíciót és egy leggyorsabb kört is elbuktunk,” – mondta Horner, aki nem elsőként háborodott fel az előbb említett téma kapcsán a milton keynesi istálló berkein belül. „Szóval ige, eddig sokat veszítettünk a pálya határok miatt, de a szabály az szabály.”

  • Glock: Verstappen egyáltalán nem hibázik többet Hamiltonnál

    Glock: Verstappen egyáltalán nem hibázik többet Hamiltonnál

    Max Verstappen és Lewis Hamilton sem vezet hiba nélkül az idei szezonban. A Mercedes hétszeres világbajnoka az imolai versenyen rontott, de holland versenytársa is a kritikák kereszttüzében találta magát a Portimaoban elkövetett hibái miatt. Azonban a korábbi Forma-1-es pilóta Timo Glock a Red Bull fiataljának védelmére kelt a legutóbbi interjújában.

    A szurkolók egyre többet gondolkoznak azon, hogy Verstappen képes lesz-e megbirkózni azzal a gondolattal, hogy nem az egyéni bajnokság harmadik helye, hanem a világbajnoki cím a tét. A Toyota egykori pilótája szerint a hollandnak nem lesz komolyabb problémája ezzel.

    „Nem, szerintem Max (Verstappen) nem vét több hibát Lewisnál (Hamilton),” – idézi a német versenyzőt a Formel-1.de.

    Glock hozzátette, hogy nem csak Verstappen, hanem Hamilton is komoly nyomás alatt versenyez idén, azonban ezzel ő is tisztában van és eddig ellenállhatatlan formában teljesít idén.

    „Lewis hihetetlen szintet képvisel és most is megmutatja a riválisainak, hogy ő és a Mercedes az, akit le kell győzni a bajnoki címért. Remekül csinálja, amit csinál, mert futószalagon hozza a jobbnál jobb eredményeket a csapatával.”

     

    A német RTL egykori szakértője pedig végül azt is elárulta, hogy szerinte az nevethet majd a szezon végén Hamilton és Verstappen közül, aki kevesebbet hibázik a 23 tervezett futam során.

    „Ez fog meghatározni mindent,” – folytatta Glock. „Aki kevesebb hibát vét, az fog az utolsó futam az egyéni bajnokság első helyén állni.”

  • Mazepin nem számított arra, hogy az Forma-1 ilyen intenzív lesz

    Mazepin nem számított arra, hogy az Forma-1 ilyen intenzív lesz

    A Haas újonca Nikita Mazepin nem számított arra, hogy a Forma-1 ennyivel nehezebb lesz majd  mint a Formula 2 volt. Az orosz fiatal ugyanis az eddigi két versenyhétvégéjén mindkétszer kikapott a szintén újonc csapattársától Mick Schumachertől, valamint számos piruettet is láthattunk tőle.

    Mazepin már a szezon előtti teszteken is kiemelt figyelmet kapott a médiától, azonban nem a teljesítménye, hanem még a botránya miatt, ami miatt sokk ellendrukkert szerzett magának.

    A Haas versenyzője a rossz teljesítménye mellett még tiszteletlen is. A szezon eddigi időmérő edzésein ugyanis megszegte a versenyzők közötti íratlan szabályt, miszerint a gyors kör megkezdése előtt nem előzzük meg a másikat.

    Mazepin mindezen rossz tulajdonságai mellett az autótöréseiről még nem is beszéltünk, amik igen költségesek voltak az amerikai kiscsapat számára.

    Az orosz pilóta most pedig az eddigi F1-es tapasztalatairól beszélt.

    „Eddig nagyon intenzív számomra a Forma-1. Számítottam erre a szezon kezdete előtt, azonban arra nem, hogy az első két időmérőm ilyen hektikus lesz majd.”

    Miután Bahreinben három kanyarig jutott mindössze, Mazepin már annak is örülni tudott, hogy be tudta fejezni a 63 körös Emilia Romagna Nagydíjat, ahol esős és száraz körülmények között is versenyezhettek a pilóták.

    „Sok dolog történt,” – folytatta az orosz, aki az első körben összeakadt Nicolas Latifivel. „Extrém esős gumikon rajtoltunk, de nem sokkal már sütött a nap, majd még piros zászló is volt, szóval volt itt minden.

    „Jó sok tapasztalatot tehettem zsebre ezzel és jó volt végre látni a kockás zászlót.”

  • Mennyből a pokolba süllyedt Pérez a botrányos teljesítménye miatt Markonál

    Mennyből a pokolba süllyedt Pérez a botrányos teljesítménye miatt Markonál

    Dr. Helmut Marko szerint Sergio Pérez Emilia Romagna Nagydíj időmérő edzésén nyújtott jó teljesítményét semmissé tette a versenyen elkövetett hibái.

    A Red Bull mexikói pilótája óriási meglepetésre legyőzte Max Verstappent a szombati kvalifikáció során Imolában. Pérez ezzel Forma-1-es pályafutása során először rajtolhatott az első sorból és azzal, hogy legyőzte a holland titán csapattársát, sokak szerint már a második versenyén sikerült átütő sikert aratnia. Azonban a vasárnapi futamon kiderült, hogy ez a siker kérész életű volt.

    A Szahíri Nagydíj győztese már az első körben pozíciót bukott Verstappennel és Charles Leclercrel szemben, majd a biztonsági autós fázis során Daniel Ricciardo és Perre Gasly is megelőzte volna őt a megpördülését követően. Pérez azonban jogtalanul visszavette a pozícióját és ezért a versenybírák egy 10 másodperces időbüntetéssel sújtották őt.

    Azonban Pérez második hibája – amikor a negyedik helyről pördült ki a kavicságyba – sokba kerülhet a Red Bullnak a konstruktőri bajnokságban, ugyanis a hiba miatt a mexikói nullázott, így a Bikák jelentős pontokat buktak a Mercedesszel szemben, akik mindkét bajnokságot vezetik.

    Markot pedig ez a teljesítmény egyáltalán nem nyűgözte, sőt a Red Bull szaktanácsadója nagyon mérges is volt Pérez sorozatos hibái miatt.

    „Az időmérő még nagyon jó volt,” – idézi Markot a Servus TV. „Hirtelen a semmiből elrukkolt egy második hellyel. Ekkor még azt gondoltuk, hogy minden rendben lesz majd.

    „Szerintem nem sikerült annyira munkára fognia és felmelegítenie a gumikat, mint azt Max tette. A 11. helye pedig nagyon idegesítő. A második megpörgése miatt vesztett rajta teljesen. Lényegében ez egy katasztrofális verseny volt az ő szemszögéből,” – zárta a szaktanácsadó, akivel egyáltalán nem könnyű megtalálni a közös hangot.

  • Bottas csalódott a nyolcadik helyét követően

    Bottas csalódott a nyolcadik helyét követően

    Ugyan Valtteri Bottas a pénteki nap folyamán az első és a második szabadedzést is megnyerte, a szombati nap már közel nem alakult ilyen jól a számára. Amíg a finn csapattársa Lewis Hamilton karrierje 99. rajtelsőségét ünnepelhette, addig a finn pilóta csak a nyolcadik helyen ért célba.

    Bottas a Q1-ben és a Q2-ben is a mezőny első felében volt, azonban a Q3-ban mindkét körén hibázott, így Hamiltontól majdnem öt tized másodpercet kapott. A 31 éves Mercedes versenyző szerint meg kell vizsgálnia, mi történt és saját elmondása szerint szenvedett az autóval.

    „A mai nap eléggé rossz volt az én szemszögemből nézve és még mindig nem értem a kvalifikáció utolsó szakaszában nyújtott teljesítményemre,” – értékelt az időmérő után Bottas.

    „Az első körömön volt egy nagy túlkormányzásom, a második körben pedig nem akart betapadni az autó hátulja. Egyáltalán nem erre számítottam a nap elején, különösen azért, mert az időmérő elején még tele voltam reménnyel.

    „A Q3-ban jöttek elő a problémák a hátsó tengellyel és ez azért is furcsa, mert a Q1-ben és a Q2-ben egyáltalán nem éreztem hasonlót. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi mehetett félre.”

    A vasárnapi futam már csak emiatt is érdekes lehet, ugyanis a pole-ból rajtoló Hamilton mögött rögtön a két Red Bull startolhat majd Sergio Pérez-Max Verstappen sorrendben.