Címke: hiba

  • Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn

    Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn

    Fernando Alonso számára közel nem úgy alakult a hazai időmérője, mint ahogyan azt megtervezte. A kétszeres spanyol világbajnok autója már a Q1-ben megsérült, és a rossz rajtpozíciója miatt nem valószínű, hogy dobogóra állhat majd a vasárnapi versenyt követően.

    Az Aston Martin pilótája csak a 8. helyről kezdheti majd meg a 66 körös futamot, és Alonsónak ez az idei legrosszabb rajtpozíciója. Már a Q1-ben eldőlt, hogy a 32-szeres futamgyőztesnek nehéz időmérője lesz, mivel már az első mért köre előtt hibázott, és kihajtott a kavicságyba, ami miatt az AMR23 padlólemeze megsérült. A Zöldek szerelői ragasztóval próbálták meg orvosolni a problémát, de a spanyol autója így közel sem volt 100%-os.

    Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

    „Szerintem egy pár tizedmásodpercet biztos buktam a sérülések miatt” – értékelt a hazai hős az időmérőt követően a Sky stábjának. – A srácok mindent megtettek az ügy érdekében, és szerintem a Q3-ban még a nedves részre is rámentem a 10-es kanyarban, szóval nem ez volt életem legjobb szombatja. Remélhetőleg a vasárnap egy fokkal már jobb lesz.”

    Alonso az eddigi 6 futamból 5 alkalommal állhatott fel a dobogóra, és Azerbajdzsánban is egy másodpercen belül végzett a 3. helyezett Charles Leclerc-hez képest. Azonban most nem valószínű, hogy a spanyol ezen jó sorozata folytatódni fog.

    „Nagyon jó a tempónk és a gumikat is jól kezeljük. Nem tudom, hogy az új pályán könnyebb vagy nehezebb lesz előzni, de a stratégia akár még kedvezhet is nekünk. A mai nap nem voltam formában, szeretnék is elnézést kérni a csapatomtól, és a versenyen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kiküszöböljük a csorbát.”

    Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

  • Kínos hibával ért véget az Azeri Nagydíj

    Kínos hibával ért véget az Azeri Nagydíj

    Mindenki figyelmét elvonta Esteban Ocon és a fotósok esete, azonban az előbb említett incidensen kívül volt még egy komoly baki az Azeri Nagydíj legvégén. Max Verstappen és Charles Leclerc is rossz helyre állt a dogobgón, ami egy elég vicces szituációt idézett elő.

    Ennyin múlt a tragédia az Azeri Nagydíj végén (videó)

    Az eset következtében úgy nézett ki az összkép, mint ha Leclerc a 2., verstappen pedig a 3. helyen ért volna célba. A Ferrari monacói pilótája fölött a holland trikolor, a Red Bull holland kiválósága pedig a monacói zászló alatt állt.

    A hiba ellenére a trófeákat jól osztották ki, azonban két olyan versenyző, akik rendszeresen vesznek részt a Forma-1-es futamok végén lévő díjátadókon, illene tudnia, hogy hol van a 2., illetve 3. helyettnek a megfelelő pozíciója a 3 fok közül.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Autosport (@autosport) által megosztott bejegyzés

  • Binotto meglepő kijelentése: stratégiai reform várható a Ferrarinál

    Binotto meglepő kijelentése: stratégiai reform várható a Ferrarinál

    Mattia Binotto szerint a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjén elkövetett újabb kapitális hibájuk miatt meg kell vizsgálniuk, mi alapján hoznak döntéseket a csapatuknál.

    Az idei szezonban nem először fordult elő a Vörösökkel, hogy valamilyen téren hátrányba hozták a versenyzőjüket egy, a bokszfalon megszületett rossz döntésből adódóan. Charles Leclerc-t ugyanis az Interlagosban megrendezett pénteki időmérőn száraz pályán átmeneti esőgumikon küldték ki, mert a mérnökök esőre számítottak, ami azonban túl későn esett csak le.

    Leclerc ki is akadt a csapatára, akik szeretnék megérteni azt, hogy miért döntöttek a kvalifikáció során amellett, hogy megosztják a versenyzőiket a gumik terén. Carlos Sainzt ugyanis száraz pályás gumikkal küldték ki és így a spanyol még képes volt egy gyorskört autózni az eső előtt.

    Binotto szerint nagyon nehéz ezekben a helyzetekben jó döntést hozni és Interlagosban a folyamatosan változó időjárás sem segítette a munkájukat.

    „Ilyen időjárási körülmények között olyan volt döntést hozni, mint lottózni” – ismerte el a svájci-olasz szakember, akinek az állása egyáltalán nincsen biztonságban az olasz sajtó szerint. – A lottót ezért mondta, mert Magnussen szerezte meg a pole-t, amíg Pérez csak a 9., Hamilton pedig a 8. helyen végzett.”

    „Utólag kiderült, hogy nagyot hibáztunk, mert Charles-t intermediate-eken küldtük ki, miközben apálya még száraz volt. Ezekben a helyzetekben vastagon benne van a hibázás lehetősége. Néha azonban ezek a döntések jók is lehetnek, mert van olyan is, amikor elkezd esni az eső.”

    „A csapattal együtt szeretnénk rájönni, miért hoztuk meg ezt a döntést és miért nem cselekedtünk úgy, mint a többi csapat. Ez a jövőre nézve nagyon fontos lehet majd a számunkra.”

    A Ferrari szezon első felében vétett hibáiról készült egy két részes mini sorozatunk, amit itt olvashattok el.

  • „Szép, kib*szottul szép” – Leclerc őrjöngött a Ferrari újabb blamája után

    „Szép, kib*szottul szép” – Leclerc őrjöngött a Ferrari újabb blamája után

    A Ferrari ismét hibát hibára halmozott a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén. Ugyan száraz volt a pálya, de a Scuderia ennek ellenére az esőtől tartva átmeneti esőgumikon küldte ki Charles Leclerc-t, aki így nagyon csúnyán járt.

    A monacói pilóta így nem tudott értelmes gyorskört autózni, így a holnapi sprintet csak a 10. helyről kezdheti majd meg. A 25 éves monacói pedig hangot is adott a frusztrációjának.

    „Számítottunk az esőre, de az végül soha nem jött” – értékelt az Ferrari 5-szörös futamgyőztes. – Beszélni fogok a csapattal, miként hozhatok ki az autóból többet az ilyen típusú körülmények. Szavakba nem tudom önteni, hogy mennyire csalódott vagyok a történtek miatt, mert a tempónk megvolt.”

    Leclerc vesztét a Ferrari tétovázása okozta. A monacói már a kivezető köre elején megkérdezte, mi legyen, amire a mérnöke azt mondta, hogy majd megmondja. A válasza az volt, hogy a 12-es kanyarban esik az eső, és hogy nyomja. Leclerc elmondta, hogy nem esik eléggé az eső, de mégis elkezdte nyomni és csak akkor szóltak rá a fülére, hogy mégis ki kellene jönnie slickekért, amikor már elhaladt a bokszbejárat mellett.

    Leclerc frusztrált pillanatait az időmérőt követően Mar Suttuon is megörökítette. A brit fotós képein jól látszódik, ahogyan a monacói szupersztár rendkívül ingerülten kommunikál a fizioterapeutájával, Andrea Ferrarival.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mark Sutton (@f1sutton) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Charles Leclerc nem haragszik a Ferrarira, amiért a bónuszpontra vonatkozó tervük besült a Belga Nagydíj legvégén. A monacói fiatal ugyanakkor azt is érzi, hogy egyre távolabb kerül a világbajnoki címtől.

    Leclerc egy rendkívül eseménydús verseny végén ért célba az 5. helyen vasárnap Spa-Francorschapsban. Az 5-szörös futamgyőztes a büntetései miatt a mezőny végéről indulhatott csupán, de nagyon korán újra kellett kezdenie a felzárkózást egy nem várt kerékcsere miatt, amit a fékhűtőnyílásába ragadt sisakfólia miatt kellett meglépnie a Vörösöknek.

    A futamon az 5. hely volt a maximum Leclerc számára, de Mattia Binottóék úgy döntöttek, hogy megpróbálják elvenni a bónuszpontot Max Verstappentől. Emiatt behozták Leclerc-t friss lágya keverékekért, aki ugyan Fernando Alonso mögé jött vissza a pályára, aki az utolsó körben szélárnyékot is adott neki a Kemmel egyenesben.

    Azonban Leclerc hiába nyomta ki az autója szemét, nem tudta elvenni a hollandtól a bónusz egységet, ráadásul utólag kiderült, hogy egy szenzorhiba miatt túllépte a megengedett 80 km/órás sebességlimitet a bokszutcában. Ezért egy 5 másodperces büntetést kapott a stewardoktól, ami miatt visszaesett Alonso mögé a 6. helyre. A monacói nem is neheztel a csapatára az újabb blama miatt és magára is vállalta

    „A büntetésnél frusztrálóbb volt az, hogy a Red Bullok ennyivel gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta a 24 éves Leclerc a leintést követően. – Ezen dolgoznunk kell majd a közeljövőben.”

    „A Red Bull a mostani hétvégén egy másik ligában versenyzett. Találtak valamit, ami rendkívül aggasztó volt a mi szemszögünkből nézve. Ha ez így folytatódik, egyre csak nehezebb dolgunk lesz a bajnokság szempontjából. Nem fér a fejembe, hogyan csinálták ezt. Már-már olyan gyorsak az egyenesben, hogy azt hinné az ember, nem rendelkeznek leszorítóerővel. Ehhez képest még a kanyarokban is gyorsabbak nálunk, szóval ezért mondom azt, hogy aggasztó ez a szituáció.”

  • Leclerc a Ferrari újabb hibájáról: Nem egy nagy ügy

    Leclerc a Ferrari újabb hibájáról: Nem egy nagy ügy

    Charles Leclerc szerint nem múlott sok azon, hogy a Ferrari a Q3-ban összecserélte az abroncsait, ami miatt végül nem a megfelelő szettet tették fel a monacói autójára az utolsó próbálkozása előtt.

    Az olasz istálló ugyanis Leclerc Ferrarijára friss lágy keverékek kerültek a Q3 elején, pedig eredetileg az 5-szörös futamgyőztesnek használt Pirelliken kellett volna teljesítenie az első gyorskörét és a friss kerekeket csak ezt követően kapta volna meg.

    Leclerc természetesen azonnal meg is kérdezte a csapatát, hogy miért csinálták ezt és ők erre azt felelték, hogy „sajnálják, mert ezzel hibát követtek el”. A monacói így végül a 4. helyet szerezte meg az időmérőn, de a motorbüntetései miatt csak a 16. helyről rajtolhat majd a vasárnapi Belga Nagydíjon.

    „Nem értettük meg egymást a csapattal, szóval nem egy nagy ügy” – nyilatkozta Leclerc a Ferrari újabb hibájáról az időmérőt követően. – Pusztán azért említettem meg, mert a helyzet még engem is meglepett. Azonban ez a hiba nem fogja befolyásolni a hétvégém további részét.”

    A Ferrari szupersztárját meglepte Max Verstappen és a Red Bull pokoli tempója, mert azt gondolta, hogy az időmérőn szoros csatát vívhatnak majd egymással. Ehhez képest a szintén motorbüntetést kapó holland majdnem 9 tized másodperccel előzte meg a monacóit a kvalifikáción.

    Leclerc azt is hozzátette, hogy „reméli ez a helyzet Zandvoortra megváltozik” és azt is, hogy „a verseny folyamán képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani”.

  • Sainz: Verstappen is fog még hibázni idén

    Sainz: Verstappen is fog még hibázni idén

    Carlos Sainz szerint Max Verstappen is fog majd hasonló hibát véteni idén, mint azt Charles Leclerc tette a legutóbbi versenyen, Le Castellet-ben.

    A Ferrari monacói pilótája azzal próbálta meg kivédeni Verstappen alávágási kísérletét, hogy a használt abroncsain próbált hasonló gyorsköröket autózni, mint 2021 világbajnoka. A 18. körben ennek meg is lett az eredménye, miután Leclerc túl nagy tempót akart átvinni a 11-es kanyarban, ami miatt megpördült és a gumifalban állt meg az F1-75-ös versenyautója.

    Sainz – aki a motorbüntetései miatt a mezőny végéről volt kénytelen indulni – végül az 5. helyig tudott felkapaszkodni, azonban a Ferrari ismételten egy stratégiai hibát vétett vele. Ha nem hozzák ki a spanyol másodjára is friss Pirellikért, akkor könnyen meglehetett volna a számára akár a 3. hely is.

    A spanyol pilóta ugyanakkor idén már számos hibát vétett, ami miatt még jelentősebb a hátránya az egyéniben Max Verstappenhez képest, mint csapattársának, akinek 63 pontot kellene ledolgoznia a hollandhoz képest a szezon hátralévő versenyein.

    „A 11-es kanyar rendkívül trükkös” – véli Sainz, aki szerint a Ferrari nem akkora katasztrófa, mint amilyennek látszik. – Nagyon gyorsak voltunk apálya azon részén, az volt az egyik erősségünk. Úgy gondolom, hogy mi az élmezőnyben tövig nyomjuk a gázt és maximalizájuk a lehetőségeinket. Emiatt pedig hibázhatunk is, mivel nem kis kockázatot vállalunk ezzel.”

    „Elképesztő, hogy néha miket vállalunk be és sajnos már én is rontottam idén verseny körülmények között. Charles (Leclerc) most hibázott, de szerintem Max (Verstappen) sem fogja ezt megúszni.”

    A 27 éves spanyolnak a gyenge szezonkezdete miatt már 89 (!) pontos a hátránya a Red Bull holland kiválóságához képest, és ha csak nem történik valami nagyobb csoda a szezon második felében, akkor már szinte kijelenthető, hogy Sainznak nincs esélye a bajnoki címre.

  • Leclerc-t ízekre szedi az olasz sajtó

    Leclerc-t ízekre szedi az olasz sajtó

    Charles Leclerc az olasz sajtó célkeresztkének középpontjába került a Francia Nagydíjat követően. A monacói pilóta az élről esett ki a saját hibája miatt, amivel még távolabb került a világbajnoki címtől.

    A Ferrari kiválóságát már technikai problémák és stratégiai rontások is hátráltatták, azonban Le Castellet-ben megtörtént az, amire idén még nem volt példa. A 24 éves Leclerc túl nagy tempót akart bevinni a 11-es kanyarba a Francia Nagydíj 18. körében. Emiatt elveszítette az uralmát az autója felett és a gumifalba csapódott, ahonnan már nem tudott visszaállni a versenybe.

    Az 5-szörös futamgyőztes hibája miatt Max Verstappen magabiztos győzelmet arathatott, amivel már 63 pontra növelte az előnyét vele szemben. Ugyan még 10 futam hátra van az idei szezonból, de ha a Red Bull holland versenyzője nem került egy óriási pech szériába, akkor nagy valószínűleg nem lesz visszaút Leclerc számára a bajnoki küzdelemben.

    Ezt így látja többek között a Corriere dello Sport is, akik beleszálltak a monacóiba a francia hétvégét követően. „Senki nem tökéletes, de mindig az nyeri meg a bajnokságot, aki a legkevesebb hibát véti” – írja az olasz sportlap.

    „Leclerc bizonytalanságát a Ferrari is keményen megsínyli, mert egy bizonytalan bajnok még lehet jó versenyző, de semmiképp nem jó vezér. Verstappen előnye most már jelentősnek mondható, ami miatt jó eséllyel pályázik a második bajnoki címére.”

    A Corriere dello Sport mellett a La Gazzetta dello Sport is kemények ekézte a Leclerc-t, aki a Magyar Nagydíj előtti napokat egyedül töltötte a monacói otthonában. Szerintük Leclerc tanulni fog Verstappetől, aki ugyan a 2015-ös bemutatkozását követően számos hibát vétett, de azóta egy nagyszerű, érett pilótává érett.

    „Nem szabad ilyen hibákat véteni, hogy világbajnokká szeretné válni. Verstappen tanult ebből és azóta egy nagyszerű versenyző lett belőle. Most Leclerc-nek is be kell járnia ezt az utat.”

  • Häkkinen kíváncsi, miként reagál Leclerc a hibájára

    Häkkinen kíváncsi, miként reagál Leclerc a hibájára

    Mika Häkkinen a Magyar Nagydíjon első sorban Charles Leclerc-en fogja tartani a szemét. A McLaren legendája úgy véli, hogy kulcsfontosságú lesz a monacói reakciója a Franciaországban vétett hibájára.

    A „Repülő finn” a Paul Ricard-on rendezett verseny eseményire utalt, ahol a Ferrari újra a katasztrofális produkciója miatt került reflektorfénybe. Charles Leclerc az élről esett ki egy vezető hiba miatt, Carlos Sainz pedig egy vitatható második kiállás és egy 5 másodperces büntetés csupán az 5. helyig tudott felzárkózni a motorbüntetését követően.

    „Mindenki követ el hibákat, azonban Charles (Leclerc) emiatt nagy árat volt kénytelen megfizetni” – olvashatók a kétszeres finn bajnok szavai az Unibet hasábjain. – Én is átéltem már ezt az 1999-es Olasz Nagydíj során én is ugyanúgy az élről estem ki a saját hibám miatt. Tisztában voltam azzal, hogy a hiba a saját felelősségem és a győzelmet is amiatt buktam el.”
    „Charles egy remek pilóta és a 18. körig hibátlanul vezetett. Ugyan Max (Verstappen) nagy nyomást helyezett rá, azonban a Ferrari volt annyira jó a gyors kanyarokban, hogy maga mögött tudta őt tartani.”

    „Jó volt látni, hogy két csapat ennyifre közel volt egymáshoz a Paul Ricard-on, azonban Charles hibája végetvetett a párviadalnak. Max-nek onnantól fogva már csak a gumikra kellett vigyáznia és a győzelmével egy újabb fontos lépést tette a címvédése felé vezető úton.”

    Häkkinen hozzátette, hogy most lesz érdemes figyelni Leclerc-t, hogy miként teljesít a soron következő versenyen a hibáját követően.

    „Charles is elmondta a futam után, hogy ha az év végén 32 ponttal maradna le az egyéniben, akkor tudni fogja, hogy hol ment el az a pontmennyiség. Mindezek mellett a Ferrari stratégiai hibákat is vétett, ráadásul még az autójuk is megbízhatatlan volt olykor-olykor.”

    „Charles-nak fel kell ismernie, hogy a tehetsége és az autója is megvan ahhoz, hogy versenyeket nyerjen és a szezon hátralévő felében a pozitív eseményekből táplálkozzon. Ha az év végén le szeretné győzni Max-et, ezek a dolgok elengedhetetlenek lesznek a számára.”

    „A Forma-1 egy olyan sport, ahol folyamatosan tanulsz és együttműködsz a csapatoddal, hogy sikeresek legyetek. Az előbb említett dolgok mellett Charles mellett még ott van Carlos is, aki egy versenyképes pilóta és ha kell, még segíti is őt.”

  • Leclerc letargikus: Most egyedül akarok lenni

    Leclerc letargikus: Most egyedül akarok lenni

    Forma-1-es karrierje legmélyebb pontjára kerülhetett Charles Leclerc a Francia Nagydíjat követően. A monacói az élről esett ki egy vezetői hiba miatt, ami miatt még tovább csökkentek az esélyei a világbajnoki címre.

    Leclerc-t idén már technikai hibák (Barcelona, Baku) és stratégiai anomáliák (Monaco, Silverstone) is hátráltatták, azonban Le Castellet-ben egy olyan esemény történt, amire nem nagyon volt példa: a monacói hibázott és a rontásának óriási következményei lehetnek majd a végelszámolás során.

    Miután Max Verstappen kiállt mögüle, hogy egy alávágással megpróbálják átugrani Leclerc-t, a monacói már használt gumikon próbálta tartani a lépést holland riválisával. A 18. körben azonban akkora tempót szeretett volna bevinni a 11-es kanyarba, amit a hátsó Pirellijei már nem bírtak el. Ezt követően forgott meg Leclerc Ferrarija, ami a gumifalban állt meg.

    Így Verstappennek már egy sétagalopp volt a verseny hátralévő része és az újabb győzelmével már 63 pontra növelte az előnyét Leclerc-rel szemben, ami már több, mint 2,5 futamgyőzelemnek felel meg. Ugyan 10 futam még hátra van a 2022-es szezonból, az 5-szörös futamgyőztes szerint „ha nem szedi össze magát és továbbra is ilyen hibákat vét”, akkor „nem érdemli meg a világbajnoki címet”.

    Leclerc-t – aki a nehezebb időszakai során előszeretettel szokott zongorázni – olyannyira letaglózták a Franciaországban történtek, hogy a Magyar Nagydíjig lévő szabad napjait egyedül, magányosan szeretné tölteni.

    „Magamra fogom zárni az ajtót és otthon fogok lenni” – nyilatkozta csalódottan Leclerc a kiesése után. – Otthonról pedig csak akkor fogok elmenni, amikor indul a repülőm a következő futam helyszínére, Budapestre.”