Címke: Herczig Norbert

  • Három pontot szereztek Herczigék Lettországban, de elégedettek a hétvégével

    Három pontot szereztek Herczigék Lettországban, de elégedettek a hétvégével

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón az abszolút 13. helyen ért célba a Liepaja Rallyn, ezzel idei második ERC futamukon is három pontot gyűjtöttek. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a verseny szombati napján remek időkkel teljesítette a gyorsasági szakaszokat.

    Az eredményünk egyáltalán nem tükrözi azt a teljesítményt és azt a tempót, amit tudunk ezeken a pályákon” – kezdte az értékelést a liepajai célban Herczig Norbert. „A két évvel ezelőtti önmagunkhoz képest jelentősen gyorsabban mentünk. Sajnos a kvalifikációs eredményünk meghatározta a versenyünket. Látszik, hogy a kvalifikáció egy olyan eleme a versenyeknek, ami idejétmúlt, nem véletlen, hogy a rali-világbajnokságon már kivezették.”

    Ahogy minden ERC futam, a Liepaja Rally is a kvalifikációval kezdődött, ami után az első 15 páros rajthelyet választhat. Herczig Norbert és Ferenc Ramón 14. helyen végzett a kvalifikáción, ami azt jelentette, hogy számukra a második rajtpozíció jutott az első napon. Ez pedig egy murvás versenyen együtt jár a pályán levő apró kavicsok letakarításával. Lettországban a takarítás súlyos másodperceket jelent.

    Pár apró hibám volt a kvalifikáción, így kerültünk ebbe a helyzetbe. Hogy miért nem hibáztunk még egy nagyot a végén, hogy kikerüljünk a legjobb tizenötből? Mert sportemberek vagyunk” – zárta le a pénteki nap eseményeit Herczig Norbert, és ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni.

    Szombaton négy gyorsasági szakaszon összesen 88 kilométert autózott a páros a mezőny elején, ami után a második nap hat gyorsaságiját a 19. helyen várták. Herczig Norbert abban bízott, hogy a jobb rajtpozícióval sokat léphetnek majd előre, és így is lett. A reggeli első szakaszon rögtön ötödik idővel kezdtek.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria

    Éreztem már az első napon is, hogy mennyit fejlődtünk, de szombaton már az időeredmények is megmutatták ezt. Azt hiszem, hogy ha a gyakorlatilag hazai pályán versenyző futamgyőztes Gryazintól kilométerenként kevesebb, mint fél másodpercnyire vagyunk, az hatalmas eredmény. A szombati napot nyerő Andreas Mikkelsentől 90 kilométeren negyven másodpercet kaptunk, és kilencedikek lettünk a második napon. ERC pályafutásunk eddigi legjobb tempójára voltunk képesek murván, és megint vissza kell utalnom arra, hogy ez az idei felkészülésnek köszönhető. Az autó is tökéletes volt, a Škoda Fabia Rally2 evo hibátlanul működött a Liepaja Rallyn” – értékelt Herczig Norbert, majd az irányt is kijelölte a következő versenyekre.

    A mezőny elképesztően erős ebben a szezonban, nyugodtan mondhatom, hogy erősebb, mint a világbajnokság R5-ös mezőnye. Ebben a kőkemény versenyben elég egy apró hiba a gyorsaságin, akár csak egy nem tökéletes íven vett kanyar, és a nagy sebesség miatt, 180-as tempónál ez rögtön egy másodpercet jelent. Amikor a 18 kilométeres szakaszon az első 15 autó 12 másodpercnyire van egymástól, akkor akár egyetlen ilyen hiba is komoly következményekkel jár. Ezen a versenyen bebizonyosodott, hogy ha tovább akarunk fejlődni ezeken a pályákon, – mert természetesen van még fejlődési lehetőségünk – akkor nem csak tesztekre, hanem tesztversenyekre lesz szükségünk ebben a régióban.

    Végül még egy érdekes adat: a 2019-es Liepaja Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón az idei 3 perc 14 másodperces hátránnyal a hetedik helyen ért volna célba.

    A murvás versenyek után két aszfaltos futammal folytatódik a rali Európa-bajnokság, a SKODA Rally Team Hungária párosa július végén Olaszországban folytatja, egy hónappal később pedig a Barum Rally következik. A murvás tapasztalatoknak majd szeptember közepén, az Azori-szigeteken veszi hasznát Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A páros 20 ponttal kilencedik helyen áll a bajnokságban.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Gryazin nyerte a Liepaja Rallyt

    Gryazin nyerte a Liepaja Rallyt

    Nikolay Gryazin és Kontantin Aleksandrov nyerte a Liepaja Rallyt, így már háromszoros győztesek a Lettországi versenyen. Gryazin nagy előnnyel nyert, a második Craig Breen hátránya 17, a harmadik Lukyanuké pedig 30 másodperc volt. Herczig Norbert és Ferenc Ramón 13. helyen ért célba.

    A tízből hét gyorsasági szakaszt nyert meg a szinte hazai pályán versenyző Gryazin, kettőt Mikkelsen, egyet pedig Lukyanuk. Gryazin a végére már kiengedett, spórolt a gumikkal, és még a power stagen is csak ötödik lett. Nem akart kockáztatni, számára a legfontosabb a győzelem volt.

    A második Breen eseménytelen versenyen van túl, a megcélzott dobogót elérték, Gryazint pedig nem tudták megszorongatni. Lukyanuk is elégedett volt a célban, a zárónapon a hatodik rajtpozíció jutott neki, ezen a kavicsos murván pedig ez nem optimális.

    Negyedik lett a spanyol Llarena Efrén, ő az első napon defekt miatt veszített időt. Andreas Mikkelsen csak ötödik lett, az 1 perc 18 másodperces hátrányából az egy 1 percet egy büntetéssel kapott a második gyorsaságin késői rajtért.

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen ért célba, de Veibyéket kizárták a szabálytalan hátsó szárny miatt, így egy helyet előreléptek. Norbiék tempója sokkal jobb volt, mint 2019-ben, viszont az első napon takarítaniuk kellett, ezért a 19. helyről kezdték a második napot.

    ifj Érdi Tiborék az ERC2 második helyén fejezték be a versenyt, nem tudták megelőzni az orosz Feofanovot. A magyar páros ERC pontjait viszont elvették, mert a csapat által használt Suzukit még június 27-én látták a második gyorsaságin. Érdiék amúgy is bőven kaptak büntetést, a remote service-ben tiltott eszköz használatáért 30 másodpercet osztottak ki nekik. Emellé a hatos gyorsaságin késésért járt még 10 másodperc. Fizetniük is kellett, az ominózus Suzukival egy gabonaföldön parkoltak, ez 1000 eurójukba került és még a gabonában okozott kárért is ki kell fizetniük 500 eurót.

    László Martin és Berendi Dávid sem zárja szívébe az idei lett versenyt. Az első napon egy szikla megütötte az autó elejét emiatt ki kellett állniuk. Büntetést is kaptak, a csapatvezető Bessenyei Zoltán június 27-én behajtott a kettes gyorsaságira. A védekezésüket nem fogadták el, és két perc időbüntetéssel honorálták a szabálytalanságot. A páros végül a kategória 12. helyén fejezte be a versenyt.

    László Zoltán és Kovács Annamária az utolsó gyorsaságin csúsztak ki, a pilótát megfigyelésre kórházba szállították.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Gryazin vezet Lettországban

    Gryazin vezet Lettországban

    Az első nap végén Nikolay Gryazin vezet a Liepaja Rallyn. Az orosz előnye 10.6 másodperc Craig Breen előtt, a harmadik Llarena Efrén 24.3 másodperccel van Gryazin mögött. Herczig Norberték a 20. helyen állnak.

    Mosolyogva ért a nap végéi gyorsasági stopjába Herczig Norbert. Persze nem az abszolút huszadik helynek örült, hanem annak, hogy az első nap végére értek, az autó rendben van, és a gumikat is a terveknek megfelelően osztották be. A sebességük megítéléséhez már kicsit jobban el kell mélyedni a rali rejtelmeiben. Segít, ha az előttük induló Bonnato és a mögöttük rajtoló Scambola idejéhez viszonyítunk, ők is hasonló időket mentek, mint Norbiék. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a harmadik Efrén a 25. volt a mai rajtlistán, akkor világosság válik, hogy a nagy dolgok holnap dőlnek el, és a magyar párosnak jó esélye van egy lengyelországihoz hasonló eredményre is.

    A lett licensszel versenyző, helyben élő Gryazin persze más taktikát követ, ő az első nap négy gyorsaságiján  – a két rövid szakaszt törölték – mindent beleadott, de ő is óvatosan nyilatkozott a célban.

    Örülök, hogy ebben a pozícióban vagyunk, még akkor is ha gondunk volt a tapadással. Remélem, holnap könnyebb lesz, és a hátul levő srácok is előre kerülnek és meglátjuk a valódi tempójukat” – mondta Gryazin.

    Ugyanis Alexey Lukyanuk is csak a negyedik, Mikkelsen bő egy perces hátránnyal a nyolcadik, a WRC-től eltiltott Veiby pedig a hetedik.

    Az RC4-es kategóriában Jean-Baptiste Franceschi vezet egy Renault Clióval. László Martin és Berendi Dávid csak az első gyorsasági végéig ért el, a második szakaszon már nem volt eredményük.

    Az ERC2-ben ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán 14.2 másodperc előnnyel vezet az R4-es Suzuki Swifttel versenyző orosz Dimitry Feofanov előtt. A négy gyorsaságiból kettőt nyertek a magyarok, kettőt az orosz páros, szombaton is nagy csata várható közöttük.

    Az RC3-as kategóriában László Zoltán és Kovács Annamária hátránya már több mint 4 perc a kategóriát vezető Ken Torn mögött.

    Szombaton hat gyorsaságin 90 kilométer vár még a mezőnyre.

     

  • Herczig Norbert a lengyelországi eredményre alapoz a hétvégén

    Herczig Norbert a lengyelországi eredményre alapoz a hétvégén

    Másodszor indul a Liepaja Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A Lengyel Rallyn elért ötödik hely után magabiztosan várja a lettországi versenyt a SKODA Rally Team Hungaria párosa.

    Az ERC második versenye újra murvás rali lesz, de a pályák jellege egy kicsit eltér a Lengyel Rally szintén murvás pályáitól. Szokás szerint egy verseny előtti teszttel hangolódott a versenyzőpáros és a csapat a hétvégi ralira, és ez a teszt az utóbbi idők legjobban sikerült, emellett az egyik legmunkásabb tesztje volt.

    „Egy nem túl hosszú, de a verseny jellegét jól visszaadó pályán tudtunk tesztelni. Az elmúlt évek egyik leghasznosabb tesztje volt. Rengeteget dolgoztunk, reggeltől estig mentünk, és közben szinte teljesen átépítettük az autót. Át kellett állítani az agyunkat ezekre a pályákra. Most, Lengyelország után azt gondolom, hogy ez sikerült, de mennem kellett jónéhány kilométert mire én magam is elhittem, hogy a kocsi be fog fordulni olyan sebességgel is, amit hazai pályákhoz szokott gondolkodással nem hittem volna el” –mondta Norbi.

    Kellett ehhez a három év ERC tapasztalat, a 2019-es sikeresen teljesített lettországi futam, és kellett az idei alapos felkészülés, valamint a Lengyel Rally tapasztalata. De miben különleges a Liepaja Rally talaja? Norbi erről is beszélt.

    „Nagyon gyorsak a pályák, és az nehézsége, hogy apró kavicsgolyókon közlekedünk. Ez a talaj nagyon hasonlít Finnországhoz, nem véletlen, hogy sok északi versenyző indul ezen a versenyen. Ide kell megtalálni azt a beállítást, amivel ezeken a csapágygolyó szerű kavicsokon valamiféle tapadást tudunk találni. A végére a Skoda Motorsport által ajánlott beállítást vettük alapul, és ezt hangoltuk az én stílusomhoz. Ez már az a stílus, amin az idei tesztkilométerek tapasztalatai alapján változtattam, és Lengyelországban is ez vezetett sikerre.”

    A 12 gyorsasági szakasz hossza 181.74 kilométer, mellette 468 kilométernyi etapot is meg kell tenni, így a verseny távja összesen 650 kilométer lesz. A pályák egy része 2019-ből ismerős már a SKODA Rally Team Hungaria párosának.

    „A pénteki pályák közül négy klasszikus lettországi, hosszú gyorsasági lesz. Most az az információnk, hogy a közéjük tervezett kétkilométeres városi rövid szakaszokat a Covid szabályok miatt törölték, de az amúgy sem befolyásolt volna sokat az eredményen. A négy gyorsasági viszont hosszú, és egyszer megyünk rajtuk, tehát aki elöl megy, az végig takarítja majd a napot. Emiatt fontos lesz, hogy a kvalifikáción jó eredményt érjünk el, mert a rajtpozíciónak nagy szerepe van” – árulta el Norbi.

    Fotó: SKODA Rally Team Hungaria

    Az esélyek és a célok tekintetében most sem könnyű konkrét célokat megfogalmazni. A Lengyel Rallyn elért ötödik hely óriási siker volt, ezt a sportszakma és szurkolók is látták és elismerték. Lettország eggyel magasabb nehézségi szintet jelent, ugyanakkor a mezőny most is pokolian erős lesz.

    „Versenyezni jöttünk. A taktikus énem azt mondja, hogy szorgos hangya módjára meg kell próbálni pontokat gyűjteni, és ezt kell szem előtt tartani. A kisördög viszont azt mondja bennem, hogy szeretnék gyorsan menni, megvívni a csatákat. Abban biztos vagyok, hogy gyorsabbak leszünk, mint két éve. Az, hogy ez hova lesz elég, az nagy kérdés. Van egy jó önbizalmunk a Lengyel Rally után, és ezt próbáljunk meg tovább vinni” – összegzett Herczig Norbert.

  • Lukyanuk nyert Lengyelországban, Herczigék ötödikek lettek!

    Lukyanuk nyert Lengyelországban, Herczigék ötödikek lettek!

    Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov nyerte a Lengyel Rallyt 18.4 másodperccel Andreas Mikkelsen és Ola Floene előtt. A harmadik helyen a lengyel Mikolaj Marczyk – Szymon Gospodarczyk páros ért célba 1 perc 54 másodperces különbséggel. Herczig Norbert és Ferencz Ramón ötödik lett a Skoda Fabia Rally2 evo-val.

    Alexey Lukyanuk nem erőltette meg magát az ERC első futamának zárónapján. Csak egy gyorsaságit nyert, a többin inkább okosan, de azért persze elég gyorsan versenyzett ahhoz, hogy semmi se veszélyeztesse a győzelmét.

    Mikkelsenék fél perces hátrányban kezdték a délutáni négy gyorsaságit, de hiába próbálták fokozni a nyomást Lukyanukon, az orosz ennél sokkal rutinosabb róka, így a végére Mikkelsen is belátta, hogy itt most elég lesz az ezüstérem. Mögöttük sem folyt nagy csata a dobogó harmadik fokáért, a 2019-ben lengyel bajnok Marczyk is csak arra figyelt, hogy biztonságosan célba érjen.

    Nem volt ennyire könnyű dolga Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak. Yoann Bonnatóval csatáztak egész nap, és a spanyol Llarena Efrén is ott volt a nyomukban, de végül hiba nélkül és gyorsan autóztak, így ötödik helyen értek célba. Még a céldobogó előtt nyilatkoztak a racingline.hu-nak.

    „Hihetetlenül boldogok vagyunk, egyrészt azért, mert sikerült olyan eredményt elérni, ami ebben a mezőnyben kiemelkedő. Másrészt azért, mert látjuk, hogy az év elején elvégzett munka, a tesztek, a portugáliai tesztverseny nem volt hiábavaló. Sőt, nagyon határozott javulást látok a részeredményeinkben murván, és az érzés is az, mint amit az óra mutat, magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak és gyorsak tudtunk lenni” – mondta Herczig Norbert.

    ERC Lengyel
    fotó: SKODA Rally Team Hungária

    Sajnos a többi magyar páros esetében már vegyesebb a kép. A jó hír, hogy László Zoltán és Kovács Annamária az RC3-as kategória hatodik helyén célba ért, sikerrel teljesítették a versenyt.

    Nem sikerült a bravúr László Martinnak és Berendi Dávidnak. A pilóta második murvás versenyén a kategória negyedik helyén álltak, amikor a 13-as gyorsaságin eltört a kormányösszekötőjük, és ki kellett állniuk.

    ERC Lengyel
    fotó: Berendi Dávid

    Érdi Tibor és Csökő Zoltán még tegnap esett ki. Egy bukkanó után lesodródtak a pályáról, és miközben próbáltak visszatérni, elsodortak két nézőt, így nekik is véget ért a versenyük.

    Folytatás két hét múlva, Lettországban, murván.

    A Lengyel Rally nem hivatalos végeredménye:

    1. Alexey Lukyanuk/Alexey Arnautov Citroën C3 Rally2 1:48:31.3
    2. Andreas Mikkelsen/Ola Floene Škoda Fabia Rally2 +18,4
    3. Mikolaj Marczyk/Szymon Gospodarczyk Škoda Fabia Rally2 evo +1:54.7
    4. Nil Solans/Marc Martí Škoda Fabia Rally2 evo +3:06.2
    5. Herczig Norbert/Ferencz Ramón Škoda Fabia Rally2 evo +3:44.8
    6. Efrén Llarena/Sara Fernández Škoda Fabia Rally2 evo +3:46.5
    7. Wojciech Chuchala/Sebastian Rozwadowski  Škoda Fabia Rally2 evo +3:56.0
    8. Yoann Bonato/Benjamin Boulloud Citroën C3 Rally2 +4:11.7
    9. Erik Cais/Jindřiška Žáková Ford Fiesta Rally2 +4:16.6
    10. Grzegorz Grzyb/Michal Poradzisz Škoda Fabia Rally2 evo +4:43.1
    ERC Lengyel
    fotó: Skoda Rally Team Hungária
  • Káosz az ERC futamon!

    Káosz az ERC futamon!

    A délelőtti békés versenyzésnek délutánra vége lett a Lengyel Rallyn. Lukyanuk állt az élre, Herczigék jól mennek, de Érdiék sajnos balesetet szenvedtek és nézők is megsérültek.

    A nap utolsó „valódi” gyorsaságija kavarta meg a kártyákat Lengyelországban. Elsőként Craig Breenék Hyundai i20-asának felfüggesztése tört el, így ők búcsúztak. Utánuk nem sokkal egy lengyel versenyző Kacper Wróblewski dobta el a Skodát, emiatt állt a verseny, szerencsére a versenyzők megúszták a balesetet. Az újraindítás után Gryazin kapott dupla defektet, ezzel közel egy percet és az első helyet veszítette, Lukyanuk állt az élre. Gryazinéknak viszont nem maradt gumijuk, ezért véget ért számukra a verseny érdemi része, vasárnap szuperraliznak.

    fotó: fiaerc.com

    Sajnos itt még nem volt vége, Érdi Tibor és Csökő Zoltán Mitsubishije egy ugrató után elhagyta a pályát és nézőket is elsodortak.

    A nyolcadik gyorsasági után Lukyanuk vezet, 29.7 másodperc az előnye Mikkelsen előtt. A lengyel Mikolay Marczik a harmadik, neki 1 perc 15 másodperc a hátránya.

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón a hatodik helyen zárta a napot. Összességében jól alakult számukra a szombat, csak a hetes gyorsaság után panaszkodott Norbi arra, hogy elfogytak a gumik, de így is elégedetek lehetnek. Vasárnap sem lazíthatnak, előttük Solans 16 másodpercre van, mögöttük viszont 3.3-ra jön Bonnato, okosan kell versenyezniük. Persze egy kis szerencse is kell majd, mert ezek a pályák kiszámíthatatlanok.

    A másik két magyar páros is versenyben van. Cikkünk írásának idején még nem volt biztos, hogy milyen időt kap a László Martin – Berendi Dávid duó, a hatos gyors végén kategória ötödikek voltak. Martin édesapja László Zoltán viszont a nyolcas gyorsaságin is végigment a Fiestával, de az ő helyezésük is a többiek megállapított idejétől függ majd.

    fotó: SKODA Rally Team Hungária
  • Gryazin vezet Lengyelországban, Herczigék a 9. helyen

    Gryazin vezet Lengyelországban, Herczigék a 9. helyen

    Nikolay Gryazin több mint fél perc előnnyel vezet Alexey Lukyanuk előtt a Lengyel Rally negyedik gyorsaságija után. Herczig Norbert és Ferencz Ramón az abszolút kilencedik helyen mentek a napközbeni szervizre.

    Sokkal tisztább utakon megy” – magyarázta a félperces hátrányt Lukyanuk a szombati első kör végén. Gryazin nemhogy nem veszített a kvalifikációs kiállásával, hanem a nagyon laza lengyel gyorsaságikon kifejezetten előnyösnek bizonyult a 39.rajtpozíció. A harmadik helyen Andreas Mikkelsen áll, neki 52 másodperc a hátránya.

    Herczig Norbiék egy boly közepén vannak, a hetedik Breen (akinek egy jobb hátsó defektje volt) és a 13. Cais között csak 13 másodperc a differencia, Norbiék a kilencedikek. Eddig minden rendben, jól érzik magukat az autóban, próbálják beosztani a gumikat és az autót, hiszen messze van még a vasárnap este.

    Az ERC2-ben Érdiék a negyedik szakaszon álltak az élre, mögöttük egy Toyota Yaris Rally2-Kit és két Suzuki Swift R4LLY S csatázik a dobogós helyekért.

    Az ERC3 Juniorban László Martin és Berendi Dávid a hatodik helyen vannak, körülöttük is sűrű a mezőny, a dobogó alsó foka nincs messze tőlük.

    A Rally3-as Fiesták közt László Zoltán és Kovács Annamária a hatodik helyen állnak.

    Délután a mai három gyorsaságit ismétlik a versenyzők, majd a napot a Mikoljaki Aréna szuperspeciáljával zárják.

  • Elkezdődött a Lengyel Rally!

    Elkezdődött a Lengyel Rally!

    A pénteki kvalifikációval majd a Mikoljaki arénában rendezett rövid szuperspeciállal elkezdődött at ERC első versenye. A magyarok jól mentek, Herczigék remekeltek a kvalifikáción.

    A pénteki nap tétre menő szakasza a kvalifikáció volt, ugyanis ez alapján választhatott szombatra rajtpozíciót a legjobb 15 versenyző. Herczig Norbert és Ferencz Ramón hatodik lett, így az ünnepélyes rajthely választó ceremónián a 10 rajtpozíció jutott nekik. Murvás versenyeken a rajthelyválasztás így szokott alakulni, a kvalifikáció leggyorsabbja a 15. helyet választja, aztán így mennek visszafelé. Legpechesebb a 15. helyezett, neki az első rajtpozíció jut, így takaríthat a verseny első napján. Ez a nem túl irigylésreméltó szerep, most egy lengyel párosé lett.

    A délutáni menet két nagy vesztese Craig Breen és Nikolay Gryazin volt. Breen elhibázott egy elágazást, túlcsúszott és sok időt veszített és 19. lett. Gryazin pedig ki kellett hogy álljon, mert az első kanyar puha homokjából annyi jutott a Polo hűtőnyílásába, hogy teljesen eltömte azt, így inkább nem folytatták. Ez azt jelenti, hogy az első harminc után rajtolhat majd az orosz. Nem lesz könnyű dolga.

    A magyarok közül Érdiék taktikáztak és csak negyedikek lettek a kategóriában. László Martin és Berendi Dávid kategória hetedik időt autózott, László Zoltán és Kovács Annamária pedig ötödik lett a Rally3-as Fiesták között.

    Este a Mikoljaki Arénában az első szuperspeciál is lezajlott. A vizes pálya sok versenyzőt megtréfált, szárazra számított mindenki. Gryazin volt a leggyorsabb, de a 2.5 kilométeres szakaszon inkább biztonságit ment a mezőny nagy része. Herczigék a 14. időt autózták, de csak 1 tizeddel voltak lassabbak, mint a 12. Lukyanuk, és a legjobb időtől is csak 2.4 másodpercre voltak. Érdiék a 37., László Zoltánék a 38. helyen voltak cikkünk írásakor, László Martinék pedig még nem rajtoltak el.

    Lengyel Rally
    fotó: SKODA Rally Team Hungária
  • A Jobbháromszigorú podcast ma délután a Racingline-on jelentkezik!

    A Jobbháromszigorú podcast ma délután a Racingline-on jelentkezik!

    Szujó Zoltán ralis podcastjának szezonnyitója az ERC idei első versenye előtt rendhagyó módon foglalkozik a Vb negyedik versenyével a Portugál Rallyval. A portugáliai kalandról Herczig Norbert versenyzői, Őry Tamás pedig promóteri szemmel mesél. Niki Mayr-Melnhof balesetéről is megtudhatunk részleteket, és Norbi azt is elmondta, hogy van olyan élethelyzet, amikor a versenyző örül annak, ha sok a rendőr a környéken.

    A rendezői háttérről is szó esik a műsorban, a WRC promóterének szerepvállalása az ERC jövőjére is hatással lehet. Szóba kerül a Red Bull is, az energiatalosok megjelenése általában együttjár a profizmussal.

    A Lengyel Rally előtt Herczig Norbi szokásától eltérően konkrét célokat is megfogalmaz, nem csak a versennyel, hanem az idei szezonnal kapcsolatban is. A versenytársakról, illetve az ERC magyar indulóiról is mérleget vonnak a vendégek.

    A műsorban szó esik a Rally Hungaryval kapcsolatos legfrissebb hírekről is, ahol a kulisszatitkok közül ezúttal a versenynaptárak kialakításával kapcsolatban tudhatunk meg részleteket.

    A „technikai blokkban” Herczig Norbert a legújabb fejlesztésű Skoda Fabia R5-ről is beszél, hogy miben más mint a régi Skoda, illetve a Volkswagen Polo volt.

  • Herczig Norbert is készül a Lengyel Rallyra

    Herczig Norbert is készül a Lengyel Rallyra

    A nyolcversenyes ERC szezon a Lengyel Rallyval kezdődik a hétvégén, ahol Herczig Norbert és Ferencz Ramón nagyon komoly felkészülés után kezdi meg a bajnokságot. A SKODA Rally Team Hungária párosa a tavalyi csonka év után harmadik teljes szezonját kezdi meg az ERC-ben.

    A Portugál Rallyval teszteltek a szezonnyitóra Herczigék, és az első napi műszaki hibával együtt is sikerült végrehajtani a tervet: a világbajnoki futamon annyi murvás kilométert teljesítettek, amennyit korábban sosem sikerült a felkészülés során.

    Most derül ki az, hogy azokat a kilométereket amiket a Portugál Rallyn teljesítettünk, hogyan tudjuk átültetni a gyakorlatba, már ismert pályákon” – mondta Norbi az elutazásuk előtt.

    A páros kétszer vett részt a Lengyel Rallyn. 2018-ban egy helyi kiskertet látogattak meg a verseny elején. A második napon pedig egy pördülés is belefért, szerencsére négy kerékre érkezett az autó, folytatni tudták, és 10. helyen értek célba.

    2019-ben sem indult jól számukra a verseny. A második gyorsaságin egy defekt vetette vissza Norbiékat, az első nap végén így 10. helyen álltak. A második napon nekik jutott a takarítói szerep, de így is be tudták osztani a gumikat, és ennek köszönhetően az utolsó gyorsaságin is javítottak egy pozíciót és végül nyolcadikok lettek. Az eredményeknél is fontosabb azonban, hogy két alkalommal teljesítették a Lengyel Rallyt, így rengeteg tapasztalaltot összegyűjtöttek, amit most kamatoztathatnak.

    „Felfokozott izgalommal várjuk a versenyt, ebben nyilván közrejátszik az is, hogy nyolc hónapja, a Rally Hungary óta nem ültünk autóban olyan versenyen, aminek komoly tétje volt számunkra. Az Eb mezőny megfelel egy világbajnoki mezőnynek is, hiszen nagy nevek is ott lesznek Lengyelországban. Nagyon előkelő rajtszámot kaptunk, ami hízelgő, a 12-es rajtszámmal versenyzünk majd” – mondta Herczig Norbert.

    A Lengyel Rallyt először 1921-ben rendezték meg, idén a 100. évfordulót ünneplik. Ennek tiszteletére Varsóban rendezik az utolsó gyorsaságit, ami egy rövid aszfaltos szakasz lesz. Az ezt megelőző 13 gyorsasági azonban murvás, de kicsit más, mint Portugáliában.

    „A Portugál versenyhez képest a pályák lazábbak, nem olyan kemény a talaj. Néhol picit homokos, mély a pálya, de vannak keményebb, kövesebb részek is, de közel sem annyira durva, mint Portugália. Más autóbeállítással kell mennünk, az biztos. Az első nap lesz a hosszabb, ott van 28 kilométeres gyorsasági is. Ez a szakasz két évvel ezelőtt nem szerepelt a programban, de három éve mentünk egy részén” – ismertette Norbi a pályákat.

    Portugál Rally
    fotó: @WORLD

    Ahogy Norbi is mondta, és mi is írtunk már róla, nagy nevekből nem lesz hiány. Lukyanuk, Mikklesen, Breen, Gryazin is ott van a nevezési listán, közülük hárman nyertek itt az utolsó négy versenyen. A mezőny többi része sem nyeretlen kétéves, de Herczig Norbert úgy érzi, hogy ennek ellenére elérhetnek egy jó eredményt.

    Az óvatos nyilatkozataimat félre kell tennem, és ennyi rutinnal a hátunk mögött már ambiciózusabb célokat kell megfogalmaznom. Azt ugyan még mindig nem mondhatjuk el, hogy nagyon rutinos ERC résztvevők vagyunk, de annyi tapasztalatunk és pályaismeretünk már van, hogy nagyobb célokat tűzzünk ki magunk elé. Az elejétől támadnunk kell. Építhetünk az előző két Lengyel Rallyn elért jó részeredményekre, az idei murván megtett tesztkilométer mennyiségre. Ebben a mezőnyben talán túlzásnak tűnhet, de akkor lennék maradéktalanul boldog, ha az első ötben ott tudnánk lenni. Másfelől azt is látnunk kell, hogy nekünk az aszfalton van jobb lehetőségünk, de a murvás futamokon is fontos pontokat kell gyűjtenünk” – összegzett Norbi.

    A Lengyel Rally pénteken 15 órakor kezdődik a kvalifikációval, a célceremónia pedig vasárnap este lesz.

    Portugál Rally Shakedown
    Fotó: @WORLD