Címke: helycsere

  • Hiába játszottak össze az Alpine pilótái, nem bírták tartani Gaslyt

    Hiába játszottak össze az Alpine pilótái, nem bírták tartani Gaslyt

    Mexikó után Sao Paulóban sem változott az Alpine és az AlphaTauri közötti állás, miután Gasly egymaga annyi pontot szerzett, mint Alonso és Ocon.

    Brazíliában a két Alpine autó, Alonso és Ocon egy kiállással teljesítették a versenytávot, amivel ideiglenesen az AlphaTauri elé kerültek a Sao Pauló-i Nagydíjon.

    Hiába nyertek egy kiállásnyi időt azonban Pierre Gaslyval szemben, a friss gumikon érkező franciát még annak ellenére sem tudták feltartani, hogy csapatként gondolkodva próbáltak védekezni.

    Röviddel azelőtt, hogy Gasly odaért volna mögéjük, a két autó helyet cserélt, hogy megpróbáljanak elhúzni a francia elől.

    „Boldog vagyok, hogy újra pontot szereztem egy ilyen élénk verseny után. Ma főképp a köztünk folyó csapatmunka kérdése határozta meg a versenyünket.”

    „Mindent megpróbáltunk, hogy minél jobb helyezést érjünk el, és mindent a határig nyomtunk a teljesítmény és a taktika szempontjából is. Amikor Gasly másodjára is kiállt, átadtam a helyem Fernandónak, hátha az ő tempójával többet érünk el.”

    „Ez működött is egy ideig, de nem volt elég és a végén Fernando visszajött mögém. A nyolcadik és kilencedik hellyel hat pontot szereztünk, ez pedig fontos a konstruktőri bajnokság szempontjából. Mindig jól jön, főleg, hogy két ismeretlen pályára megyünk, ahol ugyanúgy mindent beleadunk majd, hogy megőrizzük a pozíciónkat.”

    Az Alpine továbbra is pontegyenlőséggel áll az ötödik helyen az AlphaTauri előtt, győzelmüknek köszönhetően.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

  • Norris megvédte a McLaren furcsa taktikáját

    Norris megvédte a McLaren furcsa taktikáját

    Lando Norris megvédte csapata taktikáját, annak ellenére, hogy az extra kiállás miatt csapattársa mögött kellett befejeznie az Azerbajdzsáni Nagydíjat.

    A brit versenyző Sergio Perez mögött autózott, mikor másodjára kihívták a boxba a Virtuális Biztonsági Autós szakasz alatt, ám ezzel a kiállással Carlos Sainz mögé tudott csak visszajönni a fiatal tehetség. A McLaren úgy taktikázott, hogy a friss gumikon Norris meg tudja majd előzni a spanyolt és a mexikói pilótát 12 kör alatt, ám a 19 éves versenyző nem tudta támadni az előtte haladókat.

    Többen is megkérdőjelezték a futam után a brit csapat döntését, ám Norris megvédte alakulatát, ő ugyanis örült a taktikai csavarnak.

    ,,Csapatként nem nyerhettünk vagy veszíthettünk volna pontokat abban a pozíciókban ahol a kiállásom előtt álltunk. Csak meg akartunk valamit nézni, úgy véltük, azzal a döntéssel előnybe kerülök Checoval szemben, ugyanis a kiállás előtt nem volt meg a sebességem, hogy megelőzzem őt. Csak megpróbáltunk valamit mást csinálni, ám végül nem nyertünk és nem is vesztettünk vele semmit, tulajdonképpen csak helyet cseréltünk Carlosszal. Én boldog vagyok, hogy megszereztük a hetedik és a nyolcadik helyet, jól jönnek ezek a pontok a csapatnak.” –nyilatkozta Norris a futam után.

  • Ha Gasly kudarcot vall, akkor Kvyat veheti át a helyét Red Bullnál

    Ha Gasly kudarcot vall, akkor Kvyat veheti át a helyét Red Bullnál

    Egy holland újságíró, Jack Plooij szerint, ha Pierre Gasly elbukik, akkor a helyét a Toro Rosso orosz pilótája, Daniil Kvyat veheti majd át.

    Igaz, a fiatal francia még csak a második versenyét teljesítette a milton keynesi istálló színeiben, azonban az eddig elért eredményei nem valami fényesek. Gasly csapattárasa, Max Verstsappen eddig minden téren jobban teljesít nála, ráadásul a holland pilóta már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon dobogóra tudott állni. Eközben Gaslynak mindössze négy pontja van, amit a Bahreini Nagydíjon megszerzett nyolcadik helyének köszönhet.

    Plooij, aki a Ziggo Sport kommentátora, szerint, ha Gasly ugyanezt a tendenciát fogja mutatni az elkövetkező pár versenyhétvégén, akkor előbb vagy utóbb Dr. Helmut Marko egy másik pilóta után fog nézni.

    A torpedónak becézett Kvyat visszatérése eléggé impozáns volt, ugyanis az orosz versenyzőnek már a szezonnyitón sikerült pontot szereznie. Bahreinben is jól ment, azonban a Giovinazzival történt ütközése miatt lett tizenkettedik. „Már szinte remeg,” – nyilatkozta Plooij Gaslyról a Formula 1 Cafenak. „Teljesítenie kell. Ha ez nem sikerül neki, akkor Daniil Kvyatot láthatjuk majd a helyén a Red Bullnál.”

    Az orosz pilóta a korábbiakban már versenyezhetett az energiaitalosok színeiben Daniel Riccardo csapattársaként 2015-ben. Azonban a hazai versenyén, a 2016-os Orosz Nagydíjon kilökte Sebastian Vettel Ferrariját a pályáról, ami miatt elveszítette a Red Bullos ülését, amit Verstappen vehetett át.