Címke: hely

  • Räikkönen: Még nem döntöttem el, hogy folytatom-e vagy sem

    Räikkönen: Még nem döntöttem el, hogy folytatom-e vagy sem

    Kimi Räikkönen elmondta, hogy még nem hozott döntést a Forma-1-es jövője kapcsán. A finn világbajnok hozzátette, hogy a családja nagyon fontos szerepet fog betölteni ebben a kérdésben.

    A finn jelenleg a második szezonját futja az Alfa Romeo csapatánál, azonban a hinwili alakulat egyelőre se az ő, sem a csapattárs Antonio Giovinazzi szerződéshosszabbítását nem jelentette be.

    „Még nem döntöttem el,” – válaszolta Räikkönen azon kérdésre, miszerint látjuk-e majd őt 2021-ben is versenyezni.

    2007 világbajnokát arról is kérdezték, hogy szívesen versenyezne-e egy másik csapatnál az Alfát leszámítva. Azonban a finn leszögezte, hogy először a sportban való maradása mellett, illetve ellene szóló érveket fogja mérlegelni.

    „Nem tudom,” – mondta Räikkönen. „Először is el kell döntenem, hogy mit szeretnék csinálni és majd meglátjuk mi lesz. Nem hiszem, hogy bármit is változtatna az, ha én versenyeznék az Alfánál vagy helyettem valaki más.”

    A finn Jégembertől azt is megkérdezték, hogy átadná-e a helyét a fiatal generációnak úgy, mint ahogy azt pont érte tette meg Mika Häkkinen, akinek a helyére érkezett Räikkönen a McLarenhez még 2002-ben a Saubertől.

    „Szerintem Mika csak miattam lépett le! Azonban biztos vagyok benne, hogy emellett más dolgok is végigfutottak az agyán, amikor meghozta ezt a döntését.

    „Bárhogy is nézzük, egy három évig szóló szerződésem volt a Saubernél. Az emberek azt gondolják többnyire, hogy Mika egy rendes srác volt és csak azért adta át a helyét a számomra, azonban ez így nem helyénvaló.

    „A döntésemet pedig a saját érzéseim alapján fogom meghozni, hogy mi lesz a legjobb a számomra. Ha szeretném folytatni, akkor mindenféleképpen fogom, de én nem ezek alapján hozom a döntéseimet.”

  • Hamilton motivált, három évig még biztosan maradna

    Hamilton motivált, három évig még biztosan maradna

    Lewis Hamilton elárulta, hogy a közel jövőben még biztosan a Forma-1-ben szeretne versenyezni. A hatszoros világbajnok brit versenyző három évig még biztosan maradna és majd csak után kezdene el kacérkodni a visszavonulás gondolatával.

    A Forma-1 regnáló bajnokának az idei szezon végén jár le a szerződése a Mercedesnél, azonban várhatóan hosszabbítani fog majd a brackleyi istállóval, akikkel már öt világbajnoki koronát szerzett magának.

    Hamilton az idei évben be is állíthatja Michael Schumacher világbajnoki címeinek a számát, ha az idei szezon végén sikerül megvédenie a címét. Már pedig erre minden esély megvan, ugyanis jelen pillanatban is a brit vezeti az egyéni pontversenyt a csapattársa, Valtteri Bottas előtt.

    A Mercedes versenyzője a Brit Nagydíj előtti média napon elmondta, hogy a céljai a változatlanok és a csúszások miatt, amiket a COVID-19 okozott, újult erővel töltődött fel.

    „Nem hiszem, hogy jelen helyzetben bármit is tudnék garantálni, azonban a terv szerint továbbra is maradni szeretnék, ez a határozott célom,” – magyarázta a hatszoros bajnok, akinek rendkívül szokatlan lesz a mostani, nézők nélküli hazai versenye.

    „Azt viszont, hogy mennyi időre maradok, még én sem tudom megmondani. A koronavírus miatti lezárások és a sok teszt, ami közül mindegyik negatív lett, új energiát adott a számomra, így más dolgokra is jobban tudtam koncentrálni.

    „A kényszerpihenő ideje alatt volt időm mérlegelni a lehetőségeimet és emiatt a gondolkodás miatt is kaptam új erőre, ami miatt még nagyon szívesen maradnék éveken keresztül.

    „Azon a szinten szeretnék teljesíteni, ahol egész eddigi pályafutásom alatt teljesítettem, azonban van egy határ, ahol az ember fizikai és mentális szintje egy olyan szint alá esik, ahol már nem lenne érdemes folytatni. Nem látom azt rövid távon, hogy ez a pillanat számomra mikor jöhet majd el, talán az elkövetkező két-három évben. Szóval előreláthatólag egy pár év még biztosan bennem van.”

    A brit – aki arra sürgeti az F1-et, hogy segítsék őt a rasszizmus elleni és a feketék egyenjogúságáért folytatott harcában – hozzátette, hogy van még egy nagyon fontos dolog, ami folyamatosan motiválja abban, hogy még tovább versenyezzen.

    „Nincs más olyan versenyző, aki olyan háttérből érkezett volna meg ide, mint anno én,” – folytatta a hatszoros bajnok. „Ezzel már a Forma-1-es bemutatkozásom óta tisztában vagyok.

    „Ki szeretném érdemelni a helyemet itt, ugyanis az, hogy itt vagyok évről évre, egyáltalán nem garantált. Annak ellenére, hogy világbajnoki címekkel rendelkezem, úgy hiszem, hogy továbbra is meg kell harcolnom a helyemért, amit jó teljesítményemmel és jó eredményekkel tudok kivívni.

    „A célom azt, hogy szállítsam a jobbnál jobb eredményeket, amilyen hosszan csak lehet. Legalább három évig még biztosan itt szeretné lenni,” – fejezte be a gondolatmenetét Hamilton.