Címke: Helmut Marko

  • A Red Bull tagadja, hogy Ticktum venné át Ferrucci helyét

    A Red Bull tagadja, hogy Ticktum venné át Ferrucci helyét

    A Red Bull megerősítette, hogy nem a junior pilótájuk, Daniel Ticktum fogja átvenni a Formula 2-ben eltiltott (és a csapatától kirúgott) Ferrucci helyét a Tridentnél.

    Ticktumot korábban úgy emlegették, mint aki Brendon Hartley helyére érkezhet a Toro Rossohoz 2019-re. Még ha meg is nyerné a Formula 3-as bajnokságot, akkor sem lenne elég szuperlicensz pontja a Forma-1-hez, sőt még egy esetleges részleges F2-es siker sem garantálná a megfelelő pontszámot.

    Mint ismert, Ferruccit két versenyhétvégére eltiltotta az FIA, majd a csapata, a Trident végleg szakított az amerikai pilótával.

    Mikor meglátta ezt a hírt, a Makaói Nagydíj győztes pilóta egyből arra gondolt, hogy akár ő is lehet az aki átveszi a helyét.

    „Ahogy megláttam, hogy Ferrucci és a Trident útjai elválnak, eszembe jutott, hogy én is tudnám teljesíteni ezt a pár versenyt. Meglátjuk. A Red Bulltól egyelőre semmilyen ilyesfajta terv nem érkezett.” – kezdte a brit.

    „Ha Helmut azt szeretné, hogy én ugorjak be, akkor felhív és elmondja, hogy ezt kell csinálnom, és én meg is fogom ezt tenni. Nem lennék ideges, csak élvezném.” – folytatta.

    Ám Helmut Marko hamar pontot tett ezen felvetés végére, és kijelentette, hogy Ticktum idén csak és kizárólag az F3-ra fog koncentrálni.

    „Nem fog idén az F2-ben szerepelni. Neki most konstans teljesítményt kell mutatnia a Formula 3-ban. Ő csak akkor tehet meg még egy lépést a Forma-1 irányába, ha érett teljesítményt mutat.”  – fogalmazott az osztrák.

    Ticktum jelenleg 13 pontos lemaradásban van a pontversenyben négy fordulót követően, és két futamgyőzelmet szerzett a Motopark csapatban.

  • A Red Bull biztatja a Hondát

    A Red Bull biztatja a Hondát

    A Red Bull bátorítja a Toro Rossót és a Hondát, hogy segítse az energiaitalosokat a 2019-es felkészülésben.

    A Honda idén a Toro Rossót, a Red Bull testvércsapatát látja el erőforrásokkal. A következő évtől kezdődően viszont már a Red Bullnak is a japánok szállítják majd a motorokat.

    „Természetesen a felkészüléssel kapcsolatos döntést a Hondára bízzuk”- nyilatkozta Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sport-nak. „Ha találnának pár tizedet a fejlesztéseik alatt, az a versenyeken is hasznos lehet még akkor is, ha büntetéseket kapunk majd az erőforrás elemek elhasználása után.”

    A Speed Week szerint, a Honda gőzerővel készül a 2019-es szezonra, bár Tojoharu Tanabe, a csapat technikai guruja még nem biztos benne, hogy hol veti be a Honda a következő motorspecifikációt.

    „A jelenre koncentrálunk, miközben már a jövőre is előretekintünk. A tény, hogy a Red Bull és a Toro Rosso együtt dolgozik, abból nekünk csak előnyünk származik. Az eddigi beszélgetéseink a vezetési központtal a Red Bull technológiájáról szóltak nagy részben.”

    A Red Bull komoly nyomást gyakorol a jelenlegi motorszállítójára, a Renault-ra. Tanabe szerint ez a nyomás a Hondára nehezedik majd.

    „Tudjuk, hogy mi vár ránk”- mondja. „Már tudjuk milyen az, ha nyomás alatt dolgozunk. Reményeink szerint hatékonyan tudunk majd dolgozni ezzel a két csapattal.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Az F3-as bajnoki címért harcban lévő Dan Ticktum arra is esélyes, hogy 2019-ben már a Toro Rosso versenyzője legyen, Brendon Hartley helyén. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint Ticktum készen állhat az F1-es szereplésre 2019-re.

    „A Norisringen valaki beleszállt hátulról (a második versenyen – a szerk.), őt (Ticktumot) kórházba vitték, de azt mondta újra menni akar, majd megnyerte a (harmadik) versenyt!” – mondta Marko az Autosportnak. „Ő gyors. Őrült, de gyors. Ez tetszik nekünk. Csak egy ponttal van lemaradva pedig volt két technikai meghibásodása is.”

    Eközben Brendon Hartley idei szezonja eddig nem alakul túl fényesen a Toro Rossónál, és már azt pletykálták, hogy akár szezon közben távozhat a csapattól. Marko szerint azonban az a cél, hogy Hartley teljesítse az egész szezont. Az azonban még bizonytalan, hogy mi lesz vele 2019-ben. Helyére a Red Bull háza tájáról csakis Ticktum jöhet szóba, mivel a többi junior még csak Formula Renault és Formula 4 szinten van.

    A 2019-es induláshoz azonban még F1-es szuperlicenszet kell szereznie, ehhez 40 szuperlicensz pontra van szüksége az elmúlt 3 szezonból (beleértve a mostanit is). Azonban ha megnyeri idén az F3-at, az csak 30 pontot jelent, a korábbi évekből pedig nincsenek ilyen pontjai…

    14 pont szükséges a nemzetközi A licenszhez, amivel már részt vehet F1-es teszten és 25 ahhoz, hogy F1-es szabadedzésen szerepeljen. De ez még mindig nem egyenlő a versenylicensszel.

    Ennek tükrében tehát Ticktum addig biztosan nem tud F1 szempontból előrébb lépni addig, míg a 2018-as F3-as szezont be nem fejezi.

    Felvetődik a kérdés, hogy de hát Max Verstappent is milyen könnyen és gyorsan beemelte az F1-be a Red Bull, a szuperliszensz-pontrendszert azonban csak Verstappen érkezése után vezették be…

  • Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Ferrari előttük jár, már ami a motorokat illeti. Korábban a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner is egyszerűen csak szupernek nevezte a vörösök erőforrását.

    „A három top csapat közül talán nekünk van a legjobb kasznink. Mégsem tudjuk őket elkapni. Nekik [Ferrari – a szerk.] szuper erős motorjuk van, amivel még spórolni is képesek.” – mondta a brit.

    Kollégája, Dr. Helmut Marko is egyetértett ezzel: „Nem kell túlságosan a dolgok mögé látni, hogy észre vegyük, hogy mennyire lenyűgöző a motorjuk teljesítménye.”

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton is úgy látja, hogy a Ferrari motor terén beelőzte őket. „Motor tekintetében előttünk vannak, ez nem kérdés.” –  vélekedett tömören.

    A partnercsapat csapatfőnöke Frederic Vasseur elismerte, hogy még őket is meglepte a motor ereje.

    „Mi is ugyanazt a verziójú Ferrari motort használjuk, emiatt pedig sok minden más számukra. Lépésről-lépésre fejlődünk a kasznival, de az kétségtelen, hogy az idei motor nagyon sokat segít nekünk.” – tette hozzá a francia.

  • Jos Verstappen: Többé nem lehet megkérdőjelezni Max stílusát

    Jos Verstappen: Többé nem lehet megkérdőjelezni Max stílusát

    Max Verstappen idén rengeteg kritikát kapott agresszív vezetési stílusa miatt, az Osztrák Nagydíjon azonban nagyon a kezére játszottak a dolgok és nyerni tudott a Red Bull hazájában. Ennek tükrében pedig édesapja, Jos Verstappen hangsúlyozta, hogy soha többet nem kellene megkérdőjelezni Max versenyzési stílusát.

    „Az embereknek soha többé nem kellene megkérdőjelezniük Max úgynevezett agresszívvezetési stílusát.” – mondta Jos. „Max tudja, hogy mit csinál. Pár apróságon kell még javítania és ezt ő maga is tudja, de a tapasztalatokkal csak egyre jobb és jobb lesz.”

    „Max most megbüntetett minden kritikust, aki olyan hangosan reklamált a vezetési stílusa miatt.” – ért egyet a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko. „És mindezt 20 évesen.”

  • A Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Verstappent

    A Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Verstappent

    Szezoneleji önrombolását követően a Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Max Verstappent, ismerte el Helmut Marko.

    Az elmúlt két futamon Verstappen két dobogót gyűjtött be, ami éles ellentétben áll az idény első hat hétvégéjén mutatott szereplésével, habár vehemensen tagadja, hogy bármit is változtatott volna vezetési stílusán. A Red Bull mindenesetre megkönnyebbülten szemlélheti a holland újra megtalált bombaformáját.

    „Kicsivel, de tényleg csak kicsivel kevesebb kockázatot vállal” – magyarázta Marko. „Max túl sok nyomást helyezett saját magára, majd hirtelen hibázgatni kezdett egy olyan autóval, amivel az élen küzdhetett, miközben a tavalyi, kevésbé versenyképes autóban nem csinált ilyet. Minden egyes variációt átrágtunk azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk stabilizálni Maxot. Végül inkább véletlen egybeesés volt, hogy nem volt vele kíséret Montréalban, mintsem előre kitalált terv. Mostantól azonban a jelenlegi Maxra számítunk, aki Franciaországban remek, hibamentes hétvégét rakott össze.”

    Marko szerint Verstappen a saját dolgát nehezítette azzal, hogy „túl sokat akar”. Erre a monacói harmadik szabadedzésen bemutatott autótörése a legékesebb példa, ami az osztrák szerint felesleges hiba volt, különösen annak tükrében, hogy már eleve övé volt a leggyorsabb idő. A kanadai rajtnál bemutatott erőszakos, de tiszta manőver Valtteri Bottas ellen viszont már a „megfelelő mértékű kockázatot” vállaló Verstappent fémjelezte.

    „Pontosan ezt kell megtanulnia: attól még, hogy minden szabadedzésen te végzel az élen, még nem nyersz világbajnokságot” – árulta el egyik jó tanácsát Marko. „Másfelől azonban örülünk neki, hogy ennyire szertelen. Sokkal könnyebb lenyugtatni valakit, mint egy nem túl gyors vagy agresszív versenyzőt teljesítményre noszogatni.”

    Akármennyire is megőszülnek tőle, a Red Bullnak szinte „kötelessége” a „nagyon fiatalon rivaldafénybe került” Verstappent támogatnia.

    „Ausztriába 18.000 holland jön el miatta” – fűzte hozzá Marko. „A franciaországi második helye után talán még több is. A hazájában és Belgiumban szinte kultusza alakult ki; nem olyan egyszerű mindezzel húszévesen megküzdeni.”

  • Érik Ricciardo új Red Bull-szerződése

    Érik Ricciardo új Red Bull-szerződése

    Egyre inkább az az opció látszik körvonalazódni, hogy Daniel Ricciardo a Red Bullnál marad jövőre.

    Ricciardo szerződése 2018 végén lejár, a hosszabbítás adott ténye mellett azonban sokáig úgy festett, a Mercedesnél vagy a Ferrarinál is akadhat egy ülés az ausztrál számára. A kapuk viszont lassan bezárulni látszanak: a Mercedes minden bizonnyal megtartja jelenlegi, Lewis Hamilton—Valtteri Bottas párosát (esetleg promotálja Esteban Ocont a Force Indiától), míg a Ferrarinál vagy Kimi Räikkönen, vagy Charles Leclerc lesz Sebastian Vettel 2019-es csapattársa. A Red Bull nem titkoltan örülne, ha a hétszeres futamgyőztes ausztrál a maradás mellett döntene, ennek egyik feltétele azonban a közte és Max Verstappen közötti hatalmas fizetésbeli különbség csökkentése.

    A héten Ricciardo és Helmut Marko egyaránt megerősítették, hogy „közeledik” az új szerződés aláírása, és habár „még nincs minden készen”, Marko szerint már „csak a részletekben” kell megállapodniuk a feleknek. Múlt héten egyébiránt felmerült a McLaren és a Renault is potenciális célpontként, ám a két istálló relatív versenyképtelenségét figyelembe véve ezeket csak komolytalan pletykaként érdemes kezelni.

    „Daniel szerintem nincsen túl jó pozícióban” – mondta el véleményét Marko a pilótapiaccal kapcsolatban. „A Mercedesnél és a Ferrarinál egyértelműen kijelölt első számú versenyzők vannak, illetve azt is tudom, hogy Ricciardo még ajánlatot sem kapott a Ferraritól. Amennyire én tudom, a Renault-nál minden marad a helyén, és anyagilag sem olyan ligában játszanak, mint amiben Ricciardo. A jelenlegi szituáció szerint Danielnek nincsen alternatívája, habár valószínűleg ő ezt előre másképp képzelte el. Szeretnénk vele folytatni, de nem minden áron.”

  • Adrian Newey röhög a pletykán, mely szerint átigazolna a Renaulthoz

    Adrian Newey röhög a pletykán, mely szerint átigazolna a Renaulthoz

    Adrian Newey kinevette azon híresztelést, mely szerint átigazolna a Renault csapatához. A Red Bull technikai főnöke, aki talán minden idők legismertebb Forma-1-es tervezője ennyit mondott az Auto Bildnek:

    „Ez nem fog megtörténni.”

    Ezzel nem is akar vitatkozni a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko sem, aki szerint Newey hosszú távon elkötelezte magát hozzájuk:

    „Vele már nem arról beszélgetünk, hogy lesz-e új szerződése, hanem hogy mi álljon benne.”

    A Renault is hirtelen siet cáfolni azt, hogy hozzájuk tartana Newey, és a fura pletykát nem más, mint Cyril Abiteboul csapatvezető kénytelen cáfolni az AS-nek:

    „Teljes mértékben elhatárolódunk, nem is értem, hogy honnan jött mindez. Szerintem valami félreértésről lehet szó. Azt hiszem, hogy Adrian kifejezetten hűséges a Red Bullhoz, így nem is értjük, honnan indultak ki ezen értesülések.”

  • Ők lesznek a 2018-as Legends Parade hősei Ausztriában!

    Ők lesznek a 2018-as Legends Parade hősei Ausztriában!

    Minden évben a Forma-1-es verseny és betétfutamain kívül az egyik legjobban várt esemény Ausztriában a Legends Parade. Ez pár demó kör a motorsportok korábbi hőseinek az egykori versenyautóikkal. Mivel tematikus bontású a dolog, mindig izgalommal várják a nézők és a szakma is, hogy ezúttal kik és mely korszakból, milyen járgánnyal gurulhatnak majd a pályára.

    A hónap végén ezúttal a német motorsport világ hősei elevenednek meg újra, a legmenőbb időszakából. Az egyik legnagyobb sztár, aki idén részt vesz majd ebben viszont osztrák, a sí-legenda Franz Klammer lesz. Az időszak amit 2018-ban bemutat tehát Dietrich Matesitz és a Red Bull Ring promóteri csapata az 1972-től 1985-ig terjed majd. Nem hiányozhat természetesen ebből a buliból Niki Lauda sem, és az idei immáron az ötödik Legends Parade lesz, amióta Red Bull Ringként újra nyitotta a kapuit Ausztria történelmi versenypályája. Voltak már Le Mans autók, a turbó korszak élmenői, a megnyitón annak idején meg minden, ami mozgásra képes és kellően menő versenyautó.

    A Deutsche Rennsport Meisterschaft (DRM) amit 1972-től 1985-ig rendeztek meg, mondható a mai DTM elődjének is, igazi klasszikus benzingőzös széria. A versenygépek remekül néznek ki, mókás szárnykialakítások és turbó motorok jellemezték őket. Idén pedig Niki Lauda, Gerhard Berger, Dieter Quester mellett a széria három korábbi bajnoka, Hans-Joachim Stuck, Hans Heyer és Jochen Mass is „rajthoz áll”. Hozzájuk érkezik még Niki Lauda fia, Matthias is, ls a már emlegetett hazai síkirály Franc Klammer. Róla annyit érdemes azért tudni, hogy miután ott hagyta a sípályákat, 1985-ben indult dr. Helmut Marko csapatában is már a DTM-ben, sőt, később osztrák túraautó bajnok is lett.

    Stuck kifejezetten lelkes, és örömmel emlékezik a régi időkre: „A DRM nem csak egy remek széria volt, hanem a legjobb, ami az akkori Németországban volt, és más országok csak irigykedtek ránk. Először túraautókkal indultunk, olyan márkák voltak ott a rajtnál, mint a BMW és a Ford, és az akkori sztárversenyzők, olyanok mint Rolf Stommelen, Jochen Mass és sokan mások. Az első bajnoka a sorozatnak én lettem, egy Ford Caprival. Később már sportautókkal mentünk, a C csoportból. Azokkal mentünk csak igazán! Elképesztően boldog vagyok, hogy a Jägermeister-Porschémmal újra „elrajtolhatok”. Fantasztikus dolog az, hogy ennyi rajongó előtt, akik a Forma-1 miatt jöttek tarthatunk bemutatót, amit itt a Red Bull csinál, az világszínvonalú.”

    legends parade, porsche
    Hans-Joachim Stuck egykori Jägermesiter-Porschéját hajtja majd. Fotó: 72 Stagpower

     

    A versenyzők és az autóik „beosztása”:

    Niki Lauda (osztrák / BMW 3.6 CSL)
    Hans-Joachim Stuck (német / Porsche 956)
    Franz Klammer (osztrák / Alfa Romeo Gruppe 5)
    Gerhard Berger (osztrák/ Porsche 935 „Baby“)
    Jochen Mass (német / Porsche 935 „Moby Dick“)
    Toine Hezemans (holland / BMW 3.0 CSL)
    Christian Danner (német / BMW M1 Gruppe 5)
    Dieter Quester (osztrák / Sauber BMW M1 Gruppe 5)
    Hans Heyer (német / Lancia Corse)
    Harald Grohs (német / BMW 320 Gruppe 5)
    Matthias Lauda (osztrák/ Aston Martin)

    Legends Parade, bmw
    A legendás BASF-BMW is ott lesz. Fotó: BMW AG
  • Marko: A Renault kényszerítette ki a korai Red Bull-bejelentést

    Marko: A Renault kényszerítette ki a korai Red Bull-bejelentést

    Helmut Marko szerint a Renault erőszakossága miatt kénytelenek voltak a tervezettnél korábban bejelenteni, hogy a Red Bull 2019-től Hondára vált.

    Az elmúlt hetekben a Red Bull és a Renault állóháborúba keveredett a 2019-es motorszerződés bejelentésének dátumát illetően: míg a Red Bull az Osztrák Nagydíjig ki szerette volna húzni a dolgot, a Renault a Francia Nagydíjat tűzte ki határidőnek. A bikák végül lesipuskás alapon kedd reggel kiadták a hivatalos sajtónyilatkozatot a hondás együttműködésről.

    „Igazából Franciaország utánig várni akartunk” – mondta Marko az Auto Bildnek. „De a Renault ultimátuma vasárnap lejárt, így nem volt más választásunk.”

    Nem mintha ez bármiben is befolyásolta volna a Red Bull döntését, amit a Honda Kanadában mutatott kecsegtető teljesítménye láttán már múlt hét végén meghozott a vezetőség.

    „Az új fejlesztések, amiket a szerencsétlenül alakult körülmények miatt nem tudtak teljesen kiaknázni, háromtizedes javulást eredményeztek” – dicsérte a japán gyártót Marko. „A Hondával kötött egyezség sport-, technikai és anyagi szempontból egyaránt pozitív.”

    A Red Bull kétéves szerződést írt alá a Hondával, ami a 2021-től életbe lévő nagymértékű szabályváltozások tekintetében logikus döntés. Mivel hónapok óta rebesgetik, hogy az Aston Martin vagy a Volkswagen-csoport egyik tagja (a leggyakrabban a Porschét emlegetik) lelkesen érdeklődik a jövőbeli motorszabályok iránt, a Red Bull számára a hondás egyezség voltaképpen nem rejt magában semmiféle kockázatot.