Címke: Helmut Marko

  • Auer már 2019-ben debütálhatna az F1-ben, ha…

    Auer már 2019-ben debütálhatna az F1-ben, ha…

    Gerhard Berger reméli, hogy unokaöccse egy nap bekerül majd a Forma-1-be.

    A 24 éves Lucas Auer az elmúlt években a DTM-ben versenyzett, azonban mivel a Mercedes a szezon után kivonult a szériából, jövőre már az osztrák versenyző sem ott szerepel. 2019-ben a Super Formulában indul majd. Berger azonban sajnálja, hogy nem marad a DTM-ben.

    „De nagybácsi szemmel tekintek erre.” – mondta Berger a Tiroler Tageszeitung című lapnak. „Ki kell használnia a formula sport adta lehetőségeket.”

    Auer most a Red Bull Junior Teambe is bekerült, pedig oda már idősnek mondható, hiszen általában fiatalabb versenyzőket karolnak fel az energiaitalosok.

    „Azt akartuk, hogy tovább tudjon haladni a karrierje.” – reagált erre Dr. Helmut Marko a Red Bull részéről.

    2019-ben Auer akár már be is ülhetne a Toro Rossóba, végül azonban Alexander Albont igazolta le.

    „Jó esélye lett volna a Forma-1-re, azonban sajnos nem volt elegendő szuperlicensz pontja.” – mondta Berger.

  • Marko: Gaslynak „fegyelemre” van szüksége

    Marko: Gaslynak „fegyelemre” van szüksége

    Helmut Marko szerint a Red Bullnak még a 2019-es szezon előtt „meg kell kicsit fegyelmeznie” Pierre Gaslyt.

    Gasly egy (és egy pici) év inaskodás után megkapta a Daniel Ricciardo távozása nyomán üresen maradt Red Bull-ülést Max Verstappen mellett. A Red Bull és Marko nem elnéző és nyájas hozzáállásáról ismert, a fiatal francián tehát az első versenytől fogva nagy lesz a nyomás, mert „ilyen az F1”.

    „A fociban a padon találod magad, ha nem teljesítesz” – magyarázta Marko. „Gasly bebizonyította, hogy gyors, de persze még egy kis fegyelem hiányzik belőle. A csapat támogatását garantálni tudom, és biztosak vagyunk benne, hogy ő is jól fog szerepelni.”

    Gasly a 2018-as szezonban 29 pontot szerzett a Toro Rosso-Hondával, ebből 12-t Bahreinben, ahol negyedik helyével a Honda legjobb eredményét érte el a japán gyártó 2015-ös visszatérése óta. A francia pilóta tízes skálán 8,5-re értékelte de facto újoncszezonját.

    „Az első teljes évemben azt tűztem ki magam elé, hogy a legtöbbet hozzam ki a rendelkezésemre álló csomagból” – összegezte Gasly. „Tudtam, hogy csak két-három-négy alkalom lesz a nagyobb pontszerző helyek elérésére, és ezt Bahreinben (negyedik hely), Monacóban (hetedik hely) és Budapesten (hatodik hely) sikerült teljesítenünk. Bahreinben jól kellett kvalifikálnom, hogy szabadon mehessek a versenyen, és pontosan ezt tettem. Monacóban be kellett jutnom a Q3-ba, hogy minél előrébbről rajtolhassak, és ezt is megcsináltuk. A budapesti esős időmérőn is sikerült elérnem a Q3-at, így jó helyről rajtolhattam másnap. Ezek voltak azok a versenyek, ahol a többiekhez képest jobban tudtunk teljesíteni, és amikor igazán számított, kihoztuk a maximumot magunkból.”

  • A Super Formula remek gyakorlási lehetőség az F1 előtt

    A Super Formula remek gyakorlási lehetőség az F1 előtt

    A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko úgy véli, hogy a japán Super Formula egy jó gyakorló terep a fiatal versenyzők számára, mielőtt debütálnak a Forma-1-ben.

    „Tavaly Pierre Gasly teljesítménye és fejlődése lenyűgözött minket, szóval jövőre küldünk pár versenyzőt a Super Formulába.” – mondta Marko.

    Az említett versenyzők pedig minden bizonnyal Dan Ticktum és Lucas Auer lesznek.

    A Red Bull három Super Formulás, hondás autót támogat majd közvetlenül, beleértve Adrian Newey fiát, Harrisont is.

    „Támogatjuk a fiatal Newey-t, de ő nem a Red Bull junior team tagja.” – mondta Marko.

    Auer számára azonban nem lesz elég a Super Formula, ha az F1-be készül.

    „Önmagában a Super Formulával nem lesz annyi pontja, ami elég lenne a Forma-1-es licenszhez. Többre lesz szüksége.” – mondta Marko, és hozzátette, hogy nagyon tetszik neki a Super Formula.

    „Az autók gyorsak és úgy fest, nehéz a legjobbat kihozni a gumikból, ami hasonlít Európához (az európai bajnokságokhoz). Alapvetően ez egy nagyon meggyőző mezőny és jó edző terep a Forma-1-hez.”

  • Lucas Auer a Red Bull kötelékében folytatja

    Lucas Auer a Red Bull kötelékében folytatja

    Több szempontból is szokatlan lépésre szánta el magát a Red Bull és Helmut Marko, ugyanis 24 évesen bekerült a Red Bull junior programjában az ex-Mercedeses Lucas Auer.

    Juniornak már korán során nevezhető Lucas Auer – aki Gerhard Berger unokaöccse – a Red Bull legújabb támogatottja. Ezzel együtt azt is bejelentették, hogy az osztrák versenyző 2019-ben a japán Super Formulában fog rajthoz állni.

    Ez a lépés egyfelől azért is szokatlan, mert ebben a korban nem igazán igazolnak a csapatok az utánpótlás programjukba, másrészt Auer az elmúlt években a Mercedes gyári csapatának a pilótája volt a DTM-ben, illetve Augusztusban a Force Indiát is tesztelhette a Hungaroringen.

    A váltást az is elősegítette, hogy a német márka kiszállt a DTM-ből, hogy csak a Formula E-re tudjon koncentrálni. A Red Bull pedig elég jónak találta arra, hogy szárnyai alá vegye, és a céljuk, hogy a lehető legtöbb szuperlicensz pontot gyűjtsön.

    „Egyfelől Auer nem volt jó helyzetben a Mercedes DTM-es távozása után. Szeretnénk Auer karrierjét tovább segíteni és ez hatással is lesz a Hondával való közös munkánkra is.” – mondta Helmut Marko.

    A Red Bull három Honda motoros autót indíthat a japán sorozatban. Aueren kívül az idei makaói győztes Dan Ticktum és Harrison Newey lehet a másik két autó pilótája, de Marko azt is kihangsúlyozta, hogy a főtervezőjük, Adrien Newey fia nem Red Bull által támogatott versenyző.

    „Támogatjuk a fiatal Newey-t, de nem Red Bull junior. Kizárólag a Super Formulával nem tud Auer az F1-hez elég pontot szerezni, de erre is szüksége lesz hozzá.” – tette hozzá.

    Emiatt várható, hogy az osztrák pilóta más ázsiai sorozatokban is rajthoz állhat majd.

  • Alexander Albon: Minden, amit a Toro Rosso thaiföldi pilótájáról tudni érdemes 1. rész

    Alexander Albon: Minden, amit a Toro Rosso thaiföldi pilótájáról tudni érdemes 1. rész

    A 2019-es Forma-1-es mezőny utolsó előtti résztvevőjét az előző héten jelentette be a Toro Rosso. Alexander Albonról van szó, aki Danyiil Kvyat csapattársa lesz majd a faenzaiaknál.

    A thaiföldi pilótának már érvényes szerződése volt a Nissannal, azonban mégis a Forma-1-et választotta. Most pedig megnézzük, hogy Albon milyen úton ment keresztül, amíg el nem jutott a Forma-1-be.

    Ismerős arcok…

    Albon karrierje 2010-ben kezdődött el, ugyanis a thaiföldi pilóta ebben az évben lett gokartvilágbajnok. A világbajnokság mellett számos európai bajnokságot is meg tudott nyerni. Már karrierje kezdetén is ismerős arcokkal kellett megküzdenie, ugyanis Charles Leclerc egy évvel később ugyanebben a kategóriában lett gokartvilágbajnok, George Russell pedig ugyanazokban az európai gokartszériákban vitézketett, mint Albon.

    A thaiföldi a gokartos évei után rengeteg szériában megfordult, például a Formula Renault 2,5-ben és a Formula Renault 3-ban. 2016-ban a GP3-ban versenyzett az ART Grand Prix színeiben. A bajnokságot a második helyen zárta csapattársa, Charles Leclerc mögött.

    Csakúgy, mint Leclerc, Albon is a Forma-2-ben folytatta a pályafutását a következő évben. Azonban amíg a Ferrari leendő pilótája már az újonc évében bajnok lett, addig Albon csak a tizedik lett az összetett pontversenyben.

    Az idei szezonban már sokkal jobban kijött a lépés a thaiföldi számára. Két legnagyobb riválisával, George Russell-lel és Lando Norris-szal az év végéig komoly csatákat vívott. A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj előtt Albon volt az egyetlen pilóta, akinek még volt némi esélye a Forma-2-es bajnoki címre.

    Albon négyszer ünnepelhetett a dobogó tetején az idei Forma-2-es szezonban. Azonban Russell túl nagy falatnak bizonyult a thaiföldi számára, így be kellett érnie az összetett bajnokság harmadik helyével, mivel a végén Norris éppen meg tudta őt előzni.

    Mindhárom pilóta a száguldó cirkuszban fog versenyezni jövőre, szóval továbbra is versenyezhetnek egymás ellen a Forma-2 után is.

    Már tagja volt a Red Bull családjának

    Albonnak sikerült meggyőznie Dr. Helmut Markot arról, hogy nála alkalmasabb pilótát nem fog találni a Toro Rosso ülésére. A fiatal pilótától 2012-ben vált meg a Red Bull, mivel abban a szezonban Albon eléggé gyengén muzsikált a Formula Renault-ban. Azonban hat év távollét után, a thaiföldi pilóta visszatért az energiaitalosokhoz.

    „2012-ben ajtót mutatott a Red Bull számomra, szóval attól a pillanattól fogva tudtam, hogy még nehezebb lesz bekerülnöm a Forma-1-be,” – véli a thaiföldi.  „Nagyon keményen dolgoztam, minden egyes alkalommal le akartam nyűgözni Helmut Markot. Szerencsére ez sikerült, így kaptam egy második esélyt.”

    Albon a harmadik olyan pilóta, aki úgy kapja meg a Toro Rosso ülését, hogy már szakított a Red Bull-lal a korábbiakban. A thaiföldi pilótán kívül a visszatérésére készülő Danyiil Kvyat és a Forma-1-ből távozó, Brendon Hartley kapott hasonló lehetőséget.

    Azok a bizonyos thaiföldi felmenők…

    Albon Londonban született. Édesanyja brit, édesapja pedig thai származású autóversenyző, aki a korábbiakban Thaiföld színeiben versenyzett a Porsche Carrera Cup-ban.

    Albon lesz az első pilóta, aki Thaiföldet képviselheti a Forma-1 modern korszakában. Azonban nem ő lesz az első thaiföldi versenyző a száguldó cirkusz világában.

    Rajta kívül egyetlen thaiföldi származású pilóta szerepelt a sorozatban. Birabongse Bhanudej Bhanubandh hercegről van szó, aki szám szerint 19 Forma-1-es futamon állt rajthoz 1950 és 1954 között. A herceg legjobb eredménye egy negyedik hely volt.

    Szóval majdnem hét évtized elteltével, újra láthatunk majd thaiföldi versenyzőt a rajtrácson.

    Hamarosan érkezünk a második résszel!

  • Ricciardo cáfolja, hogy túl sok pénzt kért volna a Ferraritól

    Ricciardo cáfolja, hogy túl sok pénzt kért volna a Ferraritól

    Daniel Ricciardo szerint nem a pénz miatt maradt le a Ferrari 2019-es versenyüléséről. Az ausztrál pilóta a Red Bulltól a Renaulthoz megy, leginkább azért mert úgy érezhette, hogy az energiaitalosok leginkább Max Verstappennre koncentrálnak. Az olasz Automoto egyenesen odáig megy, hogy szerintük Ricciardoról levette a kezét dr. Helmut Marko. Egy másik pletyka szerint viszont Marko azt terjeszti a paddockban, hogy Ricciardo túl sok pénzt kért a Ferraritól. Ricciardo kiakadt:

    „Ki terjeszti, hogy sok pénzt kértem? Szeretném tudni, és van is ötletem, hogy ki lehetett. Igen, beszéltünk róla, de szerintem akkor már megegyeztek Leclerc menedzsmentjével. Lesz még ugyanakkor időm bizonyítani a Forma-1-ben, talán később másképp alakul.”

    Marko annyit mondott Ricciardo Renaulthoz igazolásáról hogy furcsa, hiszen még a csapat tanácsadója, Alain Prost is elismerte, hogy a sokra tartott 29 éves pilótának nem tudnak nyertes autót adni már jövőre. Daniel ezt így látja:

    „Alain mindig is rendes volt velem. Tudom, hogy nehéz év lesz, de jól teljesíthetünk, ebben van a kihívás. Lehet, hogy nem fogunk nyerni, de a Renaultnál ott vannak a megfelelő emberek és a potenciál, így remélem, nem tart majd sokáig a dolog.”

  • Albon majdnem felhagyott a versenyzéssel a Red Bullos szakítás után

    Albon majdnem felhagyott a versenyzéssel a Red Bullos szakítás után

    A Toro Rosso frissen bejelentett pilótája, Alexander Albon elmondta, hogy majdnem abbahagyta a versenyzést, miután kirúgták a Red Bull pilótaakadémiájáról 2012-ben.

    A Forma-2-es bajnokság harmadik helyezettjének már szerződése volt a Nissan Formula-E-s csapatával. A thaiföldi pilóta azért fogadta el a Nissan ajánlatát, mivel addig nem kapott ajánlatot egyik F1-es csapattól sem. Nem sokkal később ajánlatot kapott a Toro Rossotól, amit habozás nélkül el is fogadott.

    Albon a Red Bull junior programjához tartozott, amikor bemutatkozott, azonban már az első évében menesztették, miután Albon nem szerepelt valami jól a Formula Renaultban. Egy interjú során még azt is elárulta, hogy a történtek után majdnem úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést.

    „Abban az évben számtalan dolog hátráltatott, ami miatt képtelen voltam jó eredményeket elérni,” – meséli a fiatal thaiföldi.

    „Azonban miután kirúgtak, még nehezebb dolgom volt. Már azon gondolkodtam, hogy abbahagyjam-e a versenyzést. Végül nem hagytam abba és sikerült meggyőznöm Dr. Helmut Markot, így kaptam még egy esélyt.”

    Albon tudta, hogyha be akar mutatkozni a száguldó cirkuszban, akkor az egyetlen esélye a Toro Rossonál van. A thaiföldi pilóta mellett két fiatal brit is a Forma-1-ben fog versenyezni Lando Norris és George Russell személyében.

    „Soha nem adtam fel, és mindig hittem benne, hogy az enyém lesz majd a hőn áhított Toro Rosso ülés. Tudtam, hogy a többi csapatnál szinte alig lett volna esélyem, ugyanis az anyagi hátterem nem valami jó.

    „Valójában a Toro Rosso volt az egyetlen esélyem. Azonban meg kellett győznöm Helmut Markot arról, hogy én vagyok a legalkalmasabb a feladatra. Nehéz volt, de végül sikerült!”

    A fiatal thaiföldi hozzátette, hogy a Toro Rossos üzlet a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj másnapján lett végleges, miközben ő éppen edzőcipőt vásárolt magának.

    „Erre a pillanatra vártam hat éves korom óta,” – lelkendezett a 22 éves thaiföldi pilóta. „Még mindig nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént.”

    Albon, aki az idei Forma-2-es szezon során négyszer pezsgőzhetett a dobogó legfelső fokán, még soha nem vezetett Forma-1-es autót korábban. A thaiföldi pilóta nem vett részt az évadzáró teszten, amit Abu-Dzabiban rendeztek. Albon elmondta, hogy emiatt egyelőre nem tűz ki magának célokat.

    „Minden versenyhétvégén a legjobbat szeretném kihozni magamból és természetesen az autóból is. Nem lesz sok időm tesztelni Melbourne előtt, szóval nagyon alaposan fel kell, hogy készüljek.

    „Természetesen jó lenne, hogyha folyamatosan a pontszerző helyekért tudnánk csatázni,” – zárta a beszélgetést a thaiföldi.

  • Verstappen bosszút állt Oconon

    Verstappen bosszút állt Oconon

    Max Verstappen bevallotta, bosszút állt Esteban Oconon Abu Dhabiban.

    Egy versennyel korábban a holland pilóta két nap közmunkára lett ítélve, miután meglökdöste francia ellenfelét, amiért a vezető helyről lökte ki őt Brazíliában. Verstappen egy futamgyőzelemtől esett el Ocon hibája miatt, így mikor a szezonzáró futamon ismét összetalálkoztak a pályán és kerék a kerék ellen harcoltak, összeértek.

    ,,Azt gondoltam magamban, ha becsukja előttem a kaput, akkor kivezetem a pályáról, talán ez egy bosszú volt Brazília miatt, tetszett, és jobban éreztem magam.” – nyilatkozta a holland a Servus Tv-nek.

    A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko versenyzője mellé állt, és azt nyilatkozta, Oconnak már voltak összetűzései a többi riválisaival is.

    ,,Talán máshogy fogja látni a dolgokat, ha jövőre kommentátornak áll.” – fogalmazta meg a véleményét az osztrák az Auto Motor und Sportnak.

  • Helmut Marko értelmetlennek tartja a 2019-es szabályváltozásokat

    Helmut Marko értelmetlennek tartja a 2019-es szabályváltozásokat

    Dr. Helmut Marko szerint értelmetlenek a 2019-es szabályváltozások.

    Jövőre az autók változni fognak, amibe beletartozik egy új első szárny kialakítás, ami arra hivatott, hogy egyszerűbbé tegye az előzést a versenyzők számára. A Red Bull tanácsadója viszont nincs elragadtatva ettől a regulától.

    ,,Ez egy értelmetlen szabályváltozás, ami körülbelül 15 millió euróba kerül. Ami a leszorítóerőt illeti, többé kevésbé a jelenlegi szintre fogunk visszatérni, ez pedig nem fogja megoldani az előzési problémát. Amíg ilyen döntéseket hozunk, addig fölösleges a költségvetési sapkáról tárgyalni.” – nyilatkozta az osztrák az Auto Motor und Sportnak.

    Mindazonáltal, Marko bizakodó, a Honda motorra váltás kapcsán, sőt úgy gondolja, hogy jövőre bajnoki címért harcoló konstrukcióval fognak rendelkezni, ugyanis ahogy elmondta, a Japán erőforrás, már több erőkibocsátásra alkalmas, mint a Renault.

  • Lauda nem tér vissza Abu Dhabiban

    Lauda nem tér vissza Abu Dhabiban

    Niki Lauda nem lesz ott a szezonzáró hétvégén Abu Dhabiban. A Forma-1-es legenda legközelebbi barátai és kollégái, tehát Toto Wolff, Helmut Marko és Bernie Ecclestone is elárulták, hogy a 69 éves Laudának az a „titkos terve”, hogy ott legyen 2018-ban a szezonzárón.

    A háromszoros világbajnok és Mercedes tanácsadó azonban továbbra is rehabilitációját tölti, miután sokáig volt a Bécsi Általános Kórház betege, ahol elvégeztek rajta egy tüdőtranszplantációt. Ahelyett, hogy ő utazna Abu Dhabiba, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff látogatta meg Bécsben Laudát, és az Österreich napilapnak ennyit mondott:

    „Niki jól van. Minden a terv szerint alakult. A fizioterápia azonban most fontosabb.”

    A lap szerint sokkal reálisabb az, hogy Lauda majd Melbourneben térhet vissza a pályák mellé, ami az első F1-es verseny lesz majd 2019 márciusában. Wolff erről ennyit mondott:

    „Ez egyedül Niki döntése hogy mikor tér vissza, illetve az orvosaié, ha újra velünk lesz majd, akkor azonban az egy újabb győzelem nekünk.”

    Lauda a tervek szerint a karácsonyt már otthon tölti majd feleségével Birgittel és a 9 éves ikreivel.