Címke: Helmut Marko

  • Marko: Verstappen talán gyorsabb, de még mindig Hamilton a legjobb

    Marko: Verstappen talán gyorsabb, de még mindig Hamilton a legjobb

    Helmut Marko úgy véli, pilótája, Max Verstappen talán  a leggyorsabb, azonban ha az egész csomagot nézi, akkor még mindig Lewis Hamilton a legjobb.

    A holland versenyző pályafutása legjobb szezonját teljesítette idén, nyerni tudott Ausztriában, Németországban és Brazíliában, megszerezte első rajtelsőségét a Hungaroringen, míg az egyéni tabellán sikerült megkaparintania a harmadik pozíciót.

    A 22 éves versenyzőnek és brit ellenfelének,  volt pár kerék a kerék elleni pillanata, többek között a Magyar Nagydíjon és Interlagosban is összetalálkoztak, ahol is Verstappen megmutatta, igazán gyors tud lenni.

    ,,Azt leszámítva, hogy Lewis Hamilton hatszoros világbajnok, Max Verstappen a leggyorsabb versenyző a Forma-1-ben.”-nyilatkozta Marko.

    Az osztrák szakember szerint, a Mercedes versenyzője azonban teljesebb, ugyanis ő az egész versenyhétvégén ott tud lenni, és képes könnyen felismerni azt is mire van szüksége a jó szerepeléshez.

    Felmerült a kérdés, vajon Marko mindemellett saját versenyzőjét jobbnak tartja?

    ,,Nem. A pályán Max talán gyorsabb, de ha az egész csomagot nézem, akkor Hamilton még mindig jobb nála. Eszméletlenül gyors és rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Ezt újra és újra láthatjuk is. Talán nincs mindig  elől az első, a második avagy a harmadik szabadedzésen, azonban az időmérőn mindig ott van és megfutja a leggyorsabb kört. A versenyzése igazán lenyűgöző, erre az egyik legjobb példa a monacói futam: igazán lassan ment azokon a pontokon ahol úgy sem lehet előzni, és ezáltal megóvta az abroncsait. Ugyanakkor ott van még a leggyorsabb köre amit Abu Dhabiban teljesített. Maxhoz képest jóval több tapasztalattal rendelkezik, és ez egy hatalmas előny. Természetesen a szerencse is mellette van, hiszen a legtöbbször az élen autózik, ezért az élet számára egy kicsit könnyebb. Ám mi pontosan ezen akarunk változtatni jövőre.”-tette hozzá Marko.

  • Marko némi pénzt vesztett a jóslatai miatt

    Marko némi pénzt vesztett a jóslatai miatt

    Helmut Marko szeret fogadni, ám ez a szenvedélye idén pénzveszteséget hozott.

    Korábban Daniel Ricciardo mesélt arról, hogy az osztrák szakemberrel kötött fogadásokat. Az ausztrál még a Red Bull színeiben versenyzett, mikor Markóval fogadtak arról, hogy Valtteri Bottas szerződést hosszabbít-e vagy sem. Mivel a finn 2019-ben is a Mercedes versenyzője maradt (sőt, jövőre is az ezüst színű overallt húzhatja fel), a Renault pilótája elvesztette a fogadást. Később Ricciardo elmondta, idén az 1000 eurót visszanyerte Markotól.

    A Bikák tanácsadója még a tesztidőszak alatt hangoztatta azt, hogy 2019-ben öt futamot nyernek, és úgy néz ki nem csak a szavát adta erre, hanem a pénzét is.

    ,,Az, hogy csak három futamot nyertünk idén, némi pénzt vett ki a zsebemből.” -ismerte el mosolyogva az osztrák Servus TV-nek. – ,,Meg volt bennünk a potenciál, hogy öt versenyt nyerjünk, ha nem hatot.” -tette hozzá.

    A 2020-as szezont illetően is vannak már megérzései a Red Bull tanácsadójának, amit meg is osztott az osztrák csatornával.

    ,,Legalább 5 győzelem és a bajnoki cím” – jelentette ki magabiztosan jóslatát Marko.

  • A Red Bull két héttel az ütemterv előtt jár

    A Red Bull két héttel az ütemterv előtt jár

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy két héttel járnak előrébb a felkészülésben a tervezettnél.

    „Tanultunk az idei évből, és most már nincs kifogás jövőre. A Honda révén van egy kiváló erőforrásunk, és Max is remek, szóval most már csak egy jó kasztnit kell biztosítanunk” – magyarázta az osztrák. „Két héttel előrébb járunk az ütemtervünkben, jobban megy, mint eddig bármikor.”

    Max Verstappen is bizakodó: „Természetesen több versenyt akartok nyerni jövőre. Reméljük, hogy már a szezon elejétől kezdve ott tudunk lenni, és lesz esélyünk a bajnoki címre.”

  • Gasly: Marko megszegte az ígéretét

    Gasly: Marko megszegte az ígéretét

    Pierre Gasly elmondta, Helmut Marko megszegte a neki tett ígéreteit.

    A francia pilóta tavaly a Toro Rossóban debütált, majd Daniel Ricciardo távozása után a Red Bull úgy döntött, hogy a 23 éves versenyzőt ültetik be Max Verstappen mellé. Gasly azonban nem tudta felvenni a fonalat, rendre a várakozások alatt teljesített. Christian Horner és a csapat osztrák tanácsadója azonban azt hangoztatta, ebben az évben még megtartják az ifjú versenyzőt és további lehetőségeket adnak neki, ám a nyári szünet alatt változások történtek az istállónál.

    A Bikák augusztusban bejelentették, hogy az évad második felében Alex Albon fogja vezetni a másik autót, míg Gaslyt visszateszik a Toro Rossóba. A francia pilótát fájdalmasan érintette a döntést, de megbirkózott a feladattal. A faenzai istállónál nagyon jó teljesítményt produkált, sőt Brazíliában még a dobogóra is felállhatott.

    ,,Vannak olyan dolgok amik köztem és a csapat között maradnak. Az F1 kegyetlen sportág, ebben a világban a politika és a sok pénz kéz a kézben jár. Naív lennék ha azt gondolnám, hogy ezeket a tényezőket figyelmen kívül hagyják mikor a döntéseket meghozzák.”

    Gasly nem haragszik már korábbi főnökeire, bár mikor kiderült, hogy lefokozták nagyon dühös és csalódott volt:

    ,,Helmut ígért nekem dolgokat, különösen az autóval kapcsolatban. Ugyanakkor azt is mondta, az Abu Dhabi Nagydíjig maradhatok, viszont bizonyos ígéretek végül nem valósultak meg. Nagyon csalódott voltam az egész miatt, de ugyanakkor tudtam azt is, hogy a Forma-1-ben nem csak a teljesítmény számít. Voltak dolgok amiket én is másképp csinálhattam volna. Ám, csak 23 éves vagyok, még mindig meg van azaz ambícióm, hogy egy napon világbajnok leszek, és azt ami az idén történt velem egy leckeként fogom fel.” -nyilatkozta Gasly a francia L’Equipe magazinnak.

  • Marko elmagyarázta miért nem sikerült 5 futamot nyerniük

    Marko elmagyarázta miért nem sikerült 5 futamot nyerniük

    Még az idei szezon kezdete előtt Helmut Marko kijelentette, a Red Bull 2019-ben öt győzelmet fog bezsebelni.

    Az osztrák tanácsadó szavait sokan nem vették komolyan, és lehetetlennek tartották a célkitűzést. A Honda motorokkal ellátott istálló sikerére nem sokan fogadtak, ám a japán gyártó összeszedte magát és olyan erőforrást bocsátott a Red Bull rendelkezésére, ami rögtön az első futamon a dobogóra röpítette az energiaitalosokat. Az első győzelemre várni kellett egészen Ausztriáig, a következő diadal Németországban érte őket, ám augusztusban ismét visszaestek, miután a Ferrari előre lépett. Mexikóban viszont megvillantak, majd jött a Brazil siker. Végül a számláló három győzelemnél állt meg.

    A Bikák tanácsadója az osztrák Kronen Zeitungnak kifejtette, miért nem sikerült teljesíteni az öt győzelmet:

    ,,Ennél több volt bennünk, de nem sikerült kiaknázni a lehetőségeinket, az öt győzelem elérhető lett volna. Egyrészről balszerencsék volt a sok ütközés miatt, másrészről pedig a kaszni csak a szezon későbbi szakaszában indult fejlődésnek.”

    Általában a Red Bull a szezon kezdetén elmarad a Ferraritól és a Mercedestől, majd ahogy telnek a futamok a fejlesztési verseny kapcsán felzárkóznak, ám addigra már késő, a bajnoki küzdelem szempontjából. Ezt a formulát idén is követte az osztrák istálló, ám jövőre már nem szeretnének ebbe a csapdába esni.

    ,, Ezúttal már a szezon kezdetén mindennek optimálisnak kell lennie. A figyelmünk csak az új autóra irányul.”

  • Marko: még „nincs aláírás” a Liberty Media számára

    Marko: még „nincs aláírás” a Liberty Media számára

    Chase Carey minél hamarabb alá akarja íratni a csapatokkal az új Concorde-megállapodást, azonban Helmut Marko szerint még semmi nem dőlt el.

    A Formula 1 vezérigazgatójának megjegyzései egybeesnek azokkal a riportokkal, amelyek szerint a Mercedes titkos tárgyalásokat folytatott a Liberty Media-val az FIA díjátadó gáláján. Dr. Helmut Marko a Kronen Zeitungnak megerősítette, hogy a beszélgetések még mindig zajlanak.

    „Még nincs aláírva” – bizonygatta a Red Bull szakembere.

    Azonban papíron Carey-nek lehet oka aggódnia, mivel még mindig vannak kérdőjelek több más csapat és gyártó elkötelezettségével kapcsolatban.

    „A sport jellegéből fakadva van zúgolódás, de rendben vagyunk” – mondta a Red Bull tanácsadója a Motorsport-Magazin.comnak. Carey hozzátette: az a cél, hogy minden csapat és mindenki minél hamarabb a fedélzetre lépjen, illetve a csapatok egy újabb tervezetet kapnak majd.

    „De ahogy korábban mondtuk, a megbeszélések négyszemközt zajlanak és nem szabunk határidőket” – tette hozzá a vezérigazgató.

  • Marko: 2020 a Red Bull éve kell, hogy legyen

    Marko: 2020 a Red Bull éve kell, hogy legyen

    Roppant bizakodóan tekint a következő szezonra a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko. Az osztrák szakember úgy érzi, hogy a következő az ő évüknek kellene lennie.

    Komoly nyomás van a Hondán és a Red Bullon, ugyanis egy világbajnoki címre esélyes csomagot kellene összehozniuk jövőre, ha azután is meg szeretnék tartani Max Verstappent.

    „Nagy reményeim vannak a jövő vőre, ugyanis a szabályok nem változnak, így Maxnak nagyobb esélye lehet harcolni a bajnoki címért, már az év elejétől kezdve. De majd meglátjuk, hogyan alakul.” – vélekedett a holland pilóta apja, Jos Verstappen.

    Helmut Marko azonban még ennél is bizakodóbb.

    „Természetesen a Mercedes az esélyes, de szerintem 2020 a mi évünk kell, hogy legyen. Idén egy nagyon érett Verstappent láttunk, az idei volt az eddigi legérettebb. Tisztában vagyunk azzal, hogy mire számítsunk a Hondától. Amit eddig megígértek, azt be is tartották.” – bizakodott az osztrák szakember.

  • Marko: Jó esély van arra, hogy Verstappen 2021-ben is marad

    Marko: Jó esély van arra, hogy Verstappen 2021-ben is marad

    Helmut Marko szerint jó esély van arra, hogy Max Verstappen 2021-ben is a Red Bullnál folytatja majd a pályafutását.

    Az évad elején a pletykák a holland esetleges távozását vetítették elő. A paddockban egyre többen vélték úgy, hogy a 22 éves versenyző, az új érában  a Mercedes vagy a Ferrari pilótája lesz. Ám a Brazíliában aratott győzelmük után az osztrák csapat tanácsadója azt gondolja, jövőre egy újabb kontraktust írhatnak alá Verstappennel.

    ,,Elmentünk vacsorázni Brazíliában, és el kell mondanom, hogy nagy pozitív hangulat uralkodott azon az eseményen, és akkor még nem tudtuk azt, hogy a Honda folytatni szeretné a közös munkát 2021-ben is. Abu Dhabi után szintén le fogunk ülni vele és úgy vélem, jó esélyünk van arra, hogy 2020 után nálunk versenyezzen. Nem titok, hogy mi szeretnénk őt megtartani.” -nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

  • A Red Bull átadta a Mercedesnek a Ferrari ügyét

    A Red Bull átadta a Mercedesnek a Ferrari ügyét

    Helmut Marko elmondta, a Red Bull elvégezte a ráeső részt a feladatban, most a Mercedesen a sor, hogy cselekedjen a Ferrari ügyében és óvást nyújtson be.

    A riválisok a nyári szünet óta próbálják megfejteni a Ferrari titkát, többször írtak már levelet az FIA-nak különböző feltételezésekkel kapcsolatban, ám a Szövetség nem tett semmit, ugyanis nem hivatalos óvást nyújtottak be az ellenfelek.

    A Mercedes és a Red Bull taktikát váltott, az Ezüst Nyilak az üzemanyag átfolyás mérésének trükközését vizsgálták, ugyanis szerintük a vörösök „ereje” ebben rejlett. Feltételezéseiket azonban nem közölték az FIA-val, azt a Bikákra bízták, akik egy bizonyos megoldásról kérték ki a Szövetség véleményét. Nikolas Tombazis az osztrákok megoldását szabálytalannak nyilvánította, sőt Austiban egy technikai direktívát is kiadatott az üzemanyag átfolyás mérésének szabályosságával kapcsolatban. A Ferrari az Államokban a futamon nem teljesített jól, ezért a riválisak már dörzsölték a tenyereiket.

    Brazíliában jött az újabb direktíva, ám pénteken a Scuderia előnye visszatért, majd szombaton és vasárnap el is tűnt és a pole valamint a futamgyőzelem Max Verstappen kezébe került. Az osztrák tanácsadó úgy érzi, feltételezései igaznak bizonyultak, ugyanis a vörösök hirtelen jött tempója eltűnt. Ám arra kérdésre, hogy ha ennyire biztosak abban, hogy valami szabálytalanságot követ el a Ferrari, akkor miért nem nyújtanak be óvást a következőket válaszolta:

    ,,Mi elvégeztük a feladat ránk eső részét, most a Mercedesnek kell cselekednie. Ők sokkal többet tudnak erről az egészről, mint mi.”

    Mattia Binotto viszont újfent kihangsúlyozta, nem változtattak semmin az erőforrásukkal kapcsolatban és a direktívák sem vetették vissza teljesítményüket. Marko azonban továbbra is gyanúsnak találja a vörösöket:

    ,,Mi nem a Ferrariról kérdeztük az FIA-t, mi csak meg akartunk bizonyosodni arról, hogy jövőre nem leszünk hátrányban. Ám hirtelen a Ferrarinak már nincs akkor előnye az egyenesekben, ez nagyon furcsa.” -nyilatkozta Marko az Auto Bild-nek.

     

  • A Mercedes kaparta ki a gesztenyét a Red Bullnak a Ferrari ügyében

    A Mercedes kaparta ki a gesztenyét a Red Bullnak a Ferrari ügyében

    Újabb fejezettel bővült a Ferrari teljesítményjavulásáról szóló történet, ugyanis nemrég Helmut Marko elárulta, a Mercedes kutatásaira alapozva írták meg azt a ‘híres’ levelet az FIA-nak.

    Mint az már közismert, a Bikák egy hivatalos levelet írtak, a Szövetségnek, amiben bizonyos megoldások tisztázását kérték. Nikolas Tombazis az irományra reagálva kiadatott egy technikai direktívát, amiben világosan megmagyarázta, miért nem szabályos az osztrákok által feszegetett kérdéskör.

    A hivatalos okirat kijövetele után, a Ferrari rosszul teljesített, amit a riválisok rögtön szóvá is tettek. Max Verstappen egyenesen csalással vádolta az olaszokat. A holland kijelentésére Mattia Binotto és Charles Leclerc is reagált, de még Jos Verstappen és az olasz sajtó is rosszallóan vélekedett a szabad szájú versenyzőről.

    ,,Túl messzire ment, és tisztában is van ezzel, de ez a téma nagyon érzékenyen érintette.” -kommentálta versenyzője korábbi szavait Marko az Autobildnek.

    Az osztrák szakember ugyanakkor egy érdekességet is megosztott a nagyérdeművel, a Red Bull tanácsadója ugyanis elárulta, a Mercedes nézett utána az üzemanyag átfolyás méréséről szóló szabályoknak és ők végeztek ezzel kapcsolatban elemzéseket és kutatásokat.

    ,,A Mercedes járt ennek utána, ám mi voltunk csak elég bátrak, hogy hivatalos útmutatást kérjünk az FIA-tól.”