Címke: Helmut Marko

  • Verstappen tényleg elégedetlen, Marko így próbálja megértetni vele a döntést

    Verstappen tényleg elégedetlen, Marko így próbálja megértetni vele a döntést

    A Red Bull tanácsadója szerint közös érdekük, hogy jobb teljesítményt nyújtson Max Verstappen csapattársa, aki innentől Liam Lawson helyett Yuki Tsunoda lesz.

    A Red Bull a héten válságértekezletet tartott, ahol elmélyedtek a mélyebben gyökerező problémák megvitatásában. A csapat hosszabb ideje gondokkal küzd az autó viselkedésével, amit a különleges képességeinek hála Verstappen valamennyire el tud fedni, de tavaly is már csak azért tudott bajnok lenni, mert a szezon első versenyein a győzelmeivel elegendő pontelőnyt épített fel. Helmut Marko előzőleg jelezte, nagyon odafigyelnek majd arra, hogy meghallgassák, a négyszeres világbajnok mire vágyik, és minden kritikáját figyelembe veszik.

    Ha ez nem lenne elég, az istálló már az idény első két állomása után úgy döntött, pilótát cserélnek a másik autóban, ezzel belátva, hogy tévedés volt Sergio Pérez helyére Lawsont választani a jóval tapasztaltabb, de a csúcsteljesítmény szempontjából kisebb potenciálúnak gondolt Tsunoda helyett.

    Csapattársa korai lefokozásával Verstappen sem ért egyet, de Marko kifejtette, mivel próbálják békíteni a hollandot.

    Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    „Tudjuk, hogy Max nem boldog, de két autóra van szükségünk az élmezőnyben. Nem csupán a konstruktőri bajnokság miatt, hanem azért is, hogy Max megszerezze az ötödik bajnoki címét. Ezáltal a versenyeken is több stratégiai opciónk nyílhat” – mondta a De Telegraafnak.

    „Hasznosítani tudjuk Yuki tapasztalatát, és ez számít. Előnyt jelent a csapatnak és a Maxnak is.” A Red Bull ezzel az érvvel kommunikálta a versenyzőcserét, azt hangsúlyozva, hogy az autó fejlesztéséhez többet hozzátehet a japán. A csapat tavaly az év végén valóban javított a kocsi viselkedésén, ám félrevezetőnek bizonyultak azok a nyilatkozatok, amikben azt mondták, a télen megoldották a problémákat.

    Marko szerint Lawson negatív spirálba került és megroggyant az önbizalma, miközben a korábban a kiegyensúlyozatlansága miatt kritizált Tsunodáról pozitívan beszélt. „Érdekes látni, hogy idén egy teljesen más Yukival találkoztunk. Nem követett el hibát az első hetekben. Új a menedzsmentje, tele van önbizalommal” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Tegnap a Red Bull megerősítette, hogy a következő versenytől Yuki Tsunoda és Liam Lawson helyet cserél, vagyis a fiatal új-zélandi ismét a Racing Bulls pilótája lesz. Helmut Marko elismerte, hogy hiba volt tavaly őt választani.

    Tény, hogy Lawson még a tavaly sokat kritizált Sergio Pérez teljesítményét is alulmúlta, ennek ellenére bizonyára kevesen gondolták, hogy a Red Bull már két nagydíj után ilyet lép, és a rutinosabb japán versenyzőt ülteti a helyére, hátha ő jobban boldogul majd a csapat nehezen kezelhető autójával.

    Lawson számára ez biztos keserű pirula volt, de az Instagramon reagált a fejleményre, és a szavai alapján nem neheztel a bikásokra. A bejegyzéshez több fényképet csatolt, amik közül az egyik általános iskolásként készülhetett róla, és a „Mi szeretnél lenni” kérdésre adott prezentációját, illetve annak tanári értékelését mutatja. Igen, Lawson azt jelölte meg kisgyerekként, hogy autóversenyző szeretne lenni. Egy másik képen (lapozással láthatóan) egy rajzon fogalmazta meg ugyanezt.

    „Gyerekkori álmom volt, hogy a Red Bull Racing versenyzője legyek, egész életemben ezért dolgoztam. Kemény [a döntés], de hálás vagyok mindenért, ami eljuttatott idáig. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, ez a támogatás jelent számomra mindent – írta. – Köszönöm, Visa Cash App Racing Bulls a szívélyes fogadtatást, izgatottan várom, hogy munkáma álljak az egyik kedvenc helyemen.” Utóbbi a Japán Nagydíj helyszínére, a szuzukai pályára utal, ezt egy japán zászlós emojival helyettesítette.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is megszólalt a döntést követően, elismerve, hogy a tavaly év végi döntésükkel mellélőttek.

    „Yuki teljesítménye túlságosan ingadozott, ezért egyhangúan Lawson mellett döntöttünk. Ő azonban az első ausztráliai naptól kezdve nem tudott megfelelően teljesíteni nagyobb nyomás alatt, aztán lejtmenetbe került. Olyan, mint egy sorozatosan pofonokat benyelő bokszoló, és ezt a helyzetet nehéz visszafordítani. Ebből a szempontból hiba volt őt választani” – OE24-nek.

    Furcsa dolgokat csinált az autóval a Red Bull szenvedő pilótája a kínai időmérőn

  • Lawsonnak nincs ideje, a Red Bull tanácsadója nem zárta ki a leváltását

    Lawsonnak nincs ideje, a Red Bull tanácsadója nem zárta ki a leváltását

    Egyre aggasztóbb az, amit Liam Lawson nyújt a Red Bull-lal. Az új-zélandi az utolsó helyen zárt a Kínai Nagydíj időmérőjén, ami után Helmut Marko, a bikások tanácsadója nem zárt ki, hogy Lawson nem húzza ki az idény végéig.

    Liam Lawson 24 óra leforgása alatt másodszor végzett az utolsó helyen F1-es időmérő edzésen egy Red Bullban ülve, ami eddig a bikások egyetlen pilótájának sem jött össze (oké, 2023 óta van csak sprintidőmérő is, így azelőtt nem is jöhetett). Ezt látva teljesen érthető, hogy miért beszélnek egyre többen az ausztráliai 18. helyezését is ide számítva eddig az összes idei időmérőn (rendes és sprint együttvéve) az első szakaszban búcsúzó új-zélandi leváltásáról, és miért nem zárta ki Helmut Marko a kínai kvalifikáció után azt, hogy Lawson nem csinálja végig az évet.

    „Nagyon-nagyon kemény ez. Nyilván dühös lehetek a forgalomra meg ilyenekre, de nem szabadna ennek jelentenie a különbséget abban, hogy továbbjutok-e vagy sem. Egy csomó egyéb dolgot kell rendbe tennem, mielőtt azzal foglalkozhatnék, hogy egy kicsit forgalomba kerültem. Egyszerűen csak frusztráló” – nyilatkozta az időmérőn a forgalomra panaszkodó Lawson az F1 TV-nek.

    „Nagyon kicsi ennek az autónak a működési tartománya, de ez nem kifogás, hanem olyasmi, amit meg kell oldanom – felelte arra a kérdésre, hogy van-e ötlete a küszködése okait illetően. – Voltak olyan pillanatok, amikor jónak érződött, de összességében ez egy nagyon szűk tartomány, amibe bele kell kerülnöm.”

    Liam Lawson, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Sky Sports-nak pedig egy sokatmondó kijelentést is tett, amikor arról kérdezték, mire van szüksége ahhoz, hogy javuljon a helyzet. „Szerintem csak időre, de sajnos nem igazán van időm – mondta. – Ahhoz, hogy F1-es autót vezess, 100%-ig magabiztosnak kell lenned abban, amit csinálsz. Nem arról van szó, hogy nem érzem magabiztosnak magam, de jelenleg olyan szűk az autó működési tartománya, hogy a jelek szerint nem találok bele. Meg kell birkóznom vele. Nem tudom, hogyan fejezzem ki, de ez egyszerűen nem elég jó.”

    A Q1-ben az élen záró Lando Norristól 1,2; Max Verstappentől 8 tizedmásodpercet kapó pilótáról természetesen Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, illetve Helmut Marko, a bikások tanácsadója is szót ejtett, és akárcsak a sprintidőmérő után, egyikük sem kritizálta őt. „Nehéz napja volt a mai. Jól meg fogjuk nézni, hogy mi történt, és nyilván megpróbáljuk majd neki a legjobb autót adni holnapra” – mondta Horner a Sky Sportsnak, majd Marko a német Sky-nak hozzátette: „Nem ezt képzeltük el, de nyugodt körülmények között ki fogjuk elemezni.”

    A 82 esztendős osztrák ugyanakkor méltatta a csapattársát, Yuki Tsunodát a Q3-ban több mint 6 tizeddel megelőző, azzal 7. időt elérő Isack Hadjart, kiemelve vele kapcsolatban azt, amit a sprintidőmérő után még Lawson védelmében mondott, nevezetesen, hogy nem ismeri a pályát. „Ha a pozitívumokat nézzük, a Racing Bulls Hadjarral, aki soha nem vezetett ezen a pályán korábban, elképesztő időket futott és nem hibázott” – jelentette ki.

    Liam Lawson, Red Bull, Isack Hadjar, Racing Bulls
    Hadjar és Lawson a sprinten / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Marko ezután elmondta, hogy Hadjarral megbeszélték az Ausztrál Nagydíjon történt levezető körös kiesése majd sírása után a tanácsadó által tett „kínos” megjegyzést. „Azt is elmondtam, hogy szenzációs volt a teljesítménye a balesetéig. Az ilyesmi megesik, másokkal is megesett. Eddig abszolút lenyűgöző” – méltatta Marko az újoncot.

    Arra a kérdésre, hogy hány futama lesz még Lawsonnak javulni, Marko kifejtette, hogy nem sietik el a dolgot, de tulajdonképpen már sorban állnak az új-zélandi ülésére. „Megadjuk magunknak az időt az elemzésre. Van néhány pilóta, aki ajánlja magát. Nem mondom, hogy nyaggatnak, de hála Istennek jó formában vagyunk.”

    Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a szezon közbeni csere, a tanácsadó azt mondta: „A Forma–1 kompetitív sportág, végső soron pedig a teljesítmény az, ami számít.”

    Verstappen jobb formában érzi magát, mint valaha, de a győzelemről lemondott

  • Máris határidőket szabnak Verstappen új csapattársának, itt már a McLaren szerint sincs minden rendben

    Máris határidőket szabnak Verstappen új csapattársának, itt már a McLaren szerint sincs minden rendben

    Liam Lawson nagyon hamar megtapasztalta a Max Verstappen melletti Red Bull-os élet viszontagságait, hiszen a pilótaprogramot vezető Helmut Marko máris számszerűsítette, mennyi időn belül kell látható javulást elérnie.

    Az idénre a stabilabb csapatteljesítmény reményében Sergio Pérez helyére ültetett új-zélandi versenyző szezonnyitó hétvégéjét persze több nehezítő körülmény tépázta: műszaki hiba miatt alig tudott vezetni a harmadik edzésen, az időmérőn a Q1 végén aztán kulcsfontosságú pillanatban hibázott, majd lassú versenytempóját azzal indokolta, hogy a beállításokkal nagyobb esőre készültek, s végül az eső felerősödésekor slick gumikon tette falba az autót.

    Persze egy káoszfutam eredményéből még elhamarkodott lenne kiindulni, azon vélemények tompításában azonban nem segítettek a melbourne-i történések, amelyek szerint a Red Bull helyesebben tette volna, ha a kiscsapatával már négy szezonnyi tapasztalatot felhalmozó Yuki Tsunodát lépteti fel Verstappen csapattársaként.

    Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

    Olyannyira, hogy ezt a gondolatot még Zak Brown, a futamot megnyerő McLaren vezérigazgatója is megszellőztette a futam után, amikor az idei bajnoki csata kilátásairől nyilatkozott a Sky Sportsnak.

    „Azt hiszem, izgalmas szezonunk lesz. Yuki remek munkát végzett, a teljesítményét látva valószínűleg neki kellene a Red Bullban ülnie. De úgy tűnik, szeretnek furcsa pilótadöntéseket hozni” – szúrt oda a rivális csapatnak Brown.

    Tsunodának egyébként valóban remek hétvégéje volt, a leintést követően azonban mégsem róla szóltak a híradások. A japán az ötödik helyre kvalifikált a Racing Bullsszal, a verseny nagy részében pedig a hatodik pozíciót őrizte, ám csapata ugyanazt a hibát követte el, mint a Ferrari: az eső visszatértekor az ideálisnál egy körrel később hívta ki őt a bokszba kerékcserére, ezzel a pontzónán kívülre esett, s végül csak az észrevétlen 12. helyen futott be.

    Marko mindenesetre hozza a formáját, a 82. életévéhez közeledve is kérlelhetetlen szigorral beszél új pozícióba került pilótáiról: a felvezető körben kiesett Isack Hadjar felé sem tanúsított empátiát, majd pedig Lawsonnal szemben is türelmetlenkedett egy sort.

    „Meg akarta mutatni, hogy mire képes, de ez sajnos nem jött össze. Hagynunk kell, hogy egy kicsit lehiggadjon, szemmel tartva a fejlődését a következő három-öt verseny során” – mondta sejtelmesen.

    Hogy mi történhet három-öt verseny múlva, Szahír, Dzsidda és Miami magasságában, amennyiben Lawson teljesítménye nem elégíti ki főnökei igényeit, arról egyelőre csak fantáziálni lehet. A Red Bull több emlékezetes példáját is adta már annak, hogy nem fél a szezonközi pilótacseréktől, Pérezzel kapcsolatban viszont inkább azt lehetett felróni a csapatnak, hogy túlságosan is türelmes volt az utóbbi két évében is komoly mélypontokat megélt mexikóival.

    A Red Bull terve elkészült, hogy mikorra érik utol a McLarent

  • A Red Bull terve elkészült, hogy mikorra érik utol a McLarent

    A Red Bull terve elkészült, hogy mikorra érik utol a McLarent

    A Red Bull úgy érzi, a McLarennel szembeni lemaradásukon már a tesztelés óta is csökkentettek, és tudják, mit kell javítani az autón.

    Közel három év után először nem Max Verstappen áll a Forma–1 tabellájánál 1. helyén, és az előzmények alapján gyanítható volt, hogy a McLarené lesz a győzelem Ausztráliában. Lando Norris a vártnál kisebb előnnyel ért célba Verstappen előtt, de ebben közrejátszott az autójának a sérülése, illetve a változékony időjárás is, hiszen az időmérőn nem lehetett fogást találni a narancssárga autókon.

    Még az sem tűnt biztosnak, hogy a Red Bull vezetheti a McLaren mögötti bolyt, de a bikásoknál nincs pánikhangulat, Helmut Marko pedig már arról beszélt, hogy teljesítményben mikor érhetik utol a wokingiakat. Spoiler: nem hosszú időtávlatra gondolt.

    „A bahreini tesztből tudtuk, hogy a McLarenek lényegesen gyorsabbak nálunk. A hátrányunkból azonban faragtunk, ennek nagysága fél másodpercről két-három tizedmásodpercre csökkenhetett” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Viaplay-nek.

    „Hat-nyolc körön át tudtuk követni őket, de a mi autónkon hamarabb jelentkezett a gumikopás. Ez a fő probléma, egyebek mellett. De tisztában voltunk velük, keményen dolgozunk a megoldásukon. Három-öt verseny múlva remélhetőleg megoldjuk őket, és akkor olyan szintre kerülhetünk, mint a McLaren.”

    Ezalatt persze a McLarennél sem fognak tétlenkedni, Norris is ennek fontosságára hívta fel a csapat figyelmét. Verstappen azt mondta, nincsenek súlyos problémák a Red Bull autójával, ugyanakkor a hiányosságok felszámolását nem látja gyorsan megoldhatónak. Tavaly ugyanakkor láthattuk, milyen sokat számít, ha valaki a szezon első negyedében nagy pontelőnyt tud felhalmozni.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

  • Sokakat meghatott a újonc pityergése, de Helmut Marko kínosnak nevezte

    Sokakat meghatott a újonc pityergése, de Helmut Marko kínosnak nevezte

    A Red Bull gyakran szívtelennek hangzó tanácsadója, Helmut Marko az Ausztrál Nagydíj után sem hazudtolta meg magát Isack Hadjar kiesése után.

    A veterán szakember közismert arról, hogy kizárólag a versenyzők nyers teljesítménye érdekli, nem különösebben foglalkozik olyan piszlicsáré dolgokkal, mint az emberi lélek és hasonlók. Ezt erősítette meg az, ahogy a Racing Bulls újoncának érzelmi reakciójára reagált, aki már a felvezető körön kicsúszott a vizes pályán Ausztráliában.

    Hadjar és Anthony Hamilton. Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Hadjar első versenye borzasztóan ért véget, és a nem éles versenyben történő kiesések mindig arcpirítónak számítanak. Ezzel a pilóta is tisztában volt, és a felvétel bejárta a világot, hogy ahogy lógó orral, néhány könnycseppet elmorzsolva baktatott vissza a paddockban, sisakkal a fején, majd Lewis Hamilton apukája próbált lelket önteni belé.

    Marko tömör reakciója viszont közel sem hangzott ilyen szépen. „Isack Hadjar pityergett kicsit a balesete után, ami kicsit kínos volt” – jelentette ki az ORF-nek.

    Egy másik újonc be akarja láttatni vele, hogy téved

    A Red Bull tanácsadója az első idei verseny előtt a márkához tartozó Servus TV adásában véleményezett más újoncokat is, akik közül Jack Doohant tartja a legkevesebbre, és szerinte ő nem is fogja teljesíteni a szezont az Alpine-nál. A Saubernél bemutatkozó Gabriele Bortoletóról néhány fokkal jobb véleményen volt, kiemelte néhány erősségét, de kiolvasható a szavaiból, hogy őt sem helyezi a legmagasabb polcra.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

    „Bortoleto nagyon intelligens versenyző. Megnyerte a Forma–3 bajnokságát, de csak egyetlen győzelmet aratott, ám általában kimaradt a balhékból. A Forma–2-ben csak kétszer nyert. Biztonságban hazahozza az autót, jól kihasználja a stratégiát, vigyáz a gumikra, de nem látom benne a nyers gyorsaságot” – mondta Helmut Marko.

    Bortoletót az idénynyitó helyszínén szembesítették e szavakkal, és a brazil újonc be akarja bizonyítani neki, hogy téved. Emellett kicsit oda is szúrt neki, hogy bizony Markónak is szoktak lennie baklövései.

    Fotó: Sauber

    „Imádom a kihívásokat, és Helmut olyan személy, aki sok tehetséget eljuttatott a Forma–1-be, de közülük többen nem voltak megfelelők  – jelentette ki.  – Remélem, idővel bebizonyítom neki, hogy tévedett. A médián keresztül azonban semmi olyat sem tudok mondani, ami megváltoztatná a véleményét, erre csak a pályán szerzett eredményeim alkalmasak. Biztos vagyok benne, hogy valamikor megmutatom neki, hogy tévedett, és remélem, ezt ő is belátja majd.” 

    A téma az Ausztrál Nagydíj időmérője után is előjött, ahol Bortoleto gyorsabb volt a Red Bullt vezető Liam Lawsonnál, illetve saját csapattársánál, Nico Hülkenbergnél is (ő volt az egyetlen az újoncok között, aki legyőzte a csapattársát), és a brazil ekkor megismételte, hogy idővel szeretné beláttatni Markóval, hogy tévedett. A futam után azonban nem lehetett ennyire boldog, mert balesetet szenvedett és kiesett.

    Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

  • Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

    Max Verstappen mindent kihozott az idei első versenyhétvégéből, de az Ausztrál Nagydíj után elmondta, tisztában van vele, hogy a McLarennek nagy az előnye. A címvédő szombati jó teljesítménye apja, vasárnapi 2. helye pedig Helmut Marko zsebéből vett ki egy kis pénzt.

    Az Ausztrál Nagydíjat a 3. helyről rajtolva a 2. pozícióban záró Max Verstappen apjának és főnökének is elbukott egy-egy fogadást, utóbbi viszont nyert is rajta. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanis előbb Jos Verstappennel fogadott 500 euróban (200 ezer forint), hogy a négyszeres világbajnok az időmérő edzésen 5 tizeden belül tud maradni a McLarenekhez képest. Mivel Jos nem bízott ebben, fia pedig 4 tized alatt tartotta a hátrányát, ő veszített, Marko pedig nyert, majd a 81 esztendős osztrák a futamra is feltett valamennyit.

    „Már nyertem 500 eurót Jos Verstappentől, mert ő azt gondolta, hogy [a fia] kapni fog 5 tizedet a McLarenektől. Ami a vasárnapot illeti, egy fogadóirodánál már megtettem Max győzelmét” – mondta még szombaton Marko a holland de Telegraafnak.

    Hogy mekkora összegben fogadott Verstappenre, azt nem árulta el, de azóta már tudjuk, hogy veszített, hiszen a címvédő a második helyen végzett úgy, hogy a végén meg tudta szorongatni Lando Norrist, mindez ugyanakkor csak annak volt köszönhető, hogy háromszor is be kellett küldeni a biztonsági autót, ami mindannyiszor összerázta a mezőnyt.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen kihozta a legtöbbet az első futamból / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „A rajt szórakoztató volt, utána pedig próbáltam a McLarenekkel maradni, de mint tulajdonképpen az összes többi csapat, mi is egyszerűen túl keményen bánunk a gumikkal és túlhevítjük azokat, míg a McLarenek eltűnnek a távolban – utalt az első etapjára az F1 TV-nek nyilatkozó Verstappen. – Beleadtam mindent, de egy ponton tényleg otthagytak, és elkezdtem a saját versenyemre koncentrálni.”

    A Red Bull előtt az eső érkezésével adódott újabb lehetőség, Verstappen pedig kint maradt, amikor Norris a két McLaren kicsúszása után kiment kereket cserélni, miközben Oscar Piastri a füvön tolatgatott. Ám végül az eső erősödött, úgyhogy nem jött be a kockáztatás. „Az időjárás ismét szerepet játszott, nagyon nehéz volt az esőben a slickeken. Nyilván megpróbáltunk valami mást, és úgy tűnt, hogy bejön, de én nyilván nem látom a radart és hogy miként jön az eső. De ha velük egyszerre állok ki, vagy egy körrel előbb, mint ahogy kiálltam, akkor is második lettem volna a végén, szóval nem igazán számított, de szórakoztató volt megpróbálkozni valami mással” – mondta Verstappen.

    Az F1 TV riportere végül felvetette neki, hogy milyen érzésekkel készül a következő futamokra azt látva, hogy a McLaren egyértelműen gyorsabb. „A különbség nagy, ezzel tisztában vagyok, és nem fog eltűnni a következő versenyre, de meg kell próbálnunk közel maradni. Az ehhez hasonló napokon normál esetben a harmadik helyen végzel, mi most másodikak lettünk, úgyhogy ez jó” – felelte Verstappen.

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

  • Verstappen: Minden évben bizonyítanom kell magamnak

    Verstappen: Minden évben bizonyítanom kell magamnak

    Max Verstappen kijelentette, hiába négyszeres F1-es világbajnok, így kell tennie. Az első idei nagydíj első edzésnapja után tett véleménye nem sok jót ígér a Red Bullnak az Ausztrál Nagydíjon. 

    Ahogy előzetesen várni lehetett, a Red Bull nem mutatott kiemelkedő tempót a melbourne-i nyitányon, Verstappen csak a 7. helyen végzett, többek között a Ferrari és a McLaren pilótái is gyorsabbak voltak nála. A szavai alapján nehéz lesz formába hozni az autót a versenyre.

    „Nem volt teljesen szétszórt az autó egyensúlya, nem voltak vele komoly problémák, de valamiért nem jött meg a tapadás, mindegyik kerék csúszkált, főleg az első és az utolsó szektorban – mondta. – Nehéz lesz ezt megoldani. Ugyanakkor semmi olyan sem történt, amire ne számítottam volna ide érkezve, úgyhogy pozitívan és negatívan sem csalódtam a tempónk miatt.”

    Helmut Marko a GPblog-nak elárulta, hogy az első edzésen volt jobb az RB21 teljesítménye, nem a másodikon. Az autó ingerlékenyebb lett a változtatásoktól, alulkormányzottból túlkormányzottá vált – közölte.

    A Netflix meghajlította a valóságot Verstappennel, ezt már a holland sem hagyta szó nélkül

    Verstappen annak a szűk elitnek a tagja, akik legalább négyszer megnyerték a Forma–1 bajnokságát, ennek ellenére közel sem érzi jóllakottnak magát. „Egyes csapatok időnként hierarchiát állítanak fel a versenyzői között. Négyszeres világbajnok vagyok, de minden évben bizonyítanom kell magamnak” – mondta még csütörtökön Melbourne-ben.

    2020 óta először nem Sergio Pérez a csapattársa, hanem Liam Lawson, és Verstappen kész mindenben segíteni őt. „Ha kérdez, nyitott könyv vagyok, mindig nyíltan és őszintén fogok válaszolni” – nyilatkozta.

    Lawsont figyelmeztették, hogy egyelőre ne Verstappen legyőzésében gondolkodjon, hanem kisebb célokat tűzzön ki, és az új-zélandi hozzáállása is ilyen. „Az elvárás az, hogy közel legyek hozzá, ugyanakkor érthető, hogy a szezon elején sokat kell gyorsan tanulnom, főleg a számomra új pályákon. Nincs elvárás köridőre – jelentette ki. – Azt hiszem, hasonló visszajelzéseket adtunk az autó érzetéről, és arra, milyen irányban kellene változtatni rajta.”

    A bikások tanácsadója közben elismerte az Auto Motor und Sportnak, hogy a Red Bullnak csipkednie kell magát az autó fejlesztésével, mert ha Verstappen nem látja azt, hogy futamokat nyerhet a csapattal, máshová igazolhat.

    Apja már tudja, kinek a hibája lesz, ha Verstappen nem védi meg a címét ismét

  • Jöhet az első pilótakirúgás az F1-ben – a Red Bull tanácsadója megjósolta, ki lesz az

    Jöhet az első pilótakirúgás az F1-ben – a Red Bull tanácsadója megjósolta, ki lesz az

    Helmut Marko és szintén volt F1-es pilóta honfitársa is arról beszélt, hogy a már így is bizonytalan jövőjű versenyző nem fogja végigcsinálni a 2025-ös szezont. Így alighanem ő lehet az első kirúgott versenyző az idén.

    Tavaly 2013 óta először esett meg, hogy két ausztrál pilóta (akkor Mark Webber és Daniel Ricciardo voltak a mezőny ausztrál tagjai) állhatott fel az Ausztrál Nagydíj rajtrácsára, Ricciardo szezon közbeni kirúgásával azonban úgy tűnt, az idén csak Oscar Piastri lesz a helyi hős Melbourne-ben. Az Alpine azonban a tavalyi idényzárón bedobta a mélyvízbe a tartalékból pilótává előlépő Jack Doohant, így ismét két ausztrálnak drukkolhat a közönség az Albert Parkban, ám könnyen előfordulhat, hogy a motoros legenda Mick Doohan fia hasonló sorsra jut, mint Ricciardo.

    Persze a Doohan leváltásáról szóló pletykák nem új keletűek, hiszen azóta tartanak, hogy tavaly az Alpine szerződtette tartalékpilótának (ilyenből egyébként rajta kívül három is van a francia istállónak) a Williamsnél Logan Sargeant helyén bemutatkozó, végül 9 futamon rajthoz álló Franco Colapintót. Noha az argentin versenyző remek kezdés után hullámvölgybe került és jelentős anyagi kárt hozott össze a grove-iaknak, Flavio Briatore, az Alpine tanácsadója lát benne fantáziát, nem utolsó sorban pedig anyagilag is jól járna vele a csapat, lévén jelentős támogatókat tudhat maga mögött, dél-amerikaiként pedig a marketingértéke is az egekben van.

    Briatore az állítólag kirúgásra ítélt pilótájáról: „Nem vagyok gyilkos”

    Így jelenleg leginkább csak az tűnik a kérdésnek, hogy mikor jön el Doohan leváltásának pillanata, és nem az, hogy Colapinto egyáltalán versenyzői üléshez juthat-e. A pilóták szezon közbeni lecseréléséről egyet s mást tudó Helmut Marko – Pierre Gasly 2019-ben csak 12 futamot kapott a Red Bullban, majd Nyck de Vries csak 10-et 2023-ban az Alpha Tauriban, hogy a legextrémebb eseteket említsük – szintén az idény közbeni cserét vetíti előre, míg a korábban az F1-ben 49 futamon rajthoz álló, 2005-ben és 2006-ban a Red Bullnál versenyző Christian Klien szerint Doohannek nem lesz sok ideje.

    „Nem hiszem, hogy végigversenyzi majd a teljes szezont” – nyilatkozta a Red Bull 81 esztendős tanácsadója a Servus TV-nek, majd honfitársa hozzátette: „Sajnos nem hiszem, hogy túl sok versenyt fog kapni.”

    Doohannek persze megvan a lehetősége, hogy az első pillanattól fogva nélkülözhetetlenné tegye magát, de ehhez leginkább az kellene, hogy hozza Pierre Gasly szintét, amire már csak újonc mivoltából is kicsi az esély. Melbourne-ben mindenesetre ugyanúgy állt a kérdéshez, mint a bahreini teszten – és nem is tehet mást –, amikor a pletykákról mondta: „Legalább az idei évre szerződésem van, ha nem még sokkal többre. És nem egy pilóta akarja az ülésem, hanem négy, hiszen négy tartalékunk van. Minden egyes versenyt úgy fogok élvezni, mintha az lenne az utolsó. Csak minden, autóban töltött pillanatot élvezni akarok.”

    Esőben indul az F1 szezonja? – az Ausztrál Nagydíj menetrendje

  • Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    A Red Bull tanácsadója szerint Lewis Hamilton bármikor sokat javulhat egyik pillanatról a másikra.

    Helmut Marko a véleményével hízelgett, de kritizálta is a 40 éves hétszeres világbajnokot, akinek a Mercedest elhagyva hosszú idő után először egy új csapatba, a Ferrariba kell beilleszkednie.

    „Természetfeletti erővel tud fejlődni, de ha a körülmények nem megfelelők számára, és nem lát esélyt a győzelemre, veszít a motivációjából – nyilatkozta az RTL-nek. – A saját akaratából ment a Ferrarihoz, és szerintem mindent meg fog tenni, hogy az elvárásai megvalósuljanak.”

    Marko meglátásában azért van igazság, Hamilton például vélhetően azért kapott ki George Russelltől a házon belüli versenyben az elmúlt három évben kétszer, mert a Mercedesnek nem volt esélye a világbajnoki címért küzdeni. Az előzetes várakozások alapján a Ferrarinál erre nagyobb sansza lesz, de Charles Leclerc mellett nem számíthat sétagaloppra.

    „Bahreinben [a tesztelésen] Leclerc sokkal gyorsabb volt nála, bár ez természetes. Ő ismeri a csapatot, az autót – jelentette ki a Red Bull szakembere. – Hamilton sok kört megtett, folyamatosan javult, de nem érte el Leclerc szintjét. Azonban ha megfelelőnek érzi a körülményeket hihetetlen mértékben tud fejlődni.

    „12 évig próbáltam rávenni, a Ferrarinál az első napján megtette” – Wolff már meg is szokta Hamiltont pirosban