Címke: Helmut Marko

  • A Red Bull nem fog óvást indítani a Racing Point ellen

    A Red Bull nem fog óvást indítani a Racing Point ellen

    A Red Bull elárulta, nem fognak csatlakozni azokhoz az alakulatokhoz, akik óvást akarnak indítani a Racing Point autója ellen.

    A Forma-1 visszatérése után a Renault tette meg az első lépést az üggyel kapcsolatban azzal, hogy a Stájer Nagydíj után hivatalosan is panaszt tett a kanadai-brit csapat fékhűtői ellen. A stewardok azonban nem hoztak azonnal döntést, így a folyamatot a franciák a Magyar és a Brit Nagydíjon is megismételték. Végül a múlthéten megállapították, hogy a rózsaszín istálló vétett a sportszabályzat ellen, ezért 15 konstruktőri pontot elvettek tőlük, továbbá 400.000 euró befizetésére kötelezték őket.

    A büntetés mértéke viszont nem tetszett sem a Racing Pointnak (szerintük a megoldás szabályos, így nem érdemeltek büntetést) sem az ellenfelek egy részének. Így tehát a Ferrari, a McLaren, a Renault és a Williams valamint a kanadai-brit csapat óvást indít a határozat ellen.

    Még a ritkán nyilatkozó Lawrence Stroll is felszólalt tegnap az üggyel kapcsolatban. A kanadai üzletember kikérte magának, amiért a Racing Point jó hírnevét kérdőjelezik meg a riválisok, továbbá kijelentette, hogy készen állnak arra, hogy panaszt tegyenek az ítélet ellen.

    Toto Wolff vasárnap hozzátette, biztos abban, hogy Stroll minden lehetséges erőforrást be fog vetni annak érdekében, hogy a bíróságon tisztázza a gárda nevét. Mattia Binotto szerint viszont az érzelmeket ki kellene hagyni ebből a játszmából.

    ,,Számunkra a tények nyilvánvalóak. Ez nem arról szól, hogy mérgesek vagy dühösek lennénk, mindannyian riválisok vagyunk, ezért mindenki a saját érdekeit nézi. Mi úgy hisszük, hogy nem megfelelő büntetés kaptak. A jogsértés itt a „házi feladat” lemásolásán alapul. Vannak akik lemásolták , és vannak azok, akik ezt a másik rendelkezésére bocsájtották.” -nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke a Sky Italianak.

    A Red Bull azonban nem szeretne részt venni ebben az ügyben. Az osztrák istálló ugyanis azt tervezi, hogy ezt procedúrát ők is alkalmazzák majd az AlphaTauri esetében 2021-ben.

    ,,Nem, mi nem fogunk óvni.” – jelentette ki Helmut Marko, mikor a sajtó megtudakolta a Bikák szándékait.

  • Hülkenberget dicséri az egész paddock az időmérő után

    Hülkenberget dicséri az egész paddock az időmérő után

    Nico Hülkenberg múlt héten csatlakozott a Racing Point csapatához a koronavírus miatt távol maradó Sergio Pérez helyetteseként. Igaz az akkori versenyhétvégén nem jöttek neki össze a dolgok, de most nagyon úgy tűnik, jó úton halad egy kiváló eredmény felé, ugyanis a két Mercedes mögé, a 3. helyre kvalifikált a 70. évfordulós nagydíj időmérő edzésén.

    A tavaly év végén ülés nélkül maradó német sokakat lenyűgözött, köztük Helmut Markót is.

    „Ez volt a második versenyhétvégéje egy elég hosszú szünet után, és akkor így teljesít. El kell mondjam, remek volt. Le a kalappal előtte” – idézte az osztrákot a német RTL.

    Hülkenberg tavalyi Renault-s csapattársa, Daniel Ricciardo sem fukarkodott a dicsérő szavakkal: „Jó munkát végzett. Gyors az autója idén, de nem mondhatom, hogy csak ezen múlt. Nico most pattant fel a kanapéról 8 hónap után.”

    A pole pozíciót szerző Valtteri Bottas is örült versenytársának: „Szép munka volt. Nagyon tapasztalt pilóta, szóval ha lesz egy lehetőség, nyilván meg fog próbálni támadni.”

  • Marko: Ecclestone minket lelassított a legjobb éveinkben

    Marko: Ecclestone minket lelassított a legjobb éveinkben

    Helmut Marko elárulta, legjobb éveikben kénytelenek voltak titkolni valódi erejüket, ugyanis ha kiderült volna azonnal mire képesek, akkor Bernie Ecclestone tett volna arról, hogy lassuljanak.

    Az osztrák csapat 2010-2013-ig dominált a sportágban. Ez idő alatt négy világbajnoki címet szereztek, majd a hibrid-éra megalakulásával elveszítették addigi főlényüket. Helyükbe a Mercedes emelkedett, akiket a trónról 2014 óta egyetlenegy csapat sem tudott letaszítani. Idén is a Fekete Nyilak uralják a mezőnyt, sőt erősebbnek tűnnek, mint eddig bármikor.

    A Bikák tanácsadója azonban még mindig meglepve konstatálja azt, hogy a csillagosok ilyen nyíltan mutatják meg erejüket, ugyanis ha annak idején a Red Bull produkálta volna ezt, akkor Bernie Ecclestone vagy Max Mosley azonnal tett volna valamit ellenük.

    ,,Vajon miért mutatja ki ennyire nyíltan a Mercedes a fölényét? Mi a jó időszakunkban nem igyekeztünk minen futamot ilyen nyilvánvaló előnnyel behúzni. (Max) Mosley és Bernie (Ecclestone) azonnal lelassított volna minket, ami egyébként elég gyakran meg is történt.” – morfondírozott Marko az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva.

    A Red Bull idén a második erőt képviseli a Mercedes mögött, ám ez a pozíció sem biztos a Bikák számára, ugyanis a Racing Point vészesen közeledik rájuk. Az osztrák tanácsadó azonban leszögezte, már azonosították az autójukkal kapcsolatos problémát, és gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák azt.

    ,,A vizsgálatok után megállapítottuk, hogy az aerodinamika terén van a probléma. Tudjuk, hogy mi működik és mi nem, így folytatjuk az alapok fejlesztését. Próbáljuk olyan gyorsan kijavítani a hibát, amilyen gyorsan csak lehet. Ezért nem tettünk fel minden új alkatrészt egyszerre, mert ha külön-külön pakoljuk fel őket, akkor látjuk ha valamelyik elem nem úgy teljesít ahogy kellene.”

  • Marko: Nem olyan egyszerű a DAS-rendszert reprodukálni

    Marko: Nem olyan egyszerű a DAS-rendszert reprodukálni

    Helmut Marko szerint korántsem olyan egyszerű reprodukálni a Mercedes DAS-rendszerét.

    Az osztrák tanácsadó meg van arról győződve, hogy ellenfelük jelentős előnyökre tesz szert az innováció kapcsán, ezért a Red Bull is el kezdett egy saját verzión dolgozni. Ám előtte megóvták a csillagosok rendszerét Osztrák Nagydíjon, hogy így több információhoz jussanak a tervezettel kapcsolatban. A stewardok végül elutasították a panasztétel, így a Bikák az aggályos területekkel is tisztába kerültek.

    ,,A rendszer legnagyobb előnye az, hogy könnyebben lehet vele az abroncsokat üzemi hőfokra melegíteni. Ez egy újraindításnál sokat hoz a Mercedesnek. Továbbá mivel idén többnyire Európában versenyzünk a hőmérséklet hol magasabb, hol alacsonyabb lesz, ez pedig még jobban kihozza majd a DAS előnyeit.” -nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Motorsport-Total.com-nak.

    Marko megerősítette, hogy már dolgoznak a rendszeren, de azt is elismerte, hogy sokkal nehezebb egy ilyennel előállni, mint azt gondolták.

    ,,Beszéltünk arról, hogy megcsináljuk, viszont ez sok időt igényel. Mi ugyanis nemcsak lemásolni akarjuk, hanem továbbfejleszteni is. Az előnyök világosak, míg a hátrány abban rejlik, hogy nem egyszerű ezt kivitelezni. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy jövőre ezt a megoldást már nem lehet használni. Én egy kicsit furcsának találom ezt, mert az FIA adott zöld utat a Mercedesnek a DAS kifejlesztésére. Talán egy bizottságot kellene felállítani a jövőben annak érdekében, hogy az ilyen döntések semlegesebbek legyenek. Nekünk azonban képben kellene lennünk a mostani költségeinkkel, és így könnyebb lesz majd elengedni ezt. Mindenesetre ez egy nehéz döntés.” – tette hozzá a 77 éves vezető.

  • Nehéz vezetni a Red Bullt, de vajon Vettel jobb lenne, mint Albon?

    Nehéz vezetni a Red Bullt, de vajon Vettel jobb lenne, mint Albon?

    1997 világbajnoka újra leszerződtetné Sebastian Vettelt, mert szerinte Newey tervezési stílusa fekszik neki, nem úgy, mint Albon esetében.

    Vettel – ami a jövő évet illeti – hírbe került az Aston Martinnal is, de sokan azt mondják, régi csapatánál találhat majd újra otthonra.

    „Adrian Newey olyan autókat tervez, amik folyton a határon vannak.” – kezdte Villeneuve. – „Ez tisztán látszik a Max Verstappen és Alexander Albon közötti különbségből is.”

    „Vettel már megmutatta, hogy tudja Newey autóit vezetni. Ezért tökéletes csapattársa lenne Verstappennek. Akkor végre a Red Bullnak is két olyan pilótája lenne, akik képesek a határon autózni.”

    Marko jelenleg még megvédte thai pilótáját:

    „Jó volt a versenyen, és sokat előzött. Nem lenne fair őt kritizálni.” – jelentette ki a Magyar Nagydíjat követően.

    A Red Bull korábbi pilótája, Robert Doornbos szerint nem a pilótával, inkább az idei autóval van a probléma.

    „Eddig mindig volt egy harmadik fél, akit hibáztatni tudtak, például a Renault. De nem hiszem, hogy most bármi baj lenne a Honda motorjaival.”

    A csapat a szezon előtt hangoztatta, jobban felkészültek, mint eddig bármikor.

    „Mi sem lehetne távolabb az igazságtól. Az autónak nincs egyensúlya, a Honda pedig ugyan nem a leggyorsabb, de semmiképpen nem a leglassabb.”

    Szerinte innentől hiába bármi igyekezet, ez az év már elúszott a bikásoknak.

    „Ez egy domináns év lesz Lewis Hamilton és a Mercedes számára. Ők találtak egy másodpercet, míg a Red Bull maradt egy helyben.”

  • Verstappen nyugodt volt, miközben az összetört autóját szerelték

    Verstappen nyugodt volt, miközben az összetört autóját szerelték

    Max Verstappen kalandos Magyar Nagydíjon van túl. A holland kevesebb, mint fél órával a verseny rajtja előtt, az egyik felvezető körén megtörte a Red Bullját. Mivel az egyik lengőkar is eltörött, komoly munka várt a csapat szerelőire, akik a rajtrácson végezték dolgukat. Mint kiderült, elég meggyőzően, hiszen Verstappen el tudott rajtolni, és végül a második helyen intette le a kockás zászló. Az érintett most elárulta, mit érzett a kocsiban ülve, amikor a szerelők körülötte dolgoztak.

    „Nagyon nyugodt voltam” – mondta. „Úgy voltam vele, hogy majd látjuk, sikerül-e végezniük vele. Ha nem, akkor ennyi, véget ért az egész csalódáskeltő hétvége. Azonban ők elképesztő munkát végeztek, és ezzel engem is feltüzeltek. Meg akartam mutatni, hogy ez a sok erőfeszítés nem volt hiába. Őrült 10-12 perc volt.”

    Verstappen azt is elárulta, hogy ez idő alatt inkább nem beszélt főnökeivel, Helmut Markóval és Christian Hornerre: „Nem beszéltem velük. Csak kezet fogtunk a verseny előtt, miközben az autóban ültem és szerelték a kocsit. Mit mondhattam volna? Lehetett volna egy teljes beszélgetés, de én csak nekicsúsztam a falnak, a srácok pedig próbálták megjavítani a keletkezett károkat.”

  • Marko: Rossz irányba indultunk el az idei autó tervezésekor

    Marko: Rossz irányba indultunk el az idei autó tervezésekor

    Hiába a szezont megelőző remények a Red Bull egyelőre messze az elvárások alatt szerepel, amivel kapcsolatban Helmut Marko most elismerte, hogy már a tervezéskor rossz lóra tehettek.

    A Red Bull az évadnyitó hazai versenyén nullázott technikai gondok miatt, majd a stájer versenyen Verstappen ugyan dobogóra tudott állni, ám tempóban messze volt a Mercedesektől. Majd a Magyar Nagydíj időmérő edzésén Albon már a Q2-ben kiesett, Verstappen pedig csak a hetedik lett.

    „Egyszerűen nem volt elég tapadásunk, és nem voltunk gyorsak sem az egyenesekben. Röviden, túl lassúak és rosszak vagyunk. Meglátjuk, hogy fog sikerülni a verseny, de már nagyon régen nem voltunk ennyire lassúak.” – foglalta össze a problémákat a holland.

    Helmut Marko szerint a gondok gyökere már az autó tervezésekor fent állhatott.

    „Hiába a szezon előtti remények és ígéretek, talán az autó tervezésekor mehettünk el rossz irányba. Most rövid távon, Silverstone-ig meg kell találnunk, hogy mik a problémáink alapjai. Az egyetlen egyértelmű dolog, ami látszik, az az, hogy kasztni nem megfelelő. Egy ilyen pályán az 1.4 másodperces lemaradás az őrület.” – fogalmazott az osztrák tanácsadó.

  • Marko: A Hungaroring kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából

    Marko: A Hungaroring kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából

    A két hazai versenyét követően a Red Bull az összetett harmadik helyén tanyázik. Ezt nem biztos, hogy aláírták volna a szezonkezdet előtt. Arra sok kifogást lehetne találni, miért a Mercedes volt a jobb, de a most következő hétvégén ez már nem engedhető meg. A Red Bullnak versenyben kell lennie, jelentette ki egyértelműen Helmut Marko.

    A két spielbergi forduló közül főleg az elsőn lett volna nagy esélyük nyerni, de akkor végül Verstappen és Albon sem ért célba.

    „Mivel megvoltak a problémáink, nem tudtunk előnyt kovácsolni a Mercedes megbízhatósági gondjaiból” – mondta Marko erről a futamról.

    A legközelebbi verseny helyszíne, a Hungaroring papíron már jobban kedvezhet a bikásoknak. Fontos, hogy itt már sokkal közelebb legyenek a Mercedeshez, ha harcban akarnak maradni a bajnokságért.

    „Ha továbbra is szerepelni akarunk a bajnoki harcban, az élen kell autóznunk ezen a hétvégén” – jelentette ki az osztrák. „Egy győzelem remek lenne.”

  • Vettel idén még marad, de a visszavonulás sem elképzelhetetlen

    Vettel idén még marad, de a visszavonulás sem elképzelhetetlen

    Jövő évi ülése szempontjából rossz helyzetben van Sebastian Vettel. Bár sok csapat ajtaja már nem áll nyitva előtte, a Haas szívesen fogadná.

    Miután elvesztette az ülését a Ferrarinál, a négyszeres világbajnok visszautasítja a feltételezéseket, miszerint a magas fizetési igénye állna közte és jelenlegi csapata között.

    A pénz nem volt probléma” – erősítette meg. – „Ha csak a pénztárcámat akarnám megtölteni, már lenne ülésem.”

    A topcsapatok közül a Mercedesnél már nincs esélye, viszont Vettel beszélt a Red Bull tanácsadójával, Helmut Markóval.

    „Még most is jól kijövök Helmuttal, így megkérdeztem, mit tanácsol, mit tegyek. De nem azért beszéltem, hogy megkérdezzem, van-e helye számomra.”

    Míg ezek alapján nem valószínű, hogy visszatér korábbi csapatához, az Aston Martin opció lehet számára, ahogy a visszavonulás vagy az jövő év kihagyása is.

    „Őszintének kell lennem magammal, lehet, hogy ennyi volt, és vége. Most még bármi megtörténhet.” – ismerte el a német.

    „Nem értem, miért kéne engednem a külső nyomásnak. Ha lesz valami komolyabb ajánlat, akkor érdekelhet, ha nem, akkor nem. Mindenesetre ezt az évet még befejezem.”

    Az esetben, ha még szeretné folytatni, Günther Steiner szívesen látná a Haas színeiben.

    „Ő egy négyszeres világbajnok, vajon akar-e egy kis csapatnak dolgozni? Nem tudom, mit akar kezdeni most az életével, de ha mi is benne vagyunk a terveiben, akkor örülök, hogy jó viszonyt ápolunk.”

    A csapatfőnök szerint Vettel története lehet a következő nagy csavar az F1 világában.

    „Van, amikor három-négy csapat küzd egy versenyzőért, és van, amikor olyanok maradnak ki a képből, mint Nico Hülkenberg. Ami minket illet, nem félek, hogy ne találnánk versenyzőt, hiszen még Vettel is szabadon van!”

  • Vettel a Ferrari döntéséről, jövőjéről és családi életéről beszélt a Servus TV-nek

    Vettel a Ferrari döntéséről, jövőjéről és családi életéről beszélt a Servus TV-nek

    Sebastian Vettel további részleteket osztott meg a menesztésével kapcsolatban, emellett jövőjéről, a Mercedesről és a családi életéről is beszélt.

    A német versenyző és a Ferrari bejelentése váratlanul érte május elején az F1-es társadalmat. A Scuderia a hivatalos közleményben közös megegyezésről beszélt, ám azóta kiderült, hogy a vörösök döntöttek úgy, hogy elbocsájtják a négyszeres világbajnokot. Az osztrák versenyhétvége csütörtöki napján a 33 éves pilóta elmondta, váratlanul érte az istálló döntése, ugyanis mindaddig azt kommunikálták felé hogy meg akarják tartani, majd egy nap felhívta Mattia Binotto és a korábbi ígéret ellenkezője történt meg.

    Vettel és az a bizonyos döntés:

    A heppenheimi pilóta Red Bull tulajdonában lévő Servus TV-nek hétfő este megerősítette, nagyon meglepték a hírek.

    ,,Igen ezt mondtam. Az elmúlt öt évben nem teljesítettük a kitűzött célt. Mégis én úgy gondoltam, hogy van lehetőség arra, hogy folytassuk a munkát a terveink megvalósításához. Ezt kommunikálták felém is, azt mondták nekem, hogy folytatni akarják. Majd jött egy telefonhívás a semmiből, ahol megmondták, hogy nem lesz ajánlat és nem lesz folytatás. Először nagyon meglepődtem. A koronavírus okozta helyzettel és hasonlókkal jötte – viszont nem akarok erre most kitérni, de nem hinném azt, hogy ezek olyan nagy döntő tényezők voltak. Jelentek meg olyan információk is, hogy a pénzügyi dolgokkal kapcsolatban nem tudtuk megegyezni. Ez nem igaz, nem volt és nem is lett volna ebből probléma. Ha egy ideje már itt vagy a Forma-1-ben és vagy annyira szerencsés, hogy sikeres legyél, akkor egy bizonyos szinten függetlenné válsz. Tehát nem lett volna ez akadály, azért is lepett meg ennyire. Ugyanakkor ez a döntés született meg. Nincs ezzel problémám, elfogadtam és próbálom a munkámat végezni – jobban mint tegnap (vasárnap) -, és szeretném a legjobb formámat nyújtani a csapatnak, hogy jól zárjuk le ezt az évet.”

    A német pilóta elmondta, mikor megtudta, hogyan döntött a Ferrari, rögtön Helmut Marko telefonszámát tárcsázta:

    ,,A döntés után azonnal felhívtam, de nem azért hogy megkérdezzem: ‘Helmut, van nálatok hely?’ Azért tettem így, mert nagyon jól kijövünk egymással, és évek óta bizalmas a kapcsolatunk. Tanácsot kértem tőle. Felvázoltam neki a szituációt, úgy ahogy történt. Ő mindig is híres volt arról, hogy nem rejti véka alá a véleményt. Tehát beszéltem vele erről.”

    Vettel nem számít a Mercedes hívására:

    Ola Källenius a futam előtt elmondta, szeretné megtartani Valtteri Bottast és Lewis Hamilton jövőre is. A négyszeres világbajnok is úgy gondolja, hogy marad az idei páros, ezért nem hinné, hogy a csillagosok komolyan érdeklődnének iránta.

    ,,Úgy vélem a csapat (Mercedes) nagyon elégedett a jelenlegi párosával, és nagyon jól is teljesítenek. Az elmúlt években is bebizonyították ezt. Meg tudom érteni azt, hogy kitartanak mellettük. Ebben az aspektusban még nem született döntés. Teoretikusan mindketten szabadok. Ám világos az, hogy Lewis (Hamilton) maradhat, ha maradni szeretne. A tegnapi nap után Valtterire (Bottas) is ez vár.” – magyarázta Vettel, majd hozzátette egy kis információja van arról, hogy mit terveznek a csillagosok.

    A német viszont folytatni szeretné:

    A 33 éves pilóta leszögezte, szeretné folytatni, ugyanis a motorsport az élete. Viszont azt még nem tudja, hogy melyik csapatnál lesz erre lehetősége:

    ,,Őszintén szólva még nem döntöttem erről, ezért még magam sem tudom a választ. Természetesen az a legfontosabb, hogy megtaláljam a legideálisabb környezetet. Sok szempontból élveztem az elmúlt öt évet, de ez az időszak rengeteg energiát emésztett fel. Akkoriban az volt a cél, hogy újjá építsük a csapatot, meg is próbáltunk mindent. Ám a végén mindkét oldal elbukott, mert nem sikerült megnyernünk a bajnokságot. Ez volt az elsődleges cél. Ez viszont egy új szituáció a számomra. Fontos az, hogy olyas valamit találjak ami jó nekem és szórakoztat. Korábban már említettem, az anyagi dolgok nem számítanak. Nagyon ambiciózus vagyok, ugyanis a motorsport az életem. Nem tudok más elképzelni, bár az elmúlt három hónap egy kicsit máshogy telt. Nem akarom ezt annyiban hagyni, megfelelő munkával és a megfelelő hellyel még mindig otthon tudnám érezni magam egy Forma-1-es autóban. Úgy vélem az elkövetkezendő hetek, hónapok, felfedik majd – számomra is – hogy mi az ami lehetséges, és mit akarok csinálni.“

    A három lehetséges opció:

    Jelenleg három út áll Vette előtt: vagy talál magának helyet jövőre, vagy kihagy egy évet, vagy végleg visszavonul. A heppenheimi viszont úgy véli, azt a bizonyos ajtót úgy érdemes bezárni, hogy ne legyen mód az újranyitásra.

    ,,Úgy gondolom – legalábbis én így működöm – ha meghozod azt a döntést, hogy bezárod az ajtót, akkor azt nem úgy kellene megtenned, hogy az újranyitásban reménykedsz. Készen kell állnod arra, hogy csukva is tartsd az ajtót. Máshogy fogalmazva: ha nem nyilik ki újra az a bizonyos ajtó, akkor ne kelljen megbánnod a döntésed.”

    Vettel számára így csak két opció van: vagy megy, vagy marad. Az előbbit erősítvén elmondta, nemrég vásárolt egy alpesi kunyhót, amit eddig évente egyszer látogatott meg, ám most talán alkalma lesz arra, hogy több időt töltsön ott.

    ,,Vettem egy alpesi kunyhót itt Stájerországban. Évente egyszer látogattam meg, talán ez változni fog a jövőben, és többször mehetek oda, mivel több szabadidőm lesz.”

    Így telt Vettelnél a karantén időszak:

    A német versenyző elismerte, már a reptéren volt, mikor Melbourne-ben kihirdették azt, hogy nem lesz verseny. A négyszeres világbajnok minél előbb haza akart érni, ugyanis attól félt, ha tovább marad, akkor már erre csak sokkal később lesz lehetősége. Otthonában beszippantotta a családi élet. Korábban már elmondta, hogy megtanult kenyeret sütni, maga etette csirkéit és annyi időt töltött gyermekeivel amennyit csak lehet.

    ,,Az elsők között ültem repülőre csütörtökön. Hat órakor már reptéren voltam és haza fele tartottam. Biztosra akartam menni azzal kapcsolatban, hogy hazajutok. Két nappal később már voltak bizonyos korlátozások.”

    ,,Volt időm tehát arra, hogy megcsináljam azokat a ház körüli munkákat, amiket más különben el kellett volna hagynom. Rengeteg időt töltöttem a gyerekeimmel, különösen a legkisebbel. Az első kettő esetében néha hiányoztam… így sokkal intenzívebb és nagyon jó volt. Mindig kitaláltunk valamit. Az otthon tanulást annyira nem kellett komolyan venni, ugyanis a kicsik még óvodába járnak. Voltak feladatok, amiket a laptop segítségével kellett elvégezni, de nem igazán kötötte le őket. Nagyon élveztük ezt a plusz időt.”