Címke: Helmut Marko

  • Még mindig nem gondolkodik a Red Bull Gasly előléptetésén

    Még mindig nem gondolkodik a Red Bull Gasly előléptetésén

    Hiába nyerte meg az Olasz Nagydíjat az AlphaTaurival, Pierre Gasly még mindig nem jöhet szóba a Red Bull csapatánál.

    A francia tavaly a bikások nagycsapatánál kezdte a szezont, de az ottani gyenge teljesítménye miatt visszaküldték a kiscsapathoz, a Toro Rossóhoz, ami idéntől már AlphaTauri. A mostani szezonja eddig fantasztikus, és most ezt egy győzelemmel koronázta meg. Már félig-meddig be is ajánlotta magát a Red Bullhoz, hogy léptessék újra elő. Abból a szempontból kedvező helyzetben is lenne, hogy a bikásoknál a jelenlegi második számú pilóta, Alex Albon jelentősen elmarad Max Verstappentől. Mindazonáltal így sem jöhet szóba Gasly, erősítette meg Helmut Marko.

    „Nem gondolkodunk rajta” – nyilatkozta. „Gasly a Red Bull pilótáink közül jelenleg az AlphaTaurinál van, és jó munkát végez. Oda is szükség van egy vezérre.”

    Az AlphaTauri elődjének, a Minardinak az alapítója, Giancarlo Minardi is elmondta véleményét a pilótakérdésről. Úgy gondolja, nem feltétlen szükséges a helycsere Gasly és Albon között.

    „Nagyon furcsa, hogy csak Verstappen tudja, hogy kell egy Red Bullt vezetni” – vetette fel. „Bárki, aki mellette van, szenved, szóval valami nem jó. Nem hibáztatom Albont, mert Gasly is gyengélkedett Max mellett. Világos, hogy ő remek pilóta, aki tudja, hogy kell optimalizálni az autót, míg a másik kettő nem tudja.”

  • Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Helmut Marko ismét nyomatékosította, túl korai még beszélni Daniil Kvyat jövőjéről. Annyit lehet tudni, hogy rezeg a léc az orosznál, korábban el is lett mondva, hogy nem úgy teljesít, ahogy azt várták.

    Az sem javít a helyzetén, hogy lenne, aki elfoglalná helyét az AlphaTaurinál, Yuki Tsunoda ugyanis egyre közelebb áll egy F1-es üléshez. Marko is sejtelmes választ adott arra a kérdésre, hogy Tsunoda további jó teljesítményétől függ-e Kvyat jövője, valamint attól, megkapja-e a szuperlicenszet. Annyit mondott erre, hogy talán igen.

    „Ha negyedik helyen végez az F2-ben, automatikusan megvan neki” – tért ki a szuperlicenszre. „Ha ötödik lesz, beültetjük két első szabadedzésre.”

    Alex Albonról is esett szó, aki a nagycsapat versenyzője, neki folytatnia kell az alkalmazkodást az autóhoz, de kapni fog időt továbbra is. Már csak azért is, mert sokat kísérleteztek autóján, hogy a szezon eleji problémáit megoldják.

    „Rengeteg dologgal próbálkoztunk, hogy sikerüljön megoldani a problémákat” – folytatta Marko. „A gyors egymásutánban következő versenyek miatt viszont nem volt mindig lehetséges ugyanolyan alkatrészekkel felszerelni az autót, ami azt jelenti, hogy Albonnak sokszor más volt az autója.”

    Pierre Gaslyt pedig nem tervezik újra előléptetni a Red Bullhoz.

    „Kell egy vezér az AlphaTaurihoz, és ő hibátlan ebben” – érvelt Marko.

  • Helmut Marko Albon védelmére kelt a kritikákkal szemben

    Helmut Marko Albon védelmére kelt a kritikákkal szemben

    A Red Bull továbbra is bízik Albon teljesítményében, ezt a csapat tanácsadója, Helmut Marko is megerősítette.

    Spában Hamilton szorosabb bajnoki küzdelmet hiányolt, főleg a Red Bull thai versenyzőjének címezve a megjegyzést.

    Az emberek nem igazán hiszik el, de a Red Bullnak nagyon jó autója van. Sajnos azonban, nincs két olyan versenyzőjük, mint én és Valtteri.

    A világbajnok kiemelte, egy erős csapattárs elengedhetetlen a bajnoki címhez, de azért is hasznos (a jó csapattárs), mert akkor lehet játszani a stratégiával.

    Bár Marko tagadja, hogy idén cserélne, sokan úgy vélik, az AlphaTauriban szárnyaló Pierre Gasly alkalmas lenne Albon helyére. Bár ez a teljesítmény szempontjából nem mérvadó, a Belga Nagydíjon ő lett a nap versenyzője.

    Jó munkát végez az AlphaTaurinál.” – nyilatkozta róla Christian Horner.

    Jó autójuk van idén, amit talán könnyebb kezelni, mint a miénket. Ami minket illet, Alex is jól teljesít vasárnaponként, most is jó versenye volt. Erős a támadókészsége, szóval a megfelelő irányba haladunk.

    Helmut Marko, a Red Bull pilótaprogramjának vezetője egyetért a csapatfőnök kijelentésével.

    Nem értem azokat, akik Albont kritizálják. Más csapattársainak több problémájuk volt Maxszal. Nem azt látom, hogy Max miatt menne a határon, sokkal inkább önmaga miatt teszi ezt. Elégedett vagyok a párosunkkal.”

    A szakember szerint ráadásul a thai versenyző jobban teljesít majd, mikor a fejlesztések következő hulláma megérkezik majd az autóra, és ez majd megoldja az egyensúly problémáját.

    „Új első szárnnyal érkezünk Monzába.” -erősítette meg Marko, és hozzátette, a party mode betiltása is a kezükre játszhat majd a Mercedesszel szemben.

  • Verstappen realisztikus: Normál esetben nincs esélyem Hamilton ellen

    Verstappen realisztikus: Normál esetben nincs esélyem Hamilton ellen

    Max Verstappen nem feltétlenül hisz abban, hogy harcba szállhat majd a győzelemért Spa-ban.

    A holland pilóta a harmadik rajtkockából indulhat a vasárnapi versenyen, míg előtte Lewis Hamilton és Valtteri Bottas foglal helyet. A 22 éves versenyző a Mercedes erejét ismerve nem ábrándozik nagyon a dobogó legfelső fokáról, viszont esetleges esélyeit sem temeti. Ugyanis ha a rajtnál sikerül megfognia a csillagosok szélárnyékát, akkor könnyen az élen találhatja magát, és akár a futam végéig ott is maradhat.

    Helmut Marko épp ezért nagyon bizakodó, ugyanis szerinte egyértelműen a győzelemért fognak küzdeni:

    ,,Felkészítettük az autót a versenyre, és nem azért jöttünk ide, hogy harmadikok legyünk. Mi azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. Ezzel kapcsolatban pozitív hangulat uralkodik a csapatban. Az időjárás előrejelzés szerint a versenyen eshet az eső. Természetesen Lewis Hamilton meg fog tudni birkózni ezzel, ugyanakkor Max Verstappen is kiválóan alkalmazkodik a gyorsan változó körülményekhez.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó a Motorsport-Total.com-nak.

    Verstappen ugyanakkor egy kicsit óvatosabban fogalmazott a holnapi esélyeikkel kapcsolatban:

    ,,Nem tudom, és szerintem neki is ezt kellene mondania. Természetesen ma is kellett valami pozitívat nyilatkozni, de végső soron engem ez nem érdekel. Csak egy jó rajtra lesz szükségem. Normál esetben nincs esélyem Lewis Hamilton ellen. Talán az első körben az ötös kanyar után megtudom támadni Valtterit (Bottas), és ha ez sikerül, utána meglátjuk mi lesz.” – magyarázta a holland a német RTL-nek.

  • Egy busznyi Verstappen-szurkolót fordítottak vissza Spában

    Egy busznyi Verstappen-szurkolót fordítottak vissza Spában

    Hiába a zártkapus verseny, egy busznyi Verstappen-szurkoló úgy gondolta, mégiscsak meglesik kedvencüket, de a rendőrség útját állta ennek.

    A helyi rendőrség pénteken jelentette, hogy visszarendelték a buszt és utasait Hollandiába, ugyanis a Belga Nagydíjon nem lehetnek nézők. A szurkolókat a pályát körülvevő erdőben találták meg, és fejenként 350 euróra büntették meg őket.

    Verstappen – aki maga is Belgiumban született – most még nem lát esélyt a Mercedesek ellen, de Marko szerint továbbra sem szabad leírni a csapatot.

    „Meglátjuk, mi lesz Monzában, ha nincs partimód.” – idézi a Kronen Zeitung.

    „Nem is merül fel, hogy feladnánk. Volt, hogy féltávnál 60 pont volt a hátrányunk Alonsóhoz képest, és mégis nyertünk. Sajnos azonban, Hamilton és Mercedes más liga, mint akkor Alonso és a Ferrari volt.”

    „De valamikor Hamilton uralma is véget kell, hogy érjen egyszer.”

  • Marko: hiába az új Concorde, bármelyik évben kiszállhatunk a Forma-1-ből

    Marko: hiába az új Concorde, bármelyik évben kiszállhatunk a Forma-1-ből

    Dr. Helmut Marko megerősítette, az új, 2025 végéig szóló Concorde egyezmény aláírása nem jelenti azt, hogy minden csapat végig is csinálja az összes szezont.

    A Mercedes vonakodott hosszabb távon elköteleződni a Forma-1 mellett, de végül ők is beadták a derekukat, így mind a tíz csapat megegyezett a folytatásban. Most kiderült, mindez azért valósulhatott meg könnyebben, mivel egy évenkénti kilépési záradék is helyet kapott a szerződésben.

    „Mindig is érdekes volt Ecclestone-nal tárgyalni, de a Liberty fair volt, így mi voltunk az elsők, akik aláírtak Barcelonában.” – közölte a csapatfőnök, Christian Horner.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt is kiemeli, a záradék miatt nem kell aggódniuk annyira a motorszállítójukkal kapcsolatban.

    „Évenként ki lehet lépni, már semmi sem olyan biztos, mint eddig volt. A Honda szerződése velünk 2021 végéig tart, így fontos volt, hogy a csapatokat külön kezeljék.”

    Kiemelte, ő is örül az igazságosabb pénzelosztásnak.

    „Amit elveszítünk, mint Red Bull, annak egy részét visszakapjuk, mint AlphaTauri” – magyarázta.

  • Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Dr. Helmut Marko nemrég úgy nyilatkozott, lehet, hogy létezik visszaút Daniel Ricciardo számára a Red Bullhoz.

    Az ausztrál pilóta megrázta a paddock népét a döntésével miszerint a Renault-hoz igazol, most azonban már biztos, hogy jövőre a McLaren pilótája lesz.

    „Mondtam is neki, hogy nem értem a döntését, miért ment a Renault-hoz.” – árulta el egy podcastban Jenson Button.

    „Biztos vagyon benne, ő is megkérdőjelezte a döntést, ez mindig így van, ha az ember hátrébb lép egyet.”

    Szerinte a McLarenhez való igazolás kulcsfontosságú lesz az ausztrál karrierje szempontjából.

    „Még fiatal, de olyan csapathoz kell mennie, amiben a futamgyőzelemre is esélyed van, remélhetőleg a bajnokságra is. A McLaren eléggé versenyképes lehet majd, Mercedes motorokkal.”

    Button úgy látja, Ricciardo távozását az idézte elő, hogy nem érezte magát egyenlőnek Verstappennel és nem érezte úgy, hogy a csapat szeretné, hogy maradjon. De Albon küszködésével lehet, hogy van számára lehetőség a visszatérésre.

    Amikor arról kérdezték, Ricciardo jobban teljesítene Albonnál, Marko így felelt:

    „Nem mondhatok ilyesmit, mert nincsenek erről tények. Másodikak vagyunk Albonnal a konstruktőri bajnokságban, Ricciardóval is azok lennénk.”

    De elismeri, hogy az ausztrál mint a „legjobb pilóták egyike”, több pontot szerzett volna.

    „Két azonos versenyzőnk volt akkor.” – utalt vissza a Verstappen-Ricciardo párosra. – „Jó móka volt vele dolgozni, de elment megkeresni a saját útját. Mindenesetre még mindig barátok vagyunk.”

    „Mindig van visszaút, de a körülményeknek jóknak kell lennie.”

  • Marko: Töröljék el a rádiózást és legyen kevesebb a telemetria

    Marko: Töröljék el a rádiózást és legyen kevesebb a telemetria

    Helmut Marko szerint a Forma-1 nem a jó irányba indult el, ezért változtatásokra van szükség.

    A Red Bull tanácsadójának nem tetszik az, hogy a sportág a mérnökök bajnoksága lett, míg a pilóták és a képességeik a háttérbe szorultak. Manapság az adat és beállítás tengerben mindent a versenyzők fülére mondanak, ugyanis sok esetben egyedül nem feltétlenül boldogulnának. Az osztrák vezető azonban azt szeretné, ha a dobogóra azok a pilóták kerülnének fel akik a legjobb adottságokkal rendelkeznek.

    ,,A Mercedes már a kezdetektől fogva mindenkinél jobban megértette ezt a nagyon komplikált technológiát.” – utalt a hibrid-érara Marko, ahol is a csillagosok egyeduralkodóvá váltak.

    A 77 tanácsadó nem akarja lekicsinyíteni a német csapat érdemeit, viszont meglátása szerint nem teszt jót az, ha egy csapat ennyi éven keresztül dominál a Forma-1-ben:

    ,,Lewis Hamilton hatalmas előnye az erősebb motor eredménye. Nem a pilóták bajnokságát éljük most, mi a mérnökök versenyében veszünk részt.” – folytatta Marko a Der Spiegelnek.

    A versenyzők is elismerték már, hogy nagyon sok múlik azon, hogy kinek milyen autója van, és az eredmények nem feltétlenül türközik azt, hogy ki milyen pilóta. A Red Bull tanácsadója szerint ezen változtatni kell:

    ,,Nem a technikai oldalnak kellene kiemelkednie, hanem az emberinek. A szurkolókat ugyanis ez érdekli, ez nyűgözi le őket. Jelentősen csökkentenünk kell a telematriai adatok mennyiségét, valamint az adatátvitelt a boksz és az autó között, továbbá a rádiókommunikációt is meg kell szüntetni. A nézők nem a legjobb mérnöki gárdáért akarnak rajongani, hanem a versenyzőkért, akik a határon autózva irányítják a konstrukciójukat.”

  • Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Helmut Marko elhintette, nem igazán van megelégedve Danyiil Kvjat teljesítményével az AlphaTaurinál.

    Ez annak fényében még inkább árulkodó jel, hogy Franz Tost kimondta, várja Yuki Tsunodát a Red Bull fiókcsapatához. Miközben Pierre Gasly topformát mutat, orosz csapattársa egyre nagyobb gondban van.

    „Igen, Danyiil nem úgy teljesít, ahogyan azt vártuk” – jelentette ki Helmut Marko, aki a Red Bull pilótaprogramját egyengeti. „De még mindig csak a félidő előtt járunk.”

    Annyira viszont nem nagy az elégedetlenség, hogy megforduljon a Red Bullosok fejében Kvjat szezon közbeni lecserélése: „A Formula 2-ben Tsunoda, a Formula 3-ban pedig Lawson van olyan pozícióban, mely F1-es szuperlicenszet eredményez. Azonban nem gondolunk arra, hogy lecseréljük Kvjatot.”

    Eggyel feljebb, Alex Albon helye is eléggé inog, de Marko megerősítette, továbbra is kap időt.

    „A barcelonai teljesítménye és a stratégiája a versenymérnöke hibája volt. Alex hülyének tűnt, de nem az ő sara volt. A legrosszabb versenye volt, de amíg fejlődik, nem kell róla beszélni” – nyilatkozta.

  • Albon több időt kap a Red Bulltól

    Albon több időt kap a Red Bulltól

    A Red Bull megerősítette, hogy Alex Albon mellett áll, és több időt adnak neki, hogy felvegye a fonalat Max Verstappen mellett.

    A brit-thai pilóta nincs könnyű helyzetben, tavaly év közben újoncként léptették elő a nagycsapathoz a Verstappentől jelentősen elmaradó Pierre Gasly helyére, de úgy tűnik, Albonnak hasonló problémái vannak a holland mellett. Helmut Marko azonban most tisztázta, még kap időt a 24 éves pilóta.

    „Amíg látjuk, hogy fejlődik, és az eredményei javulnak, adunk neki időt” – jelentette ki. „Alexnek sok nehézsége volt ebben a szezonban, beleértve a motorproblémát és a Hamiltonnal való incidenst. Ennek eredményeképp nincs önbizalma. Viszont sebessége van. A silverstone-i verseny utolsó harmadában remek időket futott. Azonban szerintem egyértelmű, hogy fiatal és még mindig tapasztalatlan. Időre van szüksége, hogy stabilabbá váljon.”

    Ami Verstappen győzelmét illeti az évfordulós nagydíjon, Marko szerint még lehet egy kis reményük a bajnokságban.

    „Mi mindig elmondtuk, hogy a bajnokság még nem ért véget” – tette hozzá. „Igen, még mindig van néhány problémánk az autóval, de a Mercedes előnye hétről-hétre csökken. Csak el kell kezdenünk erősebben teljesíteni a kvalifikáción, mert most ez a gyengénk. Sokan elfelejtik, hogy majdnem megnyertük a szezon első versenyét, és az első silverstone-i futamon is nyerhettünk volna, ha Lewisnak kicsit hamarabb jön elő a gumiprobléma. Most Max az összetett második helyén áll, szóval bármi lehetséges. Csak erősebbek leszünk, nem gyengébbek, szóval nem látom, miért ne sikerülhetne.”