Címke: Helmut Marko

  • Fontos az apróbetűs rész, Verstappen optimizmusát kétkedéssel kell fogadni

    Fontos az apróbetűs rész, Verstappen optimizmusát kétkedéssel kell fogadni

    A Red Bull és Max Verstappen optimistán beszélt a szaúdi F1-es nagydíj első edzésnapja után, de a híveiknek szívderítő szavak mellett kevésbé biztató kijelentések is elhangzottak a nyilatkozatokban.

    A hétvégi F1-es nagydíj helyszínén a McLaren előnye 3 tizedmásodpercnél kevesebb volt a bajnokság harmadik leghosszabb pályáján a legfontosabb edzésen, ez alapján tehát valóban lehet bizakodni, hogy Verstappen esetleg meg tudja szorongatni Lando Norrist és Oscar Piastrit a hétvége folyamán.

    „Hosszú ideje ez volt a legjobb pénteki edzésnapunk. Az új beállítások beváltak az időmérős körön, sokkal közelebb kerültünk a McLarenhez” – idézte a GPblog Helmut Markót.

    Csakhogy aztán rávilágított, hogy a gumik túlhevültek a hosszabb etapokon, márpedig ez a fő eseményen, a futamon lenullázhatja Verstappen minden esélyét nemhogy a győzelemre, hanem a dobogóra is, amennyiben például a Mercedes jobban muzsikál ezen a téren. A problémáról Verstappen is említést tett.

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    „Kipróbáltunk néhány új beállítást az autón, új irányba indultunk el velük, és azt hiszem, sokat tanulunk belőle. Még nem tartok ott, ahol akarok, de kicsit javult a helyzet. A köridő-különbségeket nem figyelem, inkább arra hagyatkozom, hogy mit érzek a volán mögött egy körön. A hosszú etapok azonban nagyon nem sikerültek jól” – ismerte el. Vagyis a Red Bullnak úgy kellene javítania a gumikopáson az időmérőre, hogy közben megőrzi az egykörös tempóját.

    Azon a McLarennél is meglepődtek, hogy az előnyük az első edzésnapon kisebb volt a vártnál, de ismételten ki kell emelni, ez semmit sem számít, ha Verstappen a futamon messzire leszakad tőlük a gumikopás miatt.

    Az F1 üldözőbolyában meghoztak egy döntést, ami jövőre nagy előnyt hozhat

  • Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Max Verstappen leszögezte, nem foglalkozik a távozásával kapcsolatos híresztelésekkel, és egyébként is boldog a Red Bullnál, mindössze az autó teljesítménye zavarja. A négyszeres világbajnok egy ponton finoman visszaszólt a brit Forma–1-es kommentátornak.

    Max Verstappen Red Bulltól történő esetleges távozása pont a soron következő hétvége helyszínén, Szaúd-Arábiában merült fel először igazán komolyan bő egy évvel ezelőtt. Azóta pedig időről időre előkerül a téma, és a sajtó már több csapattal is összeboronálta a holland versenyzőt. Az utóbbi hetekben ráadásul ismét felerősödött a pletyka, hogy a 27 éves versenyző távozni akar.

    Helmut Marko pedig csak olajat öntött a tűzre múltkori megszólalásával. A Red Bull tanácsadója a sok szempontból rosszul sikerült bahreini hétvége után kijelentette, nagyon aggódik amiatt, hogy az egyébként 2028 végig szerződéssel rendelkező pilóta már idén búcsút int nekik. Természetesen a téma az FIA dzsiddai sajtótájékoztatóján is előkerült, ám Verstappen igyekezett csillapítani a kedélyeket.

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Nem tudok [a pletykákról – nyilatkozta. – Csak dolgozom, és próbálom fejleszteni az autót. A bahreini természetesen nem volt túl jó hétvége számunkra, és azt hiszem, mindannyian eléggé csalódottak voltunk. Ugyanakkor továbbra is igyekszünk javítani a kocsin, új ötletekkel állunk elő, amelyeket kipróbálhatunk az autón. Kemény a versengés, de így élem meg ezeket a heteket, próbálok javítani a helyzeten. Őszintén szólva sokan beszélnek róla, kivéve engem. Én csak a kocsimra szeretnék összpontosítani, és a csapattagokkal dolgozni. Ez az egyetlen, amire a Forma–1 kapcsán gondolok. Nagyon nyugodt vagyok.”

    Sokakban felmerült, hogy a tavalyi botrány után esetleg megromlott a légkör a Red Bull háza táján, és Verstappen emiatt is menekülne, ám ezt ő maga cáfolta. A címvédőnek kizárólag az autóval van gondja, amelyre egyébként több fejlesztés is érkezik a hétvégén. Az RB21-esen elsősorban a padlólemez, valamint az oldalszekrény változik meg egy három fázisból álló fejlesztési lépcső első fokaként (a második a tervek szerint Miamiban, a harmadik Imolában érkezik).

    Boldog vagyok [a Red Bullnál], csak persze az autónkkal nem vagyok túl elégedett – fogalmazott Verstappen. – Ez viszont mindenkire igaz, mindannyian jobbak akarunk lenni, ez nem titok. Ezen próbálunk javítani. Úgy vélem, az elmúlt hetekben remek beszélgetéseket folytattunk a kocsiról. Azt gondolom, mindannyian egy hullámhosszon vagyunk, egyszerűen igyekszünk orvosolni a szituációt. Nem gondolkodom [a híreszteléseken], csak futamról futamra haladok. Remélhetőleg jobb lesz [az autó], mint Bahreinben, ha [Szuzukához képest] valamennyire a kettő között lesz, akkor javulni fog. Ez amúgy sem rajtam múlik, ha nem mi vagyunk a leggyorsabbak, akkor nagyon nehéz a bajnoki címért küzdeni. Bízom benne, hogy még tudunk javítani, de meglátjuk, mit érhetünk el.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    A hatvannégyszeres F1-es futamgyőztest arról is kérdezték, hogy mit szól a menedzsere és Marko közötti szóváltáshoz. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Raymond Vermeulen megmondta a magáét az osztrák szakembernek, majd elviharzott a helyszínről. Verstappen azonban ennek sem tulajdonít igazán nagy jelentőséget, sőt, igyekszik pozitívnak láttatni a történteket.

    Amennyire tudom, mindenféléről beszélgettek, ami szerintem megengedett – jelentette ki. – Azt hiszem, mindannyian frusztráltak voltunk az eredmény és minden olyan dolog miatt, ami rosszul sült el a versenyen. És azt gondolom, Raymond és Helmut erről diskuráltak, illetve még Christian [Horner, a Red Bull csapatfőnöke] is megjelent, és mindannyian beszélgettek. Úgy vélem, ez megengedhető. Végső soron törődünk a csapattal, az emberekkel, foglalkoztatnak minket az eredmények. Szerintem ez teljesen normális.”

    A sajtótájékoztató egy pontján Verstappen finoman visszaszólt David Croftnak. A Sky Sports kommentátora egyfajta megerősítést akart hallani azzal kapcsolatban, hogy Marko ezek szerint alaptalanul aggódik pilótája esetleges távozása miatt. „Nem – felelte, utalva arra, hogy nem gondolkozik az eligazoláson. – Szerintem te csak koncentrálj a kommentálásra, én pedig a vezetésre fókuszálok, és akkor nem kell más forgatókönyveken gondolkodni.”

    A sajtótájékoztatón részt vett Fernando Alonso is, aki szintén megszólalt a témában. A 43 éves versenyző szerint néha előfordul, hogy az aktuális világbajnokot összehozzák más istállókkal, és úgy véli, ez is bizonyítja, hogy mennyire ígéretes a projektjük. Ugyanakkor hozzátette, nem gondolja, hogy ellenfele az Aston Martinhoz tart, hiszen ő maga szerződéssel rendelkezik 2026-ra.

    Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

  • Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Szezonja eddigi leggyengébb teljesítményével rukkolt elő a Bahreini Nagydíjon a Red Bull, amit Max Verstappen is csak a 6. helyig tudott elvezetni. A verseny után Verstappen menedzserét látták a csapat tanácsadója, Helmut Marko ellen kikelni.

    Nagyot fordult a világ az egy hete Szuzukában még futamgyőztes csapattal, ahol viszont azt gondolják, hogy a Bahreinben nyújtott formájuk a realitás: Verstappen és Yuki Tsunoda a verseny egésze alatt csak az alsó pontszerző helyekért küzdhettek, eközben sorozatos gondjaik akadtak a bokszkiállásoknál (nem működött a csapat jelzőlámpája, egyszer pedig lassan jött le Verstappen jobb első kereke), és azzal is rosszul kalkuláltak, hogy két ki nem próbált szett kemény keveréket hagytak a futamra, azok ugyanis nem a várt hatékonysággal működtek autóikon – így végül csak egy-egyet használtak fel a pilóták.

    „Minden félresikerült, minden. Nagy gondunk volt a bokszkiállásoknál is, és a kemény gumik sem működtek. A közepes keverék valamivel jobb volt, de mindenképpen a hatodik hely volt a legjobb elérhető eredmény, függetlenül attól, hogy egy vagy két szett közepes gumit használunk” – fogalmazott a német Sky-nak Verstappen, aki abban sem lelt sok örömöt, hogy a verseny utolsó körében megelőzte Pierre Gasly Alpine-ját a 6. helyért. Tsunoda eközben 9. lett, első pontjait szerezve a csapattal.

    A Red Bull idei legrosszabb vasárnapja a csapaton belül is feszültséget keltett, aminek a Sky Sports riportere, Ted Kravitz volt szemtanúja: Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen valami miatt látványosan kiakadt Markóra.

    „A verseny után néhány csapatfőnökre vártam, amikor Raymond Vermeulen, Max menedzsere belépett a Red Bull garázsába és beolvasott Helmut Markónak. Láthatóan kifogásolt valamit, Helmut pedig csak állt és hallgatta. Ezt követően Raymond hátul kiviharzott a garázsból, menet közben levéve a nyakából a belépőjét. Egyértelműen nem voltak boldogok” – számolt be róla a riporter a Sky Sports futam utáni műsorában.

    Ítéletkáosz Bahreinben: egy kizárás, egy visszavont büntetés és egy megúszás a futam után

    Bár a történtekről nem beszélt Marko, a német Sky-nak azonban aggodalmas nyilatkozatot adott a Red Bull teljesítményéről.

    „Egyértelmű: javulást kell elérnünk. Nem a pontokban, hanem a stopperórán. Azzal a teljesítménnyel viszont, amit most nyújtunk, a világbajnoki címből sajnos semmi nem lesz” – fogalmazott.

    A 2028-ig szerződéssel rendelkező Max Verstappen csapattól való idő előtti távozásának lehetősége immár idestova egy éve beszédtéma a paddockban, a Red Bull romló formája mellett pedig a vezetőség nem is tudja kivezetni ezt a témát a közbeszédből. Marko most is megkapta a kérdést, hogy az autó jelenlegi versenyképessége mellett mekkora aggodalom számára, hogy Verstappen akár az idei év végeztével távozhat a csapattól.

    „Nagyon nagy. A közeljövőben kell javulást elérnünk, hogy olyan autója legyen, amivel győzelmeket szerezhet” – mondta Marko. Ez a kijelentés persze furcsán hangozhat egyetlen héttel azután, hogy Verstappen megnyerte a Japán Nagydíjat, de Marko gyorsan pontosította is, hogy mire gondol.

    „Nem olyan szerencsés győzelmeket, mint amilyen a [tavalyi] brazíliai volt az esőben, vagy Japánban, ahol ráérzett a pályára és varázslatos kört futott. Stabil alapokra van szükség.”

    Leclerc örül, hogy a csapat lebeszélte az ötletéről, Hamiltont még a Mercedes szelleme kísérti

  • A Red Bull lefokozott pilótája követte el a sokba kerülő hibát, nem technikai probléma lépett fel

    A Red Bull lefokozott pilótája követte el a sokba kerülő hibát, nem technikai probléma lépett fel

    Eltérően sikerült a Bahreini Nagydíj időmérő edzése az előző hétvége előtt helyet cserélő Red Bull-pilótáknak, hiszen míg Yuki Tsunoda hozta, amit várnak tőle, addig Liam Lawson szokatlan hiba miatt bukta el a továbbjutást.

    Miközben Yuki Tsunoda a Japán Nagydíjjal ellentétben ezúttal a Q3-ig jutott a Red Bullban, elődje, az ő helyét a Racing Bullsban átvevő Liam Lawson sokba kerülő hibát követett el a bahreini időmérőn: az új-zélandi 0,125 másodperccel csúszott le a Q1-ben a továbbjutásról, és több mint fél másodperccel bizonyult lassabbnak csapattársánál, a második szakaszban végül a 12. helyen záró Iscak Hadjarnál.

    Miként az a közvetítésből is kiderült, Lawsonnak az első DRS-zónában, azaz a 10-es és 11-es kanyar között lecsukódott az állítható hátsó szárnya az utolsó Q1-es mért körében, ami miatt annyi tempót veszített, hogy enélkül simán továbbjutott volna. A továbbra is mindössze 15. F1-es hétvégjét teljesítő versenyző azt közölte a levezető körén a rádióban, hogy a szárnya magától zárt, majd utólag sem értette, mi történt. „A Q1 addig a pontig rendben volt, de nem igazán tudom, hogy mi történt. Kipörögtek a kerekeim a [DRS-zóna előtti] utolsó kanyarból kifelé, aztán nyitottam a DRS-t, ami ezután tulajdonképpen becsukódott. Elég frusztráló, nyilván. Egyszerűen csak szívás.”

    Utólag azonban a csapat megállapította, hogy nem technikai probléma lépett fel, hanem Lawson idézte elő a szárny záródását. „A nehéz körülmények között Liamnek kipörögtek a kerekei a 10-es kanyarból kifelé, ami kisebb gázelvételt eredményezett, hogy irányítása alatt tartsa az autót. Ez okozta a DRS automatikus záródását, aminek következtében sebességet veszített az egyenesben, ez pedig a Q2-es továbbjutásába került” – összegzett Tim Goss, a Racing Bulls technikai vezetője.

    A DRS ugyanis nemcsak az azt aktiváló gomb ismételt megnyomásával vagy fékre lépéssel, hanem gázelvétellel is deaktiválható. Ebben az esetben a felső határ a 20%, azaz amennyiben a versenyző legalább ilyen mértékben elveszi a gázt, a szárnynak be kell záródnia. A csapatok a határértéken belül azonban szabadon dönthetik el, hogy mekkora gázelvétel csukja a DRS-t, így elképzelhető, hogy Lawson nem vette el ennyire a gázt, és már ezzel is zárta a szárnyat.

    Liam Lawson, Racing Bulls
    Lawson hibáján ment el a továbbjutás / Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Tsunoda folyamatosan javul

    Eközben az új-zélandi pilótát az előző hétvégtől leváltó Yuki Tsunoda a Q3-ba jutott a Red Bull-lal, mindezt úgy, hogy a Q2-ben közvetlenül Max Verstappen mögött végzett. Ezzel az idén a bikás csapat először képviseltette magát két autóval az időmérő edzés utolsó szakaszában, noha ott csak a 7. és 10. helyet érték el, Tsunoda lemaradása pedig közel 9 tizedmásodpercre nőtt csapattársa mögött.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ezzel együtt dicsérte a japánt, mondván „a jó irányba tart” az előléptetése óta. „Az első körét elvették pályaszélesítés miatt, de így sem idegeskedett, hanem nyugodt maradt és folyamatosan javult. Ezt várjuk tőle” – jelentette ki az osztrák, aki Hadjarral is elégedett volt és „nagyon versenyképesnek” nevezte a franciát, hozzátéve, hogy „a pontok továbbra is elérhetők a számára.” Laswsonról kurtán viszont csak annyit mondott, hogy „lassan vette fel a tempót”, de „összességében véve rendben volt.”

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Elfogadom – kezdte értékelését Tsunoda az F1TV-nek. – Nyilván versenyzőként az ember többet akar, de figyelembe véve, hogy mi volt a szabadedzésen, és hogy ez csak a második versenyhétvégém [a Red Bullban], elfogadom a Q3-ba jutást. Egyszerűen csak nehéz, nem könnyű abba az ablakba kerülni, amelyben az autó működik, mert eléggé keskeny.”

    „Sok dologgal próbálkozom, hogy következetesen ebben a tartományban legyek. Természetes, hogy eközben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, ez minden edzésen így volt. De legalább bejutottam a Q3-ba. Nem fogom siettetni a dolgokat, lépésről lépésre akarok fejlődni. Ami a versenyt illeti, a hosszú etapok a második edzésen nem voltak jók, ugyanakkor azóta az autó más lett. Azok az etapjaim nem voltak csodásak, úgyhogy pilótaként és az autóval is kicsit több hangolás kell. A magabiztosságom rendben van. Nem nagyszerű, de rendben van.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

  • Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    Max Verstappen nemcsak a bahreini esélyeiről, hanem a teljes idei szezonról lemondóan nyilatkozott azután, hogy csak a 7. rajtkockát szerezte meg az idei negyedik futamra.

    Azok után, hogy a múlt héten a pole pozícióból rajtolva megnyerte a Japán Nagydíjat, Max Verstappen csak a 7. helyen zárta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését, 0,582 másodperces hátrányban az első rajtkockát megszerző Oscar Piastri mögött. A címvédőt ráadásul rejtélyes fékprobléma is hátráltatta a kvalifikáción amellett, hogy az autójának nem volt megfelelő a tapadása, így érhető módon igencsak negatívan nyilatkozott a holland újságíróknak.

    „Jelenleg nem a McLarenek a riválisaim, csak részt veszek ebben a világbajnokságban” – jelentette ki, mire az Autosport újságírója visszakérdezett, hogy akkor ezek szerint Verstappen nem látja magát a bajnoki címért harcolók között? „Nem, nem látom” – érkezett a határozott felelet.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Ami az időmérőt illeti, Verstappen „az én előre szóltam” attitűdöt képviselte, kiemelve, hogy jelenlegi formájukban csak akkor van esélyük, ha a többiek nem hoznak ki mindent a lehetőségeikből. „Ha a McLarenhez viszonyított különbségre nézünk, nem vagyok meglepve. Már az itteni téli teszt alatt is megmondtam a csapatnak, hogy a különbség fél másodperc, és most bebizonyosodott, hogy annyi, úgyhogy ebben igazam volt. Ha megnézzük a teljes eddigi szezont, nem gondolom, hogy bármikor is volt igazán esélyünk. Ha mások hibákat követnek el, mint a szuzukai időmérőn, akkor előttük lehetünk. Szuzukában lehetetlen volt előzni, de nem mindig ez a helyzet.”

    Pedig a Red Bull most is teljesen megváltoztatta az RB21-es beállításait péntekről szombatra, de Szuzukával ellentétben ez most nem vezetett eredményre. „Mindent megpróbáltunk az autóval, amit tudtunk és semmi sem működik, szóval nem ez a gond. Ha újra végig kellene csinálnom az időmérőt, fogalmam sem lenne, hogy min tudnánk még változtatni. Mindent megpróbáltunk, aminek ezen a pályán értelme van” – mondta Verstappen, majd a futammal kapcsolatban sem volt valami derűlátó még annak ellenére sem, hogy a pontversenyben őt egy ponttal megelőzve az élen álló Lando Norris is csak a 6. helyről kezdhet.

    „Lando normál esetben az élre fog törni azzal a sebességgel, amivel rendelkeznek. Persze ott egy Alpine (Pierre Gasly), amely visszaeshet, de ettől eltekintve nehéz lesz előbbre jönni, mert mindannyiunknak hasonló a tempója. Megteszem a tőlem telhető legjobbat, de nem tudom, hogy ez a dobogóra vagy a hatodik helyre lesz elég” – mondta Verstappen.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanakkor kicsit árnyalta a képet, mondván az egyes rajtszámú autót sújtó fékgondok nélkül Verstappen előrébb végzett volna. „[Az időmérő] rosszabb volt a vártnál, mert változtattunk néhány dolgot az autón, amiről azt gondoltuk, hogy javítani fog rajta, de aztán hirtelen jött ez a fékprobléma. Súlyos probléma volt, látták az adatokon, de nem tudjuk, honnan jött – mondta a csak Verstappen autóján fellépő jelenségről az osztrák. – Nem volt sima időmérő, de mindkét autó bejutott a legjobb 10-be, ami jó eredmény. A fékprobléma nélkül a 3.-4. hely is elérhető lett volna.”

    A Red Bull Japánhoz viszonyított visszaesése mindent összevetve ugyanakkor nem meglepő, hiszen az eddigi helyszínek közül a bahreini a leggumigyilkosabb, azaz ez a pálya játszik a legjobban a McLaren erősségére, és domborítja ki az RB21-es hiányosságait.

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

  • Lesz újabb pilótacsere a Red Bullnál az idén? – Helmut Marko válaszolt

    Lesz újabb pilótacsere a Red Bullnál az idén? – Helmut Marko válaszolt

    Yuki Tsunoda nem váltotta meg a világot első Red Bull-lal töltött versenyén, de közelebb volt Max Verstappenhez, mint Liam Lawson. A bikás istállónak pedig a jelek szerint egyelőre ennyi elég ahhoz, hogy a teljes szezonra bizalmat szavazzon a japánnak.

    Első ránézésre nem vált be a Red Bull azon húzása, hogy mindössze két versenyhétvége után lecserélte a csupán 11 futamnyi F1-es tapasztalattal mély vízbe dobott Liam Lawsont és Yuki Tsunodát ültette be a helyére, hiszen pontot a japán versenyző sem szerzett és csak a 12. helyen zárta a hazai nagydíját. Közelebbről vizsgálva azonban egyértelmű, hogy a 24 esztendős pilóta jobb teljesítményt nyújtott Lawsonnál, hiszen nagyjából fele akkora volt csak a lemaradása Max Verstappenhez képest.

    Yuki Tsunoda, Liam Lawson, Red Bull, Japán Nagydíj
    Tsunoda jó cserének bizonyult / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezt emelte ki Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is az ORF-nek, majd megerősítette a bikások azon álláspontját, hogy Tsunodát már nem fogják lecserélni az idén. „Yuki valójában jól érzi magát Max beállításával, ugyanazok a preferenciáik, úgyhogy jól passzolnak. Természetesen fontos számunkra, hogy mindkét autóval pontokat szerezzünk. Az első versenyhétvégéje eléggé simán alakult, folyamatosan 2-3 tizedre volt Maxtól az edzéseken és az időmérőn a Q2-es kieséséig. Ez elég jó eredmény, amikor nem áll a rendelkezésedre több idő. Yuki be fogja fejezni a szezont a Red Bullnál.”

    Lawson tehát jelen állás szerint nem reménykedhet abban, hogy idővel visszacserélik őket (nem mellesleg még soha senki nem kapott második esélyt az anyaistállóban), így jelenleg jó esély van arra, hogy számára két versenyhétvégén át tartott a Red Bull-kaland. Az új-zélandi leváltását Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azzal is indokolta, hogy Lawson magabiztosságára rossz hatással volt az ausztráliai és kínai hétvége, és az ő érdekében is történt a csere. Lawson a szuzukai hétvége előtt azonban világosan elmondta, hogy ez szerinte nem így van.

    http://racingline.hu/forma-1/mclaren-kritika-japan-nagydij-norris-piastri-gyozelem/2025/04/07/„Magabiztossági szempontból szerintem ez nem sok mindenen változtat. Mindannyian hiszünk eléggé magunkban ahhoz, hogy itt legyünk és eljussunk a Forma–1-be. Ha nincs meg ez a hited saját magadban, az eléggé nehézzé teszi a dolgokat. Szóval ez szerintem mindannyiunkban megvan és nem igazán változtat azon, hogy miként érzek magammal kapcsolatban. Amit szerintem tesz… Nyilván úgy éreztem, hogy a legjobb lehetőségem a Red Bull Racingnél van, mindannyian azért dolgozunk, hogy oda kerüljünk. Én is ezért dolgoztam azóta, hogy csatlakoztam a junior programhoz 16 éves koromban. Így nyilván szerettem volna, ha beválik ez a lehetőség, mert ez a legjobb érdekem. De nyilván Christiannak és a csapatnak megvan a véleménye arról, hogy mi a legjobb, ezt nekik kell eldönteni.”

    Yuki Tsunoda, Liam Lawson, Red Bull, Japán Nagydíj
    Tsunoda Lawson előtt a szuzukai célegyenesen / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Red Bull csapatfőnöke azt is mondta, hogy utólag látják, túl korán dobták mély vízbe Lawsont, akinek mindössze 11 futamnyi tapasztalata volt az Ausztrál Nagydíj előtt. „Könnyű ezt innen nézni. Nem ezek voltak a legsimább hétvégéim és a pályák is újak voltak nekem, úgyhogy bizonyos szempontból igen, korai volt. Ugyanakkor szerintem az egyik oka, hogy ilyen korán előléptettek, az volt, hogy gyorsan alkalmazkodjak – reagált erre az új-zélandi. – És bár ez nehéz volt… Igen, azt hiszem most már mindegy, mit mondunk, a döntés megszületett.. De ez nem változtat azon, hogy miként tekintek rá vagy miként látom magamat. Úgy éreztem, hogy készen állok, úgyhogy bár a hétvégék nehezek voltak, ez nem változtat semmin.”

    Noha Lawson a Japán Nagydíjat Tsunoda elől rajtolva kezdte, csak a 17. helyen ért célba, miközben újonc csapattársa, Isack Hadjar a 8. helyen befutva első pontjait szerezte a Forma–1-ben.

    Hiába szidja a fél világ a McLarent, Norris és Piastri nem a futamon bukta el a szuzukai győzelmet

  • Újabb részlet derült ki Verstappen Red Bull-os kilépési záradékáról

    Újabb részlet derült ki Verstappen Red Bull-os kilépési záradékáról

    A Red Bull tanácsadója újabb információmorzsát hintett el arról, Max Verstappen milyen esetben aktiválhatja kilépési záradékát az idei szezonban.

    Helmut Marko nemrég megerősítette azt a legkevésbé sem meglepő tényt, hogy Max Verstappen szerződésében is szerepel kilépési záradék arra az esetre, „ha a teljesítmény nem jó”, majd hozzátette, hogy minden ilyen záradék más, és „jelenleg ez nem téma.” Ezután arra a kérdésre, hogy téma lehet-e majd a nyári szünet környékén, Marko így felelt: „Igen, az az időablak. De kérem, másodikak vagyunk az egyéni pontversenyben 8 pontos lemaradással, a nyári szünet pedig még messze van.”

    A Red Bull 81 esztendős tanácsadója ezen kijelentése után a Japán Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt a német RTL-nek kicsit több információt is elárult, amikor közölte: „Versenyképesebbé kell tennünk az RB21-est. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, a kilépési záradék nem fog szerepet játszani.”

    Magyarán, amennyiben Max Verstappen nem esik hátrébb az egyéni összetett második helyénél, nem aktiválhatja a szerződésébe foglalt kilépési záradékot, és válthat csapatot 2026-ra. Természetesen amennyiben hátrébb csúszik és lesz ilyesmire lehetősége, az nem jelenti azt, hogy biztosan elmegy a Red Bulltól, miként a kilépési záradék nélkül is csapatot válthat valaki, ha közös megegyezéssel távozik a csapatától.

    Marko tisztában van vele, hogy Verstappen célja mindig az lesz, hogy a legjobb autóban üljön, de reméli, még sokára jön el az ideje annak, hogy elhagyja a Red Bullt. „Csak keresni fogja a lehetőségeket, ahol megkaphatja [a leggyorsabb autót]. Jelenleg azt remélem, hogy ez még mindig messze van. Akarjuk az ötödik világbajnoki címet, az egész csapat erre fókuszál.”

    Mivel senki nem tudja, hogy milyenek lesznek a 2026-os, az F1 utóbbi 60 évének legnagyobb szabályváltozásának életbe lépése utáni erőviszonyok, Verstappen sem tudhatja, hogy jövőre melyik csapat lesz a legjobb, Marko mindenesetre igyekezett eloszlatni azokat a kételyeket, hogy a Red Bull nem áll jól első saját gyártású, a Ford technikai segítségével készülő erőforrásával.

    „Hatalmas változás lesz – idézi a tanácsadót a Kronen Zeitung. – A Mercedes már kinyilvánította magát a favoritnak, de mindenki játékban van. A belső égésű motor terén nem lesz nagy differencia. Teljes mértékben terv szerint haladunk, köszönhetően részben a Ford segítségének, és hiszem, hogy legfeljebb öt kW-tal van kevesebbünk, ami jelenleg teljesen rendben van.”

    Jövőre az erőforrások 50-50%-ban kapják az erőt a belső égésű motorból és az elektromotorból, Marko szerint pedig a szoftver az a terület, ahol nagyot lehet majd szakítani. „A komoly tényező az akkumulátor lesz. Mennyire lehet lehűteni? Mennyire gyorsan tölt? Milyen gyorsan lehet az energiát átvinni az autóba? Ez főként a szoftveren fog múlni, és előfordulhat, hogy valaki sokkal előrébb tart ezen a területen. De jó embereink vannak, sokan jöttek a Mercedestől, és megvásároltuk a szükséges felszerelést az AVL-től itt, Grazban. De senki sem tudja, hogy jelenleg pontosan hol áll.”

    Verstappen szűkszavú volt, de világgossá tette, nem tetszik neki, amit a Red Bull csinált

  • Hidegháborús ereklyéje miatt szenved a Red Bull?

    Hidegháborús ereklyéje miatt szenved a Red Bull?

    A Red Bull tanácsadója elismerte, hogy továbbra is korrelációs problémáik vannak a szélcsatorna és a pálya között, majd hozzátette, nem tudják pontosan meghatározni a probléma forrását.

    Köztudott, hogy a Red Bull használja a Forma–1-ben a legrégebbi szélcsatornát, amelyet az évek során ugyan újítgattak, de így is megvannak a korlátai. Az energiaitalos csapat új létesítménye már épül, de még a 2026-os autót is a régiben kénytelen megalkotni, miközben az elődjéhez hasonlóan problémás RB21-es fejlesztéseit is ebben végzik. Helmut Marko, a bikások 81 esztendős tanácsadója elismerte, hogy a szélcsatorna továbbra is az egyik gyengepontjuknak számít.

    „A meglévő szélcsatornánk egy ereklye az 1940-es évekből, amit még a hadsereg épített – idézi Markót a Kronen Zeitung. – Noha számos alkalommal módosították, továbbra is megvan az a hátránya, hogy nagyon hosszú és látható betoncsövek vannak benne. Amikor kívül nagyon hideg vagy nagyon meleg van, nehéz elérni benne a szükséges hőmérsékletet. Az új szélcsatorna építés alatt van, és 2026-ra készen lehet. A korrelációs problémák, amelyeket említettem, olykor nagyon irritálóak voltak tavaly, és dolgozunk rajtuk, de nem tudjuk, hogy pontosan hol a probléma.”

    A Red Bull új szélcsatornája egyébként a tervek szerint már 2026 előtt munkába állt volna, ám 2023-ban gondok adódtak a tervezési kérelemmel, így az egész projekt csúszott.

    „Talán már 2026 második felében is segíthet minket. [A jelenlegi szélcsatornánk] a legrégebbi a sportágban, a minap éppen Jos [Verstappennel] beszélgettem arról, hogy már az ő idejében is használták ezt a szélcsatornát, amikor az Arrowsnál versenyzett – nyilatkozta az év elején Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója. – Ez egy öreg létesítmény, amelyet fejlesztettünk, és számos új dolog van benne, de vannak korlátaink. Tisztában vagyunk ezekkel a korlátokkal és próbáljuk kimozogni azokat, de ez egyértelműen nehezebb, amikor kis előnyöket hajszolunk. Ezért invesztálunk egy új szélcsatornába. Úgy véljük, olyan előnyöket fog nyújtani, amiket a jelenlegi nem képes.”

    A rivális csapatok által használt szélcsatornák beüzemelési idő szerint

    McLaren 2023-ban állt szolgálatba a jelentősen felújított szélcsatornájuk, addig a Toyota korábbi szélcsatornáját használták
    Mercedes
    2006 (még a Honda építette)
    Ferrari
    1998 (2013-ban rövid időre bezárt, akkor a Toyotáét használták, de azóta újranyitott)
    Aston Martin
    Az idén kezdte el használni új szélcsatornáját, eddig a Mercedesét bérelte
    Alpine
    1998 (2010-ben álltak át 50%-osról 60%-os modellre)
    Williams
    két szélcsatornájuk is van, de csak a nagyobbat használják jelenleg F1-es fejlesztésre, az 2003 körül lett beüzemelve
    Haas
    Nincs sajátja, a Ferrariét használja
    Sauber
    2003-ban lett kész, az FIA ezt használta a 2022-es szabályok megalkotásához
    Racing Bulls
    van sajátja Angliában, de a Red Bullét használja, mert az nagyobb

     

    Ami a Red Bull Bedfordban levő matuzsálemét illeti, azt – miként Marko is említette – még a repülőgépek fejlesztésével foglalkozó Royal Aeronautical Establishment (RAE) számára a Brit Királyi Légierő (RAF) Thurleigh-ben található bázisának közelében kezdték el építeni 1947-ben azzal a céllal, hogy felgyorsítsa a brit katonai repülés fejlesztését. Amikor elkészült, összesen 5 szélcsatornából állt, amelyekben 80 mérföld/órától egészen a hangsebesség 5-szöröséig lehetett tesztelni a repülőgépeket.

    Természetesen minden sebességtartományra külön szélcsatorna volt, és az ötödik – egyben a legnagyobb –, futószalaggal ellátott, 200 mérföld/órás (320 km/óra) tempó szimulálására is alkalmas szolgált a gépek fel- és leszállási tulajdonságainak modellezésére. Ez az a szélcsatorna, amelyet manapság a Red Bull használ, és amelyben részben a Concorde-ot is megalkották.

    A Red Bull szélcsatornája madártávlatból egy korábbi fotón:

     

    A hidegháború végén a létesítményt részben lebontották, részben eladták, ezt a szélcsatornát pedig még a Red Bull jogelődje, a Jaguar vásárolta meg az azt előtte tulajdonló Arrowstól és alakította át úgy, hogy F1-es autók tesztelésére is alkalmas legyen (a futószalagot megtartották, hiszen az remekül jött erre a célra).

    Az első autó, amelyet itt teszteltek, viszont már nem egy Jaguar, hanem a 2006-os Red Bull RB2-es volt – az RB1-es még a csak 50%-os modell befogadására képes bicesteri létesítményben készült, amely ma a Racing Bullsé, csak nem azt használják –, és egészen mostanáig az összes további Red Bull itt készült. 2021-ig ráadásul még az eredeti, falapátos ventillátorral küldték rá a levegőt a tesztmodellekre…

    Kirúgása ellenére Pérez nagyon szép gesztust tett a Red Bull által mély vízbe dobott Tsunodának

  • Marko elárulta, milyen esetben távozhat a Red Bulltól

    Marko elárulta, milyen esetben távozhat a Red Bulltól

    Noha Liam Lawson gyors bukása bőven vet fel kérdéseket a Red Bull pilótaprogramja és az azt irányító Helmut Marko kapcsán is, a 81 esztendős osztrák helye a jelek szerint nem forog veszélyben. A tanácsadó azonban most elmondta, mi lenne jó ok arra, hogy befejezze a munkát az energiaitalos vállalatnál.

    Adrian Newey és Rob Marshall személyében két kulcsembert már elveszített a Red Bull az utóbbi években, így a 2021 és 2024 között két konstruktőri és négy egyéni világbajnoki címet nyerő istálló magja már nincs egyben, de tény, hogy Max Verstappen kiválása tehetne pontot a bikások ezen korszakának végére. Noha a holland pilóta szerződése 2028 végéig szól, a Red Bull tavalyi botrányainak kirobbanása óta rendszeresen téma Verstappen csapatváltása.

    És egyre inkább az is lesz, hiszen az idei évet nem kezdték úgy, ahogy szerették volna, hiszen az RB21-es Verstappen kezei között sem képes egyelőre a győzelemre. Ausztráliában ugyan még összejött a második hely, Kínában már ez sem, úgyhogy a Red Bull gyorsan össze is hívott egy válságértekezletet. „Miután hazatértünk Kínából, tartottunk egy megbeszélést Milton Keynes-ben, ahol feltérképeztük, hogyan és mikor lehet a Red Bullnak ismét győztes autója. Jó beszélgetés volt Max és a mérnökök között. Meg tudtuk mutatni Verstappennek az általános fejlesztési irányt, és hogy milyen konkrét fejlesztések jönnek az autóra” – árult el részleteket a tanácskozásról Marko a Speedweek hasábjain.

    A Red Bullnak pedig nemcsak azért lenne fontos a gyors javulás, hogy az idén is nyerjenek, hanem azért is, hogy Verstappennek bizonyítsák, a jelenlegi, Newey nélküli csapatban is ott a potenciál. Hiszen amennyiben a Mercedesszel és az Aston Martinnal is szóba hozott címvédő azt látja, hogy jelenlegi csapata képtelen használható megoldásokkal előállni, könnyen kialakulhat benne az a benyomás, hogy a 2026-os új szabályok érkezésekor nem feltétlenül a mostani lesz számára a legjobb hely.

    Kína, sprint, rajt, Hamilton, Ferrari, Verstappen, Red Bull
    Verstappen ott van az élmezőnyben az idei autóval is, de nyerni egyelőre ő sem tud / Fotó: Eric Alonso / DPPI

    Marko a Formel1.de-nek elismerte, hogy természetesen Verstappen szerződésében is van kilépési záradék, de hozzátette, hogy a szezon ilyen korai szakaszában nem foglalkoznak ilyesmivel. „Fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy Max megnyerje az ötödik világbajnoki címét. Ez a nagy célunk és az egész csapat keményen dolgozik rajta. Természetesen minden toppilótának van kilépési záradék a szerződésében arra az esetre, ha a teljesítmény nem jó. De ezek mindig máshogy vannak alakítva, és jelenleg ez nem téma.”

    Arra a kérdésre, hogy téma lehet-e majd a nyári szünet környékén, Marko így felelt: „Igen, az az időablak. De kérem, másodikak vagyunk az egyéni pontversenyben 8 pontos lemaradással, a nyári szünet pedig még messze van.”

    Mivel Verstappen tavaly Markónak a Christian Horner zaklatási botrányának kirobbanása után felmerülő távozása kapcsán kerek-perec kijelentette, hogy amennyiben az osztrák megy, úgy neki sem lesz maradása, egyértelmű, hogy a két kulcsszereplő sorsa szorosan összefonódott az évek alatt. Az viszont talán kissé meglepő, hogy Verstappen kiválása Marko jövőjére is hatással lehet, arra a kérdésre ugyanis, hogy elhagyná-e a Red Bullt, ha Verstappen távozna, Marko így felelt: „Az egy jó ok lehetne erre, igen.”

    Elkeseredett és meglepő húzást tervezett a Red Bull, de kikosarazták

  • Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

    Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

    A Red Bull tanácsadója hangsúlyozta, Liam Lawson áthelyezése a Red Bulltól a Racing Bullshoz nem lefokozás, egyben elárulta, miért gondolják Yuki Tsunodáról azt, hogy képes lehet jól szerepelni Max Verstappen csapattársaként.

    A Formel1.de-nek adott interjúban Helmut Marko kijelentette, Lawsont „nem lefokozzák, hanem a Racing Bullshoz kerül, amelynek nagyon versenyképes az autója, és azt sokkal könnyebb vezetni, mint az RB21-et.” A döntés kapcsán ismételten kitért arra, hogy az F1-ben teljes szezont még nem futó új-zélandi önbizalma csorbult, és ebben szerepet játszott a kevés edzéslehetőség, mert Ausztráliában az egyiken műszaki hiba akadályozta, Kínában pedig sprintes lebonyolítást tartottak, vagyis egy számára idegen pályán mindössze egyetlen gyakorláson volt lehetősége a felkészülésre.

    A Red Bull tanácsadója megerősítette a feltételezést, hogy Verstappennek nem tetszett Lawson NEM-lefokozása, de a pilótacserével az istálló az ő érdekeit is szolgálja, illetve számítanak arra, hogy Tsunoda többet tud segíteni majd az autó fejlesztésében. Az elmúlt években az előléptetés hiánya miatt többször mellőzöttnek tűnő japánról egyébként újfent hízelgően nyilatkozott.

    „Hogy miért nem Tsunodát választottuk rögtön? Yuki teljesítménye gyakran ingadozott, nem mutatkozott olyannak, aki megbízható és kiegyensúlyozott. De ezen a téren fejlődött mostanra, fizikailag is felkészültebb, több izmot szedett magára – mutatott rá a Speedweeken vezetett rovatában. – Mindkét idei versenyhétvégén meggyőzően teljesített, olyat láttunk tőle, mint Lawsontól a 2024-es szezon második felében.”

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Marko a nyilvánosság előtt próbált lelket önteni Lawsonba, bár erőteljesen azt sugallta, hogy a Red Bull első számú csapatának ajtaja ezzel bezárult előtte. „Nem szabad elfelednünk, hogy nincs vége a karrierjének, hiszen ismét a Racing Bullsnál vezet egy olyan autót, ami képes a pontszerzésre, és amit lényegesen könnyebb vezetni [mint a Red Bullét]. Nem utolsósorban pedig olyan csapathoz kerül, ahol nem Max Verstappenhez mérik a teljesítményét” – írta.

    Az első mondatát Pierre Gasly és Alexander Albon példájával erősítette meg, akik szintén megmérettettek és könnyűnek találtak Verstappen oldalán, de máshol szép karriert futottak be a Forma–1-ben.

    Marko emellett Tsunoda eddigi újonc csapattársát, Isack Hadjart is dicsérte a második nagydíjon mutatott teljesítménye láttán, miután kellemetlennek nevezte, ahogy a szezonnyitón történt kiesésére pityeregve reagált.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?