Címke: Helmut Marko

  • A Red Bull Racing figyeli Russell helyzetét a Mercedesnél

    A Red Bull Racing figyeli Russell helyzetét a Mercedesnél

    A német RTL szerint a Red Bull Racinget nagyon is érdekli George Russell, és az osztrák csapat készen állna az együttműködésre 2018 Formula 2 bajnokával. Milyen mértékű ez az érdeklődés, az egyelőre azonban még nem ismert. Az sem kérdéses, hogy a legutóbbi eredménye után Sergio Perez került előtérbe, mint Max Verstappen leendő csapattársa. Helmut Marko és Christian Horner azonban fél szemmel már figyelik egy ideje a 22 éves Russellt. A csatorna szerint nagyon is közelről figyelik azt, hogy mire jut a brit pilótával a Mercedes. Kicsi az esélye annak, hogy 2021-ben Russell a világbajnok csapathoz kerüljön. Valtteri Bottasnak szerződése van jövőre, és 99% az is, hogy Lewis Hamilton is marad. Így feltehetően nem marad más, mint egy harmadik év a Williams csapatával.

    Amennyiben a Mercedes nem viszi el a gyári csapatába, a Red Bull megpróbálja Russellt elcsábítani majd nyomós érvekkel. Ki tudja, lehet, hogy a brit akár még nyitott is lenne erre, és ebben a legkevesebb gondot jelentené a szerződése a Williamsszel. Valójában ez igazi büntetés lenne Toto Wolffnak, aki inkább Valtteri Bottast választotta 2021-re vízhordónak, Russell helyett.

  • Priestley nem érti, hogyan hibázhatott ekkorát a Red Bull

    Priestley nem érti, hogyan hibázhatott ekkorát a Red Bull

    Marc Priestley nem akart hinni a fülének, mikor meghallotta, hogy Max Verstappen első szárnyán 7 fokos változtatást eszközöltek.

    A holland versenyző felejthető futamon van túl, ugyanis az Istanbul Parkban csak a hatodik helyen ért célba. Már a rajtja sem volt jó a 23 éves pilótának, majd több körön át Sebastian Vettel mögé ragadt, később pedig Sergio Pérez mögött forgott meg, mikor megpróbálta megelőzni a mexikóit. Már a közvetítésben is lejátszották azt az üzenetet, melyben a Red Bull 7 fokos állításról beszélt az első szárny kapcsán. A McLaren egykori dolgozója elképedve hallgatta a történteket. Priestley szerint ugyanis a Bikák ezzel egy nagy hibát követtek el.

    A Sky Sportnál is megforduló szakembere a Youtube-csatornáján reagált az Isztambulban történt eseményre.

    ,,Ez egy elképesztő hiba volt. Hét fok az nagyon nagy különbséget jelent. Mikor lecserélik a kerekeket, gyakran változtatnak az első szárny dőlésszögén is. Azonban ez általában fél avagy egy fok szokott lenni. A hét fok tehát egy drasztikus változtatás.”

    Helmut Marko korábban elmondta, hogy rosszul sültek el a dolgok a bokszkiállás során. Az első szárny állításához szükséges csavarmenet ugyanis ellentétes irányban működött. Ennek ellenére a hét fokos változtatás elrendelése figyelemreméltó. Priestley szerint valami vagy a szerelőknél csúszott el, vagy pedig tényleg technikai oka volt a kérésnek. Az első szárny állítása egy bizonyos eszközzel történik. Előzetesen mindig be kell állítani azt, hogy hány fokkal történjen a változtatás, valamint azt is biztosítani kell, hogy mindét oldal egyenlő legyen.

     

  • Egy brit oldalon Vettelt szavazták meg a legjobb versenyzőnek

    Egy brit oldalon Vettelt szavazták meg a legjobb versenyzőnek

    Lewis Hamilton helyett Sebastian Vettel lett a legjobb versenyző a szavazók szerint egy brit oldalon.

    A 35 éves pilóta Törökországban szerezte meg 7. világbajnoki címét, ezzel pedig utolérte a rekordtartó Michael Schumachert. A legfrissebb hírek szerint mindezt még egy lovagi címmel is „megkoronázhatja”. Azonban egy felmérésen a szavazók nem Hamiltont tartották a legjobbnak.

    Az Formula1News.co.uk a napokban egy szavazás keretein belül kérdezte meg az olvasói véleményét arról, hogy ki tartanak a korszak legjobb versenyzőjének. A voksolók 53%-a a négyszeres világbajnok nevére kattintott, míg 31% szavazott csak a Mercedes pilótájára. A maradék 16% Kimi Räikkönen és Fernando Alonso között oszlott meg.

    Ugyanakkor fontos kiemelni azt, hogy nem tudni pontosan hányan szavaztak az oldalon, valamint akik leadták a voksukat, azok melyik nemzethez tartoznak. Továbbá azt sem tisztázott, hogy a felmérés eredménye menyire tekinthető reprezentatívnak.

    Az AutoBild megmutatta Helmut Markónak is a számokat, aki így reagált:

    ,,Ez lehetséges, ugyanis a hibrid-érában Hamilton autói nagyon is dominánsak voltak. 2014-2016-ig a Mercedesé volt az első két hely a tabellán – 2019-ben is ez volt a helyzet, és valószínűleg idén is ez lesz. Mark Webber soha sem tudott a harmadik helynél előrébb kerülni mikor Sebastian (Vettel) volt a bajnok. Ezen felül Sebastian 2017-ben és 2018-ban is megszerezte a második helyet az egyéni pontversenyben. Képes volt legyőzni a Mercedesben ülő Bottast, ami igazán sokat elmond a képességeiről.” -nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

     

  • Tsunoda: Ha olyan jó vagy, elég egy év is az F2-ben

    Tsunoda: Ha olyan jó vagy, elég egy év is az F2-ben

    Yuki Tsunoda a Forma-1-ben találhatja magát, mindössze egy évnyi Formula 2-es szerepvállalás után. Most pedig azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb tehetségeknek elég ennyi idő is a száguldó cirkusz előszobájában.

    A japán már korábban is elmondta, hogy Helmut Marko arra utasította, fókuszáljon az F1-re, és ismét arról kifejezte Tsunoda, hogy a Red Bull tanácsadója ösztönzi.

    „Helmut azt mondta, hogy vezessek jól, és legyek legalább ötödik a szuperlicensz miatt” – árulta el. „Azzal folytatta, hogy ha ez sikerül, esélyem lesz a Forma-1-re, ellenkező esetben visszamegyek Japánba versenyezni.”

    Tsunoda ezután kiemelte, hogy nem lenne egyedi eset, ha egy év után felkerülne a Forma-1-be, több, igen ismert példát is hozott.

    „Ha olyan jó versenyző vagy, mint George Russell, Lando Norris vagy Charles Leclerc, akkor elég egy évet lehúznod az F2-ben. Nekik sem kellett két vagy három év” – tette hozzá, majd azzal zárta, hogy nem csak az ő álma teljesülne, ha bekerülne a királykategóriába, hanem a japán rajongóké is. „Egy japán F1-es pilótára várnak, és most én vagyok ehhez a legközelebb. El akarom érni.”

  • A szezonzáró után dől el végleg Albon sorsa

    A szezonzáró után dől el végleg Albon sorsa

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko ismételten megszólalt Alex Albon jövője kapcsán, aki elmondta, hogy a thai-nak még mindig van esélye megtartani a helyét a Red Bullnál.

    Az osztrák szakember a német Sky-nak adott interjújában ismét kiállt a szenvedő versenyzője mellett, aki egy dobogót vesztett el Istanbulban a megpördülése miatt.

    „Mindkét versenyzőnk túlhasználta a gumijakat, míg az olyan rutinos versenyzőnk, mint Hamilton és Perez remekül bántak velük. Nem a legjobb nap volt a fiatal versenyzőinknek.” – értékelt visszatekintve Marko.

    „Mi mindig is azt mondtuk, hogy a pilótáinkat érintő végső konklúziót majd Abu Dhabi után vonjuk le. Albon jó versenyt futott Törökországban a megforgásig, de a szezon végén az egész idényt értékeljük majd.” – mondta.

  • Villeneuve kritizálás helyett, most dicsérte Strollt

    Villeneuve kritizálás helyett, most dicsérte Strollt

    Jaques Villeneuve elismerően beszélt Lance Strollról az időmérős teljesítménye miatt.

    Ugyan a kanadia versenyző a futamon csak a kilencedik helyen végzett, viszont a verseny nagy részét vezette, miután első helyről rajtolhatott a szombati eredménye miatt. 1997 világbajnoka általában kritizálja honfitársát, amiért édesapja jóvoltából került be a Forma-1-be, most viszont dicsérettel illette a 21 éves pilótát.

    ,,Kivételes kör volt (az időmérőn). Jó pár versenyzővel ellentétben ő nem hibázott, és kihasználta Max Verstappen tétovázását az utolsó kísérleténél. Ezúttal nem kritizálhatom őt. Ez ugyanis nem szerencse volt, jól vezetett. Több pilóta is ugyanazt a stratégiát követte, az etap végén az intermediate abroncsokat rakták fel. Egyszerűen ő jobb munkát végzett.” -nyilatkozta Villeneuve.

    A 49 éves ex-versenyző kiemelte, hogy korábban is volt már arra példa, hogy trükkös körülmények között megvillant a Racing Point versenyzője:

    ,,Briliáns volt 2017-ben, Monzában, az időmérőn, valamint Bakuban, mikor a pódiumra állhatott. Nyilvánvalóan jól érzi magát akkor, mikor trükkösek a körülmények.”

    Míg Stroll dicséretet kapott, addig Verstappent többen is bírálták. Robert Doornbos szerint honfitársa nem tudta túl tenni magát az időmérőn elszenvedett vereségen. A holland továbbá megjegyezte, a 23 éves pilóta tegnap teljesített a legrosszabbul eddigi pályafutása során.

    Emellett Helmut Marko sem volt elragadtatva versenyzői mutatványaitól:

    ,,Max és Alex (Albon) túl sokat követelt a gumiktól, míg az olyan tapasztalt versenyzők, mint Sergio (Pérez) és Lewis (Hamilton) nem. Max látta, hogy Stroll meglép az élen, ám abban a pillanatban az előzés szinte lehetetlen volt. Sokkal türelmesebbnek kellett volna lennie Pérez mögött.” – nyilatkozta a német Skynak az osztrák tanácsadó.

  • Ez lehet a Red Bull pechje: 2026 előtt nem jön új gyártó az F1-be

    Ez lehet a Red Bull pechje: 2026 előtt nem jön új gyártó az F1-be

    Félhet a Red Bull: mielőtt bemutatnák az új generációs 2026-os F1-es motorokat, nem valószínű, hogy új gyártónak lenne mersze beszállnia a szériába. Ezt jósolja legalábbis Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

    Peter Windsorral készült interjújában Brown kifejtette, hogy szerinte az új játékosok távol maradnak a Forma-1-től az elkövetkezendő öt évben. Szerinte ennek az oka a jelenlegi szabályzás, és az árképzése a mostani beszállítóknak:

    „A valóság az, hogy hogy a most érvényben lévő szabályzás mellett nem látom azt, hogy valaki meg akarna érkezni az új motorformátum 2026-os bevezetése előtt. Amíg nem vásárolhatunk jelentősen olcsóbb motorokat, üzletileg nem hiszem, hogy megérné újaknak a Forma-1 mezsgyéjére lépni.”

    Ez pedig kifejezetten rossz hír a Red Bullnak, és ezt tudja Brown is. Christian Horner és Helmut Marko az erszényükbe kell hogy nyúljanak, ha az elkövetkezendő öt évben is a top csapatok közé akarnak tartozni a Honda távozása után. Brownnak kétségei vannak afelől, hogy akarják-e vállalni ezt a kihívást:

    „Nem hiszem, hogy lenne kedvük költségeket nem kímélve részt venni az elkövetkező öt év fejlesztési versenyében.”

    Végül pedig Brawn nem látja annyira drámainak azt, ha csak három motorbeszállító fedné le a teljes sportágat:

    „Együtt tudunk élni három gyártóval is. Szerencsére ők hárman azonban nagyon is elkötelezettek.”

  • Marko arra kérte Tsunodát, fókuszáljon az F1-re

    Marko arra kérte Tsunodát, fókuszáljon az F1-re

    Nemrégiben Helmut Marko megtiltotta Yuki Tsunodának, hogy részt vegyen egy juniorversenyen, és azt tanácsolta neki, inkább az F1-re fókuszáljon.

    A japán ráadásul Forma-1-es autóval tesztelt Imolában, az AlphaTauriba 300 kilométert pakolt, ez pedig már elegendő a szuperlicensze megszerzéséhez, amellett, hogy előkelő helyen végez az F2-ben. Ezenkívül nagyon úgy tűnik, debütálni fog Forma-1-es versenyhétvégén is, méghozzá Bahreinben.

    „Ha tényleg részt veszek a szabadedzésen Bahreinben, elég szűk programom lesz, hiszen F1-es és F2-es autót is vezetnem kell” – mondta a hétközi tesztje után. „Ezek között pedig elég nagy a különbség, szóval nagy kihívás lesz, igaz még nem tudom biztosan, megcsinálom-e.”

    Marko elhintette, hogy Tsunoda debütálása azon múlik, meglesz-e neki a szuperlicensz, ez pedig a mostani tesztje után automatikusan megvan, ha a legjobb ötben végez az F2-ben.

    „A szezon elején határozom meg a céljaimat, szóval nem érzek emiatt extra nyomást” – tette hozzá ezzel kapcsolatban.

    Ami pedig az Euroformula Open spa-i fordulóját illeti, oda nem engedték el.

    „A Carlin meghívott oda, de amikor megkérdeztem Helmut Markót, azt mondta, ne menjek, inkább fókuszáljak az F1-re. Nem tanácsolt semmit, csak annyit, hogy a 300 kilométer megtételére koncentráljak” – árulta el.

    Végül pedig megkérdezték Tsunodát, izgatott-e amiatt, hogy ő lehet a következő japán pilóta a Forma-1-ben: „Ha jövőre ott versenyzek, mindenképp át akarom élni a suzukai versenyt rajongók előtt. Az lenne életem legélvezhetőbb versenye.”

  • Helmut Marko: Jövőre visszatérhet a régi Sebastian Vettel

    Helmut Marko: Jövőre visszatérhet a régi Sebastian Vettel

    Helmut Marko szerint Sebastian Vettel az Aston Martinnál újra régi fényében tündökölhet.

    A Red Bull és az osztrák tanácsadó révén került be a Forma-1-be a német versenyző, majd később ‘ajándékul’ négy világbajnoki címet adott nekik a 33 éves pilóta. Vettel azonban 2014-ben új kihívásokra vágyott, így felvette a Ferrarival a kapcsolatot. 2015-től már vörös overallban bizonyított, ám a hosszú évek „sikertelensége” végül rányomta a bélyeget a két fél kapcsolatára. A Scuderia májusban úgy döntött, hogy kiadják a négyszeres világbajnok útját, így Vettelnek új csapat után kellett nézni 2021-re.

    Számításait végül az Aston Martinná váló Racing Pointnál találta meg, ám januárig még a Ferrari kötelékében kell maradnia. A versenyhétvégék során a heppenheimi rendre alul marad Charles Leclerc-rel szemben, ami elég fejtörést okoz a németnek.

    ,,Sebastian számára (Vettel) mindennek klappolnia kell az autó körül, máskülönben túlgondolja a dolgokat. Ezért volt oly sok problémája Daniel Ricciardóval 2014-ben, ugyanakkor az akkori Red Bull nem volt egy nyerő autó, míg a Mercedes már akkor is kilométerekkel mindenki előtt járt. Mikor Sebastian eggyé tud válni az autójával, nagyon nehéz legyőzni őt. Ha az Aston Martin – a Mercedes technológiával – kényelmes lesz a számára, akkor mindannyian átélhetjük újra a „kék csodát”, ám a mi érdekünk természetesen azt kívánja, hogy ez ne történjen meg.” -nyilatkozta a Sport1-nek Marko.

  • Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    A Formula 2-ben versenyző Yuki Tsunoda épp most teszt először egy Forma-1-es autóval az AlphaTauri színeiben, ahol egyike a 2021-es versenyülés várományosának. Hivatalosan még nem tudható, hogy ki ülhet Pierre Gasly mellé a másik AlphaTauri autóba, pedig Helmut Marko gyakorlatilag erősen utalt rá. Közölte, hogy Gasly mellé jövőre egy fiatal pilóta érkezik, ami már szinte felér egy igennel arra a kérdésre válaszolva, hogy Tsunoda megkapja-e a lehetőséget jövőre.
    A mai napon azonban a japán pilóta megtehette az első métereit egy F1-es betontorpedóval. Még mindig vár a szuperlicenszére, de úgy néz ki, hogy év végén meglesz ez neki. Ez pedig könnyen azt is jelenti, hogy nem csak Daniil Kvyat, hanem Alexander Albon is 2021-ben a száguldó cirkuszon kívül találhatja magát.

    Ma Tsunoda egy 2018-as Toro Rossóval tesztel. Decemberben pedig már az AlphaTauri jelenlegi autójával vehet részt az akkor zajló fiatal pilóták tesztjén.