Címke: Helmut Marko

  • Marko: Hamilton tette tönkre tavaly Albon karrierjét

    Marko: Hamilton tette tönkre tavaly Albon karrierjét

    Helmut Marko szerint minden máshogy alakult volna, ha Lewis Hamilton nem megy bele Alex Albonba tavaly.

    Miután 2019 második felében menesztették Pierre Gaslyt, az osztrák csapat úgy döntött, hogy a Toro Rossóban vitézkedő 23 éves pilótát hozzák a helyére. Miután lejárt a fél éves „próbaidő”, a Bikák úgy határoztak, hogy hosszabbítanak Albonnal, ám tavaly ezt a bravúrt már nem sikerült abszolválnia.

    A thai-brit versenyző tehát 2020-ban még a Red Bull csapatát erősítette Max Verstappen mellett. A teljesítményével viszont nem volt teljesen elégedett a csapat, így év végén úgy határoztak, hogy inkább Sergio Pérezt ültetik a helyére. Albon a Bikák mellől viszont nem tűnt el, ugyanis fejlesztőversenyzőként segíti az alakulat munkáját a milton keynes-i szimulátorban.

    ,,Albon nagyszerű a szimulátorban, összességében nagyon jól teljesít. Nemrég még a Pirellivel is tesztelt. Próbáljuk őt a családon belül tartani, de ha máshol esetleg helyet kapna, akkor nem fogunk az útjába állni.” – nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor nem hinné, hogy záros határidőn belül ülést találna magának a brit-thai pilóta, viszont a koronavírus miatt sosem lehet tudni:

    ,,Ha valaki pozitív eredményt produkál, azonnal karanténba kerül. Ha egy versenyzővel ez előfordul, akkor akár három egymás utáni futamból is kimaradhat. A tartalékversenyzők most indokoltabbak, mint valaha.” – tette hozzá a 78 éves vezető.

    Marko szerint Albon számára másképp is alakulhattak volna a dolgok. A Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy az a bizonyos tavalyi osztrák futam tett keresztbe a 23 éves pilótának. Azon az ominózus versenyen ugyanis Lewis Hamiltont ismételten belement a Red Bull pilótájába.

    ,,Véleményem szerint az volt az a pont, mikor Hamilton tönkre tette Albon karrierjét. Ha ott Hamilton nem hajt bele, akkor Albon megnyerte volna a versenyt. Akkor talán minden másképp alakult volna, hiszen az önbizalma és a pszichéje sem lett volna olyan.”

    Az osztrák vezető azonban újdonsült pilótájukkal, Sergio Pérezzel is elégedett. A német lapnak még azt is  elmondta, hogy mi a különbség korábbi versenyzője és a mexikói között:

    ,,Pérez jóval konzisztensebb. Mikor jól megy az időmérőkön, mint például Imolában vagy a Red Bull Ringen, azok olyan eredmények, amikre Albon nem volt képes. Ha versenyen jól teljesít, akkor meg már majdnem Verstappen szintjén van.” – magyarázta Marko.

  • Russell nem mondana nemet a Red Bullnak, ha hívnák

    Russell nem mondana nemet a Red Bullnak, ha hívnák

    George Russell elmondta, ha esetleg a Red Bull ajánlatot tenne neki, nem feltétlenül mondana nemet.

    A brit versenyző szerződése év végén lejár a Williamsszel, így szabadon távozhat tőlük. Ugyanakkor bokszutcai pletykák szerint csak idő kérdése, és a 22 éves pilóta megegyezik a Mercedesszel, és Valtteri Bottast váltja így 2022-től.

    A csillagosok viszont még nem döntötték el mit akarnak, ugyanis mindkét potenciális jelölttel tárgyalásokat folytatnak. A napokban erre reflektálva Helmut Marko megjegyezte, hogyha az Ezüst Nyilaknak nem kell Russell, akkor ők szívesen elcsábítanák magukhoz.

    A grove-i csapat versenyzője ugyan hűséges a Mercedeshez, ám nem akar semmilyen ajtót becsukni, így ha a lehetőség kopogtat, akkor ő nem fog elzárkózni.

    ,,Én egy mercedeses pilóta vagyok, és jelenleg hűséges vagyok a márkához. A kezdetektől mellettem álltak, és minden lehetőséget megadtak nekem.  Bízom abban, hogy a legjobbat akarják nekem. Ugyanakkor szeretnék mindenkivel egyfajta nyitott kapcsolatot fenntartani. Nem szeretnék soha bezárni semmilyen ajtót, így ha valaki beszélgetni akar velem, nem fogok nemet mondani. Sosem tudhatod, hogy a jövőben mi vár rád, a dolgok ugyanis drasztikusan megváltozhatnak. Nézzük csak meg Stefanót (Domenicali). A Ferrari csapatfőnöke volt, most pedig a Forma-1 vezérigazgatója. Úgy vélem, hogy 10 éve ezt nem tudták megjósolni.” – nyilatkozta Russel az F1 Nation legújabb adásában.

    A brit versenyző nagyon fontosnak tartja azt, hogy a legjobbját nyújtsa és formában maradjon, ugyanis nagyon gyorsan ki lehet esni versenyzőként ebből a világból.

    ,,Az ember soha sem lazíthat, ugyanis csak 20 hely van a Forma-1-ben. Ha a formád hanyatlani kezd és nem jönnek az eredmények, akkor el veszíted az ülésed és nem garantálja semmi sem azt, hogy vissza is kapod. A fociban, ha elveszíted a formád, akkor néhány hétig a kispadon ülsz, viszont az edzéseseken bizonyíthatsz. Ha a teniszben történik ez meg, akkor visszaesel a világranglistán, de visszakapaszkodhatsz később a top 10-be, vagy az első helyre. A Forma-1-ben, ha a 25. vagy, akkor nincs munkád.” – tette hozzá Russell.

  • Marko: Nem biztos, hogy dominálni fog a Red Bull Silverstone-ban

    Marko: Nem biztos, hogy dominálni fog a Red Bull Silverstone-ban

    Helmut Marko szerint nem biztos az, hogy a Red Bull Silverstone-ban is dominálni fog.

    A Francia Nagydíjon és az osztrák fordulók alkalmával a Bikák felülkerekedtek a legfőbb riválisukon. A paddockban lévők szerint megfordult a kocka, ugyanis az évekig tartó Mercedes uralom egyre jobban elhalványodik, és egy új Red Bull korszak veszi kezdetét.

    Ennek tükrében a legtöbben úgy vélik, hogy a Brit Nagydíjon is az energiaitalosok lesznek majd fölényben. A silverstone-i aszfaltcsík leginkább a csillagosok konstrukciójának kedvez, így ha Max Verstappen ott is felülkerekedik rajtuk, akkor bizakodva képzelheti maga elé a bajnoki trófeát.

    A Bikák tanácsadója viszont nem ért egyet ezzel:

    ,,Ha most egy normális verseny következne, akkor valószínűleg meghatározó eredmény születne a bajnokság szempontjából. Ám mivel a sprintkvalifikáció és csak egy szabadedzés vár majd ránk, nem nevezném ezt normális versenyhétvégének. Ez nem azt jelenti, hogy félünk Silverstone-tól. Nem minden pályán nyertünk, viszont mindenhol versenyképesek voltunk.” – nyilatkozta a 78 éves vezető a Motorsport-Total.com-nak.

    Ugyanakkor Marko szerint meg vannak az okai annak, hogy a Red Bull Ringen miért voltak olyan erősek:

    ,,Tisztában vagyunk a miértekkel. Többek között a pálya különlegessége és a magasság játszott közre.”

    A Mercedes sem adja könnyen a bőrét, ugyanis jó pár fejlesztéssel érkeznek az angol helyszínre:

    ,,Silverstone egy szimbolikus helyszín és pszichológiai hadviseléssel is bír, de inkább a Mercedesnek, mint nekünk. Attól tartok, hogy a világbajnoki cím sorsát az utolsó forduló fogja eldönteni. A Mercedes csapata nagyon erős és Hamilton – csakúgy, mint Max – kivételes tehetség. Jó lenne ha nekünk kedvezően alakulnának a dolgok, de nem becsüljük le Mercedest.” – tette hozzá Marko.

  • Marko: Russell mercedeses lesz, de ha mégsem, a Red Bull megfontolja

    Marko: Russell mercedeses lesz, de ha mégsem, a Red Bull megfontolja

    Pletykák szerint Russell jövőre Hamilton mellé kerülhet. Ha ez nem történik meg, a rivális Red Bull biztos, hogy opcióként tekintene a Williams pilótájára.

    Bottas 58 ponttal van lemaradva csapattársa, Lewis Hamilton mögött a pontversenyben. Ötödik helyen áll, Pérez és Norris is megelőzi a Mercedes finn pilótáját.

    Pletykák szerint a Brit Nagydíj hétvégéjén jelentik majd be, hogy Russell lesz az utódja. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko mindenképpen megfontolná a brit szerződtetését, amennyiben nem jönne össze neki az előléptetés.

    „Az egész utópisztikus, mert a Mercedes szempontjából őt elengedni nagy hiba lenne, ezt őszintén nem tudom elképzelni.”

    A Red Bull azonban nem kell, hogy fontolóra vegye a lehetőséget, amennyiben Russell jövőre Hamilton csapattársa lesz.

    „Ha jók az információim, ez az egész helyzet nem releváns.” – utalt Marko arra, hogy Russell megkapja az ülést.

    Az osztrákok hosszútávú szerződéssel kötötték magukhoz Max Verstappent. Sérgio Pérez azonban csak egy évre írt alá, és csak ideiglenes megoldásként tekintenek rá. Viszont a szerződtetése megmutatta, a Red Bull hajlandó saját akadémiáján kívülről is választani.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

  • Olasz sajtó: Marko megalkotná a Leclerc-Verstappen álomcsapatot?

    Olasz sajtó: Marko megalkotná a Leclerc-Verstappen álomcsapatot?

    Az olasz sajtó szerint Helmut Marko akár létrehozhatja a Charles Leclerc-Max Verstappen párost a Red Bullnál.

    Az év elején a találgatások központjában Max Verstappen és az a bizonyos kilépési záradék állt. A holland versenyzőt ugyan 2023-ig köti szerződés a Bikákhoz, ám ha az osztrák csapat nem tud megfelelő autót biztosítani neki, akkor tovább állhat. Páran már azt is tudni vélték, hogy a Mercedes körül kering a 23 éves pilóta, ám a Red Bull teljesítményének javulásával elhalkultak a szóbeszédek.

    A Bikák tanácsadója csak „zavarkeltésnek” nevezte nemrég ezt a jelenséget:

    ,,Az ilyen pletykákat mindig szándékosan terjesztik, hogy nyugtalanságot és zavart keltsenek.” – nyilatkozta a 77 éves osztrák a Sport1.de-nek.

    Az olasz Motorsport.com ugyanakkor Charles Leclerc-t is bevonta a történetbe. Az itáliai média szerint a monacói versenyző „szellemként” ólálkodik a háttérben, miközben a Red Bull, Sergio Pérez jövőjéről tanakodik. A paddockban keringő szóbeszéd alapján a 23 éves versenyző egy „kissé feldúlt”, ugyanis a Ferrari még mindig nagyon el van maradva a Bikáktól és a csillagosoktól.

    Természetesen az új szabályok mentén az erősorrend változhat, továbbá Leclerc-t a kontraktusa 2024-ig köti a Scuderiához. Ám az olaszok beszámolója szerint történhetett némi kapcsolatfelvétel az osztrák istálló és a monacói között. A puhatolózás során arra voltak kíváncsiak, hogy Marko akar-e egy Verstappen-Leclerc álomcsapatot létrehozni.

    Azonban az itáliai média is kétkedve fogadta a híreket:

    ,,Nehéz elhinni azt, hogy azok az emberek, akik annyi energiát fektettek Verstappenbe, mint egy aranytojást tojó tyúkba, szét akarnák törni a jól működő rendszerüket.”

    Ugyanakkor Leclerc szerződésében is lehet egy teljesítményhez köthető kilépési záradék, amit kihasználhatna a Red Bull, a Mercedes bosszantására. Franco Nugnes szakíró szerint a Bikák a monacóival felvértezve könnyedén borsot törhetnének az esetleges Hamilton-Russell páros orra alá.

  • Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még Christian Horner és Helmut Marko szerint sem kellett volna megbüntetni Lando Norrist az Osztrák Nagydíjon.

    A brit versenyzőnek az újraindítást követően kellett kivédekeznie Sergio Pérez támadásait. A mexikói pilóta keményen próbálkozott, a 4-es kanyar mentén még a külső íven is próbált bebújni ellenfele mellé. Ám a McLaren ifjonca nem ijedt meg, ott tartott a lábát a gázon, így pedig a 31 éves versenyző mellől elfogyott a pálya. A sóderágy szélén szánkázott végig az érintett, majd pozíciókat bukva keveredett vissza az aszfaltcsíkra.

    A stewardok szerint Norris nem hagyott elég helyet Péreznek, és még le is terelte a versenyzésre kijelölt területről, ezért 5 másodperces büntetést és két büntetőpontot adtak neki (Norris így két egységre van az egy futamos eltiltástól). A verseny alatt és után a brit nem értett egyet az ítélettel, sőt többen is felszólaltak és a védelmükbe vették a fiatalt.

    ,,Ők a világ legjobb versenyzői, és mi azt szeretnék látni, ahogy egymással csatáznak. Sem Norrisnak, sem pedig Sergionak (Pérez) nem volt szüksége erre a beavatkozásra:” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Christan Horner osztotta kollégája álláspontját:

    ,,Nem volt különösebb problémám Lando (Norris) megmozdulásával. Versenyzés történt, ráadásul kemény versenyzés. Egy kerék a kerék elleni csata. Mivel ezt büntették, nem hagytak maguknak más választást, büntetni kellett a Charles-lal kapcsolatos incidenst is (Pérez-Leclerc). De a versenyzés már csak ilyen. Máskülönben a pilóták is csak úgy feldobnák magukat és a büntetésért könyörögnék. Ez egy kissé kiábrándító.”

    Toto Wolff ezúttal egyet értett ellenfeleivel:

    ,,Az egy teljesen normális megmozdulás volt Landótól. Egyáltalán nem érdemelt büntetést.”

    Max Verstappen szerint a büntetőpontrendszert is alaposan meg kellene vizsgálni, ugyanis olyan eset miatt is kapnak egységeket, amik nem tartoznak feltétlenül bele a veszélyes vezetés fogalmába:

    ,,Magam is jártam már ilyen cipőben, akkor 9 pontom volt. Meg kellene ezt a rendszert vizsgálnunk.”

    Michael Masi ugyanakkor kiállt a versenyfelügyelők döntése mellett:

    ,,Mivel az autók egymás mellett voltak, Norrisnak akkora helyet kellett volna hagynia az ellenfelének a pályán, mint amekkora a másik konstrukció. Azt hozzá kell tennem, hogy a büntetőpontok rendszere már évek óta működik. Tavaly év végén mindenkivel megvitattuk az ezzel kapcsolatos kérdéseket, és minden csapat egyet éretett a jelenlegi állapottal.”

    Andreas Seidl (McLaren csapatfőnöke) úgy véli, hogy a versenyigazgató megfeledkezik az autóversenyzés egyik alapelvéről:

    ,,A gokartozás alatt megtanulod, hogy ha kívülről támadsz, akkor könnyen a kavicságyban köthetsz ki. Véleményem szerint ezzel még Michael (Masi) is egyet érthet.”

  • Marko nem aggódik Norris miatt: A versenytempónk jobb, mint a McLarené

    Marko nem aggódik Norris miatt: A versenytempónk jobb, mint a McLarené

    Helmut Marko nem tart annyira Lando Norristól és reméli, hogy nem sokáig lesz ott a két Red Bull között.

    Ugyan Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót tegnap, ám nem sokon múlott az, hogy a brit versenyző legyőzze őt. A kvalifikáció után nem is volt elégedett a holland, ugyanis nem igazán volt ínyére az, hogy elsőként küldték ki őt a Q3 végén.

    A Red Bull tanácsadója megérti versenyzője dühét:

    ,,Az eleje egy kissé szorosra sikeredett. Max (Verstappen) bosszús volt amiatt, hogy elsőnek ment ki, nem volt ideális a köre.” – nyilatkozta az osztrák vezető az ORF-nek.

    Mivel a Mercedes versenyzői csak a 4. és az 5. helyről kezdhetik meg a futamot, Verstappennek és Péreznek jó esélye van arra, hogy könnyedén ellépjen tőlük már az elején. Ugyanakkor a két Red Bullos pilóta között sötét lóként ott lesz Lando Norris is. Marko azonban reméli, hogy a 21 éves pilóta gyorsan leszakad majd róluk:

    ,,Tudjuk, hogy Norris gyors az időmérőkön és jól is rajtol. Remélhetőleg nem fog túl sokáig az autóink között lenni. A versenytempó alapján azt feltételezem, hogy jóval a McLaren előtt járunk.” – tette hozzá a 77 éves tanácsadó.

  • A Red Bullt kissé meglepte a Mercedes bejelentése: Silverstone-ban logikusabb lett volna

    A Red Bullt kissé meglepte a Mercedes bejelentése: Silverstone-ban logikusabb lett volna

    Az Osztrák Nagydíj szombatján jelentette be a Mercedes, hogy két évvel meghosszabbítják Lewis Hamilton szerződését. Az elsőszámú rivális Red Bull istálló tanácsadója, Helmut Marko pedig kissé meglepődött, hogy már most bejelentették a megállapodás megköttetését. Azonban azt üdvözli, hogy folytatódnak a parázs csaták Hamiltonékkal.

    „Nem, ez várható volt. Azt gondoltuk, hogy taktikai okokból csak Silverstone-ban jelentik be” – nyilatkozta Marko. „Jó, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben versenyezhetünk. A kétéves szerződés némi stabilitást is mutat.”

    Az osztrák arról is beszélt, mennyire más ez a hétvége, mint az előző, a nagyobb meleg és a lágyabb gumikiosztás miatt: „Módosítanunk kell a beállítást, hogy olyan gyorsak legyünk, mint a közepeseken.”

  • Marko: A hétvégén még dominánsabbak lehetünk

    Marko: A hétvégén még dominánsabbak lehetünk

    Újabb hazai versenyre készül a listavezető Red Bull csapata, amelynek tanácsadója úgy véli, hogy a második osztrák versenyen még kiemelkedőbb teljesítményt nyújthatnak majd.

    A hétvégi Stájer Nagydíjat magabiztos előnnyel húzta be a fiatal holland, aki ezzel 18 pontra növelte előnyét a bajnoki pontverseny élén. Ezzel pedig az energiaitalos alakulat már zsinórban négy győzelemnél tartanak és a jelek szerint pedig egyértelmű előnybe kerültek a Mercedeshez képest.

    Emiatt pedig Helmut Marko ismét magabiztos Red Bull sikerre számít a hétvégén.

    „A pálya és az autók ugyanazok lesznek, de a gumik a lágyabb irányba változnak. Feltehetőleg ez még jobban fog passzolni nekünk, így nem leszünk kevésbé dominánsak. Amikor Hamilton most kiállt a bokszba azt számolgattuk, hogy még tíz kört tudtunk volna menni, szóval csak jobbak lehetünk majd.” – fogadkozott az osztrák szakember.

  • Hiába bajnoki címért küzdenek, a Mercedes sem fejleszt tovább

    Hiába bajnoki címért küzdenek, a Mercedes sem fejleszt tovább

    Annak ellenére, hogy az elmúlt három versenyt a Red Bull nyerte, és lépéshátrányban vannak, a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, már a jövő évi autóra koncentrálnak.

    Annak ellenére, hogy nemrég még úgy nyilatkoztak, nem adják fel az idei évet, most mégis meggondolták magukat, és a Mercedes nem fejleszt tovább az idei évben.

    Toto Wolff úgy fogalmazott, az F1-ben hosszútávra szól a csata, így inkább a jövő évi szabályoknál szeretné, hogy nagyobb előnnyel rendelkezzenek. A költségvetési sapka miatt ráadásul a lemaradást nehezebb behozni, inkább előre

    „Nem egy versenyről vagy szezonról van szó. A következő szabályrendszer sok évig megmarad majd, és a fejlődési görbe meredek. Ezt a két dolgot figyelembe kell vennünk.”

    „Nagyjából azzal megyünk majd, amink eddig van. Apró részletek jönnek még, de új első szárny már nem.”

    A Haas és a Ferrari már kijelentették, 2022-re készülnek, de a többi csapat (Alpine, Williams és Alfa Romeo) is már jelezte, ők is inkább az új autót építik már.

    A Mercedes bajnoki riválisa, Helmut Marko szerint azonban legalább még a nyári szünetig folytatódik majd a fejlesztési harc.

    „Elméletileg addigra irányítjuk át a képességeinket a 2022-es autóra.” – nyilatkozta az osztrák még áprilisban.

    Azóta azonban a bajnoki harcot látva így fogalmazott:

    „Ha folyamatosan ilyen közel leszünk egymáshoz, akkor sem a Mercedes, sem mi nem fogunk visszább venni a fejlesztésekből.”