Címke: Helmut Marko

  • Verstappen előtt „elsötétül a világ” az Egyesült Államok Nagydíján

    Verstappen előtt „elsötétül a világ” az Egyesült Államok Nagydíján

    Helmut Marko elárulta, hogy Max Verstappen sem érezte jól magát a versenyen Austinban.

    Sergio Pérez eléggé küszködött, miután kiszállt az autóból, ugyanis nem tudott magához folyadékot venni a verseny alatt. Ugyanakkor csapattársa sem volt teljesen jól.

    Ugyan megnyerte a futamot a holland, ám volt egy pillanat, mikor „teljesen elsötétült előtte a világ”. A lélekjelenléte viszont töretlennek bizonyult, ugyanis még akkor is a megfelelő taktikán morfondírozott.

    ,,Hihetetlen milyen mentális erővel és kapacitással rendelkezik, amikor szabadon vezet. Rossz egészségügyi állapotban is a határon autózik, és azon gondolkodik, hogy mi lenne a legjobb stratégia.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

    Vélhetően a bukkanók és a magas hőmérséklet miatt küszködött Verstappen:

    ,,Max légzőgyakorlatokkal és folyadékpótlással hozta magát újra formába. Pedig a verseny alatt volt, hogy teljesen elsötétül előtte a világ.” – tette hozzá Marko.

  • A Mercedest nem zavarja, hogy a Red Bull mindig az FIA-hoz rohan

    A Mercedest nem zavarja, hogy a Red Bull mindig az FIA-hoz rohan

    A Mercedes állítja, őket nem zavarja az, hogy a Red Bull sűrűn kérdez az FIA-tól.

    Némileg csalódottan zárta az Egyesült Állomok Nagydíját a német istálló. Pénteken úgy tűnt, hogy nekik áll a zászló, ám szombatra a Bikák is megmutatták tempójukat. Vasárnap a taktikai harc mentén az osztrák csapat diadalmaskodott, így a legnagyobb trófeát ők vihették haza.

    Lewis Hamilton ugyan megszerezte a második helyet, ám sokáig a győzelem is ott lebegett a szeme előtt.

    Ugyanakkor más területen is sok munka vár a csillagosokra, mivel ismét megbízhatósági gondokkal találták szembe magukat. Valtteri Bottas autójában motorkomponenst kellett cserélni, így a finn 5 helyes rajtbüntetéssel kezdte a hétvégét.

    ,,Gyorsak ugyan, de egyértelműen vannak problémáik.” – állapította meg Christian Horner.

    Toto Wolff megerősítette riválisuk észrevételét:

    ,,Sajnos az év közepe óta megbízhatósági gondokkal küszködünk. Ezek a problémák folyamatosan ismétlődnek. Próbáljuk kézben tartani a dolgot, ám nem értjük teljesen miért fordulnak elő.”

    Ugyanakkor egy másik elmélet szerint, stratégiai oka van a folytonos motorcserének. A finn kapcsán a Mercedes ugyanis az új szabályok mentén megalkotott megoldásait teszteli.

    ,,Ennek lenne értelme.” – morfondírozott Ralf Schumacher.

    Helmut Marko viszont nem ért egyet:

    ,,Ezt nem tudnám elképzelni, ugyanis jövőre már az új E10 üzemanyagot kapjuk meg. Idén nem lehet ezt letesztelni. Egy dolog azonban biztos: az egyenesekben nagyon gyorsak. Van erre valami megoldásuk.”

    A Bikák szerint ellenfelük trükkje a hátsó felfüggesztés mentén keresendő. Az osztrák istálló úgy véli, hogy a Mercedes nagy sebességnél képes a hasmagasságát csökkenteni. A kérdéskör kapcsán így ismét a Szövetséghez fordult a Red Bull. Az Ezüst Nyilak ugyanakkor cáfolták a feltételezést:

    ,,Ez az egyik homologizált elemünk, így egyáltalán nem nyúlhatunk hozzá. Azonban ha ők szeretnének energiát pazarolni erre a dologra, nos csinálják. Nekünk megfelel.”

  • Marko szerint megvan az ellenszer a Mercedes ellen

    Marko szerint megvan az ellenszer a Mercedes ellen

    Helmut Marko úgy véli, hogy a Red Bull megtalálta a megoldást a Mercedes sebessége ellen.

    Törökországban olyan végsebességgel operáltak a csillagosok, ami még a Bikákat is meglepte. Amíg Ezüst Nyilak versenyzői kiemelkedően teljesítettek Isztambulban (Hamilton szombaton volt a leggyorsabb), addig az osztrák istálló nem igazán tudott a győzelem közelébe kerülni.

    Az eredmény arra késztette a Red Bullt, hogy „éjjel-nappal” munkálkodjon a probléma megoldásán. A csapat tanácsadója szerint sikerrel jártak, ugyanis meg van az ellenszerük a rivális ellen.

    ,,Sok elemzésen és tárgyaláson vagyunk túl. Elméletben meg van az ellenszer, meg kell viszont néznünk azt, hogy ez a gyakorlatban is működik-e.” – nyilatkozta a 78 éves vezető a Racingnews365.com-nak és a Kronen Zeitungnak.

    Ugyanakkor a Bikák inkább magukra koncentrálnak:

    ,,Még két győzelemre és négy dobogós helyezésre van szükségünk. Ez a képlet a bajnoki cím megszerzéséhez. Sergio (Pérez) nagyon jól teljesít, ám sajnos Valtteri Bottas is csúcsformába lendült. A Mercedes nagyon gyors, ehhez kétség sem férhet. Ám a különbség jelentősen csökkent, és a versenyszimulációnk jól néz ki. Kemény lesz a verseny, viszont már nem egyértelműen a Mercedesnek áll a zászló.” – folytatta az osztrák tanácsadó.

    Marko véleményét is kikérték Verstappen mutogatása és üzenete kapcsán, ám a 78 éves vezető szerint nem kell ennek olyan nagy feneket keríteni:

    ,,Azt már tudjuk, hogy nem fognak együtt vacsorázni. Nincs is erre szükség.”

    A Red Bull szerint a csillagosok sebességének titka egy olyan megoldás, ami mentén csökkenteni tudják a hasmagasságot:

    ,,Évek óta van ilyen rendszerük. Másoknak is van, talán még a mienknél is hatékonyabb.” – tette hozzá Marko az Auto Motor und Sportnak.

    A Mercedes ugyanakkor aggódhat az erőforrásai miatt. Valtteri Bottasnál ismét motorkomponenst cseréltek, és valószínűleg a hétszeres világbajnok sem ússza meg ezt a szezon hátralevő részében. Egyes feltételezések szerint az új motorok esetén a „légszeleppel” lehet gondja az Ezüst Nyilaknak, ám Toto Wolff cáfolta ezt:

    ,,Egy csomó baromsággal etetnek titeket” – reagált az osztrák csapatfőnök.

  • Lawson kiakadt, Marko eltiltást követelt a bajnoki címbe kerülő riválisra

    Lawson kiakadt, Marko eltiltást követelt a bajnoki címbe kerülő riválisra

    A Red Bull juniorja, Liam Lawson és mentora, Helmut Marko is szót emelt az őket bajnoki címtől megfosztó rivális ellen.

    A DTM szezonzáróján, a Norisringen egy kétes manőver miatt nem Lawson, hanem végül Maximilian Götz emelhette magasba a bajnoki trófeát.

    Az utolsó verseny első körében ugyanis a harmadik bajnokaspiráns, Kelvin van der Linde merész előzési manőverrel valósággal kiütötte új-zélandi ellenfelét. Lawson ugyan próbált továbbmenni sérült autójával, de hamar körhátrányba került a rövid pályán, így nem volt esélye a pontszerzésre.

    „Minden hétvégén a maximumot adtam ki magamból, és bajnoki címmel akartam visszaadni, amit kaptam [a csapattól].” – összegezte az évet.

    „Jó helyzetbe hoztuk magunkat a pole-lal, és jól rajtoltunk. De néha nem tudod megakadályozni, hogy ugyanazok az idióták ugyanolyan baromságokat csináljanak.”

    „Természetesen csalódott vagyok. Nagyon sajnálom a csapatot, igazán megérdemelték volna ezt. Amikor ugyanaz az ember lök ki újra és újra… Ő a legmocskosabb pilóta, aki ellen versenyeztem.”

    Van der Linde végül egy defekttel és egy 5 másodperces büntetéssel (kanyarlevágásért) kikerült a pontzónából. A Mercedesek eközben előreengedték Götzöt, hogy elég pontja legyen a bajnoki címhez, ezzel Lawson volt a nap legnagyobb vesztese, hiába érkezett nagy pontelőnnyel a versenyre.

    „Egy teljesen agyatlan manőver volt.” vélte Dr. Marko. – „És nem ez volt az első. Már Hockenheimben is meglökte Liamet. Megnéztem, utána ki is ejtett egy Mercedest. Egy ilyen embert el kéne tiltani.”

    „Van egyáltalán büntetőrendszer? Az egész szezonját nézve, meg a Mercedes-esetet is, alig volt már bármi esélye. Nekem ez nagyon sportszerűtlen, szerintem ehhez mérten kéne büntetni.”

    „El kéne tiltani.” ­– ismételte az osztrák. – „A Forma-1-ben automatikusan annyi pontja lenne, hogy ez már megtörtént volna.”

    Ami a büntetést illeti, Lawson főnöke így vélekedett a dologról:

    „Ha nem volt szándékos, akkor a versenyigazgató nem eléggé képzett ahhoz, hogy ilyen sorozatban részt vegyen. Nem lehet ekkora tévedés.”

  • A Red Bull nem állítja, hogy a Mercedes-motor „illegális”

    A Red Bull nem állítja, hogy a Mercedes-motor „illegális”

    Helmut Marko elmondta, hogy a Red Bull ‘éjjel-nappal’ azon dolgozik, hogy megtalálja a Mercedes újdonsült titkát.

    Az elmúlt napokban az osztrák tanácsadó és Christian Horner aggodalmát fejezte ki az ellenfél erőforrásával kapcsolatban. A Bikák szerint a csillagosok Silverstone óta elég sokat fejlődtek ezen a téren, sőt Törökországban szokatlanul nagy volt a végsebességük is. Az osztrák istálló nem akar lemaradni a bajnoki küzdelemben, így próbálja megfejteni a „trükköt”. Az FIA-t is megkeresték a kérdéseikkel, ám a Szövetség kijelentette, hogy az Ezüst Nyilak hajtáslánca teljesen szabályos.

    Marko nemrég ismét felszólalt a témával kapcsolatban, ám ezúttal óvatosabban fogalmazott:

    ,,Nem hinném, hogy a Mercedes illegális dolgot csinált, viszont a silverstone-i verseny óta történtek furcsaságok. Így most rajtunk áll, hogy kiderítsük mitől lettek ilyen gyorsak. Csak a motorról van szó, vagy még pluszban valami másról is? Éjjel-nappal dolgoznunk kell annak érdekében, hogy megfejtsük a titkukat, ugyanis a lehető leggyorsabban megoldást kell találnunk rá. Ez most már csak rajtunk múlik.” – nyilatkozta a 78 éves tanácsadó.

    Az osztrák vezető megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy az FIA nem akar a pletykákra alapozni, így nem is hajlandó tüzetesebben megvizsgálni a Mercedes-motort és az intercooler „trükköt”. A bajnokság szempontjából a Red Bullnak ez viszont nem jön jól:

    ,,Ha a teljesítménykülönbség továbbra is akkor lesz, mint amilyen Isztambulban volt, akkor bajban vagyunk. A hátralévő hat pálya közül csak Mexikó és Sao Paulo fekszik nekünk. Jelenleg a többi helyszín a Mercedes felségterülete lehet.”

    Max Verstappen sokat panaszkodott Törökországban az alulkormányzottságra, így az sem kizárt, hogy Austinra egy új kasznit kap majd:

    ,,Max folyamatosan emlegette a problémát, amit nem tudtunk sehogy sem orvosolni. Tovább fogunk viszont küzdeni. Az nagyon pozitív, hogy Max ennyire nyugodtan kezeli a helyzetet.”

  • A Red Bull visszakozott: Az FIA legálisnak titulálta a Mercedes-motort!

    A Red Bull visszakozott: Az FIA legálisnak titulálta a Mercedes-motort!

    Az FIA legálisnak titulálta a Mercedes motorjait, így a Red Bullnak el kell fogadnia a döntést.

    A szezon korábbi szakaszában nem volt nagy teljesítménykülönbség a két istálló erőforrása között, ám szép lassan ez az egyensúly felborult. A csillagosok előre léptek ezen a téren, ami Törökországban szépen meg is mutatkozott. A Bikák felhúzott szemöldökkel figyelték ellenfelük hajtásláncát, és ahogy az lenni szokott, kérdéseikkel a Szövetséghez fordultak.

    Christian Horner és Helmut Marko aggódása ugyanakkor nem hagyott alább, mivel az FIA nem talált semmi rendellenséget a csillagosok erőforrása körül:

    ,,Az FIA tisztázta az egészet, így el kell fogadnunk a döntésüket.” – jelentette ki szűkszavúan az osztrák tanácsadó a Motorsport-Magazinnak és Racingnews365.com-nak.

    Ugyanakkor a hétvége folyamán Marko még azt mondta, olyan érzésük van a különbségek láttán, mintha a riválisuk folyamatosan nyitott DRS-el menne az egyenesekben.

  • A Red Bull meglepődve nézte a Mercedes tempóját: Kérdeztünk az FIA-tól

    A Red Bull meglepődve nézte a Mercedes tempóját: Kérdeztünk az FIA-tól

    A Red Bull érdeklődve figyelte a Mercedes végsebességét, így feltett pár kérdést az FIA-nak.

    A Brit Nagydíj óta nagyot léptek előre a csillagosok az erőforrás téren. A török hétvégén a Bikák szerint a vártnál jóval nagyobb volt ellenfelük végsebessége, így elég meglepetten mustrálták az ellenfelet.

    ,,Meglepő, hogy ekkorát ugrott előre a Mercedes ezen a téren. Egyértelműen előre léptek. Eleinte ezt ellensúlyozni tudtuk azzal, hogy kevesebb leszorítóerővel megyünk, viszont most már nem jutunk közelebb hozzájuk. Ha megnézzük Lewis (Hamilton) sebességét az egyenesekben, 15-20 km/h-val ment gyorsabban. Nekünk is találnunk kell egy kis tempót. Bár az is lehet, hogy más konfigurációval mentek. Voltak problémáik a megbízhatósággal is idén, ami azért elég szokatlan tőlük.” – morfondírozott a futam után Christian Horner.

    Mindenesetre az osztrák istálló, és más meg nem nevezett csapatok kérdéseket tettek fel a Szövetségnek a szabályok betartásának érdekében:

    ,,Tisztázzunk pár dolgot: nem tiltakozunk semmi ellen. Feltettünk néhány kérdést, ahogy a többi csapat is. Más gyártók is felvetettek kérdéseket, ahogy az lenni szokott. Az FIA feladata az, hogy ellenőrizze, minden szabályosan működik-e.” – tette hozzá a brit csapatfőnök.

    A következő megmérettetés Austinban lesz, ami szintén a Mercedesnek kedvezhet:

    ,,Utána viszont jön Mexikó és Brazília. Remélhetőleg még mindig esélyesebbek vagyunk a magasan fekvő pályákon.” – magyarázta Horner.

    Helmut Marko az F1-insider.com-nak így nyilatkozott az esetről:

    ,,Számomra rejtély, miképp talált ennyi motorerőt a Mercedes a silverstone-i futam óta. A Hondának most fel kell lépnie, különben a kaszni mentén kell kompenzálnunk a hátrányunkat. Jelenleg csak két olyan helyszínt látok, ahol előnyben lehetünk: Mexikó és Sao Paulo. A másik négy pályán jelenleg a Mercedes a favorit.”

     

  • Marko “örömmel venné”, ha a hétvégén Wolff ismét Red Bull overált húzna

    Marko “örömmel venné”, ha a hétvégén Wolff ismét Red Bull overált húzna

    Helmut Marko megjegyezte, hogy Toto Wolff akár Isztambulban is felveheti a Red Bullos overált.

    Az interneten fellelhetőek olyan képek, amiken az osztrák vezető még a versenyzői pályafutása során Red Bullos márkajelzést viselt. Természetesen a fotók a Bikák tanácsadójához is eljutottak, aki jól ismert stílusában reagált rájuk:

    ,,Remélem, hogy ez nem egy friss kép. Most komolyan, fogalmam sincs, hogy jöhetett ez létre, ám annyi biztos, hogy nekem ehhez semmi közöm.” – nyilatkozta nevetve Marko.

    Mikor fiatalkorában Wolff hosszútávú versenyzésre adta a fejét, az osztrák alakulat volt az egyik kiemelkedő szponzora. Sőt, az F1-insider.com arról számolt be, hogy 2006-ban még a dubai 24 órás versenyt is megnyerte a Mercedes csapatfőnöke a Red Bull színeiben.

    ,,Wolff úr Isztambulban is viselheti az overálunkat, ha akarja.” – tette hozzá mosolyogva Marko.

  • Hamilton visszavágott Marko megjegyzésére: Nem igazán érdekel

    Hamilton visszavágott Marko megjegyzésére: Nem igazán érdekel

    Lewis Hamilton elmondta, nem igazán szokott odafigyelni arra, hogy Helmut Marko mit nyilatkozik vele kapcsolatban.

    Olaszországban ismét egymásnak feszült a két bajnok aspiráns. Ennek a találkozónak ismét ütközés lett a vége, ám most mindkét delikvens a sóderágyban végezte. Az eset kapcsán Max Verstappent találták bűnösnek a stewardok, így Szocsiban hátrányból indult a holland pilóta.

    A Mercedes az eset után hálát adott a glória jelenlétének és elmondta, hogy versenyzőjük nyaka „bánta” az esetet. A 78 éves tanácsadó azonban visszavágott, ugyanis nem érette, hogyan utazhatott a hétszeres világbajnok hét órát egy repülőn, ha annyira fájt az említett tesztrésze.

    Természetesen csütörtökön Hamilton véleményét is kikérték Marko nyilatkozatáról. A brit versenyző a következőket reagálta ellenfele szavaira:

    ,,Nem igazán érdekel, hogy ezek az egyének mit mondanak. Természetes az, ha egy autó a fejeden landol, akkor némi kellemetlenség fog érni. Ahogy mondtam, a verseny után éreztem, hogy valami nincs rendben, és akkor elmondtam, hogy megvizsgáltatom a területet. A futam után rögtön kezelésbe vettük ezt Angelával (Cullen, Hamilton fizioterapeutája), a repülőn is dolgoztunk rajta, majd másnap részt vettem egy kontrollvizsgálaton. Azután akupunktúrával és hasonló dolgokkal javítottunk a dolgon.” – nyilatkozta a 36 éves pilóta a Racingnews365.com-nak.

    Hamilton elmondta, még mindig hálás azért, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszta a monzai balesetet:

    ,,Egy ezredmásodperc alatt bármi megtörténhet, ezért valóban hálás voltam amiatt, hogy nem lett komolyabb sérülésem. Tovább fogunk ebből lépni.”

  • Marko az új motorról: Hála Istennek, Szocsiban lehet előzni!

    Marko az új motorról: Hála Istennek, Szocsiban lehet előzni!

    Helmut Marko szerint az orosz pálya alkalmas lenne egy motorcserére.

    Max Verstappennek idén egy negyedik motort is használnia kell majd, amiért büntetéssel fogja súlytani az FIA. Mivel a monzai kakaskodás után a hollandot találták bűnösnek a stewardok, a 23 éves pilóta egy három helyes rajtbüntetést már magáénak tudhat.

    Az RTL-nek nyilatkozta osztrák tanácsadó elmondta, hogy akár az erőforráscserét Szocsiban is megejthetik, ugyanis az orosz pálya alkalmas arra, hogy a hátrányból induló Verstappen előkelő helyen érjen célba:

    ,,A silverstone-i ütközés miatt valamikor a közeljövőben hajtásláncot kell cserélnünk. Ezt nem feltétlenül Szocsiban kell végrehajtanunk, de megtörténhet. Megvárjuk majd a kvalifikációt és az időjárást, azután döntünk. A motorcsere ugyanakkor csak akkor jöhet szóba, ha a pálya és az előzések összképe esélyt ad a pontszerzésre. Hála Istennek Szocsiban lehet előzni. Meglátjuk, hogy milyen lesz a tempónk a Mercedeshez képest, így ahhoz mérten alakítjuk majd ki a stratégiánkat.” – nyilatkozta Marko.

    Ugyanakkor a 78 éves tanácsadó szerint az, hogy a csillagosok „uralták” a múltban az orosz pályát, idén már nem releváns:

    ,,Ebben a szezonban ez nem számít, ugyanis rengeteg helyen hoztunk rajtuk és szinte mindenhol versenyképesek voltunk.”