Címke: Helmut Marko

  • Marko néhány szóval biztatta Tsunodát, ebből meríthet erőt

    Marko néhány szóval biztatta Tsunodát, ebből meríthet erőt

    A Red Bull tanácsadója látja, hogy Yuki Tsunoda tempója megfelelő tudna lenni, ha nem csak az edzéseken hozná azt.

    Tsunoda változatlanul szenved, a hétvégi Osztrák Nagydíjon ismét Q1-es kiesés és pont nélküli célba érés jutott neki osztályrészül. A Red Bull japán pilótája a Franco Colapintóval történő ütközés nélkül sem járt volna jobban – az általa okozott balesetért elnézést kért a csapatától –, és nem érti, mi nem stimmel, azt leszámítva, hogy jelentős gumikopás hátráltatta.

    „Nagyon gyenge tempót mentem. Nem tudom, mit csinálok teljesen rosszul, hogy őszinte legyek. Nagyon távol vagyok attól a szinttől, ahol lennem kellene. Keményen dolgozom, hogy megtaláljam a problémák okát. Ezt még az adatokon is nehéz észrevenni. Még a mérnökök is nehezen látják, miben más a vezetési stílusom Max [Verstappenhez] képest” – mondta.

    „Nem az autó rossz, főleg az első körökben lenyűgöző. Viszont körről körre, kanyarról kanyarra egyre jobban olvadtak a gumik, bármit csináltam. Emiatt minden körben csökkent a tapadásom.”

    A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    Tsunoda négy egymást követő futamon maradt pont nélkül, Red Bull-versenyzőtől ilyet utoljára 2009-ben Mark Webbertől láttunk, hívta fel a figyelmet a RaceFans. Webber akkori rossz sorozatában azonban volt egy műszaki hibából eredő kiesés, illetve két 9. hely is, amiért akkor még nem járt pont.

    A japán a The Race kérdésére hozzátette, hogy az időmérőkön legalább javulónak látja a tendenciát. „Az egykörös tempóm versenyről versenyre javul, ez jó, de a futamok mindig másak. Nem maradnak egyben a gumik, valószínűleg rosszabb a helyzet nálunk, mint a többieknél. Lehet, hogy én csinálom valamit rosszul, meg kell találnunk az okot” – jelentette ki.

    Helmut Marko békésebb hangnem beszélt a pilótájáról, mint időnként szokott egy-egy rosszabb teljesítmény láttán. „Nem lenne értelme a versenyzőcserének. Yukinak önbizalom hiányzik. Azt kell kitalálnunk, hogyan érezhetné magabiztosabbnak magát, amivel egész hétvégén jól teljesítene. Ennek egyelőre csak az edzéseken van nyoma” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Sky német csatornájának.

    „Imolában volt egy nagy balesete, kihatottak rá a negatív események. A gyorsasága azonban megvan, látjuk az edzéseken, amikor viszont tétre megy a dolog, ez megváltozik.”

  • A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    Max Verstappen ausztriai kiesésével már 61 pontos hátrányban van a pontversenyt vezető Oscar Piastrival szemben, Helmut Marko, a bikások tanácsadója pedig lényegében lemondott az idei vb-címről. Ám jelenleg nem ez a Red Bull legnagyobb gondja.

    „Jön néhány fejlesztésünk a következő két versenyre, de ez olyan teljesítmény volt, hogy szinte már azt mondanám… igen, ez arra kényszerít minket, hogy leírjuk a bajnokságot – nyilatkozta Marko az ORF-nek, majd a német Sky-nak még brutálisabban értékelt és közölte: „Ez egy fekete nap, a különbséget szinte lehetetlen behozni, így ha semmi különleges nem történik, azt kell feltételeznünk, hogy a bajnokságnak vége.”

    Amikor az ORF riportere arról kérdezte a tanácsadót, hogy komolyan beszél-e, Marko így folytatta: „Ekkora különbséggel, hacsak nem tudunk elég hamar felzárkózni ahhoz, hogy erőből nyerjünk… Hány ponttal van Max lemaradva? Elnézve a McLaren teljesítményét, csak Kanadában estek vissza, amikor új fejlesztésekre volt szükségük. Nem támaszkodhatunk arra, hogy ez újra megtörténik, szóval nem fest jól a helyzet.”

    Marko szerint a harmadik hely elérhető lett volna a 7. helyről rajtoló Verstappennek az Osztrák Nagydíjon, de mivel Andreak Kimi Antonelli megtorpedózta és emiatt nullázott, 61 pontos hátrányba került az éllovas Oscar Piastrival szemben. A tanácsadó úgy véli, mind a ponthátrány, mind a tempóbeli hátrány túl nagy és „elképesztően nehéz behozni.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nyíltan nem írta le az idei esélyeiket, de azt ő is hangsúlyozta, hogy jelenleg nem gondolnak a bajnoki címre és csak futamról futamra tekintenek előre. „Továbbra is úgy hiszem, hogy megvan az erő és a mélység ebben a csapatban, csak sajnos nem látjuk jönni azt a teljesítményt, amit szeretnénk” – mondta.

    „A jelenlegi szabályrendszer végén járunk, és szerintem visszavetnek minket egyes eszközeink, de alapvetően ugyanazok az emberek vannak itt, akik 18 hónappal ezelőtt olyan autót terveztek, amely egyet kivéve minden egyes nagydíjat megnyert. Nem lettek egyik napról a másikra idióták. El kell ismerni, hogy a McLaren remek munkát végez és gratulálok nekik, de ami minket illet, keményebben kell dolgoznunk, mert mindenki elképesztően keményen dolgozik. Okosabbnak kell lennünk, és majd a következő néhány versenyen meglátjuk” – összegzett Horner.

    Verstappen nem bánta a korai kiesést, így legalább volt ideje megünnepelni a győzelmét

    Verstappan apja nincs meggyőzve

    Horner természetesen a Red Bull hidegháborús szélcsatornájára gondolt olyan eszköz alatt, amely problémát okoz nekik, mert bár a berendezést fejlesztették az évek alatt, vannak olyan alapvető tulajdonságai, amelyeken nem tudnak változtatni. Az a kijelentése azonban kissé sántít a csapatfőnöknek, hogy alapvetően ugyanazok az emberek alkotják a csapatot, akik a világverő 2023-as autót tervezték, hiszen a Red Bull RB19-es megalkotásában még kulcsszerepet játszott a hajlékony aerodinamikai elemek szakértőjének számító, azóta ezt a tudását a McLarennél kamatoztató Rob Marshall, illetve a csapat tagja volt még a 2024 tavaszán elköszönő Adrian Newey is.

    Sergio Pérez nemrég azt mondta, hogy a Red Bull a mérnökzseni lelépésével elindult a szétesés útján, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy az azóta eltelt időszak semmilyen szinten nem bizonyítja, hogy a jelenlegi csapat képes megfordítani a helyzetet. Ez pedig nemcsak az idei szezon, hanem a jövő miatt is probléma, hiszen noha 2028 végéig van szerződése, a kilátástalan helyzet könnyen Max Verstappen távozásához vezethet.

    A négyszeres világbajnok és a Mercedes egyeztetése az Osztrák Nagydíj hétvégéje előtt nyílt titok lett, miközben a Red Bull természetesen igyekszik „zajnak” aposztrofálni az egészet. Jos Verstappen, Max apjának szavai azonban aligha nyugtatják meg őket, a hétvégén az Ypres Rallyn dobogóra álló versenyző ugyanis a Race Expressnek elmondta: fia telefonban közölte vele, hogy „ez egyszerűen nem elég jó.”

    „A többi csapat fejlődik, a Ferrari vitt egy jó fejlesztési csomagot Ausztriába, a McLarenről tudjuk, hogy mindig az élen van, a Mercedes pedig nagyjából [a Red Bull és a McLaren] között. Szerintem a Red Bull fejlesztése nem jelentett nagy különbséget, amit látunk Tsunodán is, aki még a Q2-be sem jutott be. Úgyhogy igen, nincs meg a tempó” – mondta Jos.

    Mindeközben a holland De Limburger arról írt, hogy Raymond Vermeulen, Verstappenék menedzsere üti az asztalt a Red Bullnál a gyenge teljesítmény miatt és találkozót szeretne Oliver Mintzlaffal, a Red Bull osztrák anyacégének sportigazgatójával. A lap arról is ír, hogy a Red Bull mindenáron meg akarja majd akadályozni Verstappen távozását, és „nem elképzelhetetlen”, hogy Mintzlaff „hatalmas zsáknyi pénzt fog letenni az asztalra”, hogy meggyőzze a hollandot a maradásról. Christian Horner viszont „erősen kételkedik” abban, hogy hosszú távon a pénzzel győzködés kifizetődő taktika lehet.

    Jos Verstappen, Max Verstappen, Red Bull
    Jos Verstappen rendszerint kritizálja a Red Bullt / Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Fél lábbal már a Mercedesnél van

    Felix Görner német újságíró a sport.de hasábjain eközben arról ír, hogy Verstappen fél lábbal már a Mercedes pilótafülkéjében van, és az elkövetlező hetek során intenzívebb tárgyalásokat folytat majd Toto Wolffal.

    „Max Verstappen fél lábbal már a Mercedes pilótafülkéjében van, ezt a trendet már világosan látni. Zajlanak az egyeztetések és a következő hetekben még intenzívebbek lesznek. Verstappen a szezon feléhez közeledve már látja a Red Bull Racingnél töltött időszaka végét, és nem hisz benne, hogy a Red Bull ki tud jönni a lefelé tartó spirálból. A trend világos, esik szét a technikai részleg, Adrian Newey távozása óta problémák vannak az aerodinamikai részlegen, mindez pedig oda vezet, hogy Verstappen ki fogja kényszeríteni a távozását. A technikai háttér és az újabb vb-címek kilátása a Mercedesnél nagyobb, mint a Red Bullnál. Ezért van értelme Verstappennek váltani.”

    Persze jó kérdés, hogy ebben az esetben a Mercedes kit küld el. Görner némileg meglepő módon úgy látja, akár az újonc Antonelli is áldozatául eshet a holland csapatváltásának.

    „Toto Wolffnak fel kell tennie magának a kérdést, hogy akar-e két erős pilótát a csapatban, mint Verstappen és George Russell, akinek a szerződése hamarosan lejár. Azt is tudja, hogy két erős versenyző kell ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a McLarennel és a Ferrarival, szóval ennek lenne értelme. Toto Wolff olyan ember, aki szeret kockáztatni, ezért akarja megnyerni Verstappen elköteleződését. A pénz nem lesz probléma, tudjuk, hogy Lewis Hamilton jóval évi 45 millió dollár fölött keresett a Mercedesnél, úgyhogy Verstappent is megengedhetik maguknak.”

  • A Red Bull tanácsadója belerúgott Russellbe Verstappen Mercedeshez igazolása kapcsán

    A Red Bull tanácsadója belerúgott Russellbe Verstappen Mercedeshez igazolása kapcsán

    A Max Verstappen Mercedeshez igazolásával kapcsolatos szóbeszédek új lendületet kaptak az elmúlt pár napban, hiszen már tudjuk, hogy zajlanak egyeztetések a felek között. Helmut Marko és Christian Horner is megszólalt.

    Miként arról beszámoltunk, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének kezdetén kiderült, hogy a Mercedes valóban egyeztet Max Verstappennel egy esetleges jövőbeli szerződésről. Az információt előbb George Russell, majd Toto Wolff is megerősítette, de arról egyikük sem beszélt, hogy Verstappen akár már jövőre érkezhet-e. Az egyeztetéseknek azonban a jelek szerint – noha Wolff mást mondott – hatása van Russell idei szezon végén lejáró szerződésének megújítására, hiszen az újonc Andrea Kimi Antonellit szinte biztosan nem fogja elküldei az osztrák üzletember, így amennyiben Verstappen jön, Russellnek nem marad hely.

    De nemcsak a holland 2026-os érkezése esetén módosulnak Russell és a Mercedes tervei, hiszen amennyiben Verstappen mondjuk 2027-től vált, Russell és a csapat hosszabbítására az is hatással van, hiszen nem mindegy, hány évre írnak alá. Bernie Collins, az Aston Martin korábbi stratégája a Sky Sports szakértőjeként kifejtette, a brit pilóta helyében ő nem elégedne meg egy éves hosszabbítással.

    Hamilton és Rosberg után Verstappen és Russell párosa már meg se kottyanna, állítja Wolff

    „Ha én lennék Russell helyében, valószínűleg egy évesnél hosszabb szerződést szeretnék. Nem akarod ezt a párbeszédet évről évre lefolytatni. Arra számítunk, hogy a Mercedes erős lesz jövőre az új motorszabályokkal, de ezt nem tudhatjuk biztosan. Egyik csapat sem igazán tudja, hogy hol áll addig, amíg az autók jövő januárban először pályára nem gurulnak. De szerintem Russell többet akar ennél, viszont valószínűleg egyik esetben sem lesz annyira boldogtalan” – mondta Collins.

    Karun Chandhok, a Sky Sports másik szakértője szerint viszont a Mercedes annyira jó motorral fog előrukkolni jövőre, hogy világbajnoki esélyes lesz, így amennyiben nincs más lehetőség, Russellnek egy évre is alá kellene írnia.

    „Ha a Mercedes úgy véli, megszerezheti Verstappent 2027-re, annak lesz hatása. Russell helyében én elfogadnám az egyéves hosszabbítást is a Mercedes-motor miatt. És akkor hirtelen egy csomó körülmény felmerül. Ez a jövő évi világbajnokság favoritjává teheti őt, de attől még kemény. Nehéz döntés. George helyében kicsit ideges lennék, mert remekül vezet az idén. 9-2-re áll Antonelli ellen az időmérőkön, és rendben, Antonelli újonc, ezt értem. De akkor is 9-2 az állás. Az első tíz futamből ötből dobogóra állt” – mutatott rá Chandhok.

    A Red Bull szerint Verstappen marad

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója Russell szavait hallva elég élesen bírálta a Mercedes pilótáját. „Russell túl sokat beszél. Azt hittem, már van szerződése. Ez annak az eredménye, ami Montrealban történt. Az a győzelem valójában káros volt neki. Nem igazán vehetjük ezt komolyan. Russell egyszerűen túl sokat beszél.”

    „A tények azok, hogy Max [Verstappen] a teljes eddigi pályafutását nálunk töltötte, és jól érzi magát a csapatban – folytatta Marko. – Ugyanakkor visszaestünk a McLaren mögé, ezért biztosra kell mennünk, hogy ismét olyan autót építünk, amellyel a győzelmekért küzdhet. A jelenlegi helyzet viszont az, hogy Max velünk marad.”

    Az OE24-nek a tanácsadó pedig kijelentette: „Toto Wolff nyerni akar, és nagyon jól tudja, hogy nagyobbak az esélyei, ha ven egy Verstappenje. De Max a Red Bullnál fog maradni jövőre.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Viaplay-nek pedig azt mondta: „Egyáltalán nem figyelünk erre. Ezek egyelőre csak pletykák. Pontosan tudjuk, hányadán állunk Maxszal, a többi főként csak zaj.”

    Helmut Marko, Red Bull
    Marko nem tart attól, hogy Verstappen már az idei szezon végén elhagyja a Red Bullt / Fotó: Lucas Pripfl / Red Bull Ring

    Azt ugyanakkor figyelemreméltó, hogy Horner szerint sem a Red Bullé lesz jövőre a legjobb motor (ez lesz az első év, hogy saját erőforrással szállnak harcba), amire Marko kicsit zaklatottan reagált az osztrák lapnak. „Meglepett, amikor ezt olvastam, a csapaton belül legalábbis mást mond. Tartjuk a célkitűzéseinket a motorunkkal, és az az álláspontunk, hogy jelenleg nem vagyok jelentős hátrányban. Lehetnek meglepetések. Remélem, egyik motorgyártó sem lesz akkora fölényben, mint a Mercedes volt 2014-ben.”

    Persze a Mercedesnél ennek az ellenkezőjét remélik, és ha nem is akkora, de azért jelentős fölényük lesz, abban az esetben Verstappen is gondolhatja úgy, hogy a brackley-i istálló autójával szeretne versenyezni.

  • Vettel elismerte, tárgyal a visszatérésről a Red Bullhoz

    Vettel elismerte, tárgyal a visszatérésről a Red Bullhoz

    Sebastian Vettel szóba került Helmut Marko utódjaként, amiről viszont egyelőre csupán annyit mondott a német, hogy valamilyen formában visszatérhet a Red Bull kötelékébe.

    Vettel a Red Bull utánpótlás-nevelési programjának első ékköve volt, négy világbajnoki címet nyert a csapattal 2010-től 2013-ig. A program híres-hírhedt vezetője, Helmut Marko már 82 éves, így előbb-utóbb óhatatlanul át kell gondolkodni, ki vegye át a feladatait – ő maga azt mondta, szerinte nagyszerű lenne, ha ez a személy Vettel lenne a juniorprogram élén.

    A német versenyző szavaiból kikövetkeztethető, hogy ez nem csupán egy alaptalan felvetés a sajtó részéről, tényleg elképzelhető, hogy idővel újra a Red Bull tagja lesz, ezúttal a menedzsmentben.

    „Megjelent pár szalagcím. Még mindig nagyon jól kijövök Helmuttal, egyeztettünk a témáról, bár még nem intenzíven, mélyrehatóan. Lehet, hogy elvállalok valamilyen szerepet, de majd később derül ki, milyen formában” – nyilatkozta Vettel az ORF-nek.

    „El kell ismernem, az elmúlt években nem maradtam közel az F1-hez. Marko tudja, mit csinál, mindig sokat lehet tanulni tőle. Ő nem helyettesíthető mással, a személyisége sem. Nagyon sokat tett a csapatért 2005 óta, és talán senkinek sem lehet a célja helyettesíteni őt. Többször említette, hogy be fogja fejezni a munkát, de még mindig dolgozik, és remélem, még sokáig marad. Valamikor abbahagyja, ezt ő is tudja. Brutálisan realista ember, elég jó az ítélőképessége, tudja, ennek mikor jön el az ideje.”

    Vettel az utóbbi időben elsősorban a környezetvédelemért tett erőfeszítéseiről és az ebbéli megnyilvánulásairól hallatott magáról.

    Vettel napi egymillió forintos tandíj mellett tanult ki egy új szakmát

  • Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    A Red Bull tanácsadója elmondta, szerinte Max Verstappennek legalább hány győzelmet kell szereznie a bajnoki címe megvédéséhez.

    Verstappen eddig kétszer, Japánban és Imolában nyert, de utóbbi reményt adhat neki abból a szempontból, hogy ott nem csak az időmérős bravúrja alapozta meg a sikert, hanem a Red Bull frissített autója gyorsabbnak is tűnt a McLarenénél. Helmut Marko tudja, hogy innentől sem vár rá könnyű menet a címvédés felé.

    „Egyértelműen kell öt-hat győzelem hozzá, és ezt nehéz lesz elérni a McLaren ellen, mert ők megmutatták, hogy az autójuk bármilyen pályán, bármilyen gumival, bármilyen hőmérsékleti viszonyok között jól működik – nyilatkozta a Sport.de-nek. – Mindennek jól kell összeállni nálunk, hogy legyen esélyünk. De remélem, Lando Norris is elkezd újra győzelmeket aratni, hogy pontokat vegyen el Oscar Piastritól. Ebből előnyt kell kovácsolnunk.”

    A McLaren mindkét pilótája ellen harcolunk, nem számít jelenleg, melyikük a gyorsabb, mert ez változik – mondta. – Nálunk egyértelműen Max az első számú, mindent köré építünk, míg a McLaren két versenyzője nagyjából egyformán gyors. Minél többször fordul a sorrend kettejük között, nekünk annál jobb.

    A McLaren vezetője, Zak Brown újfent leszögezte a PlanetF1.com-nak adott interjújában, hogy a McLaren egyenrangúan kezeli Piastrit és Norrist, amíg hasonló esélyekkel támadják a vb-címet. „A versenyzőink nem kiemelt, hanem igazságos bánásmódot kérnek, és azt is kapják. Azt akarják, hogy a jobbik nyerjen. Remélhetőleg olyan autót adunk nekik, amellyel az utolsó versenyen már csak ők ketten lesznek harcban a bajnoki címért” – mondta.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Verstappent már pénteken megelőzte a McLaren, de van valami, amiben bízhat ő és a Red Bull

    Verstappent már pénteken megelőzte a McLaren, de van valami, amiben bízhat ő és a Red Bull

    Max Verstappen 0,442 másodperces lemaradásban zárta az Emilia-romagnai Nagydíj pénteki második szabadedzését az első helyezett Oscar Piastrihoz képest, majd ő és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is elmondta, hogy továbbra is egyértelműen hátrányban vannak a McLarenhez képest.

    Mindezt úgy, hogy a bikás istálló számos fejlesztést vitt Imolába – de a McLarenre is kerültek fel újítások –, köztük átdolgozott motorborítást, hátsó felfüggesztést és hátsó futóművet. „Sok elemet kipróbáltunk, egyesek jobban működtek, mint mások, de összességében jelenleg nem vagyunk elég gyorsak – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports-nak, majd hozzátette, a két szabadedzés alapján nem túl magabiztos azt illetően, hogy megszerezheti a pole pozíciót. „Egyértelműen dolgoznunk kell a kanyar közepi egyensúlyon ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk. A megtankolt autós etapom során megelőzött a McLaren, ami pont eleget mond, nem? Utána pedig elhúzott. De még így is, más csapatokkal összehasonlítva is kicsit nehéz volt ez a nap.”

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója hasonlóképpen értékelt. „Csalódáskeltő. Úgy néz ki, a McLaren továbbra is 4 tizeddel előttünk van, ami ezen a pályán elég sok. Elértünk némi előrelépést a fejlesztéseinkkel, de nem kerültünk sokkal közelebb. Továbbra is tény, hogy a McLaren abszolút fölényben van. Miamiban körönként hét tizeddel voltunk lassabbak a versenyen, itt úgy néz ki, hogy négy tized a hátrányunk. Ez azt jelenti, hogy léptünk egyet előre, de várjuk meg, miként alakul az időmérő, majd a gumikopás a versenyen, mert úgy néz ki, hogy abban javultunk egy kicsit” – mutatott rá az osztrák, majd pozitívumként kiemelte, hogy Yuki Tsunoda egy tizeden belül volt Verstappenhez képest, és jól birkózott meg az autó beállításával.

    Max Verstappen, Red Bull, Oscar Piastri, McLaren
    Verstappen a megtankolt autós etapja során testközelből láthatta, mennyire gyors a McLaren / Fotó: Peter Fox/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Amiben a Red Bull bízhat, az az, hogy a korábbi hétvégen többször látott forgatókönyv valósul meg Imolában, hiszen az idén és az utóbbi években is számos alkalommal láthattuk azt a sormintát, hogy a holland tapadáshiányra panaszkodik az első szabadedzésen, majd a második gyakorlásra javul a helyzet, szombatra pedig gyökeresen megváltoztatják a beállításokat, és az időmérőn már a pole-ért küzdenek.

    A normál menetrendű hétvégéken (azaz nem sprint) az idén Verstappen minden alkalommal jelentősen faragott a pénteki második szabadedzésen látott hátrányán az első helyezetthez képest, két alkalommal (Szuzuka és Szaúd-Arábia) pedig egyenesen pole-t szerzett. Az első ilyen alkalommal 0,556 másodperc volt pénteken a lemaradása, a másodikon 0,280 másodperc, de ha idevesszük a miami sprinthétvégét is, ott is hasonló kép rajzolódik ki, hiszen az egyetlen szabadedzésen még 0,480 másodperccel volt elmaradva a legjobb időtől.

    Mindez persze nem garancia semmire, de miként Lando Norris is elmondta, az mindenképpen várható, hogy konvergál az élmezőny és csökkennek a különbségek az időmérőre, ilyen helyzetben pedig minden apró hibának fokozott jelentősége lesz.

    Verstappen kétli, hogy a Red Bull másolni tudja a McLaren mutatványát

  • Döbbenetes részletet árult el Verstappen kapcsán, majd a Red Bull csapatfőnökének kirúgásáról is beszélt Marko

    Döbbenetes részletet árult el Verstappen kapcsán, majd a Red Bull csapatfőnökének kirúgásáról is beszélt Marko

    A hétvégi Emilia Romagna Nagydíj előtti napokban több helyen is megjelentek pletykák Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökének küszöbön álló távozásáról, többen pedig már azt is tudni vélték, hogy az 51 esztendős szakember már Imola után lapátra kerül. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója erre is reagált a Kronen Zeitungnak adott interjúban, illetve Max Verstappen nürbugringi ferraris kalandjáról és a Red Bull Imolára szánt fejlesztéseiről is szót ejtett.

    Miként arról mi is beszámoltunk, Max Verstappen a Nordschleifén körözött teszten az Emil Frey Racing GT3-as Ferrarijával, Mischa Charoudin autóversenyző szerint pedig megdöntötte a GT3-as autók körrekordját. Ezt most Marko is megerősítette, elárulva, hogy mennyi időre volt ehhez szüksége a hollandnak. „A GT-versenyzés a nagy szerelme, és megvan a saját csapata is. Azt mondta nekem, hogy két másodperccel döntötte meg a rekordot mindössze a harmadik körében. Szinte jobban belement a részletekbe, mint a Forma–1-es autójával.”

    A Red Bull tanácsadója beszélt arról is, hogy milyen céljai vannak a nemrég apává váló Verstappennek. „Szimulátoros csapatot működtet és a legjobb versenyzőit GT-autóba akarja ültetni. Ez aktív támogatása a fiatal tehetségeknek, mert manapság egy teljes gokartos szezon 250 ezer euró. És mennyibe kerül a szimulátoros felszerelés? Talán mindennel együtt 30-50 ezer euróba. Max szoftvert is fejleszt a Forma–2-es és Forma–3-as csapatok által használt szimulátorokhoz.”

    A Red Bull-lal kapcsolatos másik vezető hír Christian Horner távozása volt. Ezzel kapcsolatban Marko azt mondta: „Ez teljes nonszensz. Valaki megint fontosnak akar tűnni, de ami minket illeti, minden marad a régiben.”

    Horner menesztésének felmerülése leginkább a Red Bull formájára vezethető vissza, hiszen Verstappen hiába áll a 3. helyen a pontversenyben, Miamiban a pole-ból rajtolva is csak a 4. helyen végzett, az istálló a jelenlegi formájában pedig egy teljes szezon során nem képes felvenni a versenyt a McLarennel. Marko az imolai fejlesztésekről vár csodát, és azt mondta, hogy inkább az első szárnyak Barcelonától szigorodó terheléses tesztjében bízik.

    „Ez túl van értékelve. Vannak sikeres fejlesztéseink, de nem várható el tőlünk, hogy hirtelen győztes autónk legyen. A McLaren kedvező tartományban képes tartani a gumihőmérsékletet. Miamiban hét tizeddel voltunk lemaradva. Az első szárnyra vonatkozó új szabályok, amelyek Barcelonától lépnek életbe, nagyobb reményt ad nekünk arra, hogy valami változni fog.”

    Amennyiben nem így lesz, az könnyen Verstappen távozását eredményezheti.

    Hamilton már most megtette, amit Schumacher soha, de ez korántsem hízelgő rá nézve

  • Marko újra beszélt arról, hogy Verstappen hűtlenné válik-e

    Marko újra beszélt arról, hogy Verstappen hűtlenné válik-e

    Újra beszélt Max Verstappen esetleges csapatváltási szándékáról a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, de ezt a véleményt még azelőtt fogalmazta meg, hogy a McLaren „nyomasztó” teljesítményt mutatott.

    Verstappen szerződésében sajtóhírek szerint az szerepel kilépési lehetőségként, hogy ha a nyári szünet idején nem áll a tabella első két helyének valamelyikén, szabadon távozhat. Jelenleg ez a helyzet, és a McLaren eddigi formáját látva nehéz lesz változtatni rajta, ettől függetlenül Marko úgy véli, javultak az esélyek rá, hogy a négyszeres világbajnokuk ne igazoljon máshova. A holland eddig csak a Red Bull csapatainál versenyzett az F1-ben, de egy ideje a Mercedes és az Aston Martin is olyan csábítójává vált, akik a hátterükkel olyan ajánlatot tehetnek Verstappen elé, amit esetleg elfogad.

    „Mérséklődtek a félelmek. Max hűséges és nyíltan elkötelezett a Red Bull mellett. Én is valóban ilyennek látom őt – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Bildnek. – Teljes mértékben a feladatára koncentrál, úgy gondolom, még csak fontolóra sem veszi a váltást, épp ellenkezőleg. Meggyőződésem, hogy Max a Red Bullnál fog versenyezni 2026-ban is.”

    Az interjú azonban még a Red Bullnak pofont adó miami verseny előtt készült, amelyen Verstappen bravúrral (valamint Lando Norris és Oscar Piastri közel sem tökéletes időmérős köreinek hála) hiába szerezte meg a pole pozíciót, a futamon a McLaren párosa viszonylag könnyen áthámozta magát rajta, és a holland utána csak bottal ütötte a nyomukat.

    A Red Bull vezetői eltérően értékelték ezt a fejleményt: Marko a fejlődés gyorsítását sürgette. „A legnagyobb tanulság az, hogy túl lassúak vagyunk. Láttuk, milyen, amikor a McLaren mindent belead, így körönként hét tizedmásodpercet kaptunk tőlük. Először láthattuk a valódi gyorsaságukat. Muszáj azonnal javulnunk, mert nyomasztó, mennyire gyors a McLaren” – mondta.

    Christian Horner ellenben nincs letargiában, mert arra számít, hogy úgysem lesznek mindenhol olyan körülmények, amik a McLaren hasonló dominanciáját vetítenék előre. „Ez a verseny kiemelte az előnyüket, mert olyan tartományban tudták működtetni az autót, amiben nagyon hatékonyak” – jelentette ki.

    Verstappen örül, hogy ezt a témát kihajíthatjuk az ablakon

  • Aggasztó szavak a miami futam előtt; közeleg a Verstappen jövőjére nagy hatással levő fejlesztés

    Aggasztó szavak a miami futam előtt; közeleg a Verstappen jövőjére nagy hatással levő fejlesztés

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a McLaren riválisainak nem sok jóval kecsegtető kijelentéseket tett a hétvégi Miami Nagydíj előtt, amely után minden szem a bikásokra szegeződhet.

    A Szaúd-arábiai Nagydíjon a McLaren az idén másodszor került olyan helyzetbe, hogy nem volt egyértelmű a fölénye, ám Szuzukával ellentétben Dzsiddában így is nyerni tudtak, köszönhetően Max Verstappen 5 másodperces büntetésének. A holland azonban a második helyet így is megcsípte, aminek köszönhetően továbbra is lőtávolban van, hiszen a 3. helyet foglalja el az összetettben, 12 ponttal lemaradva Oscar Piastri, és csupán kettővel Lando Norristól.

    A Red Bull azonban nem bízhat abban, hogy a körülmények majd mindig elfedik a hiányosságaikat úgy, ahogyan az Japánban és Szaúd-Arábiában történt, hiszen mindkét helyszínen segítette őket többek között a hűvösebb időjárás. Az pedig a múlt héten is látszott, hogy a még nappali fényben és nagy melegben tartott szabadedzéseken mindenki bottal ütötte a McLaren nyomát, majd a villanyfényes, hűvösebb körülmények között rendezett időmérőre zárult az olló.

    Helmut Marko, a bikások tanácsadója a Speedweeken megjelenő jegyzetében ezért kissé borúlátó a hétvégi Miami Nagydíj előtt, ahol nappal, és várhatóan nagy melegben (28-30 fokot jeleznek előre) kell majd helytállniuk.

    Hiába a javulás, perpillanat nagyon félhetne a Red Bull, hogy elveszti Verstappent

    „Hogy mit jelentenek az első öt verseny tapasztalatai a közelgő miami futamra? Teljesen más pályáról beszélünk, de mindenek előtt magasabb hőmérsékletekre számítunk. Papíron ez nem előnyös nekünk. Dzsiddában 8 tizeddel voltunk a McLaren mögött a harmadik szabadedzésen, jelentősen melegebb körülmények között, mint amilyenek később az időmérőn fogadtak minket. Mi és más ellenfeleink is arra számítottak, hogy a McLaren mindenkit faképnél hagy, de ez nem történt meg. Miamiban viszont arra számítunk, hogy a körülmények jobban a McLarennek fognak kedvezni” – írta Marko.

    „A feladatunk jelenleg az, hogy szélesítsük az autó működési tartományát, és közben csökkentsük bizonyos gyengeségeit azelőtt, hogy visszatérünk Európába, ennélfogva pedig javítsuk a kocsi alapsebességét” – mutatott rá a tanácsadó arra, hogy min dolgoznak jelenleg. Mivel az imolai futamot a miami verseny után rendezik, nincs sok ideje a Red Bullnak javítani az RB21-esen, amely várhatóan az Emilia Romagna Nagydíjra kapja meg az idei első nagyobb fejlesztési csomagját.

    Franz Tost, a Red Bull testvércsapatának korábbi csapatfőnöke a Sport1.de-nek ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Max Verstappen jövőjére is hatással lehet, hogy beválnak-e az imolai újítások, mert amennyiben a címvédő azt látja, hogy a Red Bull a jelenlegi csapatával képtelen zöld ágra vergődni, az a távozás felé lökheti őt.

    „Meg kell várni, hogy miként működnek az imolai fejlesztések. A szezon még mindig hosszú. De igaz, hogy már így is extrém méreteket öltött a távozók névsora. Adrian Newey, Rob Marshall – aki az egyik legjobb mérnök az F1-ben és most erőssé tette a McLarent –, vagy Jonathan Wheatley és sokan mások hatalmas űrt hagynak maguk után – utalt az utóbbi évek legfontosabb kiválóira Tost. – Ez azt jelenti, hogy az új generációnak, amely most átvette a helyüket, kompenzálnia kell az idei szezon során a távozásokat. Be kell bizonyítaniuk, hogy mennyire jók.”

    Egy csapásra borulhat minden az idei F1-es szezonban, figyelmeztet a McLaren

  • Már nem csak szóbeszéd: ennél a csapatnál térhet vissza az F1-be Vettel

    Már nem csak szóbeszéd: ennél a csapatnál térhet vissza az F1-be Vettel

    Régóta tartja magát a sejtés a paddockban, hogy Sebastian Vettel veheti át a Red Bull juniorprogramjának felügyeletét, miután Helmut Marko visszavonul, most pedig egy lépéssel közelebb került ennek megvalósulása, miután már a 81 éves szakember is nyíltan beszélt erről a lehetőségről.

    Marko az F1 utazó cirkuszának egyik veteránja, egy letűnt korszak hírnöke: az 1970-ben elhunyt későbbi világbajnok, Jochen Rindt barátja, aki maga is versenyzett a királykategóriában 1972-es szemsérüléséig, majd a Red Bull 20 évvel ezelőtti beszállásakor a csapat tanácsadójaként és a versenyzőnevelő program vaskezű vezetőjeként tért vissza a sportba. Posztját azóta is őrzi, munkáját temérdek reakciósnak tűnő, évközi pilótacsere kísérte az energiaitalosok két csapatánál, de ezen túlmutatóan is kulcsszerepe van a csapat életében, ő például Max Verstappen maradásának egyik biztosítéka.

    Az idő viszont pereg, Marko éppen holnap már 82 éves lesz, s maga is beszél már a posztja átadásának lehetőségéről, ráadásul pontosan tudja, hogy kit szeretne önmaga helyén látni. Azt a Vettelt, aki szintén az ő kezei alatt, a Red Bull pilótaprogramjából került ki, s lett a csapat első sikeres saját nevelésű versenyzője, négy világbajnoki címet szerezve velük 2010 és 2013 között.

    „Nyilvánvaló, hogy egyszer elérkezik az a pont, amikor már nem lehet ezt tovább csinálni, elsősorban az életkor miatt. Az utazás része különösen megterhelő. Nagyszerű lenne, ha Sebastian venné ezt át. A juniorprogram nem is lenne számára ismeretlen, hiszen most is lányokkal gokartozik itt Szaúd-Arábiában” – mondta a német Sky-nak Marko az előző versenyhétvégén, amire Vettel is elutazott, ahol a Race 4 Women nevű kezdeményezésének zászlaja alatt szervezett egy eseményt.

    „Szerintem nincs szüksége egy évre [az alkalmazkodáshoz]. Két verseny, és máris mindent átlát majd. Azt hiszem, Sebastian mostanra megtalálta a saját útját. Pontosan tudja, hogy mivel akar foglalkozni, és ez elsősorban továbbra is az autósport.”

    Vettel 2022 végén vonult vissza az F1-ből, egy csendesebb év után azonban újra egyre több szállal kezd kapcsolódni az autósporthoz, környezettudatos projekteket visz, idén ismét rajthoz állt a Bajnokok Tornáján, és saját elmondása szerint még a Le Mans-i 24 óráson való versenyzést sem zárja ki. És talán már arra sem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön, elfogadja-e Marko meghívását a Red Bull juniorprogramjának élén, aminek életébe szemléletváltást is vihet.

    Vettel olyan véleményt mondott Verstappenről, ami furcsán hangzik az ő szájából