Címke: Helmut Marko

  • Marko: Fáj a lelkem amiatt, hogy Vettelt ilyen pozícióban látom

    Marko: Fáj a lelkem amiatt, hogy Vettelt ilyen pozícióban látom

    Helmut Marko szerint szomorú látni azt, hogy Sebastian Vettel hátul kullog az Aston Martinnal.

    Nem kezdődött jól a német versenyző éve. A szezonnyitó előtt elkapta a koronavírust, így két futamot ki kellett hagynia. Ausztráliában csatlakozott újra a mezőnyhöz, ahol egyéni és technikai hibák kavalkádja várta.

    A négyszeres világbajnok motiváció már nem feltétlenül olyan erős, ugyanis a csapat egyelőre egy helyben toporog.

    A Red Bull tanácsadója úgy véli, egykori pilótája inkább elviseli a fájdalmat, mintsem egy szeszély miatt ott hagyja a száguldó cirkuszt. Mindazonáltal az Aston Martinnak javítania kell a teljesítményén.

    „Nem fog a szezon közepén lelépni, ez nem illik Sebastian (Vettel) jelleméhez. Ám javulnia kell a csapatnak, különben nehéz lesz motiválniuk őt. Mindenesetre fáj a lelkem amiatt, hogy egy négyszeres világbajnokot így kell látnom.” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    Lawrence Stroll már tavaly is fejtegette, hogy 5 éves tervben gondolkodik. Így számításai szerint 2025-re az Aston Martin világbajnok lehet. Ám a teljesítményük eddig nem acélos, így a cél elérése is csúszhat. Az új létesítmény építése viszont már javában zajlik, csakúgy, mint a toborzás.

    Marko szerint ugyan a kellő tőke meg van az alakulatnál, ám a „kohézió és a csapatszellem” már hiányzik.

    „Ez még mindig egy csapatsport, így csapatszellemre és kohézióra van szükség. A számos orvvadászkísérlet ellenére mi így tudtuk megtartani a fontosabb embereinket. Bár, az Aston Martin próbálkozása némelyik esetben sikeresnek bizonyult. Ám nem érdemes csak egy-egy embert elcsábítani és azt hinni, hogy ettől majd sikeres leszel.”

  • Marko: Verstappen vezetési stílusa nem passzol az új autókhoz

    Marko: Verstappen vezetési stílusa nem passzol az új autókhoz

    Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója szerint azért nem nyúlt idén annyira kiemelkedő teljesítményt Max Verstappen, mint tavaly, mert az új autók merőben más vezetési stílust követelnek meg.

    Három forduló után már tetemes a címvédő Verstappen hátránya a pontversenyben Charles Leclerc mögött, köszönhetően a két nullázásnak. Azonban, ha eltekintünk a kieséstől és a Bahreini és az Ausztrál Nagydíjak addigi összképét veszük, jól látszik, hogy erőből sem feltétlenül tudott volna a Ferrari fölé kerekedni a holland.

    A Ferrari és a Red Bull 2022-ben 180 fokos fordulaton megy keresztül, az olaszok tavalyi nagy erőssége a két versenyző hasonló szintű teljesítménye volt, míg a Red Bullnál nagyon egy irányba billent el a mérleg nyelve. Idén ez megfordult, jóval nagyobb a különbség a Ferrari versenyzői között, mint az osztrákoknál. Helmut Marko szerint pedig ez a vezetési stílusra vezethető vissza.

    „Pérez sokkal közelebb van Maxhoz, mint 2021-ben. Ennek az a magyarázata, hogy a kisebb leszorítóerővel rendelkező új autók egyes versenyzőknek jobban fekszenek, másoknak kevésbé. Sainz egy nagyteherbírású, intelligens versenyző. Ausztráliában ő is közelebb volt már, de neki szerencsétlenül jött ki a piros zászló. Nálunk pedig Pérez nagyon elégedett volt az autó beállításaival. Max ezeket jóval nehezebben találta meg. Még mindig nem találta meg az autó megfelelő egyensúlyát, emiatt pedig nem érzi teljesen magabiztosnak magát az autóban. Az agresszív vezetési stílusa nem igazán passzol ezekhez az új autókhoz.” – magyarázta az osztrák szakember.

  • A Red Bull toborzása is gyengíthette a Mercedest

    A Red Bull toborzása is gyengíthette a Mercedest

    Könnyen lehet, hogy a Red Bull saját motorrészlegének felállítása is szerepet játszott abban, hogy a Mercedes nehezebben vette az idei szabályváltozások jelentette akadályokat.

    Miközben idei autója megbízhatósági gondjait igyekszik megoldani, és természetesen közben fejleszti is az RB18-at, a Red Bull saját motorüzemének felállításán is gőzerővel dolgozik. A Red Bull Powertrains várhatóan az év második felében áll üzembe, benne számos, más gyártóktól elcsábított szakemberrel.

    „A legjobb szakembereket szeretnénk leigazolni. Toboroztunk embereket a Mercedestől és a többi F1-es motorgyártótól is, miként sok, F1-en kívüli gyártótól is. Arra koncentrálunk, hogy mind a kasztni és az erőforrás oldalán a műszaki kiválóság összpontosulását érjük el” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak.

    „Több mint 200 embert toboroztunk már a projekthez, akik egyelőre még szét vannak szórva a Red Bull telephelyén, de hamarosan be fognak költözni az új otthonukba. A gyár építése óriási kihívás, és meg kell mondanom, a szerződéses partnereink és beszállítóink mind elképesztő munkát végeztek, hiszen nemcsak magát az épületet kell felhúzni, hanem be is kell rendezni azt” – ecsetelte a projekt részleteit.

    Lewis Hamilton, Mercedes, Ausztrál Nagydíj
    A Mercedes legnagyobb gondja a pattogás, de motorfronton sem ők számítanak már az etalonnak Fotó: Mercedes AMG Petronas/LAT Images

    A Mercedest is gyengíthették

    Tavaly, amikor a Red Bull bejelentette saját motorüzemének létrehozását, nagy felzúdulást keltett, hogy több magas beosztású mérnököt is sikerült elcsábítaniuk a nagy rivális Mercedestől. Helmut Marko ezzel kapcsolatban elmondta, alighanem hozzájárultak a konstruktőri címvédő idei gyengébb teljesítményéhez, és az E10-es üzemanyagra való nehezebb átállásához.

    „Igen, akörül – idézi a PlanetF1 Helmut Markót, a Red Bull tanácsadóját, aki arra a felvetésre válaszolt, hogy nagyjából 50 embert happoltak el a Mercedestől. – Szerintem ilyen mértékű veszteség nem jelentős, ugyanakkor normális, hogy nehézségeket okozhat. És nem sokkal azelőtt Andy Cowell is távozott” – utalt a Mercedes korábbi motorfőnökére.

    A 78 esztendős osztrák azt is elmondta, hogy a Honda japán szakemberei és a saját mérnökeik már a 2026-os, egyelőre nem véglegesített erőforrás munkálatainak is nekifogtak. 

    „Már dolgoznak a 2026-os szabályok szerint épülő motoron. Nagyon örülünk, hogy képesek vagyunk megbirkózni ezzel a programmal. A gyárnak teljesen működőképesnek kell lennie az év második felére, ami annyit tesz, hogy a próbapadok kalibrálva lesznek és futni fognak. Ezzel párhuzamosan fel kell állítanunk egy gyártási láncot. Ez lesz a következő lépés” – tekintett előre Marko.

  • Az Aston Martint nem csak az ág, de még a többletsúly is húzza

    Az Aston Martint nem csak az ág, de még a többletsúly is húzza

    A 2022-es konstrukciók közül az Aston Martin autói a legnehezebbek.

    Súlyproblémákkal nem csak a kanadai-brit csapat küzd, a Red Bull konstrukcióján is „karcsúsítani” kell. Ám a Bikák még így is képesek az élen autózni, míg Lawrence Stroll alakulata sereghajtó lett.

    „Az autóban van potenciál, de gondjaink vannak az aerodinamikával és a súllyal. Az utóbbi kapcsán már sikerült előrelépnünk, de az aeroval nem. A delfinezés falként állja útját a fejlesztéseknek. Ez elég bosszantó.” – fejtette ki Mike Krack.

    Sajtóértesülések szerint az Aston Martin 815 kg-ot tesz ki, ami 17 kg-mal lépi túl a súlyhatárt. A sorban utánuk a Red Bull következik (810 kg), majd őket követi a Mercedes (806 kg), a McLaren (805 kg), és a Haas (803 kg). A Williams, az Alfa Romeo és az AlphaTauri súlyát 800 kg-ra becsülik. A bajnokságot vezető Ferrari szintén ezen a határon mozog.

    „Az autónk egyértelműen nehezebb a Ferrarinál. Nagyjából 10 kg a különbség. Ez a köridők tekintetében három tizedet jelent. A súlycsökkentés viszont drága mulatság. Elsősorban pénzügyi kérdés, de a megbízhatóságra is rányomja a bélyegét. A költségvetési korlát miatt nehéz kiküszöbölni a problémát.” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Az egyik legkönnyebb versenygéppel az Alpine rendelkezik. Így Laurent Rossi ellenzi azokat a javaslatokat, amik alapján az ellenfelei megemelnék a költségvetés sapkát.

    „A szabály az szabály. Nem lenne helyes, ha most elkezdnének engedményeket tenni. A Forma-1 jelenleg azért érdekes, mert a nagycsapatok már nem tudnak annyi pénzt költeni. Ha tényleg csak a szállítási költségekről van szó, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy a kívánt összeget tényleg csak erre fordítsák.”

  • Marko: Verstappen nagyszabású szerződése teljesen ésszerű

    Marko: Verstappen nagyszabású szerződése teljesen ésszerű

    Helmut Marko cseppet sem bánja, hogy Max Verstappen szerződése lett az F1 történetének legjövedelmezőbb kontraktusa.

    A holland versenyző miután megnyerte tavaly a világbajnokságot, egy igazán impozáns ajánlatot kapott. Az osztrák istálló 2028-ig magához kötötte a 24 éves pilótát, aki ez idő alatt szép összeggel gyarapodhat.

    2026-ban érkezik a Red Bull Powertrains első terméke, amit már alig vár a csapat. Verstappen hosszútávú elköteleződése azt mutatja, nagyon is bízik a projekt sikerességében. Ugyanakkor ha mégsem alkotna maradandót az osztrák alakulat, a kilépési záradék mentén a holland bármikor távozhat.

    Természetesen nem ez lebeg a felek szeme előtt. Sajtóértesülések szerint viszont Verstappen már többet keres, mint Lewis Hamilton. Ezt a feltételezést a Red Bull tanácsadója nem akarta kommentálni, ugyanis a hétszeres világbajnok szerződését nem ismeri.

    „Nem tudom, hogy ez igaz-e, nem ismerem Hamilton szerződésének kitételeit. Ugyanakkor számomra normális ez a megállapodás, Max világbajnokként többet fog keresni. Büszke vagyok arra, amit elért. Ezzel megerősítést nyert az a döntésünk, mikor olyan korán a Forma-1-be hoztuk őt. Ezzel minden szkeptikust elhallgattatott.” – nyilatkozta a 78 éves vezető.

    Marko ugyanakkor hozzátette, nem volt nehéz megállapodniuk:

    „Csak az évszámokat kellett megváltoztatnunk az új szerződéshez.”

  • Marko figyelmeztetett: Nehéz időszak vár a Red Bullra

    Marko figyelmeztetett: Nehéz időszak vár a Red Bullra

    Helmut Marko szerint a problémák miatt nehéz időszak vár a Red Bullra.

    Max Verstappen már a hétvége elején érezte, hogy nem találja a közös hangot az autóval. Az egyensúlyra és a szemcsésedésre panaszkodott leginkább a holland pilóta. A versenyen Charles Leclerc könnyedén elhúzott előle, míg a  24 éves versenyző szenvedett tovább.

    A futam utolsó harmadában viszont ismét megjelent a kisördög a Red Bullnál. Mostani áldozata Verstappen lett, aki ismét 0 ponttal zárt egy fordulót.

    A Red Bull versenyzője elfogadhatatlannak találta a helyzetet, miközben Horner elárulta, hogy melyik elem volt a ludas.

    Helmut Marko tovább fűzte a gondolatot, miközben nehéz időszakot jósolt csapatának:

    „Szivárgott az üzemanyag, de nem tudjuk hol és hogyan. Egyszerűen sok üzemanyag távozott, ezért szóltunk rá és mondtuk azt neki, hogy meg kell állnia. Lehetőleg ott, ahol van tűzoltókészülék is.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó a német Sky-nak és a Racingnews365.com-nak, miközben hozzátette, nem a Bahreinben látott meghibásodás tért vissza.

    Súlyproblémák a Bikáknál:

    A meghibásodások mellett a súllyal is küzd a Red Bull. Sajtóértesülések szerint az RB18 hét kilóval haladja meg a minimum súlyhatárt (798 kg). A Bikák már léptek e tekintetben, és vannak olyan fejlesztéseik amik csökkenteni fogják az autó tömegét. Ám Marko kifejtette, ezek plusz változtatások felemésztik a szezonra szánt költségvetés nagy részét.

    „Nemcsak ezekkel az ismeretlen eredetű megbízhatósági gondokkal küzdünk, hanem a súlyproblémával is. Jóval nehezebbek vagyunk a Ferrarinál. Így nehéz egyensúlyozni, még a költségvetési plafon mellett is.”

    Marko mindemellett a Scuderiát is méltatta:

    „Sokkal kevesebb figyelmet kell fordítaniuk a gumikra. A Ferrari külön ligát képviselt, mi sajnos egyértelműen lemaradtunk. Még úgyis, hogy Sergio (Pérez) nagyszerűen vezetett.”

  • Marko nem írná még le Daniel Ricciardót

    Marko nem írná még le Daniel Ricciardót

    Helmut Marko szerint nem szabad leírni Daniel Ricciardót.

    Az ausztrál versenyző 2018-ban döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bullt. Határozatával mindenkit meglepett. A Bikák próbálták marasztalni , ám a 32 éves pilóta hajtathatatlannak bizonyult.

    Ricciardo kalandja a Renault-val nem lett hosszúéletű. Az első évében a meghibásodások kora következett be, míg a második esztendőben már dobogóra állhatott, ám akkora már meg volt az új szerződése.

    A McLarennél nem kezdte jól a tavalyi évet, ám a szezon második felében nyerni tudott.

    Az új korszakban viszont a wokingi istálló a mezőny végéhez tartozik, így az ausztrál két futam után 0 ponttal masírozhat Melbourne-ben.

    „Danielnek még mindig nehéz dolga van a McLarennél. Ugyanakkor hiba lenne leírni őt. Tudjuk, mire képes. Nem csak azért mondom ezt, mert már 2014-ben Sebastian (Vettel) ellenfeleként erősnek tűnt. Nem volt még olyan versenyzők, aki annyira közel került volna Maxhez (Verstappen), mint ő. Ez nem is volt olyan rég. Sok sikert kívánok neki. Ám csak a harmadik helyig jöjjön előre, a két versenyzőnk mögé.” – nyilatkozta Marko nevetve.

    Andreas Seidl kihangsúlyozta, a csapat az autó fejlesztésére koncentrál, én nem a versenyzők teljesítményére.

    „Nem a pilótákkal vannak gondjaink, a konstrukció teljesítménye  a probléma.”

  • Marko: Ha a Mercedes megoldja a delfinezést, akkor visszatérnek

    Marko: Ha a Mercedes megoldja a delfinezést, akkor visszatérnek

    Helmut Marko szerint a Mercedes esélyeit még nem szabad temetni, ugyanis könnyen felzárkózhatnak az élmezőnyhöz.

    A csillagosok az új szabályok mentén megbicsaklottak. A delfinezés nagy fejtörést okoz a mérnököknek és a versenyzőknek, miközben az erőforrásuk sem muzsikál megfelelően. Míg a Ferrari és a Red Bull a győzelmekért harcol, addig az Ezüst Nyilak annak is örülhetnek, ha mögöttük végeznek.

    A Bikák tanácsadója úgy véli, hogy nem a hajtáslánc a Mercedes igazi ellenfele, hanem a pattogás. Ha azt megoldja az istálló, akkor ismét három csapat küzdhet majd a győzelmekért:

    „Különbséget kell tennünk a két eset között. 2014-ben a váltás egybeesett az új motorszabályok bevezetésével. A Mercedes akkor hihetetlen dominanciára tett szert. Akár két másodperccel is gyorsabbak voltak mindenkinél, ám ezt okosan nem mutatták meg. Most a kasztni és a motor változásai nem olyan nagy mértékűek. Most már nem tudja megcsinálni azt a Mercedes, hogy megnyom egy gombot, és kezdődik a buli. A csapat jó helyzetben van, nagyon jó szakemberek állnak a rendelkezésükre. Ha a delfinezést kiküszöbölik, akkor vissza fognak térni. Hamilton csak 9 ponttal van lemaradva Max (Verstappen) mögött. Az nem jelent semmit.” – nyilatkozta a Formel1.de-nek Marko.

    A csillagosok erőforrásának teljesítményvesztését az osztrák vezető az új üzemanyagoknak tulajdonítja:

    „Azt pontosan nem tudom, hogy miért maradt le a Mercedes. Köze lehet a szintetikus anyag növekedésének az üzemanyagban. Most már 5% helyett, 10%-ot kell kitennie. A logika azt diktálja, hogy az üzemanyag miatt szenvednek. Na meg persze rengeteg fontos szakembert veszítettek el ezen a téren… először is, elment Andy Cowell, majd őt 50 ember követte. A visszaesés így logikus.” – tette hozzá Marko.

  • Gaslyt sokkolta főnöke, miután a Red Bull testvércsapatához került

    Gaslyt sokkolta főnöke, miután a Red Bull testvércsapatához került

    Két szigorú, ám őszinte osztrákra is számíthat Pierre Gasly, aki egyelőre azt folytatja, amit az utóbbi két és fél évben csinált. A francia pilóta úgy érzi, hozzáállása nagyban befolyásolja jövőjét, legyen az akár a Red Bullban, akár egy másik istállóban.

    Mióta 2019-ben megjárta a poklot, és a Red Bull 12 verseny után visszaküldte a Toro Rossóba (azóta Alpha Tauri), Pierre Gasly mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa, érdemes második esélyt adni neki egy topcsapatban. A 26 esztendős pilóta jövője nagyban függ attól, hogy Sergio Pérez meddig marad az energiaitalos istállónál, ám még ha marad is, Gasly-nak akkor is jó esélye lehet a váltásra.

    Tudja ezt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is, aki nemrég kijelentette: ha Gasly szerződésének 2023-as lejárta után nem tudnak lehetőséget adni a franciának Max Verstappen mellett, akkor nagy valószínűséggel elveszítik őt. A 78 esztendős osztrák tehát szokásához híven nem kertelt, ami Gasly szerint az egyik legjobb tulajdonsága.

    A két fél kapcsolata a pilóta 2019-es lefokozása után nem volt felhőtlen, ám az Alpha Tauri versenyzője állítja, jó a viszonyuk. „Jól kijövök vele. Nagyon egyenes ember, ami jó, mert nem szűri a mondandóját. Ez nem azt jelenti, hogy mindig egyetértek azzal, amit mond, de amit nagyon értékelek és tisztelek, hogy mindig elmondja a véleményét és azt, hogy mit gondol. Az ember nem az idejét pazarolja azzal, hogy beszélget vele, mert pontosan tudja, hogy hányadán álltok. Ezt igazán értékelem” – nyilatkozta a RacingNews365.com-nak adott exkluzív interjúban.

    Nemcsak Markóval ilyen a viszonya

    Gasly pályafutásában nemcsak a Red Bull tanácsadója, hanem Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke is kiemelten fontos szerepet játszik. A francia pilóta elmondta, Tosttal is hasonlóan nyers stílusban indult a viszonya, mint Markóval, de aztán mindketten megértették, hogy mire van szüksége a másiknak.

    „Sokat fejlődött [a kapcsolatunk] a kezdetek óta. Emlékszem, hogy 2017 karácsonyán, az első öt versenyem után volt vele egy találkozóm a faenzai irodájában. Tulajdonképpen azt közölte, hogy nem élvezhetem a holtszezont, és éjjel-nappal a Forma-1-en kell járjon az eszem. Nagyon-nagyon mély beszélgetést folytattunk. Láthattam, hogy nagyon elkötelezett és eltökélt, ami tetszett.”

    „Ezután több mindent felfedeztünk és megtanultunk egymásról. Hogy miként dolgozom, mennyi szabadságot igényelek – mert szükségem van a személyes teremre, önmagamnak kell lennem –, és hogy neki mire van szüksége, mit követel meg. Végső soron mindkettőnknek ugyanaz a célja. Mindketten a mezőny elején akarunk lenni, és a csapat minden egyes tagját előrevinni. Most, hogy jó víziónk és kapcsolatunk van, igazán élvezem a közös munkát vele.” 

    Ami pedig a jövőt illeti, Gasly ugyanazt a hozzáállást követi, amit 2019-es kudarca óta. Ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy próbál tökéletes munkát végezni az Alpha Taurival, és reménykedik benne, hogy ezért versenyképes autó lesz a jutalma egy másik csapatban.

    „Versenyzőként azt a megközelítést és mentalitást követem, hogy mindig a lehető legtöbbet hozzam ki a rendelkezésre álló autóból. Fontos a kemény munka. Egész életedben azért a célért dolgozol, hogy a lehető legjobb önmagad és a lehető legjobb pilóta legyél. Fontosak a megfelelő eszközök ahhoz, hogy megmutathasd ezt. A célom, hogy versenyeket nyerjek, ehhez pedig egy olyan autó kell, ami képes erre. Jelenleg azon vagyok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki abból az autóból, ami a rendelkezésemre áll, mert ez jelenti a különbséget arra vonatkozóan, hogy mi fog történni a következő néhány évben.”

  • Marko baljóslatú megállapítást tett a visszatérő Vettelről

    Marko baljóslatú megállapítást tett a visszatérő Vettelről

    Sebastian Vettel számára a hétvégi Ausztrál Nagydíjjal kezdődik meg az idei szezon, miután a négyszeres világbajnok koronavírus-fertőzés miatt kénytelen volt kihagyni az első két versenyhétvégét. Ez idő alatt bebizonyosodott, amit a tesztek alapján legfeljebb csak sejteni lehetett: az Aston Martin AMR22-es finoman szólva sem tartozik a legjobb 2022-es autók közé.

    Mindezt a tabella is alátámasztja, hiszen a Williams mellett a silverstone-i gárda nem tudott még pontot szerezni az idén. Sőt, a Q1-ből is csak egyszer jutottak tovább, akkor is csak az egyik autóval. Azok után, hogy tavaly a vártnál rosszabbul szerepeltek, az új szabályok jelentette lehetőséget eddig tehát nemhogy kihasználnák, hanem még hátrébb estek. 

    A csapattal a második idényét kezdő négyszeres világbajnoknak ez aligha van ínyére, ráadásul több tényező miatt sem lehet boldog. Az őt a red bullos időkből jól ismerő, vele a mai napig baráti kapcsolatot ápoló Helmut Marko szavai alapján pedig nem lenne meglepő, ha a német pilóta az idén sem tündökölne.

    A Red Bull tanácsadója 2020 végén egyértelművé tette, hogy szerinte Vettelnek a ferraris korszak után inkább egy év pihenőre lett volna szüksége, hogy utána eldönthesse, mit is akar valójában. A 34 esztendős pilóta ehelyett aláírt az Aston Martinhoz, a sikerek azonban egyelőre nem jönnek. 

    A futamot legutóbb 2019-ben nyerő pilóta tavaly óta ráadásul feltűnően nagy hangsúlyt fektet a pályán kívüli, számára fontos ügyekre, mint például a környezet és az emberi jogok védelme. Utóbbit nézve mondjuk aligha örült, amikor az Aston Martin bejelentette, hogy az idei évtől a szaúdi olajipari óriási Aramco lesz a főszponzora.

    Mindehhez még hozzájön a bántóan gyenge idei autó, amely Marko szerint hatással lesz Vettel versenyzési kedvére. „Először is az Aston Martinnak versenyképesebb autót kell építenie, hiszen amikor az ember nem a pontszerző helykért versenyez, a motivációja is kisebb” – nyilatkozta a 78 esztendős osztrák a Formel1.de YouTube-csatornáján megjelent videóban.

    Marko vitatja, hogy a téli teszteken egyébként a körülményekhez képest jól mozgó Vettel stílusának ugyanúgy kedvezhetnek a szívóhatású autók, mint korábban a befújt diffúzor, mert szerinte „nem lehet összehasonlítani a kettőt.” 

    Azt ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Vettel az idén is képes lesz villanásokra. Ez összességében viszont kevés lehet ahhoz, hogy fenntartsa a motivációját. „Láttuk ezt tavaly Bakuban, valamint Monacóban is nagyon gyors volt – utalt az azeri dobogóra. – De azt elnézve, hogy hol van jelenleg az Aston Martin, nem hiszem, hogy túl nagy lesz a motivációja.”

    Marko nem tartja valószínűnek azt sem, hogy Pierre Gasly estleges 2023-as újabb távozásával Vettel visszakéredzkedne az így megüresedő helyre a Red Bull testvércsapatához, hogy ugyanott fejezze be a karrierjét, ahol elkezdte.

    Sokkal inkább merülhet fel az a kérdés, hogy amennyiben az idén csak a Q1-ből való továbbjutás lehet a négyszeres világbajnok fő célja, látjuk-e egyáltalán őt a mezőnyben jövőre.