Címke: Helmut Marko

  • A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A rivális csapatok nem tetszésüket fejezték ki a Mercedes Kanadába vitt újításával kapcsolatban. Az istálló le is szedte a padlólemezt érintő elemet.

    Csütörtökön jött ki a technika direktíva, mi szerint az FIA elejét akarja venni a nagymértékű delfinezésnek. Ezen a hétvégén még vizsgálják az autókat és a lehetőségeket, így a Brit Nagydíjtól jöhet majd a változás.

    Ám a csillagosok már Montréalba vittek egy olyan fejlesztést, ami „segítő elemként” egybevág az irányelv kezdetleges megfogalmazásával.

    „Nekünk nincs ilyen újításunk, hiszen a TD (technikai direktíva), csak csütörtökön jelent meg. Ez nem fair a többiekkel szemben, hiszen mi nem tudtunk felkészülni arra, hogy ilyen segítő alkatrészt hozzunk.” – méltatlankodott Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke.

    A Mercedes kijelentette, ők csak felkészülten akartak érkezni a tengerentúli versenyre, ám a kvalifikáció előtt leszerelték a kérdéses elemet.

    „Úgy vélem, ha leveszik, az a helyes döntés. Ilyen újítást nem lehet két nap alatt megalkotni.” – magyarázta Jost Capito, a Williams irányítója.

    A csapatok körében megoszlik a Szövetség döntése. Vannak akik örömmel fogadták az FIA beavatkozását, míg mások igazságtalannak tartják a változtatást.

    „Biztonságosan tudjuk üzemeltetni az autóinkat. Egyszerűen csak meg kell emelni a hasmagasságot.” – tette hozzá Szafnauer.

    Helmut Marko „badarságnak” titulálta az egész ügyet, sőt még bele is szállt a hátfájásra panaszkodó Lewis Hamiltonba.

    „Kezdhetne egy második karriert is, színészként remekül megállná a helyét.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A költségvetési korlát felügyelete alatt a változtatások komoly kiadást vetítenek elő a csapatoknak. Christian Horner így az összeg megemelését kérvényezi.

    „Ennek van egy költsége, amit a jelenlegi plafon alatt trükkös lesz kivitelezni.”

  • Jól kezdődött a hétvége Verstappen számára

    Jól kezdődött a hétvége Verstappen számára

    Max Verstappen kiválóan kezdte a Kanadai Nagydíj hétvégéjét, mindkét pénteki szabadedzésen az élen végzett, közvetlen riválisainak pedig nem sikerült túl jól az első nap.

    Az Azeri győzelme Nagydíjon győzelmet arató regnáló világbajnok tehát okkal elégedett az eddigiekkel: „Nyilván megnézel pár dolgot, hogy találj egy kis extra egyensúlyt, de összességében jó kezdése volt ez a hétvégének. A hosszú etap remekül ment. A pálya trükkös a gumikkal és a fékekkel. Még van néhány dolog, amin javítanunk kellene, de ennek ellenére jó napunk volt.”

    Verstappen számára szintén biztató hír, hogy Charles Leclerc jó esetben is a mezőny közepéről rajtol motorcsere miatt, miután a Bakuban meghibásodó egységet már nem lehetett megmenteni.

    Ami a garázs másik oldalát illeti, Sergio Pérez igen nagy hátrányban volt a csapattárshoz képest az egykörös tempóban, ugyanakkor a hosszú etapokban jobban állt.

    „Egy körös tempóban ismét megmutatta régi gyengeségét, vagy épp ellenkezőleg, Verstappen mutatta meg régi erejét” – mondta a helyzetről Helmut Marko.

    Az Auto Motor und Sport szerint az állhat a háttérben, hogy a Red Bullnak sikerült több tapadást találnia az RB18 elején, ami inkább Verstappen malmára hajtotta a vizet csapaton belül. Ezzel ugyanis az autó hátulját nehezebben lehet kontrollálni, ami Verstappennek jobban fekszik, míg Péreznek kevésbé.

  • Marko: A montreali pálya nekünk kedvez

    Marko: A montreali pálya nekünk kedvez

    Helmut Marko szerint Kanadában is a Red Bull lehet előnyben. 

    Ugyan a pole pozíciót Charles Leclerc szerezte meg Bakuban, ám technikai hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt. A Bikák kettős győzelmet arattak, így jó hangulatban hagyták ott Azerbajdzsánt.

    Az osztrák istálló tanácsadója úgy véli, hogy a hétvégén is széles mosollyal az arcukon távozhatnak az országból.

    „Az egész csapat jó kedvű. A pálya fekszik az autónknak. Optimisták vagyunk a tekintetben, hogy jó eredményt érhetünk el. Kanada a mi pályánk.” – magyarázta Marko.

    Az osztrák vezető szerint az elkövetkezendő hónapokban még jobb lesz az autójuk, ugyanis tovább csökkentik a versenygépeik súlyát.

    „Általában a szezon első fele mindig gyenge, de idén ez nem így történt. Sőt, még mindig van néhány plusz tized az autónkban.”

  • A Haas a Red Bull mellé állt: Ez most igazságos? Nem!

    A Haas a Red Bull mellé állt: Ez most igazságos? Nem!

    Günther Steiner sem üdvözölte az FIA legújabb irányelveit.

    A Szövetség megelégelte  a delfinezést és a versenyzők panaszkodását, így ettől a hétvégétől új direktívákat vezetett be. Viszont ennek a lépésnek nem mindenki örült.

    Christian Horner már korábban elmondta, hogy nem tartaná igazságosnak, ha az FIA változtatna a szabályokon. Mivel nem mindenkit érint a probléma, a brit vezető szerint minden csapatnak magának kell megoldani a helyzetet. Mindemelett a Bikák csapatfőnöke azt is elejtette, hogy az ellenfeleik arra kérik a versenyzőket, hogy direkt panaszkodjanak jobban a jelenségre.

    Az FIA tegnapi döntését nem fogadta túl jól a Red Bull. Max Verstappen és Helmut Marko is kiakadt, míg a sorba csatlakozott hozzájuk a Haas is.

    „Ha egy alapvető dolgot változtatsz meg, akkor megint átírod a sorrendet. Ez így igazságos? Nem! A biztonsági tényezőre hivatkoztak… de ezt másképp is meg lehet közelíteni. Ha ez túl veszélyes, akkor emeljük meg a hasmagasságot.”  – magyarázta Steiner.

    Az olasz csapatfőnök szerint az FIA-nak nem kellett volna ebbe beleavatkoznia. Ugyanakkor a legjobban panaszkodó Mercedes járhat a legrosszabbul. Ha meg kell emelniük a hasmagasságot, akkor még több tempót fognak veszíteni.

  • Horner örül annak, hogy Vettelnek „jó autója” van

    Horner örül annak, hogy Vettelnek „jó autója” van

    Christian Horner örömmel nézte, hogy egykori versenyzője pontokat szerzett Bakuban.

    Az Aston Martin idei legjobb eredményét érte el múlt vasárnap. A négyszeres világbajnok a hatodik helyet szerezte meg, ezzel 8 egység került a neve mellé. Az átalakított AMR22 jól muzsikál a 34 éves pilóta alatt, amit persze a Red Bull csapatfőnöke meg is jegyzett.

    Spanyolországban egy újragondolt koncepcióval rukkolt elő a brit-kanadai csapat. Ám az átformált versenygépük kísértetiesen hasonlít a Bikák autójára. Még a szabadedzésen elő is került a zöld Red Bull az osztrák csapat pitwallján, így a silverstone-i gárda versenygépe akkor új gúnynevet kapott.

    Helmut Marko egyenesen azt állította, bizonyítékuk van arra, hogy kényes adatokat töltöttek le tőlük. Mivel a Red Bulltól tavaly többen is átmentek az Aston Martinhoz, így felmerült a szellemi termék eltulajdonításának gyanúja is.

    Horner meg is jegyezte: jó látni, hogy ilyen „jó autója” van Vettelnek:

    „Nagyszerű munkát végzett. Jó autója van, és remek azt látni, hogy ilyen elől van. Jó nézni azt, hogy az öreg fiúkban még mindig meg van a plusz.” – nyilatkozta nevetve a brit vezető a Formula1news.co.uk előtt.

    Horner ugyanakkor kijelentette, hogy az FIA-ra bízzák a vizsgálatokat:

    „Ezt teljesen az FIA-ra hagyjuk, viszont én tényleg nagyon örülök annak, hogy Sebastian ilyen jó munkát végzett.”

  • Verstappen szárnya mellett az új motor miatt is aggódhat a Red Bull?

    Verstappen szárnya mellett az új motor miatt is aggódhat a Red Bull?

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója beszélt az állítható hátsó szárnnyal és az új erőforrással kapcsolatos gondokról.

    Nem volt zökkenőmentes a Red Bull pénteki edzésnapja Bakuban. Max Verstappent az első szabadedzésen a Barcelonában látotthoz hasonló probléma hátráltatta, az RB18-ason ugyanis ismét szitált az állítható hátsó szárny. A második edzésre a csapat eltüntette a jelenséget, Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója pedig arra számít, hogy a hétvége hátralevő részében nem is fog már visszatérni.

    „Helyrehoztuk és megoldottuk a dolgot. Ez másik szárny, mint amit Barcelonában használtunk. Pérez és Verstappen megegyező specifikációval megy, de mindig Maxot érintik az efféle problémák” – mutatott rá többeket, például a Ferrarit is foglalkoztató problémára a 79 esztendős osztrák.

    Nem Verstappen szárnyának furcsa mozgása volt azonban az egyetlen, ami aggodalomra adhatott okot pénteken, a címvédő autójában ugyanis az erre a hétvégére beszerelt motor (Pérez is újat kapott, de az övével nem volt gond) is rakoncátlankodott egy kicsit, egyszer megpördülésbe is hajszolva a hollandot. Marko szerint ezek a problémák egy friss erőforrás esetében azonban teljesen normálisak.

    „Egy új motornál mindig időbe telik, mire megfelelően beállítjuk. A második szabadedzésen már semmilyen gond nem volt vele” – nyugtatta meg a bikások híveit Marko.

  • Marko beismerte: Gasly hoppon maradt Pérez szerződéshosszabbításával

    Marko beismerte: Gasly hoppon maradt Pérez szerződéshosszabbításával

    Pierre Gasly lett Sergio Pérez és a Red Bull minden korábbinál jobban működő kapcsolatának nagy vesztese. Marc Surer szerint az Alpine-nak kellene lecsapnia rá.

    Sergio Pérez Monacói Nagydíj után bejelentett szerződéshosszabbítása a mexikói pilótára nézve a lehető legpozitívabb hír, pláne, hogy egy helyett két további szezonra, 2024 végéig írt alá a Red Bull-lal. Az Alpha Taurinál 2019-es lefokozása óta parkolópályán levő Pierre Gasly azonban alighanem nem örül ennek, hiszen így eldőlt, hogy 2025 előtt nem lesz számára hely az anyaistállóban.

    Helmut Marko, a bikások tanácsadója a Formel1.de-nek nyilatkozva kifejtette, egy helyett miért két évvel hosszabbítottak Pérezzel. „A monacói versenyhétvége pénteki szabadedzései előtt aláírtuk vele a szerződést, hogy Checo a versenyhétvégére koncentrálhasson. Ha megnézzük a Red Bull történelmét, akkor van egy jellemvonás, ami megkülönböztet minket a többiektől: a folytonosság és az előre tervezés. Tisztába akartuk tenni, hogy mi lesz az elkövetkező években.”

    Ezzel pedig azt is eldöntötték, hogy az Alpha Taurival 2023 végéig szerződéssel rendelkező Gasly 2024-ben sem kap újra behívót a Red Bullhoz, ahol 2019-ben csúnyán leszerepelt, és szezon közben leváltották Alex Albonra.

    „Mielőtt Pérez aláírta a szerződését, természetesen beszéltem Gaslyval. Meg kell várnunk, hogy mi történik 2023 után, és hogy mik az alternatívák a számára. Nem gondolom, hogy jelenleg van olyan alternatíva, ami jelentősen jobb lenne az Alpha Taurinál” – foglalta össze a francia pilóta helyzetét Marko.

    Pierre Gasly, Red Bull
    Nagyon úgy tűnik, hogy a 2019-es év után Gasly többé nem lesz Red Bull-pilóta, de persze „soha ne mondd, hogy soha” Fotó: Kaiser Erika

    A McLaren vagy az Alpine dobhat neki mentőövet?

    Az 1979 és 1986 között 88 F1-es nagydíjon rajthoz álló Marc Surert kissé meglepte, hogy az utóbbi években az Alpha Tauri vezéreként hétvégéről hétvégére bizonyító Gaslyt nem vette számításba a Red Bull. A svájci expilóta úgy véli, két csapat is szóba kerülhet, mint a 26 esztendős pilóta következő otthona.

    „Mindig is azt feltételeztem, hogy Gasly fog kapni egy második esélyt a Red Bullban. Barcelona után azonban cselekedniük kellett, mert világossá vált, hogy Pérez személyében van egy versenyzőjük, aki tényleg képes támogatást nyújtani és pontokat rabolni az ellenfelektől. A múltban sosem volt ilyen emberük” – nyilatkozta Surer a Motorsport-total.comnak, majd elmondta, Gaslynak itt az ideje számításba venni a lehetőségeit.

    „Legalább körül kellene néznie. A McLaren jó opció lehetne neki, de nekem az tűnne a leglogikusabbnak, ha az Alpine-hoz menne. Szerintem egyetérthetünk abban, hogy Gasly jobb Esteban Oconnál. Úgyhogy miért ne vezethetne az Alpine-nak? Csak úgy hosszú távú szerződést adtak Oconnak, de miért? Mert ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen francia a csapatban. De ha elérhető egy jobb francia, akkor őt kellene választaniuk. Talán az Alpine-nál is ezen gondolkoznak.”

    A francia istállóban ugyanakkor talán ennél nagyobb dilemma, hogy mit kezdjenek a tavalyi F2-es bajnok Oscar Piastrival, akinek mindenképpen szeretnének ülést találni vagy adni jövőre. Csakhogy Oconnal hosszú távú megállapodásuk van, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso elküldését pedig a teljesítménye nem indokolja, így mindenképpen furcsán venné ki magát, ha jövőre nem tartanának igényt a szolgálataira.

  • Marko három csapatos vb-harcot sem zár ki, nem írja le a Mercedest

    Helmut Marko továbbra sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Mercedes csatlakozik a két topcsapathoz, és még az idei szezon folyamán visszatér a győztesek közé.

    41 pont. Ennyi a hátránya a pontversenyben előrébb álló Mercedesnek Max Verstappennel szemben. Persze, ez nem kevés (közel két futamgyőzelem), Helmut Marko szerint azonban annyira nem is sok, hogy csak a Ferrarira koncentráljanak a világbajnoki címekért folyó harcban.

    „Ez nonszensz – válaszolta a Red Bull tanácsadója az OE24-nek adott interjúban arra a kérdésre, hogy már a győzelmi pezsgő kinyitására készülnek-e. – Éppen most számoltam ki, hogy még van 15 verseny hátra, és még Russell is csak 41 pontra van Verstappentől. Még bármi lehetséges.”

    Természetesen ahhoz, hogy Russell vagy Hamilton beleszólhasson az év végi elszámolásba, a Mercedesnek sürgősen megoldást kellene találnia a problémáira. Marko szerint azonban egy körön már biztató formát mutatnak, ezért ő azt sem zárja ki, hogy háromszereplős lesz az idei vb-harc.

    „Az autójuk napról napra gyorsabbá válik, a leggyorsabb köreik pedig már a mi szintünkön vannak, ha nem jobbak. Egyáltalán nem szabad leírni őket. És ha a Mercedes hirtelen elkezd megint dominálni, akkor Hamilton is vissza fog térni” – jelentette ki a 78 esztendős osztrák, aki Hamilton eddigi idei szereplését Sebastian Vettel 2014-es vesszőfutásához hasonlította.

    A négyszeres világbajnok a sorozatban nyert vb-címek után akkor szintén új csapattársat kapott Daniel Ricciardo személyében, aki meg is előzte őt az összetettben. „Sok minden Lewis ellen volt, akárcsak Ricciardo esetében, amikor minden jól ment a számára Vettel csapattársaként” – mondta a tanácsadó, majd Ricciardo McLarennél látott kálváriája kapcsán hozzátette: „Szomorú látni, ami Daniellel történik.”

  • Surer szerint Perez abszolút ott van a bajnokesélyesek közt

    Surer szerint Perez abszolút ott van a bajnokesélyesek közt

    Sergio Perez a Monacói Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően azon triónak a tagja, akik tömörültek a bajnoki tabella élén. A címvédő Max Verstappen, Perez Red Bull-os csapattársa 125 ponttal vezeti ezt, kilenc ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclercet. További hat ponttal van lemaradva jön a mexikói, akinek a monte-carlói sikere előtti hétvégén Spanyolországban is már volt esélye a győzelemre, de a csapat arra kérte, hogy álljon félre Verstappen kedvéért.

    A monacói diadalon túl Perez jutalma egy újabb két évre szóló Red Bull-szerződés is volt. Ezt az istálló tanácsadója, Helmut Marko is elismerte, hogy az említett versenyhétvége pénteki napján írtak alá.

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Surer úgy látja, hogy Perez harcban van a következő forduló előtt Azerbajdzsánban, ahol a 32 éves pilóta tavaly nyerni tudott.

    Úgy véli azonban, hogy a holland három futamgyőzelme mellett Verstappen idei két kiesése – eggyel több, mint Perezé – is kulcsfontosságú tényező ebben a helyzetben. A 70 éves svájci a Formel1.de-nek beszélt Perez bajnoki esélyeiről:

    „Amennyiben így folytatja és rendszeresen pontot szerez, akkor ez abszolút lehetséges. Persze, ha most összeadjuk a győzelmek számát, akkor teljesen egyértelmű, hogy Max még mindig az első számú.

    Perez szépen gyűjtögeti a pontokat, és ez nagy különbséget jelenthet majd az év végén. Végső soron a „csapások” jelentik majd a problémát, amikor nem érsz célba, és 25 vagy 18 pontot veszítesz. Így vizsgálva igen, Perez egy esélyese a világbajnokságnak.”

    Surer, aki két F1-es futamon, köztük az 1985-ös Olasz Nagydíjon is negyedik lett a Brabham színeiben, Perez esélyeit Heinz-Harald Frentzen 1999-es helyzetéhez hasonlítja. Abban az évben a Jordan csapatnál versenyző német a harmadik és negyedik helyezéseivel folyamatosan gyűjtötte a pontokat. Franciaországban és Olaszországban nyert, így az utolsó futamokig harcban maradt a bajnoki címért küzdő Mika Häkkinennel és Eddie Irvine-nal. Frentzen esélyei még komolyabbak lettek volna, ha a Nürburgringen nem esett volna ki az élről egy elektromos meghibásodás miatt. Az akkori váratlan kihívó Frentzenről így beszélt Surer:

    „Senki se vette igazán észre. Ez a gond, ha az egyik versenyző négy futamot nyer, a másik egyet, de végeredményben a pontszerzés az igazán fontos dolog.”

    Perez új Red Bull-szerződésével kapcsolatban Surer végül így zárt:

    „Mindent megkaptak vele, ami a múltban nem volt meg nekik. Amennyiben pedig már kell egy második számú versenyző, akkor valahogy csak meg kell jutalmazni őt. Egy kétéves szerződés szerintem kellően jó jutalom.”

  • Marko elárulta, mikor hosszabbítottak Pérezzel

    Marko elárulta, mikor hosszabbítottak Pérezzel

    A Red Bull a Monacói Nagydíj után két éves szerződéshosszabbítást jelentett be Sergio Pérezzel, a bikások tanácsadója pedig most elmondta, mikor ajánlották azt fel a mexikói pilótának.

    Sokaknak feltűnt a Monacói Nagydíj után Sergio Pérez elejtett félmondata Christian Horner felé. A versenyt megnyerő mexikói pilóta az ünneplés során annyit mondott főnökének: „Valószínűleg túl korán írtam alá.”

    Az FIA sajtótájékoztatóján a 32 esztendős pilóta igyekezett elbagatellizálni a dolgot, és a pezsgőre fogni a szavait, a Red Bull azonban kedden bejelentette, hogy 2024 végéig szerződést hosszabbított Pérezzel. Ez a lépés többek szerint csak azért történt, mert a mexikói elszólta magát, de Helmut Marko most elárulta, hogy már korábban megegyeztek vele.

    „A Monacói Nagydíj péntekjén szerződéshosszabbítást ajánlottunk neki, ami után extrán motivált volt. Nagyon jó, hogy ilyen párosunk van, az idén már öt győzelemnél tartunk velük” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az osztrák OE24-nek.

    Hogy Pérez mire gondolt a „túl korán” alatt, az viszont nem derült ki, de vélhetően arra célzott hogy monacói győztesként akár jobb feltételeket is kiharcolhatott volna az új szerződésében.

    Marko arra is kitért, hogy a Max Verstappentől mindössze 15 ponttal lemaradó pilóta nyomás alá helyezheti-e csapattársát a világbajnoki címért folyó csatában.

    „Max nyugodt marad, miközben eléggé bízik magában. Ők (a Ferrari) vannak nyomás alatt. Charles Leclerc-nek nehéz időszaka volt, és jöttek a hibák, de ilyen a versenyzés. Monacóban arra kényszerítettük a Ferrarit, hogy reagáljanak a stratégiánkra, és rosszul reagáltak” – utalta a Verstappen mögött 9 ponttal lemaradva a második helyen álló monacói pilóta győzelmének elbukására.