Címke: Helmut Marko

  • A Red Bull tudatossága korábban zavarta volna Verstappent

    A Red Bull tudatossága korábban zavarta volna Verstappent

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy Max Verstappen egyre érettebben vezet és már nem akar minden szakaszt megnyerni.

    A holland versenyző 24 éves, ám már jó ideje a mezőny tagja. Korábban a forrófejűségéről volt híres, ám az évek alatt a nyugodtság és a tudatos versenyzés vette át a szerepet személyében.

    Az osztrák vezető szerint 2021 világbajnoka nem viselte volna jól, hogy autójuk nem mindenhol versenyképes. A szezon kezdetén a Ferrari teljesített jobban, míg a Red Bullnak a technikai hibákkal is meg kellett küzdenie. Ám a Bikák a fejlesztési versenyben felülkerekedtek a vörösökön, akik elkezdtek egyre többet hibázni.

    Marko kihangsúlyozta, őket a versenyek érdeklik. Verstappen is megbarátkozott ezzel a szemléletmóddal, így már nem akar minden áron minden szakaszt megnyerni.

    „Ez nagyon is tudatos a részünkről, hiszen mi a versenyekre készülünk. Ez egy-két évvel ezelőtt nagyon zavarta volna Maxet (Verstappen). Mindig az élen akart autózni. Most már viszont kevesebbet kockáztat, és tudatosabban vezet.” – magyarázta a Red Bull tanácsadója.

  • Sajtó: Az AlphaTauri már meg is írta de Vries szerződését

    Sajtó: Az AlphaTauri már meg is írta de Vries szerződését

    Sajtóinformációk szerint az AlphaTauri már írt is egy szerződést Nyck de Vries számára.

    A holland versenyző Monzában ugrott be Alex Albon helyére, és rögtön az első futamán pontot szerzett. Így megnőtt a kereslet a 26 éves pilóta iránt. A Williams mellett az Alpine és a faenazi kis csapat is lecsapna rá, sőt a Red Bull testvércsapat már egy kontraktust is írt az érintettnek.

    Mivel szinte esélytelen Colton Herta szerződtetése az AlphaTauri más alternatívákat fontolgat. Ha elengedik Pierre Gaslyt a francia istállóhoz, akkor valakit keríteniük kell a helyére. A legjobb választásnak de Vriest tartják, így le is csapnának a kínálkozó alkalomra.

    A Racingnews365.com információ szerint ha sikerül megegyezniük a hollanddal, csak akkor engedik el Gasly kezét, így már a 26 éves pilóta tárgyalhatott is Helmut Markóval. Ha sikerül megegyezniük, akkor már csak a Haasnál és a Williamsnél lenne szabad hely jövőre.

  • Akár De Vries is kiköthet az AlphaTaurinál

    Akár De Vries is kiköthet az AlphaTaurinál

    Helmut Marko tovább folytatja a potenciális utódok keresését, akire akkor lenne szükség, amennyiben Pierre Gaslyt elengedik az Alpine-hoz az AlphaTauritól.

    A Motorsport-Total.com értesülései szerint Nyck de Vries lehet a legújabb kiszemelt, ezt pedig azzal támasztják alá, hogy a hollandot látták Marko graz-i irodájában péntek délután. A német médium további információkról nem számolt be a találkozó részleteivel kapcsolatban. Mindenesetre a holland határozottan letette a névjegyét monzai debütálásával, melynek során egyből megverte csapattársát, ráadásul pontot is szerzett a Williamsszel.

    De Vries-nek szombat délelőttől kellett beugrani a vakbélgyulladással küzdő Albon helyére, de abszolút megállta a helyét. A 27 esztendős, korábbi Formula-2 és Formula E bajnok versenyző előtt az is megnyithatja az utat, hogy a heteken át emlegetett Colton Herta megszerzéséről a hírek szerint letesz a Red Bull.

  • A Red Bull és az Alpine nem akarja elengedni Herta kezét

    A Red Bull és az Alpine nem akarja elengedni Herta kezét

    A Red Bull és az Alpine ragaszkodik ahhoz, hogy Colton Herta lehetőséget kapjon a Forma-1-ben.

    Megnőtt a kereslet az amerikai versenyző iránt, akire első sorban a Bikák csapnának le. Sajtóinformációk szerint az osztrák istálló megegyezett a franciákkal, hogy elengedik Gasly-t, ha meg tudják szerezni Hertát.

    A 22 éves pilóta kezét az Andretti Autosport eleresztette, így szabad lehetne az út a fiatal előtt. Ám az FIA szuperlicensz pontrendszere még beleszólhat a tervekbe. Herta a 40 egységből 32-vel rendelkezik, így jelen állás szerint nem kapna zöld utat a Szövetségtől.

    A felmentés lehetőségét leszavazták, így az Alpine és a Red Bull a McLaren segédletével a „B” terv felé vette az irányt. Elgondolásuk szerint egy rakás F1-es tesztlehetőség meggyőzheti arról az FIA-t, hogy Herta elég jó a száguldó cirkuszba. Így a franciák meghívták az amerikait, a hungaroringi gyakorlásukra. A 22 éves pilóta mellé csatlakozik Nyck de Vries, Jack Doohan és Nico Hülkenberg is. Ugyanakkor a McLaren Barcelonába is elviszi Hertát, sőt a tervek szerint a pénteki szabadedzéseken is lehetőséget kaphat.

    „Ez egy kérdés Zak (Brown) számára. Amennyire én tudom, még nem született döntés erről.” – nyilatkozta az eseményeket összefoglalva Bryan Herta, Colton édesapja.

    A wokingi istálló a pletykák szerint azért segít a Red Bullnak, mert elengedték Pato O’Wardot hozzájuk.

    Helmut Marko reménykedett abban, hogy az Olasz Nagydíj hétvégéjén pontot tehetnek az ügy végére, ám ezt nem sikerült abszolválniuk.

    ” Meglepő módon minden érintett fél meg tudott egyezni egymással. Még nincs válaszunk. A hónap végén többet tudhatunk, de addig is reménykedünk.” – magyarázta az osztrák tanácsadó.

    „Ha nem jön Herta, akkor Pierre marad, és semmi sem változik.” – tette hozzá Franz Tost.

     

  • Szeptember végén a Hungaroring lesz a Forma-1-es világ közepén

    Szeptember végén a Hungaroring lesz a Forma-1-es világ közepén

    A Szingapúri Nagydíj előtt az Alpine a Hungaroringen fog „nagyszabású” tesztet végezni, így minden szempár az eseményre szegeződik.

    Korábban már megírtuk, hogy szeptember végén a francia csapat Magyarországra látogat, hogy egy teszt keretein belül mérje fel a jelöltek egy részét. Colton Herta is lehetőséget kap, továbbá Nyck de Vries, Jack Doohan és Nico Hülkenberg is autóba ülhet.

    Herta a Red Bull és az AlphaTauri jóvoltából látogathat el Mogyoródra, ugyanis ha megkapja az engedélyt az FIA-tól, akkor a faenzai csapat odaadja Pierre Gaslyt az Alpine-nak.

    „Biztosítottak minket arról, hogy Colton tesztlehetőséget kap az Alpine-tól Magyaroroszágon. Ezt követően kell meghoznunk a döntést” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Mick Schumachernek viszont nem ad lehetőséget a francia gárda, míg a legújabb hírek szerint Antonio Giovinazzival bővülhet a tesztelők száma. Az Alpine a Hungaroringre a tavalyi autót hozza el, hogy eldöntse ki üljön Fernando Alonso helyére jövőre.

  • Marko: Max hamarabb vonul majd vissza, mint sokan hinnék

    Marko: Max hamarabb vonul majd vissza, mint sokan hinnék

    Élete második világbajnoki címe felé halad Max Verstappen, de Helmut Marko nem gondolja, hogy célba veszi a bajnoki rekordot, az osztrák ugyanis azt sugallta, hogy Verstappen hamarabb visszavonulhat, mint gondolnánk.

    Verstappent 2028-ig köti szerződés a Red Bullhoz, és ideális esetben, ha mindent megnyerne addig, akkor éppen nyolcszoros bajnok lehetne, de ha ez nem jönne össze, csak azért nem fog maradni, hogy megdöntse Schumacher és Hamilton hetes rekordját, fejtegette Marko.

    „Több címet akarunk nyerni együtt” – kezdte a Motorsportnak adott nyilatkozatát a Red Bull tanácsadója. „De kétlem, hogy Maxot addig fogjuk látni versenyezni, amíg megdönt minden rekordot. Megtehetné, de ő is az a típus, aki összepakolja a cuccait és elmegy, ha már nincs kedve hozzá. Nem számít, hogy mennyit ajánlasz neki, nem fog maradni. És ez hamarabb is megtörténhet, mint gondolnánk.”

    Marko hosszú évek távlatából visszautalt arra is, hogy Verstappent miért hasonlította annak idején Ayrton Sennához: „Maxnek nincs szüksége felkészülési fázisra ahhoz, hogy rögtön a határon legyen. Rögtön teljes gőzzel mehet. Ez csak a hihetetlen természetes tehetsége, ami kivételes alapsebességet eredményez. Ráadásul fantasztikusan irányítja az autót, különösen akkor, amikor a határon megy. Ezért is hasonlítottam őt Ayrton Sennához a korai éveiben, bár ezzel nem szereztem barátokat. Jó barátom, Gerhard Berger akkoriban azt mondta, hogy ez az összehasonlítás erőltetett, de ma már nem így áll ehhez.”

  • Marko nem állna Gasly útjába, Schumacher viszont nem kell neki

    Marko nem állna Gasly útjába, Schumacher viszont nem kell neki

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko hajlandó lenne elengedni Pierre Gasly kezét, amivel utat nyitna egy juniorja vagy akár Schumacher számára.

    Oscar Piastri végleges bejelentése után lassan eldőlhetnek a dominók a pilótapiacon, most, hogy kiderült, az Alpine-nál van szabad ülés.

    Sokak nevét említették, de a franciáknak nyilván az lenne az álomszerű forgatókönyv, ha a két francia futamgyőztessel indulnának. Oconnak 2024 végéig van szerződése, Gasly pedig a jövő évre már aláírt az AlphaTaurival.

    Nem lenne ugyan példátlan az eset, hogy a Red Bull kölcsönadja egy versenyzőjét másoknak, Carlos Sainz is így került a Renault-hoz még 2017 végén.

    „Érvényes szerződésünk van 2023-ra, de ugyanakkor zajlanak megbeszélések.” ismerte el Marko a Sky Deutschlandnak.

    „Ha a feltételeinket teljesítik, nem fogunk Gasly útjába állni. De ez nem történt még meg. Egy álma válna valóra, ha egy francia gyári csapatnál versenyezhetne.”

    Ha sikerülne nyélbe ütni a francia kivásárlását, az AlphaTaurinál szabadulna fel egy hely, amire Mick Schumacher nem lenne esélyes.

    „Franz Tost közel áll hozzá és hisz benne, de amíg Mick Schumacher a Ferrari programjában van, nem fogunk foglalkozni vele.

    Már kigondoltuk, ki jöhetne Gasly helyére, de nem akarjuk még bejelenteni. Van pár versenyzőnk a junior programban, akiknek megvan szuperlicenszhez szükséges pontjuk. Van saját programunk, tehát nyilván őket részesítenénk előnyben.” – utalt arra, hogy Schumacher elhagyhatja a Ferrarit.

    „Rosszul kezdte az évet, de aztán jó formát talált. Például Silverstone-ban nagyon meggyőző volt a sebessége, de még mindig hiányzik egy kis kiegyensúlyozottság.” – mondta a németről.

    Egy másik pletyka szerint Colton Herta érkezhet a megüresedett ülésbe, Ralf Schumacher szerint viszont ez nem lenne a legjobb döntés.

    „A marketing az marketing, de a sport az sport. Mindig a mezőny közül választanék. Nem akarok a fiataloktól megtagadni semmit, de már tesztelt a McLarennel, és ha nagyon jó lett volna, akkor ő lenne az ülésben, és nem Piastri.”

  • Marko már egy Verstappen dobogóval is elégedett lenne

    Marko már egy Verstappen dobogóval is elégedett lenne

    Amennyiben Max Verstappen ezen a hétvégén Zandvoortban csak egy dobogós helyezést tud elérni, Dr. Helmut Marko szerint az is oké.

    Miután alig egy hete totálisan dominált a gyors kanyarokban és a hosszú egyenesekben Spa-Francorchamps-ban, a holland viszonylag nehezen boldogult a hazai pályáján. Váltóhiba miatt azonban sok időt veszített – és a Red Bull osztrák elöljárója, Marko szerint Sergio Perez még gyengébb tempója sem ad okot pánikra:

    „Perez általában egy másodperccel lassabb pénteken Maxnál, így ezen adatoknak csak korlátozott értéke van. Az első körök, amiket Verstappen megtett, optimizmusra adnak okot, hogy még harcolhatunk az élmezőnnyel.

    Feltehetően nem is fogjuk használni a kemény gumikat a versenyen, ezért is tettük fel az első edzésen, hogy megszabaduljunk tőlük. Ezeken a gumikon jól éreztük magunkat. Amelyekkel később mentünk, azokkal jól éreztük magunkat. Még mindig képesek leszünk a harcolni a dobogóért, és ezzel egyelőre elégedettek vagyunk.”

    A világbajnok Verstappen ugyanakkor majdnem három számjegyű pontelőnnyel vezet Charles Leclerc előtt, ami azt jelenti, hogy még egy Ferrari győzelmi sorozat sem változtatna drámaian a helyzeten.

    Annyiban izgalmas Holland Nagydíj lehet, hogy a Mercedes egyik informátora úgy véli, hogy „a Red Bull, a Ferrari és mi egy szinten vagyunk”. Toto Wolff csapatfőnökként azonban nem izgatja magát túlságosan a formajavulásuk miatt, és ezt el is mondta a De Telegraafnak:

    „A nyári szünet előtt az emberek esélyesnek láttak minket a győzelemre is, aztán Spa-Francorchamps-ban leírtak minket. Most a pénteki zandvoorti edzés után úgy gondolják, hogy újra nyerni fogunk. A Forma-1 igen mániákusan depressziós ilyen értelemben.

    Azt hiszem, hogy a jelenlegi szabályokkal, a különböző szélcsatorna-használati időkkel és a költségvetési sapkával vissza tudunk vágni. De nagyon nehéz lesz, mert a Red Bull most remek munkát végez.”

  • Verstappennek nem szükséges Zandvoortban is nyernie

    Verstappennek nem szükséges Zandvoortban is nyernie

    Helmut Marko és Max Verstappen elmondta, nem dől össze a világ, ha nem nyernek Zandvoortban.

    A holland versenyző a nyári szünet után olyan egyeduralmat mutatott, amit már rég látott a közönség. Előnye majdnem 100 pontra tendál a bajnokságban, így nem gond, ha nem elsőként látja meg a kockás zászlót.

    A 24 éves versenyző hozzátette, véleménye szerint csak a pálya karakterisztikája miatt voltak olyan erősek Spa-ban, így a hazai futamán már komolyan számol a Ferrarival.

    A Red Bull tanácsadója viszont nem aggódik.

    „Vettel óta nem láttunk ilyen dominanciát a Red Bull részéről. Most, hogy ekkora előnyünk lett, nem kell minden futamot megnyernünk. Ha úgy látjuk, hogy nem tudunk elsőként a célba érni, akkor inkább a pontszerzésre koncentrálnunk.” – nyilatkozta Marko.

    Verstappen egyetért az osztrák vezetővel.

    „Természetesen szeretnék jó eredményt elérni itthon, fontos, hogy sok pontot szerezzünk. Élvezni akarom ezt a hétvégét a szurkolókkal együtt, elég örült lesz.”

  • Horner és Verstappen csak nevetni tudott: Nem a méret a lényeg

    Horner és Verstappen csak nevetni tudott: Nem a méret a lényeg

    Max Verstappen és Christian Horner csak nevetni tudott azon, hogy mennyire „rosszul érintette” őket a delfinezés csökkentésére kiadott direktíva.

    A hétvégétől lépett életbe az FIA új iránymutatása. Toto Wolff már dörzsölte hetekkel ezelőtt a tenyerét, ugyanis abban reménykedett, hogy a változtatások közelebb vihetik őket az ellenfeleikhez. Ám csalódnia kellett a Mercedesnek, ugyanis a Red Bullt érintette legkevésbé a direktíva.

    A holland világbajnok tempóján mindenki meglepődött, még a Ferrari pilótái sem tudtak igazán mit kezdeni vele. A csillagosok lemaradása szembetűnő lett, Lewis Hamilton ugyanis 1.8 másodpercet kapott a 24 éves versenyzőtől az időmérőn.

    Horner már korábban elmondta, hogy nem félnek a változtatásoktól, ugyanis őket a megállapított paraméterek nem fogják negatívan érinteni.

    „A feleségem gyakran mondogatja nekem, hogy a méret nem számít. Szóval nem fogok túlságosan izgulni 10 mm miatt.” – kezdte mosolyogva a brit csapatfőnök, majd így folytatta. – „Kellemetlen, hogy most vezették ezt be, de ez mindenkinél így van. Tárgyaltunk a számokról, és végül egy olyan paraméternél kötöttünk ki, amire rá tudtunk bólintani.”

    Verstappen szerint nem meglepő az, hogy Spa-ban a Mercedes nem versenyképes.

    „Nos igen, a technikai direktíva nagyon-nagyon rosszul érintett minket.” – ironizált Verstappen. – „Nem számítottam arra, hogy nagy különbséggel bír majd ez az egész a számunkra. Azt nem tudom, hogy a Ferrarinál mi a helyzet. A Mercedesnek amúgy sem nagy a végsebessége idén, így nem meglepő az, hogy Spa-ban nem versenyképesek. Idén mi jók vagyunk az egyenesekben és ezt kombinálni tudtuk a kanyarokban elért sebességgel. Így emiatt itt nagy különbségekre lehet szert tenni. Viszont ekkora előnyre nem számítottam.”

    Helmut Marko szerint a győzelem merész álom lenne, ám a dobogó még meg lehet a hátulról induló hollandnak.

    „Győzelemről álmodni, egy kicsit merész lenne. Nem akarunk beképzeltek lenni. Ugyanakkor én sem zárnám ki.”

    Pierre Gasly szerint minden hétvégén büntetést kellene kapnia Verstappennek, ugyanis még úgyis nyerni tudna:

    „Mérföldekkel mindenki előtt járnak. Amikor megláttam, hogy Max milyen gyors, arra gondoltam, hogy minden futamon büntetést kellene kapnia, mert még úgyis nyerne.” – viccelődött a francia.