Címke: Helmut Marko

  • Megszólalt Helmut Marko is, szerinte stábja Hamilton engedélyével kereste meg a Red Bullt

    Megszólalt Helmut Marko is, szerinte stábja Hamilton engedélyével kereste meg a Red Bullt

    Helmut Marko megerősítette, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke valóban kapott egy üzenetet Lewis Hamilton stábjának egyik tagjától. A bikások tanácsadója szerint a hétszeres világbajnok részéről komoly volt a szándék, de bennük még csak fel sem merült a szerződtetése.

    Érdekes felvezetést kapott az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéje. Tekintve, hogy már régen eldőlt mindkét világbajnokság, a legtöbben arra számítottak, hogy ez minden szempontból egy laza forduló lesz, a nyilatkozatok terén is. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban bedobta a követ az állóvízbe, amikor a Daily Mailnek kijelentette, hogy Lewis Hamilton stábja az év elején megkereste a Red Bullt.

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    A brit szakember úgy fogalmazott, hogy a hétszeres világbajnok, illetve a vele dolgozó emberek mind náluk, mind a Ferrarinál puhatolóztak, mielőtt megtörtént a szerződéshosszabbítás a Mercedesszel. Az érintett azonban mindezt tagadta, és előbb leszögezte, hogy évek óta nem beszélt honfitársával, majd mindezt arra módosította, hogy Horner kereste meg őt.

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Az 50 éves csapatfőnök azonban ragaszkodott a saját verziójához, de könnyen lehet, hogy csak az történt, ami minden normális esetben zajlik: egy pilóta felmérte a lehetőségeit, mielőtt elkötelezte magát. Az ügy kapcsán Helmut Marko is megszólalt, aki megerősítette Horner szavait, és arra a következtetésre jutott, hogy maga Hamilton is komolyan gondolta a Red Bullhoz történő igazolást.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Csak annyit tudok mondani, hogy Christian Horner januárban mesélt nekem egy SMS-ről, amelyet a Hamilton körül [dolgozó] emberektől kapott – nyilatkozta az F1-Insider.com-nak az energiaitalosok tanácsadója. – Úgy tűnt, hogy ez a versenyző engedélyével történt, különösen azért, mert szó volt egy feltételről, amelyet Hamilton szabott: csak akkor akar a Red Bullnál vezetni, ha ugyanazt a csomagot kapja, mint Max Verstappen. Számomra legalábbis nem volt kétséges, hogy Hamiltonék részéről komoly volt a megkeresés.”

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Tekintve, hogy Hornert semmi nem kényszerítette arra, hogy pont most említse meg ezt az egészet, Marko kijelentése alapján úgy tűnik, hogy január óta vártak a megfelelő pillanatra, hogy ezt közöljék a nyilvánossággal. A veterán szakember ugyanakkor hozzátette, náluk még csak fel sem merült Hamilton leigazolása, és nem csak azért, mert aligha jönnének ki jól Verstappennel.

    „Soha még csak meg sem fontoltuk, hogy Hamilton Verstappen mellett vezessen – fogalmazott. – Először is jól állunk a pilótafelállást illetően Sergio Pérezzel. Másodszor ez a két vezérbika nem működne egy csapatban. Harmadszor pedig a legfontosabb szempont: a Red Bull nem engedheti meg magának a két legjobban fizetett Forma–1-es pilótát együtt. Azonban megértem, hogy egy olyan versenyző, mint Hamilton, abban a csapatban akar vezetni, amely a legnagyobb sikert ígéri.”

  • A Red Bull nem keresi tovább az új Verstappent

    A Red Bull nem keresi tovább az új Verstappent

    Vagy Max Verstappen tette túl magasra a lécet az elmúlt évek sikereivel, vagy a Red Bull nevelőprogramja látszik kifulladni, mindenesetre Helmut Marko kissé egykedvűen beszélt a csapat legújabb juniorjáról.

    Nagy átalakítás, egyes sejtések szerint leépítés előtt áll a Red Bull juniorprogramja 2024-re, hiszen valószínűleg több jelenlegi tag is távozni fog az év végén. Dennis Hauger kapcsán ez már biztos, de a sajtóhírek szerint a szintén F2-es Enzo Fittipaldi és Zane Maloney is egyetlen szezon után kikerül a keretből.

    Úgy tűnik, 2024-ben a ranglétrán legelőrébb járó, a Red Bull kötelékébe tartozó fiatal a német Oliver Goethe lesz, aki jövőre második teljes szezonját kezdheti meg a Formula-3-ban, ahol idén egy győzelemmel a nyolcadik helyen zárt a bajnokságban.

    „Jó gyerek, egy német, aki Londonban és Monte-Carlóban él. A teszteken gyorsnak bizonyult, jövőre pedig az F3-ban kell bizonyítania” – jellemezte a pilótát az OE24 kérdésére a Red Bull juniorprogramját vezető Helmut Marko, aki viszont egyelőre ódzkodik attól, hogy a csapat két korábbi sikergyárosához, Sebastian Vettelhez vagy Verstappenhez hasonlítsa legújabb ígéretét.

    „Talán megvan benne ugyanaz a pimaszság, de már letettem arról, hogy megtaláljam az új Verstappent. Ilyen úgysem létezik. Már akkor is elégedett leszek, ha egy jövőbeli nagydíjgyőztessel van dolgunk.”

    A Red Bull által eddig az F1-be eljuttatott pilóták közül öten jutottak el futamgyőzelemig. Vettel és Verstappen egyaránt többszörös világbajnokokká váltak, de nyert még a Red Bull Racinggel Daniel Ricciardo, valamint az AlphaTaurival Pierre Gasly is. Carlos Sainz az ötödik Red Bull-nevelt, aki feljutott az F1-es dobogó tetejére, ő azonban ezt már egy másik csapat, a Ferrari színeiben érte el, hiszen megszakította szerződését az energiaitalosokkal, miután ők nem tudták számára biztosítani az anyacsapatba való fellépés lehetőségét.

    Goethe az e hétvégi Makaói Nagydíjon fog először Red Bull-festésű autóval versenyezni.

    Miként lett a Makaói Nagydíj a Forma-1 ugródeszkája?

  • Le tudná Alonso győzni Verstappent, ha csapattársak lennének?

    Le tudná Alonso győzni Verstappent, ha csapattársak lennének?

    A Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere szerint, ha Fernando Alonso és Max Verstappen egy csapatban lennének, egyértelmű ki lenne a jobb.

    A Mexikói Nagydíj után szinte lángoltak azok a pletykák, amik a kétszeres világbajnokot jövőre a Red Bullhoz jósolták. Mindezt Albert Fabrega sejtelmes üzenetéből szűrték le, aki annyit írt, hogy olyan pletykát hallott, amit nem akar elhinni.

    Az Aston Martin eladásán, Carlos Sainz csapatváltásán és a kétszeres világbajnok visszavonulásán át minden előkerült. Viszont a legnépszerűbb teória egyértelműen az Alonso-Red Bull házasság volt. Szinte már mindenki eljátszott azzal a gondolattal, hogy a 42 éves versenyző Sergio Pérez helyére ül jövőre, és a hollanddal együtt uralják a mezőnyt. Viszont az érintettek nem is tudtak a dologról, sőt mindkét felet felháborították a pletykák.

    Alonso Brazíliában dühösen elmondta, következményei lesznek ennek, míg Marko egyenesen a spanyolt vádolta azzal, hogy ő kezdte terjeszteni a híreket. Albert Fabrega nyilvánosan bocsánatot kért, holott már azelőtt jelezte, hogy semelyik versenyzőhöz sem köthető az, amit hallott.

    Beköszöntek a „következmények”? Bocsánatot kért az Alonso-pletyka kirobbantója

    Peter Windsor szerint hiába várják a rajongók, hogy a kétszeres világbajnok a Red Bullba szerződjön, minden bizonnyal ez nem fog bekövetkezni.

    „A Red Bullnak lehetősége lett volna Alonsót leszerződtetni, mikor elhagyta a Ferrarit. Alonso nagyon magabiztosan várta azt a bizonyos hívást, viszont a telefon nem csörrent meg. Ahogy én tudom, Marko és Horner úgy gondolta, Alonso eléggé megosztaná a csapatot. Nem ezt akarják Verstappen mellé, nekik olyan versenyzőre van szükségük, aki engedelmes, elfogadja a második versenyzői státuszt és nem ingatja meg a hajót. Sergio Pérezzel ez mondhatni megvan.”

    A szakértővé vált ausztrál mindig is csodálta a spanyol világbajnokot és szeretné, ha topcsapatnál versenyezne. Ám szerinte ez egyhamar nem fog bekövetkezni. Felmerült a kérdés, vajon Alonso képes lenne legyőzni Verstappent, ha csapattársak lennének és ugyanolyan lehetőségük adódna?

    „A válasz: nem. Nem csak a kora miatt, de nem hiszem, hogy technikailag olyan jó lenne egy körön, mint Max. Nem hinném, hogy versenykörülmények között képes lenne behozni a hátrányt, még akkor sem, ha e téren valamivel jobb Verstappennél. Max nagyon jól használja az összes változót, és persze Fernando is képes erre. Ám ő (Alonso) ezt extravagánsabb módon teszi, az autó tetejére állva. Egy kicsit megrázza a konstrukciót, mikor behajt a kanyarba. Valószínűleg jobban megdolgoztatja a gumikat Maxnél, legalábbis én így gondolom. Ugyanúgy, ahogy Pérez egyszer vagy kétszer megverte Maxot, vagy ahogy Massa és Barrichello megverte néha Schumachert, úgy Alonso is időközönként legyőzhetné őt, de egy teljes szezonon át nem.”

  • Marko szerint Alonso a „bűnös”: Ő találta ki az egészet!

    Marko szerint Alonso a „bűnös”: Ő találta ki az egészet!

    Helmut Marko azt sem tartja kizártnak, hogy Fernando Alonso kezdte terjeszteni saját magáról az átigazolási pletykákat.

    A Mexikóvárosi Nagydíj óta lázban ég a Forma-1-es közösség, miután Albert Fabrega és Will Buxton egy nagyon „felkavaró” pletykáról értesült. Az Aston Martin eladásán át, Carlos Sainz csapatváltásági szinte minden felmerült, ám legnépszerűbb elmélet szerint Fernando Alonso 2024-ben már a Red Bullnál versenyezhet.

    Fabrega kihangsúlyozta, hogy nem jó dologról van szó, és nem köthető a versenyzőkhöz, ám addigra a helyzet már eszkalálódott. Szinte mindenki felült a hype-vonatra és Alonsót prognosztizálta Pérez helyére, míg az érintett és a Red Bull meglepődve konstatálta a történéseket.

    Alonso kihangsúlyozta, fogalma sincs, hogyan jutott ez bárkinek eszébe, hiszen szerződése van az Aston Martinnal, ám Marko szerint a spanyol keze is benne van a dologban.

    Alonso üzent a pletyka után: Ennek következményei lesznek

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, nem akarnak idő előtt szerződést bontani a mexikói versenyzővel, és mindenképp vele kezdik meg a 2024-es évet.

    „Ez az egész teljesen váratlanul ért minket. Christiannal (Horner) többször hangoztattuk, hogy jövőre Pérez nálunk fog versenyezni. Az eredményeitől függetlenül maradni fog. Szerződése van, és mi tiszteletben tartjuk azt!” – hangsúlyozta a 80 éves vezető.

    Marko ugyanakkor megemlítette, el tudja képzelni, hogy Alonso áll a pletykaáradat mögött:

    „El tudom képzelni, hogy az egészet Alonso kezdte el terjeszteni. A ragyogó szezonkezdet után az utóbbi időkben elég kiábrándítóak az eredményei az Aston Martinnal. Nem ez lenne az első eset, hogy a hazai médiát használja fel hangulatkeltésre.”

  • Stewardként tér vissza az a korábbi versenyző, aki a Red Bull belháborújáról számolt be

    Stewardként tér vissza az a korábbi versenyző, aki a Red Bull belháborújáról számolt be

    A hétvégén az az ex-versenyző is versenyfelügyelők közé fog tartozni, aki először írt a Red Bull belháborújáról.

    Hetekkel ezelőtt röppentek fel olyan hírek, mik szerint Christian Horner túl nagy hatalomra akar törni az osztrák istállón belül, így szívesen nyugdíjba küldené Helmut Markót. Hatalmi harcokról, a versenyzők helyzetéről és a brit csapatfőnök nagyratörő álmairól szóltak az Egyesült Államok Nagydíja előtt a találgatások. A sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy Horner nagyobb hatalmat akar a Red Bull anyavállalatán és az AlphaTaurin belül szerezni, ám ehhez az osztrák tanácsadót kellene nyugdíjaznia.

    Értesüléseik szerint Max Verstappen nyíltan kiállt a 80 éves vezető mellett, és távozása esetén a háromszoros világbajnok is követné a példáját.

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Először a brazil  O Globón jelentek meg ilyen cikkek, amik a korábbi versenyző, Luciano Burti tollából születtek meg.

    A Bikák azóta cáfolták több alkalommal is pletykákat, ám figyelemre méltó az, hogy negyedik stewardként az a brazil fog felelni a pályán történő események „tisztaságáért”, aki először írt a konstruktőri bajnok istállón belüli feszültségekről.

    Burti az F1-en kívül más kategóriákban is kipróbálta magát (2000-ben és 2001-ben a Jaguárnál és a Prostnál versenyzett), de főként hazájában a TV Globo szakkommentátoraként vált ismertté.

  • Marko a Red Bull egyik versenyzőjével már nem hajlandó fogadni

    Marko a Red Bull egyik versenyzőjével már nem hajlandó fogadni

    Helmut Marko szeret fogadásokat kötni az ismerőseivel, ám Max Verstappennel már nem hajlandó ilyen kalandokba bonyolódni.

    A Red Bull tanácsadója már régóta űzi ezt a tevékenységet. Daniel Ricciardo még 2019-ben beszélt arról, hogy Valtteri Bottas mercedeses szerződéshosszabbítása kapcsán fogadtak az osztrákkal, ám mivel a finn maradt a csillagosoknál, az ausztrál bukta a fogadást. 2019 elején is fogadott a 34 éves pilóta Markóval, ám akkor már Ricciardo győzött.

    A 80 éves vezető ugyanakkor a háromszoros világbajnokkal nem szeret fogadni, mert rendre kikap tőle, így új partnert kellett találnia. Gianpiero Lambiase viszont örömmel játszik a Red Bull tanácsadójával, amit mindkét fél élvez.

    Verstappen versenymérnöke és az osztrák vezető azt fejtegette, vajon ki lesz az első helyen az első kanyar után a mexikói futamon. GP saját pilótája ellen tett, míg az osztrák vezető biztos volt a holland sikerében. Ugyan Charles Leclerc az első kanyar bejáratánál még rövid ideig elől volt, ám a Red Bull versenyzője gyorsan átvette a pozíciót, miközben Sergio Pérez dobogós álmai szerte foszlottak.

    „Maxszel (Verstappen) többet már nem fogadok, de GP-vel (Gianpiero Lambiase) igen. Ez volt a második alkalom, és mindkétszer én nyertem” – nyilatkozta nevetve Marko.

  • Marko kiakadt: Hányszor kell még ezt elmondanom?

    Marko kiakadt: Hányszor kell még ezt elmondanom?

    Helmut Marko ismételten leszögezte, hiába volt rossz hétvégéje Sergio Péreznek Mexikóban, jövőre is ő lesz a Red Bull másik versenyzője.

    A szezon első felében két versenyt nyerő (Szaúd-Arábiai Nagydíj, Azerbajdzsáni Nagydíj) 33 éves pilóta a szakértők szerint az állásért küzd. A legutóbbi teljesítménye miatt már a második helye is veszélybe került az egyéni tabellán, mivel a Mercedes és Lewis Hamilton megtáltosodott az utóbbi időszakban.

    A paddockban az a hír járja, hogyha nem tartja meg a mexikói versenyző a második helyet az egyéni bajnokságban, akkor búcsút inthet az ülésének. Daniel Ricciardo már lesben áll, és legutóbbi teljesítménye lenyűgözte a Red Bull vezetőit.

    Vasárnap az Alberto Fabrega és Will Buxton által hangoztatott „sokkoló pletyka” kapcsán szinte mindenki Fernando Alonso érkezéséről álmodozik, ám a spanyol szakíró kiemelte, amit hallott az nem egy olyan dolog, amit szeretne, hogy megtörténjen. Többet nem volt hajlandó elárulnia, így a találgatások folytatódtak.

    Ez nagyot ütne: jövőre Alonso lehet Verstappen csapattársa a Red Bullban?

    Mindeközben Helmut Marko dühösen nyilatkozott a német Skynak. Az osztrák tanácsadó megelégelte, hogy mindig ismételnie kell magát Pérezzel kapcsolatban. A 80 éves vezető kihangsúlyozta, a mexikóinak szerződése van 2024-re, így ő fogja vezetni a másik autót Max Verstappen mellett. Döntésüket nem befolyásolja a legutóbbi verseny teljesítménye sem, sőt Marko kihangsúlyozta, elege van a hirtelen jött pletykákból is.

    „Hányszor kell még magamat ismételnem? Checónak 2024 végéig szerződése van velünk, és ez így is marad. A verseny első köréig szuper hétvégéje volt, és az a meggyőződésem, hogy az ütközés nélkül a dobogón állhatott volna” – szögezte le Marko.

    Az osztrák tanácsadó a mexikói szurkolókat is megdicsérte, mivel ezúttal nem fütyülték ki Max Verstappent és a Red Bull munkatársait.

    „Nagyszerűek voltak. Hihetetlenül sportszerű volt a közönség, ritkán tapasztalok ilyen hangulatot.”

  • A Red Bull főnökei is vigasztalják Pérezt

    A Red Bull főnökei is vigasztalják Pérezt

    Sergio Pérez mindent vagy semmit alapon támadott Mexikóban, nem érte be kevesebbel az 1. helynél, ez lett a veszte a rajtnál. A Red Bull vezetői nem hibáztatják.

    A jó rajtnak és a szélárnyéknak köszönhetően Pérez lendületet vett a célegyenesben, és akár elsőként is kijöhetett volna az első kanyarkombinációból, de Max Verstappennel akaratlanul összezárt Charles Leclerc előtt, ebből lett a csattanás.

    A hazaiak kedvencének futama így rögtön véget ért, s bár a közönség a leintés után kifütyülte Leclerc-t, Pérez megvédte őt, hiszen maga sem gondolt szándékos ütközésre. A Red Bull vezetői pedig a mexikóit nem dorgálják.

    „Versenybaleset volt, előfordul ilyesmi. Lehetőséget látott, Leclerc külső oldalán próbált elfordulni – mondta Helmut Marko, aki nem szokott megriadni az erősebb kritikáktól. – Nincs miért hibáztatni. Az a rossz, hogy 19 pontot vesztett [Lewis] Hamiltonnal szemben.” 

    Megint csúnyán viselkedtek a mexikói F1-es szurkolók

    A Mercedes pilótája ugyanis 20 pontra megközelítette Pérezt az összetettben, aki ha nem vigyáz, a hátralévő három futamon eldobhatja a Red Bull történelmi esélyét, hiszen a bikások pilótái még sohasem végeztek a tabella első két helyén.

    Marko újfent megismételte, hogy Pérez helye az újabb hiba ellenére sincs veszélyben. „Checónak szerződése van 2024-re, amit teljesíteni is fog. A verseny első köréig szuper hétvégéje volt, biztosra veszem, hogy dobogós lett volna [az ütközés nélkül]” – mondta.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szintén vigasztani próbálta Pérezt. „Nem hibáztatható, amiért a hazai futamán megpróbált az élre állni. Ez elég kemény helyzet számára, a saját közönsége előtt, érzelmileg megviselte. Azt mondtam neki, jövő héten új futam jön, te pedig nem lennél versenyző, ha nem ment volna rá az 1. helyre” – nyilatkozta.

  • Pérez apjának különös világa: Checo tíz évig a Red Bullban marad, Marko pedig a legjobb

    Pérez apjának különös világa: Checo tíz évig a Red Bullban marad, Marko pedig a legjobb

    A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén a hazai pilótára, Sergio Pérezre vetül a rivaldafény, ennek nyomán pedig a média a Red Bull versenyzőjének apját is megszólaltatta. A képernyőn mindig mosolygó Antonio Pérez sok mindent máshogy lát fia körül, mint azt a nyilvánosság gondolná.

    Bár a mezőny domináns csapatánál versenyez, Pérez nem karrierje legszebb időszakát éli, hiszen a két győzelemmel biztatóan induló szezonkezdet után hamar jelentősen visszaesett a teljesítménye Max Verstappenhez képest, a győzelmekért tavasz óta nem képes harcolni, és többször csak a mezőny sűrűjébe kvalifikálta autóját.

    Ennek fényében a Red Bull tancsadójától, a pilótaügyeket kezelő Helmut Markótól is sok nyilvános kritikát kapott, az ülése elvesztésének lehetőségét is belebegtetve, ráadásul nemrég a nemzetiségére tett megjegyzése miatt még bocsánatot is kellett kérnie. Pérez apja azonban egyáltalán nem látja elmérgesedettnek a helyzetet, szerinte Marko csak segíti a fiát a tanúsított hozzáállásával.

    „Marko a legeslegjobb támogató, akivel Checo csak rendelkezhet a világon. Elképesztő személyiség győztes mentalitással, aki hajtja Checót. Szeretem ezt, ahogy Dr. Markót is!” – idézi az ORF interjúját a Motorsport-Total.

    Furcsa, de leszúrás helyett Marko most lelket öntött Pérezbe

    „Checónak még sohasem volt ilyen jó kapcsolata egy csapattársával. Egész biztos, hogy még tíz évig egy csapatban maradnak Maxszel. Ez a tíz év alatt pedig Checo is nyerhet egy világbajnoki címet. Élvezem, hogy a fiam a világ legjobb versenyzőjével méreti meg magát, ugyanis a világ legjobbja jelenleg Max Verstappen.”

    A Red Bull feszültséget érez a mexikói szurkolókban, emiatt Verstappent testőrök kísérik a hétvégén, bármiféle atrocitást megelőzendő. Antonio Pérez szerint azonban erre az intézkedése semmi szükség nem volt.

    „Mexikó a legjobb ország a világon, az itteni emberek a legjobbak a világon. A mexikóiak nagyon tisztelik Dr. Markót és a Verstappen családot, szívesen látjuk őt. Mexikó barátságos és családias. Egy sportban mindenki győzni akar, de csak egy bajnok lehet, viszont Checo is a legjobb tíz közé tartozik a világon” – idézi a büszke apát a német lap.

  • Sajtó: Többször is összeült idén Norris és a Red Bull a 2024-es szezon miatt

    Sajtó: Többször is összeült idén Norris és a Red Bull a 2024-es szezon miatt

    Sajtóértesülések szerint Lando Norris és a Red Bull már tárgyalt a 2024-es bajnokságról.

    Sergio Pérez teljesítménye lassan cselekvésre sarkalja az osztrák istállót. A mexikói pilóta nem tudja a lépést tartani csapattársával, sőt még az egyéni tabellán őrzött második pozícióját is elveszítheti. A boxutcai pletykák szerint a Bikák nagyon szeretnék, ha a 34 éves pilóta tartani tudná a pozícióját, mivel így kimaxolhatnák a szezont, ám Lewis Hamilton valódi fenyegetésként zárkózik fel. Péreznek szerencséje volt azzal, hogy kizárták az Egyesült Államok Nagydíjáról a brit pilótát, mivel az eredeti befutó alapján szignifikánsan csökkent volna a pontkülönbség kettőjük között.

    Pérez vállára nagy nyomás nehezedik, ugyanis az a hír járja, hogy ultimátumot kapott a csapatától. Amennyiben nem végez a tabella második helyén, idő előtt válnak el az útjaik.

    Christian Horner első sorban Daniel Ricciardót ültetné vissza Max Verstappen mellé, de Helmut Markót nem győzte meg az ausztrál teljesítménye. A hírek szerint a 34 éves versenyzőnek előbb Yuki Tsunoda ellen kell bizonyítania, hogy az osztrák tanácsadó számoljon vele a Red Bull kapcsán is.

    Joe Saward szakújságíró a népszerű blogjában leírta, hogy a Red Bull valóban felkereste nemrég Lando Norrist. Az osztrák istálló már 2024-től a holland mellé ültette volna a brit pilótát, ám a 23 éves versenyző néhány megbeszélés után úgy döntött, inkább marad a McLarennél. Magyarázatként a csapat jelenlegi teljesítményét jelölte meg.