Címke: Helmut Marko

  • Közeleg a vég Ricciardónak, lehet, hogy csak két versenye maradt bizonyítani

    Közeleg a vég Ricciardónak, lehet, hogy csak két versenye maradt bizonyítani

    Sajtóhírek szerint két versenye van bizonyítani Daniel Ricciardónak, különben leváltják? De vajon mi állhat az ausztrál pilóta gyenge szezonkezdete mögött?

    Daniel Ricciardo Ausztráliában zsinórban másodszor kapott ki versenyen Cunoda Júkitól az idei szezonban (és az első futamon is csak csapatutasításnak köszönhetően tudta megelőzni), ráadásul a japán versenyző 7. helyével hat értékes pontot szerzett az RB-nek, míg az ausztrál pilótát csupán a 12. pozícióban rangsorolták. Ricciardo versenye persze már az időmérő edzésen megpecsételődött, hiszen miután pályaszélesítés miatt törölték a Q1-ben elért legjobb idejét, már az első szakaszban kiesett, míg Cunoda a Q3-ig jutott, ahol 8. lett.

    És lehet, hogy szép lassan megpecsételődik a tavaly visszatérő veterán F1-es jövője is? Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már a Szaúd-arábiai Nagydíj után figyelmeztető üzenetet küldött az ausztrálnak a Speedweek hasábjain, most pedig a hírek szerint ennél is komolyabb tett következett.

    „Virítania kell valamit” – már két futam után rászállt Ricciardóra a Red Bull

    Az egyértelműen az anyacsapatba történő visszatérést megcélzó, arról az ausztráliai hétvégén is több alkalommal nyilatkozó Ricciardo a New Zealand Herald szerint ugyanis az idei harmadik futam után ultimátumot kapott Markótól. A lap úgy tudja, hogy Ricciardónak a következő két versenyen, Japánban és Kínában lesz még lehetősége bizonyítani, hogy ennél sokkal többre képes, és ha nem sikerül neki, a Miami Nagydíjtól a tartalékpilóta Liam Lawson ül a helyére a szezon hátralevő részére.

    A Herald azt írja, Marko nagy csodálója az új-zélandi fiatalnak, aki tavaly valóban remek bemutatkozást produkált az akkor még AlphaTaurinak hívott testvércsapatban a Hollandiában csuklóját törő Ricciardo helyén. Az idei évre viszont nem maradt helye, noha mindenki készpénznek vette eddig is, hogy legkésőbb 2025-ben elfoglalhatja valamelyik ülést az RB-nél. Lehet, hogy Ricciardo visszafogott teljesítménye miatt nem is kell addig várnia?

    Az új-zélandi lap azt ecseteli, hogy Marko Lawsont tartja a legjobb jelöltnek arra, hogy hosszú távon átvegye Sergio Pérez helyét Max Verstappen mellett, és mivel a mexikóinak 2024 végén lejár a szerződése, adott esetben már jövőre utódot kell találni neki.

    Helmut Marko, Daniel Ricciardo
    Marko útilapút kötne Ricciardo talpára? / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ricciardo is a hatalmi harc egyik eleme lesz?

    Markót ismerve egyáltalán nem meglepő, hogy rögtön nyomást helyez egy versenyzőre, ha az nem hozza a megfelelő teljesítményt, de Ricciardo kritizálása és Cunoda látványos dicsérése mögött más is lehet.

    Ricciardo visszatérését ugyanis egyértelműen Christian Horner szorgalmazta, aki bevallottan mindig is nagyon kedvelte az ausztrált, és nagy sokként élte meg, amikor Ricciardo 2018-ban elhagyta a Red Bullt. Marko és Horner közül csak utóbbi volt ott személyesen akkor is, amikor tavaly Ricciardo Silverstone-ban azzal a céllal tesztelte a Red Bullt, hogy bizonyítsa, megvan még benne az, ami ahhoz kell, hogy átvegye Nyck De Vries helyét, amennyiben pedig Ricciardóra úgy tekintünk, mint a Horner által preferált Pérez-utódra, a pilótakérdés is a Red Bullon belül zajló hatalmi harcok egyik csataterévé válhat.

    Ezek a hatalmi harcok az utóbbi egy hétben kicsit háttérbe szorultak ugyan, ám naivitás lenne azt hinni, hogy a Red Bull tulajdonosai, illetve a Marko és Horner közötti ellentét egyik napról a másikra megoldódott, Ricciardo eltávolítása pedig igencsak nagy skalp lenne a 80 esztendős tanácsadónak, amivel azt is megmutatná, hogy továbbra is ő az, aki a fontos döntéseket meghozza.

    Ricciardo érdekes megjegyzései

    Persze amennyiben valaki nem teljesít, jogos lehet a leváltása, ám Ricciardo idei küszködése mögött nem feltétlenül az áll, hogy az ausztrál egyszerűen nem tud olyan jól boldogulni az autóval, mint Cunoda. Melbourne-i Q1-es köre elmondása szerint az idei legjobb időmérős köre volt, ám így is több mint 1 tizeddel elmaradt a japán legjobb Q1-es idejétől, ami előtt az ausztrál pilóta utólag értetlenül állt.

    „Magával a körrel elégedett voltam, úgy éreztem, mindent kihoztam belőle, és amikor láttam, hogy Jukihoz viszonyítva így sem elég jó, az… Kicsit még mindig össze vagyok zavarodva, mert tudom, hogy normál esetben mit jelent egy ilyen kör. Úgy szeltem át a célvonalat, hogy »Igen, ez jó volt«. Ezek a körök normál esetben több mint elegendőek, de most így sem volt az” – idézi a The-Race.com Ricciardót, aki természetesen itt arra utalt, hogy bár továbbjutott volna a körrel, Cunodát nem előzte meg.

    Amit pedig ezután látott, még jobban zavarba hozta a rutinos pilótát.

    „Látva, hogy [Cunoda] milyen időt futott a Q2-ben, most meg tudom mondani, hogy én nem lettem volna képes 7 tizedet gyorsulni a Q1-es időmhöz képest. Biztos javult a pálya, de őszintén szólva vannak dolgok, amelyeket meg kell vizsgálnunk, mert eddig ez egyértelmű küszködés.”

    Daniel Ricciardo, RB, Ausztrál Nagydíj
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nyilván erre mondhatjuk, hogy Ricciardo hozzáállása a legtöbb autóversenyző esetében tipikus, és csupán az történik, hogy amikor elfogytak az érvei, az autóban kezdi keresni a hibát, és különben is, kezdetben a McLarennél is az autót okolta, majd szépen lassan kiderült, hogy nem tudott alkalmazkodni hozzá. Ám a jelenlegi helyzet egyelőre másnak tűnik, a McLarennél ugyanis Ricciardo bizonyos dolgokat nem tudott megtenni az autóval, amiket amúgy szeretett volna, itt viszont elmondása szerint érzésre minden tökéletes, csak a tempó nincs meg.

    „Oké, törölték a körömet, de a kör maga egyértelműen a legjobb idei köröm volt, és ezek normál esetben elegendőek szoktak lenni. Nem tudom, hol tudtam volna még időt találni a Q2-ben. A pálya javulása nyilván jelent néhány tizedet, de 6-7 tized (amennyivel Cunoda gyorsult – a szerk.) nem volt benne. A fékezés, az egyensúly és minden más terén magabiztosan érzem magam. Nem az a helyzet, mint a McLarennél, ahol kicsit bizonytalan voltam és nem tudtam idáig elmenni az autóval. Egyes kanyarokban egyszerűen nem tudok elég nagy tempót átvinni” – ecsetelte

    Amikor pedig a The-Race arról kérdezte, hogy az autó mely tulajdonságai nem fekszenek még neki, Ricciardo rámutatott, hogy nem feltétlenül vele, hanem inkább az autóval lehet a baj. „Úgy érzem, hogy a négy kerékkel csúszás terén a határon vagyok. Úgyhogy jó az egyensúly, és úgy érzem, hogy a határán vagyok az autó potenciáljának. Szaúd-Arábia után láttunk néhány dolgot, a csapat elég sokat változtatott, és több új elemet is adott nekem erre a hétvégére, hogy kezelje ezen gondok és aggodalmak némelyikét. Úgy tűnt, hogy jobb lett a helyzet, de még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve.”

    „Továbbra is úgy érezzük, hogy jobban küszködünk, mint amennyire normál esetben kellene egy olyan autóban, amivel eléggé elégedett vagyok. Nem arról van szó, hogy itt vagy ott nagyon küszködnék, valójában eléggé jó érzés vezetni a kocsit, de a köridő mást mutat.”

    Daniel Ricciardo, RB, Ausztrál Nagydíj
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ricciardo már a szaúdi hétvége után is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, és akkor a csapat talált kisebb problémákat az autóval, amelyek visszavethették a teljesítményt, de ez korántsem elég ahhoz, hogy magyarázza az egykörös lemaradást Cunodával szemben. Majd miután Melbourne-ben a határon vezetve sem volt elég jó a tempója, Ricciardo újabb ellenőrzéseket akart, mert „nem volt teljesen meggyőződve”, hogy az autó úgy működik, ahogyan kellene neki.

    Amikor pedig a futam után az F1 TV levezető műsorában Laura Winter megkérdezte tőle, hogy mik azok a területek, amelyeken ő tud változtatni, és mik azok, amelyeknél az autón kell, Ricciardo ismét elment abba az irányba, hogy bár ő is mindent meg fog tenni, a csapatnak nagyítóval kell átvizsgálnia a kocsit.

    „Ez most egy két részből álló folyamat. Nyilván amennyire csak lehet, megvizsgálom, hogy én mit tehetek, megnézem az adatokat, a fedélzeti kamerás felvételeket, hogyan vezetek, mi késztet arra, hogy bizonyos dolgokat tegyek, és hogy az belőlem fakad-e, vagy az autó az oka, amely nem adja meg azt az érzetet, amire szükségem van – magyarázta. – Aztán pedig rengeteget kérdezek a mérnököktől. Az autó nagyjából ugyanaz, mint tavaly. Nyilván más, de nem arról van szó, hogy megváltoztattuk a teljes filozófiáját, úgyhogy a tulajdonságai és kezelhetősége is nagyon hasonló. És ezért vagyunk kicsit bizonytalanok azt illetően, hogy miért küszködünk ennyire, miközben Juki egyértelműen nagyon kényelmesen érzi magát, mert az autó eléggé hasonló. De folytatjuk a munkát, és próbálom elérni, hogy a csapat nagyítóval nézze át a kocsit és menjen biztosra, hogy semmi nem siklott-e félre. Versenyzőként minden tőled telhetőt megteszel, de a lehető legtöbb kérdést akarod feltenni, hogy biztosra menj, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell. Biztos fogunk találni valamit, most csak tiszta fejjel, a szemünket a célon tartva kell továbbmennünk.”

    Azt nyilván ne is feltételezzük, hogy Ricciardo esetleg nem kap ugyanolyan autót, mint Cunoda, vagy a Red Bull megpróbálja hátráltatni őt, de ha tényleg igazak a Marko ultimátumáról szóló hírek, hamar fel fognak erősödni azok a hangok, amelyek szerint az ausztrál pilótát egyesek szeretnék a csapaton kívül tudni.

  • Elkezdhette elásni a csatabárdot Horner és Marko a Red Bull belviszályában

    Elkezdhette elásni a csatabárdot Horner és Marko a Red Bull belviszályában

    Sajtóértesülések szerint az érintett felek megbeszélést tartottak, hogy rendezzék a Red Bullon belüli konfliktust. A találkozón állítólag Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó is részt vett.

    Immáron közel másfél hónapja zajlik a nyilvánosság előtt a Red Bullon belüli hatalmi harc. A közvélemény még február 5-én szerzett tudomást arról, hogy az energiaitalos istállónál valami nincs rendben: ekkor derült ki, hogy belső vizsgálatot indítanak Christian Horner, a bikások csapatfőnöke ellen, miután egy alkalmazott zaklatással vádolta meg.

    A brit szakembert még a Bahreini Nagydíj hétvégéje előtt felmentették, de egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a Red Bullon belül valakinek érdekében áll eltávolítani őt. Ez pedig alighanem az osztrák tulajdonosi kör, illetve azok, akik ezt a felet támogatják a hatalmi harcon belül. Az eddigi hírek alapján alighanem ebbe a csoportba tartozik a Verstappen család, valamint Helmut Marko, a csapat tanácsadója.

    Hivatalos panaszt nyújtott be az FIA-nál Christian Horner vádlója

    Utóbbi szintén főszereplővé vált, amikor a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján ő maga ismerte el, hogy akár fel is függeszthetik, és kijelentette, benne van a pakliban, hogy a jövő héten esedékes melbourne-i fordulón már nem lesz ott. Egy nappal később viszont kiderült, hogy marad a pozíciójában, amit szintén ő erősített meg.

    Az elmúlt hetekben tehát csupa olyan hír érkezett, amely a csapaton, illetve az anyacégen belüli széthúzásról szólt. A héten azonban a felek állítólag leültek, hogy megtegyék az első lépést a konfliktus rendezése felé. Legalábbis erről számolt be a The Mirror, amely azt állítja, hogy Horner és Marko találkozott egymással.

    A brit lap online kiadásában megjelent cikkben úgy fogalmaznak, hogy „fegyverszünetet” akarnak kötni annak érdekében, hogy a hatalmi harc ne legyen hatással a csapatra. Persze itt aligha a közeljövőre kell gondolni, hiszen Max Verstappen a történtek ellenére is magabiztosan megnyerte az első két futamot, Sergio Pérez pedig mindkétszer közvetlenül mögötte ért célba.

    Vajon hogy került bele Verstappen szerződésébe a Marko-záradék?

    Ugyanakkor azután, hogy Marko távozása felmerült, a holland pilóta kijelentette, ebben az esetben ő is elhagyhatja a Red Bullt, édesapja, Jos Verstappen pedig még korábban távozásra szólította fel Hornert. A címvédő eligazolása tehát valós veszéllyé vált a Red Bull számára, ráadásul nemcsak a Mercedes, hanem az Aston Martin is valós alternatíva lehet. Ebből a szempontból tehát a bikásoknak vélhetően elemi érdekük, hogy rendezzék a konfliktust, amíg nem késő.

     

  • Vajon hogy került bele Verstappen szerződésébe a Marko-záradék?

    Vajon hogy került bele Verstappen szerződésébe a Marko-záradék?

    Több szálon görög tovább a Red Bull hatalmi harca, hiszen újabb sajtóértesülések szerint egy második belső vizsgálatot is indított a cég, miközben az ügyben kulcsszerepet játszó nő is jogi lépésekre készül.

    A Red Bull több mint egy hónapja a nyilvánosság előtt zajló belviszályából azt már megtanulhattuk, hogy ami nyilvánosságra kerül, az sem feltétlenül az, aminek elsőre látszik. A Szaúd-arábiai Nagydíj és az Ausztrál Nagydíj között az események folyása kissé lelassulni látszik, legalábbis a nyilvánosság számára: Christian Horner továbbra is irányítja a csapatot, Helmut Marko is megkapta a Red Bull GmbH jóváhagyását Oliver Mintzlafftól a folytatásra, Jos Verstappen szerint azonban a csapat robbanásveszélyes állapotba kerül, ha Horner a helyén marad.

    Az ügyben eddig is több fejleményt szállító lapok újabb értesülésekkel álltak elő. A holland De Telegraaf arról számolt be, hogy a Horner ellen korábban feljelentést tévő, majd a csapat által nemrég állásából felfüggesztett női alkalmazott az elmúlt napokban új jogi képviselőt keresett, s most a döntés elleni fellebbezésre készül.

    Wolff: Gyorssá kell tennünk a Mercedest, hogy vonzó legyen Max számára

    A brit The Telegraph eközben arról ír, hogy a Red Bull egy második belső vizsgálatot is kezdeményezett az elmúlt hetek történéseinek nyomán, aminek célja egyelőre nem ismert.

    Néhány, a földtől kissé elrugaszkodottnak tűnő sejtés is előbukkant a közelmúltban az ügy kapcsán, és talán ezek közé sorolható az brit lap által megerősítettnek vallott értesülés is, amely Max Verstappen szerződésének azt a bizonyos záradékát érinti, amely szerint ha Helmut Marko távozna a csapattól, akkor ő maga is szabadon megteheti azt, kilépve 2028-ig szóló kontraktusából. A The Telegraph viszont állítása szerint most kiderítette, hogy azt a bizonyos „Marko-záradékot” meglévő jogköre által maga Helmut Marko adta hozzá Verstappen szerződéséhez utólagosan, anélkül, hogy a Red Bull Racing vagy az enargiaital-vállalat vezetői ahhoz hozzájárultak volna – így pedig megkérdőjelezhető annak jogi érvényessége.

    Persze vannak, akik inkább azt kérdőjelezik meg a hír hallatán, hogy a nagy aprólékossággal kidolgozott F1-es szerződések világában mégis mennyire lehet valószerű, hogy ügyvédek és a vezetőség jóváhagyása nélkül bekerülhet egy olyan kitétel egy versenyző kontraktusába, amivel most hetek óta mégis jolly jokerként dobálóznak a paddockban az érintettek…

  • Újabb fordulat – hamarosan kirúghatják Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét

    Újabb fordulat – hamarosan kirúghatják Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét

    Amikor már úgy tűnt, hogy Christian Horner kirobbanthatatlan a Red Bull Racing éléről, újabb fordulat következhet be az energiaital-gyártó F1-es istállójában zajló belviszályban, és végül mégiscsak lehet, hogy a csapatfőnök lesz a vesztes.

    Közvetlenül a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt látott napvilágot a hír, hogy Helmut Markónak nem kell többé a felfüggesztéstől tartania, az Oliver Mintzlaffal, a Red Bull F1-es projektet is felügyelő ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélés ugyanis pozitívan alakult, és a 80 esztendős osztrák marad a tanácsadói szerepkörében. Markónak ugyanakkor volt egy megjegyzése, ami előrevetítette, hogy a belháborúnak még nincs vége, ugyanis azt mondta, hogy most vissza kell térnie a nyugalomnak a csapat életébe.

    A verseny után aztán Christian Horner egyértelmű üzenetet küldött Markónak és a tanácsadó mellett Szaúd-Arábiában határozottan kiálló – lényegében közölte, hogy ha Marko megy, akkor ő is távozni fog – Max Verstappennek azzal, hogy „senki nem lehet nagyobb a csapatnál”, ám most úgy tűnik, hogy ez a kijelentés rá ugyanúgy igaz, amit fájdalmas módon tapasztalhat meg.

    Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Horner pozíciója ugyanis eddig biztosítottnak látszott, lévén élvezte (és persze lehet, hogy még mindig élvezi) a Red Bull thai többségi tulajdonosa, Chalerm Yoovidhya támogatását, ebben azonban az F1-insider.com értesülései szerint változás állhat be. Yoovidhya a német lap szerint ugyanis már hajlik arra, hogy megfogadja a Red Bull GmbH osztrák kisebbségi tulajdonosának tanácsát, és felmentse Hornert a csapatfőnöki és ügyvezető igazgatói teendők alól.

    Az F1-insider szerint ennek oka pedig a Red Bull számára kiemelten fontos Egyesült Államok piaca, ahol kimondottan rosszul csapódott le Horner zaklatási botránya, és ahol befolyásos nőjogi aktivisták egyre hangosabban nyilvánulnak meg az ügyben. Emellett Yoovidhya attól tart, hogy Horner vádlója bíróságra mehet és jogi úton támadhatja meg a Red Bull által lefolytatott belső vizsgálat eredményét.

    Egy harmadik, igen meredek értesülés pedig az, hogy a U2 dallal tervez segíteni a Red Bull által felfüggesztett alkalmazottnak, ugyanis The Edge, a híres rockegyüttes gitárosa a nő bátyának veje. Az F1-insider információi szerint a dal címe is megvan már: „Don’t be horny, be Christian” (Ne légy kanos, légy keresztény – az angolban a Christian szó a Krisztián mellett keresztényt is jelent, míg a kanost jelentő horny rímek a Hornerre).

    Ezek a fejlemények pedig már Yoovidhya ingerküszöbét is átvihetik, és arra sarkallhatják, hogy a Red Bullt az eddigieknél is jobban megtépázó botrányt elkerülve inkább mentse fel Hornert, aki a jelek szerint vesztésre áll a hatalmi harcban. Az F1-insider „jól értesült forrásokra” hivatkozva azt írja, hogy a csapatfőnök már a soron következő versenyen, az Ausztrál Nagydíjon sem lesz ott.

    Kiderült, mit mondott Horner Jos Verstappennek, aki elismerte, hogy vitatkoztak

  • Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Úgy tűnhet, azzal, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadóját nem függesztette fel az osztrák anyacég, Max Verstappen jövője is biztosított az energiaitalos csapatnál, ám Christian Horner csapatfőnök szavai mást mutatnak.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj előtt érkezett a hír, hogy Helmut Marko és Oliver Mintzlaff, a Red Bull GmbH F1-ért is felelős ügyvezető igazgatója pozitív találkozón van túl, amely során mindent megbeszéltek, a 80 esztendős tanácsadó pedig közölte, hogy marad, ám hozzátette, hogy „a nyugalomnak viszont vissza kell térnie.” Utóbbi megjegyzés utal rá, hogy korántsincs még vége a Red Bullnál zajló belviszálynak, és a felek között legfeljebb ideiglenesen állhatott helyre a béke.

    Eldőlt, hogy a Red Bull felfüggeszti-e tanácsadóját

    Marko esetleges távozása a szaúdi F1-es hétvége pénteki napján merült fel, amikor olyan sajtóhírek láttak napvilágot, amelyek szerint a tanácsadót vizsgálat alá vonta a Red Bull GmbH (azaz nem az F1-es csapat, mivel azzal nem áll szerződésben), amiért szerepe lehetett a Christian Horner körül kirobbant zaklatási botránnyal kapcsolatos szivárogtatásban.

    A 80 esztendős osztrák beismerte, hogy nem biztos a jövője a Red Bullnál, és elképzelhető a felfüggesztése, ami után Max Verstappen robbantotta a bombát, és a dzsiddai időmérő után határozottan kiállt Marko mellett. A háromszoros világbajnok az írott sajtó képviselői és a televíziós kamerák előtt is többször levezette, hogy Marko jelenléte mennyire fontos a számára, majd kijelentette: „Helmutnak maradnia kell”, mert ha nem marad, akkor nagy problémák lesznek.

    Verstappen kiállása azért nagyon jelentős, mert először jelentette ki, hogy egy másik személy helyzete befolyásolhatja a jövőjét a Red Bullnál, egyúttal szavai hatalmas kontrasztban állnak azzal, amiket akkor mondott, amikor korábban Christian Horner csapatfőnök fontosságáról beszélt.

    Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    Horner üzent Verstappennek

    A Red Bullon belül zajló a thai többségi tulajdonos és az osztrák kisebbségi tulajdonos között zajló hatalmi harcban Verstappen tehát most oldalt választott, hiszen világossá tette, hogy az utóbbi mellett álló Markót nem távolíthatják el anélkül, hogy ő is menne. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy ezeknek a hatalmi csatározásoknak ezzel vége szakad, és Chalerm Yoovidhya és az ő támogatását élvező Christian Horner a Verstappen elvesztésétől való félelmében visszavonulót fúj.

    Horner ezt az újabb Red Bull kettős győzelmet hozó Szaúd-arábiai Nagydíj után persze így nem mondta ki, de szavaiból átjött, hogy alighanem akár még Verstappen elvesztését is bevállalná a nagyobb cél érdekében.

    „Soha ne mondd, hogy soha – felelte a Red Bull csapatfőnöke arra a kérdésre, hogy elveszíthetik-e Verstappent. – Ha egy versenyző nem akar valahol lenni, akkor máshová fog menni. De nem látom okát, hogy miért akarna bárki is távozni ebből a csapatból. Szerintem [Verstappen] nagyszerű támogatást kap, és csodálatos munkát végez egy remek autóval.”

    Verstappennek 2028 végéig szól a szerződése, amelyben nyilván szerepelnek kilépési záradékok – az egyik ilyen lehet, hogy Marko távozása esetén Verstappen szabadon máshová mehet –, azaz a Red Bullon is múlik, hogy megtartsa a mezőny jelenlegi legjobb pilótáját. Verstappen pedig világossá tette, hogy Marko elküldése olyan tett lenne, ami alighanem az ő elvesztéséhez is vezetne. Horner a szaúdi futam után azt mondta, a kapcsolata Markóval nem jelent gondot, és kijelentette, hogy Mintzlaff és a Red Bull egy másik, szintén a helyszínen levő ügyvezetője, Franz Watzlawick is nagyon támogató volt.

    Max Verstappen, Helmut Marko, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj
    Marko és Verstappen Dzsiddában / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Tisztában vagyok az összes zajjal, de ez nem terelte el a csapat figyelmét a feladatról. Egy csapat vagyunk. Találgatások jelennek meg Helmutról, de Helmut nem nekem és a Red Bull Racingnek dolgozik, hanem a Red Bull GmbH-nak. De szerintem látszik, hogy nagyon világos, előrefelé mutató úton haladunk, és folytatni akarjuk ezt az elképesztő győzelmi szériát, amiben vagyunk” – nyilatkozta.

    Horner emellett azt is leszögezte, hogy jó a kapcsolata Verstappennel és nincs feszültség a csapaton belül, a Sky Sports-nak viszont kijelentette: „Nyilván sok minden fel van fújva, de egy csapat vagyunk, és senki sem nagyobb a csapatnál. Mindenkinek megvan a szerepe, amit játszania kell, a csapat legtetejétől a legaljáig.” Ezután pedig elmondta, hogy aki menni akar, azt nem lehet erőszakkal visszatartani, Verstappent is beleértve.

    „Ez olyan, mint az életben bármi. Nem erőltetheted, hogy valaki valahol legyen, csak mert egy darab papír azt írja. Ha valaki nem akar ebben a csapatban lenni, akkor nem fogjuk az akarata ellenére itt tartani. Ez érvényes akkor is, ha az illető gépkezelő, tervező, vagy valaki valamelyik támogató szerepkörben. Az egész vállalatra érvényes ez. Egy ilyen csapatban dolgozni elkötelezettséget és szenvedélyt kíván meg. Maxban pedig megvan ez, ezt láthattuk. 18 éves kora óta itt van, és kétségem sincs az elkötelezettsége és szenvedélye felől. De ez így megy.”

    Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj
    Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Noha első ránézésre ezeket a sorokat Verstappen dicséreteként is lehet értelmezni, a szavait mindig gondosan megválogató Horner valójában nagyon világos üzenetet küldött a hollandnak, és ahelyett, hogy szokás szerint csak a 2028 végéig tartó szerződésére utalt volna, inkább belement abba a fejtegetésbe, hogy mindegy, mi áll egy szerződésben, ha valaki annak lejárta előtt távozni szeretne, nem állnak az útjába.

    Így aztán nem nagyon lehet másként értelmezni ezeket a szavakat, minthogy Horner keringőre invitálta a pilótáját, és finoman közölte vele: ha menni akarsz, menjél nyugodtan.

    Horner talán úgy érzi, hogy az eddig minden sikerét a bikás csapattal elérő Verstappennek nagyobb szüksége van a Red Bullra, mint fordítva? Persze ettől még óriási veszteség lenne a háromszoros (az idei év végére alighanem négyszeres) világbajnok távozása, ám amennyiben Horner kerülne ki győztesen ebből a hatalmi harcból, az ő pozícióját mindenképpen megerősítené, hogy a sportág valaha volt egyik legjobb pilótája miatt sem küldték el.

    Ugyanakkor egy ilyen forgatókönyv hatalmas kockázatokat rejt magában, hiszen Verstappen távozása láncreakciót indíthat el. Mit lépne erre Adrian Newey, a csapat sztártervezője, vagy az istálló technikai igazgatójaként funkcionáló jobbkeze, Pierre Waché? Newey-ról több alkalommal is hallani lehetett, hogy nem feltétlenül Horner pártját fogja, a csapatfőnök pedig már tavaly is többször igyekezett kisebbíteni a 65 esztendős szakember érdemeit, amit Amanda Newey, a tervező felesége az X-en az erről szóló cikkek alá kommentelve kért ki magának.

    Az Auto Motor und Sport a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéje alatt arról írt, Horner szerint a Red Bull Verstappen és Newey nélkül is sikeres lehet, amennyiben ő marad a főnök. Hogy ez így van-e, azt nyilván csak akkor tudjuk meg, ha előáll ez a helyzet.

    Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?

  • Verstappen fellélegezhet, Marko marad a helyén

    Verstappen fellélegezhet, Marko marad a helyén

    Helmut Marko elárulta, a Red Bull vezetőivel folytatott megbeszélés után eldőlt, hogy marad az istállónál. A csapat tanácsadója hálás Max Verstappennek, a szivárogtatást pedig baromságnak tartja.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján elterjedt, hogy Helmut Marko tanácsadót felfüggesztheti a Red Bull. Maga az érintett is elismerte, hogy lehetséges. Hogy Ausztráliában már nem lesz ott. Szombaton aztán az anyacég két felső vezetőjével folytatott megbeszélést, majd nem sokkal később elárulta, a Red Bull nem fogja eltávolítani őt a pozíciójából.

    Nagy a baj a Red Bullnál? – két ügyvezető részvételével tartottak válságértekezletet

    Nagyon jó beszélgetés volt – idézi az Autosport, a 80 éves szakembert, aki kijelentette, hogy mindennek vissza kell térnie a normál kerékvágásba. – Természetesen ismét nyugalomnak kell lennie a csapatnál. Minden pontban egyetértettünk. Itt fogom folytatni. A szerződésem még három évig szól. A nyugalomnak viszont vissza kell térnie.”

    Miután megjelentek a hírek, Max Verstappen kijelentette, hogy hűséges Markóhoz, és ha a tanácsadó megy, akkor ő is szedheti a sátorfáját. A 80 éves szakember értékelte a gesztust. Ez lenyűgöző volt – fogalmazott. – Nagyon hálás vagyok neki ezért. Ő azon kevesek közé tartozik, akinek akinek erős a karaktere, és hűséges.”

    Sajtóértesülések szerint Marko felfüggesztése azért merülhetett fel, mert elkezdték vizsgálni azt a lehetőséget, hogy ő szivárogtatta ki a Christian Horner ügyével kapcsolatos feltételezett bizonyítékok egy részét. Ő azonban tagadta mindezt. „A szivárogtatás teljes baromság – szögezte le. – Örülök, hogy a mobiltelefonomat tudom használni. Soha nem láttam ezeket a beszélgetéseket.”

  • Nagy a baj a Red Bullnál? – két ügyvezető részvételével tartottak válságértekezletet

    Nagy a baj a Red Bullnál? – két ügyvezető részvételével tartottak válságértekezletet

    Sajtóértesülések szerint lezajlott az a megbeszélés, amelyet Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója említett. Az osztrák szakember és az F1-es projektért felelős vezető mosolyogva érkeztek meg a pályára.

    Bár zajlik a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéje, és hamarosan elrajtol a futam, a közvélemény továbbra is arra figyel, hogy mi zajlik a Red Bull háza táján. A bikásoknál ugyanis továbbra sem csitul a botrány, sőt, egyre nagyobb a bonyodalom. Pénteken ugyanis Helmut Marko, a csapat veterán tanácsadója maga ismerte el, hogy akár felfüggeszthetik.

    Újabb fordulat a Red Bull-botrányban: felfüggeszthetik Helmut Markót!

    Sajtóértesülések szerint a 80 éves szakember ellen azért indult belső vizsgálat, mert felmerült, hogy köze van a Christian Hornerrel kapcsolatos feltételezett bizonyítékok kiszivárogtatásához. Amennyiben azonban távozik a csapattól (pontosabban valójában a Red Bull GmbH-tól, hiszen a Red Bull Racinggel nincs szerződése), annak komoly következményei lehetnek.

    Max Verstappen ugyanis egyértelmű lojalitását fejezte ki Marko felé, amikor megkérdezték, mit szól a fejleményekhez. Sajtóértesülések szerint a holland pilóta szerződése egy olyan záradékot is tartalmaz, amely az osztrák szakemberhez köti a maradását. Ez alapján pedig egyáltalán nem kizárt, hogy ha Marko megy, akkor a címvédő is szedi a sátorfáját.

    Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    Marko az említett nyilatkozatában azt is elmondta, hogy szombaton, vagyis a futam napján beszélni fog a felettesével. Ezzel Oliver Mintzlaffra, a Red Bull F1-es projektért felelős ügyvezető igazgatójára utalt. A Motorsport-Total.com értesülései szerint ez meg is valósult, sőt, a cég amolyan válságértekezletet tartott a dzsiddai Shangri-La Hotelben.

    Rajtuk kívül ráadásul Franz Watzlawick, a Red Bull energiaital-üzletágáért felelős vezetője is jelen volt. Hogy mi hangzott el, és milyen eredményre jutottak, arról természetesen nem tudni, de állítólag Marko és Mintzlaff azóta együtt megjelentek a pályán. Állítólag mindketten mosolyogtak, és igyekeztek az egységesség benyomását kelteni.

    Elképzelhető, hogy ha közvetlenül nem is, a fejlemények alapján a következő napokban minden kiderül, hogy nagy vonalakban miben állapodhattak meg. A két ügyvezető számára ugyanakkor még nem ért véget a megbeszélések sorozata: a német szaklap szerint ugyanis a futam után Dubajba repülnek, hogy a Red Bull többségi tulajdonosával, a Hornert támogató Chalerm Yoovidhyával találkozzanak.

    Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?

  • Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?

    Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?

    A Red Bull-lal kapcsolatos ügy legújabb fejleménye, hogy Helmut Markót akár fel is függeszthetik. Max Verstappen egyértelműen figyelmeztetett mindenkit, hogy ez esetben az ő jövője is minimum megkérdőjeleződik, ám könnyen lehet, hogy Christian Horner őt és más kulcsszereplőket is járulékos veszteségnek tekint, és meggyőződése, hogy nélkülük is képes győzelemre vezetni a csapatot.

    Újabb fontos fejezetéhez érkezett a Red Bull körül kialakult botrány: felfüggeszthetik a csapat alapítása óta kulcsszereplőként jelen lévő Helmut Markót. A bikások tanácsadója maga is elismerte, hogy benne van a pakliban, hogy Ausztráliában már nem lesz ott a helyszínen, és lehetséges, hogy ez az utolsó hétvégéje jelenlegi pozíciójában.

    Az ügy hátterében a Christian Horner zaklatási botránya áll. Mint ismert, a brit szakembert megvádolta egy, azóta felfüggesztett alkalmazott, ám a csapatfőnököt felmentették. Másnap viszont az egész paddocknak elküldték az állítólagos bizonyítékokat, illetve azok egy részét. A Red Bull GmbH, vagyis az anyacég pedig vizsgálatot indított Marko ellen, miután felmerült, hogy ő állhat a szivárogtatás mögött.

    Újabb fordulat a Red Bull-botrányban: felfüggeszthetik Helmut Markót!

    Tisztázni kell az ügyet, hogy ne érje kár a márkát és a csapatot – nyilatkozta a 80 éves szakember a televízió mikrofonjának. – A legfontosabb, hogy nem szabad olyat tennünk, ami Maxnak a bajnoki címébe kerülhet. Azonban ahhoz is mindennek rendben kell lennie, hogy én továbbra is ebben a környezetben akarjak dolgozni. Ezt szombaton meg kell beszélnem a felettesemmel.”

    Utóbbi mondatával Marko Oliver Mintzlaffra, az F1-es csapatot felügyelő ügyvezető igazgatóra célzott, aki elutazott a dzsiddai hétvége helyszínére. Az osztrák szakember Dietrich Mateschitznek, a cég alapítójának a halála után került ebbe a pozícióba, és azóta voltak olyan pletykák, hogy nem ápolnak különösebben jó viszonyt Markóval.

    Azonban az Auto Motor und Sport arról ír, hogy a vizsgálat hátterében nem ő, hanem Horner áll, és ő akarja elérni, hogy Markót felfüggesszék. A Red Bull thai többségi tulajdonosának, Chalerm Yoovidhyának a segítségével pedig akár meg is szabadulhat a cégen belüli ellenfeleitől. Olyannyira, hogy a német szaklap szerint akár Mintzlaff is célponttá válhat, hogy átvegye a teljes irányítást az istálló felett.

    Marko esetleges távozásának ugyanakkor lehetnek meglehetősen súlyos következményei. Max Verstappen ugyanis a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérője után mind a sajtótájékoztatón, mind az egyéb nyilatkozataiban leszögezte, hogy hűséges marad ahhoz az emberhez, aki óriási szerepet játszott F1-es bemutatkozásában, és mindenkitől ezt várja el. A holland pilóta arra is utalt, hogy amennyiben Marko elhagyja a Red Bullt, úgy ezt ő is megteszi.

    A címvédő 2028-ig rendelkezik szerződéssel, ám állítólag van benne egy záradék, amely Markóéhoz köti a maradását. Magyarán, ha ez valóban így van, akkor amennyiben Marko nem lesz a Red Bull anyacégének kötelékében (a csapattal nincs szerződése), akkor Verstappen is szabadon távozhat. Ez esetben minden bizonnyal a Mercedes lehet a célpont, ahol tárt karokkal várnák.

    Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    Mindez első látásra óriási érvágás a Red Bull számára, hiszen elveszíthetik a sportágat jelenleg uraló versenyzőt, ami mind sportszakmailag, mind üzletileg rossz hír. Ugyanakkor az AMuS szerint Horner járulékos veszteségnek tartja Verstappent, de nemcsak őt, hanem más kulcsfigurákat is. „Komolyan hisz abban, hogy Verstappen, [Adrian] Newey és a Ford nélkül is nyerni tud, mert magát tartja a siker letéteményesének” – idéz a szaklap egy meg nem nevezett csapattagot.

    Furcsán hangozhat, de a három felsorolt név közül semmiképpen sem Verstappené a legfontosabb. A Ford szerepét egyelőre nehéz meghatározni, hiszen nem ők gyártanák a motort, csupán technikai támogatást nyújtanának. A Red Bull technikai főigazgatója viszont egyértelműen kulcsszereplő, hiszen ő volt az, aki a jelenlegi szabályrendszer előtt felismerte, hogy mi a legfontosabb a tervezés szempontjából, és így megteremtette a jelenlegi dominancia alapjait. Ami a holland pilótát illeti, bár egy az egyben aligha lehetne pótolni, azért jó pár olyan versenyző van a mezőnyben, aki szintén ott lenne a tabella élén.

  • Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    Miután felröppent, hogy a Red Bull eltávolíthatja Helmut Markót a Forma–1-es programjából, Max Verstappen világossá tette, hogy az az ő jövőjére is hatással lehet a csapatban.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj közben látott napvilágot a hír, miszerint Helmut Markót felfüggesztheti a Red Bull. A bikás csapat tanácsadója ellen Autosport értesülései szerint vizsgálatot folytat az energiaital-gyártó, amiért a 80 esztendős osztrák összefüggésbe hozható a Christian Hornert érintő zaklatási botrány kezdete óta a sajtónak történt szivárogtatásokkal. A Red Bull állítólag az ügy kirobbanásakor teljes hírzárlatot rendelt el az alkalmazottainak, és most azt vizsgálják, hogy Marko vétett-e a protokol ellen.

    Amennyiben igen, akár már jövő hétfőn felfüggeszthetik a Red Bull döntéshozatalában továbbra is kulcsszerepet játszó tanácsadót, aminek a lehetőségét az ORF-nek ő maga is elismerte. Csakhogy ezzel elképzelhető, hogy elüldözik a csapattól Max Verstappent, aki köztudottan nagyon lojális Markóhoz, és akivel kapcsolatban nemrég felmerült, hogy amennyiben bizalmasa elmegy, a szerződésébe foglalt záradéknak köszönhetően ő is szabadon távozhat.

    Újabb fordulat a Red Bull-botrányban: felfüggeszthetik Helmut Markót!

    Nagy baj lesz

    Verstappen Dzsiddában, a pole pozíció megszerzése után állt a sajtó rendelkezésére, majd egyértelművé tette, hogy nem tudná elfogadni Marko elvesztését.

    „Nagyon tisztelem Helmutot, és amit közösen elértünk. Nagyon lojális vagyok iránta, és ezt mindig kifejeztem mindenkinek a csapatban, a vezetőknek, hogy ő mindig fontos részét fogja képezni a döntéshozatalomnak a jövőben a csapaton belül. Úgyhogy nagyon fontos, hogy a csapatban maradjon, beleértve persze mindenki mást is, mert ez az egész csapatmunka” – nyilatkozta az FIA sajtótájékoztatóján.

    A háromszoros világbajnok ezután világossá tette, hogy amennyiben változik a Red Bull vezetésének összetétele, az őt is a távozás felé sodorhatja.

    „Nagyon fontos, hogy együtt tartsuk a kulcsembereket, mert úgy érzem, hogy amennyiben egy ilyen fontos tartópillér kiesik, és ezt a csapatnak is elmondtam, az nem tesz jót az én helyzetemnek sem. Úgyhogy igen, ami engem illet, Helmutnak maradnia kell.”

    „Ő építette a csapatot Dietrich [Mateschitzcel] az első naptól fogva. Mindig nagyon lojális volt a csapathoz és mindenkihez a csapatban, hogy már akkoriban biztosítsa, hogy mindenki a helyén maradjon. És természetesen az is nagyon fontos, hogy nagyon tiszteljük azért, amit tett. Ez pedig visszavezet a lojalitáshoz és az integritáshoz. Úgyhogy igen, fontos, hogy a csapat tagja maradjon, és nekem is az.”

    Amikor pedig német Sky arról kérdezte, hogy ha Marko nem lesz a Red Bullnál, akkor ő is távozik-e, a címvédő azt felelte: „Akkor nagy problémánk lehet a csapatban, igen.”

    A holland sajtónak pedig kijelentette: „Nem folytathatom a Red Bullnál Helmut nélkül. Ha ez megtörténik, akkor az megoldhatatlan helyzetet teremt.”

    Amennyiben Marko távozik, az gyorsan mozgásba lendítheti a gépezetet a Mercedesnél is, amely ebben az esetben lecsaphatna Verstappenre, és leigazolhatná Lewis Hamilton utódjának a 2025-ös szezontól.

  • Újabb fordulat a Red Bull-botrányban: felfüggeszthetik Helmut Markót!

    Újabb fordulat a Red Bull-botrányban: felfüggeszthetik Helmut Markót!

    Egy nappal azután, hogy Christian Horner a Szaúd-arábiai Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy igazán itt lenne már az ideje a továbblépésnek, újabb fordulat látszik kibontakozni a Red Bullon belül zajló hatalmi háborúban.

    Az érintettek ezt természetesen nem erősítették meg, de több, évtizedek óta az F1-es paddockban dolgozó újságíró is beszámolt már róla, hogy a háttérben a thai többségi tulajdonos és a Red Bull Racing csapatfőnökének összefogása állhat, Chalerm Yoovidhya és Christian Horner ugyanis ki akarja vásárolni a 49%-os osztrák kisebbségi tulajdonost, azaz Dietrich Mateschitz fiát.

    Horner a thai tulajdonossal készül visszavágni az osztrák Red Bullnak?

    Amennyiben ez megtörténne, Horner részvényesként, a mostaninál jóval nagyobb befolyással irányíthatná tovább az istállót, míg Helmut Marko, a csapatfőnökkel korábban többször nézeteltérésbe keveredő tanácsadó értelemszerűen távozna. Marko ugyanis Mateschitz egykori jobbkezeként nyilván az osztrák fél oldalán áll, jelenleg pedig minden fontosabb döntésben ő, és nem Horner mondja ki az utolsó szót.

    De lehet, hogy ez nemsokára meg fog változni, az ORF szerint ugyanis a Red Bull a Szaúd-arábiai Nagydíj utáni hétfőn felfüggesztheti őt a pozíciójából. A 80 esztendős osztrák megerősítette azt az eshetőséget a csatornának adott interjúban, hogy nem lesz ott a soron következő versenyhétvégén, az Ausztrál Nagydíjon a paddockban, de abba nem akart belemenni, hogy ez a saját, vagy a csapat döntése lesz.

    „Ez egy nagyon összetett ügy. Békét akarunk a csapatban és a világbajnokságra koncentrálni, ami már önmagában elég nehéz lesz” – tért ki a válasz elől Marko, aki a német Sky-nak hozzátette: „mindennek együtt kell állnia számomra, hogy folytatni akarjam a munkát.” Ez arra utal, hogy Markónak is vannak feltételei, illetve, hogy a folytatás jelen helyzetben egyáltalán nem biztos.

    Ám nem a tanácsadó felfüggesztése az egyetlen új fejlemény az ügyben, a német Motorsport-Magazin ugyanis arról számolt be, hogy a Hornert zaklatással megvádoló, a Red Bull által már felfüggesztett női alkalmazott civil bíróságra viszi az ügyet. Erről Marko csak annyit mondott, hogy minél gyorsabb lezárást szeretnének, majd elismerte, hogy Max Verstappen esetleges távozása „elképesztően nagy veszteség lenne”, hozzátéve, hogy ennek eredményeként számos szakember is otthagyhatná a Red Bullt.

    A háromszoros világbajnokról köztudott, hogy nagyon lojális Markóhoz, így kérdés, hogy egy ilyen fejlemény hogyan érintené őt.

    FRISSÍTÉS

    Az Autosport közben megtudta, hogy mi állhat Marko esetleges felfüggesztésének hátterében. A szaklap úgy értesült, hogy Markót vizsgálni kezdte a Red Bull GmbH – azaz a Red Bull osztrák anyacége, és nem az F1-es csapat, utóbbival ugyanis Markónak semmilyen szerződése nincs – a különböző, sajtónak a Horner-botrány kirobbanása óta kiszivárogtatott információk kapcsán. Ez a vizsgálat jelenleg is tart, így még nem született döntés arról, hogy Marko megszegte-e a Red Bull protokollját, vagy sem. Amennyiben azonban arra jutnak, hogy bizalmas információkat juttatott el a médiának, tettének nyilván következményei lesznek.

    A BBC megkeresésére a Red Bull Racing szóvivője azt mondta, újdonság nekik az esetleges felfüggesztés híre, ám ez abból is fakadhat, hogy Marko felett az F1-es istállónak nincs hatalma.