Címke: Helio Castroneves

  • „Szuper különleges” nap Shank számára a régóta várt első DPi győzelemmel

    Mike Shank elmondta, hogy „teljesen megkönnyebbült”, hogy megszerezte csapata régóta várt első győzelmét a DPi kategóriában.

    Az utolsó etapban Helio Castroneves lett a csapat hőse, aki Ricky Taylor 10-es számú Wayne Taylor Racing Acura ARX-05-ösét tudta maga mögött tartani.

    A győzelem – tíz évvel az MSR első és eddigi egyetlen Rolex 24 győzelme után – egy kihívásokkal teli első szezont követően jött össze, amelyben a csapat nem tudott győzni a DPi-sorozatban.

    Nagy szükségünk volt rá, nagyon nagy szükségünk volt rá” – mondta Shank a Sportscar365-nek. „Nehéz évünk volt tavaly, és ezt nem is próbáltuk tagadni. Nem akartam elrejteni az igazságot. Megpróbáltuk helyrehozni a dolgokat.

    A mai nap bebizonyította, hogy biztosan jó úton járunk. Hosszú év áll még előttünk, de nagyon tetszett a mai munkánk. Teljesen megkönnyebbültem.

    Shank elmondta, hogy emiatt került be a csapat programjába Tom Blomqvist és az ex-Mazda ász Oliver Jarvis .

    Helio és Simon (Pagenaud – a szerk.) esetében nem kell magyarázni a dolgokat. De ezt a másik két srácot megnéztem és minden arról árulkodott, hogy nagyszerűen bele fognak illeni a csapatba.

    Csak kiválasztottam azokat, akikről úgy gondoltam, hogy gyakorlatilag ugyanolyan sebességűek és ugyanolyan beállítottságúak lehetnek mint a másik két versenyzőnk.

    Mike Shank büszkén tekinthet csapatára
    Mike Shank büszkén tekinthet csapatára Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Shank visszaemlékezett a 2012-ben diadalmaskodó csapatra, melynek tagja volt a néha Justin Wilson is.

    Az a nap igazán különleges volt John Pew-val, Ozz Negri-vel, AJ Allmendingerrel és Justin Wilsonnal. Justint 2015-ben Poconóban veszítettük el. Én valahogy erre gondolok először. Nem tudom, csak arra gondolok, és arra, ami ott történt” – magyarázta a Meyer Shank Racing társdulajdonosa.

    Természetesen Mike Shank nem ment el szó nélkül csapata, és tulajdonostársa mellett sem.

    Nagyon hálás vagyok azért, hogy annyi nagyszerű ember vesz körül engem. A feleségem és én mindent kockára tettünk. Azzal kezdődött, hogy Jim France átkarolt engem, és soha nem engedett el. Aztán találkoztam Jim [Meyerrel] körülbelül négy évvel ezelőtt, és az életem sokkal rosszabb lett!” – mondta humorosan az immáron kétszeres győztes tulajdonos.

    Ünnepelnek a versenyzők, balról jobbra: Oliver Jarvis, Helio Castroneves, Tom Blomqvist, Simon Pagenaud
    Ünnepelnek a versenyzők, balról jobbra: Oliver Jarvis, Helio Castroneves, Tom Blomqvist, Simon Pagenaud Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Simon Pagenaud is a csapatot dícséri

    Simon Pagenaud, aki első versenyén indult az MSR színeiben, dicsérte a csapat stratégáit, akik „fantasztikus” versenyt hoztak össze az irányítótoronyból.

    A kivitelezés elképesztő volt” – mondta. „Mindenekelőtt a stratégia volt az első és legfontosabb. Képesek voltunk üzemanyagot spórolni és tovább menni, mint bárki más.”

    A stratégák, Mike és Ryan úgy állították be magukat, hogy a végén kevesebb üzemanyagot tegyünk az autóba, hogy kevesebb időbe teljen, hogy mindenkit megelőzzünk a boxban. Pontosan ez történt.

    Blomqvist, aki az utolsó órára átadta a helyét Castronevesnek, elmagyarázta, miért nem vitte az autót a kockás zászlóig.

    Fantasztikus lett volna befejezni a versenyt, de már elég sokat ültem addigra az autóban. Eléggé ki voltam merülve, és az utolsó két órában már nagyon kellett vizelnem! Ez nem könnyítette meg túlságosan az életemet” – mondta Blomqvist, aki nem volt egyedül ezzel, hiszen Jordan Taylor hasonló történettel állt elő néhány nappal ezelőtt.

    Helio szuper erős volt az egész versenyen. Azt hiszem, jól döntöttünk.

     

  • Ha szereted azt amit csinálsz, akkor menned kell tovább – Castroneves

    Helio Castroneves óriási bulit indított el azza, hogy, megszerezte második Daytonai 24 órás győzelmét, két év leforgása alatt.

    Castroneves azt a Wayne Taylor Racing Acurát tartotta maga mögött a végén, amellyel tavaly ilyenkor győzelmet aratott.

    A négyszeres Indy 500-győztes Ricky Taylor erős támadásait visszaverve három másodperccel győzött.

    Az autót Tom Blomqvisttel és Oliver Jarvisszal, valamint volt és jelenlegi MSR IndyCar csapattársával, Simon Pagenaud-val osztotta meg – írja a Motorsport.com.

    A 46 éves veterán az NBC Sports/Peacock’s Marty Snidernek nyilatkozott: „46 évesen úgy érzem magam, mintha 22 lennék, testvér!

    Teljesen elképesztő volt. Nem tudom eléggé megköszönni az AutoNationnek és a Sirius XM-nek, a Meyer Shank Racingnek és az Acurának, mert ezek a srácok adtak nekem egy nagyszerű autót. Nagyszerű autó, nagyszerű csapattársak Simon, Tom, Oliver, ők a testvéreim!

    A végén Ricky… Ó, ember, viccelődtem vele: »Ricky, sok mindent megtanítottam neked az Acuránál töltött három év alatt, de nem mindent: Valamit még mindig a tarsolyomban kell tartanom!«”

    A kemény munka meghozta gyümölcsét

    Hihetetlen munka volt ez mindenkitől, soha nem gondoltam volna, hogy Daytonában a kerítésen fogok felmászni, és ma megvalósítottam ezt az álmomat, ember. Ez egyszerűen hihetetlen volt.

    Helio Castroneves, Daytonai 24 órás győztes 2022-ben, szokásos kerítésmászásos ünneplése
    Helio Castroneves, Daytonai 24 órás győztese 2022-ben, szokásos kerítésmászásos ünneplése Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Castroneves az utolsó órára ült be az autóba, mint elmondta saját kérésére:”Tegyen be, edző! Tegyen be, edző! Mindenki kivette a részét a mai sikerből.

    Snider kérdésére, hogy mit jelentett számára, hogy kilenc hónapon belül Daytonában és Indyben is felkapaszkodhatott a dobogóra, Castroneves így válaszolt: „Ez hihetetlen, hihetetlen…

    De nézd, ha szenvedélyes vagy, és szereted, amit csinálsz, akkor csak folytatni kell. Nincs okod arra, hogy folyton a külső hangokra figyelj” – mondja a brazil ász, arra utalva, hogy sokan már a visszavonulását várják.

    Szóval amíg folytatom, addig nincs semmi gondom. Motivált vagyok, izgatott vagyok, el akarom érni az álmomat, és folytatni akarom. És ma még egy dolgot kihúzhattam a bakancslistámról.

    A Meyer Shank Racing számára érzelmes nap volt ez a diadal hiszen, 10 évvel ezelőtt arattak legutóbb győzelmet.

    Akkor a néhai Justin Wilson, AJ Allmendinger, Ozz Negri és John Pew győzött a csapat színeiben.

  • A Meyer Shank nyert, Castroneves duplázott a Daytonai 24 óráson!

    Az utolsó óra hatalmas izgalmakat hozott, a végén pedig a 60-as rajtszámú Meyer Shank Racing nyert, melyet Helio Castroneves hozott be a célba.

    Helio Castroneves a tavalyi év után ismét elhódította a Rolex órát, melyet a Daytonai 24 órás győztese kap.

    A safety car vezetésével kezdődött meg az utolsó óra a Daytonai 24 óráson.

    Az újraindítást követően leginkább a 31-es Whelen Engineering Racing Cadillac és az 5-ös JDC-Miller Cadillacre irányult a figyelem, akik már az éjszaka folyamán is találkoztak.

    Ezúttal az 5-ös autó húzta a rövidebbet, így gyakorlatilag elvesztette esélyét a végső győzelemre.

    Bár végül 10 perccel a vége előtt vissza tudta előzni a 31-es autót, nem tudta utolérni a 10-es és a 60-as autót, és harmadik lett.

    Érdemes kiemelni, hogy a kiállásnál Castroneves nem cserélt kereket, míg a mögötte jövő Wayne Taylor Racing autó igen.

    A brazil viszont nem hagyta magát, és még egy nagyobb előnyt is ki tudott autózni a verseny végééig, így magabiztosan nyert.

    Még az sem hátráltatta, hogy az utolsó körben a GTD Pro drámájába majdnem belekeveredtek, de erről egy picit később.

    A Wayne Taylor Racing 10-es autójának végül nem sikerült sorozatban negyedszer is nyerni, azonban a második helyért járó díjat így is elhódították.

    Az LMP2-ben szintén hatalmas izgalmak voltak az utolsó órában, ahol Deletraz megelőzte Hertát, azonban a DragonSpeedes Colton Herta nem hagyta magát, és nem sokkal a vége előtt visszaelőzte őt.

    Ráaádsul a 8-as Tower Motorsport nem csak az első, de a második helyet is elvesztette azzal, hogy lecsúszott a buszmegállóban, melyet így a Racing Team Nederland hódított el.

    A GTD Pro-ban a Pfaff Motorsport nyert
    A GTD Pro-ban a Pfaff Motorsport nyert Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Az utolsó körben dőlt el a GTD Pro küzdelme

    A GTD Pro-ban az utolsó körben dőlt el a győzelem sorsa, a KCMG 2-es, és a Pfaff Motorsport 9-es Porschéja az utolsó 10 órát fej-fej mellett töltötte.

    Végül az utolsó 2-3 körben oda-vissza előzgették egymást, és az utolsó körben a Le Mans sikánnál összeért Laurens Vanthoor (KCMG) és Mathieu Jaminet (Pfaff), a KCMG megpördült, és a 62-es Risi Competizione Ferrari lett a második, a KCMG pedig a harmadik

    A GTD kategória trófeáját magabiztos előnnyel a Wright Motorsport Porschéja hódította el, a Magnus Racing Martinja előtt. A dobogó alsó fokára a Gilbert Korthoff Motorsports Mercedes csapata állhatott fel.

    Az LMP3-ban több körös előnnyel a Riley Motorsports nyert.

    DPi:
    # Autó Csapat
    1 60 Meyer Shank Racing (Oliver Jarvis, Tom Blomqvist, Helio Castroneves, Simon Pagenaud)
    2 10 Wayne Taylor Racing (Ricky Taylor, Filipe Albuquerque, Alexander Rossi, Will Stevens)
    3 5 JDC-Miller Motorsports (Tristan Vautier, Richard Westbrook, Loic Duval, Ben Keating)
    4 31 Whelen Engineering Racing (Pipo Derani, Tristan Nunez, Mike Conway)
    5 48 Ally Cadillac Racing (Mike Rockenfeller, Kamui Kobayashi, Jimmie Johnson, Jose Maria Lopez)
    6 02 Chip Ganassi Racing (Renger van der Zande, Sebastien Bourdais, Scott Dixon, Alex Palou)
    7 01 Chip Ganassi Racing (Earl Bamber, Alex Lynn, Marcus Ericsson, Kevin Magnussen)
    LMP2:
    # Autó Csapat
    1 81 DragonSpeed (Patricio O’Ward, Eric Lux, Devlin Defrancesco, Colton Herta)
    2 29 Racing Team Nederland (Frits Van Eerd, Giedo van der Garde, Dylan Murry, Rinus Veekay)
    3 8 Tower Motorsport (John Farano, Louis Deletraz, Rui Pinto de Andrade, Ferdinand Habsburg-Lothringen)
    4 52 PR1/Mathiasen (Ben Keating, Mikkel Jensen, Scott Huffaker, Nicolas Lapierre)
    5 68 G-Drive Racing (Francois Heriau, Oliver Rasmussen, Rene Rast, Ed Jones)
    6 22 United Autosport

    LMP3:

    # Autó Csapat
    1 74 Riley Motorsports (Gar Robinson, Felipe Fraga, Kay van Berlo, Michael Cooper)
    2 33 Sean Creech Motorsport
    3 54 CORE Autosport
    4 36 Andretti Autosport
    5 13 AWA
    6 26 Mühlner Motorsports
    GT Daytona Pro:
    # Autó Csapat
    1 9 Pfaff Motorsports (Matt Campbell, Mathieu Jaminet, Felipe Nasr)
    2 62 Risi Competizione (Alessandro Pier Guidi, James Calado, Daniel Serra, Davide Rigon)
    3 2 KCMG (Laurens Vanthoor, Patrick Pilet, Dennis Olsen, Alexandre Imperatori)
    4 14 VasserSullivan (Jack Hawksworth, Ben Barnicoat, Kyle Kirkwood)
    5 15 Proton (Dirk Mueller, Patrick Assenheimer, Austin Cindric)
    6 3 Corvette Racing (Antonio Garcia, Jordan Taylor, Nicky Catsburg)
    7 25 BMW M Team RLL (Connor De Phillippi, John Edwards, Augusto Farfus, Jesse Krohn)
    8 79 WeatherTech Racing (Cooper MacNeil, Julien Andlauer, Matteo Cairoli, Alessio Picariello)
    9 24 BMW M Team RLL (Philipp Eng, Marco Wittmann, Nick Yelloly, Sheldon van der Linde)
    10 4 Corvette Racing (Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen)
    GT Daytona:
    # Autó Csapat
    1 16 Wright Motorsports (Ryan Hardwick, Zacharie Robichon, Jan Heylen, Richard Lietz)
    2 44 Magnus Racing (John Potter, Andy Lally, Spencer Pumpelly, Jonathan Adam)
    3 32 Gilbert Korthoff Motorsports (Mike Skeen, Guy Cosmo, Stevan McAleer, Scott Andrews)
    4 21 AF Corse (Simon Mann, Luis Perez Companc, Nicklas Nielsen, Toni Vilander)
    5 70 Inception Racing (Brendan Iribe, Frederik Schandorff, Ollie Millroy, Jordan Pepper
    6 57 Winward Racing (Russell Ward, Philip Ellis, Mikael Grenier, Lucas Auer)
    7 64 Team TGM (Ted Giovanis, Hugh Plumb, Matt Plumb, Owen Trinkler)
    8 71 T3 Motorsport (Franck Perera, Mateo Llarena, Maximilian Paul, Misha Goikhberg)
    9 27 Heart of Racing Team (Roman De Angelis, Ian James, Darren Turner, Tom Gamble)
    10 99 Team Hardpoint (Rob Ferriol, Katherine Legge, Stefan Wilson, Nick Boulle)
    11 19 TR3 Racing (Bill Sweedler, John Megrue, Giacomo Altoe, Jeff Segal)
    12 98 Northwest AMR (Paul Dalla Lana, David Pittard, Charlie Eastwood, Nicki Thiim)
    13 66 Gradient Racing (Till Bechtolsheimer, Marc Miller, Mario Farnbacher, Kyffin Simpson)
    14 47 Cetilar Racing (Roberto Lacorte, Alessio Rovera, Giorgio Sernagiotto, Antonio Fuoco)
    15 12 VasserSullivan (Frankie Montecalvo, Aaron Telitz, Richard Heistand, Townsend Bell)
  • Castroneves és a Meyer Shank az élen, JÖN AZ UTOLSÓ ÓRA!

    Ismételtem sárga zászlós incidens, ismételten egy LMP3 miatt, a 60-as Meyer Shank pedig átvette a vezetést, volánnál Helio Castroneves!

    Teljes pályás sárga zászlóval indult a Daytonai 24 órás utolsó előtti órája, ugyanis 13-as LMP3-as autó megállt a pályán, az új Le Mans sikánban.

    Ricky Taylor pont jókor érkezett a pit roadhoz, és be tudott jönni egy splash and dashre, azaz egy gyors üzemanyagfeltöltésre.

    A safety car felvezetésével érkezett a mezőny, és természetesen mindenki jött a kiállásra, kivéve a már említett 10-es Wayne Taylor Racing autót, amely így átvette a vezetést.

    Az újraindítást követően pár körrel azonban Taylor elveszítette első helyét, akit először a 60-as Meyer Shank, majd később a Richard Westbrookot felmentő Loic Duval féle 5-ös JDC-Miller Cadillac is megelőzött.

    A GTD Pro kategóriában nem történt változás, bár a mezőny kicsit közelebb került egymáshoz, továbbra is a Pfaff és a KCMG Porsche csatáját láthatták a nézők.

    Az LMP2 osztályát az óra végén továbbra is Colton Herta vezette, Louis Deletraz előtt, aki leváltotta a nagyszerű teljesítményt nyújtó Habsburg Ferdinándot.

    Rinus Veekay-t érdemes még kiemelni, aki visszavette körét az LMP2-es kategória éllovasától.

    Az óra végén ismételten sárga zászló következett, ezúttal a 19-es GTD Lamborghini Huracan állt le a pálya szélén, a stratégiák pedig ismételten borultak.

    A 60-as Meyer Shank autóba pedig nem más ült be a hajrára, mint Helio Castroneves!

  • Castroneves negyedik Borg-Warner képmásához állt modellt

    Hélio Castroneves 2021-ben negyedik Indy 500-át nyerte, és mint az ilyenkor lenni szokott, elkészült róla a Borg-Warner féle képmás, mely a győztes versenyzőnek járó trófeára fog felkerülni.

    Hogy mi volt a brazil versenyző reakciója, amikor meglátta képmását?: „Mintha az ikertestvéremmel néznék farkasszemet!”

    Castroneves negyedik győzelmével olyan legendás versenyzők közé emelkedett, mint A.J. Foyt, a közelmúltban elhunyt Al Unser, valamint Rick Mears.

    A készítő, William Behrends 1990 óta modellezi a győztes versenyzők képmását, azonban csak 2015 óta invitálja meg a versenyzőket stúdiójában, mivel úgy érzi, így pontosabban tudja megfaragni az alkotásokat.

    Ennek köszönhető, hogy bár Castronevesről már három képmást készített, mégis először találkoztak élőben – hiszen utolsó győzelmét 2009-ben aratta.

    „Amikor megláttam az agyag változatot, nagyon meglepődtem. Elképesztően realisztikus volt, William nagyszerű munkát végzett. Micsoda elképesztő művésszel dolgozhatom. Kb. 2 órán keresztül ültem modellt, és nagyon érdekes volt látni, ahogy William pici módosításokat csinál, hogy tökéletes legyen a képmás” – tette hozzá Castroneves.

    Behrends is örült a találkozásnak: „Sajnos még nem volt alkalmam megismerni Héliót ezelőtt. Három órát vezetett, hogy itt lehessen, úgyhogy nagy hálával tartozom neki. Jó volt egy kicsit beszélgetni vele miközben dolgoztam. Bár csak lenne egy kerítésem amit megmászhatna (Hélio Castroneves védjegyévé vált ünneplés – a szerk.)” –  jegyezte meg humorosan a művész.

  • Castroneves jövőre újra teljes szezont fog futni az IndyCarban

    Castroneves jövőre újra teljes szezont fog futni az IndyCarban

    Hélio Catroneves 2017 után először fog az összes futamon részt venni egy Indy Car szezon keretein belül. A brazil legenda – aki jövőre már a 47. életévét fogja betölteni – annál a Meyer Shank Racingnél fog versenyezni, akivel megnyerte pályafutása negyedik Indy 500-át az idei naptári évben.

    Castroneves még 2002-ben teljesítette az első teljes szezonját a tengerentúli sorozatban és az ezt követő 15 év mindegyikében a Team Penske csapatát erősítette. Ugyan bajnoki címet nem tudott szerezni ezen időszak alatt, de a negyedik Indy 500 győzelmének megszerzésével egy olyan elit társasághoz csatlakozhatott, ahol olyan nagy nevek szerepelnek, mint A. J. Foyt, Al Unser Sr és Rick Mears.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy jövőre lehetőségem lesz harcba szállni az ötödik győzelmemért az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyen” – nyilatkozta Castroneves a bejelentését követően. „Mike Shanknek és Jim Meyernek sikerült megegyeznie az Auto Nation-nel és a SiriusX-szel, amiért nagyon hálás vagyok, mert ők fogják elősegíteni a teljes évados visszatérésemet. Nagyon hiányzott már ez az érzés, szóval alig várom már, hogy autóba ülhessek és versenyezhessek a többiek ellen.”

    Azonban nagy meglepetésre a brazil csapattársa nem Jack Harvey lesz. Ugyan a brit pilóta éveken keresztül vezette a Meyer Shank Racing 60-as rajtszámú autóját, a következő szezontól már valaki más fog ülni a helyén. A kiscsapatnak ebből kifolyólag egy új csapattársat kell keresniük Castroneves helyére és elmondásuk szerint az illető bejelentésére már nem kell sokat várni.

  • Most a Liberty új projektje vagy egy kiscsapat nyerte az Indy 500-at?

    Most a Liberty új projektje vagy egy kiscsapat nyerte az Indy 500-at?

    Az idei Indy 500 a mindenképpen emlékezetes marad, Hélio Castroneves ugyanis beállította a legjobb győzelem rekordját. Ami igazán különleges, hogy mindezt egy kiscsapattal tette.

    A brazil veterán – bár bajnoki címe sincs – már negyedszerre győzött a híres oválon. Legutóbb 2009-ben, először pedig kereken 20 éve ünnepelhetett Indianapolisban.

    Ezzel csatlakozott a verseny történetének leghíresebbjeihez, A.J.Foyt, Al Unser és Rick Mears is négyszer tudott nyerni. Ez a jelenlegi rekord.

    Castroneves eddig mindig a Penske színeiben indult, most azonban egy elég ismeretlen csapattal tudta megszerezni 12 év után első Indy 500 győzelmét.

    Az IndyCar mezőnyének egységesen a kasznit a Dallara, az aeroscreent a Red Bull, a motorokat pedig a Honda és a Chevrolet gyártja. Az autók között tehát nincs nagy különbség. A nagyobb költségvetésű csapatok annyiból élveznek előnyt, hogy jobb mérnököket és pilótákat tudnak szerződtetni, illetve több autót tudnak indítani.

    Ilyen például az Andretti Autosport, a Chip Ganassi Racing vagy – az IndyCar sorozat és az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa – a Team Penske is. Nekik általában van lehetőségük arra is, hogy néhány versenyen még egy autót indítsanak.

    Ez a három csapat négy-négy autóval rendelkezik a mezőnyben. Általában Indy 500 győztesek (Andretti: Alexander Rossi & Ryan Hunter-Reay, Ganassi: Scott Dixon & Tony Kanaan, Penske: Will Power & Simon Pagenaud), bajnokok (a fentiek közül Rossin kívül mindenki) vagy más szériákból jól ismert versenyzők (Marcus Ericsson, Jimmie Johnson & Scott McLaughlin) ülnek ezekben az ülésekben.

    Persze, – ahogy ezt az idei év is mutatja – mindez nem garancia a sikerre. Az egyenlő autók és feltörekvő fiatalok miatt gyakran születik a papírformától eltérő eredmény. Az idei Indy 500-győztes csapat, a Meyer Shank Racing például csak 2017 óta a mezőny tagja. Ráadásul csak tavaly futották első teljes szezonjukat Jack Harvey-val.

    Az idei Indy 500-on először volt két autójuk egyszerre a mezőnyben. A tapasztalt Hélio Castronevesnek köszönhetően első versenyüket – rögtön a legfontosabbat – nyerték.

    Előtte Michael Shank csapata inkább a sportautók világában mozgott. A tavalyi szezon előtt pedig mindig egy másik nagyobb csapat (Andretti vagy az Arrow McLaren SP elődje) technikai segítségével vettek részt néhány IndyCar versenyen.

    De hiába a kis történelem, nem őket gyámoltalannak tekinteni. A társtulajdonos, Jim Meyer annak Sirius XM-nek volt az igazgatója, amely cég nagy részét a Forma-1-et is felvásárló Liberty Media birtokolja.

    Ráadásul télen a Liberty közvetlenül is befektetett a csapatba. Így bőven van a vitorlájukban szél, a bővítés nem véletlenül történt. Az Indy 500 győzelem nagyott dob az együttes ázsióján. Könnyen lehet, hogy jövőre őket is több autóval láthatjuk az IndyCarban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés 

  • „Pókember” Castroneves nyerte az idei Indy 500-ast

    „Pókember” Castroneves nyerte az idei Indy 500-ast

    Az idei első versenyét teljesítő Hélio Castroneves nyerte a valaha volt leggyorsabb Indy 500-ast, a viadal 105. változatát.

    A rajtot követően Rinus Veekay vette magához a kezdeményezést, de nem tudta leszakítani magát a mezőnyről.

    Az első kiállások a 30. kör környékén kezdődtek meg. Stefan Wilson megpördült a boxba menet, ezzel ő lett az első kieső. Conor Daly még a sárga zászló előtt végezte el a kiállását, így a mezőny elejében találta magát.

    A kiállások alatt Alexander Rossi és a pole-ból induló Scott Dixon is bajba került, a szokatlannál hosszabb megállás egy kör hátrányt eredményezett számukra. Colton Herta átugrotta Veekay-t, így ő vezetett, amint folytatódott a verseny. Nem sok kellett ahhoz, változzon a helyzet, az indianapolisi Daly ment az élre, és dolgozott össze holland csapattársával.

    A második kiállások is rendben lementek a 70. kört követően. Ed Carpenter két pilótája, Daly és Veekay ismét egymást váltották a mezőny élén. A csapattársak kiállását követően a Forma-1-es tesztet nyerő Patricio O’Ward került az élre, Ryan Hunter-Reay és Herta követte őt.

    A Rahal Letterman Lanigan Racing párosa, Graham Rahal és a tavalyi győztes, Takuma Sato, még jobban elnyújtotta a kiállásait, mint O’Ward, más stratégiát követtek. A 119. körben azonban Rahal három kerékkel tért vissza a pályára, megpördült, ezzel okozva második sárgát.

    A lerepülő kerék eltalálta Conor Daly autóját, de az aeroscreennek köszönhetően nem esett komolyabb baja, sőt, a versenyt is folytatni tudta. A zöld zászlónál az Indy specialista, Hélio Castroneves állt az élre, majd O’Ward és Alex Palou vezette a versenyt.

    A verseny utolsó negyedénél, Will Power pördült meg a boxutcában, de nem történt nagyobb probléma. Meglepetésre Dixon is vezetett pár körig, miután a sárga zászlók miatt visszavette a körét.

    Castroneves és Palou többször váltogatták egymást az élen, mögöttük O’Ward autózott. Közben Simon Pagenaud és Ed Carpenter is közelebb lopózott hozzájuk.

    Félix Rosenqvist és Takuma Sato megpróbáltak végig menni egy kiállással kevesebbel, de végül hét lappal a vége előtt a svéd, egy fordulóval utána a japán is kiállt.

    Az utolsó 5 körre Palou fordult elsőként, Castroneves viszont elment mellette, és az utolsó körben még a lekörözöttek sem állították meg abban, hogy beállítsa a rekordot az Indy 500 győzelmek tekintetében. Idén is megmászta a speedway kerítését, amiről becenevét kapta.

    Palou maradt második, Pagenaud végül feljött a dobogóra, O’Wardnak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel, Ed Carpenter előtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

  • Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Az IndyCar szezon is elkezdődik, április 18-án a Barber Motorsport Parkban először gurulnak pontokért pályára az autók.

    Bajnokok, több helyről is

    Az utóbbi kilenc év IndyCar bajnokai mind ott vannak a mezőnyben, és rajtuk kívül még többen visszatérnek a színre.

    A CART bajnokok közül Sébastien Bourdais tavaly nem jutott nagy szerephez, de idén teljes állásban tér vissza, Montoya pedig 2017 után indul ismét az Indy 500-on.

    Tony Kanaan csak az oválpályákon áll majd rajthoz, amikor a hétszeres NASCAR-győztes, Jimmie Johnson ülésében kell majd helyt állnia.

    A mezőnyből Hélio Castronevesnek van a legtöbb Indy 500 győzelme (3), ő azonban csak fél szezont fut, a híres verseny mellett az utolsó öt utcai versenyen áll majd rajthoz.

    De nem csak Amerika legjobbjai lesznek ott Alabamában, hiszen másik tapasztalt újonc, Scott McLaughlin úgy érkezik a sorozatba, hogy az ausztrál V8 Supercars sorozatban három éve nem talált legyőzőre.

    Egykori Forma-1-esek

    A fent említett Bourdais és Montoya mellett, két Indy 500 nyertes, Takuma Sato és Alexander Rossi mondhatja el magáról, hogy az F1-et is megjárta.

    A tengerentúlon pár éve már „szokásosnak” számít Marcus Ericsson és Max Chilton jelenléte, hozzájuk csatlakozik majd Romain Grosjean, és az őt oválokon váltó Pietro Fittipaldi.

    Feltörekvő ifjoncok

    Nem szabad azonban megfeledkezni a fiatalokról sem, az elmúlt években egyre több pilóta ért oda az élmezőnybe. Colton Herta tavaly harmadik helyen zárt az összetettben, Félix Rosenqvist megszerezte első győzelmét, dobogói számából ítélve pedig a McLaren pilótájának Patricio O’Wardnak is csak idő kérdése, mikor jön el a várva-várt diadal.

    Indy 500-as bővítés

    Nemcsak Montoya és Castroneves az egyetlen, akik az Indy 500-ra koncentrálnak idén. A tavaly pole-t szerző Marco Andretti, illetve a női egyenjogúságot hirdető Simona de Silvestro is csak ezen az egy versenyen indul majd.

    A teljes IndyCar szezonban részt vevő autók:

    # Utcai/Ovál pilóta Csapat
    4 ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt
    14 ?? Sébastien Bourdais
    26 ?? Colton Herta
    Andretti
    27 ?? Alexander Rossi
    28 ?? Ryan Hunter-Reay
    29 ?? James Hinchcliffe
    5 ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    7 ?? Felix Rosenqvist
    59 ?? Max Chilton/TBA Carlin
    8 ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi
    9 ?? Scott Dixon
    10 ?? Álex Palou
    48 ?? Jimmie Johnson/?? Tony Kanaan
    18 ?? Ed Jones
    Dale Coyne
    51 ?? Romain Grosjean/?? Pietro Fittipaldi
    20 ?? Conor Daly/?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter
    21 ?? Rinus Veekay
    60 ?? Jack Harvey Meyer Shank
    15 ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan
    30 ?? Takuma Sato
    2 ?? Josef Newgarden
    Penske
    3 ?? Scott McLaughlin
    12 ?? Will Power
    22 ?? Simon Pagenaud

    Részleges szezont vagy csak Indy 500-at teljesítő legénységek:

    06 ?? Hélio Castroneves Meyer Shank
    11 ?? Charlie Kimball A.J. Foyt*
    66 ?? Juan Pablo Montoya Arrow McLaren SP*
    1 ?? JR Hildebrand A.J. Foyt
    98 ?? Marco Andretti Andretti
    52 TBA Dale Coyne
    47 ?? Conor Daly Ed Carpenter
    45 ?? Santino Ferrucci Rahal Letterman-Lanigan
    16 ?? Simona de Silvestro Paretta Autosport (Penske)

    *az Indy 500-on kívül a – szintén indianapolisi – GMR Grand Prix-n is részt vesznek

  • Hatalmas dráma után a Wayne Taylor Racing nyerte az idei Daytona-i 24 órás versenyt

    Hatalmas dráma után a Wayne Taylor Racing nyerte az idei Daytona-i 24 órás versenyt

    Az Acura ARX-05 – amit Helio Castroneves, Filipe Albuqquerque, Alexander Rossi és Ricky Taylor vezetett – nyerte meg az idei Daytona-i 24 órás versenyt. Ez volt a Wayne Taylor Racing negyedik sikere az elmúlt öt évben, amit annak köszönhetnek, hogy a sokáig vezető Ganassi autó hét perccel a vége előtt kapott defektet.

    A Konica Minota Acura mindössze 4.7 másodperccel előzte meg az Action Express Racing 48-as Cadillacjét, akik mindössze négy perccel a verseny vége előtt előzték meg Harry Tincknell Mazdáját.A Mazda így is nagy csodát tett, ugyanis úgy csípték el a dobogó legalsó fokát, hogy a verseny során három kör hátrányban is voltak az éllovashoz képest.

    A verseny talán legnagyobb drámája azonban a Chip Ganassi Racinget érte. Az autóban ülő Renger van der Zarde már a vezető Wayne Taylor Racinges autót vette volna üldözőbe, amikor az autó jobb hátsó defektet kapott. A Ganassi kezei közül így szinte egy biztosnak tűnő győzelem csúszott ki.

    Az LMP2 a 18-as és a 8-as számú ORECA között zajlott, azonban a verseny végén a 18-as autót vezető Dight Merriman, Kyle Tilley, Ryan Dalziel és Paul-Loup Cahtin szerezte meg a kategóriagyőzelmet.

    A GTLM katgóriát pedig végül a 3-as Corvette C8.R-et terelgető Nicky Catsburg, Jordan Taylor és Antonio Garcia nyerte, azonban sokáig nem nekik állt a zászló.

    A GTD kategória legparázsabb csatáját a Ferrari és a Mercedes hozta. Történt ugyanis, hogy az AF Corse Ferrari és a Winward Mercedes GTLM csapatai ugyanis 18 órán keresztül vívtak egymással öldöklő csatát, azonban kettőjük ütközete csúnyán ért véget. A Mercedest vezető sofőr, ugyanis az egyes kanyarban kiütötte az élen álló Ferrarit, akik emiatt fél kör hátrányt szedtek össze. A kategóriát végül pont a vétkes Mercedes GT3-as csapat nyerte Russell Warddal, Philip Ellisszel, Indy Dontjéval és Maro Engellel a volán mögött.

    Forma-1-es érdekeltség is volt a versenyen, ugyanis Juan Pablo Montoya és Kevin Magnussel is részt vett a nagy presztízssel bíró versenyen. A kolumbiai pilóta a 60-as rajtszámú Acura DPi-vel versenyezve végzett az összetett negyedik helyén, amíg Magnussen pont annak a Ganassi DPi csapatnak volt a tagja, akik a végén a defektjük miatt csak az összetett ötödik helyével kellett beérniük.