Címke: hazai futam

  • Pérez nem kér Verstappen segítségéből

    Pérez nem kér Verstappen segítségéből

    A hazai győzelem kétségtelenül álom lenne Sergio Pérez számára, ehhez azonban le kell győznie a rekordra hajtó csapattársát, a friss bajnokot is.

    Max Verstappen kijelentette, hiába jó a viszony közte és csapattársa között, nem adná oda a mexikóinak a győzelmet. Mindezt annak ellenére, hogy már mindkét bajnoki cím sorsa eldőlt.

    Verstappen biztosan nem segíti győzelemhez Pérezt Mexikóban

    Mint kiderült, Péreznek sem lenne ínyére, ha tálcán kapná az emlékezetes eredményt.

    „Nem kell nekem semmit sem adni, így is sok mindent értem el ajándékok nélkül, már sok éve. Nem is gondolok rá, inkább a munkámra koncentrálok, hogy legyen egy tökéletes hétvégém és a győzelem lebeg a szemem előtt.” nyilatkozta Pérez az ESPN-nek.

    Egyesek szerint ez méltó fizetség lenne azért, hogy tavaly az Abu Dhabi Nagydíjon a mexikói feltartotta Hamiltont a bajnoki csata közben. De Verstappen kijelentette, nem fogja csak úúgy odaadni a győzelmet.

    „Szerintem ez végérvényben teljesen normális, mindannyian nyerni akarunk. Nem kételkedem benne, ha más lenne a helyzet, ő is megtenne értem ilyesmit, ahogy én is megtettem érte.”

    Pérez jelenleg szoros csatában áll Charles Leclerc-rel a bajnoki második helyért, csak két pont a hátránya a Ferrari monacói pilótája mögött.

  • Imola az AlphaTauri hazai futama lesz? – az olaszok két versenyt akarnak

    Imola az AlphaTauri hazai futama lesz? – az olaszok két versenyt akarnak

    Tavaly három futamot rendeztek Olaszországban, Monza-Mugello-Imola sorrendben. A koronavírus miatt idén is két verseny lesz, az első Imolában.

    A 2007-ben hozott szabály miatt egyik ország sem rendezett évi két versenyt az elmúlt időben (bár 2008 és 2012 között a spanyolok kijátszották a rendszert Valenciával). Régen ez megszokott volt, az olaszok mellett Németországban vagy az Egyesült Államokban is gyakran két (sőt, egyszer három) futam volt.

    Tavaly azonban borult a papírforma, és több helyszínen is két nagydíjat rendeztek. Olaszország pedig közben történelmet is írt. Három futamával sikerült megismételni az amerikaiak 1982-es eredményét, akkor Long Beach, Detroit és Las Vegas versenyrendezése révén.

    A F1 olasz csapatai közül a Ferrari hűséges maradt Monzához, az AlphaTauri azonban kihangsúlyozta, inkább a gyárukhoz sokkal közelebb fekvő imolai fordulót tekintik hazai versenyüknek.

    Mivel idén már másodjára van jelen mind a két helyszín a versenynaptárban, könnyen lehet, hogy megmarad a kisbikások autonómiája ezen a téren.

    „Imola a remény és az újrakezdés nagydíja.” – kezdte Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub (ACI) elnöke az Automoto.it-nek adott interjújában. – „Lelkesedésre van szükségünk, amit csak egy ilyen szenvedéllyel teli helyszín adhat vissza.”

    „Imolának köszönhetően ismét készen érezzük magunkat a kihívásokra. Nagy megelégedésemre szolgál, hogy két versenyünk van, az ACI pedig mindent meg fog tenni, hogy ez így maradjon.”

    „Olaszország megérdemel két nagydíjat, a sport rendkívüli lapjai íródtak az országunkban.”

    Stefano Domenicali, a Forma-1 újdonsült elnöke a városból származik, így számára is különleges az, hogy a száguldó cirkusz visszatér Emilia Romagna tartományba.

    „Mint olasz és imolai, nagy megtiszteltetés, hogy itt kezdődik az európai szezon. Az F1 nagy lehetőséget kínál az embereknek, hogy többet tanuljanak erről a régióról.”

    Ami az AlphaTaurit illeti, Kvyat negyedik helye tavalyról azt mutatja, jó formában lehetnek idén is. Az idei autót is itt járatták be egy filmes nap keretében, ráadásul Bahrein óta kisebb fejlesztést is hoznak majd magukkal.

  • Vettel szerint kihívás lesz októberben versenyezni a Nürburgringen

    Vettel szerint kihívás lesz októberben versenyezni a Nürburgringen

    Ebben a szezonban pár régebbi versenyhelyszín – mint például a Nürburgring – is része lesz a Forma-1 idei versenynaptárának. Sebastian Vettel pedig már nagyon várja már a hazai versenyét, ami szerinte kihívásokkal teli lesz majd.

    A Liberty Media továbbra is azon dolgozik, hogy új helyszínekkel bővítsék a száguldó cirkusz versenynaptárát annak ellenére, hogy a szezon már kezdetét vette. Az F1 vezetői legutóbb három új pályát jelentettek be, beleértve a Nürburgringet is.

    A száguldó cirkusz mezőnye legutóbb 2013-ban versenyzett a német versenypályán, ahol pont Vettel lett az első Kimi Räikkönen és Romain Grosjean előtt. Emiatt a négyszeres világbajnok már alig várja, hogy visszatérhessen a legendás helyszínre.

    „A Nürburgring, micsoda meglepetés,” – lelkendezett a Ferrari német versenyzője a dpa-nak adott nyilatkozatában. „Eddigi Forma-1-es pályafutásom során három alkalommal versenyezhettem azon a pályán. 2009-ben második lettem, négy évvel később pedig sikerült megnyernem a versenyt.

    „Biztos vagyok benne, hogy a nürnburgringi verseny nagy kihívás lesz mind a csapatok, mind nekünk versenyzők számára. Már szimplán az októberi időjárás miatt is érdekes lesz, hogy miként fogja befolyásolni a hétvége eseményeit.”