A fél világ lázban ég II. Erzsébet királynő napok óta tartó platinajubileumi ünnepsorozata miatt, azt viszont kevesebben tudják, hogy bizony, ott volt ő az első Forma-1-es nagydíjon is, 1950-ben, Silverstoneban.
Nem is csoda, hogy a királynő tiszteletét tette, hiszen az arisztokrácia krémje is indult azon a futamon, a mezőben megtalálható egyaránt egy thai herceg, bizonyos Birabongse Bhanudej Bhanubandh, valamint Toulo de Graffenried svájci báró is. Érdekesség, hogy azóta sem volt egyetlen F1-es futamon se, pedig láthatóan szereti a királykategóriát a királynő.
A királyi család többi tagja persze többször is tett látogatást tett a paddockban: Diana hercegnő még a williamses David Coulthardot látogatta meg egykoron, Harry herceg pedig Abu Dhabiban volt ott az egyik évben, és a Mercedesnél vendégeskedett. Christian Horner volt, hogy Károly hercegnél tett látogatást, Fülöp herceg pedig korábban James Hunttal parolázott.
A királynő vacsoravendége is volt egykoron Lewis Hamilton, akinek leckéket adott etikettből, de azért később csak lovaggá ütötte őt. Korábban ott volt a wokingi McLaren bázis megnyitóján, még Mika Häkkinenék korszakában, de a Shell Center londoni központjában is megcsodálhatta anno Michael Schumacher Ferrariját.
A királynő körüli hypeot azonban egyértelműen a Veloce maxolta ki: ők II. Erzsébettel, valamint Károly és Vilmos hercegekkel forgattak videót, még ha valójában csak az alteregóikkal is. A végeredmény viszont igai brit humoros lett.
A brit királyi család is gratulációját fejezte ki Lewis Hamiltonnak a hetedik világbajnoki cím megszerzése miatt.
A brit versenyző múlt vasárnap egy győzelemmel biztosította be az első helyét az egyéni tabellán. Az esős körülmények mentén még a Racing Pointnak és a Red Bullnak állt a zászló. Ám mikor el kezdett felszáradni a pálya, megjelent Hamilton, egy előzéssel az élre került, majd a kopott intermediate gumikon meg sem állt a győzelemig. Ez az első hely ugyanakkor a hetedik bajnoki címet is jelentette a pilótának. Mivel Valtteri Bottas nem szerzett pontot a viadalon, így már matematikailag sem volt esélye a végső győzelemre.
Hamilton ezzel az eredménnyel beérte Michael Schumachert, így azon a bizonyos ranglistán már ketten állhatnak az élen. Emiatt a brit királyi család is gratulált a 35 éves pilótának. Az üzenet a királynő hivatalos Twitter-oldalán érkezett a versenyzőhöz, aki természetesen reagált a kedves szavakra.
,,Gratulálunk a rekordbeállító hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamiltonnak – a rekordszámú futamgyőzelem mellé, micsoda hihetetlen eredmény!” – olvasható a királyi család üzenetében.
A brit világbajnok korábban már személyesen is találkozhatott a királynővel, még 2009-ben. A 35 éves pilóta abban az évben kapta meg az MBE (Brit Birodalmi Rend) kitüntetést. Ennek részleteit a Graham Norton Show-ban fedte fel 2015-ben:
,,Meghívást kaptam a vacsorára, és a királynő mellé ülhettem. Nagyon izgatott voltam, és elkezdtem beszélni hozzá, ám ekkor ő azt mondta, miközben balra mutatott: önnek abba az irányba kell társalognia most, nekem pedig a másikba. Ezután majd visszatérek magához.”
Végül sikerült beszélgetnie II. Erzsébet királynővel, akiről a következőket mondta:
,,Ő egy rendkívüli, bájos hölgy. Arról beszélgettünk, hogyan tölti a hétvégét, ezen kívül még szó eset a házakról és a zenéről is.”
Tegnap Harry herceg Lewis Hamiltonnal közösen nyitotta meg a silverstone-i pálya új múzeumát, a The Silverstone Experience-t.
Jelen volt azonban két másik F1-es versenyző is, George Russell és Alexander Albon személyében, ahogy 1996 világbajnoka, Damon Hill is tiszteletét tette.
Sussex hercege kipróbálta az interaktív kijelzőket és helyi diákokkal is találkozott. A múzeumnak egyben az is a célja, hogy inspirálja a következő mérnök generációt a kiállítások és az oktatóprogramok által.
„Holnap lesz két éve, hogy legutóbb itt jártunk és el sem hiszem, egy második világháborús hangárt, ami hideg volt és koszos, sikerült ilyen figyelemre méltó élménnyé változtatni.” – mondta Harry. „Köszönöm, hogy ezt sikerült véghezvinni, ilyen nagy nyomás alatt, és köszönöm, hogy ilyen lehetőségeket kínálnak megannyi fiatalnak.”
„A The Silverstone Experience nagyszerű módja annak, hogy inspirálja a gyerekeket, hogy jobban belelássanak az autóiparba és csodálatos volt ezt hivatalosan is megnyitni ma Sussex hercegével.” – mondta Hamilton. „Igazán hiányzik a változatosság a Forma-1-ből, és az egész iparágból, a csodálatos elérhető lehetőségek ellenére. Ezt mindenki számára elérhetővé kell tennünk. A sokszínűség a gyökerekben rejlik és ha változtatni tudunk a versenycsapatok és gyárak összetételén, akkor az egész iparágat meg tudjuk változtatni.”
Sussex hercege is csatlakozni fog a hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamiltonhoz a silverstone-i pálya múzeumának megnyitóján – számolt be róla az ITV.
A The Silverstone Experience múzeum a brit motorsport történetét mutatja be és ez lesz a British Racing Drivers’ Club (BRDC) új székhelye is. A herceg a mai megnyitón szemügyre veheti majd az interaktív kijelzőket és kerékcsere versenyben is részt vehet.
Harry és Lewis diákokkal is találkoznak majd a helyi iskolákból, és beszélgetnek a versenyzés csúcstechnológiáiról és a mérnökökről.
Egyben ez lesz az utolsó királyi kötelezettsége Harry hercegnek, mivel ő és felesége Meghan lemondtak királyi tisztségükről.
A brit prémiumgyártó a július 12-15. között megrendezendő Goodwood Festival of Speed második napján árverezi el a Harry herceg és Meghan hercegné májusi esküvőjére készített élményautót.
A Nagy-Britannia déli részén fekvő Goodwood immáron negyed évszázada ad otthont évről évre a nemzetközi motorsport-naptárak egyik legegyedibb, legtempósabb és legközvetlenebb eseményének. Ez a négykerekű sebesség élményét hirdető Festival of Speed, amelynek idei felvonásán a MINI kalapács alá gurít egy hamisítatlanul egyedi autót. Idén májusban Oliver Heilmer, a brit prémiumgyártó vezető formatervezője és csapata a háromajtós MINI egyszeri, rendkívüli különkiadásával emlékezett meg a nagy-britanniai Sussex megye hercegnéi és hercegi címét viselő Meghan hercegné és Harry herceg esküvőjéről, az egyetlen példányban elkészített MINI-különlegességet pedig most pénteken, a július 12-15. között megrendezendő Goodwood Festival of Speed második napjának nyilvános aukcióján árverezik el. A bevételt teljes egészében a HIV-fertőzött gyermekeket támogató CHIVA alapítványnak (Children’s HIV Association) utalják át.
Az ifjú pár május 19-i esküvőjét éltető MINI egyediségéről egy sor hamisítatlan részlet gondoskodik. A tető kézzel rajzolt mintázata például Nagy-Britannia zászlajának és az Egyesült Államok nemzeti lobogójának összeolvadását ábrázolja, amely Harry herceg és Meghan hercegné egybekelését szimbolizálja. Az ajtók kinyitásakor az egyedi MINI exkluzív, „Just Married” („Friss házasok”) feliratot vetít ki a földre. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a CHIVA alapítvány számára aukcióra bocsáthatjuk ezt a különleges autót a Goodwood Festival of Speed második napján. Szorítunk e nemes célért, hogy a lehető legnagyobb adományt adhassuk az alapítványnak” – nyilatkozta Oliver Heilmer.
A Goodwood Festival of Speed a MINI két tanulmányautójának is színpadot biztosít
A Goodwood Festival of Speed minden évben lehetőséget teremt arra, hogy az autóipar és a motorsport legkülönlegesebb képviselői egymás mellé guruljanak – a háború előtti évtizedek legritkább négykerekűitől kezdve, egészen a Forma-1 legmodernebb autócsodáiig. Az esemény középpontjában a sebesség élménye áll (ahogyan azt az elnevezés is jelöli), hiszen itt a látogatók még a vérbeli versenyautók teljesítményét is testközelből élhetik át. A négynapos fesztivál egyik legkedveltebb helyszíne a folyamatosan nyitva álló paddock, ahol a látogatók a motorsport élő legendáival is beszélgetésbe elegyedhetnek. 2018-ban a MINI ráadásul két dizájnkoncepciót is kigurít a Goodwood Festival of Speed színpadára: a MINI Electric tanulmányautó mellett a tavalyi Frankfurti Nemzetközi Autószalonon leleplezett MINI John Cooper Works GP tanulmányautó is teljes életnagyságban megtekinthető lesz.
A MINI Electric és a MINI John Cooper Works GP tanulmányautók
A MINI Electric tanulmányautó a jövőbe mutató járműtechnológiai innováció négykerekű hírnöke. A magával ragadó dizájnkoncepció idő előtti betekintést enged a MINI első tisztán elektromos meghajtású modelljébe (amely a tervek szerint 2019-ben ünnepli világpremierjét) és az előttünk álló évtized nagyvárosi mobilitási szokásaiba. A nagyvárosi mobilitás mindig is a brit prémiumgyártó márkaarculatának egyik meghatározó eleme volt, hiszen a klasszikus MINI modellek évtizedek óta a metropoliszokban érzik leginkább otthon magukat. A Goodwood Festival of Speed idei négy napjára kigurított MINI modellek sorát a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó zárja: a koncepció a fizika törvényeivel dacoló menetdinamika és a vérpezsdítő vezetés legőszintébb élményét váltja valóra, a márka pontosan fél évszázaddal ezelőtti, Monte Carlo Ralin aratott legendás győzelmének emlékét éltetve.
Harry herceg, azaz Henrik sussexi herceg tegnap feleségül vette Meghan Marke amerikai színésznőt. A hercegi esküvő szó szerint világraszóló volt, olyannyira, hogy az autósportos közönséget sem hagyta hidegen.
Több autósportos személyiség is posztolt az eseménnyel kapcsolatban, az F1-es barátnők/feleséseg abszolút odáig voltak, de ha végiggörgetitek az alábbiakat, láthatjátok Damon Hill humoros kommentárját és Giedo van der Garde photoshopolt alkotását is. 😀
SOUND ON 🎧
Remember when Prince Harry gave @LewisHamilton permission to do donuts?
A brit prémiumgyártó egy kerekeken guruló ajándékkal készül az év esküvőjére: Harry herceg és Meghan Markle menyegzőjét egy kívül-belül egyedi élményautó köszönti.
A brit prémiummárka a háromajtós MINI egyszeri, hamisítatlanul egyedi különkiadásával emlékezik meg Harry herceg és Meghan Markle tíz nap múlva esedékes esküvőjéről, az exkluzív négykerekű ráadásul az ifjú pár által választott alapítvány működését is támogatja: a május 19-re kitűzött menyegző után az egyetlen példányban elkészített MINI-különlegességet egy nyilvános aukción árverezik el, a bevételt pedig teljes egészében a HIV-fertőzött gyermekeket támogató CHIVA alapítványnak (Children’s HIV Association) utalják át.
„Ikonikus, lassan hat évtizednyi sikertörténetre visszatekintő brit márkaként külön büszkeséggel tölt el minket, hogy egy ilyen exkluzív ajándékkal emlékezhetünk meg a közelgő hercegi esküvőről. A különleges alkalomra a MINI formatervezői egy különleges autót alkottak: a tetőre rajzolt komplex minta egyediségét háromdimenziós nyomtatással készített utastéri- és karosszéria-kiegészítők fokozzák, miközben az összetéveszthetetlen MINI-egyéniségről speciális hímzésminták is gondoskodnak” – mondta Oliver Heilmer, a MINI vezető formatervezője.
Fotó: BMW AG
Színtiszta elegancia hamisítatlan stílusjegyekkel
A különleges modellnek Crystal White karosszéria-fényezést választottak a készítők, amelyet a jellegzetes megjelenés érdekében ezüstösen csillogó kék csíkok egészítenek ki, a karosszérián körbefutó fekete sáv pedig kéken ragyogó matt ezüst árnyalatot visel. A MINI által fémjelzett stílusjegyek, így a hűtőrács hatszögletű kerete, az első-hátsó fényszórók karimája és az ajtónyitó kilincsek is kékesfekete lakkal bevont krómozást kaptak, amelyek a modern frissesség benyomását keltik. Az összetéveszthetetlen egyediségről a brit zászló motívumait idéző hátsó lámpatestek és a sötétkék matt metálra fényezett könnyűfém keréktárcsák gondoskodnak.
Kézzel rajzolt tetőminta és háromdimenziós nyomtatás
Az ünnepélyes négykerekű karosszériájának leglátványosabb eleme minden kétséget kizáróan a tető, amelynek fényezéséhez számtalan árnyalatot használtak fel a készítők. A rendkívül komplex mintát aprólékosan, mindvégig kézzel, több rétegben vitték fel az elemre, amely Nagy-Britannia zászlajának és az Egyesült Államok nemzeti lobogójának összeolvadásával Harry herceg és Meghan Markle egybekelését szimbolizálja. Az első kerékjárati ívek fölé tervezett oldalsó irányjelző-paneleket háromdimenziós nyomtatással hozták létre, benne az M és a H monogrammal, egy szívmotívummal és két gyűrű jelképével. Az egyedi MINI az ajtók kinyitásakor exkluzív, „Just Married” („Friss házasok”) feliratot vetít ki a földre.
A brit prémiumgyártó a MINI Yours Customised termékpaletta égisze alatt idén januártól minden ügyfelének felkínálja a lehetőséget arra, hogy saját maga által megtervezett, egyedi stílusú, személyre szabott dizájnelemekkel varázsolja minden korábbinál exkluzívabbá négykerekű kedvencét. A portfólióban háromdimenziós nyomtatással elkészíthető dizájnelemek sorakoznak, az oldalsó irányjelző-panelektől kezdve, a jobb első ülés előtti műszerfal-betéten és a világító küszöbtoldatokon át, egészen a LED-technológiás alsó kivetítőkig.
Magával ragadó utastér az exkluzivitás jegyében
A különleges MINI utasterébe Satellite Grey színű bőrkárpitozást választottak a tervezők, amely ideális kontrasztot alkot a MINI egyedi utastéri kiegészítőivel. A karosszéria krómozott elemeinek kékesfekete lakkbevonata az ajtók mögött is megjelenik. A jobb első ülés előtti műszerfal-betét nagyméretű felületét a menyasszony és a vőlegény keresztneve, a május 19-i dátum és egy jókívánság díszíti, a kézzel rajzolt tetőminta motívumai pedig az ajtók belső elemein, az üléseken és a fejtámlákon is visszaköszönnek. Utóbbi párosába Nagy-Britannia zászlajának és az Egyesült Államok nemzeti lobogójának absztrakt vonásait varrták bele a készítők, külön-külön a két oldalon.