Címke: Harrison Burton

  • Harrison Burton MMA-vel készül a szezonra – VIDEÓ

    Harrison Burton hamar rájött, hogy nem volt jól felkészülve a harcra, amikor egy két évvel ezelőtti Xfinity-futam után összeverekedett Noah Gragsonnal.

    Gragson és Burton a negyedik helyért versenyeztek az utolsó körökben, amikor az autók összeértek és a falnak csapódtak. Mindketten tudták folytatni, de hátraestek.

    A futam után heves beszélgetést folytattak, mielőtt Burton másodszor is meglökte Gragsont, amire Gragson válaszul visszaütött.

    Ezen élmény után döntött Burton úgy, hogy elkezd vegyes harcművészeti edzéseket végezni.

    Ez volt az első alkalom, hogy igazi verekedésbe keveredtem, és azt gondoltam: »Mi a fenét csináljak?«” – mondta Burton az NBC Sportsnak.

    Lerohantam őt, ő pedig megpróbálta leszedni a fejemet egy ütéssel. Szóval, ez volt az oka, de mostanra ez egy edzéseszközzé vált, és ez olyasmi, amit egyszerűen élvezek csinálni.

    A Cup Series újonca elmondta, hogy az MMA segít majd neki felkészülni a hosszabb Cup-futamokra.

    Úgy tapasztaltam, hogy sokkal jobban hasonlít a versenyzéshez, mint gondoltam, mert elfáradsz, és olyan dolgokra kell koncentrálnod, amelyek nagyon gyorsan történnek, és ez egy igazán nagyszerű felkészülés” – magyarázta a 22 éves versenyző.

    Persze a legnagyobb motiváció nem kérdéses az edzés közben: „Jobb, ha nem lankad a figyelmed, mert különben pofán vágnak.

    Egyszer Burton szeretne nézőként ott lenni egy UFC-meccsen, hogy lássa, hogyan kezelik azok a sportolók a harco. És talán elsajátítana egy-két dolgot.

    Ami Gragsont illeti, nem kell aggódni: „Noah és én már kibékültünk.

  • Harrison Burton lelkesen várja a NASCAR Cup Series bemutatkozását

    Harrison Burton a legendás Wood Brothers Racing 21-es rajtszámú autójában debütált majd a NASCAR Cup Seriesben.

    Nem titok, a Burton név nagy múltra tekint vissza a profi stock-car versenyzésben. Harrison édesapja, Jeff és nagybátyja, Ward együttesen 26 futamot nyertek a királykategóriás sorozatban, míg unokatestvére, Jeb az Xfinity Seriesben arat sikereket.

    Egyértelműen nagyszerű lehetőség és nagy felelősség, hogy továbbvigyem ezt az örökséget, és jól szerepeljek” – mondta Burton.

    Mindig nagy nyomást helyezek saját magamra, így a külső nyomás nem igazán változtatja meg a gondolkodásmódomat.

    Úgy gondolom, hogy minden versenyző győztes akar lenni. Mindannyian a lehető legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és azt hiszem, ez Wood Brothersnél is így van, és mindannyian összhangban vagyunk a céljainkkal” – jelentette ki a 21 éves újonc.

    Burton és a Wood Brothers idei győzelme két mérföldkövet is jelentene: az első Cup Series győzelmet Burton számára és a régóta várt 100. győzelmet a Wood Brothers csapatának.

    Harrison Burton teszteli a Wood Brothers Racing 21-es Ford Mustangját
    Harrison Burton teszteli a Wood Brothers Racing 21-es Ford Mustangját / Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media

    Nem csak új csapat, hanem új márka is

    Bár az alsóbb szériákban már sok tapasztalatot szerzett, a 2022-es szezon kétségtelenül az egyik legnagyobb váltás lesz Burton pályafutásában.

    Új csapathoz csatlakozik egy új sorozatban, és elhagyja a Toyota Racing Development (TRD) kötelékét, ahol hosszú éveket töltött, hogy átmenjen a Fordhoz.

    Nagyon feszült voltam, mert sokáig a Toyota táborában voltam, és itt kaptam a karrierem elején ezeket a csodálatos lehetőségeket” – mondta a Wood Brothers Racing versenyzője.

    Azt hittem minden meg fog változni, de kellemesen csalódtam, már csak azért is, mert mindenki tárt karokkal fogadott a Fordnál, a Wood Brothersnél és a Penske-nél. Nagyon könnyű volt számomra a váltás.

    Burton mellett ott lesz Austin Cindric is a rajtrácson, így az újoncok között vívott verseny is éles lehet majd. A kihívások ellenére továbbra is 100%-ig arra koncentrál, hogy kihasználja élete nagy lehetőségét.

    Hatalmas áldás, hogy itt lehetek, és egy őrült nagy lehetőség számomra, és tudom, hogy a legtöbbet kell kihoznom belőle” – tette hozzá Harrison Burton.

    Nagyon kevés hely van ebben a sportban, és keményen kell dolgoznod, hogy megtartsd azt.

  • Visszatérhet a tandem draftolás a NASCAR-ba?

    A 2010-es évek NASCAR versenyeinek megosztó versenyzési típusa volt a tandem draftolás, amely daytonában és talladegában volt jellemző.

    A Daytona International Speedway-en megrendezett kétnapos teszt során a versenyzők sokat tanultak, és néhányan még a tandem draftolással s kísérleteztek.

    Bár a 2010-es évek elején a superspeedway versenyeit uraló tandem draft már régen eltűnt, és valószínűleg soha nem is fog visszatérni, a februári Daytona 500-on még mindig győztes formulának bizonyulhat.

    A háromszoros Daytona 500-győztes Denny Hamlin megmutatta, hogy ez mennyire hatékony lehet, amikor a keddi tesztelés során Joey Loganót a mezőny elé tolta. A mezőny azonban gyorsan vissza is zárkózott, amikor a duó szétvált.

    „Nem lehet hosszú ideig tandemezni, de amikor tényleg összetapad a két autó, akkor nagyon felgyorsulunk”mondta Logano szerdai sajtótájékoztatóján.

    Nem hiszem, hogy képes leszel hosszú ideig csinálni, több okból is. Egyrészt az autó rögtön felforrósodik, másrészt a kerek lökhárítók eléggé megnehezítik azt, hogy a két autó tökéletesen összetapadjon. Az elől lévő alatt folyamatosan mozog a kocsi, ami még így is veszélyes, nemhogy akkor, amikor 40-en leszünk a pályán” – tette hozzá a Penske versenyzője.

    Logano, aki 2015-ben megnyerte a Daytona 500-at, csak „apró különbségeket” érzett a a mezőnyben autózás közben, de úgy véli, ezek az apróságok a végén összeadódhatnak.

    A tandemezésről Kurt Busch is véleményt alkotott. Új munkaadójával, Denny Hamlinnel tolták egymást a daytonai éjszakában.

    Kipróbáltuk a tandemet, csak hogy lássuk, hogyan fog működni” – mondta az idősebbik Busch testvér. „A köridő rengeteget javult. Csak ez egy nagyon veszélyes játék. Nem olyan stabil, mint a régi autó, ezek az járgányok sokkal többet izegnek mozognak.

    Mi az a tandem draftolás?

    A tandem draftolás az a folyamat, amikor két autónak tökéletesen – nincs egy köbmilliméter levegő sem a két autó között – összeér a lökhárítója és az orr része, ami lehetővé teszi, hogy a két jármű gyorsabban haladjon.

    A NASCAR 2014-ben betiltotta a draftolásnak ezen formáját, mert növelte a balesetek valószínűségét. Amikor tandem draftolás történik, a hátsó autó elveszíti a képességét, hogy az első autó elé lásson, és ha az első autó ezután bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, a baleset szinte elkerülhetetlen.

    2013-ban Kyle Larson olyan balesetbe keveredett, amelynek következtében az autó a levegőbe emelkedett, és végül 30 rajongó megsérült.

    A tandem draftolással járó kockázatok túl nagyok voltak, és a NASCAR úgy döntött, hogy be kell tiltania.

    Amióta a tandem draftot betiltották, a NASCAR új technológiát fejlesztett ki a motorokban, ami rendkívül megnehezíti a versenyzők számára a versenyzés ezen formáját a motor túlmelegedése nélkül. Ha mégis valakinek sikerül hosszabb ideig tandemeznie, az fekete zászlót kap.

    Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a NASCAR történetének legszorosabb – holtversenyben – befutója a tandem érában történt, amikor Jimmie Johnsont „betolta” Dale Earnhardt Jr. a célba.

    https://www.youtube.com/watch?v=9RVD2U8aHJ8

    Érdekes lesz tehát látni, hogy milyen formában fog megjelenni a tandemezés az új Next Gen autó első éles bevetésén, a Daytona 500-on.

    A tesztelés legnagyobb sebességei

    Az egyautós, mezőnybeli, és tandem tesztelések után a NASCAR eldöntötte, 510 lóerős, 7 inches spoilerekkel fog nekivágni a mezőny a Daytona 500-nak.

    A kétnapos teszt során nem történt semmilyen incidens a pályán, az egyetlen említésre méltó probléma Denny Hamlin és a Joe Gibbs Racing motorhibája volt. A gyakorláson 15 csapat és több mint 20 versenyző vett részt.

    A legmagasabb sebességet az Xfinity Seriesből érkező, 2022-ben már a Wood Brothers Racing autójában teljes Cup szezont futó Harrison Burton autózta. Az általa elért maximulás tempó 195,304 mp/h volt, ami 314 km/h-nak felel meg.

    A leglassabb Jacques Villeneuve volt, 177.623 mp/h-val, ami 286 km/h-nak felel meg. Hozzá kell tenni, hogy az 1997-es világbajnok csapata, a Hezeberg Racing valószínűleg spórolt a technikával, hiszen ők minden erejükkel a Daytona 500-ra való bejutásra koncentrálnak majd.