Címke: Hard Rock Stadium

  • Egy lépéssel közelebb a Forma-1-es Miami Nagydíj

    Egy lépéssel közelebb a Forma-1-es Miami Nagydíj

    A Liberty Media nagy álma, hogy egy újabb Forma-1-es futamot rendezzen az Államokban, és ehhez most egy komoly lépést tettek.

    Tavasszal már volt szó arról, hogy hol lehetne a pálya, az akkori hírek szerint a Hard Rock Stadion adna otthont a futamnak, és most az érintett felek jelentették be, hogy sikerült megállapodniuk.

    „Örömmel jelentjük be, hogy létrejött a megállapodás a Forma-1 és a Hard Rock Stadion között az első Miami Nagydíj helyszíne kapcsán.” – jelentette be Tom Garfinkel a stadion és a Miami Dolphins igazgatója.

    „Azzal, hogy egy stadion adhat otthont a futamnak sikerült minimálisra csökkentenünk a közúton történő munkákat, ez pedig nagyon kevés zavart és kellemetlenséget jelenthet az ott élőknek a futamra való előkészülés során.” – mondta Sean Bratches.

    A versenyt magát Stephen Ross a stadion tulajdonosa finanszírozná, és a versenypálya nagy része az arénán belül helyezkedne el. Ez a megállapodás viszont még korántsem jelenti azt, hogy biztosan futamot is fognak rendezni, hiszen a város vezetésének is rá kellene bólintania, pedig ők most jelen pillanatban nagyon is ellenzik a futam rendezést.

  • Forma-1-es futam egy stadionban? Ilyen lehet a Miami Nagydíj

    Forma-1-es futam egy stadionban? Ilyen lehet a Miami Nagydíj

    A Liberty Media nagyon szeretne Miamiban Forma-1-es futamot rendezni, azonban nagyon nehézkesen akar ez összejönni, mivel a helyiek nem repesnek a városi verseny gondolatától.

    A Miami Herald értesülései szerint ezért dobták is az utcai pálya ötletét, azonban nem tettek le arról, hogy Miami Nagydíjjal bővüljön a versenynaptár.

    Az új tervek szerint a Hard Rock Stadium adhatna otthont a futamnak, így a helyieknek kevésbé kellene aggódniuk az útlezárások és forgalomkorlátozások miatt.

    A Miami Dolphine amerikai futball csapat tulajdonosa, Stephen Ross a gazdája ennek a stadionnak is, melynek renoválására nem rég 700 millió dollárt költöttek.

    „Szeretnénk tenni valami nagyszerűt Miamiért, de sajnos mikor kézhez kaptuk a részleteket arról, hogy miként lehetne kiépíteni egy utcai pályát minden évben, több hátig akadályozva a forgalmat és munkálatokat a kikötőnél, a Bayfront Parknál és ez érintette volna a Biscayne Boulevard lakóit és vállalkozásait is.” – mondta Tom Garfinkel, a Miami Dolphins és a Hard Rock Stadium elnökhelyettese.

    „Sokat kell tennünk azért, hogy létrejöhessen (a futam a stadionban), de több, mint 250 acre (valamivel több, mint 1 négyzetkilométer) területünk van, szóval ha hozzáadnánk egy F1-es versenyt a Hard Rock Stadiumhoz és a Miami Openhez, az azt jelentené, hogy világklasszis versenypályát tudunk építeni egy létező infrastruktúrába.”

    „Ez azt is jelentené, hogy könnyebb lenne a be- és a kijutás, kényelmesebb lenne és jobb vendéglátási lehetőségeink is lennének a versenyre.”

    „Csak akkor akarjuk ezt megcsinálni, ha világszínvonalú versenyt tudunk létrehozni, nagyszerű rajongói élményt, és komoly értéket Miaminak.”