Címke: Hard Rock Stadium

  • Változások a miami versenypályán: Stadionba kerül a paddock

    Változások a miami versenypályán: Stadionba kerül a paddock

    A Forma-1-es Miami Nagydíj szervezői látványterven mutatták be az újragondolt paddock részleget. Emellett magát az aszfaltcsíkot is érintő változásokat is bejelentettek.

    Tavaly érkezett meg a száguldó cirkusz a napsütötte Flordiába, ahol rögtön teltházzal, közel 250 ezer nézővel rendezhették meg a Nagydíjat. A széria idén májusban látogat el újra, ám addigra fontosabb változásokat kívánnak eszközölni a pályán.

    A pályát teljes egészében újra aszfaltozzák, miután tavaly rengeteg kritikát kapott, de a leglényegesebb újítás a paddock áthelyezése lesz. A csapatok hétvége alatti főhadiszállásaként és hospitaltyként is üzemelő paddock területét a Miami Dolphins stadionjában, a Hard Rock Stadionban fogják kialakítani.

    A sima jeggyel rendelkezőknek nem lesz belépésük ide, de a stadion magasabb szintjeire igen, ahonnan tökéletesen belátható lesz a „falu”.

    Ezen kívül a futam elnöke Tyler Epp azt is elmondta, hogy Hermann Tilke tervező irodájának emberi fogják felügyelni az aszfaltozást, emellett a befogadóképességet is szeretnék növelni, de a vendéglátási élményeken is javítani akarnak.

  • A Miami Nagydíj vezére elismerte a sokkoló pénzügyi veszteségüket

    A Miami Nagydíj vezére elismerte a sokkoló pénzügyi veszteségüket

    Tom Garfinkel, a verseny vezetője elismeri, hogy az egyébként népszerű és hírességekkel teletűzdelt első Miami Nagydíj igazából veszteséges volt. Sőt, azt állítja, a veszteségek nagyobbak voltak, mint amire számítottak, annak ellenére, hogy nem bánta meg, hogy komoly összegeket költött arra, hogy az új utcai verseny felkerüljön a térképre. Garfinkelt, aki a Miami Dolphins és a Hard Rock Stadion főnöke is egyben, a német Sky kérdezte:

    „Ha hat hónappal ezelőtt megkérdeztek volna, arra számítottam volna, hogy az esemény pénzt hoz, tekintve, a bevételek alakulását. Ugyanakkor ha megnézzük a kiadásokat, akkor idén nem fogunk pénzt keresni.”

    Elismeri, hogy ez egy mélyütés, de ragaszkodik hozzá, hogy semmiképpen sem veszélyezteti Miami új, egy évtizedre garantált helyét a Forma-1-es versenynaptárban.

    Garfinkel, megindokolta az olyan vad kiadásokat is, mint például a sokat emlegetett kamu-kikötő:

    „Nagyon fontos volt nekünk, hogy egy nagyszerű eseményt adjunk. A költségek messze felülmúlták a várakozásainkat, de ez azért volt, mert mindent megtettünk a Forma-1 márka és az általunk képviselni kívánt eseménytípus fejlesztése érdekében”.

    A rendezvény valójában háromnapos teltház volt, így a jövőre nézve Garfinkel a pálya 87 500 fős maximális befogadóképességét lehetőség szerint minimum 100 000-re szeretné bővíteni.

    A verseny utáni „másnaposságra” is reagált, miután több versenyző is a pálya elrendezésének minőségét és különösen az aszfaltburkolatot, – amelyet Lando Norris egyenesen „szarnak” nevezett -, kritizálta. Ezt elismerte Garfinkel:

    „Rengeteg olyan dolog van, amiből tanulhatunk, és amit jobban csinálhatunk, azonban vannak olyan dolgok is, amelyek nagyon jól mentek. A visszajelzések igen pozitívak voltak a csapatok, a versenyzők, a Forma-1 és az FIA részéről.”

  • Senna így hajtotta meg a Miami Nagydíj helyszínén a McLaren Arturát

    Senna így hajtotta meg a Miami Nagydíj helyszínén a McLaren Arturát

    Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Formula-1-es Miami Nagydíj első futamát, amely egyike a két állandó amerikai versenynek a versenynaptárban, és hamarosan egyike lesz a háromnak az Egyesült-Államokban.

    A versenyt az vadiúj, épített Miami International Autodrome-on rendezték, egy ideiglenes pályán. Ez a Miami Dolphins Hard Rock Stadion körül húzódik, és ebben a videóban első kézből, egy McLaren Artura szuperautó volánja mögül élvezhető a látvány.

    A „sofőr” Bruno Senna, a korábbi F1-es és Formula E pilóta, valamint az F1-es legenda, Ayrton Senna unokaöccse. A 3,36 mérföldes pálya mind a 19 kanyarján végigvezet minket, és beszél a 671 lóerős Artura teljesítményéről. Ezen akció valójában a plug-in hibrid szuperautó észak-amerikai dinamikus bemutatkozása volt. Így nyilatkozott az autóról Senna:

    „Az Artura egy olyan autó, amely nagyon adja, különösen pályán; sima és kifinomult, de van benne egy agresszív én is, amely csak arra vár, hogy felfedezzük, ahogy az elektromotort az erős V6-os motorral kombinálva használjuk.”

    Az Arturát egy 2,9 literes, duplaturbós V6-os motor és egy villanymotor hajtja, melynek a sebességváltóba, jelen esetben egy 8 fokozatú duplakuplungos automatába van integrálva. Ez igen elmarad a mechanikailag hasonló, 818 lóerős Ferrari 296 GTB-től, de a McLaren szénszálas kasznival büszkélkedhet, míg a Ferrari ragaszkodik az alumíniumszerkezethez. A teljesítménybecslések szerint a 0-60 métföld/órás sebesség 3,0 másodperc, a 0-124 métföld/órás sebesség 8,3 másodperc, a 0-186 métföld/órás sebesség pedig 21,5 másodperc alatt érhető el, a 205 métföld/órás végsebességre korlátozva. A negyed mérföldes idő 10,7 másodperc.

    Az Artura ára 225 000 dollárról indul.

  • A Miami Nagydíj főnöke megvédi a magas F1-es jegyáraikat

    A Miami Nagydíj főnöke megvédi a magas F1-es jegyáraikat

    A Miami Nagydíj főnöke, Tom Garfinkel megvédte a Forma-1-es verseny rendkívül drága jegyárait, mondván, hogy ezt az esemény iránti kereslet nagysága indokolja.

    A Miami Dolphins Hard Rock Stadionja körül először megrendezésre kerülő Miami Nagydíj az elmúlt évek legfelkapottabb új F1-es versenyhelyszíne. Ez a jegyárakban is megmutatkozott. A legolcsóbb nézőtéri jegyek 640 dolláros áron, amelyek Monaco után a második legdrágább helyek az F1-es naptárban. És már a megjelenés első napján elfogytak. Azoknak a rajongóknak, akik az általánosan bejárható területekre akartak bejutni, 300 dollártól péntekre egészen 500 dollárig kellett fizetniük a futam napjára, amit csak tetéznek a sok étel- és italkoncesszió megemelt árai.

    A fesztivál jellegű esemény, amely iránt világszerte érdeklődnek a rajongók és a szponzorok, és amely három napon keresztül 240 000 férőhelyes teltházzal zajlott, újabb bizonyíték arra, hogy a bajnokság hatalmasat megy az Egyesült Államokban. A Super Bowlhoz hasonló vonzerő azonban azt is jelenti, hogy az NFL-döntőhöz hasonlóan a legtöbb embert kiszorította a rendezvényről.

    Amikor a jegyárakkal kapcsolatos kritikákról kérdezték, a Miami Nagydíj vezére, Garfinkel, aki a Dolphins és a Hard Rock Stadium helyszínét is menedzseli, azt mondta, hogy a kereslet és a kínálat diktálta, hogy mennyi legyen a jegyár:

    „Nos, ennek a kínálat és a kereslet szűkössége az oka. Úgy értem, soha nem csináltunk nyilvános árusítást, de olyan nagy volt a kereslet, hogy a jegyárak részben ennek függvényei voltak”.

    Garfinkel ragaszkodott ahhoz, hogy az általános állójegyek, amelyeket „Miami egyetemi bérleteknek” nevez, jó ár-érték arányt kínálnak. Szerinte azért, mert nem spóroltak a költségekből, hogy a dél-floridai helyszínt egy félig-meddig tematikus parkká alakítsák át. Strandklubbal, rajongói zónákkal és élő koncertekkel a hétvége folyamán:

    „Azt hiszem, az egyik dolog, amivel nem végeztünk túl jó munkát, – de a jövőben jobban is tudunk majd -, az, hogy embereket felvilágosítsuk arról, hogy mi is az a campus pass.

    „Pénteken 300 dollárért kijöhetsz és felfedezheted a versenypályát. A campus-bérletekkel kapcsolatban sokféle lehetőség van. Annyi mindent lehet itt megtapasztalni. Ez nem egy általános pályabérlet. A versenypálya több különböző részét láthatod. Rengeteg más dolgot is lehet ennek birtokában csinálni.

    Ami pedig a felső kategóriát illeti, igen, van néhány luxusélményünk, ezért a jegyek nagyon drágák. Ezt is részben a kereslet és a kínálat indokolja. Ugyanakkor remélhetőleg a jegyet vásárlóknak biztosítani tudjuk ezt az élményt.”

  • Ma dönthet a bíróság a Miami Nagydíj lefújásáról

    Ma dönthet a bíróság a Miami Nagydíj lefújásáról

    Még mindig kérdéses a kevesebb mint három hét múlva esedékes első Miami Nagydíj sorsa, noha minden jel szerint a helyi lakosok nem fogják tudni elérni, hogy lefújják a versenyt.

    Továbbra sem zárult le a május 8-án debütáló Miami Nagydíj körüli huzavona. Helyi lakosok egy csoportja nemrég keresetet nyújtott be a verseny törléséért, azt állítva, hogy a zajszennyezés halláskárosodást, vagy hallásvesztést okozhat. A Miami Herald korábban azt írta, április 18-án születhet döntés az ügyben, a legfrissebb információk szerint azonban ma, azaz április 20-án rendeződhet a futam sorsa. De az is előfordulhat, hogy nem fog, és bár megrendezik az első Miami Nagydíjat, az ügy a következő évek futamaira is kihat.

    A Betty Ferguson, volt Miami-Dade megyei biztos által vezetett helyi lakosok csoportja egy független mérnökiroda becsléseire hivatkozva azt állítja, a Hard Rock Stadium körül futó pálya mellett akár 97 decibeles zajt is csaphatnak majd az autók, amit az aszfaltcsík 2 és fél mérföldes körzetében hallani fognak az ott lakók. Ez nagyjából egy láncfűrész által keltett zajnak felel meg. A kereset az esetleges halláskárosodásra vagy hallásvesztésre hivatkozva azt próbálja elérni, hogy ne rendezzék meg a versenyt.

    Az ügyet vizsgáló Alan Fine bíró arra kérte a lakosok csoportját, hogy keddig beadványban indokolják meg, miért elkerülhetetlen a halláskárosodás. A bíró ez alapján fog dönteni arról, hogy rendkívüli ülést hív-e össze a május 6-án kezdődő esemény előtt. Amennyiben pedig nem születik bírósági döntés az idei futamig, úgy az ügy tovább húzódhat, és a jövőbeli versenyekre is kihatással lehet, miközben a Miami Herald szerint az idei futamot meg fogják rendezni.

    Így fog kinézni a Miami Nagydíj helyszínét körülvevő terület, rajta megannyi szórakozási lehetőséggel

    A lap arról számolt be, hogy Fine helyi idő szerint szerda délután fél 4-re Zoomon online megbeszélést hívott össze, amelyen biztosítani fogja a lakosokat, hogy nem ignorálja a kéréseiket. „Mindent megtettem, hogy figyelembe vegyem az aggodalmukat. Számos módja van elkerülni a potenciális sérülést. Az egyik a füldugók viselése, a másik pedig az otthon maradás” – idézi a bírót a Miami Herald.

    Túl késő lenne lefújni

    Nem mindenkinek nyerte el ugyanakkor a tetszését a bíró fentebbi két javaslata. Sam Dubbin, a Miami Gardens lakosait képviselő ügyvéd szerint például indokolatlan Fine kérése, és a bírónak „szemernyi kétsége sincs afelől, hogy vannak lakosok, akik elég közel élnek a stadionhoz, hogy a zajszint hallásvesztéssel fenyegesse őket.”

    Melissa Pallett-Vasquez, a Hard Rock Stadium ügyvédje szerint ugyanakkor a lakók aggodalmát kiváltó zajjal kapcsolatos hatások más F1-es helyszíneken „egyszerűen nem léteznek”. Pallett-Vasquez szerint igazságtalan lenne az előtt rendkívüli ülést tartani, hogy a bíró megfelelően körüljárhatná az ügyet, ami legalább három hónapba telne. 

    Az ügyvéd ezen kívül rámutatott, hogy az előkészületek ezen fázisában 300 millió dolláros gazdasági veszteséget okozna a futam lefújása. „Bíró úr, tévedés ne essék, a jegyek elkeltek, a pálya 95%-ban kész. A vonat elhagyta az állomást” – mondta Pallett-Vasquez.

    Védekeznek a zaj ellen

    Az Autosport beszámolója szerint eközben a verseny szervezői mindent megtesznek azért, hogy csökkentésék a zajszennyezettséget, és a pálya északi részén PVC-falakat emelnek a törmelékfogó háló mögé, mivel ez a szakasz esik a legközelebb a lakóövezetekhez. 

    A stadion ügyvédei és Miami Gardens városi tanácsa eközben pedig azzal érvel, hogy a bírónak el kell utasítania a keresetet, mivel a város zajvédelmi rendelete határozza meg, hogy a különleges rendezvényeknek szóló engedélyt megkapja-e a verseny. Ez néhány nappal a versenyhétvége kezdete előtt történhet meg. 

  • Veszélyben lehet az első Miami Nagydíj megrendezése

    Veszélyben lehet az első Miami Nagydíj megrendezése

    A tervek szerint három hét múlva rendezik a Forma-1 történetének első Miami Nagydíját, amely hatalmas durranásnak ígérkezik. Persze csak akkor lesz az, ha valóban le is zajlik az esemény, helyi lakosok egy csoportja ugyanis keresetet nyújtott be azért, hogy elérje, ne rendezzék meg a versenyt.

    A Miami Nagydíj nem először néz szembe a helyiek ellenállásával, akik évek óta próbálják ellehetetleníteni a verseny megrendezését. A Miami Herald beszámolója szerint most egy utolsó támadást indítottak a futam ellen, és keresetet nyújtottak be a bíróságon az esemény törlését követelve. 

    Az elégedetlenkedő lakókat Betty Ferguson, volt Miami-Dade megyei biztos képviseli, a verseny lefújását pedig az „elviselhetetlen” zaj miatt látják indokoltnak, mondván a pálya 2 és fél mérföldes körzetében becslések szerint várható, akár 97 decibeles zaj „súlyos fizikai károsodást okozhat Miami Gardens lakóinak.” 

    A lakók arra hivatkoznak, hogy a törvény kimondja: a zaj „nem zavarhatja meg ok nélkül a szomszédos lakóházak nyugalmát és kényelmét”. Konkrét értékek azonban nem szerepelnek benne.

    Hétfőn várható döntés

    A Miami Herald idézi Alan Fine bírót, aki a lap szerint leghamarabb április 18-án, hétfőn hozhat döntést az ügyben.

    „Előttem számos bíróság ellenállt a kísértésnek, hogy olyan ügynek ugorjon neki, amiről még nem döntöttek. Nem kellene várnom addig, amíg a városvezető kiadja a rendezvényre a különleges engedélyt?” – mondta a bíró, aki elismerte, hogy nagyon kényelmetlen helyzetben vannak ilyenkor a bíróságok, mivel a különleges engedélyek kiadása lehetővé teheti a verseny megrendezését.

    A Miami Herald szerint a Hard Rock Stadium (a pálya a stadion körül fut) és Miami Gardens ügyvédei is egyetértenek abban, hogy nem szabadna az előtt dönteni a verseny megrendezéséről, hogy nem adják ki az arra vonatkozó különleges engedélyeket.

    Amennyiben nem tudják megrendezni a Miami Nagydíjat, már a második futam esne ki az idei versenynaptárból a korábban az orosz–ukrán háború miatt törölt szocsi verseny után.

  • Gasly a helyszínen ismerkedett Miami Nagydíjával

    Gasly a helyszínen ismerkedett Miami Nagydíjával

    Pierre Gasly lett a második Forma-1-es pilóta, aki a Miami Nagydíj új helyszínét bejárta, annak idei debütálása előtt. George Russell, a Mercedes versenyzője tavaly október végén tett látogatást, amikor még a Williamsnél dolgozott, bár akkor még csak kezdődtek az építési munkálatok a helyszínen.

    A május 6-8. között megrendezésre kerülő nagydíj előtt további előrelépések történtek a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatnak otthont adó Hard Rock Stadion környékén. A Forma-1 kihasználja, hogy a Netflix „Drive to Survive” című doku-sorozata nyomán megnőtt az ismertsége az Egyesült Államokban, és a Miami Nagydíjra már most 80 ezres teltház van mindhárom napra, a jegyek iránti kereslet pedig messze meghaladja a kapacitást. Gasly a helyszíni szemléje után így nyilatkozott:

    „Nagyon meggyőzött. A pálya nagyon klassz, különösen a két nagyon hosszú egyenese miatt. A versenyzés és az előzési lehetőségek szempontjából meglehetősen izgalmas lesz. Nagyszerű show-t nyújtunk majd itt, minden rajongónak.”

    Gasly felismerte, hogy az F1 milyen hatással van az Egyesült Államokra, így hozzátette:

    „Pár éve, amikor idejöttünk, az embereknek nem igazán volt fogalmuk a Forma-1-ről. Ismerték a NASCAR-t és az IndyCar-t, de az F1 nem volt annyira népszerű. A Netflix valóban utat nyitott egy új közönség előtt, és hihetetlen volt látni a fejlődést az elmúlt két-három évben Amerikában.”

  • Domenicali: Miami egy európai verseny helyére érkezhet 2022-ben!

    Domenicali: Miami egy európai verseny helyére érkezhet 2022-ben!

    Stefano Domenicali, mint a Forma-1 vezérigazgatója kijelentette, hogy feltehetően egy európai futamot dobnak majd a 2022-es versenynaptárból azért, hogy létrejöhessen a Miami Nagydíj, amelyet vasárnap jelentettek be hivatalosan is.

    A sportág 2022-ben először látogat majd el Miamiba, a versenyzők pedig majd egy nagysebességű utcai pályán küzdhetnek majd, a Hard Rock Stadium körül, amely stadion az NFL-ben a Miami Dolphins otthona. Domenicali a RacingNews365.com-nak, valamint további kiválasztott sajtósok érdeklődésének eleget téve válaszolt arra, hogy Miami miatt dobnak-e esetlegesen európai fordulót:

    „Azt hiszem, hogy erre van esély, mert reálisan kell lássuk a dolgokat, nem lehet 52 Forma-1-es hétvégénk. Azonban az jó, hogy nagy az érdeklődés, ami lehetővé teszi számunkra azt, hogy egyedi rendezvényeket hozzunk létre, megfelelő értékekkel. Ötvözni fogjuk a Forma-1 stratégiai igényeit, hogy bizonyos országokban fejlődjön, ahol olyan történelmi helyszínnel rendelkezünk, ahol maradnia kell a száguldó cirkusznak. Ez is a szépsége annak, ha ennyi lehetőség áll előttünk.”

    Arról is beszélt, hogy Miami Nagydíja a szezon második negyedévére várható, amiből arra lehet következtetni, hogy az amerikai verseny a Kanadai Nagydíj környékén lehet majd valamikor, májusban, vagy júniusban:

    „Az, hogy két futamunk is lesz Amerikában, azt jelenti, hogy a jövőnk szempontjából nézve a megfelelő stratégiát alkalmazzuk. Külön tartjuk meg őket, mert mindkettőnek megfelelő teret akarunk adni, mert ez kulcsfontosságú. Mindig is mondtuk, hogy az USA nagyon fontos régió nekünk, ahol fejlesztenünk kell az üzletünket. Rengeteg a lehetőség ott. Forma-1-ként büszkék vagyunk, mert jelenleg a nehéznek bizonyult 2020 után már a 2021-es kihívásokkal küzdünk, de előre tekintünk, megalapozzuk a királykategória hihetetlen jövőjét, így ez egy olyan mérföldkő, amelyet mindannyian akartunk. Csak tegnap éjszaka, amikor megosztottuk ezt az információt a csapatokkal, mindenki azt mondta, hogy „hú, ez a helyes út, tényleg itt a helyünk.” Ez az az irány, amelyet a Forma-1 nagyszerű jövője miatt követni fogunk.”

  • A Miami Nagydíj akár már 2022-ben debütálhat

    A Miami Nagydíj akár már 2022-ben debütálhat

    Egyes előrejelzések szerint 2022-ben teljesülhet az, hogy Amerikában még egy nagydíjat rendezzenek, Miamiban.

    Amióta 2017 óta átvette a Liberty Media a sportág irányítását, azóta sürgeti egy floridai utcai versenyötlet megvalósítását az austini mellett. Ebben az évben nyitóverseny volt a cél, azonban a helyi döntéshozók és a lakosok elutasították az esemény megvalósulását.

    Ennek eredményeként, a Forma-1-nek el kellett engednie az eredetileg tervezett helyszínt az American Airlines Arena közelében, és a Hard Rock Stadiumot körülvevő területre kell összpontosítania. Ugyanakkor, a helyiek itt is hangos ellenzésbe kezdtek, arra hivatkozva, hogy aggodalmaik vannak a zaj és szennyezés miatt. Azonban egy Miami-i lakos várja, hogy a verseny mégis megvalósulhasson.

    „Biztos megvalósul, két év múlva” – idézte Emerson Fittipaldit az AutoWeek.

    „Mint sokan, én is inkább a Biscayne Boulevard belvárosát tartom megfelelőnek, de a Hard Rock Stadium körül mindenki számára sokkal kényelmesebb.”

    Tavo Hellmund, aki sikeresen elérte, hogy visszatérjen a Forma-1 2012-ben Austinba, majd 2015-ben Mexikót is visszahozta, optimista.

    „Kiváló esélyek vannak arra, hogy 2022-ben Miamiban F1-es verseny legyen” – mondta – „Mindig az a kérdés, hogy a számok működőképesek-e, de mivel Stephen Ross Miami körzetébe vinnék, a támogatása minden bizonnyal a verseny javára fog működni.”

  • Gimenez: nagy biztonsággal kijelenthetjük, az F1 nem jön Miamiba

    Gimenez: nagy biztonsággal kijelenthetjük, az F1 nem jön Miamiba

    Miami polgármestere, Carlos Gimenez a szavazás elhalasztása után kijelentette, szinte biztos, hogy a város nem látja majd vendégül a száguldó cirkuszt.

    A döntéshozóknak szerdán kellett volna határozniuk egy javaslatról, ami megakadályozta volna, hogy a Hard Rock Stadium környékén motorsportos eseményt tartsanak. Az új vonalvezetés tervezete szerint azonban a pálya nem használná az úthálózatot, hanem csak  a parkoló területét használná fel.

    A verseny egyik ellenzője, Barbara Jordan tanácsos az új tervezet bemutatását követően kérte, hogy a szavazást tolják el február negyedikéig.

    Ez csak a legutóbbi a Miami Nagydíj elé gördülő akadályok közül. Már elvi megállapodás ugyan született, hogy 2021-től kezdődően tíz éven keresztül kerül majd megrendezésre a verseny. Az ehhez hasonló bürokratikus időhúzás miatt viszont lehet, hogy nem lesz elég idő arra, hogy a város felkészülhessen az esemény megrendezésére.

    „Körülbelül 18 hónap vagy két év, mire megépül egy pálya. Ha még valami csúszás lesz, vagy keresztül megy ez a javaslat, akkor nagy biztonsággal kijelenthetjük, az F1 nem jön Miamiba.” – mondja Carlos Gimenez, a város polgármestere.

    „Amennyiben nem tudunk továbblépni, vissza kell küldenünk az ügyet a Miami Gardenshez (a városrész – a szerk.) mielőtt újból megtárgyalhatnánk városi szinten. Ez pedig hónapokat is igénybe vehet. És ebben az esetben nem tudnánk megépíteni a pályát egy 2021-es versenyre. 2022-ig pedig senki nem fog ránk várni.”

    A város ugyan ugyan egy Nascar pályának, ami vendégül láthatná a mezőnyt míg az új helyszín el nem készül. Gimenez kizárta, hogy ez megoldás legyen.

    „Ha az F1 Miamiba akar jönni, akkor annak helyszíne a Hard Rock Stadium lesz. Nem a Homestead Raceway, vagy bárhol máshol.”