Címke: Hanoi

  • Hamarosan kezdődnek a munkálatok Vietnámban, jövőre már futam

    Hamarosan kezdődnek a munkálatok Vietnámban, jövőre már futam

    Nemrég vált hivatalossá, hogy a Forma-1 egy számára teljesen új országba, Vietnámba is ellátogat, már 2020-tól. A Hanoi városában fekvő pálya építéséről árult el néhány részletet a száguldó cirkusz szinte már állandó pályatervezője, Hermann Tilke.

    Az ázsiai verseny egyébként az F1 új tulajdonosának, a Liberty Mediának az első olyan futama lesz, amelyről ők tárgyaltak és adták hozzá a versenynaptárhoz. Az építéssel sietni kell, mert csak január végén kezdhetnek hozzá a munkálatokhoz, és jövő áprilisban már kialszanak azok a bizonyos piros lámpák.

    „Egy teljes éven belül mindennel el kell készülnünk” – mondta Tilke az Auto Motor und Sportnak. „Eléggé a célra kell koncentrálnunk. Igaz nem ez az első ilyen eset, Bahrein esetében is csak 14 hónap állt rendelkezésünkre.”

    Tilke elmondta azt is, hogy hiába városi pálya a vietnámi, ez a tény nem könnyíti meg a dolgukat.

    „Azt gondolhatjuk, könnyebb lesz, mert már ott vannak az utak, de ez nem igaz. Vannak olyan dolgok, amiket itt meg kell fontolnunk, míg egy épített pálya esetében nem. Mindent egybevetve tehát ugyanott vagyunk.”

    Tilke megígérte, hogy néhány modern pályával ellentétben a vietnámi elnyeri majd a pilóták tetszését: „Nem lesz olyan könnyű ezen a pályán vezetni.”

    A boxkiállás egyedisége is szóba került, ugyanis állítólag az átlagosnál sokkal kisebb időveszteséget szenvednek majd el a pilóták egy-egy kerékcserével ezen a pályán: „Amikor valaki kiáll, egy egész kanyarkombinációt kihagy. Ez a Forma-1 főnökök kérése volt. Azt akarták, hogy minél kevesebb időt veszítsenek a versenyzők egy-egy szervizeléssel, ezzel több boxkiállást és taktikai variációt hozva a versenybe.”

  • Hanoi és Miami is F1-es versenyt rendezhet jövőre, talán Buenos Aires is

    Hanoi és Miami is F1-es versenyt rendezhet jövőre, talán Buenos Aires is

    Három új nagydíj is érkezhet az F1-es versenynaptárba a következő évben, mivel Miami és Hanoi is nagyon közel állnak egy szerződéshez. Elviekben Buenos Aires is nagyon szeretne rendezni versenyt, de egyelőre még nem tudták előteremteni ennek az anyagi feltételeit. Az AMuS nagyon is biztos benne, hogy Vietnám fővárosa és a floridai város versenyt rendezhet, és mindkettő utcai verseny lenne.

    Hanoi pályáját a FIA már el is fogadta, több mint 5 km hosszú lesz. Baku jelenlegi kialakítása 6 km, és a Miamiban kialakítandó is 5.2 km lesz, amelynek az inspekciója március végére fejeződhet be.A Forma-1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media többször is kijelentette már, hogy szeretnének még egy versenyt Amerikában, jelenleg úgy tűnik, hogy ez lesz az. Az F1 Amerikai Nagydíja idén is, ahogy az utóbbi években az megszokott volt, az Austinban, Texasban került megrendezésre.

    Buenos Airesben feltehetően az Autodromo Juan Carlos Oscar Alfredo Gálvez lenne a helyszín. A pályának összesen 15 különféle kialakítása lehet, és a szervezők azt szeretnék használni, amelyen az Argentin Nagydíjat rendezték 1974-1981 között. Itt viszont komoly átalakítások szükségesek, hogy megfeleljenek a FIA jelenlegi legmagasabb szintű biztonsági előírásainak. Van egy hatalmas kanyar benne, két egy kilométeres szakasz között. Itt kívánna módosítani a FIA, de ezen átalakítás költségeit a szervezőknek kellene kigazdálkodniuk.