Címke: Hanna Prater

  • 20-ból 15 F1-es versenyző barátnőjét mutatjuk be nektek!

    20-ból 15 F1-es versenyző barátnőjét mutatjuk be nektek!

    Jól bevált hagyományainkon nem tervezünk változtatni, így hát Valentin nap alkalmából ismét csokorba szedtük nektek a Forma-1 first lady-jeit. Összeszedtük róluk a publikus információkat, és fotókat is mellékelünk.

    A prímet évekig Räikkönenné Minttu vitte, azonban a finn versenyző visszavonulásával ő idén már nem szerepel ebben az összeállításban. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy most ki a kedvencetek és/vagy ki a legszimpatikusabb. A lista végén találtok egy szavazást is!

    Mick Schumacher – Justine Huysman

    Justine édesapja, Harald szintén autóversenyző volt, családjuk pedig régóta Schumacherék barátja. Harald Huysman közreműködött például Kimi Räikkönen pályafutásában is, illetve többségi tulajdonosa a norvég, Rudskogen nevű gokartpályának. A gokartpályának Michael Schumacher, Mick édesapja is társtulajdonosa.
    Justine gazdaságtant tanult Arizónában, illetve Oslóban is járt egyetemre, ahol PR-t tanult. Tanulmányai alapján arra lehet következtetni, hogy a norvégul, angolul és franciául is beszélő lány kb 26 éves.

    Valtteri Bottas – Tiffany Cromwell

    Valtteri Bottas 9 évig volt együtt Emilia Pikkäräinennel, ebből 3 évet férj és feleségként töltöttek. 2019 év végén azonban váratlanul és rendkívül gyorsan el is váltak. Azóta az ausztrál kerékpáros Tiffany Cromwellel alkot Bottas egy párt. Bár a világ két teljesen különböző pontjáról származnak, úgy tűnik, igazán nagy az összhang közöttük.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Tiffany Cromwell (@tiffanycromwell) által megosztott bejegyzés

    Alexander Albon – Muni „Lily” He

    Albon 22 éves kínai barátnője profi golfos és már jó ideje egy párt alkot a brit-thai autóversenyzővel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lily (@lilymhe) által megosztott bejegyzés

    Nicholas Latifi – Sandra Dziwiszek

    Sandra  lengyel modell, jogot tanult Londonban. Korábban Wojciech Tomasz Szczęsny lengyel foci kapus barátnője volt. Sandra 26 éves, és korábban ő is sportolt, rúdugró volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sandra Dziwiszek (@lillmisssandy) által megosztott bejegyzés

    Lance Stroll – Sara Pagliaroli

    Sara olasz modell, a Blue Lemon Jewels ékszermárka alapítója. A pár nap múlva 27. születásnapját ünneplő Sara volt mát a Replay modellje is, mely farmermárka egyébként az Aston Martin F1-es csapatának egyik szponzora. Lehet, hogy innen az ismeretség?

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sara 🦋 (@sarapagliaroli) által megosztott bejegyzés

    Sebastian Vettel – Hanna Prater

    Hanna Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki az Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négy fősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    2019 elején a pár össze is házasodott, az év végén novemberében pedig kisfiuk született.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel Fanpage (@seb5_vettel) által megosztott bejegyzés

    Pierre Gasly – Katerina Berezhna

    A marbellai Katerina az IE Business School hallgatója volt, övé az Imerelli Jewelry nevű ékszermárka.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Katerina Berezhna (@katerinaberezhna) által megosztott bejegyzés

    Esteban Ocon – Elena Berri

    Elena már több éve Esteban Ocon baránője. Az olasz lány marketinget és digitális kommunikációt tanult Párizsban. A modellkedés mellett jelenleg egy kriptovalutával foglalkozó svájci vállaltnál dolgozik, marketing- és üzletfejlesztési területen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Elena Berri🤍 (@elenaberri_) által megosztott bejegyzés

    Fernando Alonso – Linda Morselli

    Fernando Alonso kedvese immáron több éve Linda Morselli, olasz modell. Aki mellékesen, korábban Valentino Rossival járt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Linda Morselli (@lalindaa) által megosztott bejegyzés

    Lando Norris – Luisinha Barosa Oliveira

    A 22 éves Luisinha portugál modell. Kapcsolatukra ez év elején derült fény. Részletekért klikkelj ide!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Luisinha Barosa Oliveira (@luisinhaoliveira99) által megosztott bejegyzés

    Carlos Sainz – Isabel Hernáez Fúster

    A 25 éves Isa, és Carlos Sainz négy éve járnak, legalábbis akkor fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanult a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Jelenleg a Scalpers nevű márka stílusvezetője.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Isa Hernáez (@isahernaez) által megosztott bejegyzés

    Charles Leclerc – Charlotte Siné

    Charlotte a Société des Bains de Mer, monacói vállalat főigazgatójának, Emmanuel Sinének a lánya. A lány építészetet tanul Nantes-ban, és festeni is szokott. Az F1-es közönség akkor ismerte meg igazán, mikor tavaly Charles véletlenül kizárta a lakásból, és mivel épp játszott, a lánynak be kellett regisztrálnia Twitch-re, hogy ott chaten szólni tudjon Charles-nak, hogy engedje be.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    +Ша+ (@charlottesiine) által megosztott bejegyzés

    George Russell –  Carmen Montero Mundt

    George és Carmen több, mint egy éve járnak. Carmen pénzügyi diplomával rendelkezik.

    Sergio Pérez – Carola Martinez

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze, majd 2019-ben megszületett második gyermekük, Carlota.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carola Martinez (@carolamtz1) által megosztott bejegyzés

    Max Verstappen – Kelly Piquet

    Az újdonsült világbajnok a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lányával, Kelly-vel jár. A csavar a dologban, hogy Kelly korábban Daniil Kvyat párja volt, akitől egy kislánya is született, aki a Penelopé nevet kapta.
    Kelly modellkedik, nemzetközi kapcsolatok területen szerzett diplomát, de volt már, hogy újságíró volt a Marie Claire brazil kiadásánál, és PR-os is volt a Formula E-nél.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    Daniel Ricciardo – ?

    Az ausztrál versenyzőt újra és újra kapcsolatba hozzák Gerhard Berger lányával, Heidivel, aki egyébként színésznő. Ez azonban még egyszer sem nyert valós megerősítést.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Heidi Berger (@heidiberger_) által megosztott bejegyzés

    [poll id=”224″]

  • Vettel egy kissé másnaposan ment az FIA-hoz

    Vettel egy kissé másnaposan ment az FIA-hoz

    Sebastian Vettel nemrég elmondta, hogy a 2017-es meghallgatása előtt jókora születésnapi bulit csapott.

    Ki ne emlékezne arra az ominózus esetre, mikor Bakuban a német pilóta a versenyt vezető Lewis Hamilton mellé hajtott és neki ment, mert azt hitte féktesztelte őt? A vitatott eset után a négyszeres világbajnok nyilvánosan bocsánatot kért, és a stewardok által kiszabott három büntetőponton túl nem kapott további büntetést.

    Az Aston Martin pilótája Mick Schumacherrel jengázott az Egyesült Államok Nagydíja előtt, ahol szóba került a 30. születésnapja is. Vettel elmondta, hogy nagyon megünnepelte a kerek évszámot előző nap, így a másnapi meghallgatásra egy kissé másnaposan érkezett.

    ,,A 30. születésnapom volt a legszebb, mert sok barátom jelen volt. Jó kis bulit tartottunk. Általában nem ünneplem meg a születésnapomat, de a 30-ról azt gondoltam, hogy az egy különleges alkalom. Nagyon jó hangulatban voltam, ha érted mire gondolok. Másnap viszont meghallgatásom volt az FIA-nál Párizsban, a bakui incidens miatt. Tudod, akkor, amikor belehajtottam Lewisba (Hamilton), mert megállt, és én dühös voltam, és bla bla bla…” – magyarázta Micknek a 34 éves pilóta.

    Vettel ezen felül arról is beszélt, hogy már volt arra példa, hogy Daniel Ricciardóval összetévesztették a szurkolók. Sőt, azt is kifejtette, hogy kétszer fordult elő életében az, hogy valaki bűvkörébe esett: a feleségénél, és gyerekkorában, Michael Schumacher esetében.

     

  • Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Lewis Hamiltonhoz is eljutottak a csütörtöki ‘családi percek’, a brit versenyző reagált csapattársa válására, és ellenfele gyermekének születésére is.

    Valtteri Bottas tegnap egy közleményben jelentette be, ő és felesége Emilia válnak. A finn versenyző a közösségi médián keresztül úgy fogalmazott, döntésüket azért hozták meg, mert nem tudták összeegyeztetni karrierjüket a magánéletükkel.

    Hamilton elmondta, át tudja érezni a helyzetet, ugyanis ő is megtapasztalta ezt a jelenséget élete során. Nicole Scherzingerrel éveken át játszották a se veled se nélküled játékot, majd 2015-ben úgy döntöttek végleg szakítanak egymással.

    ,,Úgy vélem ez a legtöbb sportolónál fennáll, talán mi egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, ugyanis rengeteget kell utaznunk és nagyon sok időt kell távol töltenünk. Ezt talán egy plusz terhet ró arra, hogy egy jó kapcsolatot tarts fenn.” -vélekedett a Mercedes versenyzője.

    A hatszoros világbajnok álláspontját egykori csapattárs, Nico Rosberg is megerősítette. A német korábban már elmesélte, mennyit szenvedett családja 2016-ban, mikor az ex-versenyző teljesen a bajnoki küzdelemre koncentrált.

    Ugyanakkor akadnak kivételek is, Sebastian Vettel, már tinédzser korában megismerte élete párját, akit idén júniusban elvett, sőt szerdán megszületett harmadik gyermekük is.

    ,,Gratulálok Sebnek, nyilvánvalóan ő egy remek apa. Én azzal is megszenvedek, hogy a kutyáimat életben tartsam, sőt nagybácsinak lenni is elég fárasztó.” – tette hozzá nevetve Hamilton. – ,,Rengeteg olyan sportoló van tehát aki a boldog életet él. Én viszont ezt nehéznek találom, 100%-ban szeretnél elkötelezett lenni, és kevesebbet nem tehetsz bele, mint a másik fél, viszont ez a versenyképesség rovására is mehet. Ugyanakkor vannak olyan dolgok ami plusz kötelezettséget és extra terhet rónak ránk és ezek visszavethetnek minket. Minden területen meg kell felelned, és egy emberként kell mindent beleadnod.”

  • Sebastian Vettel harmadik gyermeke is megszületett!

    Sebastian Vettel harmadik gyermeke is megszületett!

    Újra apa lett Sebastian Vettel, és a négyszeres világbajnok felesége ezúttal egy kisfiúnak adott életet. Immáron három gyermeke van a Vettel családnak így. A Bild információi szerint a 32 éves Hanna asszony szerdán szült. A 2019 júniusában megesküdött párosnak eddig két kislánya volt eddig, az öt éves Emilie és a négy éves Matilda.

    Vettel sajtósa, csütörtökön a SID médiaügynökségnek megerősítette, hogy a négyszeres világbajnok csak talán a mai napon érkezik majd meg Abu Dhabiba valamikor, a szülés miatt. Az összes mai sajtókötelezettségét viszont lemondta. Az új kis trónörökös neve még nem ismert.

    https://www.instagram.com/p/By-SPOMgdA7/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Harmadszor is apa lesz Vettel?

    Harmadszor is apa lesz Vettel?

    A német RTL értesülései szerint Sebastian Vettel és a felesége Hanna Prater a harmadik közös gyermeküket várják.

    A forrás azzal támasztja alá az értesüléseit, hogy a Magyar Nagydíj helyszínén feltették a kérdést a négyszeres világbajnoknak, hogy mikor jön a családon belüli utánpótlás, amire a Vettel csak sokat sejtetően vigyorgott.

    Akárcsak a példaképe Michael Schumacher úgy ő maga is nagy titokban tartja magánéletét, feleségével idén júniusban házasodtak össze nagy titokban.

    A Ferrari rajongóit nagy izgalommal tölti el, hogy a Schumacher család után egy újabb Ferraris családban lehet egy második generációs autóversenyző. Ehhez természetesen az kell, hogy Vettelnek fia szülessen, ugyanis eddig két lánya van. Hogy ez egyszer megtörténik-e az már csak a jövő zenéje…

  • Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Mint azt már megszokhattátok, Valentin nap alkalmából idén is bemutatjuk a Forma-1-es mezőny versenyzőinek barátnőit, feleségeit, akik közül többen már édesanyák is.

    Íme hát a 2019-es mezőny „másik fele”:

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad.

    https://www.instagram.com/p/Bi2XKyNhe8G/

    Pirre Gasly barátnője Caterina Masetti Zannini, aki egyébként légiközlekedési mérnöknek tanul egy olasz egyetemen.

    https://www.instagram.com/p/BrH_2GtHvwn/

    Charles Leclerc szíve is foglalt már pár éve, barátnője az olasz Giada Gianni.

    https://www.instagram.com/p/BtUCF3DF_11/

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, testnevelés és biológia szakos tanár. Négy éve ismerik egymást, mostanra már jegyben járnak, és terveik szerint idén nyáron össze is házasodnak.

    https://www.instagram.com/p/BfL7LYhHQ7Y/

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna Forma-1-es riporternője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.
    A Grosjean házaspárnak saját receptes könyve is megjelent.

    https://www.instagram.com/p/BsG-DgJHvNi/

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    https://www.instagram.com/p/BsIClSHFVm6/

    Emilia Bottas 25 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás, így aztán nagyon sokat posztol lovairól, illetve a Valtterivel közös kutyájukról, Fanniról.

    https://www.instagram.com/p/BquG2aqn5m9/

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze..

    https://www.instagram.com/p/BtGuhzIHpUX/

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.
    Decemberben Minttu összeállt a Guggu finn, gyermekruha márkával, és létrehoztak egy kollekciót, Minttu elképzelései alapján.

    https://www.instagram.com/p/BrQniucFJz-/

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla ide kattintva olvashatsz.

    https://www.instagram.com/p/BguGDAWHMRV/

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki az Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt, legutóbb a decemberi FIA gálán láthattuk.

    https://www.instagram.com/p/BrGgn_9lTHj/

    George Russell barátnője Seychelle de Vries, aki egyébként a tavaly és tavalyelőtt a Formula 2-ben versenyző Nyck de Vries testvére.

    https://www.instagram.com/p/BoZmWOLimbQ/

    Robert Kubica magánélete nem igazán van terítéken, sőt balesete előtt sem nagyon volt. Balesete előtt, és azt követően is (legalábbis egy ideig) Edyta Witas pilates oktató volt a barátnője, azonban ha hinni lehet a pletykáknak, a lengyel versenyző párja 2017 óta a 33 éves lengyel színésznő/modell Joanna Modes.

    https://www.instagram.com/p/BkHkdxOF0Td/

    Szintén csak pletyka szintű információ, mi szerint Daniel Ricciardo és az ausztrál modell, Jessica Gomes egy párt alkotnak. Erről ide kattintva olvashatsz!

    https://www.instagram.com/p/Bs6llHrH2ev/

    A ismét visszatérő Danyiil Kvjat barátnője, mint az már ismert, a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lánya, Kelly.

    https://www.instagram.com/p/Bpt_Z0oHPpI/

  • Sebastian Vettel kedvese, Hanna is ott volt az FIA gálán

    Sebastian Vettel kedvese, Hanna is ott volt az FIA gálán

    Legutóbb épp az egy évvel korábbi FIA gálán láttuk Sebastian Vettel párját, Hannát. Az eseményen most is jelen volt, és többek között Minttu Räikkönen társaságában élvezte az eseményt.

    https://www.instagram.com/p/BrOC2bflMZm/

    https://www.instagram.com/p/BrKfRWpB2P1/

    https://www.instagram.com/p/BrGdcxNlYAD/

    https://www.instagram.com/p/BrGHSa7Asai/

  • Családi gondjai lehetnek Vettelnek?

    Családi gondjai lehetnek Vettelnek?

    Sebastian Vettel igen jól kezdte a 2018-as szezont, úgy tűnt idén igazán komoly kihívója lehet Lewis Hamiltonnak. Azonban féltávnál a német versenyző kezdett „szétcsúszni”, és jöttek a hibák is. Eközben pedig Hamilton kényelmes előnyre tett szert.

    Az olasz Sky azt feltételezi, hogy a német versenyzőnek talán családi problémái vannak, ez okozhatja, hogy nem elég összeszedett.

    A feltételezett „családi problémákra” egy meg nem nevezett forrás a Sky Italiának annyit reagált: „Nem mondhatunk semmit, mert ez a magánügye.”

    Sebastian Vettel gimis kora óta van együtt párjával, Hannával, akitől két gyermeke született: Emiy 4, Matilda 3 éves.
    Hannára sosem volt jellemző, hogy a paddockba látogatna, Vettel F1-es pályafutása során ez csak nagyon ritkán fordult elő. Legutóbb a 2017-es FIA díjátadó gálán jelentek meg nyilvánosan együtt.

    https://www.instagram.com/p/Bg8VyARlFZf/?tagged=hannaprater

     

  • Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Megszokhattátok már, hogy minden évben bemutatjuk nektek az aktuális Forma-1-es mezőny „női oldalát”, azaz a versenyzők barátnőit/feleségeit. Ez idén sincs másként, lássuk hát a 2018-as mezőny „oldalbordáit”.

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad. (Az alábbi képen Isabel balról a második lány)

    Bár „rejtegeti”, a 22 éves Pierre Gasly-nek is van barátnője, ráadásul évek óta. A 20 éves barátnő, Romane orvosi pályára készül.

    Charles Leclerc szíve is foglalt már egy ideje, barátnője az olasz Giada Gianni.

    A Forma-1 legfrissebb igazolása, az orosz Szergej Szirotkin is párkapcsolatban él, barátnője Dasha Moshkova.

    https://www.instagram.com/p/BXZ6V6Wl388/?taken-by=sergeysirotkin_official

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, tavaly végzett az iskolában, testnevelés és biológia szakos tanár lett. Három éve ismerik egymást, egy-két versenyre el is kísérte Louise Kevint. Most azonban távolabb kerülnek egymástól, mivel Magnussen áthelyezi székhelyét Dubaiba, míg Louise Dániában marad.

    Brendon Hartley és Sarah Wilson 12 éve alkot egy párt, 2018 januárjában pedig sor került az esküvőre is. Sarah fotós, bár úgy tudni, az utóbbi időben ezzel felhagyott, hogy „teljes munkaidőben” Brendonnal utazhasson, immáron Mrs. Hartley-ként.

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna korábbi Forma-1-es riportermője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.

    Fernando Alonso barátnője az olasz modell, Linda Morselli, aki korábban Valentino Rossi kedvese volt.

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    Emilia Bottas 24 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás.

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki decemberben adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár túl van már az eljegyzésen is, az esküvőjük június elsején lesz.

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában azonban megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla nem régiben írtunk, ezt ide kattintva olvashatod.

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt.

    https://twitter.com/fsg_it/status/939495283850870784

    Stoffel Vandoorne esetében ugyanaz a helyzet, mint tavalyi összeállításunk idején. Hivatalosan nincs barátnője, azonban van egy „haverja”, aki történetesen egy női versenyző, és a pletykák szerint ő lehet a barátnő. Ő Angélique Detavernier, aki a modellkedés mellett tavaly egy Audi R8 LMS volánja mögött elindult a Blancpain GT Sports Club kategóriában a spái 24 órás versenyen, idén pedig már részt vett harmadmagával a 10h FunCup Abu Dhabi-n.

    [poll id=”50″]

  • Vettel hóban, mezítláb távozott a vasárnap esti partiról

    Vettel hóban, mezítláb távozott a vasárnap esti partiról

    Az Alpesi Sí Világkupa kitzbühel-i fordulója az elmúlt hétvégén jókora bulival ért véget. Arról már beszámoltunk, hogy nem meglepő módon a Red Bullos versenyzők nagy része jelen volt a versenyen nézőként, ám az esti, Kitz Race Night partin ott volt inkognitóban a korábbi Red Bullos, most már Ferrari versenyző Sebastian Vettel is, méghozzá kedvesével, Hannával.

    Az eseményről azonban a német versenyző már cipő nélkül távozott. Na nem azért mert annyira szétbulizta volna magát, hogy elhagyta lábbelijét. Az történt állítólag, hogy Hanna magassarkú cipőben érkezett az eseményre, azonban mire távoztak, havazni kezdett. Ezért Vettel saját cipőjét odaadta neki, ő pedig mezítláb közlekedett, bár a képek tanulsága szerint ez cseppet sem zavarta.

    Vettel walking around barefoot as it snows from formula1