Címke: Halo

  • Fontos halo-adatok hiánya akadályozza a 2018-as tervek elkészítését

    Fontos halo-adatok hiánya akadályozza a 2018-as tervek elkészítését

    A Forma-1-es csapatok még várnak az alapvető, az FIA által megerősített adatokra a jövőre bevezetésre kerülő haloról, hogy be tudják fejezni 2018-as autóik terveit. Ezt állítja a Force India technikai igazgatója, Andy Green.

    Az adatokra pedig nagy szükségük lenne, hogy tudják, milyen hatással lesz az elem a kasznira. Ha nem tudnak pontos adatokkal dolgozni, hibás lehet az egész tervük. Az FIA-nak tehát el kell végeznie egy olyan tesztet a kívánt haloval, mely adatokat szolgáltat a halo okozta/módosította erőhatásokról.

    Számos csapat dolgozik együtt az FIA-val, hogy megoldják a problémát, de a késlekedés már kezd aggodalomra okot adni.

    „Már meg lett határozva a konkrét halo, amit használni fogunk.” – mondta Green. „De a kaszni, amire ez majd illeszkedik, még nem. Igazi kihívás megpróbálni olyan kasznit alkotni, ami megbirkózik azzal a teherrel, amit így az FIA kiszabott.”

    Green szerint a késlekedés azt is eredményezheti, hogy pár csapat nem készül majd el időben a 2018-as autóval, és lekéshetik az első szezon előtti tesztet. Virtuális teszt lehet még a csapatok segítségére, de ehhez is kellenének az FIA által kibocsátott adatok.

  • Különleges Halo szín a bajnokságban vezetőnek

    Különleges Halo szín a bajnokságban vezetőnek

    Jean Todt-nak támadt egy ötlete, hogyan népszerűsítse a 2018-ban bevezetendő  „Halo” biztonsági fejlesztést.

    Sok versenyző, bennfentes és rajongó boldogtalan, hogy a jövő évtől  a pilótafülke-védelmi rendszer hatással lesz az esztétikumra és a Formula 1 alapjaira.

    Todt, az FIA elnöke Monzában elmondta, hogy a Halo a pilóták biztonságát szolgálja, bár a rajtrácson lévők közül már sokan úgy tartják, hogy ’túl biztonságos’ a versenyzés.

    „Ezért van szükségünk felelős sportvezetőkre” – idézte az Auto Motor und Sport.

    „Amikor bejelentettem, hogy bevezetjük a Halo-t a 2018-as Formula-E szezonban, nem volt kritika” – tette hozzá Todt. És a Formula 2-ben a rákövetkező évtől való megjelenése hírére sem hallottam negatív megjegyzést. Ez azt mutatja, hogy az emberek már hozzászoktak a gondolathoz.”

    Mégis a Halo továbbra is népszerűtlen és ellentmondásos az F1 rajongók körében. Todt azt mondta: „Hallottam egy ötletet, – ami nekem is tetszik – miszerint a bajnokságban vezetőnek különleges színű Halo-t kellene adnunk”. Ugyanakkor azt is hallottam, hogy egyes csapatok már eladták a Halo helyét a szponzoroknak” – tette hozzá.

  • Az FIA 2018-ra a Formula 2-ben is bevezeti a Halot

    Az FIA 2018-ra a Formula 2-ben is bevezeti a Halot

    A Formula 2 lesz a következő széria, ahol a biztonsági elemet, a Halot kötelezően fel kell majd szerelni az autókra. A motorsport irányító testülete 2018-ra jelölte ki a dátumot, a fejvédő rendszer bevezetésére és arra törekszik, hogy a nevelő szériákba is minél előbb eljusson a fejlesztés. A Formula 2 monzai hétvégéjén tesztelni fogják a jövő évi autót a Pirellinek, emellett a gépet egy haloval is ellátják majd. Ez azonban csak egy átmeneti változat lesz, ugyanis a homologizációs eljárások miatt ez még sokat fog változni.

    „Mindig úgy gondoltuk, hogy minden fejlesztést először a Forma-1-ben kell bevezetnünk. Itt vannak jelen komoly K+F tevékenységek, innen tudunk lefelé is menni a kisebb szériákba.”- mondta Mekies a RACER-nek.

    „ Aztán megcsináljuk azt, amit más kategóriában jelen esetben a Forma-1-ben már bevezettek és elkezdjük azt fejleszteni és 2-3 év alatt bekerül az adott szériába. Ez lehetővé teszi, hogy a költségeket kézben tartsuk és tovább tudjuk figyelni a trendek alakulását, így mindenre készen álljunk. Sok szempontból komoly kihívás ez.”- tette hozzá Mekies.

    „Az FIA elnöke Jean Todt komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Halot minél előbb bevezessük, ugyanis elmondása szerint nem volt rajtunk semmilyen nyomás, hogy a nagyfiúkat (Forma-1-es pilóták) jobban védjük, mint az alacsonyabb kategóriás társaikat: „Ezért igyekszünk a lehető leggyorsabban bevezetni a rendszert.”

  • Bemutatkozott a 2018-as Forma-2-es autó

    Bemutatkozott a 2018-as Forma-2-es autó

    Néhány perccel ezelőtt Monzában, a hétvégi Olasz Nagydíj helyszínén mutatták be a Forma-1 előszobájának nevezett sorozat, a Formula 2 2018-as szezonra tervezett prototípusát.

    Ahogy a képen látható, nem csak a Forma-1-ben, de a Forma-2-ben is bemutatkozik a Halo fejvédő rendszer.

    Az F2 2018 kódnevű versenyautót 3,4 literes, 620 lóerós turbómotor hajtja, 8750-es fordulatszám mellett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sorozat búcsút int a 2011-től használatos 4 literes V8-as erőforrástól.

    A Dallara által fejlesztett kaszni  néhány mérete is változott a korábbihoz képest: 159 mm-rel hosszab, valamint 32 kg-mal nehezebb az új autó, változatlan tengelyhossz mellett.

    https://www.facebook.com/fia/videos/1614275055269783/

     

    Formula 2, új autó, halo

    F2, Forma-2, Formula 2

  • A többi kategóriába is érkezik majd a halo…

    A többi kategóriába is érkezik majd a halo…

    Az FIA-nak eltökélt szándéka, hogy miután a Forma-1-ben már bizonyított, majd más kategóriákban is bevezetik a halót.

    A Forma-1-ben jövőre már kötelező lesz a halo. Az IndyCar azt jelezte, hogy kiértékeli a szerkezet használatának szükségességét, míg a Formula E vélhetően már a halóhoz igazítja majd a 2018/19-es autókat.

    Az FIA biztonságért felelős vezetője, Laurent Mekies elmondta, mindig is az volt a terv a halóval, hogy minden együléses autóra alkalmazható legyen.

    „Ez nem azt jelenti, hogy szigorúan ugyanez a verzió lesz mindenhol, de a koncepció azonos.” – mondta Mekies az Autosportnak.

    A versenyzőknek megoszlik a véleménye a halóról, bár a GPDA elnöke, Alex Wurz például támogatja az ötletet.

    „A versenyzők nagyon támogatják a biztonságért folyó erőfeszítéseket, és nagyon közvetlen a kapcsolatunk a GPDA-val is.”

    „Nem elég egy jó ötlet, ha nem tudod meggyőzni róla a körülötted lévő embereket, támogatók kellenek, különben haszontalan az egész.” – folytatja Mekies. „Az FIA elnöke mindig szorgalmazza, hogy beszéljünk a versenyzőkkel, ők ülnek az autókban, szóval beszéltünk velük, többet, mint általában.”

    Mekies elmondta, hogy az FIA nem fog alábbhagyni a biztonság fokozásának kereséséből.

    „Az F1-ben, mivel minden a határon mozog, minden változtatásnak következményei vannak, ezért beszélnek róla egy kicsit többet. De mi egész évben ezen dolgozunk, minden kategória technikai csoportjaival. Kutatócsoportokkal dolgozunk, melyben mindenki részt vesz. IndyCar, NASCAR, minden játékos képviselteti magát, mert a cél az, hogy mindenki számára jobbá tegyük a dolgokat.”

     

  • A „kapkodva” bevezetett halo miatt nem készülhetnek el időben az autók

    A „kapkodva” bevezetett halo miatt nem készülhetnek el időben az autók

    Otmar Szafnauer szerint a halo kései kötelezővé tétele miatt kétséges, hogy a 2018-as autók készen lesznek-e az előszezoni tesztekre.

    Az FIA a múlt hónap végén jelentette be, hogy – a 90%-os tiltakozás ellenére is – 2018-tól kötelező lesz a ’halo’ elnevezésű fejvédelmi eszköz használata az F1-ben. A Force Indiánál vezetői pozíciót betöltő Szafnauer nem repdes az örömtől a hír hallatán, mivel a halo kasztniba ágyazása a munkálatok elhúzódásával fog együttjárni.

    „Lehet, hogy ezért késni fognak a jövő évi autók” – mondta Szafnauer. „A monocoque megtervezésére és megépítésére pontosan megszabott időt kell szánni, és ha ezen intervallumon belül még nem tudjuk biztosra a követendő szabályokat, az minden bizonnyal csúszást jelent. Jelenleg úgy fest, hogy a tesztekre nem leszünk készen a gyártási folyamattal.”

    A halo szerves szerkezeti eleme a kasztninak, így ha az FIA által megkövetelt töréstesztek annyira szigorúak, hogy a monocoque-ot is újra kell tervezni, akkor a teszten megbukott csapatoknak lényegében „lőttek”.

    „Alex Wurz balesetét követően [1998 Kanada] meg kellett változtatnunk a bukókeretet, a tesztkövetelmény pedig a baleset természetéből fakadóan egy nagyságrenddel megemelkedett” – emlékezett vissza Szafnauer. „Kis túlzással örökké tartott, mire sikerült úgy megterveznünk az új bukókeretet, hogy átmenjen a teszten. Végül sikerült megoldanunk, de számtalanszor megbuktunk és mindig újra kellett terveznünk. Ami azonban könnyebbség volt, hogy a bukókeretet szimplán leszedted az autóról és egy újat raktál a helyébe, a monocoque struktúráját nem érintette a változás. Viszont ha a halo esetében túl magasak a követelmények és megbukik a rendszer, az a monocoque-ra is kihatással lesz – lényegében nekünk lőttek akkor.”

    Míg Szafnauer tisztában van a biztonsági tényezőkkel, amelyek a halo jelenlétét indokolják, úgy véli, az irányító testület elhamarkodta a döntést.

    „Túlságosan kapkodva döntöttek erről” – fűzte hozzá. „Jó lett volna, ha kaptunk volna még egy évet a normális kivitelezésre, de ez van. Csak akkor tehetünk bármit is ellene, ha az FIA dönt úgy, hogy egy évvel kicsúsztatja a határidőt. Sokkal biztonságosabb lenne rendesen megcsinálni a dolgot, mint elhamarkodottan bevezetni.”

  • A versenyzők nem örülnek a halo plusz súlyának

    A versenyzők nem örülnek a halo plusz súlyának

    Az már tény, hogy a cockpit védő halo kötelező elem lesz jövőre a Forma-1-es autókon, ennek azonban a legtöbben nem örülnek. És nem csupán azért, mert nem esztétikus, vagy mert egyesek kételkednek abban, hogy valóban hasznos lehet. Az is probléma vele kapcsolatban, hogy a halo plusz 10 kilóval nehezíti majd meg az autók súlyát.

    Az autók idén kb 728 kilót nyomnak, és bár a halo ehhez 10-et tesz majd hozzá, a kötelező minimum súlyt csak 5 kilóval emelik jövőre, ennek eredményeként pedig esélyes, hogy a versenyzők többsége ismét kezdhet fogyókúrázni.

    „Nem lehet elutasítani a halót, ha 17%-kal biztonságosabb lesz tőle az autó. De nem néz ki jól, és az extra súly sem jó hír.” – vélekedik Lewis Hamilton.

    „Nem kellene olyan vékonynak lennünk, mint egy kerékpár versenyzőnek, mivel ezek autók.” – mondta Carlos Sainz.

    „Ez egy biztonsági fejlesztés, mint annyi minden más a sport történetében, ami jó a versenyzőknek.” – mondta Bottas az Auto Bildnek. „Az egyetlen hátránya az extra súly, mivel minél nehezebbek az autók, annál kevésbé izgalmasak.”

  • Ennyi erővel nem is kell versenyző az F1-es autókba

    Ennyi erővel nem is kell versenyző az F1-es autókba

    A Red Bull csapatfőnöke, Christain Horner szerint a biztonsági okokból bevezetésre kerülő halo „önjáró” F1-hez vezet.

    Horner, aki szerint jogi okok kényszerítették az FIA-t a halo bevezetésére, elmondta, hogy ő nem támogatja azt, annak ellenére, hogy a Red Bull is előállt korábban a maga cockpitvédő tervével.

    Az FIA azonban bevezeti azt, sőt a tervek szerint idővel nem csak a Forma-1-ben, hanem a többi együléses sorozatban is.

    „Ha megnézzük például a MotoGP-t, nincs rajtuk bukócső, se pótkerék, és akkor egy adott ponton… aggasztó, hogy ha ezen az úton haladunk tovább, akkor már biztonságosabb ha a versenyzőt kivesszük az autóból.” – mondja Horner. „Akkor minek a versenyző? Az autó lehet önjáró. De nem erről szól a sport, meg kell tartani a versenyzőt, és a versenyző elfogadja a kockázatot, mikor autóba ül.”

    A versenyző nélküli versenysorozat azonban nem egyfajta prófécia, hiszen kísérleteznek már ezzel, már készülőben van egy ilyen bajnokság, Roborace néven. Az ehhez készülő önjáró versenygépet már tesztelték is a Formula E hétvégéken.

  • Ilyen lett volna a halo Senna McLarenjén, vagy Clark Lotusán

    Ilyen lett volna a halo Senna McLarenjén, vagy Clark Lotusán

    Mióta bejelentették, hogy jövőre érkezik a Forma-1-be a halo, az megannyi kritikát kapott. Ezzel egy időben azonban többen is átdizájnolták, kiszínezték, ötleteltek, miként nézhetne ki valamivel jobban, ha már muszáj lesz használni.

    Most Mario Muth tervezgetett kicsit, ám ő nem az aktuális autók halóit gondolta újra, hanem azt mutatta meg, hogy nézhetett volna ki a halo a régi Forma-1-es gépeken, azok dizájnjaihoz igazítva.

     

     

  • Így szebb lehet a halo?

    Így szebb lehet a halo?

    Sean Bull grafikus dizájner gyakran gondolja újra a Forma-1-es autókat, és mutatja meg elképzeléseit az internet népének. Így tett most a halo kapcsán is.

    Sok kritika éri a jövőre bevezetésre kerülőt, leginkább esztétikai okokból. Sean azonban kidekorálta a halókat, méghozzá az egyes versenyzők sisakdizájnjai alapján. Hogy tetszik?

    Sean Bull további munkáiért klikkelj ide!

    https://www.instagram.com/p/BXFqy7KF9Y0/?taken-by=seanbullliveries