Címke: halláskárosodás

  • Döntött a bíró a Miami Nagydíj törlésének ügyében

    Döntött a bíró a Miami Nagydíj törlésének ügyében

    Nem jártak sikerrel a Miami Nagydíjat ellehetetleníteni szándékozó helyi lakosok, így biztosan meg fogják rendezni az idei versenyt.

    Minden akadály elhárult a valamivel több mint két hét múlva kezdődő első Miami Nagydíj megrendezése elől, miután a bíró elutasította a Miami Gardens lakóinak egy csoportja által a futam lefújására benyújtott keresetét. A lakók azt akarták elérni, hogy a lehetséges halláskárosodásra vagy hallásvesztésre való tekintettel ne rendezzék meg a május 6-a és 8-a közötti napokra tervezett versenyhétvégét, Alan Fine bíró azonban úgy döntött, nem megalapozott a felperesek kérése.

    A bíró a hét elején arra kérte a felpereseket, hogy új bizonyítékokkal álljanak elő, amelyekkel alátámasztják, miért lenne elkerülhetetlen az F1-es autók zaja által okozott halláskárosodás. Ezt a lakók végül megtették, Fine azonban úgy döntött, hogy ez nem elég, és „minden lehetséges károsodás elkerülhető.”

    „A lényeg, hogy nem fogok előzetes meghallgatást kitűzni május 6-nál korábbra” – idézi a bírót az Autosport.

    Fine ezután egy sor indokot sorolt fel, amelyek miatt „kénytelen” volt meghozni ezt a döntést. 

    „Két dolog fontosabb a többinél. Noha a teher méltánytalannak tűnhet a felperesekkel szemben, úgy vélem, minden lehetséges károsodás elkerülhető. Ezzel együtt véleményem szerint a lehetséges halláskárosodással kapcsolatos eddigi bizonyítékok nagyon spekulatívak. Semmilyen, a Forma-1 zajszintjével kapcsolatos jelenlegi információn nem alapulnak, a legutóbbi tanúvallomás pedig nem veszi figyelembe a déli falat (egy zajvédő fal, amit a szervezők a napokban állítottak fel a pálya mellett – a szerk.)” – mondta a bíró.

    A másik, az előbbivel egyenrangú indokként Fine azt hozta fel, hogy túl későn, március 21-én nyújtották be a lakók a jogorvoslati kérelmet. A pálya építése és a versennyel kapcsolatos előkészületek ekkorra már az utolsó fázisban voltak, és óriási veszteségekkel járt volna, ha nem rendezik meg a nagydíjat.

    A bíró azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy a 2022-es verseny után újra bíróságra kerülhet az ügy, négy-öt hónapon belül ugyanis „teljeskörű bizonyítási meghallgatásra” számít. Fine emellett elrendelte, hogy a Hard Rock Stadium által a versenyhétvége alatt végzett zajszint figyelés egyik pontja a pálya melletti lakóövezetben legyen.

  • Ma dönthet a bíróság a Miami Nagydíj lefújásáról

    Ma dönthet a bíróság a Miami Nagydíj lefújásáról

    Még mindig kérdéses a kevesebb mint három hét múlva esedékes első Miami Nagydíj sorsa, noha minden jel szerint a helyi lakosok nem fogják tudni elérni, hogy lefújják a versenyt.

    Továbbra sem zárult le a május 8-án debütáló Miami Nagydíj körüli huzavona. Helyi lakosok egy csoportja nemrég keresetet nyújtott be a verseny törléséért, azt állítva, hogy a zajszennyezés halláskárosodást, vagy hallásvesztést okozhat. A Miami Herald korábban azt írta, április 18-án születhet döntés az ügyben, a legfrissebb információk szerint azonban ma, azaz április 20-án rendeződhet a futam sorsa. De az is előfordulhat, hogy nem fog, és bár megrendezik az első Miami Nagydíjat, az ügy a következő évek futamaira is kihat.

    A Betty Ferguson, volt Miami-Dade megyei biztos által vezetett helyi lakosok csoportja egy független mérnökiroda becsléseire hivatkozva azt állítja, a Hard Rock Stadium körül futó pálya mellett akár 97 decibeles zajt is csaphatnak majd az autók, amit az aszfaltcsík 2 és fél mérföldes körzetében hallani fognak az ott lakók. Ez nagyjából egy láncfűrész által keltett zajnak felel meg. A kereset az esetleges halláskárosodásra vagy hallásvesztésre hivatkozva azt próbálja elérni, hogy ne rendezzék meg a versenyt.

    Az ügyet vizsgáló Alan Fine bíró arra kérte a lakosok csoportját, hogy keddig beadványban indokolják meg, miért elkerülhetetlen a halláskárosodás. A bíró ez alapján fog dönteni arról, hogy rendkívüli ülést hív-e össze a május 6-án kezdődő esemény előtt. Amennyiben pedig nem születik bírósági döntés az idei futamig, úgy az ügy tovább húzódhat, és a jövőbeli versenyekre is kihatással lehet, miközben a Miami Herald szerint az idei futamot meg fogják rendezni.

    Így fog kinézni a Miami Nagydíj helyszínét körülvevő terület, rajta megannyi szórakozási lehetőséggel

    A lap arról számolt be, hogy Fine helyi idő szerint szerda délután fél 4-re Zoomon online megbeszélést hívott össze, amelyen biztosítani fogja a lakosokat, hogy nem ignorálja a kéréseiket. „Mindent megtettem, hogy figyelembe vegyem az aggodalmukat. Számos módja van elkerülni a potenciális sérülést. Az egyik a füldugók viselése, a másik pedig az otthon maradás” – idézi a bírót a Miami Herald.

    Túl késő lenne lefújni

    Nem mindenkinek nyerte el ugyanakkor a tetszését a bíró fentebbi két javaslata. Sam Dubbin, a Miami Gardens lakosait képviselő ügyvéd szerint például indokolatlan Fine kérése, és a bírónak „szemernyi kétsége sincs afelől, hogy vannak lakosok, akik elég közel élnek a stadionhoz, hogy a zajszint hallásvesztéssel fenyegesse őket.”

    Melissa Pallett-Vasquez, a Hard Rock Stadium ügyvédje szerint ugyanakkor a lakók aggodalmát kiváltó zajjal kapcsolatos hatások más F1-es helyszíneken „egyszerűen nem léteznek”. Pallett-Vasquez szerint igazságtalan lenne az előtt rendkívüli ülést tartani, hogy a bíró megfelelően körüljárhatná az ügyet, ami legalább három hónapba telne. 

    Az ügyvéd ezen kívül rámutatott, hogy az előkészületek ezen fázisában 300 millió dolláros gazdasági veszteséget okozna a futam lefújása. „Bíró úr, tévedés ne essék, a jegyek elkeltek, a pálya 95%-ban kész. A vonat elhagyta az állomást” – mondta Pallett-Vasquez.

    Védekeznek a zaj ellen

    Az Autosport beszámolója szerint eközben a verseny szervezői mindent megtesznek azért, hogy csökkentésék a zajszennyezettséget, és a pálya északi részén PVC-falakat emelnek a törmelékfogó háló mögé, mivel ez a szakasz esik a legközelebb a lakóövezetekhez. 

    A stadion ügyvédei és Miami Gardens városi tanácsa eközben pedig azzal érvel, hogy a bírónak el kell utasítania a keresetet, mivel a város zajvédelmi rendelete határozza meg, hogy a különleges rendezvényeknek szóló engedélyt megkapja-e a verseny. Ez néhány nappal a versenyhétvége kezdete előtt történhet meg.