Címke: haj

  • A hajspecialista nem érti, miért titkolja Hamilton, hogy hajbeültetése volt

    A hajspecialista nem érti, miért titkolja Hamilton, hogy hajbeültetése volt

    Sokszor pletykáltak már arról, hogy Lewis Hamilton évekkel ezelőtt hajbeültetésen vehetett részt, noha a versenyző erről sosem nyilatkozott. Arról viszont igen, hogy régen nem foglalkozott hajkoronájával, ami nem is tett neki jót, de azóta már gondosan ápolja tincseit.

    Mikor a brit versenyző megérkezett a Forma-1-be, rendre rövidre volt nyírva a haja, szinte már kopaszra. Látszott is a hajvonalán, eléggé fel van kopaszodva, fiatal kora ellenére.

    Aztán „egyszer csak” felhagyott a tar fejjel, így dús hajjal, különféle frizurákkal tűnt fel a paddockban is és egyéb eseményeken is. Ekkor merült fel, hogy hajbeültetése lehetett. Manapság pedig hajfonatokkal mutatkozik.

    A sidney-i The Crown Clinic hajtranszplantációs szakértője, James Nadin nyilatkozott ezzel kapcsolatban a D’Marge című férfiaknak szóló weboldalnak, szerinte kétségkívül hajbeültetésen esett át Hamilton.

    „Nagyon kétlem, hogy csak PRP kezelésen vett volna részt (injekciós hajnövekedés serkentés).” – mondta Nadin. „Az előtte és utána képek határozottan teljes transzplantációról tanúskodnak.”

    Nadin arra a történetre is reagált, amit Hamilton nem régiben tett közzé Instagramon, mi szerint az okozta hajnövekedését, hogy a hotelek nem jó minőségű szappanjai helyett már minőségi hajápoló termékeket használ.

    „Ez nevetséges.” – mondta Nadin. „A fotókról egyértelműen az látszik, hogy hajtranszplantációja volt, ráadásul elég jó.”

    A szakember azonban hozzáteszi azt is, hogy nincs ebben semmi kivetni való, nem kellene Hamiltonnak ezt titkolnia, hiszen semmi szégyellnivaló nincs benne.

    „Ő a világ királya, beismerhetné ezt (hogy hajbeültetése volt). Remekül néz ki.”

    Nadin azt is elárulta, hogy egy ilyen kezelés tartós-e, vagy egy idő után eltűnik a hatása?

    „Sok más kezeléssel ellentétben a hajtranszplantáció maradandó.” – mondta. „Egész hátralévő életében nőni fog.”

    Hozzátette, hogy az a haj, mely megvolt már a beültetés előtt is, idővel kihullhat, azonban az új haja nem, csinálhat vele jóformán bármit, így a szoros fonatok sem ártanak neki.

    Lewis Hamilton 2008
    Lewis Hamilton 2008 |
    Fotó: HOCH ZWEI / Michael Kunkel / McLaren
    Lewis Hamilton 2013
    Lewis Hamilton 2013 | Fotó: Wolfgang Wilhelm/ Mercedes AMG Petronas
    Lewis Hamilton 2015
    Lewis Hamilton 2015 | Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Lewis Hamilton 2017
    Lewis Hamilton 2017 | Fotó: Mercedes AMG Petronas

    2019

    https://www.instagram.com/p/B0ReRxZgHhM/

     

     

  • Giovinazzi hajkoronája lett az első pont áldozata

    Giovinazzi hajkoronája lett az első pont áldozata

    Antonio Giovinazzi a 10. helyen ért célba a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon, így végre megszerezte első Forma-1-es pontját. Így Vitantnio Liuzzi 2010-es koreai pontjai óta Giovinazzi lett az első olasz, aki pontot szerzett a Forma-1-ben.

    Érthető hát, hogy nagyon boldog volt az Alfa Romeo versenyzője, azonban a haja áldozatul esett a pontjának.

    Mint kiderült, volt egy fogadása csapatfőnökével, Frederic Vasseur-rel, mi szerint ha az olasz pontot szerez, hajvágás vár rá. Vasseur a futam után egy ollóval kezdte kergetni versenyzőjét, és végül bele is nyír a hajába.

    https://www.instagram.com/p/BzVvTDsowMB/

  • Vergne-t saját húga rövidítette meg

    Vergne-t saját húga rövidítette meg

    Jean-Eric Vergne ellen saját testvére, Léa követett el „merényletet”, belenyírt a hajába. Aztán ha már belehúzott egy csíkot, végül az egész haját leborotválták. Vergne elmondása szerint még sosem látta magát ennyire haj nélkül, noha a súlycsökkenés jól jöhet a versenyzésben. 😀

    https://www.instagram.com/p/Brin50Dhu-T/

    https://www.instagram.com/p/BrnfguYhnET/

     

  • Sebastian Vettel új frizurával kezdi a szezont

    Sebastian Vettel új frizurával kezdi a szezont

    Nem csak Lewis Hamilton tudja meglepni a közönséget frizuráival.

    A sisakján ugyan most nem nagyon változtatott Sebastian Vettel, helyette azonban megújította a frizuráját. Ilyen sérót még nem láttunk tőle.