Címke: Habsburg Károly

  • Habsburg Eleonóra és Jérôme D’Ambrosio összeházasodtak!

    Habsburg Eleonóra és Jérôme D’Ambrosio összeházasodtak!

    Az utolsó magyar király dédunokája, Eleonore Habsburg és a korábbi Forma-1-es pilóta, Jérôme d’Ambrosio kimondták Monacóban a boldogító igent június 20-án. A 26 éves Eleonore és a 34 éves D’Ambrosio Monte Carloban a koronavírus-járvány miatt egyelőre csak a polgári esküvőjükön kelhettek egybe, és csak szűk körben. Egy későbbi időpontban azonban tervezik már az egyházi esküvőt is, amelyet rendesen szeretnének majd megünnepelni. Az ékszertervező és autóversenyző páros három éve ismerkedtek meg egy repülőúton, Londonból Nizza felé tartva.

    Eleonore Habsburg-Lothringen a lánya Karl Habsburg-Lothringennek, és egyben az utolsó osztrák-magyar uralkodó dédunokája. IV. Károly 1916-ban került trónra, I. Ferenc József halálát követően, akinek a felesége a Magyarországon is népszerű Sissi volt. Két évvel később azonban lemondani kényszerült: az elvesztett I. világháború után az Osztrák-Magyar Monarchiát feldarabolták, és az állami ügyek intézéséből is teljes mértékben kimaradt. 1921-ben Madeira szigetére emigrált, itt is halt meg, egy évvel később. Amilyen szomorú vége lett a dédnagyapja életének, Elenonore előtt most annyira fényes jövő vár, férje oldalán.

    D’Ambrosio Belgiumban született. Az első sikereit 2007-ben érte el, amikor megnyerte a nemzetközi Formula Master kategóriát. 2011 és 2012 között összesen húsz versenyen indult a Forma-1-ben is, a Virgin istállóval, ahol Timo Glock volt a csapattársa. A következő szezonban a Lotushoz igazolt, ahol tesztpilóta volt, de végül csak egyszer kapott lehetőséget az indulásra. 2014 óta a Formula E-ben aktív.

    https://www.instagram.com/p/CC7rYLqi-6d/

    https://www.instagram.com/p/CC6259mFg1k/

  • Albert monacói herceg koronavírus tesztje is pozitív lett!

    Albert monacói herceg koronavírus tesztje is pozitív lett!

    Albert monacói herceg COVID-19 tesztje is pozitív lett, jelentették be csütörtök délután a hercegségben. A 62 éves II. Albert a hercegség uralkodója, és tovább dolgozik az apartmanjában, mert az egészségügyi állapota nem olyan súlyos, hogy az aggodalomra adjon okot, áll a közleményben:

    „II. Albert herceg COVID-19 tesztje pozitív lett, amelyet a hét elején végeztek el rajta. Egészségügyi állapota miatt nem kell aggódni. Albertet háziorvosa és a Princess Grace Kórház specialistái kezelik.”

    Ez az eset három nappal azt követően történt, hogy Serge Telle, a városállam miniszterelnökének a tesztje szintén pozitív lett. Korábban más európai előkelőségről, Habsburg Károlyról is kiderült, hogy elkapta a vírust.

  • Habsburg Ferdinánd édesapja is koronavírusos lett!

    Habsburg Ferdinánd édesapja is koronavírusos lett!

    Habsburg Károly koronavírus tesztje pozitív lett, és most nyilatkozott is a betegségéről. A járvány nem válogat, egyre szélesebb körben terjed, így már az előkelői körökben is. Az ismert emberek esetében is nő a beteggé váltak száma. Az utolsó Osztrák-Magyar Monarchia császárának és királyának az unokája, és az autóversenyző Ferdinándnak az édesapja, Habsburg Károly is érintett lett. Az 59 éves uralkodói-sarj március 12 óta ezért karanténban is van, és nyilatkozott is az osztrák oe24 televíziónak, hogy először ő sem a koronavírusra gondolt:

    „Idegesít a dolog, de jól vagyok. Szerencsére azért ez nem a pestis. Azt hittem, hogy ez csak egy átlagos influenza lesz. Később felhívott egy barátom, hogy egy svájci kongresszus után az ő tesztje pozitív lett, így én is elvégeztettem ezt.”

    Külön dicsérte az osztrák hatóságok intézkedéseit is:

    „Kiemelném az osztrák hatóságok remek intézkedéseit is, hiszen hatékonyan, célzottan dolgoznak, ugyanakkor mérsékelten. A pánik keltése ilyenkor nem megfelelő.”

    Károly a kép bal oldalán található:

    https://www.instagram.com/p/B6daHLzBB3Z/