Címke: Haas

  • Magnussen: A gyenge 2019-es év után a Haas csak motiváltabb lesz

    Magnussen: A gyenge 2019-es év után a Haas csak motiváltabb lesz

    2018-ban az ötödik helyen fejezte be a szezont a Haas, és csalódottak, hogy 2019-ben visszaestek. Kevin Magnussen remélte, hogy komolyabb pozíciókért is harcolhatnak idén, de az év kudarc lett. 2020-ban, azonban így még éhesebben esnek neki a szezonnak, árulta el Magnussen a Forma-1 hivatalos oldalán:

    „Mindig tanulsz, függetlenül bármilyen helyzettől. Minél nehezebb a helyzet, annál többet tanulsz belőle, hiszen egy probléma megoldását többféle úton is megoldhatod. Ilyeneket nem tanulsz meg akkor, ha elöl haladsz, egy tökéletes autóban. Innen nézve pedig ez nem csak számomra volt pozitív, hanem az egész csapatnak. Az ötödik hely persze eléggé jó eredmény volt, azt hiszem. Kevés csapat mondhatja el magáról, hogy megcsinálta ezt a harmadik szezonjában. Az a legokosabb, ha némi magabiztosságot nyerünk ebből.”

    A Haas visszatérne a gödörből, és a középmezőny élén küzdene jövőre.

  • A Haas nem nyilatkozik a McLaren-t elhagyó aero főnökről

    A Haas nem nyilatkozik a McLaren-t elhagyó aero főnökről

    A McLaren aerodinamikai vezetője, Guillaume Cattelani a Haas felé tart, de a kis amerikai csapat egyelőre nem kíván erre érdemben reagálni.

    A dán BT újság forrásai szerint Cattelani, aki 2014 előtt ez enstonei bázisú Lotusnál dolgozott most otthagyná a McLaren-t, és a Haasnál lenne aktív a jövőben. Az amerikaiak kifejezetten szenvednek a Pirelli gumijaival 2019-ben. Forma-1-es korszaka előtt, 2012-ben Cattelani pedig már dolgozott a Dallarának is, akik építik jelenleg a Haas F1-es autóit is.

    A riportban úgy fogalmaztak, hogy a szakember egy nagy átszervezésnek köszönheti azt, hogy távoznia kell a McLarentől. A brit csapat sem reagált erre az Ekstra Bladet megkeresésére sem.

    A BT szerint Cattelani most „kertészeti szabadságon” van, míg az amerikai csapat szóvivője csak ennyit mondott:

    „Személyzeti ügyekről nem nyilatkozunk.”

  • A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren és Guillaume Cattelani útjai elválnak, ő volt az aerodinamikai részleg vezetője Wokingban. Alapvetően átstrukturálhatják a lelépésével a csapat technikai részlegét. Cattelani 2014 óta volt a McLaren alkalmazottja, előtte a Lotusnak dolgozott a Forma-1-ben, illetve korábban a Peugeot Le Mans programjának volt az aero vezetője 2006 és 2012 között.

    A motorsport.com információi szerint a francia mérnök a Haas felé tarthat, miután lejár at ilyenkor kötelező „kertészeti” szünet, és az év elején majd újra munkába állhat. Cattelani egy logikus lépés az amerikaiak részéről, hiszen ő korábban már dolgozott együtt a Haas partner Dallarával.

    A brit alakulat 2018-ban kezdte meg a menedzsmentje átalakítását, és ennek eredményeként került már csapatfőnökként az istállóhoz Andreas Seidl, illetve technikai igazgatóként James Key idén.

  • Fittipaldi maradna a Haasnál

    Fittipaldi maradna a Haasnál

    Pietro Fittipaldi kinyilvánította, hogy továbbra is szívesen dolgozna a Haas Forma-1-es csapatánál.

    A kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi unokája vezette már az amerikai csapat autóját különböző teszteken, például legutóbb Abu Dhabiban is.

    „Nagyon szeretnék a csapatnál maradni, nagyon remek volt velük dolgozni idén” – nyilatkozta a MotorsportWeeknek. „Igazán sokat tanultam, mivel közvetlenül egy F1-es csapatnak dolgozhattam. Az itteni emberek nagyszerűek és nyitottak, és ha visszajelzést kérek tőlük, egyből kapok. Egyértelmű, hogy velük szeretnék maradni, és közben versenyzési lehetőségek után nézni.”

    A 23 éves brazil a 2019-es szezonban a DTM-ben versenyzett, legutóbbi együléses futama pedig még tavaly volt az IndyCarban.

    „A DTM lehet egy lehetőség, de másfelé is nézelődünk. A Super Formula felé például, ezzel visszatérnék az együléses versenyzéshez, mivel továbbra is a Forma-1 a célom, és ezért mindent megteszek. Nyilván ha a Haasszal folytatom, komolyabb szerepre vágynék. A szuperlicensz megszerzésén dolgozom, és amint ez meglesz, a csapat tartalékversenyzője szeretnék lenni. Egyszerre egyet lépek előre, és mivel nem lesznek jövőre szezonközi tesztek, a szabadedzések fontosabbá válnak. Folytatni akarom, amit tavaly elkezdtem, sőt vállalnék többet is. 4 pont kell a szuperlicenszhez, és ezt nagyon fontos lenne összegyűjteni. Ezt meg lehet szerezni úgy, hogy teljesítek négy első szabadedzést. De vannak más módok is, például elindulni egy bajnokságban” – zárta gondolatát.

  • Steiner szerint még mindig jó szezonzáró helyszínként Abu Dhabi

    Steiner szerint még mindig jó szezonzáró helyszínként Abu Dhabi

    Gunther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint Abi Dhabi még mindig megfelelő a Forma-1 szezonzáró helyszínként.

    Bár a Yas Marina pálya ünnepélyes éjszakai hangulata tökéletes lezárása egy szezonnak, a vonalvezetése nem mindig hoz izgalmas futamokat.

    „Az itt zajló versenyek soha nem voltak különösen jók a pálya jellemzői miatt” – mondta Gunther Steiner, a Haas csapatfőnöke Abu Dhabiban. – „Nem hiszem, hogy olyan rossz műsort láttunk idén, csak azért, mert Lewis Hamilton mindenkit maga mögé utasított a rajt után. Nem hinném, hogy Abu Dhabi rossz helyszín a szezon lezárásának. Tényleg Brazíliában szeretnétek ezt?”

    A Haas csapatfőnöke szerint Interlagos jobban megfelel a sportág szempontjából, de ha a hangulatot nézzük, Abu Dhabi egyszerűen csodálatosabb. Példaként hozta fel Melbourne-t, ahol szintén nem láthatunk izgalmas szezonnyitókat, de mégis megfelel ennek a feladatnak.

  • Magnussen: Lopez megérdemli a McLarennél az állását

    Magnussen: Lopez megérdemli a McLarennél az állását

    Kevin Magnussen szerint Jose Manuel Lopez, a Haastól távozó teljesítménymérnök megérdemli a jobb munkát a Formula 1-ben.

    Ahogy már tudni lehet, Lopez a McLarenhez tart, hogy átvegye Andrew Jarvis helyét, aki Lando Norris távozó mérnöke.

    „Megérdemli” – mondta Kevin Magnussen, a Haas pilótája az Ekstra Bladet napilapnak Abu Dhabiban.- „Ő egy hihetetlenül képzett mérnök, a legjobbakat kívánom neki. Sajnálom, hogy távozik, de mindig azt érzem, nehéz feltartóztatni egy olyan embert, mint ő. Ő az a mérnök, akivel a legtöbb időt dolgoztam a karrierem során, így sokat jelent nekem. Biztos vagyok benne, hogy egy-két sört megiszunk majd – tette hozzá Magnussen.

    Az információk szerint a Haas még keresi Lopez helyettesét.

  • Kubica: Jobb volt visszatérni, mint otthon ülni a tévé előtt

    Kubica: Jobb volt visszatérni, mint otthon ülni a tévé előtt

    Robert Kubica továbbra is azt gondolja, hogy nem bánta meg a visszatérését a Forma-1-be 2019-ben, a sérült karjával. A 34 éves lengyel pilótát azonban az újonc csapattársa, George Russell egész évben felülmúlta, az egyébként csak szenvedő Williams csapatnál. A lengyel TVP-nek nyilatkozott Kubica:

    „Semmit sem tanultam ezen szezonban, csak lett némi információm. Az utolsó helyekért küzdeni teljesen más dolog, mint amit tettem tíz éve.”

    Várhatóan Kubica 2020-ban a DTM-be igazol, miközben fejlesztő pilóta lehet majd a Haasnál vagy a Racing Pointnál. Arról is beszélt, a Przeglad Sportowynak, hogy a Williams egész évben másképp kezelte őt, mint Russellt:

    „Emlékszem, egy időmérőn kiszálltam az autóból, és mondtam egy barátomnak, hogy a BMW fénykorában ilyen vezetéssel az első sorokban lettem volna. Mégis utolsó voltam, fél másodperccel lemaradva az előttem lévőtől.”

    Ettől függetlenül nem bánta meg Robert a visszatérést:

    „Ha ott állnék a tükör előtt pár évvel később, és mondanám magamnak, hogy lett volna esélyem a visszatérésre, de feladtam, azt magam is nehezen érteném meg. Néha nehéz volt ezt így azonban Forma-1-nek hívnom.”

    Arra kérdésre, hogy nehezebb volt-e Abu Dhabiban versenyeznie, tudván hogy ez az utolsó futama a Forma-1-ben, így felelt:

    „Nem, már jó ideje tudtam, hogy ez lehet az utolsó versenyem, így őszintén szólva nem lett ez érzelmileg nehezebb. Persze amint hazamegyek, lesz időm ezt feldolgozni, de még mindig jobb itt lenni, mint otthon ülni a tévé előtt, és onnan nézni a versenyeket. Eredmények tekintetében csalódás volt ez az év, de ha mélyebben a dolgok után nézünk, akkor nem is tűnik annyira rossznak, mint az esetlegesen kívülről látszik. Sok tekintetben, ez egy hasznos szezon volt nekem. Még motiváltabb lettem, és rájöttem, hogy annak ellenére, hogy nem voltam ezen sportágban jó ideig, még mindig versenyképes tudok lenni, magas szinten. Jövőre azonban remélem, hogy már új kihívások után nézhetek.”

    Végül megkérdezték arról is Kubicát, hogy a Williams megoldja-e szerinte a problémáit 2020-ra, mire így válaszolt:

    „Nem tudom. Van erről véleménem, de megtartom magamnak.”

  • Kubica: A Williams nem használta fel a tapasztalatomat

    Kubica: A Williams nem használta fel a tapasztalatomat

    Robert Kubica elmondása szerint a Williams nem hozta ki a legtöbbet a közreműködésével 2019-ben.

    A lengyel pilóta a GrandPX News-nak beismerte: „valószínűleg” Abu Dhabiban lehet az utolsó Formula 1-es hétvégéje. Hozzátette, jövőre az a célja, hogy a DTM-ben szerezzen ülést és arra törekszik, hogy Forma 1-es tartalékos pilóta legyen, amelyhez a PKN Orlennel már a következő lépést megtette.

    „Még nem mondhatom 100 százalékig, de megpróbálok még néhány emberrel egyeztetni a dologgal kapcsolatban, hogy működjön.” – fogalmazott Kubica. – „Látni szeretnénk, hogy minden passzoljon, de ez néha sokkal több időt vesz igényben, mint meghozni egy döntést.”

    Kubica hamarosan tölti a 35. életévét, így számára a Racing Point és a Haas lehet a cél. A Haas különösen gyors döntéshozatalra sarkallja a lengyel pilótát.

    A hétvége során Kubicát az idei évről és a Williamsről is kérdezték és elmondta, az idei év legnagyobb csalódása az volt, hogy mindössze a megérzéseinek a 10 százalékát használták fel, amiben változtatni kellett volna. Arra a kérdésre, miszerint mi a legjobb emlékei az idei szezonról szemtelenül azt válaszolta, hogy még csak most jön: a hazaút.

    (Szerző: Gajáta Fanni)

  • Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Valtteri Bottas megnyerte mindkét szabadedzést, ám a második gyakorláson találkozott Romain Grosjeannal, aminek ütközés és piros zászlós szakasz lett a vége.

    A finn versenyzőre rá jár manapság a rúd, nemrég jelentette be válását, új erőforrása miatt , csak a rajtrács végéről várhatja majd a rajtot, továbbá a második edzésen történtek végett még megrovásban is részesítették.

    Az utolsó fél órában a Yas Marina aszfaltcsíkján haladó Mercedeses versenyző meg akarta előzni a Haas francia pilótáját, ám a művelet nem sikerült, nem értették meg egymást és ütközést mutattak be. Mindkét konstrukciónak padlólemeze sérült. A piros zászló is tiszteletét tette az eseményen a pályára került törmelékek miatt, valamint a stewardok úgy érezték, jobban meg kell vizsgálniuk az ügyet, ezért beidézték a két versenyzőt és csapatuk képviselőit.

    Bottas azonnal elismerte hibáját, vétségéért pedig csak megrovást kapott:

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a felvételeket és meghallgatták a 77-es (Bottas) és a 8-as (Grosjean) rajtszámú konstrukciók versenyzőit és csapatuk képviselőit. Valtteri vállalta a felelősséget az ütközésért és elismerte, egy rosszul sikerült előzés miatt történt meg az ütközés.” – olvasható az FIA hivatalos közleményében.

  • Abu Dhabi Nagydíj: Bottas nyerte a második edzést

    Abu Dhabi Nagydíj: Bottas nyerte a második edzést

    Valtteri Bottas nyerte a második szabadedzést Abu Dhabiban, őt csapattársa, Lewis Hamilton követte, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc autózta.

    Antonio Giovinazzi ment először mért kört az edzésen, őt csapattársa Kimi Räikkönen és Romain Grosjean követte. A többiek is lassan szállingóztak ki a pályára, a nagyok közül Charles Leclerc merészkedett ki először, és rögtön az élre is állt. Kevin Magnussen eközben valami furcsaságot érzett, a Haas úgy döntött behívják a dánt és megvizsgálják az autóját.

    Az első komolyabb időt Max Verstappen szolgáltatta, mögé Valtteri Bottas zárkózott fel. Mögöttük a két ferraris Leclerc és Vettel sorrendbe következett, majd az ötödik legjobb időt Alex Albon autózta, míg Lewis Hamilton csak a hatodik pozíciót tudta megszerezni.

    Charles Leclerc csapattáráshoz hasonlóan érintőre vette a falat, ám ő a piruettet ezúttal kihagyta.

    Fél óra eltelte után továbbra is a holland versenyző állt az élen, őt a Mercedes finn versenyzője és Hamilton követett. Leclerc, Vettel és Albon következett utána, Sergio Perez és Lance Stroll tartózkodott a hetedik és nyolcadik helyen, majd Magnussen és Sainz zárta az első tízet.

    A versenyzők elkezdték az időmérős szimulációs köröket, Bottas rögtön futott egy leggyorsabb kört, Gasly felugrott az ötöd helyre, a brit világbajnok csak a második pozícióba tudott felérni, míg Vettel zárkózott fel a harmadik helyre.

    Antonio Giovinazzi is élet a piruett ‘szépségével’, ám ő a falat nem érintette.

    A versenyszimulációk is megkezdődtek, többen is a lágy keveréken tesztelték a hosszú etapos tempójukat. Miután tetemes kört pakolt az piros oldalfalú abroncsokba, többeknél előkerültek a közepes, sőt még a kemény keverékű gumik is.

    Az utolsó fél órában továbbra is Bottas tartózkodott az élen, őt csapattársa, Lewis Hamilton követte. A két ferraris kibérelte a harmadik és negyedik helyet Leclerc és Vettel sorrendben, mögöttük Verstappan és Albon következett. Grosjean, Perez, Kvyat és Gasly fért még be az első tízbe.

    Bottas és Grosjean a pályán előzte egymást, ám nem sikerült megérteniük a másikat, így ütközés lett a vége. A törmelékek miatt megjelent a piros zászló is, így mindenkinek be kellett hajtania a bokszba, ám az óra tovább ketyegett. A francia pilóta rögtön át is ment a paddockba, számára a gyakorlás véget ért.

    Pár perccel később azonban sikerült orvosolni a problémát, így az utolsó 10 percet még érdemi munkával tölthették a csapatok. A finn és a francia kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy még egy utolsó rohamot megindítson. Többen is próbáltak még gyors kört futni, ám nagy tumultus alakult ki a pályán, így a próbálkozások kudarcba fulladtak.

    Bottas padlólemeze sérült, ám az utolsó percekben mégis beszállt a „táncba” egy installációs kör erejéig.

    A gyakorlást végül a Mercedes finn versenyzője nyerte, őt csapattársa követte, a harmadik legjobb időt Leclerc autózta. Vettel, Verstappen és Albon érte el a negyedik, ötödik és hatodik helyet. Az ütközésben részt vett Grosjean lett a hetedik, Perez a nyolcadik, míg Kvyat és Gasly fért be az első tízbe. Carlos Sainz és Lando Norris a tizenegyedik és tizenkettedik legjobb időt autózta, őket Stroll, Magnussen, és a két Renault Hülkenberg és Ricciardo sorrendbe követte. Az Alfa Romeo versenyzői, Räikkönen és Giovinazzi érték el a tizenhetedik és tizennyolcadik helyet, míg a két Williams, Russell és Kubica felállásban végzett a mezőny végén.

    1    Valtteri Bottas Mercedes 1:36.256 28
    2    Lewis Hamilton Mercedes 1:36.566 0.310 32
    3    Charles Leclerc Ferrari 1:36.642 0.386 29
    4    Sebastian Vettel Ferrari 1:36.691 0.435 27
    5    Max Verstappen Red Bull 1:36.807 0.551 29
    6    Alexander Albon Red Bull 1:37.288 1.032 29
    7    Romain Grosjean Haas 1:37.601 1.345 17
    8    Sergio Perez Racing Point 1:37.637 1.381 31
    9    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:37.651 1.395 33
    10    Pierre Gasly Toro Rosso 1:37.770 1.514 35
    11    Carlos Sainz McLaren 1:37.834 1.578 31
    12    Lando Norris McLaren 1:37.918 1.662 31
    13    Lance Stroll Racing Point 1:37.985 1.729 31
    14    Kevin Magnussen Haas 1:38.080 1.824 30
    15    Nico Hulkenberg Renault 1:38.122 1.866 28
    16    Daniel Ricciardo Renault 1:38.400 2.144 25
    17    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:38.415 2.159 29
    18    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:38.464 2.208 31
    19    George Russell Williams 1:39.512 3.256 31
    20    Robert Kubica Williams 1:40.455 4.199 31