Címke: Haas

  • A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A rossz szezon után sok múlik a Haas új autóján a csapat jövője szempontjából. Jelentések szerint eddig minden rendben halad.

    2018-ban ötödikek lettek, majd tavaly csak a Williamst tudták megelőzni. Romain Grosjean, a csapat versenyzője arra számít, kilábalnak majd a hullámvölgyből.

    Az év elején még a gumikat hibáztattuk, de sajnos nem csak a gumikkal volt a baj. Maga az autó is alapvető problémákkal rendelkezett. Igazából a gumikat jól megértettük, jól kihasználtuk őket. Csak az autónk nem volt rendben.”

    Ezért sok múlik az idei autón, mivel a csapat tulajdonosa, Gene Haas nemsokára dönt a csapat hosszabbtávú jövőjéről. A BT hírlap értesülései szerint a leleplezés február 19-én reggel lesz, közvetlenül az első teszt előtt.

    Úgy tudni, a Haas nemrég már át is ment a FIA töréstesztjein egy Milánó közeli létesítményben.

    „Minden a tervek szerint halad” – erősítette meg Grosjean. „Ahogy minden évben, most is a maximumra törekszünk, de jelenleg nincs semmi okunk az aggódásra.”

    „Már felfedezném az új autót, izgatottan várom, hogy lehetőségem legyen rá. Szerintem gyorsan végzünk az üléspróbával, utána még lesz idő megnézni az új kasznit, és egy kis időt tölteni a gyárban [a tesztek előtt].”

  • Fittipaldi maradt a Haas F1 csapatának a tartalékpilótája

    Fittipaldi maradt a Haas F1 csapatának a tartalékpilótája

    Pietro Fittipaldi marad a Haasnál 2020-ban is, mint a csapat tartalékpilótája. A 23 éves versenyző, aki a Forma-1-es legenda Emerson Fittipaldi unokája így nyilatkozott a múlt hónapban még:

    „Ha maradok a Haasnál, komolyabb szerepet akarok magamnak.”

    Most a dán BT újság vannak erről információi, mely szerint megvan Fittipaldi új szerződése, ők pedig képben lehetnek az amerikai istálló dolgaival kapcsolatban, Kevin Magnussen okán. A brazil 2020-as szerződésére Robert Kubica lehetett volna veszélyes, amíg egyeztettek. A lengyel azonban a PKN Orlen támogatásával végül az Alfa Romeónál kötöttek ki.

    Tavaly a Haas fekete-arany színekben pompáztak, az eléggé ellentmondásosan viselkedő brit energiaital márkának köszönhetően, akiktől azóta már megszabadultak. Titkolózik is az alakulat a 2020-as színeiket illetően, a szóvivőjük csak ennyit mondott:

    „Türelmesen várjatok, és meglátjátok.”

    A BT úgy tudja, hogy az amerikaiak 2020-as autóját hivatalosan az első téli tesztnap reggelén leplezik majd le Barcelonában, Február 19-én.

  • Gene Haasnak önmagát kell meggyőznie a maradásról

    Gene Haasnak önmagát kell meggyőznie a maradásról

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem tud mit mondani annak érdekében, hogy meggyőzze a csapat tulajdonosát, Gene Haast arról, hogy maradniuk kellene-e a Forma-1-ben 2021-ben, vagy sem.

    A Gene Haas nevéből létrejött márka eredetileg CNC gépekkel foglalkozik, de azonos néven sikeres versenycsapatot is üzemeltetnek a tengerentúlon. 2016-ban szálltak be a Forma-1-be, és nagyon kecsegtetően indult ezen karrierjük is, de ez az utóbbi időben alábbhagyott. 2019-ben utolsó előttiek lettek a bajnokságban.

    Steiner hisz benne, hogy jönnek majd a jobb eredmények, de azt is elmondta, hogy a csapatnak, és a tulajdonosnak meg kell még győznie magát arról, hogy megéri folytatni ebben a sportban.

    „Nehéz dolog bármit is mondani neki (Gene Haasnak), hogy meggyőzzem.” – mondta Steiner az Autosportnak. „Neki kell meggyőznie önmagát. Én így látom.”

    „Ő érti ezt a legjobban. Nem hiszem, hogy sokat tehetnék a meggyőzéséért, magát kell meggyőznie arról, hogy ez az, amit csinálni akar, erre akarja költeni a marketing költségvetését, ebbe akar befektetni.”

    Bár mindenki bizakodik, hogy a 2021-es szabályok és a költségvetési korlát majd több lehetőséget kínál a kisebb csapatoknak, azért az nem reális kilátás, hogy a Haas belátható időn belül futamot nyerjen. Kérdés, hogy ezt Haas mennyire tudja elfogadni.

    „Elég jól látja a dolgokat ahhoz, hogy ha én azt mondanám neki, hogy 2021-ben nyerni fog, ő jó eséllyel azt mondaná, hogy ‘fogalma sincs róla (Steinernek), hogy mit csinál’. Egyet kellene értenem vele. Ez nem fog megtörténni.”

    „De mint mondtam, ez még egy nyitott témakör, jelenleg nem tudom, hogy hozott-e már döntést.”

  • Grosjean: A versenyek voltak a legnagyobb erősségeim 2019-ben

    Grosjean: A versenyek voltak a legnagyobb erősségeim 2019-ben

    Romain Grosjean nehéz éven van túl, csapatával, a Haasszal nem sikerült megérteniük az autót, az egész szezonjuk ezzel ment el.

    Ezt mi sem mutathatná jobban, mint az a tény, hogy a francia a szezon közepén visszaváltott az Ausztráliában használt specifikációra, míg csapattársa, Kevin Magnussen az aktuálisnál maradt. Ha az eredményeket nézzük, ez Grosjean legrosszabb szezonja volt, 18. lett összetettben.

    A 2020-as szezonkezdet közeledtével a Haas pilótája még egyszer utoljára beszélt az előző évéről.

    „Az időmérőkön jobb munkát is végezhettem volna. Az autó és a 2019-es gumik karakterisztikája nem feküdt a természetes vezetési stílusomnak. Így sosem olyan könnyű és sima, mint szeretnéd. Remélhetőleg tudunk javulni e téren.”

    Az időmérők tehát problémásak, a versenyek voltak azok, ahol jobban muzsikált Grosjean.

    „Úgy gondolom a tempó és a versenybeli teljesítmény tekintetében elég jó voltam, ám ez nem igazán tűnik fel senkinek, mert a 15-16. helyen voltam. De összességében a versenyek az erősségeim, igaz csak a csapattársamhoz képest lehet viszonyítási alapom.”

  • Steiner szerint komolyan kell büntetni a költségvetési sapka megszegőit

    Steiner szerint komolyan kell büntetni a költségvetési sapka megszegőit

    Guenther Steiner nagyobb büntetéseket szorgalmazott annak érdekében, hogyha bármely csapat megsérti a költségvetési korlát szabályait 2021-től.

    2021-től minden csapat költségvetése 175 millió dollárra korlátozódik – ez egy olyan költségvetés, amely befolyásolja a teljesítményhez kapcsolódó összes dolgot, de az erőegység fejlesztésére nem vonatkozik. A Haashoz hasonló kis csapatoknál semmi sem változik, hiszek ők is körülbelül ekkora összegből gazdálkodnak, azonban nagy hatással lesz a rajtrács elején helyezkedőkre.

    Ezek a nagy csapatok már most is a költségvetési korláton belül mozognak, ezért Guenther Steiner szerint csak akkor lehetne megakadályozni a szabálysértést, ha a sapkát megszegők komolyabb büntetéssel számolnának.

    „Nagyon magabiztos vagyok ezzel kapcsolatban, mert hogyan is csinálja az IRS (adóbehajtó az Egyesült Államokban – a szerk.)? Mindig visszatérek ehhez. És ha a szankciók elég nagyok, akkor ha elkapnak, nem csinálod. Ha kijátszod az IRS-t, akkor tudod, hova mész (adócsalás miatt börtönbüntetés jár – a szerk.). Ezzel arra utalok, hogy nem szegnénk meg a szabályt, de a büntetésnek sportszerűnek és pénzügyileg olyan nagy kell lennie, hogy az emberek na akarják megszegni.

    Bár az IRS börtönbüntetése erős példának tűnhet, Steiner olyan megintést szeretne, amely jelentős lehet. Ha valaki megszegné a költségkorlát-szabályok megsértéséért kiszabott büntetéseket, és súlyos pénzeket is kifizetne, utána jelentős pontszámlevonás, de akár felfüggesztéssel is járna – így talán a csapatok nem keresnének kiskaput a szabály kijátszása miatt.

  • Steiner azt hitte, nem lesz többé Grosjean/K-Mag felállás

    Steiner azt hitte, nem lesz többé Grosjean/K-Mag felállás

    Guenther Steiner, a Haas csapatvezetője elismerte: azt gondolta, hogy a Brit Nagydíj után Kevin Magnussen és Romain Grosjean közti helyzet már nem kezelhető.

    Az összecsapások a két pilóta között igazán forró témává vált a 2019-es szezon közepétől, miután az első, Spanyolországban történt balesetet követte egy sokkal nagyobb ütközés Silverstone-ban, amely végül oda vezetett, hogy egyikük sem tudta folytatni a versenyt. Bár a Német Nagydíjon is kakaskodott Magnussen és Grosjean, mindketten pontszerző helyen végeztek.

    A Haas végül maradt a jelenlegi felállásnál 2020-ra is, azonban Steiner egyáltalán nem akarta elrejteni azt a tényt, hogy úgy gondolta, 2019 után a páros nem kap újabb esélyt. Arra a kérdésre, miszerint mit gondol a Grosjean és Magnussen közti kapcsolatról elmondta, hogy tarthatatlan.

    „Teljesen az. Silverstone után azon a ponton voltam, ahol nem láttam ezt működni, mivel szenvedtünk az autóval és ehhez hozzájött a pilótákkal való kínlódás is.”

    „Ha nem kontrolálod a pilótáidat, az hogyan lehetne ez jó a csapatnak? Nagyon sok nyomást helyeztem rájuk, hogy dolgozzanak, mindent jól csináljanak, erre összeérnek az ötös kanyarban. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez már nem kezelhető.”

    Steiner úgy érzi, mintha Grosjean és Magnussen nyomást gyakorolt volna rá és nem nézték már a Haas érdekeit: erre jó példa volt Silverstone és Barcelona, ahol hiába volt jó a kvalifikáción elért eredmény, a futamon nem hozták a pontokat.

    Bár a dán pilóta tagadja, hogy bármi gond lenne közte és a francia között, hozzátette, más csapattársakkal is megesett, hogy összeütköztek – erre Sebastian Vettel és Charles Leclerc esetét hozta fel példaként.

  • Grosjean azt szeretné, ha az F1 bonyolult maradna

    Grosjean azt szeretné, ha az F1 bonyolult maradna

    A Forma 1-et mindig olyan sportágnak könyvelték el, amely bonyolult: Romain Grosjean sokakkal ellentétben annak örülne, ha ez ilyen maradna.

    2019-ben a Haas a 9. helyen ragadt a konstruktőri állásban, mivel elmondásuk szerint szenvedtek a bosszantó VF-19-es megoldásával, továbbá Grosjean mindössze 8 pontot szerzett a Haas összes megszerzett pontjából. A motorkérdés visszatérő téma a mezőnyben is, hiszen az összetett erőmű sok gondot okozott a pilótáknak – például Sebastian Vettel az Orosz Nagydíj után csak azt kérte, hogy térjenek vissza a V12-esek – , viszont Grosjean úgy gondolja, ez a motor adja a szépségét a sportágnak.

    „Ez a motorsport csúcsa. Ha olyanban akarsz sokat elérni, amit szeretsz, az mindig komplikálttá válik. Vegyük csak a teniszt vagy bármely sportot, vagy éppen az üzletet: a csúcson már nehéz. Szerintem azért csináljuk, mert szeretjük és az emberek mögöttünk akarnak állni. Muszáj bonyolultnak maradni így, ahogy van. Nekünk van a legösszetettebb és leggyorsabb autónk a világon. Persze, néha túl messzire megy, de ez a szépsége is egyben.” – nyilatkozta a francia pilóta.

    A mezőnyben nagy eltérések van a középmezőny és a top három csapat között, ezért is hoznak olyan változásokat 2021-ben, amelyek érintik a pénzügyeket is. Grosjean szerint nem tökéletes a sportág, de a középmezőny jó és tanulhatnak belőle.

    „Hogy elég lesz a 2021-es változások? A középmezőny szerint nem, a topcsapatok szerint pedig igen. Mindig is harc lesz a kicsik és a nagyok között, de úgy gondolom, a Liberty próbálkozik és reménykedek, hogy a jövőben lesznek jó pillanatok” – tette hozzá.

  • Haas: Nem a versenyzőink hibája volt az idei gyenge évünk

    Haas: Nem a versenyzőink hibája volt az idei gyenge évünk

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner szerint sem Romain Grosjean sem pedig Kevin Magnussen nem felelős a csapat idei gyenge évéért.

    Az elő szezon után sokan a Haast tartották a középmezőny legerősebb csapatának, ám a VF-19 rengeteget szenvedett, elsősorban a gumikkal. Hiába az erős szombati teljesítmény, a vasárnapok rémesen alakultak az amerikaiak számára, emiatt pedig csupán a kilencedik helyen zárták a konstruktőri bajnokságot.

    Még a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon mondta a csapatfőnök, hogy nem a versenyzők tehettek a pocsék szereplésről.

    „Nem írnám ezt a nem túl jó szezont a két versenyzőnk számlájára, ezért is tartottuk meg őket 2020-ra is.  Őszintének kell lennem, így azt tudom mondani, hogy ennél többet nem tudtak volna kihozni ebből az autóból.” – kezdte Steiner.

    „Persze mindig lehetsz jobb, de ők időnként túl keményen próbálkoztak. Összességében nem gondolom azt, hogy az idei szezonból azt a következtetést kellene levonnom, hogy nem végeztek jó munkát.” – tette hozzá.

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • Grosjean szerint nem a gumikkal volt gondjuk 2019-ben

    Grosjean szerint nem a gumikkal volt gondjuk 2019-ben

    Egy jó 2018-as szezon után, a Haas F1-es csapata 2019-ben darabjaira hullott, de Romain Grosjean úgy hiszi, tudja, mi okozta csapatának katasztrófális évét.

    A Haas számára nincs semmi, amire emlékezhetne a december elején a szezont követően. Romain Grosjean amerikai csapatának szörnyű éve volt, amelyet számos visszavonult pilóta is megjegyzett és a teljesítmény is jóval a várakozás alatt maradt. A konstruktőri összetettben csak a 9. helyet szerezték meg, amely csalódásra adhat okot a csapatnak a 2018-as ötödik helyezés után.

    Míg sokan a Pirelli gumik minőségére mutogatnak, addig Grosjean úgy véli, nem ez volt az igazi probléma és a rémálom valójában az autónak köszönhető.

    „Az autó már az első naptól sem volt jó. Őszintén, nem hiszem, hogy a gumik okozták a problémánkat a szezonban. Igazából annyi volt, hogy az autónk nem volt elég versenyképes, de mégis a gumikat okoltunk.”

    Grosjean bevallotta, hogy nehéz volt felmelegíteni a megfelelő hőmérsékletre, mégis a másik nyolc csapatnak sikerült áthidalnia a problémát. Elmondta, hogy az autójuk már az első nap sem volt jó és ez végig kísérte őket.

    „Csak nem ismertük el ezt. Nem a gumi volt a problémánk. Kezdetben tényleg voltak vele bajok, de nem ez volt a legnagyobb gondunk idén”.