Címke: Haas

  • Hülkenberg nem biztos, hogy megelégedne a Haasszal, véli Steiner

    Hülkenberg nem biztos, hogy megelégedne a Haasszal, véli Steiner

    Nico Hülkenberg 2020-ra versenyzői ülés nélkül maradt. Azonban miután kiderült, hogy Sergio Perez megfertőződött a koronavírussal, a Racing Point Hülkenberget kérte fel, hogy helyettesítse a mexikóit.

    Ez pedig kifejezetten jól jött a német versenyzőnek, mert visszakerült a Forma-1-es körforgásba, újra terítéken van a neve a 2021-re vonatkozó szerződtetések kapcsán.

    Hülkenberg azt már megerősítette korábban, hogy tárgyal az Alfa Romeo Racinggel, most pedig a Haas erősítette meg, hogy érdeklődik a versenyző iránt, azonban kérdéses, hogy fordítva is így van-e…

    Günther Steiner
    Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    „A versenyző-kérdés másodlagos jelen pillanatban” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Először is foglalkozzunk a Concorde Egyezménnyel, több fontosabb dolgunk van még.”

    Hülkenberg kapcsán azonban Steiner így felelt: „Beszéltem vele párszor, kijövünk egymással.”

    „Jelenleg mi nem szereplünk túl jól, szóval ezt az ő oldaláról is meg kell nézni: tudna hinni benne, és passzolna ez hozzá?” – mondta Steiner a német Sky-nak. „Mert ő egy nagyon jó versenyző. Egy bizonyos szinten pedig nem akarsz olyan csapatban lenni, ami még a középmezőnyt sem éri el.”

     

  • Steiner miatt az FIA hajlik a rádiós szabály módosítására

    Steiner miatt az FIA hajlik a rádiós szabály módosítására

    Miután a múlt héten Günther Steiner kirohant a kiegyenlítetlen büntetések miatt, az FIA hajlandó újravizsgálni a Haast érintő rádiós szabályt.

    A csapatfőnök azt nehezményezte, hogy a Forma-1 büntetési rendszere nem igazságos, és szerinte újra kéne gondolni azt. Még a Magyar Nagydíj felvezető körén hívatta ki a versenyzőit slick gumikért, amiért pilótánként 10 másodperc büntetés lett a jutalma.

    Mindezt azért, mert a felügyelők szerint a versenyzők illegális, vezetést illető instrukciókat kaptak a csapattól.

    Ehhez képest a következő versenyen Alexander Albon vetett véget Kevin Magnussen versenyének, amiért mindössze 5 másodperces büntetéssel sújtották.

    Szerintem a büntetések rendszere nem működik jól.” – kezdte Steiner. – „Magyarországon kijöttünk a verseny előtt, amivel megbüntettük magunkat, hiszen a boxutcából kellett rajtolnunk, de mégis kaptunk még 10 másodpercet.

    Silverstone-ban kilöktek minket az első körben. Ez Albon hibája volt, hiszen ő kapott büntetést, de csak 5 másodpercet, miközben mi kiestünk a versenyből.

    Mi nem ártottunk senkinek, és nem szereztünk előnyt, hiszen magunkat büntettük. Beszéltünk a pilótáinkkal is, és a szabályok elég ködösen fogalmaznak. A technikai direktíva 2017 óta van érvényben, erre még rá kell majd néznünk részletesebben is. De a büntetés nem mindig azonos a szabálysértés mértékével.” – emelte ki az osztrák.

    Steiner szerint az ő csapata az egyike a keveseknek, akik mernek kockáztatni a stratégiával (a Brit Nagydíjon például nem hívták ki Romain Grosjeant a safety car alatt), ez pedig jutalmazni, nem büntetni kéne.

    Imái úgy tűnik, meghallgatásra kerülnek, ugyanis Michael Masi arról beszélt, az FIA nyitott a változtatásokra.

    Beszélünk majd minden érintettel a szabályok módosításáról” – nyilatkozta Silverstone-ban. – „A direktíva, amiről Günther beszélt, nem más, mint a többi szabály javaslat, amit még át kell néznünk. Ez pedig már folyamatban van.

    Ez az FIA kezdeményezése volt, nem a Haasé. Azt javasoltuk, közösen döntsünk erről, a megbeszélések pedig a döntéshozás minden szintén át kell menjenek.

  • Magnussen új autót akar a Spanyol Nagydíjra

    Magnussen új autót akar a Spanyol Nagydíjra

    Kevin Magnussen szerint Haas autója alapvetően rossz.

    A dán versenyző a múlt hétvégi, 70. évforduló Nagydíján az utolsó helyen kullogott, komoly vibrációra panaszkodott, végül pedig fel is adta a versenyt.

    Magnussen szerint valami nincs rendben az autójával, szemben csapattársáéval, Romain Grosjeanéval.

    „Teljesen reménytelenek voltunk” – idézi Magnussent az Ekstra Bladet című lap. „Tudjuk, hogy ennyire nem rossz az autó, de az egyikkel itt valami még sincs rendben.”

    „Volt az az ütközésünk múlt vasárnap (a Brit Nagydíjon) és az ezen a hétvégén használt elemek régiek, a téli tesztekről valók. Nem tudom, hogy mi más lehet, mivel tudom, hogy az autó jobb ennél.”

    „De ez csak az én oldalamon van így. Romain esetében minden rendben van. Remélhetőleg rájövünk és építünk egy új autót Spanyolországra.”

    A csapatfőnök Günther Steiner szerint azonban előbb mindenképp rá kell jönni a probléma forrására.

    „Újraépíthetjük, de rá kell jönnünk, hogy mi történt” – mondta Steiner. „Különben megépíthetjük újra és újra, de végül ugyanez lesz a helyzet.”

  • Racing Point: A Mercedes tervezetével kezdtük, de 2019-ben ez szabályos is volt

    Racing Point: A Mercedes tervezetével kezdtük, de 2019-ben ez szabályos is volt

    A Racing Point elbukta a Renault által benyújtott óvást, viszont a csapat továbbra is meg van győződve arról, hogy nem csináltak semmi illegálisat.

    A rózsaszín istálló konstrukciója már februárban borzolta a kedélyeket, ugyanis az RP20 kísérteties mása a tavalyi Mercedesnek. A koronavírus miatt, a szezonkezdés és a panasztétel is későbbre tolódott, így a franciák csak a Stájer Nagydíj után fordultak a stewardokhoz az üggyel kapcsolatban. A Renault azt nehezményezte, hogy ellenfelük fékhűtői a Mercedes tervei alapján készültek, ám ezek az elemek 2020-tól a listázott alkatrészek között szerepelnek, így minden alakulatnak saját magának kell előállítania azokat.

    Otmar Szafnauer a döntés előtt elmondta, hogy 886 rajzzal tudják bizonyítani igazukat, amit a büntetés után is kihangsúlyozott.

    ,,Van 886 egyedülálló rajzunk a fékhűtésről, és a szabályok ismeretében mindenkinek saját alkotással kell előállnia. Mi ezeket az elemeket magunk készítettük el. A stewardok tudomásul vették ezt, de ugyanakkor kihangsúlyozták, hogy a Mercedes megoldása alapján alkottuk meg a terveket. Figyelembe kell venni azt, hogy 2019-ben ezek az elemek nem tartoztak a listázott alkatrészek közé.”

    A Racing Point csapatfőnökében a döntés után felmerült egy-két kérdés az ellenfelekkel kapcsolatban:

    ,,Ha mi a Mercedes tervei mentén kezdtük, amit később a saját ötleteink alapján folytattunk, akkor a Haas és az AlphaTauri hogyan, mikor és mik alapján kezdték el ezeket az elemeket megalkotni?” -tette fel a kérdést Szafnauer.

  • Állítólag a Daimler nem elégedett Wolff viselt dolgaival

    Állítólag a Daimler nem elégedett Wolff viselt dolgaival

    Toto Wolff és a Daimler kapcsolata egyre keserédesebb, állítja a Hollandiában köztiszteletnek örvendő nu.nl weboldal. Először is a Mercedes csapatfőnöke központi alakja lett a másolási botrányba fulladó „rózsaszín Mercedes” esetnek, melyben már öt csapat is tiltakozik. Wolff erre ennyit reagált:

    „Ez egy kisebbfajta forradalom. Viszont minden szinten kicsi. Azt hiszem, hogy valójában csak idegesíti őket az, hogy nem tudják hozni a Racing Point teljesítményét.”

    A Haasnál is kihúzta a gyufát Wolff. Amikor védte a Racing Point dolgait, azt találta mondani, hogy az amerikai csapat egy komplett autót kapott a Ferraritól, amikor beszálltak a Forma-1-be. Günther Steiner természetesen nonszensznek nevezte ezt az állítást:

    „Csak azt használtuk fel, amit legálisan is megvásárolhattunk. Azt hiszem, hogy a bűnös lelkiismerete mondatja ezt vele. Szerintem Toto sarokba lett szorítva, így most próbál terelni.”

    Az említett oldal tudósítója, Patrick Moeke állítja, hogy a Mercedes anyavállalatánál a Daimlernél kifelé azt mutatják, hogy Wolff élvezi a bizalmukat, valójában azonban elégedetlenek az osztrákkal a társaságon belül. Több Mercedeshez közeli forrás is utalt rá, hogy a Daimler nem értékeli Wolff egyes más tevékenységét. Ezek egyike az, hogy bevásárolhatta magát Lawrence Stroll új Aston Martin projektjébe. Wolff és a Daimler mindeközben egyeztetnek a 48 éves üzletember 2020 utáni szerződéséről. Olav Mol, a holland Ziggo Sport F1-es kommentátora is úgy tudja, hogy nem jön ki Wolff és az új Daimler vezérigazgató, Ola Kallenius, de figyelmeztetett erre is:

    „Csak akkor lesz ilyesmiből komoly probléma, ha az eredmények csalódást keltővé válnak.”

  • Nagyon komor a Haas közeli jövőképe, nem marad sok opció

    Nagyon komor a Haas közeli jövőképe, nem marad sok opció

    Tény, hogy a Ferrari nagyon alul teljesít idén, így a Haas is, aminek nem örülnek a Forma-1 rajongói. Az olasz csapat gyenge teljesítménye miatt a partnercsapataik sem remekelnek. Az amerikaiak is az ügyfelük, így kénytelenek a gyenge olasz erőforrást használni. Emiatt Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke csak egyetlen dolgot tud megerősíteni:

    „Természetesen ez a gond kihatással van ránk is, hiszen az autónk vezethetőségét is befolyásolja. Dominóhatásként tehát problémánk lesz idén, de még jövőre is. Végeredményben nagyon más lehetőségünk nincs.”

    A Ferrari gyengélkedése ellenére Steiner elárulta a Motorsport-Total.com-nak, hogy hűségesek lesznek az olasz csapathoz:

    „Talán valamikor kijövünk a gödörből, hamarább is, mint gondolnák. Abból kell kihoznod a legtöbbet, amid van, ahogy tettük azt Magyarországon is például. Tudtuk, hogy nem vagyunk elég gyorsak, de mégis jól kiaknáztuk a lehetőséget. Ez pedig erősebbé tesz minket a jövőben.”

  • Lehto: Kimi nem fog csak úgy kiszállni a szezon közepén

    Lehto: Kimi nem fog csak úgy kiszállni a szezon közepén

    Kimi Räikkönen nem fog kiszállni a Forma-1-es szezon kellős közepén, állítja honfitársa, JJ Lehto. Arra reagált, hogy a pletykák szerint a 40 éves Räikkönen elveszti a türelmét a versenyképtelen Alfa Romeo miatt. 2007 világbajnoka számtalanszor megmutatta az elmúlt silverstone-i hétvége folyamán, hogy már nem veszi lazán a dolgot, hiszen az Alfa a Williams és a Haas autóival harcol, ráadásul jelenleg a Forma-1 leglassabb versenyautói az övék. Lehto az Iltalehtinek beszélt a helyzetről:

    „Persze, hogy frusztrált Kimi, de az autója pocsék. Nincs leszorítóerő, állandóan csúszkál. Ez egy olyan versenyzőnek mint ő, igazi teher.”

    Ennek ellenére Lehto nem hiszi azt, hogy Räikkönen visszavonulna a szezon közepén:

    „Nem, Kimi nem fogja feladni a szezon közepén, biztos vagyok benne, hogy be fogja fejezni.”

    A volt finn pilótát kérdezték még Romain Grosjeanról is, mert a Haas versenyzője többek szerint is elfogadhatatlanul agresszív volt, miközben védte a pozícióját a Brit Nagydíjon. A korábbi Benetton pilóta így látja:

    „A srác vezetése érthetetlen volt. Az a legutolsó dolog egy versenypályán, hogy féktávon bemozdulsz. Simán okozhatott volna akár hatalmas balesetet is. Életveszélyes volt, és igazán ostoba.”

    Grosjean csapatáról, a Haasról is az a véleménye, hogy feltehetően a tulajdonos, Gene Haas év végén bedobja a törölközőt:

    „Mondta ezt már a szezon előtt is, és jelenleg semmi okát nem látom annak, hogy finanszírozzon egy ilyen drága projektet, mikor az nem eredményes.”

  • Grosjean: Teljesen rendben volt ahogyan védekeztem

    Grosjean: Teljesen rendben volt ahogyan védekeztem

    A Haas versenyzője Romain Grosjean a Brit Nagydíj után elmondta, hogy a futam során mutatott védekezési stílusa semmiféle íratlan szabályba sem ütközik.

    Grosjean sokáig előkelő helyen autózott Silverstone-ban egy remek taktikai húzásnak köszönhetően, ám mikor Carlos Sainz illetve Daniel Ricciardo támadta őt, akkor a védekezés során nagyon hirtelen, már a féktávon vetődött be a másik elé, ráadásul ezzel kétszer is mozdulva védekezéskor.

    A pilóták szervezetének vezetője (GPDA) Grosjean végül fekete-fehér zászlót kapott, utolsó figyelmeztetés gyanánt. Ezzel ő lett az első idén, aki sportszerűtlen vezetés miatt kapott ilyen figyelmeztetést.

    A futam után az újságírók is kitértek erre nála, amire úgy felelt, hogy ugyanazt csinálta, mint amit Max Verstappen szokott.

    „Mindkét esetben egy kicsit később mozdultam, de mindig hagytam egy autónyi helyet.” – kezdte a francia. „Korábban a stewardok tisztázni akarták, hogy nem mozdulhatunk ilyen későn, de írott, egyértelmű és valós szabály erre nincs. Ráadásul Max is sokszor alkalmazta ezt, így gondoltam miért ne?”

    Grosjean azt is elmondta, hogy a futam után megbeszélte ezt a szituációt Ricciardoval.

    „Beszéltem Daniellel. Kicsit marginális volt, de nem volt vészes. Sainz sokat panaszkodott a rádióban, de végül ő is megtudott előzni, hagytam neki annyi helyet. Ha egyértelműen le lenne írva, hogy nem mozdulhatunk ilyen későn, akkor természetesen nem tettem volna.” – vélekedett.

  • Prost: A Mercedes segített megtervezni a Racing Point 2020-as autóját

    Prost: A Mercedes segített megtervezni a Racing Point 2020-as autóját

    Az F1 legenda Alain Prost nem hiszi el a Racing Point magyarázatát arra vonatkozóan, hogy miképp tervezték a 2020-as autójukat. A silverstone-i bázisú csapat azt állítja, hogy a tavalyi bajnoki autóról készült részletes fotók segítségével tervezték meg a sajátjukat. A négyszeres világbajnok, mint a Renault tanácsadója az AMuS-nak fakadt ki:

    „Elég naiv gondolat az, hogy egy komplett autót le tudsz másolni, fotók alapján. Mindannyian tudjuk, hogy ez lehetetlen.”

    A Renault már megóvta a Racing Point légbeömlőit, azzal érvelve, hogy feltehetően ezen a téren kooperáltak a Mercedesszel. Toto Wolff az Österreichen keresztül válaszolt:

    „A Renault azt állítja, hogy vannak elveik. A valóság azonban az, hogy elégedetlenek, mert a Racing Pointnak ennyi pontja van.”

    A Red Bull mindeközben bejelentette, ha elutasítják a Renault óvását, akkor a fiókcsapatuk, az AlphaTauri autója jövőre egy Red Bull Racing tervezte autó lesz. Prost így folytatta:

    „A FIA-nak döntenie kell. Legális-e a másolás külső segítséggel, avagy nem? Amennyiben legális, az egy veszélyes helyzetet idéz elő. Egy idő után akkor a Mercedes is azt fogja csinálni a Williamsszel, mint amilyen a Haas, Alfa Romeo kapcsolata a Ferrarival. Egy ilyen helyzetben a Renault konstrukciója egyedülálló lesz. Még ha akarnánk se tudnánk alkalmazni ezt a modellt. Ahhoz, hogy másolhassuk a Mercedest, ahhoz az ő motorjuk és váltóművük kell.”

    Az Auto Motor und Sport úgy értesült, hogy amíg nem tisztázott az ügyfélautók kérdésköre, addig a Renault nem írja alá a 2021-es Concorde Egyezményt. Prost erről ennyit mondott:

    „Amennyiben engedélyezett az ügyfélautó, akkor ezen autókat alkalmazó csapatokat nem szabad ugyanúgy kezelni, mint a valós konstruktőröket, amikor a pénzelosztásról van szó. Erről pedig most kell megegyezni.”

    Wolff erre így reagált:

    „Ez egy alapvető kérdést vet fel: akarunk-e ügyfélcsapatokat? Remek extra bevételi lehetőség ez a nagy csapatoknak, a kis csapatoknak pedig jobb lehet a teljesítményük, így mindkét fél nyer. Ehhez azonban szövetségesekre van szükséged, a Renault ezen a téren pedig magára maradt.”

    Wolff szerint az eset nem ér véget a versenybíráknál, hanem a vesztes fél mindig fellebbezést nyújt majd be, egészen addig, amíg az ügy bíróság elé nem kerül.

  • Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi Räikkönen felkészült arra, hogy végleg kiszálljon az F1-ből 2020 végén, tudta meg az InsideRacing. A finn pilóta jelenlegi szerződése véget ér az Alfa Romeóval idén, és úgy tudni, hogy a hétvégén értesíti a döntéséről a svájci csapatot is. Amennyiben így lesz, akkor Kimi 2001 óta 18 évnyi jelenlét után int búcsút.

    Räikkönen gyengén kezdte az évet, és az Alfa Romeo leginkább a mezőny végén harcol a Haas és a Williams autóival. Magyarországon a 40 éves pilóta lett a legutolsó az időmérőn, ami először fordult elő a karrierje versenyzői folyamán. Ráadásul három verseny után pontja sincs.

    Még mielőtt szögre akasztja a sisakot, elérhet egy újabb F1-es mérföldkövet. Rubens Barrichellonál is több futam teljesítése után ő lesz a királykategória valaha volt legtapasztaltabb pilótája. A brazil 322 futamos indulását októberben a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjon érheti be, és akár 329 nagydíjjal fejezheti be a karrierjét, amennyiben idén 18 futam lesz a száguldó cirkuszban.

    Ez a hír táptalaja lehet azon pletykának is, mely szerint Sergio Perez visszatér az egykoron Sauber néven ismert csapatához, így a Racing Point 2021-re a helyére valóban leigazolhatja Sebastian Vettelt.