Címke: Haas

  • Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Újra beindult a 2021-es pilótakeringő, melynek egyik főszereplője Alexander Albon, aki idén nagyon szenved. Dr. Helmut Marko is elismerte, hogy náluk ezért akár szóra jöhet Nico Hülkenberg vagy Sergio Pérez szerződtetése is a jövő évre. A Servus TV-n ennyit mondott az energiaitalosok tanácsadója erről:

    „Minden lehetőségre nyitottak vagyunk. Eddig mindig a junior programunkból választottunk pilótát, most azonban nincs senki. Így most azt kell tennünk, mint a többi csapat, tehát keresnünk kell egy már bevált versenyzőt.”

    A legfrissebb pletykák szerint Marko azért nem tenné ki a Forma-1-ből Albont, hanem visszaküldené az AlphaTauriba az újonc Yuki Tsunoda mellé. Még Max Verstappen is kritizálta a csapattársát a nürburgringi verseny után, pláne azért, amiért Albon a rádión „túl keménynek” minősítette azt, amikor Gasly elment mellette. A holland így fogalmazott a racingnews365.nl-nek:

    „Erre számíthatott volna. Alex elfoglalta a helyét a csapatunknál, így persze, hogy Gasly meg akarja nehezíteni az életét.”

    Hülkenberg is szóra jött a Red Bull másodszámú csapatánál, amire ő ennyit reagált:

    „Ki tudja? Majd az idő eldönti, de azt hiszem, erre kell még várni egy kicsit.”

    Mindeközben Pierre Gaslyról az a szenzációs hír indult útnak, hogy átigazolhat akár meglepő módon a Renault alakulatához, honfitársa, Esteban Ocon helyére. És nem csak ez lenne szenzáció, a 2021-es pilótapiacon.

    Sergio Pérez kiszállhatott a Haas utáni hajszolásból, így a tapasztalt mexikói és támogatói a Williamsnél köthetnek ki. George Russell helyére érkezhetne, hiszen Nicholas Latifi helyét rendesen szponzorálja édesapja, Michael. Latifi Sofina nevű cége pedig elég látványosan megtalálható a hátsószárnyon.

    Végül, de nem utolsósorban Pérez és Kevin Magnussen is versenyben vannak a Meyer Shank Racing indycaros versenyüléséért. A Forma-1-et is birtokló Liberty Media épp mostanában vásárolta be magát a csapatba. A társtulajdonos Mike Shank erről ennyit árult el:

    „A Liberty Media befektetésével tovább építhetjük és fejleszthetjük a programjainkat.”

  • Hülkenberg: A Red Bullra kevés az esély, a Haas pedig nem reális

    Hülkenberg: A Red Bullra kevés az esély, a Haas pedig nem reális

    Nico Hülkenberg jelenleg is keresi helyét a Forma-1-ben 2021-re, a legtöbben Max Verstappen oldalán látnák őt szívesen a Red Bullnál. Azzal, hogy a holland csapattársa folyamatosan rosszul teljesít a futamokon, amit külső szemlélőként így látni, elképzelhető, hogy emiatt az osztrák gárdának előbb utóbb váltania kell.

    A csapat azonban kijelentette, az nem opció, hogy Pierre Gaslyt hozzák vissza Albon helyére. Szóval, ha lesz változás a pilótafelállásban, biztosan kívülről fog érkezni valaki.

    Éppen ezért merülhetne fel Hülkenberg neve. A németnek jelenleg nincs ülése a 2021-es szezonra, utolsó szezonját tavaly teljesítette a Renault csapatánál, akik nem hosszabbítottak vele. Klasszisát egyébként idén is bizonyította, amikor Lance Stroll, és Sergio Pérez helyére ugrott be egy-egy futamra. Pár nappal ezelőtt az Eifel Nagydíjon a huszadik helyről indult, és egészen a nyolcadikig egerészte fel magát.

    Pont ezért hatalmas a kontraszt a 33 éves német, illetve Albon között, hiszen utóbbinak felejthető futama volt, mivel nekiment Daniil Kvyatnak, és a másik Alpha Taurit vezető Pierre Gaslynak is nehéz pillanatokat okozott.

    Amikor Hülkenberget kérdezték egy esetleges Red Bull ülésről a jövő évre, ezt válaszolta a Sky Germany-nek:

    „Nagyon kicsi az esélye. Tudjuk jól, a Red Bull mindig ki fog állni a versenyzői mellett. Szóval nem lehetnek elvárásaink.”

    A Red Bull mellett, még a Haast szokták a leggyakrabban felhozni a neve hallatán, mivel Guenther Steiner kijelentette, egy teljesen új felállást szeretne jövőre. A német csak ennyit mondott a gondolatra: „Szép a csapat neve, de nem reális.”

    Az egyik csapat, ahová biztosan nem fog igazolni, az a Renault, hiszen jövőre Fernando Alonso és Esteban Ocon fogja vezetni az Alpinná alakuló gárda autóit. Hülkenberg korábbi csapatfőnöke is nyilatkozott a kialakult helyzetről:

    „Csak annyit tudok mondani: Bárcsak lenne egy harmadik autóm. Helye van a Forma-1-ben.” – mondta Cyrié Abiteboul, akivel egyébként Otmar Szafnauer és még sokan mások is egyetértenek.

  • Grosjean pontjai nem lesznek hatással a Haas 2021-es döntésére

    Grosjean pontjai nem lesznek hatással a Haas 2021-es döntésére

    Günther Steiner csapatfőnök szerint egy egyszeri jó teljesítmény nem befolyásolja a Haas döntését a 2021-es pilótakérdésükről. A Nürburgringen kezdett világossá válni az, hogy az amerikai csapat kiteheti a szezon végén Kevin Magnussent és Romain Grosjeant is. Olyan nevek kerülnek összefüggésbe a versenyüléseikkel, mint Nikita Mazepin, Callum Ilott, Sergio Perez és még sokan mások.

    A német pályán azonban Grosjean volt az, aki a kilencedik helyezésével véget vetett a Hass jó ideje tartó ponttalanságának. Steiner azonban elárulta az Ekstra Bladetnek, hogy ez az eredmény nem lesz befolyással a Haas döntésére a pilótáikkal kapcsolatban:

    „Nem lehetünk érzelmesek, és nem lehet az, hogy versenyről versenyre elemzünk, majd döntünk. A döntésünk hosszú távra szól majd, nem akarok abba a hibába esni, hogy nem elemezzük ki teljesen, hogy miképp teljesíthetne legjobban a csapat, az elérhető lehető legjobb pilótákkal a következő 2-3 évben.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy mégis van-e esélye annak, hogy már a Portugál futam előtt jövő héten bejelentést tehetnek, erre így felelt:

    „Ha engem kérdeztek, erre ne fogadjatok. Mondhatnám úgy is, hogy ennek nagyon minimális az esélye.”

  • Grosjean majdnem ujját törte, de legalább megszerezte első idei pontjait

    Grosjean majdnem ujját törte, de legalább megszerezte első idei pontjait

    Csak kis híján kerülte el Romain Grosjean, hogy vasárnap eltörje egy ujját, de a sérüléssel együtt végigment, és ez végül pontot ért neki.

    A francia a tizedhatodik rajthelyről indult, és visszaesett az első körben, egészen a mezőny végére. Ráadásul egy – a rekordot elérő – Räikkönen által felvert sóderdarab megsértette az ujját is.

    Ezután azonban a Hass agresszív, egykiállásos stratégiájának köszönhetően előre került. A safety car után frissebb gumikon érkező pilóták támadásait kivédve végül a két pontot érő kilencedik helyen végzett.

    „Alulkormányzott volt az autó, és Kimi a sóderágyból felvert némi törmeléket, ez talált el rossz helyen. Az elején nagyon fájt, azt hittem, el is tört.”

    „Most van egy nagy horzsolás az ujjperceimen. De néhány körig egyesen tartott mutatóujjal vezettem.”

    Grosjean legutóbb egy éve Hockenheimben szerzett pontot, a Hass pedig Magnussen magyarországi tizedik helye után volt ismét a pontzónában.

    „Mindenkinek nagyon örülök a csapatban, és a kemény munkának, amit eddig végeztünk.” – dícsérte meg csapatát a francia pilóta.

    Romain Grosjean, Haas, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team

    „Az első Silverstone-i verseny óta ráéreztünk az autóra, és folyamatosan fejlődtünk, ma pedig végre összeálltak a csillagok.”

    „Amikor kijött a biztonsági autó, az nem jött jól, de sikerült némi hőt visszacsempészni a gumikba, és megtartani a kilencedik helyet. Ez a lényeg.” – összegezte a Haas pilótája.

  • Mazepin és Ilott lesznek 2021-ben a Haas csapatában?

    Mazepin és Ilott lesznek 2021-ben a Haas csapatában?

    Callum Ilott mellett Nikita Mazepin is készen áll arra, hogy szerződést kössön 2021-ben a Haas alakulatával, állítja a francia Canal Plus. Günther Steiner már megerősítette azt, hogy Szocsiban találkozott Mazepin apjával, a gazdag Dmitry oligarchával. A pletykák szerint az öreg pedig felvásárolná az amerikai kiscsapatot. Amikor a 21 éves Nikitáról kérdezték Steinert, aki jelenleg hatodik a Formula 2-ben, a csapatfőnök így fogalmazott:

    „Jó évük van a Formula 2-es pilótáknak, és Mazepin is egyike ezeknek. Miért is ne lehetne rajta a már rövidített listánkon?”

    Ezen 2021-re tervezett listán ott van Callum Ilott Ferrari junior is, de más információk szerint Sergio Pérez is várományosa lehet az egyik versenyülésnek. Beszédes, hogy Steiner nem cáfolja azt, hogy a jelenlegi párosuknak, tehát Kevin Magnussennek és Romain Grosjeannak is akár menniük kell. A francia Grosjean máris nagy érdeklődést mutat a Peugeot 2022-es Le Mans projektje iránt. Steiner így erről ennyit árult el:

    „Amennyiben döntünk, a versenyzőink lesznek az elsők, akik erről tudni fognak, ennyit megérdemelnek. A körülmények miatt azonban még ennek idő kell. Abban azonban biztos vagyok, hogy sem Kevin, sem Romain nem ülnek otthon, várva a hívásomat. Körbe kell nézniük, hiszen mindenki ezt teszi, így mi is. Nem leszek mérges, ha egyeztetnek másokkal.”

  • Ilott: Az elmaradó debütálás nem egy elszalasztott lehetőség

    Ilott: Az elmaradó debütálás nem egy elszalasztott lehetőség

    Az Eifel Nagydíj elmaradó pénteki napja Mick Schumacher és Callum Ilott számára volt a legfájdalmasabb, hiszen ők éppen az első szabadedzésen debütáltak volna Forma-1-es hétvégén.

    Ám elvileg ami késik, nem múlik, hiszen Abu-Dhabiban pótolhatják a most elmaradt bemutatkozást.

    Ilott így nyilatkozott a pénteki nap után: „Nyilván ez senki számára nem volt egy ideális edzés. Mindazonáltal remek tapasztalat volt idejönni és felkészülni mint egy Forma-1-es pilóta. Ebből a szempontból sokat tanultam. Egyáltalán nem volt elszalasztott lehetőség. Imádtam volna, ha kimehetek és megtehetek pár kört, de sajnos az időjárás megakadályozta. Remélhetőleg adódik majd egy másik lehetőség még a szezon vége előtt, de ha ez volt az egyetlen, akkor is jó tapasztalat volt. Minden pozitívumot magammal kell vinnem, és ha jön egy másik lehetőség, felkészültebb leszek.”

     

  • Steiner elismerte, hogy találkozott az orosz milliárdossal

    Steiner elismerte, hogy találkozott az orosz milliárdossal

    Günther Steiner bevallotta, hogy találkozott az orosz milliárdossal, Dmitry Mazepinnel. A Haas csapatfőnökével kapcsolatban az Orosz Nagydíjon Szocsiban elterjedt az a pletyka, hogy találkoztak, és egyeztettek Mazepin fiáról Nikitáról a 2021-es versenyülés miatt, sőt akár a teljes amerikai kiscsapat felvásárlása is szóra került. A Nürburgringen Steiner ennyit árult el erről:

    „Ismerem Mazepin urat jó ideje már. Érthető okból ott volt Oroszországban, hiszen mégiscsak orosz. Ott volt a motorhome-unkban a családjával. Ittunk velük egy kávét, és valójában ennyi volt.”

    Steiner elismerte, hogy lennének érdeklődők, akik felvásárolnák a Haas alakulatát, de inkább tisztázott:

    „Nem eladó a csapat, tehát fejezzük is be ezt a beszélgetést. Ha eladó is lenne az istálló, akkor úgy tennénk ahogy tette azt a Williams, egy brókeren keresztül. Pontosan így járnánk el mi is.”

    A Haas 2021-es versenyzői felállásával kapcsolatban is annyit mondott, hogy közelebb állnak már egy döntéshez. Úgy tűnik, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy Kevin Magnussen és Romain Grosjean is partvonalon kívül reked. A Nürburgringen Magnussen ennyit mondott a 2021-es egyeztetéseiről:

    „Semmi se történt az elmúlt hetekben, amit érdemes lenne megírni.”

    Pénteken a Ferrari junior, Callum Ilott vezetheti a szabadedzésen Grosjean autóját. Steiner mégis így nyilatkozott nevetve a brit Formula 2-es pilótáról:

    „Nem számolunk vele, mivel Ferrari versenyző. Ő hozzájuk tartozik. Nem tudom, hogy mi a tervük vele, így jelenleg nincs a listánkon. Felkerülhet, persze úgy nem, ha összetöri pénteken az autót.”

  • Grosjean nem aggódik a jövője miatt

    Grosjean nem aggódik a jövője miatt

    A Haas pilótai közül Romain Grosjean és Kevin Magnussen sem rendelkezik érvényes szerződéssel 2021-re. Mégis az a helyzet, hogy egyikőjük sem aggódik jövője miatt.

    Magnussen korábban is elmondta már, hogy ő csak teszi a dolgát, és a versenyzésre koncentrál. Günther Steiner ugyanakkor elárulta, hogy a Haas még nem döntött. Ennek ellenére Grosjean sincs befeszülve, részben azért, mert már volt ilyen szituációban korábban.

    „Remélhetőleg a csapat hamarosan döntést hoz majd” – nyilatkozta a francia, aki hozzátette, hogy ha nem hosszabbítanának vele, vetne egy pillantást más szériákra. „Ez a munka része, de mindig jó tudni, mit hoz a jövő.”

    Az valószínűnek tűnik, hogy a Haast leszámítva nincs nagyon másik F1-es lehetősége Grosjeannak és Magnussennek.

  • Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, pilótája, Kevin Magnussen rajtol a legjobban, miután Szocsiban is óriási első kört futott.

    A dán versenyző 18. helyre állt fel a rajtrácson, egy fordulóval később azonban már az első tízben autózott. Sajnos az autó gyenge versenyteljesítménye nem engedte, hogy végül pontra is váltsa ezt a teljesítményt.

    Ez eddig egyszer, a Magyar Nagydíjon jött össze neki, a felvezető kör után „elkövetett” trükkös kiállásnak köszönhetően.

    „Kevin az egyik, ha nem a legjobb ezen a téren, egészen elképesztő, mit művel idén a startjaival.” – kezdte Steiner. – „Mindig reménykedünk, hogy jól sikerült, de a rajtok olyan kiszámíthatatlanok, nem tudjuk előre, hogy milyen stratégiai lehetőségeink lesznek utána.”

    Ezen a hétvégén a Haas először látogat a Nürburgringre, ahol legutóbb 2013-ban rendeztek versenyt. A változó időjárási körülményekkel Steiner reméli, hasonló esély nyílik számukra a pontszerzés, mint amit a Magyar Nagydíjon sikerült kihasználniuk.

    „Remélem Mugellóhoz hasonló versenyünk lesz. Az érdekes volt minden csapat számára, a nézőknek is, mindenkinek, akinek köze volt hozzá.”

    „Az ismeretlen tényezők csak úgy szembejöttek velünk, remélhetőleg ez lesz most is. Esőt várnak, ez még érdekesebbé teszi a dolgokat.” – jegyezte meg reménykedve a csapatfőnök.

    „A legjobb számunkra az lenne, ha pontokkal tudnánk eljönni, ezt még nem sikerült sokszor elérni idén.” – utalt Magnussen eddigi egyetlen pontjára.

  • Óvatosságra inti Ilottot a Haas csapatfőnöke a debütálása kapcsán

    Óvatosságra inti Ilottot a Haas csapatfőnöke a debütálása kapcsán

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke óvatosságot kér a Nürburgingen debütáló Callum Ilottól, mivel esős időt jósolnak az Eifel Nagydíjra.

    Az F2-es bajnoki címre pályázó Callum Ilott bemutatkozhat egy Forma-1-es szabadedzésen a hétvégi Eifel Nagydíjon a Haas autójában. Az előrejelzések azonban folyamatos esőzést jósolnak Németországba, így a debütánsok [a másik Schumacher – a szerk.] számára a szokásosnál is nehezebb lehet az új kaland.

    „Ugyanazt a programot fogja teljesíteni, mint az állandó versenyzőink.” – kezdte Steiner Ilott feladatai kapcsán. „Talán azt megmondjuk neki, hogy legyen egy kicsit óvatosabb, amikor pályára, mivel esőt jósolnak. Ellenkező esetben mindig az FP1-es progrmunkat futjuk, figyelembe véve azt, hogy ez lesz az első menete Forma-1-es autóval, nagy a nyomás rajta és sok az ismeretlen.”

    „Nem szentelünk túl nagy figyelmet a köridőnek, a kiegyensúlyozottságát és a visszajelzéseit fogjuk figyelni. Ez az, ahogy meg lehet ítélni egy versenyzőt, nem pedig a tempóval, mert 90 perc nem sok idő egy Forma-1-es autóban.” – tette hozzá.