Címke: Haas

  • Hivatalos: Mazepin a Haas versenyzője lesz jövőre!

    Hivatalos: Mazepin a Haas versenyzője lesz jövőre!

    A Haas ma hivatalosan is bejelentette egyik 2021-es versenyzőjét! Ő nem más, mint a jelenleg a Formula 2-ben versenyző – és ott jelenleg a harmadik helyen álló – orosz: Nikita Mazepin!

    Az orosz versenyzővel több évre szerződött az amerikai csapat.

    A legnagyobb valószínűséggel Mick Schumacher lehet majd a csapattársa, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

    „Örülök, hogy Nikita Mazepin a Haas F1 Team versenyzője lesz jövőre” – mondta a csapatfőnök, Günther Steiner. „Nikita idén Formula 2-ben győzelmekkel és dobogós helyezésekkel erős második szezont teljesített. Érett versenyzővé fejlődött, aki halad előre a junor ranglétrán.”

    „Forma-1-es versenyzővé válni életem álma volt” – mondta Mazepin. „Nagyra értékelem a belém vetett bizalmat Gene Haas és Günther Steiner, valamint az egész csapat részéről. Lehetőséget adnak egy fiatal versenyzpnek és ezt én köszönöm nekik. Alig várom, hogy megkezdődjön a kapcsolatunk, a pályán és a pályán kívül is, és természetesen nagyon szeretném továbba is, egy erős Formula 2-es szezon után is megmutatni képességeimet. A csapat visszajelzéseket és információkat vár tőlem annak érdekében, hogy finomítsa a 2021-es és további csomagot. Vállalom ezt a felelősséget és alig várom, hogy elkezdjük”

  • Ilott biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni jövőre

    Ilott biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni jövőre

    A Formula 2-ben bajnokesélyes Callum Ilott bejelentette, hogy 2021-ben biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni. A brit pilóta a Haas két szabad üléséért folytatott harcban maradt alul a többi potenciális esélyessel szemben.

    A 22 éves brit fiatalember a Ferrari pilótaakadémiájának oszlopos tagja és jelen pillanatban a második helyen áll a Formula 2 egyéni pontversenyében 14 ponttal lemaradva az éllovas Mick Schumacher mögött két futammal a bajnokság vége előtt.

    Ilott már az Eifel Nagydíjon vezethette volna a Haas egyik autóját a pénteki első szabadedzésen, azonban a rossz időjárási körülmények miatt senki nem tudott a pályára gurulni, így a fiatal brit pilóta és Mick Schumacher bemutatkozása is elmaradt.

    Mivel Ilott német riválisa lesz nagy valószínűséggel a Haas egyik versenyzője 2021-ben, a brit pilóta a hétfői nap bejelentette, hogy nem lesz ott a Forma-1 2021-es rajtrácsán.

    „Itt az ideje, hogy bejelentsem azt, hogy nem a Forma-1-ben fogok a versenyezni a következő szezonban,” – írta Ilott a közösségi média felületén.

    „Nyilvánvalóan ezzel a hírrel már tisztában vagyok egy pár hete. Természetesen csalódott vagyok, azonban nagyon keményen fogok dolgozni ezek után is és majd elválik, hogy 2022-ben lesz-e lehetőségem bemutatkozni az F1-ben. Egyébként is, van egy bajnokság, amit meg szeretnék nyerni.”

    Ilott bejelentése arra enged következtetni minket, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia lehet az egyetlen olyan Ferrari junior, aki 2021-ben felléphet a Forma-1-be. A másik nagy esélyes Robert Shwartzman hiába harmadik az összetettben, valószínűleg az orosz még legalább egy évig maradni fog a Forma-1 előszobájában.

  • Grosjean kedden elhagyhatja a kórházat az égési sérüléseinek kezelése után

    Grosjean kedden elhagyhatja a kórházat az égési sérüléseinek kezelése után

    Romain Grosjean elhagyhatja kedden azt a kórházat, ahol kezelik a Bahreini Nagydíjon történt drámai balesete után. A francia saját lábán hagyta el a helyszínt a hatalmas ütközése után a múlt vasárnapi futam nyitókörében. Azonnal kórházba szállították, ahol a gyors röntgen után kiderült, hogy törése ugyan nincs, de a hátán és a kezein égési sérüléseket szenvedett. Beszélt még vasárnap este csapatfőnökével Günther Steinerrel telefonon, majd ma reggel már személyesen is találkoztak a kórteremben, és úgy határoztak, hogy kihagy legalább egy versenyt.
    Grosjeant tovább kezelik, a Haas hétfői közleménye szerint jól van. A vasárnapi Szahír Nagydíjat azonban csak legjobb esetben is a pálya széléről nézheti, miközben folytatja a felépülését. Helyére a tesztpilóta Pietro Fittipaldit ültetik be. Az amerikai kiscsapat közleménye így zárul:
    „Várhatóan december 1-én engedik ki a kórházból. Állapotáról amint az rendelkezésünkre áll majd, további információkat adunk ki.”
  • Hivatalos: Pietro Fittipaldi ül be a Haas autójába a Szahír Nagydíjon!

    Hivatalos: Pietro Fittipaldi ül be a Haas autójába a Szahír Nagydíjon!

    A brazil Pietro Fittipaldi debütál a Forma-1-ben a Haas F1 csapatával a Szahír Nagydíjon december 6-án, így ő helyettesíti a sérült Romain Grosjeant. Ő kézsérülést szenvedett a múlt hétvégi Bahrain Nagydíjon. Emiatt nem tud részt venni a FIA Forma-1 bajnokságának a 16. fordulóján, amely ugyanezen pályán kerül megrendezésre, bár más pályakialakítással.
    A 24 éves Fittipaldi a legtöbb Forma-1-es helyszínen már jelen volt az idei szezonban, hiszen ő a csapat teszt- és tartalék pilótája. A Miamiban született brazil pilóta karrierje folyamán megnyerte a Formula V8 3.5 bajnokságát, valamint többször is indult már az IndyCarban. Nagyapja a kétszeres F1 világbajnok és Indy 500 győztes Emerson Fittipaldi. Pietro tesztelt már 2018-ban is a Haasszal, akkor a VF-18-ast, 2019-ben a VF-19-est. A pénteki első szabadedzés lesz az első alkalom, hogy a VF-20-as volánja mögé ülhet 2020-ban.

    Így nyilatkozott a csapatvezető, Günther Steiner:

    „Amint eldőlt, hogy az a legjobb Romain Grosjean számára, hogy legalább egy versenyt kihagy, már könnyen beláttuk, hogy az a legjobb, ha Pietro Fittipaldit ültetjük az autóba. Pietro fogja vezetni a VF-20-ast, amely már ismerős számára, és a környezetünk is, hiszen már a csapatunknál van két éve, mint annak teszt- és tartalékpilótája. Ez a leghelyesebb dolog amit tehetünk, és számára is egy jó lehetőség. Türelmes volt és mindig készen állt a bevetésre, most eljött ennek is az ideje. Ezért akarjuk őt az autóba, és biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog végezni. Idegőrlő lehet hívást kapni az utolsó pillanatban, de ahogy már említettem, ő a jó megoldás a Haas F1 csapatának.”

    Pietro Fittipaldi ennyit tett hozzá:

    „A legfontosabb, hogy boldog vagyok, amiért Romain Grosjean már biztonságban van és egészséges. Mindannyian örülünk annak, hogy a sérülései viszonylag kismértékűek egy ekkora baleset után. Egyértelmű, hogy ez nem egy ideális körülmény arra, hogy bemutatkozzam a Forma-1-ben. Ugyanakkor extrém mód hálás vagyok Gene Haasnak és Günther Steinernek, amiért bíznak bennem és beültetnek a kormány mögé ezen a hétvégén. Sokat voltam idén a csapattal, pálya mellett és a szimulátorban is, így ismerős vagyok a működésüket illetően egy versenyhétvégén. Izgalmas lesz elrajtolnom először a karrierem folyamán a Forma-1-ben. Mindent bele fogok adni, így már nagyon várom az első szabadedzést pénteken Bahreinben.”

    A 2020-as év 16. fordulója, a Szahír Nagydíj a 3.5 km hosszú „külső körét” használja a Bahrain International Circuitnek, amelyre először hajtanak majd Forma-1-es autók.

  • A Haas azt akarja, hogy Grosjean versenyezzen a hétvégén

    A Haas azt akarja, hogy Grosjean versenyezzen a hétvégén

    Az „A terv” az a Haasnál, hogy Romain Grosjean visszatér, és újra ő vezet a hétvégén Bahreinben, a Szahír Nagydíjon. A francia versenyzőnek még a sisakrostélya is elolvadt az első körös ütközésének a poklában, amelyben másodfokú égési sérüléseket szerzett a kezén és a bokáján. A horrorbalesetben sokkot is kapott. Szinte azonnal szárnyra is keltek pletykák, hogy a második bahreini hétvégére Grosjean helyére Mick Schumacher ülhet be esetlegesen, aki feltehetően a Haas versenyzője lesz 2021-ben. Reálisan nézve azonban inkább a Formula 2 bajnoki címéért fog harcolni. A csapatvezető, Günther Steiner azonban abban reménykedik, hogy Grosjean vezetni tud majd már ezen a hétvégén is, és ezt el is mondta a motorsport-magazon.com-nak:

    „Amennyiben jól lesz, jelenleg az volna a terv, hogy ő ülne volán mögé a második versenyen is. Mielőtt azonban beindulna bármiféle spekuláció, beszélni akarok Romainnel. Egyelőre csak telefonon beszéltem vele, de reggel bemegyek a kórházba, hogy lássam, valójában mi a helyzet.”

    Steiner szerint egyértelmű, ha fizikailag rendben van a 34 éves Grosjean aki házas is és apuka, és pszichésen is készen áll, akkor visszaülhet az autóba:

    „Ez az ő döntése lesz, én nem fogom megmondani neki, hogy mit csináljon. Neki kell határoznia. Láttam azonban már, hogy jó a hangulata és poénkodik is.”

    Steiner elutasította azon vélekedéseket is, mely szerint a Haas képtelen lenne kiállítani még egy autót a hétvégére, mivel Grosjeané teljesen összetört, a FIA pedig sürgősen vizsgálatot indított emiatt:

    „Még ha alacsony is a költségvetésünk, van elég alkatrészünk, hogy nulláról építsünk egy második autót.”

    A FIA alapos vizsgálatnak veti alá a roncsot, de Steinert ez nem zavarja:

    „Nem siettetünk semmit sem, mivel semmit sem tudunk már felhasználni abból az autóból.”

  • Romain Grosjean lett a nap versenyzője!

    Romain Grosjean lett a nap versenyzője!

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Bahreini Nagydíjon ezt a „címet” Romain Grosjeannak adta a közönség, nagyon durva balesetből menekítette ki magát. Miután a szalagkorlátnak csapódott, autója ketté tört és lángba borult. A francia versenyző azonban ki tudta szabadítani magát az autó maradványaiból.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Romain Grosjean – 36.8%
    Sergio Perez – 12.3%
    Carlos Sainz – 11.6%
    Lando Norris – 6.9%
    Max Verstappen – 6%

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    70. évforduló Nagydíja Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Sebastian Vettel
    Belga Nagydíj Pierre Gasly
    Olasz Nagydíj Pierre Gasly
    Toszkán Nagydíj Daniel Ricciardo
    Orosz Nagydíj Max Verstappen
    Eifel Nagydíj Nico Hülkenberg
    Portugál Nagydíj Sergio Perez
    Emilia Romagna Nagydíj Kimi Räikkönen
    Török Nagydíj Sebastian Vettel
    Bahreini Nagydíj Romain Grosjean
  • Hétfőn jelentiheti be Perez, hogy búcsúzik az F1-től?

    Hétfőn jelentiheti be Perez, hogy búcsúzik az F1-től?

    Több médiaforrás is egybehangzóan állítja, hogy Sergio Perez hétfőn estére összehívott egy sajtótájékoztatót Bahreinben. A mexikói pilóta jövője továbbra sem tisztázott, így nagy kérdés az, hogy mit jelent be majd ezen, hiszen jelenleg úgy tűnik, nem talált magának helyet 2021-re. Sebastian Vettel kerül a helyére a csapathoz, akiket már Aston Martin Racing néven kereshetünk majd. Lance Stroll lesz a csapattársa a németnek, a kanadai megtarthatja a helyét az istállónál.

    Rengeteg a spekuláció hónapok óta Perez körül. Nagy esélyes elviekben a Red Bull Racingnél Alexander Albon helyére, de felmerült a neve a Haasnál és a Williamsnél is. Utóbbiak azonban újfent megerősítették, hogy marad náluk a Latifi/Russell páros, így ez a lehetőség kilőve. A Haas nem jelentett be egyelőre senkit sem 2021-re, de feltehetően nem Perezzel terveznek.

    Így, most mindenki a mexikói tervezett hétfő esti kinyilatkoztatására vár. Senki sem tudja, hogy miről akar beszélni vagy mit akar elmesélni, de a jövőjéről biztosan lesz szó. A lehetőségei azonban szűkülnek, így talán azt jelentheti be, hogy búcsúzik a Forma-1-től.

  • A Haas hamarosan bejelentheti Schumacher szerződtetését

    A Haas hamarosan bejelentheti Schumacher szerződtetését

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elmondása szerint hamarosan fény derül az ő 2021-es felállásukra is.

    Az már ugye biztossá vált, hogy teljesen új párossal támadnak jövőre, hiszen Grosjean és Magnussen is távozik. A bahreini paddockban pedig az a hír járja, hogy ezen a hétvégén már nyélbe is üthetik az üzletet Mick Schumacherrel, aki egyébként az F2 bajnoki címére hajt. Csapattársa valószínűleg Nikita Mazepin lehet.

    „Remélem már nem sokat” – válaszolta Steiner arra a kérdésre, meddig kell még várni a pilótákkal kapcsolatos bejelentésükre. „Remélem, hamarosan megtehetjük. Már csak néhány kis dolgot kell megoldani, semmi komoly. Addig viszont az a mottónk, hogy még egy kicsit várjunk.”

    A Haas jelentős figyelmet kaphat azáltal, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia náluk debütálhat. Ez főleg egy ilyen nehéz szezon után jelenthet rengeteget.

    „Túléltük” – nevezte meg Steiner idei szezonjuk fénypontját. „Megvolt a kockázata, hogy 2021-ben nem lehetünk itt, de mindenki azon dolgozott, hogy itt maradhassunk. Talán a pályán nem voltunk jók, de a jövőnket bebiztosítottuk. Néhány ember úgy gondolhatja, nincs ránk szüksége, de az F1-nek kellenek az olyan csapatok, mint a Haas.”

  • Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

    Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

    Romain Grosjean úgy tűnik, kilenc szezon után int majd búcsút a Forma-1-nek év végén, szerinte az időzítés miatt nem sikerült a legtöbbet kihoznia a királykategóriás karrierjéből.

    A francia ígéretes tehetségként érkezett a száguldó cirkuszba 2012-ben, de sosem sikerült kilépnie a középmezőnyből, és az élmezőnyben landolnia. Szerinte nem ő az egyetlen, aki kortársai közül hasonló utat járt be.

    „Ha belegondolok a 1986/87-es évfolyamban lenni nem volt a legjobb. Paul di Resta, Nico Hülkenberg, én és még Sébastien Buemi is egy kicsit így van ezzel. Mind akkor érkeztünk, amikor a legjobb ülések foglaltak voltak, az öregek még nem vonultak vissza, a fiatalok meg utánunk jöttek, és sosem volt igazán nagy esélyünk.”

    „Nem tudtuk ezt befolyásolni, de így is, hogy 10 évet tölthettem itt, ez hihetetlen. Szerintem elértem, amit akartam. Persze, világbajnok akarsz lenni, de egyszer rájössz, hogy a megfelelő eszközök nélkül erre nincs lehetőséged.”

    „Remélem, ez megváltozik a jövőben, az jobbá tenné az F1-et, ha nem csak egy csapat dominálna. Jó munkát végeznek, egyszerűen elképesztő, de ez nem teszi élvezetessé a versenyzést, mert ők túl erősek a többiek számára.”

    Grosjean azt is elismerte, követett el hibákat az F1-ben eltöltött ideje alatt:

    „Igen, voltak hibáim. Túl sokat beszéltem néha, de csak azért, mert kimondom, amit érzek. Utána beismerem, ha nem volt igazam.”

    „Tudom, nyerhettem volna versenyeket. De emiatt nem bánkódom, mert tudom, minden alkalommal megtettem a lehető legtöbbet. Sajnálom, hogy 2013 után nem tudtam versenyképes autóba ülni, és átmenteni a jó formámat.”

    Első két szezonjában Grosjean kilenc dobogót szerzett a Lotusszal, de miután az enstone-i csapat pénzügyi gondokkal küzdött, ez váltópont lett a francia számára is.

    „A Lotus 2014 végén csődbe ment egy elképesztő 2013-as szezon után, amikor a jó úton haladtunk. Akkor nem kaptam ajánlatot egy top csapattól, Kimi viszont elment a Ferrarihoz. Mi elindultunk lefelé a lejtőn, és a mezőny végéről nagyon nehéz visszakapaszkodni.”

    „Aztán elfogadtam a Haas által jelentett kihívást, ami nagyon jó tapasztalat volt. Egy jó kezdés után aztán az utolsó két évben nem sikerült tartanunk a ritmust.” – ismerte el a francia.

  • Steiner több kétnapos hétvégét szeretne 2021-ben

    Steiner több kétnapos hétvégét szeretne 2021-ben

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a versenynaptár bővítésével több hétvége lehetne kétnapos, hogy egyensúlyozza a csapattagok terheit.

    A Forma-1 hagyományosan három napos nagydíjakat tart, de most a logisztikai nehézségek miatt Imolában egy kétnapos megoldáshoz fordultak. Ezzel csak egy 90 perces szabadedzés volt szombat délelőtt, az időmérő előtt.

    Steiner azt javasolja, hogy ezt többször is meg lehetne tenni, a jövő évi rekordhosszúságú szezon alatt.

    „Azt kell feltételeznünk, minden verseny meg lesz tartva, szóval a versenynaptár szerint tervezünk. Nehéz lesz, jól meg kell szervezni.”

    „Remélhetőleg meg tudunk egyezni majd abban, hogy néhány hétvégén csak szombat és vasárnap menjünk pályára. Rövidebb hétvége, ez segítene, főleg az idény második felében.” – utalt Steiner a tripla hétvégékre.

    Az F1-es csapatok közül a Haasnak van az egyik legkevesebb alkalmazottja, de az osztrák szerint nem lenne egyszerű az összetétel megváltoztatása.

    „Egy adott számú emberrel csináljuk végig a hétvégéket, és talán majd fogunk cserélni, de ez sosem egyszerű. Például a boxkiállásnál, ha megzavarjuk az összhangot, azt nehéz megoldani, nagyobb lesz az esélye, hogy valami balul sül el.”

    „Az lenne a legjobb, ha minden versenyt ugyanazokkal az emberekkel csinálhatnánk végig, de többek pihenhetnének. A tripla hétvége sehogy sem ideális, de szükséges, ha 23 futamot akarunk. Ezenkívül augusztusban is akarunk egy pár hét szünetet. Viszont emiatt együtt kell élnünk a versenyek összetorlódásával.”

    „Meg kell ezt oldanunk valahogy, biztosítanunk kell, hogy az embereink elég szünetet kapnak, amikor nincs verseny. Talán intenzívebben tudnak dolgozni rövidebb ideig, de után hosszabb szünetre van szükségük.” – elmélkedett Steiner.