Címke: Haas

  • A Q2-be jutás egy győzelemmel érne fel Schumacher számára

    A Q2-be jutás egy győzelemmel érne fel Schumacher számára

    A Haas leendő pilótájának Mick Schumachernek az lesz a célja az első évében, hogy legalább egyszer bejusson az időmérő második szakaszába. Ha a fiatal német ezt teljesíteni tudná, akkor számára az egy futamgyőzelemmel érne fel.

    Az amerikai istálló pilótái mindössze hat alkalommal jutottak tovább a Q2-be. Így Kevin Magnussen és Romain Grosjean nyújtották a leggyengébb teljesítményt ezen téren, mert az Alfa Romeo pilótái nyolc, a Williams pilótái pedig tíz alkalommal vehettek részt a kvalifikáció második szakaszában.

    Schumacher a Formula 2 regnáló bajnokaként fog majd megérkezni a Haashoz és a bemutatkozása azt is jelenti, hogy a 2012-es szezon óta először láthatunk majd Schumachert a Forma-1-es mezőnyben. Mivel Mick a hétszeres világbajnok legenda fia, ezért az embereknek hatalmas elvárásai lesznek vele szemben.

    A 21 éves Schumacher azonban nem állított fel lehetetlen célokat magával szemben.

    „A következő év arról fog szólni, hogy teljesítsen a kitűzött céljaimat, maximalizáljuk a lehetőségeinket és felkészüljünk 2022-re,” – szögezte le Schumacher.

    „Számomra az elsődleges cél a Q2-be jutás. Számunkra ez egy nehéz feladat lesz, azonban, ha ezt sikerül elérnünk, akkor az legalább egy győzelemmel fog felérni a számunkra. Ezzel nem csak magamat fogom motiválni, hanem a külvilágnak is azt üzenjük ezekkel a célokkal, hogy folyamatosan harcolunk és a legjobbunkat nyújtjuk a pályán.”

    Miután Lewis Hamilton a Portugál Nagydíjon megdöntötte Michael Schumacher győzelmi rekordját, Mick azt nyilatkozta, hogy szívesen megdöntené Hamilton rekordját.

    „A kitűzött céljaim azért vannak, hogy megtapasztaljam a sport működését és teljesítsem közülük azokat, amik reálisnak tűnnek.”

    „Ha ezeket teljesíted, akkor boldog lehetsz. Ha még ezeket is sikerül túlszárnyalnod, akkor pedig szabályosan kicsattanhatsz az örömtől. Sikertelenség esetén pedig tisztában kell lenned azzal, hogy keményebben kell dolgoznod.”

  • Grosjean nagyon remek karácsonyi ajándékot kapott!

    Grosjean nagyon remek karácsonyi ajándékot kapott!

    Romain Grosjean a Bahreini Nagydíjon elszenvedett borzasztó balesete óta folyamatosan informálja a rajongóit az Instagram oldalán keresztül az állapotáról. A francia pilóta az ajándékát „megkapta” gyakorlatilag már karácsony előtt.

    Grosjean nagyon komolyan nekiütközött a versenyen a szalagkorlátnak, több mint 200 km/órával, és egyből lángra is kapott az autója. Sikerült kiszállnia az égő roncsból, majd egyből kórházba is szállították. A korábbi Haas pilóta számos égési sérülést szerzett a kezein, amelyről folyamatosan beszámolt. Nemrég pedig remek hírt kapott. Korábban megműtötték a bal kezét, és most már újabb két ujja szabadult meg a kötéstől. Így számolt be erről:

    „Hát ujjam már normálisan működik. Ez aztán a karácsonyi meglepetés!”

    A jobb kezére már jó ideje nem kellett kötés, most a kis- és a gyűrűsujja is már „kiszabadult”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Nem fogja botrányai miatt elküldeni Nikita Mazepint a Haas!

    Nem fogja botrányai miatt elküldeni Nikita Mazepint a Haas!

    A Haas egy közleményben kijelentette, hogy továbbra is Nikita Mazepinnel és Mick Schumacherrel tervezik a jövőjüket.

    Az orosz versenyző még be se került a Forma-1-be, de máris botrányok fűződnek a nevéhez. Aki követte a pilóta pályafutását, az tudhatja, hogy a versenypályán sem a minta viselkedéséről hires a 21 éves versenyző. Mióta viszont kiderült, hogy az amerikai csapatnál fog versenyezni, azóta több vitatott ügy is megjelent vele kapcsolatban.

    Korábban már megírtuk, hogy a közösségi médiában egy fiatal hölgy vádolta azzal Mazepint, hogy meztelen képeket kért tőle, majd kis idő elteltével egy az Instagram feltöltött videóval került bajba a pilóta. A felvételeken ugyanis egy ittas hölgyet fogdos, akinek nem igazán tetszik a versenyző viselkedése.

    Miután kirobbant az ügy, a 21 éves pilóta is és a hölgy is felszólalt. Mazepin bocsánatot kért, majd az érintett lány kijelentette, hogy csupán ártalmatlan mókázás történt, és nem kell komolyan venni a dolgokat. Azóta viszont a két fiatal kikövette egymást a közösségi médiás platformokon, Mazepin törölte a bocsánatkérő posztját, míg a hölgy olyan utalásokat tett, hogy az az eset nem feltétlenül volt számára elfogadható.

    Az F1 közösségben ezután megjelent a #WeSayNoToMazepin mozgalom, ahol is azt követelték, hogy a Haas bocsássa el a pilótát. Az amerikai istálló az ügy kirobbanásakor közölte, hogy belső vizsgálatot indít, majd olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy már új versenyzőt keresnek Mazepin helyére, ám nemrég a csapat tisztázta a dolgokat.

    Közleményükben kijelentették ugyanis, hogy jövőre is a Nikita Mazepin-Mick Schumacher párossal terveznek, ezen felül az orosz ügyét belsőleg kezelik. További megjegyzést azonban nem szeretnének ehhez hozzáfűzni.

  • Steiner: Fittipaldi megmutatta, tud jó munkát végezni az F1-ben

    Steiner: Fittipaldi megmutatta, tud jó munkát végezni az F1-ben

    A Haas csapatfőnöke szerint a csapat beugrója, Pietro Fittipaldi megmutatta, a Forma-1-ben a helye, hiszen két versenyén Steinert is meggyőző teljesítményt nyújtott.

    A kétszeres világbajnok unokája Grosjean balesetét követően ült be az amerikai csapat autójába, és vett részt a Szahír és Abu Dhabi Nagydíjakon.

    Bár mindkét alkalommal utolsó helyen végzett, Steiner elismerését elnyerte, mondván, hogy nyolc-kilenc hónapig nem is ült versenyautóban azelőtt.

    „Jó munkát végzett. És elkerülte a bajt. A tempója folyamatosan gyorsult a versenyeken, szerintem csak hozzá kellett szoknia.”

    Steiner azt is megmagyarázta, miért hívták Abu Dhabiban harmadjára is boxba a brazilt, ami végül a mezőny végére száműzte őt.

    „Be kellett jönnie, mert kisebb módosításokat kellett végeznünk a motoron, ezért is tartott sokáig. Ettől eltekintve lehet, hogy kibírta volna a gumija.” – mondta róla.

    „Utána kiküldtük az utolsó szett friss gumival, és gyors volt. Előtte pedig második gumikon is. Megmutatta, hogy jó munkát tud végezni.”

    Ez a kijelentés azért is fontos, mert amennyiben a balhés Mazepint elbocsájtanák, Fittipaldi lehetne az egyik első jelölt a helyére.

  • Részben Maranelloban fogják építeni a Haast

    Részben Maranelloban fogják építeni a Haast

    Mattia Binotto elismerte, hogy számos jelenlegi Ferraris alkalmazott Maranelloban fog dolgozni a Haas 2021-es autóján.

    Még szorosabbá igyekszik tenni az együttműködését a Ferrari és a partner csapata, ugyanis Simone Resta az amerikai csapathoz tette át a székhelyét, most pedig többen is követik őt, de mégis maradnak Maranelloban.

    „A Haas-on dolgozó embereink Maranelloban fognak tevékenykedni, de teljesen más épületben, mint ahol a Ferrarinál dolgoztak.” – ismerte el az olasz csapatvezető.

    „Nem lesz bejárásuk abba az épületbe, ahol a Scuderián dolgoznak. Teljesen el lesznek szeparálva.” – tette hozzá.

    Ez tehát azt is jelenti, hogy az eddig is szoros együttműködés még szorosabbá válik a két csapat között.

    „Néhány emberünk csatlakozik hozzájuk. Ez egy remek lehetőség a Haasnak, mert ez szervezeti és technikai előnyöket kínál nekik. Ezen kívül pedig kénytelenek voltunk ezektől az emberektől megválni a költségvetési korlát miatt.” – indokolt.

  • Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Két újoncot avat a Haas 2021-ben, és az egyik, Nikita Mazepin már így is a kritikák kereszttüzébe került viselkedése miatt.

    Nemrég George Russell és Valtteri Bottas is megváltoztatta a közösségi médiában a státuszát, ami nagy port kavart. Nemrég pedig ugyanez történt a Haas idei beugrója, Fittipaldi esetében is.

    Az ESPN riportere, Marco Rossi szerint az amerikai csapat, csak hogy megvédje a hírnevét, már más alternatívákat után néz. Felmerül a kérdés, kik lehetnek ezek?

    A motorszállító juniorjai

    Az első opció, hogy a Ferrarihoz még közelebb kerülve az olaszok egyik fiatalját alkalmazzák. Callum Ilott már két szezont teljesített az F2-ben, és a csapattal teljesítette volna az Eifel Nagydíj első szabadedzését, így jó jelölt lenne. Azonban idén jól teljesítő Robert Shwartzman is érdemes lehet az ülésre.

    Mindketten rendelkeznek tapasztalattal F1-es autó volánja mögött, Ilott az Alfa Romeo, Shwartzman a Ferrari kormánya mögé ülhetett az abu dhabi teszten.

    A hiányzó tapasztalat pótlása

    Két fiatallal indulnának neki 2021-nek a Haas csapatánál, így – amennyiben Mazepin szolgálatára nem számítanak – Mick Schumacher mellé egy kevésbé zöldfülű versenyzőt is választhatnak, mintegy tanárként. Ahogy például az AlphaTauri is ezt a stratégiát alkalmazza Gasly és Tsunoda viszonylatában.

    Ez lehet akár a 2020-as pilóták egyike, az alakulatot ismerő Kevin Magnussen vagy Romain Grosjean, de akár az év beugrója, Nico Hülkenberg is.

    Alexander Albon sem rendelkezik versenyüléssel, de Daniil Kvyat is kikerült a mezőnyből, visszatérésre éhesen. Ezzel könnyebb lenne megtartani az orosz szponzorokat is megtartani, valószínűleg ez sem utolsó szempont az amerikai kiscsapatnak.

    Saját juniorok

    Végül pedig ott van a csapat idei tartalékja, Pietro Fittipaldi, aki az utolsó két futamon lehetőséget is kapott Grosjean balesetét követően. Nevének és nemzetiségének köszönhetően itt sem lennének híján a szponzoroknak.

    Azonkívül a Haasnak van egy másik pilótája, Louis Délétraz. A svájci a Formula 2-ben 8. helyen zárt 2020-ban, és öt dobogót szerzett a Charouzzal, abszolút kiütve csapattársát, Pedro Piquet-t a nyeregből.

    Nikita Mazepin, Racingline
    Nikita Mazepin, Fotó: Zak Mauger/FIA Formula 2

    Jelentkezőből nincs kevés, Mazepin helyzete azonban így sincs biztosan veszve. Senki sem akarna egy hasonló mentalitású pilótát, de lehet, a Haas nem tehet mást, hiszen a szerződésen már megszáradt a tinta. Végül is az sokat elárul, hogy nem rúgták ki rögtön a botrány kirobbanását követően

  • Schumacher Mazepin balhéjáról: Egyáltalán nem rám tartozik

    Schumacher Mazepin balhéjáról: Egyáltalán nem rám tartozik

    A Nikita Mazepin körül kialakuló botrány miatt a Haas is negatív fényben lett feltüntetve. Az amerikai istálló egy nehéz döntés előtt áll: vagy kirúgják az orosz fiatalt, vagy pedig elnézik neki ezt az egészet és vele együtt az apja, Dimitri pénzét is megtartják. Az orosz pilóta leendő csapattársa Mick Schumacher pedig egyáltalán nem akar belefolyni ebbe az ügybe.

    Az ifjabb Schumacher a Formel-1.de-nek adott interjújában mondta el azt, hogy távol szeretné tartani magát a csapattársát övező botránytól és mesélt arról a két szezonról, amikor csapattársak voltak még a gokartos időszakukban.

    „Rendkívül jó csapattárs volt és kölcsönösen tiszteltük egymást,” – mesélte a Formula 2 frissen koronázott bajnoka. „Azóta nem voltunk sülve-főben együtt, szóval egy kicsit el is távolodtunk egymástól azóta valamilyen szinten. Persze azóta sokat változtunk.

    „Biztos vagyok benne, hogy a csapat a létező legjobb döntést fogja meghozni ennek kapcsán,” – mondta eléggé diplomatikusan az ifjabb Schumacher. „Ebben döntést hozni egyáltalán nem az én hatásköröm. Ez az egész nem is aggaszt engem semmilyen szinte, ugyanis kizárólag a saját dolgaimra koncentrálok. Megpróbálom majd a létező legjobb eredményeket szállítani és a leghatékonyabb dolgozni együtt a csapattal.”

  • Binotto nem számít erős első szezonra Mick Schumachertől

    Binotto nem számít erős első szezonra Mick Schumachertől

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint Mick Schumachernek szüksége lesz egy teljes szezonra, hogy felvegye a Forma-1 ritmusát és hogy teljes mértékben ki tudja hozni a benne rejlő potenciált.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia jövőre már a Haas csapatánál fog versenyezni a Forma-1-ben, miután bajnok lett a Formula 2-ben. A Ferrari pilótaakadémiájába tartozó 21 éves német fiatal annak ellenére mutatkozik ígéretes tehetségnek, hogy eddigi karrierje során az első szezonjai egy új sorozatban nem sikerültek valami jól. Ez a Formula 3 és a Formula 2 után a Forma-1-ben is könnyen megeshet majd Binotto szerint. Schumacher ugyanis annál a Haasnál kezdi meg a pályafutását, akik rendre a mezőny végén szoktak lenni és ez valószínűleg nem is fog megváltozni, miután az autók nem fognak drasztikus változáson átmenni 2021-re.

    „Szerintem nehéz dolga lesz majd a szezon elején,” – mondta a Ferrari csapatfőnöke az olasz istálló év végi videókonferenciáján. „Ha megnézzük a múltbéli F3-as és F2-es szezonjait, akkor látszódik, hogy mindkét esetben a második szezonban tudta már hozni azt, amire valójában képes. Szerintem ezért lesz fontos neki az, hogy első szezonban mindent megtanulhasson.

    „A szezon első fele a tanulásról fog szólni a számára, azonban az évad második felében már számíthatunk tőle villanásokra. A második szezonjában azonban már szerintem szárnyalni fog. Az első teljesített éve után jelentős fejlődésre számítok tőle.”

    A hosszútávú tervek alapján az ifjabb Schumacher egyszer majd annál a csapatnál fog versenyezni, ahol édesapja zsinórban öt bajnoki címet szerzett. Ugyanakkor a maranellóiak egy rendkívül fiatal párossal rendelkeznek 2021-re Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr személyében. Binotto hozzátette, hogy figyelemmel fogja követni Schumacher teljesítményét a Haasnál, ahol a botrányba kerülő Nikita Mazepin lesz a csapattársa.

    „Arra számítok tőle, hogy meg fogja mutatni az időmérőkön és a versenyeken is, miért is került be az F1-be. Biztos vagyok benne, hogy az időmérős tempója is rendben lesz a versenytempója mellett, ami kiemelkedően jó volt a Formula 2-ben,” – zárta a Ferrari csapatfőnöke, aki nemrégiben adta kölcsön a Haas csapata számára az egyik legjobb mérnöküket.

  • Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Frederic Vasseur nem igazán érti, hogy a Ferrari miért a másik, az ő erőforrásukkal ellátott csapatnál, a Haasnál képzeli el Mick Schumacher bemutatkozását 2021-ben, és a folytatást is. A svájci Blicknek az Alfa Romeo csapatfőnök így nyilatkozott:

    „Megdöbbentett. Több értelme volt talán a Ferrarinak az, hogy Micket vigyék a Haashoz és Giovinazzit nálunk tartsák, hogy stabilabb legyen a csapat. Ugyanakkor tényleg nem tudom.”

    A helyzet azt mutatja, hogy a Ferrari és az Alfa Romeo talán eltávolodnak egymástól, miközben a Haas egyértelműen közelebb kerül Maranellóhoz. Például a Scuderia tervezője, Simone Resta tavaly még az Alfa Romeo csapatát erősítette, de most követi Schumachert a Haasba. Erről csak ennyit mondott Vasseur:

    „Bocsánat, de ez egy nagyon bonyolult kérdés. Néha, történnek furcsa dolgok az életben.”

    Vasseur még azt is meglebegtette, hogy akár a közeljövőben teljesen szakíthatnak a Ferrarival:

    „2021 végéig vagyunk a Ferrarihoz kötve. Utána át kell néznünk a lehetőségeket, mert a következő szerződésnek már az új autókkal 2022-2026-ig kell kitartania.”

    Amikor rákérdeztek, hogy ez a következő szerződés is a Ferrarival lesz-e, Vasseur így reagált:

    „Soha nem lehet ezt előre megmondani. Ez olyan, mint a házasság, nincs rá garancia, hogy örökre ugyanazon nő mellett maradsz. Egy partnerségben mindig figyelembe kell venni azt, hogy vannak pillanatok fent és lent is, így meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mivel járnánk a legjobban? Eddig a Ferrari főleg egy stabil partner volt.”

    A 2020-as szenvedésükről az erőforrásukkal így beszélt:

    „Ezt önök állítják, de nem tudok nem egyetérteni vele. A megbízhatóságán kívül nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, ez az év ugyanakkor a Ferrarinak felér egy teljes katasztrófával.”

    Végül arra is válaszolt, hogy mi lesz 2021-ben a tartalékpilótájukkal Robert Kubicával és a névadó szponzorukkal, az Orlennel:

    „Elégedettek voltak az aktivitásunkkal ezen nagyon nehéz évben is, ami jó hír, így maradnak. Tudjuk, hogy minden téren fejlődnünk kell, és ha valami jó érkezik a Ferraritól, akkor még komolyabb céljaink is lehetnek.”

  • Mozgalom indult Mazepin ellen, miután törölte a bocsánatkérő posztját

    Mozgalom indult Mazepin ellen, miután törölte a bocsánatkérő posztját

    Felháborodás övezte Nikita Mazepin legújabb megmozdulását, ugyanis a versenyző nemrég törölte a korábbi bocsánatkérő posztját.

    Az orosz versenyző már a pályán mutatott magatartásával sem lopta be magát sokak szívébe, ám az elmúlt időszakban tanúsított viselkedésével még jobban kivívta a közösségi média haragját. Miután a Haas bejelentette, hogy a 21 éves versenyző náluk debütálhat jövőre, egy megosztó videó került fel Mazepinről az Instagramra.

    A felvételeken az érintet versenyző egy hölgyet fogdosott az autójában, aki láthatóan kellemetlenül érezte magát a szituációban. Bár a képkockák azóta törölve lettek az említett platformról, viszont az internet nem felejt, így a felvétel tovább terjedt. A Haas és a Forma-1 is felszólt az orosz viselkedése miatt, az amerikai csapat továbbá hozzátette, belső ügyként fogják megoldani a dolgot. Maga a versenyző is bocsánatot kért, továbbá a hölgy is hozzátette, hogy jó barátok az orosszal, így csak incselkedés történt, nem zaklatás.

    Ám Mazepin tovább feszítette a húrt a legutóbbi lépésével, emellett az említett hölgy legújabb posztja kapcsán egy mozgalom is elindult az orosz ellen. A 21 éves pilóta ugyanis a bocsánatkérő bejegyzését eltávolította, míg a hölgy az Instagramra, egy „Protect drunk women (védjük meg a részeg lányokat) képet tett ki, ezen felül Insta sztoriban a következő dologra hívta fel a figyelmet: „ne hagyd, hogy újra hozzád érjen vagy tiszteletlen legyen veled.” Mellesleg a két fiatal azóta nem is követi egymást a platformon.  Erre reagálva a Twitteren elindult a #WeSayNoToMazepin mozgalom, ami kapcsán a hastaget megosztók azért kampányolnak, hogy a Haas változtassa meg korábbi döntését, és menessze az orosz versenyzőt.

    A mozgalom egyik szószólójává a WTF1 egyik alapítója, Matt Gallagher lépett elő:

    ,,Mazepin törölte a bocsánatkérését? Ez nem így működik. Túl késő van már ahhoz, hogy elrejtsék a nyomokat a világ legrosszabb eltusolásában. Nem viccelek, ha ezt a szőnyeg alá söprik és nem lesznek következmények Mazepinre nézve… Szerzek egy #WeSayNoToMazepin feliratos pólót, és a következő évben a versenyeken azt fogom viselni. Szomorú látni azt, hogy mennyi emberre volt hatással Mazepin akciója azzal, hogy felkavarta a régi emlékeket. Első kézből láttam, hogy milyen hatással lehet ez egy szerettünkre, és ez a sz*r nem egy vicc. Ha valóban ezzel küzdesz, akkor nyugodtan fordulj hozzám, vagy bárkihez ebben a kedves F1 közösségben. Mindent megteszek, hogy válaszolni tudjak. Mindig lesz valaki, aki meg fog hallgatni.”