Címke: Haas

  • A Haas Schumachert részesíti előnyben Mazepinnel szemben

    A Haas Schumachert részesíti előnyben Mazepinnel szemben

    Egy orosz autóversenyző úgy véli, hogy a hazájából származó pilótatársak általában a második vonalba szorulnak, amikor belépnek a nyugati motorsport-kategóriákba, mint például a Forma-1-be.

    Viktor Kozankov, Oroszországban ismert egykori formaautós pilóta, aki olyanok ellen versenyzett, mint David Coulthard vagy Rubens Barrichello. A Match TV-n ezúttal arra kérték, hogy értékelje az ellentmondásos F1-es újonc, Nikita Mazepin viharos pályafutásának a kezdetét:

    „A versenyzőink a Forma-1-ben, bármennyi pénzt is fektetnek bele ebbe, nem valószínű, hogy valamit is nyernek majd. Versenyüléshez jutnak, fizetnek egy bizonyos kilométerenkénti árat, és ennyi. Ez látható Mazepin és Mick Schumacher esetében is. Az egész csapat Schumachernek dolgozik, és mindent megtesznek azért, hogy sikeres legyen, miközben Mazepinre csak mosolyognak.”

    Mazepint, aki a Haas másik újoncához, Schumacherhez hasonlóan csak 22 éves, erősen támogatja édesapja, Dmitry Uralkali cége, amely egyben a csapat névadó szponzora is. Kozankov válaszolt arra is, hogy miképp viszonyulnak a nyugati versenycsapatok az orosz pilótákhoz:

    „Ők már csak ilyenek. Mosolyognak, de a kisujjukat sem mozdítják meg azért, hogy eljuss valahová. Legalábbis ez a tapasztalatom. Még a 80-as években, egy olaszországi teszt során a Formula 3-as csapatok tulajdonosai, Guido Forti és Ferdinando Ravarotto elmondták nekünk, hogy ez a sportpolitika már a junior kategóriákban is elkezdődik,”

    A 62 éves korábbi pilóta szerint az orosz versenyzők és befektetők ezért csak vesztegetik az idejüket a Forma-1-ben:

    „Akár egy csapatot is megvehetsz, de mit fogsz vele kezdeni? A Forma-1-re nincs szükségünk – saját bajnokságot kell fejlesztenünk.”

  • Berger: Mazepin húzásában Schumacher ellen nincs semmi különös

    Berger: Mazepin húzásában Schumacher ellen nincs semmi különös

    Gerhard Berger F1 legenda szerint nincs semmi különös, az ellentmondásosnak mondott orosz újonc, Nikita Mazepin legutóbbi akciójában.

    Bakuban kerék-kerék ellen harcolt a leintésig, amikor Mazepin 22 éves csapattársa, Mick Schumacher a Haasnál közölte, hogy ha az orosz jobbra tolódott volna, akkor a legnagyobb sebességnél ez akár végzetes is lett volna, a kettejük párharcánál. A 61 éves Berger a Sport1-en nyilatkozott erről, és utalt is az aktív Forma-1-es éveire, a 80-as, 90-es évekből:

    „Számunkra ez teljesen normális volt. Aki elöl haladó, mindig ezt csinálta. Akkoriban ez megengedett volt, vagy csak nem mindig látták a kamerák.”

    Berger szerint Mazepin tettét leginkább az igazolja, hogy nem kapott büntetést:

    „Amennyiben vétett volna a szabályok ellen, akkor a versenybírák reagáltak volna, és lenne büntetés. Ez nem történt meg, így minden a normális határokon belül maradt.”

    Még Christian Danner, aki szintén egy korábbi Forma-1-es pilóta Németországból sem tud Schumacher oldalára állni, a panaszáradatában:

    „Mick nem gondolhatja komolyan, hogy az utolsó körben megelőzheted a csapattársadat, és ő majd csak úgy elenged.”

    Azzal viszont Berger is egyetért, hogy Schumacher mutatott már annyit a szezonban, hogy a Haas kiemelt újoncává válhasson:

    „Mick egyértelműen megmutatta, hogy Mazepint az ellenőrzése alatt tartja, ezért ő az első számú pilótájuk. Mickben láthatóan megvan a Schumacher-gén. Érezhető, hogy Mazepin nem fogja őt legyőzni, de ő is csak a munkáját végzi. Hibázik, ahogy mindenki más is, de adni kell neki is esélyt.”

  • Steiner magabiztos 2022-re a maranellói látogatása után

    Steiner magabiztos 2022-re a maranellói látogatása után

    Günther Steiner jó érzésekkel távozott Maranellóból, miután megtekinthette ott a Haas 2022-es autójának a fejlődését. Ugyan az amerikai kicsapat bázisa a tengerentúlon és az Egyesült Királyságban van, de a Forma-1-es autójának a tervezését az olasz Dallarának szervezték ki.

    A Haas azonban most változtatott, és sokkal szorosabban dolgozik együtt a Ferrarival, így Maranellóban külön épületben tervezi ka 2022-es versenyautójukat. A német n-tv csatorna szerint Steiner meglátogatta a Ferrari bázisát, ahol szemügyre vehette a Haas 2022-es autóját a szélcsatornában. Ennyit árult el erről:

    „Teljes gőzzel fejlesztjük az autót, mert ebben rejlik a jövőnk. Jelenleg minden a megfelelő irányba halad. Jó esélyünk van majd arra, hogy végre kilábaljunk ebből a helyzetből, hogy nem a pontokért harcolunk.”

    Steiner volt egyébként az, aki a szezon elején eldöntötte, hogy egyáltalán nem fejlesztik a 2021-es autójukat.

  • Magnussen csak a Mercedes vagy a Red Bull színeiben térne vissza az F1-be

    Magnussen csak a Mercedes vagy a Red Bull színeiben térne vissza az F1-be

    Kevin Magnussen tavaly év végén távozott a Forma-1-ből, és komoly feltételhez kötötte visszatérését.

    A dán versenyző azonban természetesen idén is versenyez, sőt nem is akárhogy. A tengerentúli IMSA sorozatban épp a hétvégén szerezte meg első győzelmét csapattársával, Renger van der Zandéval. Izgalmasnak tartja, hogy újra az első helyekért harcolhat, ezért ennél nem adja alább. Nem térne tehát vissza a Forma-1-be, csak ha a két jelenlegi élcsapat keresné fel.

    „A Mercedesnek vagy a Red Bullnak nem mondanék nemet” – nyilatkozta az Autoweeknek. „Nem hiszem, hogy sokan mondanának, de ez nem fog megtörténni. Ahogy korábban mondtam, nagyon örülök a Forma-1-es lehetőségnek. Nem sok embernek adatik meg a Forma-1-ben ennyi év. Elképesztően boldog vagyok emiatt, van pár jó élményem. Mindezek után friss motivációt érzek, és úgy érzem, hogy újra szórakoztató ez az egész.”

    Magnussen utolsó csapata a Haas volt, akik idén tisztán a mezőny legvégén állnak: „Együtt érzek velük. Nagyszerű emberek. Sok barátom van ott, és olyanok, mintha a családom lennének.”

  • Továbbra sem tett le egy amerikai pilóta szerződtetéséről a Haas

    Továbbra sem tett le egy amerikai pilóta szerződtetéséről a Haas

    Günther Steiner, az amerikai Haas istálló főnöke továbbra is szívesen látna egy amerikai versenyzőt a csapatában, ezzel tovább növelve a széria népszerűségét az Egyesült Államokban.

    A Liberty Media – amely szintén amerikai – érkeztével a Forma-1 nagyon élénken nyit a tengerentúli piacra. Nem titkolt céljuk, hogy az egynél jóval több versenyt rendezzenek az USA-ban. E törekvésük eredményeként jövőre érkezik a Miami Nagydíj.

    Az amerikai piacnak leginkább egy F1-es versenyző tenne jót, ám jelen pillanatban nincs olyan versenyző, aki valós eséllyel jöhetne képben egy csapatnál. Amerikaiként a Haas viszont továbbra is figyeli a lehetséges jelölteket.

    „A Forma-1 szeretne egy amerikai versenyzőt, és mi is szeretnénk egy amerikai pilótát, de jelen pillanatban… Nyilván keressük ezt a valakit, de van egy dolog, a szuperlicensz, amivel jelenleg nem sokan rendelkeznek, emellett pedig tehetségesnek is kell lennie.” kezdte Steiner.

    „Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az amerikaiak remek lehetőségeket kapnak otthon, Amerikában. Ami biztos, hogy lázasan keressük, Stefano Domenicalival is beszéltem már erről, hogy tervet készítsünk vele a jövőt illetően. Valami olyan megoldás kell, ami nem azonnali, mert a szuperlicensz miatt nem lehet akárkit beültetni. De el fog jönni ez az idő. Egyszerűen csak türelmesnek kell lennünk, van néhány srác a Formula 2-ben, Formula 3-ban, akik ígéretesnek tűnnek, meglátjuk.” – folytatta.

    Legutóbb Colton Herta neve merült fel a Forma-1 kapcsán, ám Steiner esetében ő sem jöhetett szóba.

    „Sosem beszéltem Coltonnal, de mindannyian tudjuk, hogy nincs szuperlicensze.” – reagált a névre az olasz.

  • Mazepin: Szerintem egy egyszerű, jó modorú srác vagyok

    Mazepin: Szerintem egy egyszerű, jó modorú srác vagyok

    Nikita Mazepin gyakran kritikák kereszttüzébe került, mióta debütált a Forma-1-ben, legutóbb például csapattársa, Mick Schumacher elleni veszélyes manővere miatt. A Haas pilótája mindazonáltal otthon érzi magát a száguldó cirkuszban.

    A sports.ru-nak adott interjújában elárulta, hogy jól kijön a csapattársával: „Mick és én már régóta ismerjük egymást. Most nehéz helyzetben vagyunk, és mi vagyunk az egyetlenek, akik egész hétvégén zárkózhatnak fel. Szóval talán most ez után kell vágyakozunk egy érdekes F2-es csata után.”

    „Én személy szerint mindig azt a megközelítést próbálom alkalmazni a többi versenyzővel, sőt, még egy csapattal is versenyezve, hogy a személyes kapcsolatok maradnak a pályán kívül” – folytatta. „Azt hiszem, egyszerű és jól nevelt srác vagyok, így mindig jó kapcsolatot ápoltam a pályán kívül minden versenyzővel. De a pályán profik vagyunk. Keményen dolgozunk, és hagyjuk, hogy a nézők olyan futamokat lássanak, amilyeneket szeretnének. A közönség biztosan nem akar unalmas versenyeket nézni.”

  • Mazepin nem akarta megijeszteni a manőverével Schumachert

    Mazepin nem akarta megijeszteni a manőverével Schumachert

    Nikita Mazepin elmondta, hogy az Azeri Nagydíj végén bemutatott manőverével nem állt szándékában ráijeszteni a csapattársára Mick Schumacherre.

    A két Haas egymás mögött haladt a bakui futam utolsó körében, amikor az elöl haladó orosz pilóta nagy sebességnél legyezett be német kollégája előtt, aki nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kommentálta az eseményeket és ezt mondta a csapatrádióban: Ez a srác meg akar ölni minket?”.

    Az ifjabb Schumacher nagybátyja Ralf szerint a fiatal orosz pilóta – akinek F1-es karrierjét kettétörheti a kötelező katonai szolgálata – manővere megérne egy eltiltást. A Mercedes korábbi főnöke Norbert Haug is megvédte a hétszer világbajnok Michael Schumacher fiát.

    „Mick egy intelligens pilóta, szóval, ha valami miatt a megemeli a hangját, az egyáltalán nem véletlen,” – idézi Haug szavait a Sky német kiadása. „Remélem, amikor a verseny utáni csapatmegbeszélésen egy jó nagyot csapott az asztalra, ugyanis egy ilyen manőver mellett nem lehet csak úgy elmenni.”

    Mazepin, aki már a mezőny nagy részét magára haragította a rossz ütemű elengedései és a sportszerűtlen megmozdulásai miatt, szerint a Schumacherrel való esete egy félreértés miatt történhetett meg.

    „A Forma-1-ben mindenki professzionálisan versenyez, így senkinek nem célja az, hogy megijessze a másikat,” – idézi az orosz szavait a sport.ru.

    „A bakui eset a tapasztalatlanságomból és egy félreértésből adódott, ugyanis nem tudtam, hogy Mick mit fog csinálni. A versenyzők ugyanis előzésnél az esetek nagy részében a belső ívre húzódnak, hogy ők legyenek a kedvezőbb íven. Mick (Schumacher) kívülre kezdett el mozogni és én pont arra kezdtem el védekezni. Igen, későn kezdtem el, de mindenki ezt csinálja.

    „Fogalmam sem volt, hogy Mick ott fog majd próbálkozni és amikor megláttam őt a tükörben, azonnal visszahúzódtam, mert ha ezt nem tettem volna meg, akkor valószínűleg ütköztünk volna.

    „Szóval egyáltalán nem állt szándékomban megijeszteni őt, hiába tűnt úgy a felvételekről, hogy az lett volna szándékom a manőveremmel.”

  • Mazepin már Schumacher haragját is kivívta: meg akar minket ölni?!

    Mazepin már Schumacher haragját is kivívta: meg akar minket ölni?!

    A Haas két pilótája az utolsó körben került közel egymáshoz, amikor Mazepin autójában már elfogyott az ERS. Schumacher előzéssel próbálkozott a célegyenesben.

    Mazepin az utolsó pillanatban reagálta le csapattársa támadását, és kis híján össze is ütköztek, végül azonban a német szelte át először a célvonalat, igaz, kissé felpaprikázott állapotban.

    A két autó között eredetileg nagy sebességkülönbség volt, végül azonban a korrigálás miatt Schumacher csak 7 század különbséggel szerezte meg a konstruktőri 9. helyet érő 13. pozíciót.

    „Meg akar ölni minket, vagy mi?” – kérdezte csapatát a rádión a német.

    A csapatfőnök Günther Steiner azóta elárulta, az ügyet kielemezték, és megoldották zárt ajtók mögött.

    „Volt egy kis eset az egyenesben, de megoldottuk, és újra boldog mindenki. Félreértés volt, de most minden rendben, mindannyian továbbléptünk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher jóvoltából a Haas megelőzte a Williamst

    Schumacher jóvoltából a Haas megelőzte a Williamst

    Az Azeri Nagydíj eredménye egy kevésbé látható, de fontos változást hozott a konstruktőri bajnokságban. Mick Schumacher helyezése miatt a Haas megelőzte a Williamset és elmozdult az utolsó helyről.

    Idén eddig sem a Haas, sem pedig a Williams nem szerzett még pontot. A két csapat között így az eddig elért legjobb helyezés döntött, eddig George Russell három 14. helyezése volt a döntő, ám Bakuban a Haas versenyzője Mick Schumacher a 13. pozícióban intette le a kockás zászló, így történhetett az előzés.

    A számos kieső miatt a Williamseknek is lehetett volna esélyük egy ilyen, vagy akár erősebb pozícióra is, de a verseny végi újra rajt után Russell autóbán váltóproblémák merültek fel, így őt utolsóként rangsorolták. Nicholas Latifi ugyan 13. helyen látta meg a kockás zászlót, ám a korábbi biztonsági autós fázis alatt téves információkat kapott, ami miatt nem követte a safety cart. Emiatt utólag 30 másodperces időbüntetést kapott.

    Végül az amerikai istálló két versenyzője futott be a 13. és 14.helyen, közöttük viszont csupán ezredek döntöttek, miután Schumacher a befutónál gyorsulta le csapattársát Nikita Mazepint.

  • Mazepin ragaszkodik hozzá, hogy le akarja tölteni a katonai szolgálatát

    Mazepin ragaszkodik hozzá, hogy le akarja tölteni a katonai szolgálatát

    Nikita Mazepin elárulta, hogy továbbra is elkötelezett az iránt, hogy tartalékos tiszt legyen az orosz hadseregben. Az F1-es újonc édesapja aki a Haas fő támogatója, Dmitry Mazepin a múlt héten panaszkodott, hogy az orosz hadsereg ragaszkodik ahhoz, hogy 22 éves fia teljesítse a kötelező szolgálatot:

    „Nikitának 23 versenye van idén, de azt mondják neki, hogy be kell vonulnia a hadseregbe, és mennie kell kiképzésre. Azt mondta nekem: Apa, mi legyen? Kéthetente versenyem van. Senki nem hallgatta meg.”

    Amikor Bakuban rákérdeztek nála erre a problémára, a Haas versenyzője ragaszkodott hozzá, hogy nem akar kibújni az orosz nép iránti kötelezettségei alól:

    „Oroszországban a katonai szolgálat kötelező mindenkinek, aki alkalmas rá. Két lehetőség adott. Az első, hogy elvégzed az egyetemet és egy évig szolgálsz, a második pedig a sima katonai részleg, ha a fizikai felkészültséged és a tanulmányi eredményeid elég jók. A katonai részleg esetében heti egy napot tanulsz, hogy tartalékos tiszt lehess. A képzési idő három év, de a felkészítés a tanteremben történik. Már két éve tanulok a katonai tanszéken, tehát még egy év áll előttem. Utána szeretném hinni, azt hogy tartalékos tiszt leszek.”

    Mindeközben a Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner félresöpörte a Mazepint érintő legutóbbi pályán történt balhét. Schumacher ezt ordította ugyanis a rádióba:

    „Meg akar ölni minket?”

    Amikor erről az esetről kérdezték, Steiner ennyit mondott:

    „Már minden el van rendezve, megoldottuk ezt a a helyzetet. Volt egy kis félreértés, de minden rendben van. Továbblépünk.