Címke: Haas

  • A Haas hamarosan bejelentheti 2022-es versenyzőpárosát

    A Haas hamarosan bejelentheti 2022-es versenyzőpárosát

    Ralf Schumacher nem biztos benne, hogy azt tanácsolná-e unokaöccsének, Micknek, hogy maradjon a Haasnál 2022-re, vagy azt, hogy kockáztassa meg az Alfa Romeóhoz való átigazolást.

    A pletykák szerint ugyanis a Ferrari úgy akarja feljebb tolni ifjabb pilótáját a Forma-1-ben, hogy 2022-re az Alfa Romeóba ülteti át.

    A Ferrari azonban nemrég egy új épületet adott át Maranellóban, amelyet a Haas támogatására szolgáló technikai programnak szenteltek.

    Az amerikai alakulat gyakorlatilag már leírta 2021-et, annak érdekében, hogy kizárólag az új szabályokra koncentrálhasson és a jövő évi autóra.

    „A csapat abban reménykedik, hogy 2022-ben egy Ferrari-másolatot kap?” – tűnődött a Blick nagyra becsült F1-es újságírója, Roger Benoit.

    „Az egyértelmű, hogy a Haas és a Ferrari is teljes mértékben az új autókra koncentrál” – tette hozzá.

    Amikor megkérték, hogy kommentálja a pletykákat, a Haas-főnök Gunther Steiner jelezte, hogy Michael Schumacher 22 éves fia marad a csapatnál.

    „Az uborkaszezon (átigazolási szezon) még csak most kezdődött” – mondta.

    „Még át kell néznünk néhány dolgot, de nem vagyunk messze attól, hogy megerősítsük a 2022-es versenyzőinket.”

    Ami Ralfot illeti, akinek fia, David a hétvégén Ausztriában nyert egy Formula-3-as támogatói futamot, nem tudja, mit tanácsoljon unokaöccsének.

    „Még túl korai lenne megítélni” – mondta a német Skynak.

    „Az Alfa jelenleg egy kicsit jobb, mint a Haas. De a kérdés az, hogy melyik csapat fejlődik, és mennyit?”

    „A Haasnál sok minden fog változni a következő évben, de az Alfa már évek óta ezen a szinten van. Szóval nem tudom, hogy jelenleg mit tanácsolhatnék.”

  • Mazepin dühös, szerinte különbözik a Haas két autója

    Mazepin dühös, szerinte különbözik a Haas két autója

    Miután csapattársa is könnyedén levadászta, Nikita Mazepin meggyanúsította csapatát, hogy nem ugyanolyan autókkal indítják útnak, mint Mick Schumachert.

    „Szerintem jó munkát végeztem az első körben.” – értékelt a rövid ideig 15. helyen is autózó orosz pilóta.

    „Boldog vagyok a helyezkedésemmel. Reggel készültem rá, hogy tudjam, hol lesz sok autó, és hogyan menjek el mellettük.”

    Ezután azonban fokozatosan visszaesett, és csapattársa, Mick Schumacher is el tudott menni mellette.

    „Amikor sok kör van, hosszú egyenesekkel, és neked egy nehéz autód van, még a csapat másik autójához képest is, akkor nehéz elöl maradni. Nem vagyok boldog, de már várom a következő esélyt, mert most úgy érzem magam, mint egy könnyű célpont.”

    „A lehető legjobbat teszem az elején, aztán csak arra várok, hogy elkapjanak, és ez meg is történt, de ez van.”

    Míg Schumacher ülésproblémáját hamar kezelte a csapat, Mazepin nem biztos benne, vele is ugyanígy járnának el. Azzal kapcsolatban, hogy vár-e újításokat, így felelt:

    „Sajnos nem. Talán a következő 6-7 hétben, de az nincs valami hamar.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Jos a jós? Szerinte Schumacher átigazolhat az Alfa Romeóhoz

    Jos a jós? Szerinte Schumacher átigazolhat az Alfa Romeóhoz

    Mick Schumacher 2022-ben feltehetően átigazolhat az Alfa Romeo csapatához. Jos Verstappen szerint, – aki a család barátja, miután a 90-es években Michael Schumacher csapattársaként szolgált a Benettonnál -, a 22 éves Mick jól teljesít újonc szezonjában a Haasnál. A bajnokságot vezető Max 49 éves édesapja így nyilatkozott a Sport1-nek:

    „Mick jó munkát végez egy olyan autóval, amit nehéz vezetni. Idén tanulni fog, jövőre pedig új autó lesz. Időt kell adnunk neki.”

    Tavaly, mielőtt Schumacher a Haashoz szerződött volna, inkább kapcsolatba hozták a Ferrari másik szatellitcsapatával, az Alfa Romeóval. Ezek a pletykák most újra felbukkantak, de Mick ragaszkodik ahhoz, hogy „itt és most” van dolga, mint tervezgessen. Az ifjú német így nyilatkozott:

    „Nem igazán gondolkodom azon, hogy mi lesz jövőre. Nézzük meg, hogyan alakul.”

    Jos Verstappen szerint azonban a Haas 2022-ben is jó hely lehet Schumacher számára:

    „Szerintem jövőre több támogatást kapnak a Ferraritól. Úgy érzem, hogy kemény munka folyik a színfalak mögött. Már most is jobb a Haasnál, Mazepinél, kevesebbet pörög, jobban bírja a nyomást.”

    Jos elárulta, hogy néhány évvel ezelőtt tanácsot adott Schumacher jövőjével kapcsolatban:

    „Találkoztam Corinnával (Schumacherrel) az első évük után a Formula 4-ben, és megkérdezte tőlem, merre menjenek tovább. Azt mondtam neki, hogy menjen a Premához, mert akkoriban ők voltak a legjobbak a Formula 4-ben és a Formula 3-ban. És ezt meg is lépték.”

    Mit tanácsolna most Schumachernek? Így felelt erre Jos:

    „Én várnék és megnézném, mi lesz egy év múlva.”

    Fiával kapcsolatban az idősebb Verstappen azt mondta, Max teljes mértékben készen áll arra, hogy a 2021-es szezon hátralévő részében is megtartsa azt, hogy vezeti a bajnoki tabellát. Amikor pedig Max új csapattársáról, Sergio Perezről kérdezték, Jos így fogalmazott:

    „Nagyon jól alakul az együttműködés Max és Checo között. Pereznek valóban javulnia kell a kvalifikációkon, hogy még jobban segítse Maxot. Neki (Pereznek) még vannak gyengeségei, de alapvetően jól végzi a dolgát.”

  • Kiderült Vettel politikai hovatartozása, Wolff a védelmébe vette ezért

    Kiderült Vettel politikai hovatartozása, Wolff a védelmébe vette ezért

    Sebastian Vettel oldalára állt Toto Wolff, miután a négyszeres világbajnok belevetette magát a politika világába. Az Aston Martin pilótája nemrég a Der Spiegelnek adott interjút, amelyben elárulta, hogy a napenergia, az elektromos autók és a szűrt csapvíz mellett tette le a voksát. A 33 éves pilóta elismerte:

    „Igen, a zöldekre fogok szavazni.”

    A németországi és a nemzetközi politikai világ azonnal reagált, a kritikusok pedig képmutatónak nevezték, amiért a „zöld” kérdések mellett érvel, miközben a Forma-1-ben versenyez az üzemanyag-pazarló autókkal. A Mercedes csapatfőnök Wolff a védelmébe vette Vettelt, és így nyilatkozott a Bildnek:

    „Sebastian olyasvalaki, aki nemcsak a fenntarthatóságot nézi, hanem aszerint is él. A természetéből fakad, hogy ilyen hozzáállása van. Ez teljesen rendben van nálam. Persze ez olyan, mint kötéltáncosként járni a világot Forma-1-es pilótaként, működtetni ezeket a monstre gépeket, ugyanakkor azt is mondod, hogy a zöldeket választod. El kell viselnie ezen a kritikákat, de ami szívén az a száján, és azt mondja, amit gondol, anélkül, hogy különösebben érdekelné az emberek reakciói. Úgy véli, hogy ez fontos, ezért ki is mondja.”

    Vettel idén felkarolta barátja, Michael Schumacher fiának, Micknek a mentorálását, de a Haas 22 éves újonca még nem áll készen arra, hogy belevesse magát a politikába. Amikor Vettel vitatott zöldpárti kijelentéseiről kérdezték, Schumacher Ausztriában szerényen ennyit mondott:

    „Én csak a versenyzésről szeretnék beszélni.”

  • Csak anyukája révén értesült Schumacher ülésproblémájáról a Haas

    Csak anyukája révén értesült Schumacher ülésproblémájáról a Haas

    A Stájer Nagydíj hétvégéjén derült ki, hogy a Haas újonca, Schumacher eddig kicsit ferdén ült az ülésében, és a megoldáshoz mentora, Vettel segítségét kérte.

    A probléma nem elég nagy ahhoz, hogy a vezetést is befolyásolja, de a csapatfőnök, Steiner így is csak Corinna Schumachertől értesült a dologról.

    „Először az anyjától hallottam Franciaországban, hogy van valami az üléssel. Mondtam, nem tudtam róla. Szerintem fokozatosan romlott a helyzet, mert szerintem új ülést szeretne, de ő maga is elismerte, nem sürgős a dolog.”

    „Ha jól tudom, nem ül teljesen egyenesen, ami azt jelenti, hogy valahol nyomás éri.” – elemezte a helyzetet a Haas csapatfőnöke.

    „Csinálunk neki egy újat, amint szeretné, és amint úgy gondolja, ráérünk ilyesmire.”

    Mick Schumacher, Haas, F1, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team

    Schumacher azóta azt is elárulta, azóta már Vettel is beszélt anyjával erről. Sőt, viccesen azt tanácsolta, törje el az ülését, hogy mihamarabb kapjon egy újat.

    „Nehéz lenne egy hét alatt egy újat szerezni, szóval ne mindig kövesd a tőlem kapott tanácsot.” – mondta nevetve a német világbajnok.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Steiner: legyőzhetjük a Ferrarit, Russellnek is sikerült

    Steiner: legyőzhetjük a Ferrarit, Russellnek is sikerült

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner abban hisz, az eltökéltség sikerre vezet, és ehhez Russell teljesítményében látja a bizonyítékot.

    2016-os debütálása óta az amerikai csapat egyre lejjebb csúszott az F1-es ranglétrán, és a pontszerzés is nehezen jött össze nekik.

    Az idei szezonban korán meghozták a döntést, hogy inkább a nagy változásokat hozó 2022-es évre koncentrálnak, és hiába állnak a mezőny végén, az idei autót nem fejlesztik.

    A kaotikus Azeri Nagydíjon szerzett 13. hely azt jelentette, a rivális Williams elé kerültek a „pont nélküliek bajnokságában”. A Francia Nagydíjon azonban George Russell egy erőből szerzett 12. hellyel vágott vissza Steiner alakulatának.

    „George nagyon jó munkát végzett azzal, hogy helyzetbe hozza magát, 12. helyen végezzen, és megelőzzön minket a bajnokságban.” – ismerte el az osztrák csapatfőnök.

    „Ha ezt nem is nézzük, ki gondolta volna pár héttel ezelőtt, hogy egy Williams 12. helyen végez többek között egy Ferrari és két Alfa Romeo előtt? Nem látom, miért ne gondolhatnánk azt, hogy mi is képesek vagyunk erre.”

    „Nézzül csak meg Mick teljesítményét – mindenkit meglepett.” – utalt Steiner a német Q2-be jutására.

    „Persze, úgy végződött, ahogy, de még azon a körön is [amikor ütközött] erős tempót futott. Utána többen jöttek oda hozzám, és kérdezték: Ez meg honnan jött? Mert a többihez képest ez egy jó kör volt.”

    Végül mindenki célba ért, és a Haas a papírformának megfelelő 19-20. helyet foglalta el, Steiner azonban nem csügged, bátorságot merít csapatának a meglepetés eredményeket illetően.

    „Ez megmutatja, meg lehet csinálni, ha sok erőfeszítést teszel. George már a harmadik évében jár, és folyamatosan csak nyomja. Ez azt jelenti, az elszántság igenis ér valamennyit.”

    „Tisztelem, amit tett, mert nem estek ki előle 10-en, mindenki eljutott a célig. Ezzel tudom bátorítani a srácokat: nézzétek, minden lehetséges.”

  • Schumacher ismét beszélni akar a csapattal Mazepinről

    Schumacher ismét beszélni akar a csapattal Mazepinről

    Mick Schumacher megfogadta, hogy „újra beszélni fog a csapattal” Nikita Mazepin agresszivitásáról, ahogy azt is, hogy a következő kerék-kerék összecsapáskor a „könyökét” fogja használni.

    Schumacher azt állítja, hogy csapattársa, Mazepin kilökte őt a pályáról a Francia Nagydíjon.

    „Azt hiszem, újra beszélnem kell erről a csapattal” – mondta a 22 éves Schumacher a német sajtónak a Paul Ricardon.

    „Végül is, ha így, hát így.”

    „Ő is elég nyíltan beszél erről, szóval azt hiszem, ez az ő stílusa. Ezen a szinten nem igazán jövünk ki egymással.”

    „Talán mindkettőnknek használnunk kellene a könyökünket.”

    Ralf Schumacher, aki Mick nagybátyja, azt mondta, a szezon előrehaladtával nyilvánvaló, hogy a páros „nem fog együtt nyaralni”.

    „Azt kell mondjam, hogy csak egyetlen magyarázatot látok, azt, hogy Nikitát teljesen elborítják az érzelmei. Egy bizonyos ponton a csapatfőnöknek mondania kell valamit, még akkor is, ha Mazepin apja fizeti a számlák nagy részét” – mondta Ralf Schumacher.

    Günther Steiner csapatfőnök a bakui nagy sebességű, kis híján baleset után lecsillapította a kedélyeket, és most a legutóbbi incidenst is bagatellizálja.

    „Megnéztem és beszéltem mindkettőjükkel” – mondta Steiner. „Ez versenyzés volt. Nem volt tisztességtelen vagy ilyesmi.”

    „Látható, hogy a kettejük közötti különbség csökkent, ami nem mindig az ideális forgatókönyv az ilyen dolgoknál. Ez azért történik, mert közelebb vannak egymáshoz a pályán.”

  • Schumacher: intenzív lesz az első tripla hétvége

    Schumacher: intenzív lesz az első tripla hétvége

    Az F1 idei újoncai fél évet kaptak arra, hogy felkészüljenek az első nagyobb kihívásra: három egymást követő hétvégére. Schumacher komoly kihívásra számít.

    A Francia Nagydíj jegyezte a 2021-as év első tripla hétvégéjének első felvonását. Idén a versenynaptár átalakítása és a második osztrák verseny hozta létre ezt az anomáliát.

    Az év második felében többször is előfordul majd hasonló (Spa-Zandvoort-Monza, Austin-Mexikóváros-Interlagos), a Szingapúri Nagydíj törlése miatt azonban így is eggyel kevesebbszer kerül majd sor a megterhelő kombinációra.

    A mezőny nagy része tavaly már átélhetett ilyet – nem is egyszer – az újoncoknak viszont most először kell három egymást követő hétvégén is bizonyítania.

    „Intenzív lesz, de örülök, hogy ennyi időt tölthetek a csapattal, és hozzászokhatok a versenyekhez. Ez lesz a legsűrűbb időszak az autóban, de ez jó, mert szeretem. Ami a fizikai felkészülést illeti, nem változtat semmin.”

    „A nagy részét a szezon előtti hetekben-hónapokban végezzük el. Ez megvolt, úgy érzem, jól állok.” – magyarázta Schumacher.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher: Napról-napra motiváltabbak vagyunk!

    Schumacher: Napról-napra motiváltabbak vagyunk!

    Keserédes volt a Francia Nagydíj időmérő edzése az újonc Mick Schumacher számára, aki bejutott a Q2-be, csakhogy még azelőtt kiesett, hogy újabb kört tudott volna teljesíteni. A Haast nem könnyű vezetni, ezt bizonyítják azok a hibák, amelyeket ő és csapattársa, Nikita Mazepin rendszerint elkövetnek. Schumacher azonban egy jó teljesítményt hozott ki belőle szombaton, Paul Ricard pályán.

    Legjobb eredménye, az 1:32.942 volt, ami a 14. helyre volt jó az időmérőn, amikor a Q1 véget ért, majdnem két másodperccel elmaradva a pole időtől, de hat tizeddel megelőzve Mazepint a csapattársát. Az utolsó kísérletre készülve azonban rosszul vette a hatos kanyart, és a korlátok közé csapódott, és így megsérült a Haas hátsó és bal első része. A csapat értékelésében így fogalmazott Schumacher:

    „Túl keményen nyomultam be a kanyarba, és ettől kitört a hátsó rész. Az autót nagyon befolyásolja a szél – nem tudom, hogy ettől túlkormányzottabb lett-e esetleg. Ennek ellenére sikerült bejutnunk az idei első Q2-nkbe, szóval a dolgok most fényesebben állnak, és remélhetőleg a jövőben több ilyen napunk lesz. Van sérülés az autón, hogy mekkora, azt még nem tudjuk. Ha minden rendben van, akkor onnan indulunk ahol végeztem, a papíron is ez van, és nekem ez számít. Ha valami történik, akkor 53 köröm van, hogy behozzam a lemaradást. Optimista vagyok, hogy látjuk már a fényt az alagút végén. A csapat napról napra motiváltabb, én is napról napra motiváltabb vagyok, és ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a kemény munkánk egyre jobban kifizetődik.”

    Mick legendás édesapja, Michael Schumacher nem kevesebb, mint nyolcszor nyerte meg a Francia Nagydíjat, de Le Castellet-ben sosem volt első. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner így számolt be csapata szombati, Paul Ricard-i szerepléséről:

    „Jó nap lett volna, ha nem ütközünk Mick az utolsó kísérlete alkalmával. Még mindig vizsgáljuk a váltót, és azt, hogy kell-e cserélnünk vagy sem. Jelenleg úgy tűnik, hogy nem, szóval reméljük, hogy így marad. Ez lenne az első alkalom idén, hogy bejutottunk a Q2-be. Egyébként nincs semmi különös, haladunk tovább. Reméljük, hogy onnan indulunk, ahol most végeztünk.”

  • Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt

    Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, a harmadik pozíciót Carlos Sainz ért el.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, Nikita Mazepin és Mick Schumacher sorrendben. Esteban Ocon követte rögtön a példájukat, de nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny fele tiszteletét tette lassan az eseményen.

    Az első komolyabb időt az Alpine francia versenyzője szolgáltatta, Sergio Pérez és Kimi Räikkönen előtt. Mazepin mindeközben kilátogatott a bukótérbe az 1-es kanyarban, egy fél piruettet be is mutatott, majd mehetett is vissza bokszba.

    A Mercedes sem váratott sokat magára, Valtteri Bottas át is vette a vezetést, mögé Lewis Hamilton zárkózott fel. Azonban a finn versenyző csak „pünkösdi királyként” élhette meg a pozíciót, ugyanis azt Max Verstappen vette el tőle.

    Fél órával az edzés vége előtt a holland versenyző uralta az első pozíciót, Bottas és Hamilton előtt. Az első 10-be még Fernando Alonso, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Lando Norris fért be.

    Verstappen hiába javított volna idején, a 6-os kanyarban azonban nem tartotta be a pályahatárokat, így a körét törölték. Természetesen a 23 éves pilóta nehezményezte a dolgot. Antonio Giovinazzi, Yuki Tsunoda és Carlos Sainz is hasonló szituációt élt meg.

    10 perccel a vége előtt Verstappen állt az élen, őt, Bottas és Sainz követte. Mögöttük Pérez, Hamilton, Norris, Alonso, Ocon, Gasly, Ricciardo volt a sorrend.

    A két Haas „magán versenyzésbe” kezdett, ami mentén megzavarták Sainz ritmusát. A spanyol meglepődve konstatálta a két fiatal produkcióját.

    A harmadik szabadedzésen végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, Valtteri Bottas és Carlos Sainz előtt. A negyedik pozícióba Sergio Pérez ért fel, mögötte Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo fért be az első 10-be.

    1 33 Max Verstappen Red Bull 1:31.300 11
    2 77 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.047 +0.747s 14
    3 55 Carlos Sainz Ferrari 1:32.195 +0.895s 17
    4 11 Sergio Perez Red Bull 1:32.238 +0.938s 15
    5 44 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.266 +0.966s 15
    6 4 Lando Norris McLaren 1:32.336 +1.036s 14
    7 14 Fernando Alonso Alpine 1:32.624 +1.324s 15
    8 31 Esteban Ocon Alpine 1:32.681 +1.381s 16
    9 10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:32.707 +1.407s 16
    10 3 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.759 +1.459s 14
    11 16 Charles Leclerc Ferrari 1:32.820 +1.520s 15
    12 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:33.017 +1.717s 17
    13 18 Lance Stroll Aston Martin 1:33.051 +1.751s 15
    14 5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.200 +1.900s 18
    15 7 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:33.328 +2.028s 16
    16 63 George Russell Williams 1:33.364 +2.064s 16
    17 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.424 +2.124s 17
    18 6 Nicholas Latifi Williams 1:33.584 +2.284s 16
    19 47 Mick Schumacher Haas 1:34.143 +2.843s 14
    20 9 Nikita Mazepin Haas 1:34.642 +3.342s 13