Címke: Haas

  • 15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

    15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

    Egy váratlan paddockbeli híresztelés szerint a Toyota komolyan fontolgatja a Forma-1-be való visszatérést, ezúttal a Haas partnereként.

    A japán gyártó 2002-ben önálló gyári csapatként érkezett, 2009 végén pedig a gazdasági válság indokával hirtelen távozott is a sportból. Nyolc év alatt szerzett ugyan három rajtelsőséget és 13 dobogót, de a futamgyőzelmet nem sikerült elérnie, így a főbb célok beteljesülése nélkül zárult a projekt.

    A Toyota azonban most új formában a királykategóriába való újbóli visszatérést fontolgatja, a formula.hu értesülései szerint pedig erről már előrehaladott tárgyalásokat is folytat a Haasszal. A partnerség azonban kevésbé a japánok gyári részvételéhez, inkább az Alfa Romeo és a Sauber tavalyig tartó „névleges” együttműködéséhez hasonlítana jobban eleinte. A Toyota ugyan a feltételezések szerint részt vehetne a karosszéria egyes elemeinek a gyártásában (amit nagyrészt továbbra is a Dallara végezne), de a motorbeszállító a Ferrari maradna – bár egyelőre az sem zárható ki, hogy a jövőben motorgyártóként is beszállnának a japánok.

    A Toyota a 2009-ben Kölnben hátrahagyott, azóta több F1-es csapat által is igénybe vett szélcsatornáját is újra használatba venné, ami nagyban segítené a Haast a 2026-os karosszéria fejlesztésében. Ha a partnerség létrejön, az érthetően nagy lendületet adna a beszállása óta a mezőny közepe és vége között ingadozó Haasnak, amely ráadásul japán csapatfőnöke, Komacu Ajao révén a köteléket is könnyebben ki tudná alakítani Toyota vezetőivel – ami fontos lehet, hiszen a japán és az európai vállalati gondolkodásmód különbségei a múltban is többször előkerültek már a japán gyártók F1-es sikertelensége kapcsán, legutóbb a McLaren és a Honda partnerségekor.

    A Toyota bár az F1-ből kiszállt 15 éve, a gazdasági válság után visszatért az autósport más csúcskategóriáiba, többször lett bajnok a Rali-világbajnokságban és a Hosszútávú-világbajnokságban is.

  • A Haas leigazolta Bearmant 2025-re

    A Haas leigazolta Bearmant 2025-re

    A Haas csütörtökön bejelentette, hogy a brit Oliver Bearman lesz az egyik versenyzőjük 2025-ben.

    A döntés régóta várható volt, így a két kiadó hely egyike gazdára talált a csapatnál. Nehéz szavakba önteni, milyen sokat jelent ez nekem. Mérhetetlenül büszkévé tesz, hogy a MoneyGram Haas F1 Team Forma-1-es versenyzője leszek. Elképesztő, hogy azon nagyon kevesek egyike lehetek, aki azt csinálhatja, amiről gyerekként álmodott” – mondta Bearman.

    „Köszönöm Gene [Haasnak], [Komacu] Ajaónak és a Haas összes tagjának a belém vetett hitet, hogy megbíztak azzal, hogy képviseljem a csapatot.”

    A Ferrari utánpótlás-programjához tartozó brit versenyző már bemutatkozott a Forma-1 mezőnyében Szaúd-Arábiában, ahol váratlanul helyettesítenie kellett a Ferrarinál a vakbélgyulladást szenvedő Carlos Sainzot, ráadásul mindezt bámulatosan tette. (Hogy mivel írt történelmet, azt ebben a cikkünkben olvashatják el.) Emellett több ízben vezette szabadedzésen a Haas autóját, ezen alkalmak során már bizonyította rátermettségét a csapatnak – csapatfőnök Komacu is kijelentette, hogy a fiatal tehetség megmutatta, hogy készen áll a feladatra.

    A Ferrari és a Haas szoros kapcsolatot ápol évek óta, ebből a szempontból sem meglepő, hogy utóbbi az olaszok kötelékéhez tartozó pilótának ad lehetőséget a fejlődésre. Bearman az idei szezonban még az F2-ben indul, ahol az előző hétvégén, Ausztriában megszerezte idei első győzelmét.

    Az kérdés, ki vezeti a Haas másik autóját jövőre. Elvileg Kevin Magnussen még kiharcolhatja magának az újabb szerződéshosszabbítást, de újabban többen suttognak az Alpine-t elhagyó Esteban Ocon érkezéséről. Ami biztos, hogy 2013 óta először lesz négy állandó brit versenyző a Forma-1 mezőnyében.

    Norris és Verstappen már írt egymásnak az ütközés óta

  • Hülkenberg a Pérezzel való „b*szakodásnak” tudja be, hogy legyőzte a Red Bullt

    Hülkenberg a Pérezzel való „b*szakodásnak” tudja be, hogy legyőzte a Red Bullt

    A Haas több pontot szerzett az Osztrák Nagydíjon, mint a szezon megelőző tíz futamán együttvéve, de legalább ekkora fegyvertény, hogy Nico Hülkenbergnek feszült csatában egy Red Bullt is sikerült maga mögött tartania a leintésig.

    Hülkenberg a 6. helyen ért célba, ami hosszú ideje a legjobb eredménye a Forma-1-ben, de a Haas csapatként is nagyot szakított a hétvégén, 12 pontot szerezve visszaelőzte az Alpine-t a bajnoki tabella 7. helyéért.

    A 36 éves német versenyzőnek a legkeményebb harcát a futam hajrájában kellett megvívnia, amikor Sergio Pérez ellen védekezett. Az utóbbi hetekben újabb gyenge periódust kifogó mexikói csak a 8. helyről, egy pozícióval Hülkenberg elől rajtolt a futamon, és a később sem tudott feljebb kapaszkodni, a hajrában pedig közepes keverékű gumikon támadta a keményeken haladó németet a 6. pozícióért.

    A Haas kivételesen erősnek tűnt Spielbergben, Pérez Red Bullja pedig a pilóta elmondása szerint összeszedett némi sérülést az első körben, így a két autó közötti technikai különbség csökkent. Hülkenbergnek azonban mégis minden trükkjére szükség volt ahhoz, hogy maga mögött tudja tartani riválisát, ennek egyik kulcseleme pedig az volt, hogy a hosszú időn át közeli üldözésre kényszerülő Red Bull túlmelegítse a gumijait – ezt a német egy cenzúrázatlan kifejezéssel írta le.

    „Nagyon feszült verseny volt, különösen a végén Checóval. Nem számítottam rá, hogy sokáig magam mögött tudom tartani. Reméltem, hogy tudok egy kicsit b*szakodni a gumijaival, és végül így is történt, az erős egyenesbeli tempónkkal megtámogatva pedig sikerült is előtte maradnom. Rendkívül szoros volt, a végén tényleg már csak a túlélés volt a célom, de keményen, sportszerűen versenyeztünk” – idézi Hülkenberget a racingnews365.

    „Az utolsó két körre az én gumijaimnak is annyi volt, a 10-es kanyar kijáratánál nem sokon múlott, hogy eldobjam az autót, kicsit le is csúsztam a kavicságyba. Aztán meg is előzött, de a 3-as kanyarban hagytam, hogy ő érkezzen meg előbb, így a következő egyenesben én használhattam a DRS-t, amivel visszaelőztem. Szerencsére ez volt az utolsó kör, mert még egyet már nem vészeltem volna át.”

  • Üres kézzel és milliméterek híján egy csattanással távoztak Montreal esőgumis hősei

    Üres kézzel és milliméterek híján egy csattanással távoztak Montreal esőgumis hősei

    A Kanadai Nagydíj első köreiben váratlanul a Haas két autójára vetült a rivaldafény, Kevin Magnussen ritkán látható magasságokba küzdötte fel magát a mezőnyben – de végül néhány fájdalmas hiba után mégis pontok nélkül maradt a csapat.

    Az eső éppen nem esett, de a pálya még rendkívül vizes volt a montreali futam rajtjának idején, amihez a mezőny nagy többsége az intermediate gumikat választotta – ezeken az első köröket csak fokozott óvatossággal tudta teljesíteni az élmezőny is, de számítottak arra, hogy néhány kör alatt gyorsan feljavulnak a körülmények, így pedig megúszhatnak egy plusz kerékcserét.

    A Haasnál nem így döntöttek. Noha az előrejelzéssel ők is tisztában voltak, a 14. helyről induló Magnussen és a 17. helyről startoló Nico Hülkenberg extrém esőgumikat kapott, bízva abban, hogy meglepetést okozhatnak, a vártnál talán lassabban tisztul le a pálya, illetve hogy talán az eggyel több bokszkiállással együtt is pozíciókat tudnak nyerni.

    A futam elején a taktika remekül működött, a nagyobb vízmennyiség kiszorítására gyártott gumik jobban tapadtak, pilótáik szinte állva hagyták a riválisaikat, Magnussen pedig három kör alatt tíz helyet javított, megelőzte többek között Lewis Hamiltont, Fernando Alonsót és Oscar Piastrit is, s máris a 4. pozícióban találta magát – amilyen magasságokba ritkán jut fel a Haas, különösen önerőből.

    A román miniszterelnöknek fontosabb volt a Kanadai Nagydíj, mint az EP-választás

    Magnussen a 7. kör végén hajtott a bokszba, de sok időt veszített a kerékcserével, szerelői ugyanis még nem álltak készen a fogadására – pedig elmondása szerint nem az ő hirtelen jött ötlete volt a kiállás, ő maga még elodázta volna azt kissé. Innen végül a 14. helyre hajtott ki, vagyis visszafoglalta startpozícióját. Hülkenberg a 7. helyig kapaszkodott fel, ő végül a 12. körben érkezett kerékcserére, s a mezőny hátsó traktusaiba esett – a Haas húzása így bár látványos, de eredménytelen volt.

    „Ahhoz képest, hogy mennyi lehetőséget tartogatott a verseny, nem érzem, hogy a legtöbbet kihoztuk volna belőle, ami elég kiábrándító – kezdte összegzését Magnussen. – Annyi minden történt, hogy kicsit összefolyik, de azt biztos, hogy rengeteg esély kínálkozott, mi pedig pont nélkül távoztunk. Volt egy nagyon lassú és egy közepesen lassú bokszkiállásunk, emellett úgy gondolom, hogy túl korán váltottunk az esőgumikról intermediate-ekre. A verseny elején úgy tűnt, hogy rajta vagyunk valamin, de végül semmit nem tudunk felmutatni.”

    A két Haas végül a 11. és a 12. helyen zárt, a két Alpine-t üldözve, de már éppen a pontzónán kívül. Az elrontott kerékcserék nélkül máshogyan festhetett volna a kép, de végül nem sokon múlott, hogy megint a károkat kelljen felmérnie a csapatnak, hiszen Hülkenberg csak egy hajszállal tudta elkerülni Cunoda Juki RB-jét, ami a japán hibája után az orra előtt csúszott vissza a pályára.

    „Az első tíz kör nagyon jól ment, de aztán a pálya felszáradt, így ismét semmissé lett, amit csináltunk, de persze tudatában voltunk ennek a lehetőségnek. Cunoda megpördülésekor próbáltam reagálni, fékezni és valahogy elkerülni őt, ami valószínűleg csak pár milliméterrel sikerült. Már készültem a becsapódásra” – fogalmazott Hülkenberg, megkönnyebbülve azok után, hogy a Monacói Nagydíj első körében a Haas mindkét autója részese volt a balesetnek.

  • Utoljára Hamilton bukott le azzal, ami miatt most kizártak egy csapatot az időmérőről

    Utoljára Hamilton bukott le azzal, ami miatt most kizártak egy csapatot az időmérőről

    Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen egyaránt a bokszutcából lesz kénytelen elrajtolni a Monacói Nagydíjon, miután a Haas elfelejtett szólni a szerelőinek az új hátsó szárny kalibrálásáról.

    Az FIA az időmérőt követő technikai átvizsgálásai során nagyobbnak találta a Haas két autója hátsó szárnyán a DRS nyílását, mint a szabályok által megengedett 85 mm. A technikai előírások megsértése szinte minden esetben kizárást von maga után, és most is ez az ítélet született, Hülkenbergtől elvették a 12., Magnussentől pedig a 15. rajthelyet.

    A felügyelők jelentésében az áll, a csapat magyarázata szerint mulasztásból fakadt a szabálysértés. A Haas új, korábban még nem használt specifikációjú hátsó vezetőszárnyat hozott autóira Monacóba, ám nem képezte ki szerelőit arra, hogyan állítsák be az új szárny DRS-nyílását ahhoz, hogy az megfeleljen a szabályoknak.

    Legutóbb a 2021-es Brazil Nagydíj időmérője után Lewis Hamiltont kapták hasonló vétségen, akkor őt a sprintfutamra szerzett első rajthelyétől fosztották meg.

    Hülkenberg és Magnussen számára a büntetéssel szinte lehetetlen feladat lesz a pontszerzés Monacóban. A rajtrácsról való kiemelésükkel a mögöttük állók természetesen előrelépnek egy, illetve két pozíciót, így a Q1-ben elvérző Fernando Alonso végül a 14., Sergio Pérez pedig a 16. helyről startolhat majd.

    Verstappen az egész időmérő alatt ugrált, de nem örömében

  • Szinte hihetetlen, de a mezőny egyik legidősebb versenyzője újonc lesz Imolában

    Szinte hihetetlen, de a mezőny egyik legidősebb versenyzője újonc lesz Imolában

    Egy 19 és egy 36 éves versenyzővel áll ki a Haas az Emilia-romagnai Nagydíj első szabadedzésére, és közülük utóbbi lesz az, aki még soha nem ült versenyautóban Európa egyik leghíresebb pályáján.

    „Még csak a hetedik versenynél tartunk, de úgy érződik, hogy már egészen benne vagyunk a szezon sűrűjében. Jó érzés visszatérni Európába. Még nem versenyeztem az Autodromo Enzo e Dino Ferrarin, és izgatottan várom, hogy végre kipipálhassam, mert a szimulátorban nagyon élvezetes” – ezek pont úgy hangoznak, mint egy fiatal, az F1-ben még szárnyait bontogató versenyző szavai. Nos, a 2010-ben debütált, azóta 209 nagydíjon rajthoz álló és 36 éves Nico Hülkenberg nyilatkozta, akiről bár nehéz elhinni, de tényleg soha nem versenyzett még Imolában karrierje során.

    Pedig a német bőséggel végigtaposta az utánpótlás-szériákat is 2005 és 2009 között, ám ebbe beleesett az az időszak is, amikor Imola hosszabb időre kikerült az F1 és a nagyobb európai sorozatok vérkeringéséből, s a felújítási munkálatok után elsősorban a Superbike és a túraautózás felé nyitott.

    Hülkenberg eltöltött egy évtizedet az F1-ben úgy, hogy Imola visszatérése nem is került igazán szóba, majd a német 2020-tól három szezonra elveszítette állandó ülését, s ez idő alatt csak öt versenyhétvégén, beugróként vette igénybe szolgálatait a Racing Point, majd az Aston Martin. Éppen abban az időszakban, amikor a világjárvány szülte kényszerhelyzet visszahozta a Bologna melletti versenypályát a naptárba – ahol egy időre ismét helyet bérelt magának. Hülkenberg szolgálataira 2020-ban és 2022-ben is néhány héttel korábban volt szükség, mint hogy Imolába utazott volna a mezőny, majd amikor a német 2023-ra a Haasnál újra állandó ülést kapott, a pálya esett ki az utolsó pillanatban a környékbeli áradások miatt! Így történhetett meg, hogy Hülkenberg csak 20. formaautós szezonjában vezethet először azon a pályán, amelyet sok pilóta már fiatalkorában megismer.

    Az egyik legnépszerűbb F1-es pilóta is a Haasnál kilincsel ülésért

    Érdekes kontrasztban áll majd Hülkenberg a pénteki edzésnapon Oliver Bearmannel, aki dzsiddai ferraris debütálása után most visszatér az F1-be, ezúttal a Haas színeiben, ahol megkapja az első tréning 60 percét a gyakorlásra – a csapat és a Ferrari együttműködésének keretében a brit hat szabadedzésen is részt vehet majd idén az amerikaiakkal, s eközben a jövő évi versenyzői ülésükre is jó eséllyel pályázik. Nos, Bearman, aki a Szaúd-arábiai Nagydíj óta betöltötte 19. életévét, két különböző sorozattal három szezon során már összesen nyolc futamon állt rajthoz Imolába, vagyis a helyi viszonyok ismeretében jóval tapasztaltabbnak mondhatja magát, mint nála közel kétszer idősebb ideiglenes csapattársa.

    „A csapat erős szezont fut, és bízok benne, hogy a legutóbbi közös munkánk óta szerzett extra tapasztalatommal segíteni tudom őket abban, hogy kitartson a jelenlegi formájuk” – mondta Bearman, aki azóta, hogy tavaly a szezon végén vezethette a Haast, már felírta magát az idei F1-es pontszerzők közé a Dzsiddában a Ferrarival elért hetedik helye révén.

    Ami azt illeti, Bearman még mindig a 12. helyen áll a bajnoki tabellán, megelőzve például a Haas mindkét versenyzőjét – Hülkenbergnek szintén hat, míg Kevin Magnussennek egy pontja van. A dán a legutóbbi itteni versenyhétvégén, két éve a sprinten és a futamon is pontot szerzett, pályaismerete révén pedig ő fogja kihagyni az első edzést Bearman kedvéért.

    Szeretetteljes elválás: a Haas visszapereli Steinert a könyve miatt

     

  • Szeretetteljes elválás: a Haas visszapereli Steinert a könyve miatt

    Szeretetteljes elválás: a Haas visszapereli Steinert a könyve miatt

    A Haas és korábbi csapatvezetője, Günther Steiner télen még békésnek tűnő elválása mostanra jogi viták szövevényes hálójává vált. Az istálló hasonló ügyben vádolja a dél-tiroli szakembert, mint ami miatt maguknak is bíróság előtt kell felelniük.

    Csak néhány hetes a hír, miszerint Steiner jogi eljárást indított az Egyesült Államokban az őt nyolc éven át csapatfőnökként alkalmazó istálló ellen, amiért jogtalanul használják továbbra is a nevét és a főként a Hajsza a túlélésért sorozat által megalapozott népszerűségét a marketingtevékenységeik során, miközben tőle erre nem kértek engedélyt. Steiner emellett ki nem fizetett korábbi járandóságai miatt is elmarasztalja a Haast.

    Még mindig kaszálnak a nevével, beperli a csapatot korábbi főnöke

    A csapat jogi lépésre jogi lépéssel reagált: mint az Autosport írja, a Haas most amiatt indított eljárást Steiner ellen, mert engedély nélkül használta fel a csapat védjegyét és ruházatát a tavaly megjelentetett, már magyar nyelven is elérhető könyvében, a Surviving to Drive-ban. Egyebek mellett a borítón használt képeket is kifogásolják.

    „2023-ban a Haas Automation engedélye vagy beleegyezése nélkül Steiner megírt, piacra dobott, hirdetett, eladott, forgalmazott és profitszerzésre használt egy kiadványt, a Surviving to Drive-ot, amely jogtalanul használta és továbbra is használja a Haas Automation védjegyét és végjegyévé vált ruházatát Steiner személyes anyagi haszonszerzése céljából” – írja az Autosport által látott bírósági dokumentum.

    „A Haas Automation az eljárás megindítása előtt értesítette erről Steinert, de eddig a napig Steiner semmilyen lépést nem tett annak érdekében, hogy megszűntesse vagy enyhítse ezt a jogsértő tettet, ami a per azonnali elindítását tette szükségessé.”

    A csapat szerint Steiner a könyv forgalomba helyezésével megsértette az intellektuális tulajdonhoz való jogukat. Információik szerint a korábbi csapatvezetőjük 2024 januárjáig legalább 150 000 példányt adott el a könyvéből, amivel legalább 4 500 000 dolláros bevételre tett szert – szerintük jogtalanul.

  • Az egyik legnépszerűbb F1-es pilóta is a Haasnál kilincsel ülésért

    Az egyik legnépszerűbb F1-es pilóta is a Haasnál kilincsel ülésért

    Nico Hülkenberg már biztosan távozik a Haastól az év végén, ám Kevin Magnussen maradása is egyre inkább kérdéses – sorakoznak is a jelentkezők a helyére.

    A Haas az egyik legtapasztaltabb pilótapárossal rendelkezik idén a mezőnyben, s ennek is szerepe van abban, hogy a csapat idén az eddigi hat versenyhétvégéből négyen is pontot szerzett. Hülkenberget azonban biztosan nem tudja megtartani az amerikai istálló 2025-re, ugyanis már jövőre csatlakozik a 2026-re Audivá transzformálódó Sauberhez.

    A csapat azonban nem feltétlenül ragaszkodik a folytonosság megtartásához a pilótafülkében, a racingnews365 értesülései szerint ugyanis Magnussen sem lehet biztos az ülésében. A dán a tavalyi év után eddig idén is Hülkenbergnél kevesebb ponttal áll, a leginkább viszont az időmérőkön látszik az elmaradása a némettel szemben. A Haasszal már hetedik szezonját taposó pilóta emellett továbbra is sűrűn keveredik vitatott manőverekbe – még ha a Miami sprinten szándékosan elkövetett hibáitól el is tekintünk – és tíz büntetőpontjával jelenleg az eltiltástól sem áll távol.

    A lap szerint a legvalószínűbb jelölt Magnussen jövő évi ülésére Csou Kuan-jü, a Sauberrel jelenleg harmadik F1-es szezonját taposó kínai versenyző, aki – Valtteri Bottashoz hasonlóan – szinte biztosan elveszíti helyét Hinwilben, mivel az Audi már jövőre két saját igazolású pilótát szeretne alkalmazni. A Haasnak egy szinte biztosnak mondható pilótája már van 2025-re a Ferrari-kötődésű Oliver Bearman személyében, aki a Ferrarival való remek dzsiddai beugrása után valószínűleg megkapja a lehetőséget egy teljes szezonra a rivaldafénytől távolabb, Csou képében pedig egy hazájában rendkívül népszerű, így komoly marketingértékkel is bíró pilótára tehetne szert a csapat. A Kínai Nagydíj jó példája volt annak, hogy mekkora tömegeket tud mozgósítani a hazai pilóta a milliárdos népességű országban.

    Autóversenyző a 14. helyért akkora ünneplést még nem kapott, mint a Kínai Nagydíjon a hazai hős

    Más jelentkezők is akadnak a Haasnál, Bottas és Esteban Ocon neve is szóba került, a csapat mindenesetre szeretné elkerülni az eddigi legsikertelenebb szezonja, 2021 felállását, amikor két újonccal teljesítette az évet, így Komacu Ajao csapatfőnök bizonyosan tapasztalt pilótát akar látni az egyik autójában.

  • Dehogy zsugori a Haas tulajdonosa

    Dehogy zsugori a Haas tulajdonosa

    A Haas új csapatfőnöke, Komacu Ajao azt állítja, Gene Haas megígérte neki, hogy beteszi a szükséges pénzt a csapatba.

    Günther Steiner a menesztése után panaszkodott, hogy Gene Haas fukarsága negatívan befolyásolta az F1-es csapat teljesítményét, a szükséges befektetések hiánya meglátszott az eredményeken. Utódja szerint ez a helyzet már nem sokáig fog fennállni.

    „Gene üzenete az első pillanattól világos. Azt mondta, rendelkezésre áll pénz, készen áll a befektetésekre. De meg kell mutatnunk neki, hogy felelősen, hatékonyan költjük el, nem akar felesleges kiadásokat. Okkal lett milliárdos, nemdebár?” – mondta Komacu. 

    „Rengeteg területen javulhatunk. Emiatt nem aggódtam az üzenete miatt, hogy mutassuk meg neki, hogy felelősen gazdálkodva használjuk a pénzét, és egy bizonyos pozícióba eljutva majd gondol a beruházásokra.”

    „Jövőre már ígért egy új motorhome-ot, ami nem kis befektetés.” 

    Steiner: Sokan üzentek, hogy jó munkát végeztem

    Az F1 élcsapatai az elmúlt években sorra jelentették be a sokmilliárdos létesítmények létrehozását, ehhez képest a Haas tagjai már annak is örülnének, ha a 2016 óta változatlan bokszutcai felszerelést hamarabb korszerűbbre cserélnék.

    A Haas öt futam után idén ugyanúgy a 7. helyen áll a tabellán, mint tavaly, de az idén látványosan kettészakadt mezőnyben ez bravúrosabb eredménynek tekinthető.

    Komacu hozzátette, hogy Gene Haas érdeklődést is mutat a csapata iránt, ellentétben például azzal, amit a Lotusnál tapasztalt a Genii Capital felügyelete alatt. „Tulajdonosként nagyon érdekli a versenyzés és az elért eredmények, ezért minden időmérő és minden futam után beszélek vele” – mondta.

    Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

  • Még mindig kaszálnak a nevével, beperli a csapatot korábbi főnöke

    Még mindig kaszálnak a nevével, beperli a csapatot korábbi főnöke

    Günther Steiner jogi eljárást indít a tavalyi év végéig őt alkalmazó csapat, a Haas ellen: az ok pénzügyi juttatások elmaradása, valamint népszerűségének folytatódó használata.

    Steiner távozásának körülményeiben alapvetően nem volt semmi visszás: az olasz-amerikai csapatvezető szerződése lejárt a Haasnál 2023 végén, amely istállót nyolc éven át vezetett, a tulajdonos Gene Haas pedig úgy döntött, nem hosszabbítja azt meg, és Komacu Ajao kinevezésével szemléletváltást honosít meg a csapat élén a hosszú ideje elmaradó teljesítményjavulás reményében.

    Steiner azonban most a Haas kannapolisi főhadiszállását is magában foglaló államban, Észak-Karolinában, a mecklenburgi bíróságon keresetet nyújtott be korábbi csapata ellen. A jogi lépésnek két oka van: az egyik, hogy az Autosport által látott dokumentumok szerint a csapat nem fizetett ki bizonyos jutalékokat Steiner számára szerződésének utolsó három évében, 2021-től kezdődően. A dokumentum nem konkretizálja ezen kifizetések mibenlétét, de a brit lap szerint a Steiner által a csapathoz hozott szponzorokhoz köthetők.

    Steiner: Sokan üzentek, hogy jó munkát végeztem

    A másik pont, amelyben Steiner elmarasztalja egykori munkaadóját, az a nevének és imázsának az idei évben is folytatódó használata. A csapatvezető váratlan népszerűségre tett szert az elmúlt években a Netflix F1-es sorozata, a Hajsza a túlélésért által, Steiner szerint azonban nincs rendben, hogy a Haas a menesztése után is használja a nevét a weboldalán és az csapat termékein.

    „A Haas F1 gyakran szerepelt a sorozatban, Mr. Steiner műsorban való jelenléte pedig egyre több és több rajongót vonzott a Haas F1-hez – áll a bírósághoz eljuttatott dokumentumban. – Ez a jelenlét rendkívül értékes volt az induló csapat számára, különösen a bevételi források felhajtásában, amelyek segítségével fenntartotta magát a Forma-1 hírhedten drága világában.”

    „A Haas F1-nek nincs joga használni Mr. Steiner nevét és imázsát a munkaviszonyának megszüntetése után. A Haas F1 nem kompenzálta Mr. Steinert a nevének és imázsának engedély nélküli felhasználásáért.”

    Káromkodásban nem hoz minőségi javulást Steiner utódja