Címke: Haas

  • Mazepin kifejezetten elégedett a bemutatkozó évével

    Mazepin kifejezetten elégedett a bemutatkozó évével

    Nikita Mazepin az ötből négyet adott magának a bemutatkozó F1-es szezonjára, mondván, az öt az olyan kiemelkedő lenne, amit nem lehet számszerűsíteni.

    Mazepin a Haas 2021-es teljesen újonc felállásának részeként érkezett a Forma-1-be, a regnáló Formula 2-bajnok Mick Schumacher csapattársaként. Vele együtt érkeztek a sorozatból. Nem volt egyszerű szezonja az orosznak, aki kezdetben nem volt egy szinten Schumacherrel, majd a nyári szünet után új vázat kapott, ami megadta neki a szükséges fellendülést. Ez azonban a Katari Nagydíj edzésén megsérült, majd Mazepin ezután kihagyta a szezonzáró futamot Abu Dhabiban, miután a koronavírus tesztje pozitív lett.

    A Haas döntése miatt, hogy nem fejlesztette tovább a VF-21-est, Mazepin és Schumacher a szezon jó részében hátul küzdött. Mazepin a 20 pilótát felvonultató bajnokságban a 21. helyen végzett, míg a 20. helyet Robert Kubica szerezte meg. A lengyel két futamon indult az Alfa Romeo színeiben.

    Mazepin ugyanakkor büszke magára, amiért végigcsinálta az összes kihívást, ami az útjába került. Így majdnem a maximális pontszámot adta meg magának, ami az ötből négyet jelent. A Motorsport.com-nak fejtette ki a miérteket:

    „Négy éve fejeztem be az iskolát, és akkor kaptam utoljára jegyeket, ami nem is hiányzik annyira. Soha nem gondolom, hogy ötöst kellene kapni, mert az ötös a kiválóság (Oroszországban az iskolai jegyek 2-től 5-ig terjednek). Én sem tudom, mi az a kiválóság. Ma lehet, hogy kiváló, de holnap rájövök, hogy ennél többet is tudnék. Tehát a négyes a maximum, amit adhatok magamnak. Szóval azt hiszem, azért is négyes, mert kitartottam, és idén bizonyos pontokon nagyon nehéz idők jártak.”

    Mazepin azonban rávilágított egy gyenge pontra az alkalmazkodóképességében, így ezen a téren elvett magától egy pontot, miközben további javulásra törekszik:

    „Valószínűleg egy hármas az alkalmazkodóképességem, mert ez nem volt az erősségem, de folyamatosan javítok rajta.”

    Visszatekintve a szezon csúcs- és mélypontjaira, Mazepin negatívan értékelte az első bahreini futam rajtjánál történt balesetét, valamint a brazíliai időmérőt, ahol a pálya szélét jelző határok megsértése miatt vesztett időt egy olyan ponton, amikor úgy érezte, hogy a Q2-ben van. A mérleg másik serpenyőjében viszont a brit, a brazíliai és a mexikói futamok pozitívumokat hoztak az orosz versenyzőnek:

    „Idén több különféle autót használtam, szóval minden bizonnyal, amikor olyan autókat használtam, amelyeket bonyolultnak vagy nehéznek találtam, akkor azok az felejthetőbb pillanatok voltak. Persze elkövettem néhány hibát is, mint a bahreini versenyen, és néhány más futamon, ahol úgy éreztem, nem teljesítettem jól, vagy túl keményen próbálkoztam. Végül elvesztettem a köridőmet, mint Brazíliában, ahol szerintem esélyünk volt arra, hogy megelőzzük a Williamst, vagy bejussunk a Q2-be. Ezek egyértelműen a mélypontok voltak, de a csúcspontok… sok futam. Jó futamom volt Silverstone-ban, Brazíliában és Mexikóban is.”

  • Shwartzman előtt sűrű Forma-1-es év áll

    Shwartzman előtt sűrű Forma-1-es év áll

    Robert Shwartzman 2022-ben sem csak a „kispadon” fog ülni, miután úgy döntött, hogy kiszáll a Formula 2-ből. Itt két egymást követő szezonban is második lett a végelszámolásnál, először Mick Schumacher, most pedig Oscar Piastri mögött.

    A fiatal orosz pilóta jövőre két szabadedzésen vesz részt a Ferrarival, mivel 2022-től minden csapatnak kétszer kell egy-egy edzésre újoncot ültetnie az autójába. Reméli, hogy a Haastól is kap még két szabadedzési lehetőséget, miután Abu Dhabiban az amerikai kiscsapatnál tesztelt, és mindenkit lenyűgözött a tempójával és az összhangjával.

    Shwartzman emellett mindkét csapat Pirelli privát tesztjein is rendelkezésre áll majd, és reméli, hogy 2022-ben később még kap néhány esélyt a Haasszal, amikor már egyértelmű lesz, hogy az amerikai csapatnak szüksége lesz legalább egy új versenyzőre a következő évre, mivel Mick Schumacher szeretne feljebb lépni a mezőnyben, Nikita Mazepin pedig jövőre ilyenkor már akár távozhat is a királykategóriából.

  • Schumacher álma, hogy jövőre a bajnoki címért harcoljon

    Schumacher álma, hogy jövőre a bajnoki címért harcoljon

    Ha van csapat, amelyik egyszerűen elfelejtené a 2021-es esztendőt, az minden bizonnyal a Haas lenne, ugyanis két újonc versenyzőjükkel pontszerző helyig sem jutottak. Azonban nyilván remélik, hogy 2022 jobb lesz, mivel alapból átmeneti évnek tervezték az idei szezont a nagy, 2022-es szabályváltoztatások előtt.

    Két újonc versenyzőjük közül most Mick Schumacher szólalt meg azzal kapcsolatban, mit vár a jövő évtől.

    „Remélhetőleg rendszeresen a pontszerzők között leszünk” – idézi a németet a Frankfurt Allgemeine. „Az első verseny után látni fogjuk, ez elérhető lesz-e.”

    Két évet töltöttek a mezőny leghátsóbb részében, így az amerikai csapat vélhetően elégedett lesz, ha fel tudnak érni a középmezőnyre. Viszont Schumachernek van egy nagy célja, ami inkább álomnak nevezhető egyelőre: „A bajnoki címért akarok harcolni jövőre. Ez irreális, igen, de ha nem ezt akarnám, akkor nem tartoznék a Forma-1-be.”

    Schumacher jövőre a Ferrari tartalékpilótája is lesz, a Formula E-be igazoló Giovinazzival megosztva a terheket.

  • A Haas 2022-es autója sikeresen átment a kötelező törésteszten

    A Haas 2022-es autója sikeresen átment a kötelező törésteszten

    A Haas csapata egy közleményben jelentette be, hogy a 2022-es konstrukciójuk sikeresen átment az FIA által előírt kötelező törésteszten.

    Az idei év kezdete előtt az amerikai kicsapat mindössze a bahreini téli tesztek előtt tudta véglegesen összerakni az autóját, aminek karosszériája alig változott valamit a 2020-ban használthoz képest. Azonban mivel 2022-ben teljesen új autókat láthatunk majd az eddig jól megszokottakhoz képest, a Haas csapat már a Dallara Olaszországban található központjában össze tudta szerelni a konstrukcióját, mielőtt majd kezdetét venné a szezon előtti tesztelés Barcelonában.

    Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner rendkívül pozitívan nyilatkozott a sikeres töréstesztet követően, amit a Gene Haas által vezetett istálló a hivatalos Twitter oldalán jelentett be.

    „Az Abu Dhabi Nagydíj előtt már csináltunk kisebb próbákat, azonban ez egy nagyon jó hír” – nyilatkozta a német szakember. „Itt az a cél, hogy átmenjünk a teszten. Az is pozitív volt, hogy már karácsony előtt össze tudtuk rakni véglegesen a jövő évi autónkat.”

    „Ezt a tavalyi évben azért nem csináltuk meg, mert annak az autónak az alapja a 2020-as konstrukciónk volt. Emiatt csak pár dolgot változtattunk rajta, hogy az megfeleljen a szabályoknak és utána úgy döntöttünk, hogy nem is fejlesztjük azt tovább. Most azonban az alkatrészek nagy részét a Dallara gyártja, ami miatt idén nem lesz ilyen jellegű problémánk az összerakással.”

    Azonban hiába jönnek új szabályok a Forma-1-be, Steiner reálisan látja a dolgokat és mivel szerinte „ők a száguldó cirkusz legkisebb csapata”, ezért a fejlődési lehetőségeik erősen limitálva vannak. Ez egyáltalán nem jó hír Mick Schumacher és Nikita Mazepin számára, akiknek emiatt volt eléggé hányattatott az újonc szezonjuk az autósport királykategóriájában.

  • A Haas első csapatként már idén töréstesztre megy

    A Haas első csapatként már idén töréstesztre megy

    Hiába végeztek utolsó helyen idén is, a Haas jól halad a 2022-es autó fejlesztésével. Már 2021 elején átálltak az új szabályok tanulmányozására, és most már a töréstesztre készülnek.

    „Már volt néhány előzetes tesztünk, mert először nem az egész karosszériát kell megvizsgálni, hanem csak a részeit. Jól haladtunk a töréstesztig, szerintem december végén, pont karácsony előtt van betervezve az utolsó.” – árulta el Günther Steiner csapatfőnök a racingnews365.com-nak

    „Készen állunk rá, és remélhetőleg át is megyünk, ez a cél.”

    Ezután a Haas csapatfőnöke már azt is felfedte, vélhetően hol fogják leleplezni az új járművet.

     „Tavaly nem így csináltuk, mert az már egy létező autó volt. A 2020-as karosszéria, amit újraépítettünk, és kicseréltünk néhány alkatrészt.”

    „Most 2019 után megint Olaszországban, a Dallaránál szereljük majd össze, hiszen ott vannak a szakemberek, és az alkatrészek nagy rész is ott készül. Így logikus, hogy nálunk állítsuk össze, és onnan visszük majd Spanyolországba.”

    Ez már azt is jelenti, hogy tudják, a Ferrari milyen motort illeszt majd be az autójukba, Steiner erről is elárult pár adatot.

    „Bizakodásra ad okot.” – jegyezte meg Steiner először sejtelmesen. – „Szerintem a Ferrari jó munkát végez a belső égésű motorral és a hibrid rendszerrel is. De ugyanaz a helyzet, mint az autó esetében: nem tudjuk, mit csinálnak a többiek.”

    „Tudom, hogy a Ferrari azt mondta, nagyot lépnének előre jövőre. Remélem, ez bejön, és a többiek nem végeznek annyira jó munkát. De jó látni, hogy előreléptek, és működnek a fejlesztések, hiszen az év végén jobb eredményeik lettek nekik is.”

  • Schumacher az ütközések világbajnoka 2021-ben

    Schumacher az ütközések világbajnoka 2021-ben

     

    Mick Schumacher a 2021-es mezőny minden más pilótájánál magasabb javítási költséget okozott a csapatának. Ezt állítja több mértékadó forrás is, köztük a Kölner Express és a Bild című napilap. Részletes elemzések alapján Schumacher idei javítási számláját a Haasnál több mint 4,2 millió euróra kalkulálták, amivel kicsivel előzi meg a Ferrari versenyzőjét, Charles Leclerc-et.

    Az újonc Mick nagybátyja, Ralf Schumacher a Bild újság szenzációhajhász szalagcímét vette célba, amely a 22 éves versenyzőt az F1 „ütközési világbajnokává” koronázta. Az egykori F1-es pilóta Ralf azzal vádolta a nagy német bulvárlapot, hogy „rossz és rosszul megalapozott riportokat” közöl:

    „Ez az oka annak, hogy nem csinálok semmit se a Bildnek.”

    Mick mentora, Sebastian Vettel mindeközben elégedett Schumacher első F1-es szezonjával. Így értékelt a négyszeres világbajnok a svájci Blicknek:

    „Jól tartotta magát a mezőny legpocsékabb autójában. A fő feladata az volt, hogy maga mögött tartsa csapattársát, Mazepint, és ezt simán teljesítette. Most egy jobb autót kívánok neki 2022-re, amely méltó lesz a tehetségéhez.”

  • Ralf Schumacher üzenete Mazepinnek: Menj és csinálj valami mást

    Ralf Schumacher üzenete Mazepinnek: Menj és csinálj valami mást

    Nem fogunk túlozni azzal, hogy ha azt mondjuk, hogy Ralf Schumachert továbbra sem nyűgözi le Nikita Mazepin Forma-1-ben nyújtott teljesítménye.

    A ex-F1-es német versenyző azért ilyen kritikus az orosz újonccal, mert a sok baklövése mellett Mick Schumacherrel is kiszúrt pár alkalommal, amit Ralf egyáltalán nem nézett jó szemmel. Az orosz és a német fiatal is az első szezonjukat töltötték a száguldó cirkuszban a Haas csapatánál és Mazepinnek voltak olyan húzásai Schumacherrel szemben az évad során, amit Ralf nem is tűrt szó nélkül.

    „Mazepin egy jó pilóta volt a Formula 2-ben” – idézi a hétszeres világbajnok Michael Schumacher testvérének szavait a Sky német kiadása. „Azonban az idei szezonra rossz irányt vett a fejlődése és szerintem hagynia kellene az autóversenyzést és keresnie kellene valami mást helyette. Nem kell pont a Forma-1-ben versenyeznie.”

    Schumacher hozzátette, hogy Mazepin semmilyen módon nem segítette Mick-ket az újon szezonjában és szerinte az amerikai kicsapat is jobban járna azzal, ha unokaöccse egy idősebb, nagyobb tapasztalattal rendelkező pilótától tanulhatna a csapaton belül.

    „Micknek egy olyan csapattársra lenne szüksége, akitől tanulhat és tud neki segíteni” – folytatta Ralf Schumacher. „Akivel együtt dolgozhat és előrébb vihetik előre a csapatot, de így Mick egy elég reménytelen helyzetben van.”

    Ugyan Schumacher nulla ponttal zárta az újonc szezonját, azonban mégis tudott meglepetéseket okozni a mezőny leggyengébb autójával. Franciaországban és Törökországban sikerült bejutni az időmérőn, a Q2-be és számos versenyen volt képes meccselni a Williamsekkel és az Alfa Romeókkal. A Sky szakértője szerint „a német fiatal 2022-ben könnyen pontot fog majd tudni szerezni, ha az amerikai kiscsapat egy versenyképesebb technikát biztosít majd a számára a mostanihoz képest”.

  • Mazepin koronavírus-fertőzése enyhe lefolyású

    Mazepin koronavírus-fertőzése enyhe lefolyású

    Nikita Mazepin kihagyja a héten a szezon utáni gumitesztet, de az orosz pilóta jó egészségnek örvend.

    Ezt mondta a Haas 22 éves pilótát képviselő szóvivő, akinek ki kellett hagynia a múlt hétvégi szezonzárót, miután a koronavírus tesztje pozitív lett. A versenynap reggelén az orosz pilóta úgy nyilatkozott, hogy „teljesen jól” érzi magát. A Haas megerősítette, hogy valójában tünetmentes volt a versenyzőjük, amikor belépett az elkülönítőbe, és Mazepin szóvivője szerint a versenyző állapota az azóta eltelt időben nem romlott drámaian. A szóvivő az orosz Sport-Expressnek ennyit mondott:

    „Jól érzi magát Nikita. A betegsége enyhe lefolyású.”

    Mazepint a gumiteszten Abu Dhabiban Pietro Fittipaldi helyettesíti.

  • Pozitív tesztet produkált, kihagyja a szezonzárót Mazepin

    Pozitív tesztet produkált, kihagyja a szezonzárót Mazepin

    Nikita Mazepin szezonja váratlan módon ért véget, miután pozitív Covid-tesztet produkált az Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően.

    A Haas tartalékversenyzője Pietro Fittipaldi, ám mivel a jövőre is hasonló szerepkört ellátó brazil egyetlen eseményen sem szerepelt a hétvégén, így nem tud beugrani Mazepin helyett. Ennek eredményeképpen csak az egyik Haas rajtolhat el, Mick Schumacherrel a volán mögött, aki a 19. helyről vághat neki a futamnak.

    „Az FIA, a Forma-1 és a Haas F1 Team ma megerősítette, hogy a 2021-es FIA Forma-1 Abu Dhabi Nagydíjra vonatkozó helyszíni PCR-teszt során Nikita Mazepin tesztje pozitív lett a COVID-19-re. A COVID-19 protokolloknak megfelelően a továbbiakban nem vesz részt a versenyen. Minden kontaktot bejelentettek” – állt az ezzel kapcsolatos hivatalos közleményben.

    A Haas továbbá az alábbiakat tette hozzá: „Nikita fizikailag jól van, mivel tünetmentes volt, de mostantól önmagát fogja izolálni, és be fogja tartani az illetékes közegészségügyi hatóságok iránymutatásait, mivel a biztonság a legfőbb prioritás minden érintett fél számára. Az Uralkali Haas F1 Team minden jót kíván Nikitának, és várjuk, hogy 2022 elején visszatérjen a versenypályára a szezon előtti tesztekre.”

  • A Haas a szezonzárón kifogyhat az alvázból

    A Haas a szezonzárón kifogyhat az alvázból

    Némileg kétségessé vált a Haas részvétele a 2021-es szezon hétvégi fináléjában. Günther Steiner csapatfőnök figyelmeztette az újonc pilótáit, Mick Schumachert és Nikita Mazepint, hogy a pénteki balesetek vagy incidensek kizárhatják őket az időmérőről, így a versenyből is Abu Dhabiban:

    „A legutóbbi balesetek miatt az alkatrészkészletünk meglehetősen szűkös lett. Mindent, ami a legutóbbi versenyen eltört, kukáztunk. De még mindig lesz elég a versenyre.”

    A nagy problémát nem a tartalék alkatrészek jelentik, hanem a monocoque-ok maguk. A Haas az utolsó kettőig jutott, ami azt jelenti, hogy egy újabb probléma kizárja az egyik versenyzőt a további menetelésből:

    „Amennyiben pénteken nem lesz nagyobb balesetünk, akkor minden rendben lesz. Ha azonban olyan péntekünk lesz, mint a múlt hétvégi vasárnap, az rossz lenne nekünk. Versenyzőink már tudják, hogy pénteken nem kockáztathatnak. Egy alvázcsere lenne a legrosszabb. Az egyik megsérült Katarban, a másik pedig Szaúd-Arábiában. Igen, az alváz egy problematika.”

    A legutóbbi leamortizált monocoque annak köszönhető, hogy Mazepin fejjel előre nekicsapódott George Russell Williamse hátuljának Szaúd-Arábiában. Erről ennyit árult el Steiner:

    „Az ütközés mindkét első kereket belenyomta a karbonvázba. Két lyuk van ott most.”

    Őt különösen aggasztja néhány rendkívül durva rázókő, amelyet az újonnan kialakított Abu Dhabi pályacsíkhoz tettek hozzá:

    „Az 5-ös, 9-es és 16-os kanyarokban ugyanazokat a gyilkos szegélyköveket építettek be, mint Katarban. Nem pánikolunk, csak óvatosnak kell lennünk pénteken- Ha pénteken vagy szombaton újabb gond adódna az alvázzal, akkor nem tudunk majd versenyezni.”