Címke: Haas

  • Schumacher a Haas rejtett győzelmeiből merített erőt

    Schumacher a Haas rejtett győzelmeiből merített erőt

    Mick Schumacher elárulta, honnan merített optimizmust első Forma-1-es évében, ami koránt sem volt könnyű a Haas autójával.

    Az amerikai csapat tudniillik semmit sem fejlesztett az autón 2021-ben, csak és kizárólag idénre készültek. Schumacher ugyanakkor könnyedén és meggyőzően felülmúlta szintén újonc csapattársát, Nikita Mazepint, ebből a szempontból remek szezont futott.

    Az ifjú német a tavalyi szezonja fénypontjáról beszélt a GPFans-nak: „Azt hiszem, Katar volt talán a legjobb hétvégénk. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy nem mi leszünk a legversenyképesebbek, de valójában sokkal közelebb voltunk a többiekhez, mint amire számítottunk. Aztán, ha távolabbra tekintek vissza, nyilvánvalóan Törökországot mondanám. A verseny talán nem a tervek szerint alakult, de a kvalifikáció mindenképpen. De ott volt a budapesti verseny is. Ez volt az egyik legerősebb versenyünk, ahol képesek voltunk harcolni Max-al, még ha az autója sérült is volt. Voltak rejtett győzelmek, és ezekből merítjük a legtöbb energiát a munkához.”

  • Az első téli tesztig nem próbálja ki az idei autót Schumacher

    Az első téli tesztig nem próbálja ki az idei autót Schumacher

    Csak a hivatalos téli teszteken fogja kipróbálni a vadiúj autókat Mick Schumacher. Ez azt is jelenti, hogy a fiatal német a virtuális térben sem próbálhatja ki az idei konstrukciót.

    Idén minden eddiginél fontosabb lesz a megtett kilométerek száma a szezonnyitó előtt, hiszen drasztikus mértékben változnak az autók. Noha a Forma-1-ben tiltott a privát teszt az aktuális autókkal, ám a szimulátorokban már a tesztek előtt meg lehet ismerkedni az új autókkal.

    De nem minden csapatnak lesz erre lehetősége, a Haas ugyanis nem rendelkezik saját szimulátorral, így Nikita Mazepin és Mick Schumachernek is várnia kell Barcelonáig. Schumacher esetében azonban a Ferrari segíthetne neki, miután ő lesz a hivatalos tartalékpilótájuk 2022-benn, ám a saját elmondása szerint Maranelloban sem fog szimulátorozni.

    A 22 éves pilóta a német Auto Motor und Sportnak adott interjút, amelyben arra a kérdésre válaszolt, hogy a szimulátorban vezette-e már a 2022-es autót:

    „Jelenleg nem, ugyanis nincsen szimulátorunk. Ennek viszont jövőre meg kell változnia. Úgy hiszem, hogy legelőször majd csak Barcelonában vezethetem az idei autót.” – jelentette ki.

  • Schumacher szerint önmagában a Mercedes sem elég az üdvösséghez

    Schumacher szerint önmagában a Mercedes sem elég az üdvösséghez

    Mick Schumacher szerint nem ad automatikusan biankójegyet a mennyországba az, hogyha valaki Mercedesben ül. Ő sem lenne biztos a saját sikerében.

    Mick Schumacher újoncszezonjában jócskán megfizette a tanulópénzt az F1-ben. A Haas a mezőny egyetlen csapata volt, amely egyetlen pontot sem szerzett 2021-ben. Persze ebben benne van az is, hogy senki egy pillanatig nem is titkolta a csapatnál, hogy egyáltalán nem fejlesztették az autót, hogy a 2022-esre koncentrálhassanak.

    Schumacher tehát akár sóvároghatott is volna a csúcsautók után, de szerinte egy jó autó csak a siker egyik összetevője, amitől nem oldódik meg minden kihívás, amivel szembe kell néznie egy esetleges vb-harcban.

    Mindenki megérdemli a helyét, aki itt versenyez” – szögezte le Schumacher. „Itt mindenki tud vezetni. Arrogáns lenne azt mondani, hogy X vagy Y a Mercedesben fixen versenyeket nyerne. Ez csak akkor derülhet ki, ha valaki tényleg beül a Mercedesbe.

    Schumacher George Russell újoncévével talált párhuzamokat. „Ráadásul annyira messze sem vagyunk, mint az akkori Williams. Volt is néhány csatánk. Persze jó lett volna még több, de reméljük, jövőre ez összejön.

    Olyan párhuzamokat Schumacher persze nem akar vonni ebből, hogy már ő is nagycsapatban lássa magát. „A fókuszomban egyelőre csak az előttem álló szezon van. Minden ezen felül egyelőre túl távoli. Először jól kell teljesítenem idén, aztán majd meglátjuk, hogy ez milyen kapukat nyit meg.

  • A Haas nem számított ennyire siralmas 2021-es szezonra

    A Haas nem számított ennyire siralmas 2021-es szezonra

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elismerte, hogy ő és csapata nem számítottak arra, hogy a 2021-es kampányuk ennyire rosszul fog alakulni. Előre szóltak, hogy szezon közben nem fejlesztenek majd a 2021-es autón – helyette a 2022-es új szabályokra készülnek – és valószínűleg utolsók lesznek, de nem gondolták, hogy ennyire siralmas lesz a helyzetük.

    Az amerikai csapat a szezont stabilan a mezőny végén töltötte, és egyetlen pont nélkül a tabella utolsó helyén végeztek.

    „Tudtuk, hogy egy bizonyos ponton le fogunk maradni” – mondta a csapatfőnök a GPFansnak. „De nem számítottunk arra, hogy ennyire rosszul alakulnak a dolgok, legalábbis mi nem számoltunk ezzel.”

    „Ami tavaly történt a járvány kezdetével, egy olyan autóval, ami nem volt jó, majd a fejlesztések leállításával is, tudtam, hogy rossz lesz.”

    A Haas 2016-ban szállt be a Forma-1-be, és azóta ez volt az első alkalom, hogy minden egyes versenyhétvégére úgy mentek el, hogy szinte biztosak voltak benne, hogy a mezőny végén fognak végezni. Korábban inkább a középmezőnyhöz tartoztak, szombatonként rendszeresen bejutottak a Q2-be, sőt időnként a Q3-ba is, a versenyeken pedig azért előfordult a pontszerzés is.

    A visszalépés ellenére azonban Steiner szerint a csapat ugyanolyan keményen dolgozott, mint mindig, de elismeri, hogy fájdalmas volt számukra kezelni az eredménytelenséget.

    „Amikor vasárnap rajtolsz, az rossz érzés, mert egyáltalán nem voltunk versenyképesek” – tette hozzá.

    „Ennek ellenére mindig megpróbálod a legjobbat kihozni belőle, és soha nem adod fel, de ami tény, az tény, a vasárnap este nehéz.”

    Mivel minden más csapatnál jobban koncentráltak a 2022-es autójukra, az amerikai alakulat minden bizonnyal előrelépést tesz a következő szezonban, de hogy ez nagy lépés lehet-e, az kérdéses, tekintve, hogy a riválisokhoz képest kevesebb anyagi- és emberi erőforrásuk áll rendelkezésre.

    Mick Schumacher szerint ennek ellenére az eddigi jelek „nagyon pozitívak”, és a német maga is nagyon optimista.

  • Schumacher sikere árthat is a Haasnak

    Schumacher sikere árthat is a Haasnak

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner tisztában van vele, hogy alakulhat úgy, hogy Mick Schumacher távozik a csapattól.

    A német újonc a tavalyi évad során sokkal jobban teljesített, mint a szintén debütáló csapattársa, Nikita Mazepin. Az időmérőkön átlagosan majdnem egy másodperccel gyorsabb volt nála, ha ki tudott hajtani a pályára, mindannyiszor meg is verte az oroszt. Az más kérdés, hogy igen sokszor tört autót, valójában nála kellett a legtöbb pénzt költeni javításra. Schumacher a Ferrari akadémia tagja is, tehát úgy néz ki, lesz hova fellépnie, ha azt a teljesítménye indokolja. Erről beszélt Günther Steiner is a GPFans hasábjain, aki nyilván sajnálná, ha elmenne.

    „Őszintén szólva remélem, de még nem tudom megmondani. Remélem is, meg nem is. Mert ha jó lesz, nem akarom, hogy elmenjen, de ha az, akkor el fog menni” – nyilatkozta.

    „A Ferrari egész pályafutása alatt támogatta. Ez az ő megállapodása” – tette hozzá. „Tudom, hogy mi a helyzet, és szerintem, ha jó munkát végez, akkor megkapja a lehetőséget. Tudjuk, hogy 2021 egy tanulóév volt. Idén sokkal nagyobb lesz a nyomás.”

  • Minardis tapasztalataira építene a Haas technikai igazgatója

    Minardis tapasztalataira építene a Haas technikai igazgatója

    A Minardi annak idején az F1 gyakorlatilag fix sereghajtója volt. A Haas korábban itt dolgozó technikai igazgatója szerint mégis van mit hasznosítani akkor szerzett tapasztalataiból.

    Mi magyarok első kézből is emlékezhetünk rá, hogy a Minardi 20 év F1-es pályafutás alatt gyakorlatilag folyamatosan a mezőny szerethető lúzere volt. Az olasz kiscsapat 340 futamon még csak dobogóra sem tudott soha állni, legjobb eredménye egy első soros rajthely és három darab negyedik hely volt. A konstruktőri tabellán a Minardi sosem végzett a hetedik helynél előrébb.

    Simone Resta annak idején 1998 és 2001 között dolgozott Faenzában. A szakember ezt követően, még a Haas előtt, sokáig a Ferrarinál dolgozott, leszámítva egy másfél éves „kölcsönt” az Alfa Romeónál. Az F1-es időszakát erőn felül kezdő Haas technikai igazgatója most karrierje kezdetén megszerzett tapasztalataira igyekszik építeni. Az amerikai istálló egész hasonló időszakot él meg a mezőny végén, mint annak idején a Minardi.

    A Minardi volt messze a legkisebb csapat, ahol valaha dolgoztam” – emlékezett vissza a Haas olasz szakembere a kezdetekre a The Race kérdésére. „Szóval tudom, hogy kell kevés forrással dolgozni. Benne van a DNS-emben. Hogyan egyszerűsítsünk le mindent, hogyan fókuszáljunk a prioritásokra. A Minardinál születtem. Innen aztán elkerültem a mezőny egyik csúcsistállójához, a Ferrarihoz. Ehhez a két véglethez képest mondjuk félúton van az Alfánál töltött időszakom.

    Resta mostanra már gyakorlatilag mindent látott. „Nincs itt semmi meglepetés. Egyszerűen más a Haas hozzáállása például a Ferrarihoz képest. Ez nem azt jelenti, hogy akkor minden rendben is van, mert persze van munkánk. De tudjuk, honnan kell ezt nézni.”

    A Haas helyzete persze csak kis túlzással vonható párhuzamba a Minardi által átéltekkel. Az amerikai istállónak teljesen másak az anyagi kapacitásai, emellett pedig amilyen alkatrészt csak tudnak, átvesznek a Ferraritól. Ettől még a csapat pozíciója jelenleg pontosan ugyanaz, mint annak idején a Minardi esetében.

    De akkor hogyan tovább?

    Steiner szerint rápihentek 2022-re és lesz visszaút az istálló számára. Ezzel egybecsengenek Resta szavai is.

    Még mindig mi vagyunk az a csapat, amely igyekszik borítani a papírformát és erőn felül teljesíteni” – fogalmaz Resta. „A csapat felépítése ugyanis nagyjából ugyanaz, mint mondjuk 2018-19 környékén. Ami változott, az az, hogy a Dallara kárára jóval több a saját emberünk. Néhány ember pedig a Ferraritól került hozzánk a költségvetési sapka miatt. Ezek mellett viszont még mindig mi vagyunk messze-messze a legkisebb csapat. Ugyanaz a csapat vagyunk, akik 2016-17-18-ban és ugyanazt is akarjuk megcsinálni.

    A Haas 2021-ben az egyetlen nullapontos csapat volt a konstruktőri tabellán.

  • Schumacher szerint ígéretes a Haas idei autója

    Schumacher szerint ígéretes a Haas idei autója

    Mick Schumacher szerint megérte elengedni 2021-et a Haasnál és az idei autóra koncentrálni. A német jelentős előrelépésben reménykedik.

    Tökutolsóként zárta a Haas a 2021-es szezont, a mezőny egyetlen nullapontos istállójaként. Mick Schumacher (és Nyikita Mazepin) újoncéve így minimum a küzdelmes szóval jellemezhető, de a német az idei szezonnal kapcsolatban már jóval optimistább. Nem véletlen, hiszen a Haas minden kapacitását a 2022-es autó fejlesztésére irányította.

    Az alapján, amit láttam és hallottam, nagyon pozitívak a visszajelzések” – bizakodik Schumacher. „Nagyon sokat várok 2022-től. Aztán reméljük, hogy ezek a várakozások találkoznak a valósággal a pályán.

    Mick Schumacher abszolút érdeklődéssel figyelte a nettó versenyzésen kívül azt is, hogy mi zajlik a háttérben. „Ez mindig érdekelt. Általában a háttér, meg főleg az ezen belül, hogy hogyan működik az autó. Egészen mélyen belefolytam a 2022-es autó fejlesztésébe. Látni akartam a CAD-animáción, hogy hogy fog ez az egész kinézni. Szóval sok izgalmas pontja volt ennek a folyamatnak.

    Schumacher elmondása szerint nagyon izgatott volt azzal kapcsolatban, hogy végre ő is hozzájárulhatott érdemben az autó fejlesztéséhez. „Ez volt az első alkalom, hogy az autó nekünk személy szerint épült és nem mindenkinek. Kezdve a sisakoktól, mindent ránk szabtak, így áll össze minden harmóniában.

    Mick Schumacher első F1-es szezonjának legjobb eredménye a mogyoródi tizenkettedik hely volt.

  • A csapatfőnököt lepte meg a legjobban a Haas javulása

    A csapatfőnököt lepte meg a legjobban a Haas javulása

    Maga Günther Steiner sem számolt azzal, hogy 2021 vége felé a Haas még közeledni is fog a középmezőnyhöz. Meg is lepte a tény.

    A Haas azt a taktikát választotta tavaly, hogy érdemben hozzá sem nyúlnak az autóhoz, hogy minden erejükkel 2022-re koncentrálhassanak. Ennek meglett az „eredménye”, tekintve, hogy az amerikai istálló volt az egyetlen, amely pont nélkül zárta az évet. Ehhez képest a Haas viszont tempóban nem hogy le nem maradt a közvetlenül előtte lévőktől, hanem még közeledni is tudott a Williamshez és az Alfa Romeóhoz. Ez pedig őszintén meglepte Günther Steiner csapatfőnököt.

    A lényeg az volt, hogy senki ne elégedjen meg és kényelmesedjen el” – elevenítette fel a tavalyi taktikát Steiner a Motorsport.com kérdésére. „Folyamatosan sulykolni kellett, hogy ‘srácok, semmit nem csináltatok rosszul, majd jobb lesz’. Egyértelmű, mi történt: ha egy évig nem csinálunk semmit, ez vár ránk. Ennek ellenére az utolsó két versenyen egy-két tizedre voltunk csak a középmezőny végétől. Nem hittem el, amit látok. Nem is értettem, ez egy kétéves autó.”

    Felmerült, hogy a versenyzők nagyobb tapasztalata mutatta meg áldásos hatását. Steiner viszont úgy véli, minden józan ész szerint folyamatosan nőnie kellett volna a Haas lemaradásának. „Növelniük kellett volna az előnyüket hozzánk képest, ők ugyanis fejlesztették az autóikat. Nagyon furcsa volt számomra az utolsó két verseny. Szaúd-Arábiában, ahol a kör ráadásul még nagyon hosszú is, másfél tizeddel voltunk csak lemaradva. Az egyik Williamsszel harcolni is tudtunk. Vajon ők voltak lassúak…? Amikor harcolni tudunk valakivel, akkor hirtelen más lesz minden. Máshogy vibrál egy futam, más a lelkiállapot, más minden.

    Mick Schumacher az abu dhabi szezonzárón harcolt Latifivel és tartotta is maga mögött a kanadait, amíg az ki nem esett. Szerinte a nagyobb tapasztalat segített a Haas problémáin. „Emellett pedig máshogy tudtunk a záróhétvégékhez és az ezeken használandó beállításokhoz hozzáállni. Egyszerűen megtaláltuk, mi az amit akarunk az autótól.”

  • Mazepin: Készen állok arra, hogy a középmezőnyben küzdjek

    Mazepin: Készen állok arra, hogy a középmezőnyben küzdjek

    Nikita Mazepin szerint „100 százalékban készen áll” arra, hogy a középmezőny versenyzői ellen harcolhasson. Az orosz fiatal hozzátette, hogy ehhez a Haasnak egy ütőképes autóval kell majd előrukkolnia az idei évre.

    Mazepinnek és csapattársának, Mick Schumachernek egy rendkívül nehéz újonc szezonja volt a Forma-1-ben, miután a Haas csapata úgy döntött, hogy a már eleve borzalmas 2021-es konstrukciójukat szinte egyáltalán nem fejlesztik majd a szezon során.

    Azonban Mazepin a hibái ellenére azt gondolja, hogy sokat tanult 2021-ben és ezt a fajta tudást majd 2022-ben kamatoztathatja majd a pályán. „Természetesen, 100 százalékban készen állok a középmezőny kihívásaira” – válaszolta az amerikai kicsapat orosz versenyzője, amikor a Motorsport.com erről kérdezte őt.

    Amíg Mazepin esélyei nagyban fognak függeni a Haas idei autójától, az orosz fiatal úgy gondolja, hogy idén a lehetőségeihez képest számos alkalommal nyújtott jobb teljesítményt, mint amire az alatt levő autó képes lett volna.

    „Már a tavalyi szezonban is voltak jó csatáim olyan versenyzőkkel, akik gyorsabb autókkal rendelkeztek hozzám képest” – folytatta Mazepin, akinek a nevéhez több komolyabb botrány is tartozik. „Ennek ellenére végig kényelmesen éreztem magam a harcok folyamán. Fontos volt, hogy ebbe is belekóstolhassak, mert ezekben a helyzetekben jól kell helyezned az autódat és annak minden egyes paraméterével tisztában kell legyél.”

    „Emiatt már sokkal magabiztosabb vagyok. Emlékszem, hogy az első versenyhétvégén mennyire izgultam, mert itt a Forma-1-ben sokkal szélesebbek és nagyobbak az autók, mint a Formula 2-ben voltak. Ha jövőre egy jobb egyensúllyal rendelkező, erősebb autót vezethetek majd, akkor minden sokkal egyszerűbb lesz, mint tavaly.”

    „Számomra mindig az a cél egy versenyhétvégén, hogy jó hatással legyek a saját eredményemre. Azonban így, még a jobb napokon is csak a 19. helyen érhettem célba, ha legyőztem a csapattársamat, és emiatt nagyon nehéz volt elégedett arcot vágnom számos alkalommal.”

    Mazepin ezen kijelentései elég erősek, mert a tavalyi szezonban ő volt az egyetlen pilóta, aki nem tudta beverekedni magát egy alkalommal sem a Q2-be az időmérő edzéseken. Mindezek mellett a versenyek túlnyomó többségében is alulmaradt Schumacherhez képest, szóval már az is előrelépés lenne a számára, ha közelebb tudna hozzá kerülni 2022-ben.

  • Haas: A munkatársaink a nehézségek ellenére sem adták fel

    Haas: A munkatársaink a nehézségek ellenére sem adták fel

    A Haas csapatfőnökét, Günther Steinert lenyűgözte a csapata 2021-ben mutatott hozzáállása. A német szakember szerint ugyanis senki nem adta fel és végig keményen dolgozott még a sikertelenségek ellenére is.

    Az amerikai kiscsapat azt a döntést hozta a katasztrofálisan alakuló 2020-as évadot követően, hogy a 2021-es konstrukcióját egyáltalán nem fejleszti majd. Mindez azt jelentette, hogy a két újoncuknak, Mick Schumachernek és Nikita Mazepinnek egy hányattatott szezont kellett teljesítenie a mezőny legrosszabb autójával, amivel egyikük sem tudott pontot szerezni.

    A Haas az egyik olyan csapat a Forma-1-ben, ahol számos csapattag elhagyta csapatot az egyre csak növekvő versenyszám miatt. Emiatt a csapatot a tavalyi évben felvásárló Dmitrij Mazepin egy ösztönző rendszert is szívesen bevezetne, hogy maradásra bírja a csapata szerelőit.

    A kihívásokkal teli év ellenére Steinert elkápráztatta az, ahogyan a szerelők mindent beleadtak és próbálták kihozni a maximumot a rendelkezésükre álló technikáról.

    „Lenyűgözött, ahogyan a srácok egyre csak mentek tovább” – árulta el a Haas csapatfőnöke. „Az eredményeken látszódik, hogy nem adták fel egyáltalán a harcot. Tudtuk, hogy a mezőny végén leszünk, de ők ennek ellenére a végsőkig kitartottak.”

    „A jelenleg itt dolgozók 60 százaléka már a kezdetek óta itt van, szóval tudják, hogy kell megfelelően végezni a különböző folyamatokat. Mindenki azon van, hogy a csapat újra pontokat szerezzen és a középmezőnyben harcolhasson a többiekkel.”

    „Nem mondom azt, hogy ez könnyű lesz, azonban csomó olyan ember dolgozik itt, akik nagyon közel kerültek hozzám az évek alatt és mindenben számíthatok rájuk. Mindenki a legjobbját próbálja nyújtani és most pont erre van szükségünk.”

    Steiner végül azt is hozzátette, hogy a szerelőik ezen fajta mentalitására óriási szükségük lesz 2022-ben, ugyanis az új szabályoknak köszönhetően minden esély megvan arra, hogy az amerikai kicsapat előrébb tudjon lépni az erősorrendben.