Címke: Haas

  • A Haas megbízhatósága nagyobb gond, mint a sebessége

    A Haas megbízhatósága nagyobb gond, mint a sebessége

    Kevin Magnussen elmondta, hogy az előszezoni tesztek után inkább a megbízhatóság, mint a tempó miatt aggódik a Haas VF-22-es autójánál. A dán pilóta hirtelen tért vissza a Forma-1-be, miután úgy tűnt, hogy a 2020-as szezon végén végleg elhagyja a sorozatot. Akkor jött el az esélye újra, amikor a Haas az Európában zajló események miatt megvált Nikita Mazepintől, és ezért rövid időn belül csapattársra volt szükségük Mick Schumacher mellé.

    Magnussen rohant Bahreinbe, hogy részt vegyen a teszten, miután kiszabadult a sportautós kötelezettségei alól, és ott is marad a jövő hétvégi szezonnyitó nagydíjig.

    A 29 éves pilóta a megtett kilométerek után elégedett volt az autó sebességével, amelyben reménykedett a Haas, miután a tavalyi évet leírták, hogy egy olyan idényre koncentrálhassanak, amelynek új szabályai a mezőny szorosabbá tételét szolgálják. Ami viszont zavarja a gondolatmenetét, az a megbízhatóság, mert a szombat délelőttre tervezett hosszú etapját két különálló probléma – először egy víznyomás-szivárgás, majd egy üzemanyagrendszer-probléma – zavarta meg:

    „A fő gondunk, szerintem a megbízhatóság. Ez nem az a helyzet, amit az ember szeretne, de talán nem is annyira vészes. Amennyiben tényleg csak a megbízhatóság miatt aggódsz… természetesen mindig azt akarod, hogy az autód gyorsabb legyen, és ezen dolgozunk tovább. Persze, egyelőre csak arra van szükségünk, hogy az autónk a verseny végéig eljusson. Szerintem, ez egy komoly téma a paddockban, úgy tudom, sokan próbálják megbízhatóvá tenni az autójukat. Jó érzés ugyanakkor ülni benne, és nem volt lassú. Izgalmas lesz látni, hol is tartunk valójában a jövő héten. Remélhetőleg a csapat talál némileg több teljesítményt, egy kicsivel több megbízhatóságot, és akkor picit magabiztosabban mehetünk a jövő hétre.”

    Magnussen befejezte a pályán töltött teszt idejét, mielőtt a jövő hétvégén visszatér versenyzőként. Elgondolkodott a váratlan visszatérésén a csapathoz, amelyet 15 hónappal korábban hagyott el, mikor akkor azt mondták neki, hogy a Haasnak szüksége van olyan pilótákra, akik képesek szponzori pénzeket hozni. Erről ennyit mondott:

    „Ez az egész valóban nagy meglepetés volt. Igazán nem számítottam arra, hogy visszatérhetek a Forma-1-be, azt hittem, hogy ez a fejezet lezárult. Ugyanakkor azt hiszem, soha nem szabad azt mondani, hogy soha. Most újra itt vagyok, és folytatódik a gyerekkori álmom, ami a Forma-1 volt, és ez egyszerűen fantasztikus.”

  • Drive to Survive IV: Nem jó, de nem is tragikus – első felvonás

    Drive to Survive IV: Nem jó, de nem is tragikus – első felvonás

    Nemrég jelent meg a Drive to Survive negyedik évadja, így a bahreini teszt mellett a figyelmünket a népszerű sorozatra összpontosítottuk.

    Amióta a Liberty Media vette át az irányítást a Forma-1 felett, azóta a sportág próbál jobban nyitni a modern világ felé. Az Ecclestone-érában még egy Youtube-videóért is imádkozhattunk, a többi közösségi médiás platformokat meg szinte temethettük is.

    Nyitott a száguldó cirkusz, egyre több tartalmat kínál, így született meg a megállapodás a népszerű streaming szolgáltatóval is. Izgalommal és némi kételkedéssel vártuk az első évadot (főleg úgy, hogy a Mercedes és a Ferrari nem kívánt részt venni a projektben), ám kellemesen csalódtunk. Jó volt az irány, kellően bemutatták a kiscsapatok, és beláthattunk a színfalak mögé és megismerhettük a szereplők motivációját.

    Rengeteg új rajongót hozott a Forma-1-be a Netflix, sokan csak azért kezdték el követni a sportot, mert egyik este keresgéltek a platformon és rátaláltak a sorozatra. A fiatalok szeme a száguldó cirkuszra irányult, amit a Forma-1 meg is lovagolt.

    Ugyanakkor a további két szezon furcsa párhuzamokat és értelmetlen narratívákat sorakoztatott fel a szórakoztatás sakktábláján.

    Visszagondolva a harmadik évadra, George Russell nem is szerepelt benne, ehelyett végig nézhettük Lando Norris és Carlos Sainz „rivalizálását.”

    A 2021-es szezon rengeteg nyersanyaggal látta el a készítőket, míg a 10. rész után hiányérzetem támadt.

    Max Verstappen már tavaly is jelezte, hogy nem kíván részt venni a produkcióban, sőt a napokban Toto Wolff sem volt elégedett az első két rész megnézése után. Az egysíkú narratíva, a kontextusból kiragadott mondatok és a karakterábrázolások már-már megmosolyogtató azok számára, akik végig követték a szezon eseményeit.

    A következő bekezdésekben végig vesszük a negyedik évad részeit, így aki még nem látta a sorozatot, (vagy nem minden részt nézett meg) annak kitesszük a feliratot:

    SPOILER ALERT!

    Rablóból Pandúr:

    Csapatot váltó pilóták és a Mercedes legyőzése. 

    Már a téli tesztek folyamán is jól mozgott a Red Bull, így először érezhette az F1-es közösség, hogy megtörhetik a csillagosok hegemóniáját. Miközben fél szemét a Netflix az Ezüst Nyilakon és a Red Bullon tartotta, addig az első futamon párhuzamosan az alakulatot váltó versenyzők pillanatait is újra átélhettük (már akiét).

    Daniel Ricciardo és Carlos Sainz kiemelt szerepet kapott, ugyanakkor Sergio Pérez, Sebastian Vettel és Fernando Alonso helyzete már nem került olyan jól bemutatásra.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Bahrein kapta a főszerepet, az első reménysugár a Bikák szemében. Max Verstappen a pole pozícióból indult, mégis Lewis Hamilton lett a futamgyőztes.

    A Mercedes autója nem váltotta meg a világot a tesztek után, ezt a szereplők is érezték. Christian Horner szemében felcsillant a remény, míg a paddock nagy része (még a pályatulajdonos is) azt kívánta, bárcsak győznék le idén a csillagosokat.

    Úgy érezhettük, hogy mindenki a bukásukat akarja, így a „jó fiú szerepét” az első epizódban ők kapták meg. Ugyanakkor minden csapat nyerni jött, és korántsem meglepő az, hogy az Ezüst Nyilakat akarják lenyomni.

    A futam eseményeit már jól ismerjük mégis, a plusz rádióbeszélgetések megkeverhették volna azt a bizonyos forró kását. Ehelyett az események egy narratíva mentén lettek felfűzve: Max Verstappen a pályán kívül előzött, így kapott öt másodpercet. Lewis Hamilton nyert.

    Ferrari vs. McLaren, Ricciardo vs. Norris:

    Harc csapaton belül és azon túl.

    Ricciardo nagy reményekkel érkezett a McLarenbe, ám már az első futamon is arcon csapta a valóság. Sokkal nehezebb dolga lett, mint gondolta. Az MCL35M nagyon eltért az eddigi konstrukcióitól, így vezetési stílusát meg kellett változtatnia. Ez azonban problémákat okozott. A berögződött mozdulatokat és gondolatokat kellett kiirtania vezetés közben.

    Lando Norris viszont berobbant tavaly. Imolában már dobogóra állt, míg Monacóban (Ricciardo legkedvesebb pályáján) is folytatta ezt a tendenciát.

    Daniel Ricciardo, McLaren
    Fotó: McLaren

    Zak Brown és Andreas Seidl támogatta a 32 éves versenyzőt, ahogy a csapat többi tagja is.

    Mindkét pilóta tartott a másiktól, ezért indul nehezen a kapcsolatuk. Viszont korántsem volt olyan „hidegháborús” hangulat a McLarennél.

    Mindenki Ricciardo felemelkedését várt (Christian Horner véleményét is meghallgathattuk, bár ő szinte az összes témához hozzászólt), míg Norris jó teljesítménye feledésbe merült.

    A brit versenyzőt a jó kedvvel és humorral azonosítjuk, viszont ha kell nagyon is oda tud szúrni. Ezt szemlélteti az a jelent is, mikor az ausztrál szemébe mondva elmondja, nem fogok együtt érezni veled, ha csak nem akarod, hogy így tegyek.

    Norris ki is fejti véleményét Charlotte Seftonnak, a kommunikációs vezetőjének. A megjelent cikkben az igazat mondta, hiszen senki sem azért van ott, hogy más miatt sajnálkozzon. Kegyetlen sport a Forma-1, így mindenki magára koncentrál.

    A narratíva azt sugallja: a 22 éves fiatal a „rosszfiú”, hiszen „nem segít a csapattársának.”

    A történethez hozzátartozik, hogy Norris megosztotta az adatait Ricciardóval. Az autót viszont nem vezetheti helyette, sőt az ausztrál sem szeretné, ha „lesajnálnák.”

    Míg a McLarenen belül eluralkodik a feszültség, addig a Ferrarinál jó a hangulat. Charles Leclerc és Carlos Sainz megtalálta a közös hangot, aminek Mattia Binotto is kifejezetten örül.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, racingline
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Közös erővel menetelnek előre, míg a wokingi istállónál a pontok nagy részét csak az egyik pilóta szállítja.

    Hazai versenyére készülve, az első helyről indulhatna a 24 éves pilóta, viszont a váltó megadja magát. Leclerc „monacói átka” tovább él, míg Sainz feljön a második helyre.

    Monzában, a Ferrari hazájában viszont visszavág a McLaren. Kettős győzelmet aratnak. Nemcsak Ricciardo lélegezhet fel, hanem Norris is. Kettőjük kapcsolata el kezd javulni.

    A jó, a rossz, és a pénzes:

    Megmászni a hegyet:

    Mick Schumacher jobban vette az akadályokat, mint Nikita Mazepin. Az orosz versenyző egy idő után arra gyanakodott, hogy nem ugyanolyan technikát kapnak. Ezt a feltevést édesapjával is megosztotta, aki előhúzta a  „nem kaptok pénzt” kártyát.

    A Haas ugyan megmenekült és 2022-re készült, viszont nehezen elképzelhető az, hogy volt keret két különböző konstrukció összerakására. Hiszen minden alkatrész és elem (főleg mivel törték őket rendesen) számított. A sor végén összetartva és közösen lehet csak előre menni, semmi értelme nem lett volna annak, ha az egyik versenyző „jobb autó kap”. Ezt azonban Mazepin nem igazán akarta megérteni.

    Nikita Mazepin
    Fotó: Andy Hone / LAT Images/ Haas F1 Media

    A folytonos panaszkodása és a parancsolgató hangneme miatt a csapaton belül sem volt népszerű. Mindaddig a szerény és alkalmazkodó Micket jobban kedvelték.

    Günther Steiner szerepe is változott. Most már nem minden második szava káromkodásból állt, végre megismerhettük a gondolatmenetét, és azt, mi motiválja. A párhuzam a hegymászással kitűnő képet mutatott a helyzetéről. A sorozat egyik pozitívumát az olasz csapatfőnök adta.

    Az orosz versenyző kasztniját kicserélték, és „időjós békaként” megjósolt az esőt, így sikerült csapattársát és a kieső Latifit is megelőznie.

    Dimitrij Mazepin feltűnése is szolgált érdekességekkel. Az orosz igyekezett meghúzni magát és aggódva figyelte a kamerákat, valamint a Netflixet. Inkább apaként volt jelen, ám mikor fia nem kapta meg amit akart, előtört belőle a főszponzor.

    Nemcsak Mazepin révén jutottak pénzhez. A Schumacher név is hozott a konyhára, bár emiatt elég érdekes reklámokat és fotózásokat kellett elvállalniuk. Steiner minden szégyenérzetét félre téve tette ezt meg, majd nevetve hozzátette: mindig is az Aldi újságban akart szerepelni.

    Az orosz versenyzőért is kiállta, bár ő azt hitte, mindenki ellene van. A jég Szocsiban viszont megtört.

    Minden fronton elindul a harc:

    Silverstone és Monaco.

    Míg Max Verstappen és a Red Bull menetelt, addig a Mercedes próbált felzárkózni. A Brit Nagydíj azonban fordulópontot hozott a két alakulat kapcsolatában.

    Monacóban Hamilton nem találta a ritmust, míg Valtteri Bottas a kerékcserén bukta el a második helyet.

    Érdekes volt látni, hogy nézi meg a hétszeres világbajnok a Bikák autóját, majd azután a sajátján szemléltetve magyarázza el mérnökinek milyen különbségeket láttot.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Brit Nagydíj, sprintkvalifikáció
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Még jobban megismerhetjük csapatfőnök gondolkodásmódját és életét. Susie Wolff bevonás igazi pozitívum a készítők részéről.

    A holland pilóta és Lewis Hamilton összeütközött a brit futamon. A nagy erejű becsapódás miatt többen is felszisszentek. Itt azonban hasznos volt a plusz rádióbeszélgetés, ugyanis az élő közvetítés során nem derült ki, hogy mennyire megviselte a 24 éves pilótát az ütközés.

    A Red Bull Hamilton kizárását követelte, ám ez nem történt meg. A brit versenyző megnyerte a futamot, ezzel életben tartva az esélyeit. A Bikák azonban felháborodva nézték az ünneplést. Elindult a háború, ahol már nincs finomkodás.

    Wolff és Horner vitája a tetőpontjára hágott, és ment az egymásra mutogatás.

    A folytatás ide kattintva érhető el!

  • Magnussen: Steiner mindent tönkretett azzal, hogy felhívott

    Magnussen: Steiner mindent tönkretett azzal, hogy felhívott

    Kevin Magnussen elárulta, hol érte a hívás, hogy visszatérhet az F1-be. Bár nem esett neki jól, azért nem volt boldogtalan, hiszen elfogadta korábbi csapata ajánlatát.

    A dán korábban 2017 és 2020 között versenyzett a csapatnál, utána Mick Schumacher és Nikita Mazepin érkezése miatt nem hosszabbították meg a szerződését.

    Azóta az amerikai kontinensen, az IMSA-ban vett részt a Ganassi színeiben, idén is velük versenyzett volna a négy nagyobb endurance versenyen (Daytona, Sebring, Watkins Glen és a Petit Le Mans).

    Éppen a floridai versenyre pihent rá, amikor Mazepin menesztése után megkapta az igent Steinertől.

    „Günther körülbelül egy hete hívott. Az Államokban voltam egy kisebb nyaraláson Sebring előtt.” – írta le a helyzetet a racingnews365.com-nak.

    „Azért mentem Floridába, mert nem voltam benne biztos, hogy összejön. Megérkeztem Miamiba, erre Günther visszahívott, hogy megadja a zöld jelzést. Így jöhettem ide.” – mondta már a teszten.

    Magnussen ráadásul nem csak egy kontinensen versenyzett volna, hiszen a Peugeot Hypercar-programjának is részese volt, akik idén debütálnak a WEC-ben.

    „Sok mindent ki kellett bogozni, mert szerződés kötött a Peugeot-hoz és a Ganassihoz is. Utóbbival jövő héten Sebringben versenyeztem volna, így nagyon rendes volt tőlük, hogy elengedtek.

    Egyiküknek sem kellett elengednie. ­– mondta Magnussen, amikor a szerződéseibe rejtett „F1-es záradékról” kérdezték. – Nagyon megtisztelő, hogy két ilyen profi csapattal versenyezhettem, akik megértették a dolgot. Természetesen nem örültek neki, de megértették.”

    Korábban a dán erősen kritizálta az F1-et a rögzült erősorrend miatt, és a Haas tartalékosi szerepkörét is visszautasította. Az új szabályok azonban megváltoztatják az eddigi viszonyokat, ez jelenthet motivációt Magnussennek.

  • Verstappen volt a leggyorsabb a bahreini teszt utolsó napján

    Verstappen volt a leggyorsabb a bahreini teszt utolsó napján

    Max Verstappen autózta a legjobb időt a bahreini teszt utolsó napján.

    Tovább folytatta jó tempóját a Red Bull, ugyanis a délelőtti szakaszon Sergio Pérez került a tabella élére.

    Az új aero fejlesztések elégedettséggel töltötték el az osztrák csapatot, így a végén egy kis erőfitogtatásra is maradt idejük. Mindaddig a Ferrari folytatta az impozáns munkáját. A vörös istálló a második legjobb időt szerezte meg Charles Leclerc révén, míg Fernando Alonso végzett a lista harmadik pozíciójában.

    A McLaren is megnyugodhatott némileg, hiszen megérkezett az Egyesült Királyságból a fékhűtésre szánt elem. Ugyanakkor Daniel Ricciardo miatt még vakargathatják a fejüket.

    Az Aston Martin és az Alpine is elégedetten fejezte be a három napot. Az Alfa Romeo háza táján viszont már más a helyzet, ők ugyanis ma váltó problémával találták szembe magukat.

    Az tesztet végül piros zászlóval intették le, hiszen nem mindenkinek ért véget a program mára. A Haas ma is kapott egy órát a gyakorlásra.

    1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:31.720 53
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.415 51
    3 Fernando Alonso Alpine 1:32.698 122
    4 George Russell Mercedes 1:32.759 71
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:32.985 68
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.002 57
    7 Sergio Pérez Red Bull Racing 1:33.105 43
    8 Mick Schumacher Haas 1:33.151 57
    9 Lando Norris McLaren 1:33.191 90
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.821 81
    11 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:33.959 82
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.865 91
    13 Carlos Sainz Ferrari 1:34.905 68
    14 Alexander Albon Williams 1:35.171 18
    15 Nicholas Latifi Williams 1:35.634 124
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:36.029 53
    17 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.217 78
    18 Kevin Magnussen Haas 1:38.616 38
  • Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

    Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

    Pietro Fittipaldi elmesélte, hogyan érzi magát, miután lemaradt a teljes szezonos versenyzői állásról a Haas csapatánál.

    A háborús helyzet jelentősen felkavarta a Forma-1-en belüli állapotokat is. A Haas szerződést bontott az orosz Nyikita Mazepinnel, így kénytelenek voltak új pilótát keresni. Sokáig úgy tűnt, hogy az amerikaiak tesztpilótája, Pietro Fittipaldi lesz a befutó, de végül az igen tapasztalt Kevin Magnussen tért vissza a csapathoz, aki 2020 végén távozott a Forma-1-ből.

    Günther Steiner ugyan korábban arról beszélt, hogy ha szükséges, Fittipaldit hívják először, de most kiderült, hogy Magnussen volt az egyedüli, akivel tárgyaltak. A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája csalódott a fejleményeket követően, de megérti a döntést.

    „Steiner azt mondta nekem, hogy valójában csak két jelölt jöhetett szóba, én voltam az egyik, viszont azt nem tudtam, hogy ki a másik versenyző” – kezdte nyilatkozatát a két F1-es futamon szereplő pilóta. „Kevin volt az, és őt választották. Én tiszteletben tartom a csapat döntését. Nyilvánvaló, hogy versenyzőként a szívem mélyén csalódást okoz, és fáj, mert tudom, hogy mekkora potenciál van bennünk, illetve bennem. Steiner úgy indokolta a döntést, hogy valaki olyan kellett, akinek van tapasztalata. Ezt megértettem, és ez nem változtat a csapat iránti elkötelezettségemen, sőt a történetnek itt még nincs vége. Továbbra is keményen fogok dolgozni. Sok viszontagságon kellett már átverekednem magam a pályafutásom során. Ez is csak egy újabb. Most már csak annyit tehetek, hogy még keményebben dolgozom.”

    Fittipaldi büszke lett volna rá, hogy ő lett volna az első teljes szezont futó brazil versenyző 2017 óta. Az sem lett volna utolsó dolog, hogy rajthoz állhat szülővárosa nagydíján, Miamiban.

    „Tudom, hogy mit érhettünk volna el. Óriási lett volna Brazília szempontjából” – tette hozzá. „De ott lett volna a Miami Nagydíj is, a szülővárosomban. Azt hittem, hogy tényleg összejön. De semmi baj. Ez nem probléma. A következő nap felébredve még keményebben kell dolgoznom. Jön majd egy újabb lehetőség, tudom, hogy a történet nem ér itt véget. Bármi is legyen, mondtam Günthernek, hogy ugyanolyan elkötelezett vagyok, mint korábban. És minden alkalommal, amikor beültet az autóba, a lehető legfelkészültebb leszek.”

    Fittipaldi tehát marad a Haas tartalékpilótája, és vezethette is a VF-22-t a csütörtöki napon Bahreinben. Emellett valószínű, hogy néhány szabadedzésen is lehetőséget kap az új szabály miatt, mely a csapatokat fiatal pilóták alkalmazására kötelezi.

  • Magnussen elfogadta, hogy az F1 egy lezárt fejezet, majd jött a Haas

    Magnussen elfogadta, hogy az F1 egy lezárt fejezet, majd jött a Haas

    Kevin Magnussen azt mondja, hogy a Haasnál való szenzációs visszatérése előtt lezárt fejezetnek tartotta a Forma-1-es karrierjét. A dán versenyző az utolsó pillanatban kapott ajánlatot, hogy a 2022-es szezon előestéjén váratlanul visszatérjen az F1-be, és helyettesítse a menesztett Nikita Mazepint, akinek az ukrajnai orosz invázió miatt felbontották a szerződését.

    Magnussen egy évet töltött távol a Forma-1-től, miután 2020 végén elvesztette az ülését, és arra készült, hogy a Chip Ganassival a közelgő IMSA-szezonban és a Peugeot-val a hosszútávú világbajnokságban induljon. Ennyit mondott erről Kevin:

    „Jó helyen voltam, amikor Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke felhívott, egy igazán jó helyen. 2021 igazán élvezetes volt, született egy lányom, visszaköltöztem Dániába, teljesítettem egy idényt az IMSA-ban, ami szintén nagyon bejött, jól éreztem magam, részt vettem egy IndyCar-futamon, Le Mans-ban voltam apámmal, szóval nem igazán gondoltam sokat az F1-re. Valahol tényleg elfogadtam, hogy az F1 egy lezárt fejezet, de aztán persze láttam, hogy Mazepin kiszállt a Haasból, nem gondoltam, hogy van esélyem odamenni, mert a vezetési képességeimen kívül még mindig nem sokat hozok egy csapathoz, szóval azt gondoltam, hogy ez továbbra sem lesz opció.”

    A Chip Ganassival és a Peugeot-val kötött szerződései akadályok voltak, de Magnussen mindig is tisztában volt azzal, hogy mit akar csinálni, amint jött a hívás a Steiner-től:

    „Amikor felhívott, egyből igent mondtam. Majd utána gondolkodtam el rajta!

    „Amikor egyértelműen rákérdezett, azonnal igent mondtam. Aztán tudod, ezek az akadályok hamar világossá váltak, hogy más csapatokkal is volt szerződésem, és jöttek a gondolatok, hogy kell ez nekem? Azonban úgy éreztem, hogy az első megérzés, amikor Günther felhívott, annyira sokatmondó volt.”

    Magnussen már korábban is azt hangsúlyozta, hogy nem érdekli az, hogy visszatérjen az F1-be, ha nem egy futamgyőztes csapathoz kerül. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a Haas 2022-ben a rajtrács élmezőnyében találja majd magát, a technikai szabályok jelentős átalakítása ellenére sem. Arra a kérdésre, hogy mi késztette arra, hogy meggondolja magát, Magnussen így felelt:

    „Fogalmam sincs, de megtettem. Igen gyorsan! Azt hiszem, egy dolog mindezt mondani, amikor nincs lehetőséged a Forma-1-be menni. Amikor viszont tényleg ott ülsz a lehetőséggel, hogy visszamenj, az már más. Ez is egy módja az elfogadásnak, mert nincs okod azt mondani, hogy vissza akarok menni. Sokan kérdezik ezt tőled, de én belefáradtam ezekbe a kérdésekbe. Így könnyebb kezelni, ha azt mondod, hogy előre tekintek, és továbbléptem. Mégis, aztán amikor kapsz egy lehetőséget, akkor élsz vele.”

  • Haas: Magnussen volt az egyetlen jelöltünk Mazepin pótlására

    Haas: Magnussen volt az egyetlen jelöltünk Mazepin pótlására

    A Haas Forma-1-es csapatfőnöke, Günther Steiner szerint egyedül Kevin Magnussen jött szóba náluk, amikor a kiscsapat Nikita Mazepin helyettesét kereste.

    Habár az amerikai kicsapat tesztpilótája, Pietro Fittipaldi bevetésre készen állt a kirúgott orosz pilóta helyére, a német csapatfőnök és a Haas alapítója, Gene Haas is egy tapasztalt versenyzőt szeretett volna beültetni Mick Schumacher mellé. Így jött a képbe a dán pilóta neve, aki Steiner az előző hét folyamán értesített telefonon, hogy volna számára egy versenyzői ülés a csapatuknál. A dán pilótának először azonban meg kellett szakítania az érvényes szerződését a Peugeot-val, mielőtt aláírta volna a kontraktusát a Haasnál.

    „Ami történt, megtörtént. Felbontottuk Nikita szerződését és ezt követően felhívtam Gene-t, hogy ki az a pilóta, aki elérhető és alkalmazni tudnánk. Miközben ezt beszéltük, természetesen Kevin (Magnussen) neve is felmerült a lehetséges jelöltek között.”

    „Gene azt kérdezte tőlem, hogy szerintem hajlandó lenne-e visszajönni hozzánk? Fogalmam sem volt, mit fog válaszolni, és végül ezért hívtam fel őt, melynek során igent mondott. Érdekelte őt a lehetőség, ami kapóra jött a számunkra és emiatt nem is volt nehéz megállapodnunk a feltételekről.”

    Steiner azt is hozzátette, hogy Magnussen egy több éves szerződést írt alá, közvetlen a bahreini teszt kezdése előtt.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy Kevin mire vágyik és ő is azzal, hogy mi mit szeretnénk” – folytatta a német szakember, aki nemrégiben az esetleges csapatsorrendről is beszélt. „Ebből kifolyólag nem is kellett tárgyalnunk szinte semmiről. Voltak ugyan akadályok a Ganassival és a Peugeot-val való érvényes szerződése miatt, de ezeket sikerült gyorsan megoldanunk.”

    A Haas csapatfőnöke azért örül annak, hogy Magnussen elfogadta a felkérésüket, mert így a dán tapasztalata sokat fog majd érni a számukra és nem kelle majd két újonccal együtt dolgozniuk, mint azt 2021-ben a Mazepin-Schumacher párossal voltak kénytelenek.

  • Sainz végzett az élen, gondok a McLarennél és Williamsnél

    Sainz végzett az élen, gondok a McLarennél és Williamsnél

    Carlos Sainz autózta a legjobb időt a bahreini teszt második napján.

    Délelőtt még Esteban Ocon találta magát a tabella élén, ám az ebédszünet után a Ferrari ismét átvette a vezetést.

    A McLaren szénája nem áll túl jól a szezonkezdés előtt. Daniel Ricciardo még egy métert sem ment a bahreini teszten. Lando Norris gyakorlását technikai hibák hátráltatják, a csapat az Egyesült Királyságból várja az alkatrészeket. A wokingi istállónak a fékrendszerrel gyűlt meg a baja. A brit pilóta szerint nem lesz egyszerű orvosolniuk a problémát az első futam előtt.

    Yuki Tsunoda mindeközben gyűjtögette a köröket és néha-néha egy kis homokot is szórt a pályára.

    Norris is kihajtott a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, úgy tűnt, hogy a McLaren fellélegezhet, ám a problémák nem akartak megszűnni. A Williams is keményen dolgozott az autón, de végül úgy kellett dönteniük, hogy kihagyják a mai nap hátralévő részét.

    A Ferrari ugyanakkor magabiztosan teljesítette a pályán a köröket.

    A McLaren egy újabb etapra indult volna, ám a boxutca végén megállt Norris alatt az autó. Piros zászló mellett tolták vissza a szerelők a garázsba az MCL36-ot.

    Esteban Ocon is előcsalogatta a vörös színt, a rózsaszín Alpine ugyanis a pályán állt meg.

    Az edzés végén mindenki a boxba hajtott, kivéve a visszatérő Kevin Magnussent, akinek van még 55 perce arra, hogy tesztelje az amerikai csapat autóját.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:33.532 60
    2 Max Verstappen Red Bull 1:34.011 86
    3 Lance Stroll Aston Martin 1:34.064 70
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.141 47
    5 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 111
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    7 Lando Norris McLaren 1:34.609 60
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    9 Kevin Magnussen Haas 1:36.505 39
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 120
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    12 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    13 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    14 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
    15 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:39.984 48
  • A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    „Szerencsét hozott” a rózsaszín Esteban Oconnak, ugyanis ő bizonyult a leggyorsabbnak a második nap délelőttjén.

    Ismét új napra virradt az F1, így megkezdődött a következő etap a bahreini teszten. A McLaren továbbra is csak egy versenyzővel tud dolgozni, mivel Daniel Ricciardo még mindig nincs olyan állapotban, hogy autóba üljön.

    Ezen felül az Alpine új színben pompázott, ugyanis a BWT kapcsán megalkotott rózsaszín festést is előhúzták a kalapból.

    Az első legszembetűnőbb másolás is megtörtént, ugyanis a Ferrari a McLaren által alkalmazott padlólemezzel tűnt fel a pályán.

    Nicholas Latifi gyakorlása azonban nem tarott sokáig. A Williams hátsó fékjei lángra kaptak, így a 12-es kanyarban megpördült a kanadai pilóta. A versenyző is besegített az oltásba. Érvénybe lépett a piros zászló.

    Jó pár perc elteltével folytatódhatott a munka, miközben a csapatok a közösségi médiás felületeiken a ma megjelent Drive to Survive 4. évadát reklámozták.

    Az Aston Martin is problémákba ütközött, mivel Sebastian Vettel konstrukciója is megállt a pályán. A Haasnak is előbb kellett befejeznie a munkát, ugyanis náluk is gondok akadtak.

    A négyszeres világbajnok visszatért a pályára, ám a munkát nem tudta folytatni, ugyanis az előre eltervezett program szerint a piros zászlóra felhívó LED táblákat tesztelte az F1. Nem tartott sokáig a gyakorlatozás, ám Valtteri Bottasnak megtetszett a szín, így előcsalogatt azt. Az Alfa Romeo is megállt a pályán.

    Így Esteban Ocon bizonyult a leggyorsabbnak, a francia pilótát Charles Leclerc és Max Verstappen követte a tabellán. A legtöbb kört George Russell (67) teljesítette délelőtt a Mercedesszel

    1 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 59
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    3 Max Verstappen Red Bull 1:35.874 45
    4 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    5 Lando Norris McLaren 1:36.354 29
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 44
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    8 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    9 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    10 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
  • Magnussen: Rá se eszméltem, mennyire hiányzott a Forma-1

    Magnussen: Rá se eszméltem, mennyire hiányzott a Forma-1

    A váratlanul visszatérő Kevin Magnussen számára olyan, mintha hazatérne a Forma-1-be, pedig csupán egy évet volt partvonalon kívül.

    A 29 éves dán pilóta 2017 és 2020 között volt már a Haas versenyzője, most pedig több évre visszatért az amerikai csapatba, miután a csapat megvált az orosz Nikita Mazepintől és a főszponzortól.

    Magnussen tavaly a tengerentúlon versenyzett idén pedig a visszatérő Peugeot hiperautós projektjének lett volna a tagja, ám jött Günther Steiner megkeresése. Az egy év kihagyás pedig elég volt neki arra, hogy „honvágya” legyen a Forma-1 felé.

    „Mikor távoztam akkor sem éreztem azt, hogy a csapat olyan igazán elakart volna engedni, most pedig tényleg úgy érzem magam, hogy hazatértem. Nagyon elégedett vagyok és alig várom, az újabb közös kalandot.” – kezdte a Haas újdonsült pilótája.

    „Maradhattam volna a Forma1-ben más csapatnál, de nem volt ehhez kellő motivációm, mivel az elfogyott azzal, hogy hátul autókáztam. A középmezőnyben nagyon élveztem versenyezni, de az utolsó két év elég volt.”

    „Amikor távoztam, mást próbáltam ki, ott dobogókat, pole-pozíciókat szereztem és azt nagyon élveztem. Majd hívott Günther és ezzel felbolygatott mindent. A hasamban éreztem, hogy akarom, nem is realizáltam, hogy mennyire hiányzott nekem a Forma-1. A srácok a csapatról mindent elmondtak, hogy mennyire motiváltak és jó formában vannak. Izgalmas volt ezt hallgatni, igazán ezt akartam.” – zárta.