Címke: Haas

  • Elvették a Haas történetének legjobb rajthelyét, közvetve amiatt, mert tavaly utolsó lett a csapat

    Elvették a Haas történetének legjobb rajthelyét, közvetve amiatt, mert tavaly utolsó lett a csapat

    Hiába kvalifikált a negyedik helyre, csak a hetedikről startolhat majd Nico Hülkenberg az Abu-dzabi Nagydíjon. A német elismeri, hogy szabályt sértett, úgy érzi azonban, hogy nem volt más választása.

    Az időmérőt követően a felügyelők amiatt szabtak ki három rajthelyes hátrasorolást a Haas német pilótájára, mert a Q1-es szakaszban az utolsó gyorskörére igyekezve két autót is megelőzőtt a bokszkijáraton, egész pontosan az alagútban, ahol az autók egy szűk szakaszon áthaladnak a pálya alatt. A versenyigazgató, Rui Marques hétvégi iránymutatásai között azonban szerepel, hogy biztonsági okokból a bokszkijáraton tilos az előzés.

    Hülkenberg ehhez képest előbb Carlos Sainz Ferrariját előzte meg jobb oldaról, miközben az autók hosszú sorban araszolgatva haladtak a kijárat felé, majd a spanyol előtt átvágott a bal oldalra, ahol aztán Jack Doohan Alpine-ját is lehagyta.

    A 37 éves német azzal védekezett, hogy mivel a Haas garázsa az utolsó a bokszutcában (annak kijárata felől nézve), ezért csak követni tudta az előtte kihajtó autók sorát, így viszont nem maradt volna elég ideje ahhoz, hogy felérjen egy újabb gyorskörre. A csapat azért kapta ezt a sok esetben hátrányos pozíciót a bokszutcában, mert 2023-ban az utolsó, 10. helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.

    „A versenyző a meghallgatás során nem vitatta, hogy nem követte a versenyigazgató iránymutatását, de azt mondta, hogy nem volt más lehetősége, muszáj volt megszegnie a szabályt, hogy meg tudja futni a körét. Bár a felügyelők elismerik, hogy a csapat garázsának helyzete limitálja, hogy mikor küldjék ki az autóikat a pályára, ez sohasem lehet kifogás a szabály megsértésére” – áll az FIA dokumentumában.

    A büntetés két okból is fájó lehet a Haasnak. Egyrészt ezen a hétvégén eddig remekül működik az autó Hülkenberg alatt, aki a 4. pozícióval beállította a csapat történetének legjobb időmérős eredményét (tavaly Miamiban Kevin Magnussen érte el ugyanezt) – s maga a német is csak négyszer startolt ennél jobb helyről karrierjében, legutóbb 2020-ban 3. lett, amikor beugró volt a Racing Pointnál a 70. Évfordulós Nagydíjon.

    Másrészt pedig azért, mert a Haas harcban van az Alpine-nal a konstruktőri tabella 6. helyéért, és ez az erős rajthely megnyitotta az esélyét annak, hogy az amerikaiak legalább hat ponttal többet szerezzenek a hétvégén a riválisuknál – ennyire lenne ugyanis szükségük a fordításhoz.

    Persze még nincs semmi veszve, Hülkenberg 7. helye a célban éppen hat pontot érne, ám a német ezzel a büntetéssel Pierre Gasly Alpine-ja mögé is esett, amely így az 5. pozícióba került előre. Az eredetileg 5., 6. és 7. helyre kvalifikáló Max Verstappen, Gasly és Fernando Alonso profitáltak Hülkenberg hátrasorolásából.

  • A BMW-nél folytatja pályafutását az F1-ből távozó pilóta

    A BMW-nél folytatja pályafutását az F1-ből távozó pilóta

    Az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapjának kezdete előtt lehullt a lepel arról, hogy hol versenyez az idei év végén a Forma–1-ből ismét, és ezúttal talán örökre távozó Kevin Magnussen.

    Magnussen az idei szezon végén kénytelen elhagyni azt a Haas-istállót (jövőre Oliver Bearman és Esteban Ocon lesz a Haas két pilótája), amellyel két részletben hét idényt töltött a Forma–1-ben. A 2014-ben a McLarennel bemutatkozó, majd 2016-ban egy szezont a Renault-val is lehúzó dán pilóta 2020 végén egyszer már elbúcsúzott a száguldó cirkusztól, ám az amerikai istálló 2022 elején visszahívta az orosz–ukrán háború miatt kirúgott Nyikita Mazepin helyére, így az utóbbi három szezonban ismét a Haasnál versenyzett. A 32 esztendős pilóta a jelek szerint az idén viszont már végleg búcsúzik (persze, soha ne mondd, hogy soha) a királykategóriától és visszatér a sportautózáshoz.

    Azért vissza, mert 2015-ben már tesztelt a Porschénak, majd miután az F1-be visszatérő Renault-istálló szerződést ajánlott neki, nem váltott kategóriát, ám 2021-ben a Chip Ganassi Racinggel bemutatkozott az IMSA-ban (észak-amerikai sportautó-bajnokság), az LMP2-es kategóriában pedig apja, a szintén korábbi F1-es pilóta Jan Magnussen, valamint Anders Fjordbach oldalán életében először versenyzett a Le Mans-i 24 óráson, ahol összetettben a 29., kategóriájában pedig a 17. helyen végzett.

    Magnussen jövőre azonban nem Cadillac-kel, hanem BMW-vel fog versenyezni, csatlakozik ugyanis a BMW M Motorsport LMDh-programjához. Az Abu-Dzabiban várhatóan karrierje 185. F1-es futamán rajthoz álló pilóta 2025-ben így a BMW M Hybrid V8-cal versenyez majd, ám a bajor gyártó egyelőre nem közölte, hogy pontosan melyik futamokon és sorozatban indul majd, illetve a teljes pilótafelállása sem ismert. Így egyelőre az is elképzelhető, hogy az IMSA-ban és az FIA hosszú távú világbajnokságán, a WEC-ben is láthatjuk majd a dánt.

    „Kevin Magnussen kiemelkedő érkező az LMDh-programunkba. Rendszeresen demonstrálta a sebességét a legmagasabb szinten az elmúlt évtizedben. Köszönhetően a széleskörű tapasztalatának, igazi értéke lesz a projektünknek. A korábbi, sportautó-prototípussal teljesített teljes szezonja 2021-ből másik előny a számunkra, hiszen biztosan könnyebbé teszi majd az akklimatizálódást a BMW M Hybrid V8-ashoz. Nagyon örülök, hogy Kevin Magnussen már a BMW M Motorsport-család tagja” – olvashatók Andreas Roos, a BMW M Motorsport főnökének szavai a bajorok közleményében.

    „Boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen ikonikus motorsport-márkát képviselhetek, mint a BMW a világ néhány leghíresebb versenyén. Tíz Forma–1-ben eltöltött év után új és izgalmas fejezetet kezdek, és már várom a kihívást a hosszú távú versenyzés leginnovatívabb és legfejlettebb sportautóival. Hatalmas köszönet a BMW M Motorsportnak ezért a fantasztikus lehetőségért. Alig várom, hogy elkezdjem a felkészülést és megkezdjem a 2025-ös évet a csapat többi tagjával” – mondta Magnussen.

    Ami a dán versenyző F1-es karrierjét illeti, jelen állás szerint 1 pole pozícióval, 2 leggyorsabb körrel és 1 dobogós helyezéssel int búcsút a száguldó cirkusznak. Utóbbit ráadásul bemutatkozó futamán, a 2014-es Ausztrál Nagydíjon érte el a McLarennel. Alighanem ő maga sem gondolta volna, hogy 184 futammal később továbbra is ez lesz az egyetlen dobogója, és minden bizonnyal ez is marad.

    Egy nejlonzacskó miatt nyert több mint 8 millió forintnyi dollárt két F1-es sportfogadó

  • Pánikolt és halálfélelme volt első esős futamán az F1 eddig ünnepelt újoncának

    Pánikolt és halálfélelme volt első esős futamán az F1 eddig ünnepelt újoncának

    Oliver Bearman a tartalékpilóták kivételes szezonját éli, hiszen Interlagosban már a harmadszor ugorhatott be helyettesként egy Forma-1-es versenyre. Az első két futamának remeklései után azonban gyengeségeire is rámutattak a brazíliai rádiós sirámai.

    Bearmannak idén már megadatott, hogy Ferrarival debütáljon az F1-ben, Dzsiddában pedig a pénteki edzések kihagyása után is 7. lett a vakbélműtéten áteső Carlos Sainz helyetteseként. Azerbajdzsánban aztán az eltiltott Kevin Magnussen autójába, már a Haashoz ugrott be, és velük is elcsípett egy pontot. Amikor azonban Interlagosban az ezúttal beteg dán helyén kellett ismét helyt állnia, versenyzői karrierje egyik legnehezebb, alighanem legfélelmetesebb kihívásával szembesült. Most először vezetett az interlagosi pályán, ráadásul ez volt az első esős futama az F1-ben, rögtön egy akkora viharban, amely mellett tapasztalt pilóták is sorra csapták falnak az autójukat már a vasárnap reggeli időmérőtől kezdődően.

    A közvetítésből is jól látszott, hogy Bearman is komolyan küzdött az elemekkel, a versenyen Csou Kuan-jüvel és Franco Colapintóval is koccant – utóbbiért tíz másodperces büntetést is kapott –, és a bokszutcából kihajtva a Carlos Sainzcal való találkozást is csak hajszállal kerülte el, emellett pedig több komoly pályaelhagyásból is vissza kellett hoznia az autót.

    „Kemény verseny volt. Egyrészt a 12. helyen végeztem, nem olyan messze a pontoktól, dacára az általam elkövetett hibamennyiségnek. Másrészt viszont tényleg túl sok volt a hiba, túl sok volt az időveszteség. Az biztos, hogy sokat tanultam a következő alkalomra” – fogalmazott a futam után a 19 éves pilóta, aki jövőre már állandó versenyző lesz a Haasnál.

    Bearman küzdelmeinek valódi léptékét azonban a verseny alatt elhangzott rádiókommunikációjából lehet igazán megismerni, amit a Racefans ki is gyűjtött. Eszerint a felerősödő esőben először a 25. körben kezdett panaszkodni arra, hogy nem lát a tükörben, ezért arra kérte tapasztalt versenymérnökét, Mark Slade-et, hogy tájékoztassa őt a mögötte érkező autókról. Hamarosan bokszkiállást javasolt, de a mérnök szerint hibás döntés lenne ilyen hamar új intereket vételezni és túlságosan elkoptatni azokat, mielőtt az időjárás lényegesen rosszabbra nem fordul.

    „Nagyon csúszóssá kezd válni. Nagyon erősen esik. Miért nem csinálunk valamit?” – kezdett aggodalmaskodni Bearman a 27. körben.

    „Azt várjuk, hogy mások elkezdjenek küszködni. A büntetésed miatt valamit másképpen kell csinálnunk, mint ők” – indokolta Slade a kerékcsere további halogatását.

    A számok, amelyek bizonyítják, hogy Verstappen az F1 egyik legzseniálisabb győzelmét aratta

    A másik Haas, Nico Hülkenberg kicsúszása miatt rövidesen virtuális biztonsági autós periódus lépett életbe, amely alatt Bearmant a bokszba hívták új intermediate gumikért, ám ezek sem enyhítettek szenvedésén, miközben az eső egyre jobban rákezdett.

    „Oké, ez most már vizes, kib***ottul vizes. Hogyan engedhetnek minket így versenyezni? Valaki itt hatalmasat fog csattanni” – mondta két részletben, majd nyomatékosítva hozzátette: „Haver, a kormányomat sem látom.”

    Slade pánikoló versenyzőjének megnyugtatására azt találta a legjobb módszernek, ha közli vele, mindezek ellenére remek munkát végez az autóban.

    „Oké, de beszélj már az FIA-val, ez nagyon veszélyes! Próbálok nem meghalni” – jött erre a nem sok higgadtságról árulkodó válasz.

    Egy körrel később, a 30.-ban aztán eljött a megváltás, amit persze a mezőnyből nem egyedüliként tartott a hamarosan érkező piros zászlóval együtt helyes döntésnek. Bearman sokat mondóan vette tudomásul a történteket:

    „Hála istennek.”

    Strollnak senki nem szólt, hogy vízben álló sóderre hajtani veszélyes (videó)

  • „Ha az anyám hív, mérges lettem volna” – Bearman beugrásának újabb különös története

    „Ha az anyám hív, mérges lettem volna” – Bearman beugrásának újabb különös története

    Idén már harmadszor ugrott be egy F1-es versenyhétvégére, ebből másodszor nagyon rövid felkészülési idővel Oliver Bearman. A britet péntek kora reggeli telefonhívás tájékoztatta, hogy a Haas pilótafülkéjében lesz dolga.

    A 19 éves versenyző F1-es tartalékosként egészen különleges szezont él meg idén, hiszen három különböző okból is be kellett már ugrania a mezőnybe. Márciusban, a Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainz vakbélműtétje okán rögtön Ferrariban debütálhatott, majd ősszel az Azeri Nagydíjon az eltiltását töltő Kevin Magnussent helyettesítette a Haasnál, most Interlagosban pedig betegség miatt kapta meg ismét a dán autóját. Bakut leszámítva a másik két esetben csak aznap reggel tudta meg, hogy az F1-ben kell helytállnia, amelyen pár órával később már az autóban kellett ülnie. Dzsiddához képest, ahol csak szombattól kellett beugrania, most Brazíliában legalább már a hétvége kezdetétől az övé az autó.

    Hivatalos: Magnussen kihagyja az egész brazíliai hétvégét, Bearman marad a futamra is

    Mint Bearman elmondta, péntek reggel a Haas csapatfőnöke, Komacu Ajao ébresztette a nagy hírrel.

    „Ajao reggel 6:30 körül ébresztett a hívásával. Amikor megláttam, hogy ő az, nem haragudtam annyira. Ellenben ha anyám lett volna, aki megfeledkezett az időbeli eltolódásról, sokkal mérgesebb lettem volna!” – idézi a viccelődő britet a racingnews365.

    „Persze a legjobbakat kívánom Kevinnek, mert tudom, hogy nem érzi jól magát, és korábban már szép sikereket ért el ezen a pályán, hiszen pole-t is szerzett. De nyilvánvalóan örülök, hogy visszaugorhattam egy F1-es autóba, ez mindig kellemes érzés.”

    Bearman jövőre már a teljes szezonra a Haas pilótája lesz, mostani, harmadik beugrásával azonban már elveszíti újoncstátuszát, vagyis a szezon végi fiatal versenyzők tesztjén már nem ülhet autóba, ott ugyanis csak olyan pilóták vehetnek részt, akik legfeljebb két nagydíjrajttal rendelkeznek. Persze egy újabb, ráadásul sprintes versenyhétvége tapasztalatával Bearman alighanem többet nyer, mint egy steril decemberi tesztnappal.

    Át akar verni minket a Toyota?

  • Hivatalos: Magnussen kihagyja az egész brazíliai hétvégét, Bearman marad a futamra is

    Hivatalos: Magnussen kihagyja az egész brazíliai hétvégét, Bearman marad a futamra is

    A Brazil Nagydíj sprintidőmérőjén remeklő tinédzser megkapta a teljes interlagosi hétvégét.

    A Haas a Brazil Nagydíj pénteki napján jelentette be, hogy Kevin Magnussen betegség miatt nem vesz részt a szabadedzésen, a sprintidőmérőn, valamint a sprinten, a helyét pedig a dán pilótát már Bakuban is helyettesítő, az ülését 2025-től átvevő Oliver Bearman foglalja el. A 19 esztendős brit ezután remekül szerepelt a sprintkvalifikáción és jóval rutinosabb csapattársát, Nico Hülkenberget legyőzve a 10. rajtkockát szerezte meg úgy, hogy amennyiben nem törlik az egyetlen SQ3-as körét, 8. lehetett volna.

    Hogy ez a teljesítmény szerepet játszott-e abban a döntésben, hogy a Haas a teljes hétvégére az autóban hagyja őt, azt nem tudni, az amerikai istálló mindenesetre a sprintidőmérő után közölte, hogy Magnussen biztosan nem tér vissza a sprint után sem, így a rendes időmérőn és a vasárnapi Brazil Nagydíjon is Bearman fog vezetni.

    „A Haas F1-es csapata megerősítheti, hogy Kevin Magnussen nem fog versenyezni ezen a hétvégén, annak hátralevő részén pedig Oliver Bearman helyettesíti” – olvasható az istálló közleményében.

    Bearman és Leclerc között rengeteg hasonlóságot fedeztek fel

  • Pilótacsere az F1-ben: a Ferrari fiatalja ismét lehetőséget kap

    Pilótacsere az F1-ben: a Ferrari fiatalja ismét lehetőséget kap

    Kevin Magnussen betegség miatt nem áll rajthoz a Brazil Nagydíj sprintfutamán, mivel a mai naptól kezdve a jövőre a Haas-istállóban őt váltó Oliver Bearman helyettesíti őt. Mivel az idei Szaúd-arábiai Nagydíjon a Ferrari színeiben már bemutatkozó 19 esztendős pilóta a mai sprintidőmérőn is vezetni fog, Magnussen hogylététől függetlenül a holnapi sprinten is ő vezet majd, a dán versenyző pedig legkorábban az időmérő edzésen térhet vissza.

    „Kevin Magnussen nem vesz részt a Sao Pauló-i Nagydíj pénteki napján, miután beteség gyötri. Oliver Bearman, a hivatalos tartalékpilótánk veszi át a helyét. A csapat gyors felépülést kíván Kevinnek és a megfelelő időben további hírekkel szolgál” – áll a Haas közleményében.

    Az FIA eközben arról adott ki közleményt, hogy Bearmannek ugyanazt a motort, váltót és gumikosztást kell használnia, mint amit Magnussen használt volna. A Haas egyúttal azt is közölte, hogy a pénteki és szombati nap folyamán derül ki, hogy Magnussen megfelelő állapotban lesz-e ahhoz, hogy a szombati időmérőtől visszaüljön az autóba.

    Bearmannek ez lesz a harmadik olyan fellépése F1-es hétvégén, amikor nem csak szabadedzésen vezet, hiszen Szaúd-Arábiában a vakbélgyulladással küzdő Carlos Sainz helyén debütált, Bakuban pedig egyszer már helyettesítette a Haasnál az akkor eltiltott Magnussent.

  • Át akar verni minket a Toyota?

    Át akar verni minket a Toyota?

    Gyanakvással figyeli a Toyota és a Haas múlt heti bejelentését az elsők között megszellőztető magyar újságíró, szerinte a japán márkának nagyratörőbb tervei vannak az F1 vonatkozásában.

    Mészáros Sándor, a Facebook-oldalán véleményezte a bejelentést, és úgy látja, a Toyota hiába tagadja intenzíven, hogy visszatér az F1-be, él a gyanúval, hogy a háttérben komolyabb terveket szőhet. „Egy kis utózönge a Haas-Toyota technikai partnerkapcsolathoz, mert eléggé szövevényes ez ahhoz, hogy ne lehessen könnyen rövidre zárni” – kezdte a bejegyzését, rögtön kifejtve, hogy a Haasszal való együttműködésben érintett Toyota Gazoo Racing nevű részleget komolyan kell venni, mert „bármennyire van komoly romantikája a „gyári” kifejezésnek, a Toyota vonatkozásában ennél gyáribbat sehol, senki nem fog találni.”

    „Ha a Toyota komolyabb, de lépésről lépésre, óvatosan felépített folytatást tervez, a lehető legjobb részleget kötötték be az F1-be. Azok után pedig, ami az elmúlt három hónapban történt, engedtessék meg nekem, hogy éljek a gyanúperrel, hogy a vállalat képviselői által görcsösen erőltetett narratíva ellenére létezik ilyen terv. Mókás amúgy, hogy ezt a bizonyos narratívát azok a jellemzően brit sajtóorgánumok erőltetik, amelyek az üggyel kapcsolatos eredeti cikk után több mint egy hétig hallgattak, majd hirtelen olyan megmagyarázó anyagokkal álltak elő, amelyekben cáfoltak és kvázi kizárták azt, amit ma hivatalosan bejelentettek.”

    Szerinte az is jelzésértékű, hogy „ha a Toyotánál nem vennék ultrakomolyan ezt a dolgot, a prezentációt sem vitték volna Japánba, a vállalat büszkeségének számító Fuji versenypályára, ahol megjelent maga a fővezér, Akio Toyoda, aki beszédet is tartott. Elintézhették volna egy TGR-köntösbe bújtatott sajtóközleménnyel, ehelyett inkább egy nagyszabású eseménnyel jelezték: „hello, mi is itt vagyunk!””

    „Az ott elhangzott cáfolatok nekem nem tűntek annyira acélosnak, ráadásul kísértetiesen emlékeztettek azokra a hangokra, amelyeket akkor hallottam, amikor a mai bejelentés felé vezető út feltérképezését kezdtük nyár elején.”

    A Toyota 2002 és 2009 között már részt vett a Forma-1-ben saját csapattal, de máig az egyik leggyakrabban felhozott példa arra, hogyan tud megbukni egy gyártó a világbajnokságban.

    A Toyota elnöke bevallotta, lelkifurdalása volt az F1-es kivonulás miatt

  • A Toyota elnöke bevallotta, lelkifurdalása volt az F1-es kivonulás miatt

    A Toyota elnöke bevallotta, lelkifurdalása volt az F1-es kivonulás miatt

    A Toyota számára az is szempont volt az F1-be való közvetett visszatérésével, hogy az autókért és az autósportért rajongó japán fiataloknak megmutassa, felnőve elhelyezkedhetnek ezen a területen.

    A Haas és a Toyota együttműködését pénteken jelentették be, aminek keretében a japánok a tervezési és a gyártási folyamatokban segítik az F1-es csapatot, cserébe pedig szakmai tapasztalatokat és médiamegjelenést kapnak. A világbajnokságban a magát 15-20 éve megégető márka részéről egyúttal nem győzték félresöpörni azokat a hangokat, amik a hagyományos értelemben vett visszatérésükként értelmezték a megállapodást.

    Tomoja Takahaszi, a Toyota autósportos tevékenységéért felelős elnöke megemlítette, hogy a döntésben némi hazafiasság is szerepet játszott. „Az F1 a motorsport csúcsa, a versenyzők, a mérnökök, a szerelők álmokat, motivációt, célokat teremtenek a gyermekeknek. A Toyota Gazoo Racing számára nagyon fontos, hogy ilyen reményeket biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik az autóipar jövőjét alakítják majd” – mondta.

    Erre a szempontra a Toyota elnöke, Tojoda Akio szintén kitért. „Azt hiszem, a szíve mélyén az átlagember, idős autóőrült Tojoda Akio mindig bánta, hogy a márka F1-es kivonultatásával akadályt gördített olyan fiatal japánok elé, akik a világ leggyorsabb autóit akarták vezetni – vallotta be. – A média folyamatosan követi minden lépésem, de ki merem jelenteni, nem volt téves döntés, hogy elnökként kiléptettem a Toyotát az F1-ből.”

    Utóbbit azzal magyarázta, hogy a vállalat akkori autógyártási terveihez és megközelítéséhez nem illett a világbajnokság, ám azóta változott a széljárás.

    Ami a Toyotánál dolgozó szakemberek fejlődési lehetőségeit illeti, a Haas révén megismerkedhetnek korszerű technológiákkal, és a teszteléseken ők is szerepet kapnak az F1-es csapat stábjában. A jövőbeli lehetőségek között szerepel az is, hogy a Toyota japán versenyzőt delegálhasson a Haas tartalékpilótájának, ha talál rátermett jelöltet.

    Alonso hoppon marad, ha az Aston tényleg ekkor veszi célkeresztbe a vb-címet?

  • A Toyota reagált az F1-es visszatéréséről szóló pletykákra

    A Toyota reagált az F1-es visszatéréséről szóló pletykákra

    A Toyota részéről kijelentették, hogy a Haasszal kötött megállapodás nem azt jelenti, hogy a márka vissza akar térni a Forma-1-be motorgyártóként vagy saját csapattal.

    A Haas és a Toyota együttműködését ma jelentették be, aminek keretében a japánok a tervezési és a gyártási folyamatokban segítik az F1-es csapatot, cserébe pedig szakmai tapasztalatokat és médiamegjelenést kapnak.

    A szakmai fortélyok hasznosítási területének elsősorban a közúti autógyártást szánják, vagyis áttételesen mi magunk is profitálhatunk belőle. „Az F1-es autók teli vannak a világ legfejlettebb technológiáival. Az aerodinamika például rendkívül fontos az elektromos autók gyártása során. Hiszem, hogy egy napon átültetünk az innen megismert technológiákból néhányat a közúti autók gyártásába” – mondta Tomoja Takahaszi, az autósport területéért felelős elnök.

    A cég egészének elnöke, Tojoda Akio ugyanakkor már a sajtótájékoztató elején arra kérte a jelenlévő újságírókat, ne olyan szalagcímmel terjesszék a bejelentést, hogy a Toyota visszatér az F1-be, hiszen ebben a formában ez egyrészt nem igaz (a nagydíjakon a Haas csapatának tevékenységében például egyáltalán nem vesznek részt), másrészt nem is áll szándékukban.

    Tartozása miatt Hollandiában ragadt az F1-es csapat

    Ezt egy másik menedzser is megerősítette. „Jelenleg nem szerepel a terveink között, hogy belépjünk motorszállítóként – nyilatkozta a Toyota autósport részlegének mérnöki feladatait irányító Kadzsi Maszaja az Autosportnak. – Arra sincs tervünk, hogy legyen csapatunk az F1-ben. Pillanatnyilag az a legjobb út, ha együttműködünk a Haasszal.”

    A cégcsoport elnöke mellesleg ugyanaz a személy, aki 2009-ben meghozta a döntést az F1-es program beszántásáról. Tojoda erre is kitért a részleges visszatérés kapcsán.

    Annak idején a Toyotát jobban érdekelte a vállalat növekedése, mint hogy egyre jobb autókat gyártson. Elnökként úgy döntöttem anno, hogy az F1 nem megfelelő a vállalat számára, mert mi inkább az autóeladásokra és a profitra összpontosítottunk – szögezte le. – Most átalakul a vállalat, az a cél, hogy jobb autókat készítsünk az autósport segítségével. Ehhez megfelelő szakemberekre van szükségünk.

    Utódja eddig durván beárazza a celebbé vált F1-es csapatfőnököt

  • A Ferrari nem elég, a „bigámiát” választja az egyik csapat

    A Ferrari nem elég, a „bigámiát” választja az egyik csapat

    A Haas és a Toyota technikai együttműködési megállapodást kötött, amitől kölcsönös előnyöket várnak.

    A bejelentés nem váratlan, az elmúlt hetekben már megszellőztették a bennfentesek. A megállapodás alanya a japánok részéről a Toyota Gazoo Racing, a vállalat motorsport-részlege, akik az együttműködés tartalma alapján a tervezési és (főleg a szénszálas alkatrészek esetében) gyártási feladatok, folyamatok során segítik az amerikai F1-es csapatot, ők pedig szakmai tapasztalatokat és médiamegjelenést kapnak cserébe a Haastól. Előbbi keretében a Toyota versenyzői, mérnökei, szerelői részt vesznek a Haas pályán végzett tesztjein.

    „Alapvető fontosságú lesz a fejlődésünkben és a Forma-1-es versenyképességünk javításában, hogy igénybe vehetjük a Toyota Gazoo Racing erőforrásait és ismereteit, illetve technikai és gyártási folyamatait” – mondta a Haas csapatfőnöke, Komacu Ajao.

    Adja magát a kérdés, mit szólt az autóipari rivális érkezéséhez a Haas motorszállítója, a Ferrari: nos, Komacu kifejtette, hogy áldást adtak rá. A Toyota visszatérése egyelőre tehát nem azt vetíti előre, hogy motorgyártóként is megteszik ezt.

    Mint ismert, a Toyota 2002 és 2009 között versenyzett a Forma-1-ben, de csúfosan megbukott, egyetlen futamgyőzelmet sem aratott, hiába költött el temérdek pénzt. A márkanév azóta leginkább abban a kontextusban jött szembe azóta az F1-ben, hogy a szélcsatornájukat használta időközben több istálló. A Toyota később a hosszútávú versenyek világbajnokságában, a WEC-ben lelt sikerekre.

    Kamatostul kifizette az oroszokat a Haas, indul az utazás, amire várt