Címke: Haas

  • Mick Schumacher nagybátyja nekitámadt a Haas csapatfőnöknek

    Mick Schumacher nagybátyja nekitámadt a Haas csapatfőnöknek

    Nemrégiben az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher azt sugallta, hogy unokaöccse, Mick és csapatfőnöke, Steiner személyiségei ütköznek egymással. Ez még a 23 éves Schumacher legutóbbi nagy sebességű balesete előtt történt, amelyben a Haas 2022-es autója kettétört, Steiner pedig annyit reagált, hogy az eset „nem volt túl kielégítő”, majd ennyit mondott:

    „Meg kell nézzük, hogy erről a pontról hogyan lépünk tovább.”

    Ezek a megjegyzések pletykák halmazát váltották ki Schumacher jövőjével kapcsolatban a Haasnál, de Ralf nagybácsi szerint a 2022 vége előtti szakítás „alapvetően nem opció”, mondta el a német Skynak:

    „Az ilyen kijelentések megint jellemzik Günther Steinert. Túl széles körű értelmezést engednek meg. Ez szükségtelen, hiszen a csapat is sok hibát követett el. Két dolognak kell most összejönnie – egyrészt Micknek vigyáznia kell, hogy ne kövessen el több vezetői hibát. Ugyanakkor a Haasnak is javulnia kell, mert Magnussennek is nehezen boldogul. Fontos, hogy most minden összeálljon, hogy ne legyenek technikai gondok, hogy meg tudja csinálni az edzéseket, és ne hibázzon. Ha mindkét fél jobban dolgozik együtt, akkor nem ebben látok problémát.”

    Amennyiben a Haas és Schumacher útjai mégis elválnak 2023-ra, Ralf szerint Micknek más lehetőségei is lesznek:

    „Azt hiszem, hogy a többi csapatfőnök pontosan látja, milyen potenciál van benne, és vannak más lehetőségek is. Sok minden zajlik most, például egy nagy német gyártó érkezik a Forma-1-be, és nagyon szeretne egy német pilótát. Tehát már csak emiatt is érdemes nyitott szemmel járni.”

  • Steiner: Remélem egyik autónk sem törik össze Bakuban

    Steiner: Remélem egyik autónk sem törik össze Bakuban

    Monaco után Bakuba látogat a Forma-1 mezőnye, amely szintén egy utcai versenypálya. A Haas versenyzői, de leginkább Mick Schumacher idén egyelőre nem találja a ritmust a szűk falak között, többször is komolyan összetörte már az autót. Ráadásul most szünet nélkül következik két versenyhétvége (Baku majd Kanada), ez pedig a csapatfőnök legnagyobb félelme, hogy mi lesz velük, egy monacóihoz hasonló súlyosabb baleset esetén.

    „Már az egy komoly kihívás, hogy egy hét alatt kell az egyik kontinensről a másikra utaznod, de a csapatom nagyon keményen dolgozik, hogy ezt végig vigye. Ez mind azon múlik, hogy jó csapat legyen körülöttünk, de ez nekik is egy komoly próbatétel, néhány napjuk van, hogy újra felvegyék a fonalat és nekivágjanak a következő futamnak.” – fogalmazott előretekintően Günther Steiner.

    „Emiatt, ha lesz bármiféle autótörésünk az most sokkal nehezebbé teszi majd a dolgunkat, emiatt remélem, hogy Bakut megússzuk törés nélkül. Ami pedig a következő szezon terveit illeti, jó lenne, ha a versenyeket regionálisan egyesítenék. Tudom, hogy Stefano is gőzerővel ezen dolgozik és a dolgok jó irányba fognak menni jövőre.” – tette hozzá.

  • Steiner szerint nehéz tökéletes versenynaptárt alkotni

    Steiner szerint nehéz tökéletes versenynaptárt alkotni

    Mivel a következő szezonban 24 futamból álló versenynaptárról beszélnek, Günther Steiner szerint a Haas csak akkor támogatná a hosszabb naptárt, ha az több pénzzel járna a csapatoknak.

    Az idei szezonban a Forma-1-ben 23 futamot rendeztek volna, ami minden idők leghosszabb versenynaptárát jelentette volna, de ez a szám csökkent, amikor Oroszországot törölték, és a sportág vezetői úgy döntöttek, hogy nem pótolják a helyet egy pótselejtezővel.

    A következő szezonban akár 24 futam is lehet a Forma-1-es versenynaptárban, mivel Las Vegas is csatlakozik a listához, és valószínűleg egy másik helyszín tölti majd be azt a helyet, amelyet a korábbi években Oroszország kapott.

    A több verseny kapcsán azonban, a Forma-1 ráébredni látszik, hogy fontos lenne a naptár regionalizálása, ami csökkenti az utazási időt és az utazási költségeket.

    Annak érdekében azonban, hogy az új versenyek befogadása mellett a számok kezelhetőek maradjanak, az F1 egyes történelmi futamai, köztük Monaco is, akár ki is kerülhetnek a naptárból.

    Monaco sorsa megosztotta a véleményeket, csak úgy, mint a sprintversenyek száma, hogy a következő szezonban megduplázzák-e azt a számot háromról hatra.

    Nem egyszerű feladat jó naptárt alkotni

    „Nincs tökéletes megoldás” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner a Motorsport.comnak. „A Forma-1 egy fellendülés közepén van, részben a naptár növekedése miatt.”

    „A Liberty Media megértette, hogy ennek a bajnokságnak nem kell, hogy legyen egy egységes versenyformátuma, amely az egész szezonra érvényes, vagyis ugyanazzal a stílussal és ugyanazzal a programmal minden országban, ahol állomásozik.”

    „A múltban az egyetlen, a többitől eltérő hétvége Monacóban volt, míg ma már több saját identitással rendelkező futam van, mondhatnám, hogy Miami is erre volt példa.”

    „Aztán ott vannak a történelmi identitások, amelyeknek létezniük kell, de az újdonságoknak is, és ha jól csinálják, azt pozitívan kell fogadni.”

    „Úgy gondolom, hogy a nagy változás az volt, hogy találkoztunk a közönséggel, míg korábban egy olyan modellt próbáltunk eladni, ami a bennfenteseknek tetszett. Az eredmény a sok fiatal, egy új közönség elérése, és ha nagy az igény, akkor helyes, hogy több versenyt rendeznek.”

    A pénzügyi oldalt is figyelembe kell venni

    A Haas csapatfőnöke azonban hozzátette, a Forma-1-nek egyensúlyt kell teremtenie a sportág növekvő népszerűségének kihasználása és a csapatok pénzügyei között.

    „A határ?” – folytatta Steiner. „Az ott van, ahol már nem tudod tovább csinálni, és ha ebben az esetben még mindig meglesz a szándék a további növekedésre, akkor le kell ülni, és meg kell érteni, hogy szükség van-e több alkalmazottra.”

    „De nyilvánvaló, hogy egy ilyen döntés mögött pénzügyi téren is többnek kell lennie.”

    „Ma egy kicsit a határon vagyunk ezzel az üzleti modellel, de ha azt kérnék tőlünk, hogy ugyanannyi pénzért többet tegyünk, nem hiszem, hogy támogatnánk. Le kell ülnünk, és ki kell találnunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó.”

  • A ralilegenda szerint így a neve sem fogja az F1-ben tartani Schumachert

    A ralilegenda szerint így a neve sem fogja az F1-ben tartani Schumachert

    Walter Röhrl is azok közé tartozik, akik szerint Mick Schumachernek tennie kell valamit a folyamatos balesetei ellen, mert ha nem, az F1 rideg világa vele is el fog bánni.

    Nincs könnyű helyzetben Mick Schumacher azok után, hogy Monacóban ismét hatalmas balesetet szenvedett, az idén már másodszor verve millió dolláros nagyságrendű javítási költségekbe a Haast. A 23 esztendős versenyző kapcsán egyre több helyről hallani kritikát, mint ahogyan egyesek már azt is tudni vélik, hogy a Haas az év végén megválik tőle.

    Miután még saját nagybátyja is megfedte, nem meglepő, hogy Walter Röhrl, a németek kétszeres világbajnok ralilegendája is úgy véli, ilyen teljesítmény mellett még a Schumacher-név sem elegendő az F1-ben maradáshoz. „Jelenleg egyszerűen túl sokszor töri össze az autót, ami rengeteg pénzbe kerül a csapatnak. Ha nem történik javulás, nem fogják ezt a végtelenségig nézni. A Forma-1 brutális és rideg sport” – idézi a 14-szeres futamgyőztest a Bild am Sonntag.

    A 75 esztendős exversenyző úgy véli, Schumacher hibái egyértelműen a Kevin Magnussen teljesítménye jelentette nyomásra vezethetőek vissza. „Keserű a helyzet Mick számára, mert a Forma-1-be egy év kihagyás után visszatérő Kevin Magnussen jócskán jobb nála. Ez extra nyomást helyez rá, puskaporossá teszi a légkört, és egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet.”

  • Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mindenkit arra figyelmeztet, hogy adjon időt és teret Mick Schumachernek, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben. A 23 éves német versenyző, aki a Ferrari akadémiájának tagja, a Haasnál elszenvedett második szezonjának rázós kezdete után nagy balesetekbe keveredett Szaúd-Arábiában és Monacóban, amelyek miatt az autója ripityára tört, majd Miamiban is.

    A legutóbbi drága csattanása után a Haas főnöke, Günther Steiner azt mondta, hogy Schumacher teljesítménye „nem igazán kielégítő”, és hozzátette:

    „Meg kell vizsgálnunk, hogyan haladunk innen tovább„.

    Schumacher jelenleg egyike annak a két pilótának, akik még nem szerzett pontokat a 2022-es bajnokságban, a másik pilóta a williamses Nicholas Latifi. Az új csapattársával, Kivin Magnussennel szembeni teljesítményének hiánya kétségessé tette azt, amit sokan Schumacher feltartóztathatatlan felemelkedésében láttak az F1 élmezőnyébe.

    Ezen a héten azonban kegyes támogatást kapott Tosttól. Ő korábban azt mondta, hogy a pilótának legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a Ferrarihoz vagy az AlphaTaurihoz való átigazolást. Tost, korábban segített Mick édesapjának, Michaelnek és nagybátyjának, Ralfnak a mentorálásában az F1-es pályafutásuk korai szakaszában. Most az ifjú Schumacherről ennyit mondott az F1-Insidernek:

    „Nem szabad most ilyen hamar leírni Micket, én ovábbra is hiszek benne. Nem szabad elfeledni, hogy Mick megnyerte a Formula 3-at és a Formula 2-t, ami nyilván nem véletlenül történt. Micknek talán csak egy kicsit némileg időre van szüksége. Ezt kell megadni neki. Még csak a második F1-es szezonjában van, és teljesen új autóink vannak, amelyeket nehéz vezetni.”

    Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsport-alelnöke, aki az Ezüstnyilak gyári csapatának korai időszakában szorosan együtt dolgozott a hétszeres világbajnok Michaellel is, szintén bátorító szavakkal fordult a fiatalemberhez:

    „Csak megpróbál mindent kihozni az autóból. Amennyiben néhány centiméterrel korábban fordul be, annak csúnya következményei lehetnek.

    „Ettől függetlenül a csapatnak most ki kell állnia mellette. Ha fel tudja oldani a csomót a rendszerében, akkor pontokat fog szerezni.”

  • Magnussen 2.0 – elküldése miatt szárnyal az idén a dán pilóta?

    Magnussen 2.0 – elküldése miatt szárnyal az idén a dán pilóta?

    Günther Steiner érdekes észrevételt tett a Forma-1-be az idei szezon előtt visszatérő dánról, akinek szerinte jót tett, hogy 2020 végén elveszítette az ülését.

    Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Kevin Magnussen új lendületet adott a pályafutásának azzal, hogy rögtön pontszerzéssel tért vissza a tavalyi évet nulla egységgel az utolsó helyen záró Haashoz, és már 15 pontnál jár. A dán pilóta emellett eddig magabiztosan veri a tavaly Nyikita Mazepint elhomályosító Mick Schumachert, nem kis nyomás alá helyezve ezzel a 23 esztendős németet.

    Hogy Magnussen ennyire jó lesz, talán senki nem gondolta volna előre, mer bár az F1-ben korábban eltöltött hat szezonja során is voltak villanásai, leginkább megkérdőjelezhető manővereivel és Romain Grosjeannal történt ütközéseivel szerzett nevet magának.

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint pilótája szárnyalása ugyanakkor nem annak köszönhető, hogy Magnussen érettebb lett, hanem annak, hogy már nem fél az ülése elvesztésétől.

    „Nem gondolom, hogy korábban éretlen lett volna, de mostanra felnőtt. 29 éves, még mindig fiatal, de amikor az év elején visszatért a csapathoz, sokkal magabiztosabb volt. Szerintem a korábban velünk töltött időszaka alatt abban a félelemben élt, hogy elveszíti a helyét a Forma-1-ben, de miután ez valójában meg is történt vele, ez a félelem már nincs benne” – nyilatkozta az olasz amerikai a Motorsport.com olasz kiadásának.

    Magnussen 2020 végén gyakorlatilag elkönyvelte, hogy véget ért az F1-es karrierje, és ezután a hosszú távú versenyzésre koncentrált. A Haas ajánlata pedig meglepetésként érte.

    „Van ennek egy másik aspektusa is, amis szerintem egyáltalán nem mellékes: nem keresett ülést az F1-ben, hanem mi kerestük meg őt – ecsetelte Steiner a dán idei teljesítményének hátterét. – Ez szerintem jutalom egy profi autóversenyzőnek. Természetesen a nagyon fontos ötödik hely, amit a bahreini visszatérésekor elért, szintén az ő malmára hajtotta a vizet. Egyfajta hőssé vált, manapság pedig helyén van a szíve és békére lelt saját magával szemben.”

    „Én egy olyan Kevint látok, aki többet kommunikál, magabiztosabb a csapattal való interakcióiban, de versenyzőként ugyanolyan, mint volt.”

    A Bottas és a Leclerc 2.0 után lehet, hogy Kevin Magnussennek is van második verziója?

  • Nincs több türelem, lejárt Mick Schumacher ideje?

    Nincs több türelem, lejárt Mick Schumacher ideje?

    Miután Mick Schumacher az idei szezonban másodszor intézett 1 millió dolláros balesetet, Joe Saward F1-es újságíró azt állítja, hogy a Haas „valószínűleg más versenyzőt szeretne jövőre”. Azonban a Ferrarié lehet a végső szó.

    Schumacher, aki még mindig az első F1-es világbajnoki pontját hajtja, a Monacói Nagydíjon az uszodánál törte össze – jobban mondva ketté – a Haast.

    Elmondása szerint „10 centiméterrel” letért a pályáról, elvesztette az uralmat az autó felett, és a korlátnak ütközött, mielőtt az ütközés keresztül lökte pályán, majd ismét falnak ütközve kettéhasította az autóját.

    Neki nem esett baja, de ugyanez nem mondható el Haas költségvetéséről.
    Tekintve, hogy Günther Steiner becslése szerint Schumacher dzsiddai balesete 1 millió dollárjába került a csapatnak, a hasonló monacói eset is valószínűleg nagyjából ugyanennyibe fog kerülni.

    Saward legutóbbi blogja szerint Schumacher nagy balesetei „megviselik a Haast, és arról beszélnek, hogy jövőre valószínűleg más pilótát szeretnének, bár a Ferrarinak van beleszólása a dologba”.

    A Ferrari dönt?

    A Ferrari mondja ki a végső szót, ha a Haas egyik üléséről van szó, Schumacher pedig a Scuderia által támogatott pilóta.

    Viszont amennyiben egyetértenek abban, hogy lejárt az idő a német számára, aki immár 28 futamnál jár az F1-ben, és még mindig nem szerzett egyetlen pontot sem (míg csapattársa, Kevin Magnussen már 15 pontot gyűjtött idén), a Ferrari akadémiája is szorult helyzetbe kerülhet, hiszen a csapatnak egyetlen juniorja sincs jelenleg a Formula 2-ben. Arthur Leclerc és Oliver Bearman ugyan ott van a Formula 3-ban, de onnan nem igazán lehet azonnal a királykategóriába ugrani.

    Ami Schumachert illeti, egyre erősödnek a pletykák, hogy a következő szezonban az Aston Martinhoz kerülhet. A 23 éves versenyző állítólag Sebastian Vettel helyére pályázik, amennyiben a német úgy dönt, hogy befejezi Forma-1-es pályafutását. Bár az Aston cáfolta a Schumacher-híreket.

    „Monacóban az a pletyka járja, hogy Mick emberei most más lehetőségeket vizsgálnak a jövőre nézve, és az Aston Martin jó választás lehet számára, mert német, fiatalabb és kevésbé bozontos (megjelenésű), mint Sebastian Vettel, és nem túl gyors Lance-hoz” – mondja Saward.

    Ami a Strollról alkotott véleményét illeti, Saward szerint ő egy olyan versenyző, aki „jó, de nem elég jó”.

  • Magnussen: A maranellói főhadiszállás segít a Haason

    Magnussen: A maranellói főhadiszállás segít a Haason

    A Haas új létesítménybe, Maranellóba költözése segített az istállónak felgyorsulni a Forma-1-ben. Az amerikai csapat a teljes 2021-es szezonban szinte semmilyen fejlesztést nem végzett a versenyképtelen autóján, miközben kizárólag a 2022-es szabályokon dolgozott, és a Ferrari olaszországi bázisán alakította ki az új főhadiszállását. Kevin Magnussen, aki egy év kihagyás után idén tért vissza a Haashoz, hogy a menesztett Nikita Mazepin helyére lépjen, így beszélt erről:

    „Ez szép kis változás lett a csapatnál. Addig, amíg én távol voltam, költöztek – most már nagyobb a csapat Maranellóban. Azt hiszem, ez segíti a kommunikációt a különféle részlegek között, egyszerűen csak odamehetünk és beszélhetünk egymással.

    Az évek alatt a csapatunk szétszóródott a világban – az Egyesült Államokban, két helyen Olaszországban, egy helyen Angliában, szóval nagyon szétszéledtünk. A kommunikáció szempontjából könnyebb a dolgunk, ha csak odamehetünk a társunk asztalához, és beszélgethetünk. Ugyanakkor az autók is ezt a fejlődést mutatják. Tehát jó helyen van a Haas.”

  • Cáfolja az Aston Martin a Schumacher-pletykát

    Cáfolja az Aston Martin a Schumacher-pletykát

    Az Aston Martin főnöke igen komolyan biztos abban, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2023-ban is a csapatnál marad.

    Olyan pilóták, mint Fernando Alonso és Oscar Piastri is szóba kerültek a német helyére, mivel a silverstone-i székhelyű alakulatnál úgy tűnik, hogy nem történt előrelépés, és Vettel motivációja is csökkenhet.

    Mike Krack azonban azt állítja, nem látja jelét annak, hogy a 34 éves versenyző szögre akasztaná a sisakot. Az Aston Martin csapatfőnöke az n-tv-n mondta ezt:

    „Ha látod őt egy eligazításon vagy telefonon, ahogyan törődik a dolgokkal, nos senki sem vezet így, ha nem akar vezetni. Senki sem viselkedik így, amennyiben nem akar versenyezni.”

    Krack szerint Vettel Monacóban tökéletesen bemutatta ezt, majd hozzátette, hogy az Aston Martin célja 2022 hátralévő részében az, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a német „ki tudja használni a tehetségét”:

    „Csúcsteljesítményt nyújtott az első körtől kezdve,”

    Szerinte nincs olyan határidő, ameddig Vettelnek alá kell írnia az új szerződését, ezért így folytatta Krack:

    „Amennyiben van olyasvalakid, mint Sebastian, akkor meg kell próbálnod megtartani őt. Ő az extrém vezetési minőség, a tapasztalat és egy nagyon pozitív személyiség elegye, aki segít minket a fejlődésben.”

    Elmondása szerint a csapat azon dolgozik, hogy jobbá tegye az autót és a csapatot, hogy meggyőzzék Vettelt, ami meg biztos, hogy őt sem kell noszogatni.

    A német szakember úgy tűnt, elutasítja azon pletykákat is, melyek szerint Mick Schumacher lehet Vettel utódja zöldben. Amikor a Haas szenvedő pilótájáról kérdezték, így felelt:

    „Világosan megvan a magunk útja, amit Sebastiannal akarunk folytatni. Minden más megoldást majd később vizsgálunk csak.”

    Krack szerint az Aston Martin minden Forma-1-es versenyzőt szemmel tart, beleértve Schumachert is, akinek szerinte jelenleg „nehéz időszaka van”, így erről csak ennyit mondott:

    „Nem ismerem eléggé a csapatának és a környezetének a részleteit ahhoz, hogy megítélhessem.”

  • Hill: Schumacher balesete rosszabbnak nézett ki, mint amilyen volt

    Hill: Schumacher balesete rosszabbnak nézett ki, mint amilyen volt

    Mick Schumacher Monacói Nagydíjon történt balesete, amely kettészakította a Haast, rosszabbnak tűnt, mint amilyen volt. Legalábbis így vélekedik Damon Hill, aki  szerint az autó tette a dolgát, hogy megvédje a pilótát.

    A vasárnapi Monacói Nagydíjon Yuki Tsunodát üldözve Schumacher elveszítette az irányítást autója felett, ami az egyik korlátnak ütközött, mielőtt lepattant onnan, és egy másiknak csapódott. A becsapódás akkora volt, hogy a VF-22-es kettészakadt, a hátsó felfüggesztés és a sebességváltó az egyik törmelékkupacban végezte, Schumacher a biztonsági cellájában pedig a másikban.

    A versenyző segítség nélkül mászott ki az autóból, mielőtt a pálya orvosi központjába vitték volna kivizsgálásra, de Schumacher azt mondta, hogy „jól van”.

    Hill szerint annyira azonban nem volt drámai a baleset, mint amilyennek kinézett.

    „Hogy őszinte legyek, ha egy Forma-1-es autót a megfelelő helyen ütnek meg, akkor láthatjuk, hogy az autó körbefordul, és az autó hátsó része inkább oldalirányban kapja az ütést, mint hosszirányban, ezért elég gyengék ebben az irányban, és olykor úgy tervezik őket, hogy széttörjenek.”

    „Igen, elég riasztóan néz ki, nem igaz?”

    „És igazából elég mulatságos pillanat volt, amikor a marshalok felkapták az autó hátulját, és csak úgy elgurították, mint egy talicskát.”

    „De tudod, valójában ez rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában volt”

    „Úgy értem, egy forgásos baleset valójában elég jó dolog, mert az energiát eloszlatja, és a vezető, a sokk, ha úgy tetszik, az autó hátuljának letörésébe irányul, és nem a pilótafülkébe, ahol a versenyző ül.”

    A Haas szerencsétlenségére azonban a törés állítólag körülbelül 1 millió dollárjába került a csapatnak.