Mick Schumacher nem áll készen arra, hogy egy top Forma-1-es csapathoz kerüljön, állítja a 2016-os világbajnok és német honfitársa, Nico Rosberg.
Rosberg korábbi Mercedes-csapattársának és F1-es legendának, Michael Schumachernek a 23 éves fia, a 2022-es szezont hullámzóan kezdte. Silverstone-ban és Ausztriában ugyanakkor két egymást követő pontszerző helyezéssel – F1-es pályafutása során először – jelentősen feljavult. Rosberg a német nyelvű Eurosportnak beszélt erről:
„Mick nehéz heteken van túl, és mindannyian örülünk, hogy most ilyen szép áttörést ért el. Amikor mostanában kinyitom az újságokat, egyáltalán nem látok róla kritikát. Az, ahogy a dolgok ilyen hamar változnak, a legőrültebb dolog a sportágunkban. Csak egy futamra és egy menő párbajra volt szüksége Verstappennel, és máris minden feledésbe merült. Pszichológiailag ez rendkívül értékes neki, mert most megtalálja a pozitív mentális spirált, amit magával visz a következő versenyekre.”
Ugyan Schumacher esélyei egy új Haas-szerződésre úgy tűnik, hogy megnőttek, Günther Steiner csapatfőnök szerint azonban a nyári szünetig nem gondolkodik el rajta. Rosberg azonban elutasítja azt a gondolatot, hogy Schumacher egyáltalán készen állna a feljebb lépésre, ezért így folytatta:
„Nem látom még ezt az utat. Időre van még szüksége a fejlődéséhez. Megmutatták ezt az elmúlt versenyek. Időre van szüksége, mielőtt egy élcsapatot célozna meg. Láthattuk ezt George Russell esetében, aki három évig a Williamsnél versenyzett, majd készen állt arra, hogy a Mercedeshez kerüljön. Nem kell elkapkodni a dolgokat.”
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint csapata mostani tempója igazolja, hogy nem érdemes elsietni a fejlesztéseket a 2022-es autókon.
A hatalmas szabályváltoztatások értelmében módosított autók legtöbbjét már jelentősen továbbfejlesztették a szezon első fele során, a Haas viszont egyetlen komolyabb frissítést sem vetett be. Az amerikaiak egyetlen nagy fejlesztésre koncentrálnak, amit Magyarországon vetnek majd be, mielőtt a 2023-as autóra állnának át.
A Haas Miami és Kanada között nem tudott pontot szerezni, viszont a legutóbbi két futamon visszataláltak a legjobb tízbe.
Azt mondanám, hogy sokan meglepődtek, de mi tudtuk, hogy több van még bennünk, ezért aztán azt mondtuk, hogy miért kellene elsietni” – kezdte nyilatkozatát. „Még a versenyzők is azt mondják, hogy soha nem hitték volna, hogy ez az autó még mindig képes a hatodik és hetedik helyre kvalifikálni, amikor az összes többi autón fejlesztenek. Azt mondtam nekik, hogy igen, hoznak csomagokat, de ti nem tudjátok, hogy milyen csomagokat hoznak, így hogyan tudjátok megítélni azokat a csomagokat? Pontosan tudjuk, hogy mit csinálunk, és csak megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, és hinnünk kell magunkban, de így is tettünk. Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy az autó még mindig erős, és jönni fog egy csomag, amivel remélhetőleg még erősebb lesz.”
A Haas a legutóbbi eredményeit követően a kilencedikről a hetedik helyre jött fel a konstruktőri bajnokságban, és hét ponttal előzik az AlphaTaurit.
Noha a Haas csapatfőnöke korábban tagadta, Mick Schumacher az Osztrák Nagydíj után elmondta, nem alaptalanok azok a pletykák, amelyek az ő és Günther Steiner közötti feszültségről szóltak.
Az utóbbi két versenyen egyaránt pontot szerző, Ausztriában hatodik helyével eddigi legjobb F1-es eredményét elérő Mick Schumacher a Red Bull Ringen rendezett futam után a Channel 4-nak nyilatkozva elismerte, valóban nem voltak alaptalanok azok a feltételezések, hogy ő és Günther Steiner nem mindig találták meg a közös hangot.
Noha a Haas csapatfőnöke azzal vádolta a sajtó egyes képviselőit, hogy megpróbálnak feszültséget kelteni közte és pilótája között – eközben pedig ragaszkodott hozzá, hogy ilyesmiről szó sincs –, Schumacher szavai tiszta vizet öntöttek a pohárba.
„Igen, volt feszültség, de ez normális. Mindannyian pontokat akarunk szerezni, és részben ebből eredt a frusztráció, én pedig megértem ezt. Nyilván az olyan dolgok elég sokba kerültek nekünk, mint az autótörés Jeddah-ban, ennélfogva megértem, de ez olyasmi is, ami motivál minket – utalt idei első, komoly anyagi kárral járó balesetére a 23 esztendős német. – Nem mondanám, hogy ez széthúzáshoz vezet, épp ellenkezőleg, jobban összekovácsol minket, és arra sarkall, hogy próbáljunk meg még több pontot szerezni.”
A Schumacher és Steiner közötti feszültséget egyébként Ausztriában is észre lehetett venni, amikor előbbi a sprint után nem válaszolt főnöke gratuláló rádióüzenetére, mert éppen amiatt dühöngött, hogy a csapat nem állította félre előle a szerinte nála lassabb Kevin Magnussent. Steiner a vasárnapi futam után meg is jegyezte az újabb gratuláció elején, hogy „remélem, most hallasz.”
Fotó: Steven Tee/LAT Images/Haas F1 Team
Schumacher az idén eddig két nagy balesetet hozott össze, amelyekkel több millió dolláros kárt okozott a csapatnak. Ezekről elmondta, hogy nem szeretné kitörölni őket az emlékezetéből, noha a monacói bukásával kapcsolatban meglepőnek tartja, hogy ilyen sokba került.
„Meglepett, hogy Monacónak ez lett a vége, mert azt gondoltam, hogy az a kisebb balesetek közé tartozott. Valószínűleg a becsapódás szöge és a gyűrődési zóna kialakítása miatt [keletkezett ekkora kár]. Az erőhatások tekintetében a jeddah-i eset viszont sokkal nagyobb volt. Ez viszont már a múlt, ugyanakkor ezek tette azzá, aki ma vagyok. Az ember nyilván próbál továbblépni, felejteni viszont nem, mert tanulni akar az ilyen esetekből.”
Mika Häkkinen is elismerően szórt a zsinórban másodszor pontot szerző, élete eddigi legjobb eredményét elérő Mick Schumacher ausztriai teljesítményéről.
Azok után, hogy Silverstone-ban megszerezte első pontjait az F1-ben, Mick Schumacher az Osztrák Nagydíjon is brillírozott, és egy remek hatodik helyezéssel örvendeztette meg magát és a Haas-csapatot. Ez a teljesítmény Mika Häkkinen elismerését is elnyerte, így a finn világbajnok az Unibetnek írt szokásos jegyzetében régi nagy ellenfele, Michael Schumacher fiára is kitért.
„Boldogan láttam, hogy Mick újabb erős versenyt teljesített és a hatodik helyen végzett, két hellyel a tapasztalt csapattársa előtt – írta a kétszeres vb-győztes. – Mickre rengeteg figyelem irányul az apja hírneve miatt, ami nyomással jár, ugyanakkor ő egy nagyon nyugodt, érett fiatal srác, aki még mindig csak 23 éves, és egyértelműen egyre jobban bízik magában és az autóban.”
1998 és 1999 világbajnok úgy véli, a gyenge szezonkezdet után Schumacher most már képes lehet kiaknázni az idei autójában rejlő potenciált. „Tavaly volt az első éve az F1-ben, egy tanulóév, amelyben a Haasnak nem volt versenyképes autója. Erre a szezonra a csapat szépen fejlődött az új autóval és szabályokkal, így Mick előtt ott az esély, hogy megmutassa a képességeit.”
A fiatal német 12 pontjával jelenleg a 15. helyen áll a pontversenyben, 10 ponttal elmaradva az évet nála sokkal jobban kezdő csapattársától.
Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc magabiztosságának jót tett az, hogy legyőzte Max Verstappent Ausztriában.
A Red Bull Ringena monacói versenyző háromszor utasította maga mögé holland ellenfelét. A Ferrari gumikezelése jobb volt a Red Bullénál, így a vörösök nagyobb tempóra voltak képesek. Hiába próbálkoztak a Bikák elévágással, a 24 éves pilóta mindannyiszor visszavette az első helyet.
Ugyan az utolsó körökben a gázpedállal kellett megküzdenie Leclerc-nek, ám Verstappen már nem tudta utolérni, így ő láthatta meg először a kockás zászlót.
„Az első Verstappen elleni manővernél ugyanazok a körülmények voltak mindkét versenyzőnél: ugyanolyan gumin mentek, és egyenlő üzemanyag volt az autójukban. Az egy szép küzdelem volt, majd túl nagy különbségek alakultak ki a gumik kopása és a DRS miatt. Verstappen ott már nem védekezett igazán. A DRS ugyan előzéseket generál, ám nem teszi szórakoztatóbbá a versenyt. A kérdés az: mit akarunk az F1-től? A 2022-es szabályok hosszútávú megoldásként lettek megalkotva, csakúgy, mint a DRS. Ám már annyira hozzászoktunk…” – nyilatkoztaVilleneuve.
Sainz nem jól ítélte meg a helyzetet a sprintfutamon:
A kanadai ex-versenyző szerint Carlos Sainz a sprintfutamon hibát követett el. Egymást kellett volna inkább segítenie a két pilótának, ám ehelyett a spanyol erőfitogtatásba kezdett. Így Verstappen könnyedén megszerezte a győzelmet.
„A szombati sprintverseny nagyszerű volt. A Ferrarik voltak a legyorsabbak, de elkezdtek egymással harcolni. Carlos Sainz rosszul mérte fel a helyzetet, inkább a gumikkal kellett volna spórolnia. Így Charles Leclerc-rel együtt nyomást gyakorolhattak volna Max Verstappenre. Egyértelműen látszott, hogy a Ferrari autói vasárnap, megtankolva jobban mozogtak. Leclerc könnyebben fűzte át magát a kanyarokon, és még a kiállás előtt is jobb volt a tapadása. A Red Bull egy kissé bizonytalannak tűnt. Agresszív stratégiával próbálták a Ferrarit a boxba csalogatni, de a Scuderia nem hátrált meg. Verstappennek az volt a szerencséje, hogy Sainz kiesett. Elég fájdalmas volt Carlos számára, különben is, veszélyesnek tűnt azzal a guruló autóval. A glória miatt nehezebb kiszállni az autóból. Kár volt viszont, hogy a biztonsági autó helyett, csak VSC fázist kaptunk. Nincs semmi következetesség idén. Szerintem a versenyen a Safety Car-t kellene használni, hiszen biztonságosabb.” – magyarázta 1997 világbajnoka.
Jó tanácsok Mick Schumachernek:
Az ismét pontot szerző német versenyzőhöz is volt egy-két szava Villeneuve-nek.
„Versenyzőként határozottan fejlődött. Én is sokat kritizáltam őt, rengetegszer bukott és nagyon erőltette, de most tényleg jobb lett. A Hamiltonnal folytatott küzdelme csodálatos volt. Ám amint megelőz valakit, túlságosan leszorítja a másikat a pályáról. Vasárnap többször is megcsinálta ezt, többek között Fernando Alonsóval. Óvatosabbnak kell lennie. Ez most az egyetlen hibája, az elmúlt futamokon elég jó volt a tempója.”
A nemzetközi sajtóorgánumok szerint a Ferrari ismét visszatért a bajnokságba.
Ausztriában a Scuderia erősebb teljesítményt nyújtott, így Charles Leclerc ünnepelhetett az ‘Orange Army’ előtt. Ugyanakkor van baj a vörösök háza táján is. Carlos Sainz autója elfüstölt, majd meg is égett a futam utolsó harmadában. A Haasnál Kevin Magnussen azért imádkozott, hogy elkerülje a spanyol sorsát. Végül a kérésé meghallgatásra lelt, ugyanis a 8. helyen ért célba. A monacói versenyző mindeközben a gázpedállal vette fel a harcot. A Mercedes a ismét begyűjtött egy dobogós helyezést, és Mick Schumacher is pontot szerzett.
„38 pontos hátránya van Charles Leclerc-nek, ami könnyen megmászható. A hétvégén a Ferrari erősebb, stabilabb, gyorsabb volt a Red Bullnál, és még a gumikkal is jobban bántak. A Ferrari még a legsötétebb napokon is hitt a bajnoki cím megszerzésében. A céljuk az, hogy a nyári szünet előtt csökkentsék a hátrányukat.”
Bild (Németország):
„Mick Schumacher még sosem volt ilyen erős. Ismét pontot szerzett és látványos előzéseket mutatott be. Ugyanakkor Ausztriában a Ferrari fontos sikerének is szemtanúi lehettünk.”
Marca (Spanyolország):
„Leclerc visszatért a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. A monacói versenyző bizonyította rátermettséget Ausztriában. Míg Carlos Sainz motorja elfüstölt, így az esélyei is romlanak a cím megszerzésére. Már 75 ponttal van lemaradva a regnáló világbajnok mögött.”
The Guardian (Egyesült Királyság):
„A Red Bull Ringen a legerősebb Ferrarit láthattuk az idei szezon tekintetében. Leclerc fontos győzelmet aratott, amit első sorban kivételes tempójának és az autó gumikezelésének köszönhet. Így a pályán háromszor is meg tudta előzni Max Verstappent. A bajnokság így ismét nyitottá vált.”
Corriere della Sera (Olaszország):
„Egyik oldalon ott van Charles Leclerc csodálatos győzelme, míg a másikon az F1-75 ismét meghibásodott. A Ferrari motorral versenyző csapatokat aggasztja a vörösök erőforrásának megbízhatatlansága. Ezek a meghibásodások hátráltatják a jelenlegi és a jövőbeni teljesítményt és fejlesztést.”
A verseny utáni beszélgetésekből kiderült, hogy Kevin Magnussen motorja is rakoncátlankodott.
Az utóbbi időszakban a Ferrari erőforrásai előszeretettel adják meg magukat. Legutóbb Carlos Sainz járt pórul. ARed Bull Ringena második helyen haladt a spanyol versenyző, mikor autójából füst bújt elő, majd a versenygép ki is gyulladt.
Lawrence Barretto, az F1 riportere elmondta, a leintés után Kevin Magnussennel beszélgetett, aki azért imádkozott a verseny alatt, hogy ne adja meg magát az erőforrása.
„A Ferrari-motorokkal kapcsolatban, Kevin Magnussen elmondta, hogy az egész verseny alatt hajtáslánc problémákkal küszködött. Csak „azért imádkozott, hogy ne robbanjon fel” ami nem is történt meg. Ő a 8. helyen végzett, míg csapattárs a 6.-on. Nagyszerű munkát végzett.”
On the subject of Ferrari engines, Haas' Kevin Magnussen told me he had an engine issue all race and he was just "praying to God that it wouldn't blow up, which it didn't". He finished P8, with team mate Mick P6. Great work from @HaasF1Team#F1
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elárulta: korántsem olyan egyértelmű, hogy az egyik pilótájuk kiléte csakis a Ferrarin múlik.
Lassan szokás szerint be fog indulni a pilótakeringő a Forma-1-ben, legkésőbb a nyári szünet után pedig már maximális fordulaton pörög majd. Miközben Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso jövője is kérdéses, az eredmények terén velük egyelőre egy lapon nem említhető, ám a neve miatt hasonlóan nagy érdeklődést kiváltó Mick Schumachernek sincs biztos helye.
Az idei év első felében mutatott teljesítménye alapján már többen feltették a kérdést, hogy a 23 esztendős pilóta alatt inog-e az ülés, és sokan arra jutottak, hogy amíg a Ferrari támogatását élvezi, Schumachernek lesz helye a Scuderiához ezer szállal kötődő Haasban. Ám, mint az most kiderült, nem egyedül a Ferrarin múlik a német pilóta maradása az amerikai istállóban.
„Nem fogok semmilyen ferraris szerződésről beszélni, így a Ferrari és Mick közötti szerződésről sem, mert nem ismerem azokat részletekbe menően” – idézi a Motorsport-Total.com Günther Steinert, a Haas csapatfőnökét.
Steiner azt ugyanakkor elárulta, hogy “a Haas egyik üléséről a Ferrari dönt” elmélet „talán nem olyan egyértelmű”, mint ahogyan azt az újságírók gondolják. „Nem szabad arra a következtetésre jutni, hogy a Ferrari mondja meg nekünk, hogy mit csináljunk. Nekünk is van beleszólásunk” – szögezte le az olasz szakember.
Schumacher helye ezzel együtt nem tűnik veszélyben levőnek 2023-ra, már csak azért sem, mert jelenleg nincs olyan Ferrari-junior – azt azért nehéz elképzelni, hogy a Haas ne egy ilyen versenyzőt ültessen az egyik autójába –, aki egyértelműen jobb választás lenne nála.
A 2019 és 2021 között az Alfa Romeónál versenyző Antonio Giovinazzit aligha fogja visszahozni az F1-be a maranellói alakulat (ő nem junior, de Schumacher mellett a Ferrari idei másik tartalékja), miközben Callum Ilott középtávon az IndyCar mellett köteleződött el, az orosz – de izraeli licenccel versenyző – Robert Shwarzmannt pedig aligha fogják egy amerikai istállóba betenni jelen körülmények között.
Megvédte a csapata döntését Günther Steiner csapatfőnök, miután nem segítettek Kevin Magnussennel Mick Schumachernek a szombati sprintversenyen.
A Haas németje az utolsó pontért küzdött Hamiltonnal szombaton, ám az előtte haladó Magnussen DRS távolságon kívülre lépett el tőle, így Hamilton könnyen megtudta őt előzni. Schumacher hiába kérte, hogy a csapat fogja vissza a dánt, végül ez nem történt meg, ami a futam után nem is tetszettaz érintettnek.
A csapatfőnök most elmagyarázta, hogy miért döntöttek Schumacher kárára:
„Pontosan tudjuk, hogy hol állunk, és szükségünk van a pontokra, így azt tettük, amit kellett.” – reagált Steiner, majd arra a kérdésre is felelt, amire Schumacher is utalt, nevezetesen, hogy gyorsabbnak érezte magát Magnussennél, így nem kellett-e volna őket megcserélni a futam közben.
„Nem működött volna ez a taktika, mert nem volt gyorsabb. Nyilván gyorsabb vagy a DRS miatt, de erről beszéltünk a futam előtt, hogyha egymás mögött jönnek el a rajt után, akkor a hátul haladó a DRS miatt kilenc tizeddel lesz gyorsabb. Ez viszont nem azt jelenti, hogy valóban gyorsabb is, mert ha helyet cserélnek, akkor a másik lesz ennyivel gyorsabb, amint helyet cseréltünk volna, Lewis elment volna mellettünk, mert olyan közel volt. Mindent számításba vettünk és úgy vélem, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk meg, mert máskülönben maximum csak egy pontot szereztünk volna.” – magyarázta.
A Haas két pontot is szerzett az Osztrák Nagydíj sprintjén, Mick Schumacher mégis nagyon dühös volt a csapatára a leintés után. A rádióbeszélgetést meghallgatva pontosabb képet kaphatunk arról, mi is volt a német pilóta problémája.
Az Osztrák Nagydíj sprintjének egyik legérdekesebb történetszála mindenképpen Mick Schumacher csatája volt Lewis Hamiltonnal. A Haas német pilótája 9 körön át tartotta maga mögött a jóval gyorsabb Mercedest, és verte vissza folyamatosan a hétszeres világbajnok támadásait. Pont azonban nem járt ezért a teljesítményért, miután 3 körrel a vége előtt Hamiltonnak sikerült megelőznie a Haast, amely így a már pontot nem érő 9. helyen ért célba. A futam utáni interjúk során pedig egy nagyon dühös Schumacher állt az újságírók elé.
A 23 esztendős pilóta elsősorban azt nehezményezte, hogy a Haas nem cserélte meg két autója pozícióját már a sprint korábbi szakaszában, mert szerinte gyorsabb volt a táv nagy részében előtte haladó, végül a 7. helyen záró Kevin Magnussennél. Schumacher szerint a Hamilton elleni csatájának meg sem kellett volna történnie, ugyanis mire a hétszeres világbajnok utolérte, neki már rég Magnussen előtt kellett volna lennie. A német arra is kitért, hogy ha már nem így történt, a dán segíthette volna a futam végéig DRS-sel, mert akkor Hamilton nem tudta volna megelőzni.
Schumacher a verseny nagy részét csapattársára tapadva töltötte Fotó: Glenn Dunbar / LAT Images / Haas
Hogy pontosabban lássuk, mi történt a két Haasszal a sprint során, és hol veszítették el a dupla pontszerzés lehetőségét, megnéztük a két pilóta és versenymérnöke közötti rádiózást. Csak azokat az üzeneteket írtuk le, amelyek relevánsak, így az autó viselkedésére vonatkozó különböző beállítás-változtatások nem minden esetben szerepelnek a leiratban.
Rádiózás Schumacher és mérnöke között
Kör
Rádiózó fél
Üzenet
5
Schumacher
Miért blokkol engem Kevin? (Magnussen sikertelenül támadta Ocont, majd védekezett a 4-es kanyar előtt Schumacherrel szemben)
5
Mérnök
Mert továbbra is versenyez Oconnal
5
Schumacher
Igen, de mögöttem meg itt van Pérez
8
Schumacher
Kezdek bajba kerülni amiatt, hogy Kevinnek nincs DRS-e
8
Mérnök
Oké, értettem, megbeszéljük
8
Schumacher
Jóval gyorsabb vagyok DRS-sel [mint Magnussen]
8
Mérnök
Értettem, Mick, átbeszéljük
Pérez megelőzte Schumachert
9
Schumacher
Pontosan erre gondoltam, a rohadt életbe.
9
Mérnök
Semmi baj, Mick, így is jó helyzetben vagyunk
Pérez Magnussent is megelőzi
10
Mérnök
Oké, fel fogjuk venni a ritmust, neki (Magnussennek) is lesz DRS-e. Hamilton 1,1-el van mögötted.
12
Schumacher
Tiszta levegőhöz juthatok?
12
Schumacher
A gumiknak szüksége van egy kis lélegzetvételre.
12
Mérnök
Nem cserélhetünk helyet, Mick, csak folytasd tovább, csináld, amit csinálsz. Ha úgy gondolod, hogy a gumik a határon vannak, csak vitorlázz egy kicsit a féktávokon.
12
Mérnök
Jó munkát végzel, csak vitorlázz egy kicsit, jól csinálod.
14
Mérnök
Jó munkát végzel, Mick, Hamilton 6 tizeddel van mögötted, Kevin 9 tizeddel előtted
14
Schumacher
Igen, de gyorsabb vagyok Kevinnél
15
Mérnök
Mick, nagyon jó munkát végzel, folytasd, amit csinálsz, maradj koncentrált. 8 tized a hátrányod, 5 tized az előnyöd, jó munkát végzel.
16
Mérnök
8 kör van hátra, 8 tized a különbség előtted, 5 tized mögötted.
17
Mérnök
7 kör van hátra, 5 tized az előnyöd, elképesztően jól csinálod
18
Mérnök
6 kör van hátra, 9 tized előtted, 3 tized mögötted
19
Gannon
5 kör hátra, remek munkát végzel, tarts ki, 8 tized előtted, 4 tized mögötted
20
Gannon
4 kör hátra, 5 tized előtted, Hamilton mögött DRS-en belülre ért Bottas
20
Schumacher
Szóljatok Kevinnek, hogy lassítson le, és adjon DRS-t
20
Gannon
Értettem, értettem
20
Gannon
Dolgozom rajta Mick, remek munkát végzel
21
Gannon
3 kör van hátra, 1,5 előtted, 4 tized mögötted
Hamilton megelőzi Schumachert
21
Gannon
Két kör lesz hátra, kapd el
Levezető kör
Gannon
Szép versenyzés volt, Mick, hasznosítani fogjuk holnap
Levezető kör
Schumacher
Elkezdene panaszkodni, de Gannon a szavába vág
Levezető kör
Gannon
Ha visszaértél, megbeszéljük
Levezető kör
Schumacher
Oké, megbeszéljük
Levezető kör
Gannon
Szép munkát végeztél
Levezető kör
Steiner
Szia, Mick, szép munka volt, a csapat szerzett két pontot, köszönöm!
Rádiózás Magnussen és mérnöke között
Kör
Rádiózó fél
Üzenet
Első alkalommal a 7. körben nem nyithatta a DRS-t Ocon mögött
8
Mérnök
Gyerünk Kev, tudod, hogy el kell kapnod Ocont. Zárkózz fel rá, hogy legyen DRS-ed!
A 10. körben Pérez őt is megelőzte
10
Mérnök
Oké, Kev, semmi gond, most Pérez ad nekünk DRS-t, úgyhogy maradj vele
12
Mérnök
Oké, Mick mögötted DRS-sel, Hamilton pedig közvetlenül mögötte (Magnussen már nem nyithatta a DRS-t)
20
Mérnök
Ami minket illet, nem kell többé vitorláznod. Négy kör van hátra.
21
Mérnök
Kev, Mick 1,5 másodperccel van mögötted, segítségre van szüksége a DRS-sel, segítsd, ha tudod, Hamiltonnal csatázik!
21
Mérnök
Mick 1,3-mal mögötted, nézd meg, hogy tudsz-e neki DRS-t adni!
21
Mérnök
Már Hamilton van mögötted
22
Mérnök
2 kör van hátra, Hamilton 1,8-ra mögötted
23
Mérnök
Hamiltonnak nincs DRS-e
Levezető kör
Mérnök és Magnussen
Mindketten gratuláltak a másiknak a szép munkához
Levezető kör
Mérnök
Sajnos Hamilton elkapta Micket, úgyhogy ő 9. lett
Levezető kör
Steiner
Szép munka Kevin. Hogyan fejlődtél ennyit a második szabadedzés óta, hogy így vezettél?
Levezető kör
Magnussen
Majd megbeszéljük
Levezető kör
Steiner
Látod, erre már nincs válaszod
A rádióbeszélgetésből kiderült, hogy Schumacher már az 5. körben finoman jelezte, hogy Magnussennek nem kellene feltartania őt, majd a 8. körben szólt, hogy miután a dán egy másodperccel jobban leszakadt Ocontól, és nem nyithatta az állítható hátsó szárnyat, az ő egyenesbeli tempója is lassabb lett. Ezt még nyomatékosította is azzal, hogy szólt: DRS-sel jóval gyorsabb, mint Magnussen DRS nélkül.
Vélhetően a Haas ezekben a percekben vizsgálta meg az adatokat, és jutott arra a következtetésre, amit Günther Steiner csapatfőnök is megosztott a média képviselőivel a sprint után: „Mick csak azért volt gyorsabb az egyenesekben, mert nyithatta a DRS-t, miközben Kevin nem. Ha mindenhol gyorsabb lett volna, akkor megcseréltük volna a pozíciókat.”
Steiner szavait Schumacher fedélzeti kamerás felvételei is alátámasztják, a 8. kör előtt ugyanis csak egyszer került közel Magnussenhez, amikor a dán bevetődött Ocon mellé a hármas kanyarban, majd túlcsúszott az ideális íven.
A német ezután legközelebb akkor kezdett el arról érdeklődni, hogy esetleg Magnussen elengedné-e („Tiszta levegőhöz juthatok?”), amikor Hamilton DRS-távolságon belülre ért mögötte, de Gary Gannon versenymérnök kerek-perec közölte vele, hogy nem fognak helyet cserélni.
Schumacher végül három körrel a vége előtt kapitulált Hamilton ellen, de azt elérte, hogy a hétszeres világbajnoknak már ne legyen ideje elkapni Magnussent, így a Haas szerzett két pontot. Steiner szerint, ha pilótája nem védekezik ilyen hősiesen, akkor legfeljebb egy ponttal zárták volna a sprintet. „Mick remek munkát végzett azzal, hogy olyan sokáig tartotta vissza Hamiltont. Ha Lewis korábban megelőzi, Kevin is elvesztette volna a pozícióját.”
A Haas tehát valószínűleg jól döntött akkor, amikor nem engedte előre Schumachert, hiszen DRS nélkül vélhetően ugyanúgy nem tudott volna elszakadni Magnussentől, ahogy a dán sem tőle. Egy ponton azonban mégis lehettek volna előrelátóbbak: korábban szólhattak volna a dánnak, hogy igyekezzen egy másodpercnél jobban nem elhúzni csapattársától, így biztosítva neki a DRS-t.
Schumacher (a háttérben) itt már nem nyithatta a DRS-t, Hamilton pedig rövidesen megelőzte. Fotó: Glenn Dunbar / LAT Images / Haas
Ezzel kapcsolatban egy érdekes részlet is kiderült a rádióforgalmazásból: a 20. körben mérnöke szólt Magnussennek, hogy már nem kell elemelnie a gázt a féktávok előtt, azaz ennyi volt a spórolás. Hogy a dánnak az üzemanyaggal vagy a gumikkal kellett spórolnia, az nem derült ki, de abból a szempontból lényegtelen is, hogy bármelyikkel is kellett, a 20. körtől abbahagyhatta, és növelhetett a tempón.
Mindeközben a teljes távot közvetlenül mögötte töltő, ekkor már körök óta Hamilton ellen védekező Schumachernek rohamosan fogytak a gumijai, ami azt eredményezte, hogy kicsúszott az 1 másodperces ablakból. Egy körön át még így is tartotta a Mercedest, de a következő körben már tehetetlen volt. A Haasnak pedig itt kellett volna gyorsabban reagálnia, mert Schumacher hiába rádiózott a 20. körben arról, hogy szüksége lenne Magnussen DRS-ére, mire a dánhoz eljutott az információ, és cselekedhetett volna, már a 21. kör elején jártak, Hamilton pedig „beakasztotta a kampót” a 47-es rajtszámú Haas hátuljába, és a 1-es és 3-as kanyar utáni DRS-zónában elég tempót szerzett ahhoz, hogy a 4-es kanyar előtt kifékezze Schumachert.
„Kicsit későn reagáltunk” – ismerte el a verseny után Steiner, ami a dühös Schumachert abban a pillanatban még aligha vigasztalta volna. A csalódott német a levezető körben elkezdett szitkozódni, ám mérnöke hamar csendre intette. Ezután csak a fejét csóválva gurult a levezető körben, dühe pedig abból is tisztán kivehető volt, hogy egyetlen szóval sem reagált a neki a rádióban köszönetet mondó csapatfőnöke szavaira, helyette fejcsóválva kiszállt az autóból.